A szökőkút

 Reggel a szomszéd kutyája, Jake, heves ugatásba kezdett, ezzel felverte békés, kellemes álmomat. Inkább visszamennék az álmomba. Valahogy sokkal vonzóbbnak találtam, mint a valóságot.

 Listát kellene írnom arról, hogy melyik problémámat oldjam meg először. Vajon Niall vagy David előrébb való? Esetleg Zaynnel beszéljek, vagy apám telefonjaira válaszoljak? Mind olyan csábítónak tűnik, nem is tudom melyik legyen...Megvan! Egyik se! Niall okoskodását hallgatni se hangulatom, se kedvem sincs. David bunkó és lekezelő beszédéhez, pedig még annyira se. Zayn siralmáról már nem is beszélve. Apám, jaj ő meg egy külön kaszt. Még ha nyerne a Lottón, vagy hirtelen családközpontúvá válna talán...nem! Akkor sem! Túl sok minden történt a múltban, és ezeket nem olyan egyszerű elfelejteni, megbocsájtani. 

 Gondolataimból a mobilom csörgése rázott fel. Utánanyúltam, de azzal a lendülettel tovább is dobtam az ágyamra. Még túl korán van a nyavalygáshoz. 

 Lementem a konyhába, ahol már Daisy és anya várt rám. 

-Jó reggelt! -ránéztem az órámra, hogy megtudjam az időt. Kivételes, képes voltam délelőtt kimászni a szobámból. 

-Szia! -húgocskám odafutott hozzám, én pedig felvettem az ölembe. Nyomtunk egymás arcára egy-egy puszit. Odaléptem anyához, hogy ő is megkapja a neki járó pusziadagot. 

-Volt egy látogatód. -jegyezte meg titokzatosan anya. 

-Egy látogatóm? Ki volt az? -furdalt a kíváncsiság. Anya megrázta a fejét. 

-Nem tudom. Nem jut eszembe a neve. -tanácstalanul rám pillantott. 

 Oké, akkor David, a lányok és "apa" kilőve. Anya nem ismeri a srácokat, szóval lehet, hogy az egyik járt itt. Király. Csak ők hiányoztak a napomból. Nem is értem, hogy bírtam ki eddig nélkülük. 

-Hogy nézett ki? -tértem vissza a faggatáshoz. 

-Egy szőke hajú fiú volt. Azt mondta, majd visszahív. Nem hiszem el, pedig tudom a nevét...-tanakodott anya. 

-Niall? Szőke haj, kék szem? -anya bólintott. 

 Repdesek az örömtől. Biztos jött okoskodni, vagy lehet elvárja, hogy köszönetet mondjak, mert nem jelentenek fel testi sértésért. Naiv ha azt hiszi, hajlandó leszek bocsánatot kérni Zayntől, vagy tőle. Túl makacs vagyok ahhoz. Ez egy rossz tulajdonságom, de néha az előnyömre tudom fordítani. Jelenleg lehet, hogy inkább rossz, mintsem jó. Bár ki tudja. 

-És mit mondott? -váltottam flegma hangnemre. 

-Csak annyit, hogy szeretne veled személyesen beszélni, mert ez nem telefontéma. 

-Király! Tényleg csak ő hiányzott. -egyik kezemmel a hajamba túrtam, a másikkal pedig továbbra is Daisyt tartottam. Kezdtem elfáradni, ezért letettem. 

-Lucy, ugye elviszel ma a Hyde parkba? A múltkor megígérted! -kérlelt hugicám. Leguggoltam vele szembe. 

-Persze, hogy elmegyek veled. Nem érdekel, mit akar Niall. Bármi is az várhat. Ebben biztos vagyok. -villantottam meg fehér fogaimat. Megsimogattam Daisy fejecskéjét, majd a konyhába mentem. Szokásomhoz híven, felpattantam a pultra és ott fogyasztottam el reggelimet. Miután végeztem, felmentem az emeletre, hogy rendbe szedjem magam. Először a fürdő, majd a szekrényem felé vettem az irányt. Daisy benyitott miközben válogattam a ruháim között. 

-Szerinted ez jó lesz? -mutattam az ágyamon heverő összeállításra. 

-Igen. -vigyorodott el. A nadrágomon lévő szegecsek igencsak lekötötték a figyelmét. Teljesen magukkal ragadták. Miután megunta, a karkötőket kezdte vizsgálni. Felpakolta vékony kis csuklójára, ahonnan természetesen lecsúsztak. 

-Majd ha nagyobb leszel, neked adom. -rákacsintottam. Nagyon megörült az ígéretemnek. Szorosan magához ölelt és hálából egy pár puszival is megajándékozott. -De ahhoz jól kell ám viselkedned. -túrtam bele hajába. Heves bólogatásba kezdett. 

-Bármit. Bármit megteszek. -előkapta imádni való gyermeki mosolyát. 

-Szavadon foglak, vigyázz mit ígérsz! -ismét rákacsintottam, amit megpróbált leutánozni, de inkább pislogás lett belőle, mintsem kacsintás. Nem baj, majd megtanulja. idővel.
 Miután elkészültem és segítettem Daisynek a felöltözésben, elköszöntünk anyától. Búcsúzóul mindkettőnktől kapott pár puszit. Nem lakunk túl messze a parktól, de Daisy imád taxival utazni, úgyhogy nem volt más választásom. Muszáj volt hívnom egyet.

*Parkban*
-Menj, játssz egy kicsit, én addig itt leszek és napozok a fűben, jó? -ajánlottam fel. A húgocskám megvillantotta fehér, kicsit hiányos fogsorát. Még egy-két foga hiányzik. Elfutott és már el is tűnt a bokrok, fák sűrűjében.
 Lefeküdtem a fűbe, élveztem a nyári napsugarakat. Az elmúlt időben erre sosem jutott időm, sőt egyáltalán nem tudtam magamra időt szánni. Állandóan próbákra kellett járnunk, vagy fodrászhoz, esetleg tánctanárhoz. Sosem lehetett nyugtunk. Egy percre sem. Folyamatosan pörögnünk kellett. A kötelező feladatok mellett, természetesen még a rajongókra is időt kellett szakítanunk, így a napozások, a nyugodt beszélgetések kimaradtak az életünkből. Nem mintha bánnám, mert életem legjobb hónapjait töltöttem az X-faktorban, de azért jól esik egy kis pihenés, lazítás. Kíváncsi vagyok, Niallék vajon hogyan bírják ezt az állandó pörgést és rohanást. Egy perc nyugalmuk sincs. Mégis, olyan kiegyensúlyozottak. Egyáltalán nem idegeskednek, jól érzik magukat, de hogyan? Hogy képesek ennyire összeegyeztetni az idejüket, hogy még a régi barátokra is jut idejük. Amióta kijöttem az X-faktor házból, Shein és Mian kívül egy régi barátommal sem találkoztam. Pedig hiányoznak. Tudom már, ha hazaérek az lesz az első dolgom, hogy felhívjam őket és megbeszéljek egy találkozót. Remélem ők is örülni fognak.
 Mély ábrándozásaimból az ébresztett fel, hogy valaki teljesen kitakarta a napot. Felültem és épp készültem arra, hogy finoman ösztönözzem az illetőt arra, hogy legyen olyan kedves és álljon odébb, mert zavar a napozásban, de megpillantottam arcát.
-Mit akarsz itt? -kérdeztem flegmán. Gyorsan felpattantam és leporoltam magam. Szúrós szemekkel néztem a bástyaként álló szőke srácra.
-Beszélni szeretnék veled. -felsóhajtott és közelebb lépett. Hátráltam.
-Megvolt. Mehetek? -fontam keresztbe karjaim. Megfogta a vállaim. Érintésétől egy meleg fuvallat futott végig egész testemen. A lábujjaimtól a fejem búbjáig.
-Lucy, kérlek hagyd, hogy tisztázzuk a dolgokat. -mélyen a szemembe nézett.
-Honnan tudtad, hogy itt vagyok?  -felhúztam egyik szemöldököm.
 Niall szemei elkerekedtek. Látszott rajta, hogy erre a kérdésre nem számított. Engem viszont igazán foglalkoztatott az ügy. London hatalmas, túl kicsi az esélye annak, hogy csak úgy egymásba futunk. Amúgy sem hiszek a véletlenekbe.
-Honnan tudtad, hogy itt vagyok? -ismételtem meg magam, mert nem kaptam választ.
-Tudtam, hogy Daisyvel gyakran jártok ide. -hebegett-habogott össze-vissza. Gúnyosan elmosolyodtam.
-Évente körülbelül kétszer jövünk ide. Kérlek jobban erőltesd meg magad, ha hazudni szeretnél rám. már elég sokat hallottam, átlátok rajtuk. -csípőre helyeztem kezeimet.
-De..de..-dadogott.

-Oké, ezt meguntam. Adtam esélyt, hogy beszéljünk, de egy egyszerű kérdésre sem voltál hajlandó válaszolni. Szia! -intettem és elindultam megkeresni Daisyt. Nem tartott sokáig. A fűben feküdt és bámulta a fán futkosó kis mókusokat.
-Gyere, menjünk inkább a szökőkúthoz. -megfogtam aprócska kezét. Persze ez neki nem volt elég. Azonnal az ölembe vágyott. Felsóhajtottam, majd felkaptam.
 A szökőkútnál egy egész gyereksereg fogadott minket, Daisy legnagyobb örömére. Gondolkodás nélkül odarohant hozzájuk és bekapcsolódott a játékba. Bújócska? Igen, mintha az játszottak volna. Csak annyit tudok, hogy Daisy nagyon élvezi. Ez a lényeg.
 Leültem a szökőkút szélére és csodáltam a kristálytiszta vizet. Néztem, ahogy ritmusra csörgedezik. Én is átvettem eme ritmust. A lábammal dobolásba, számmal halk dúdolásba kezdtem. Hirtelen egy kéz érintette meg a vállam. Majdnem szívrohamot kaptam. Meg is ugrottam, ami következményeképp, elvesztettem az egyensúlyom és kis híján a vízben landoltam.
-Nem adod fel, igaz? -förmedtem Niallra. Megrázta a fejét.
-Bocsánatot szeretnék kérni.
-Úgy, hogy majdnem belelöksz egy szökőkútba? -vágtam fancsali képet. A szöszi elnevette magát és ismét heves fejrázásba kezdett. Mellém ült és mélyen kék szemeimbe nézett. Követtem példáját, bár tudtam ha megteszem, nagy valószínűséggel elgyengülök majd.
-Lucy, sajnálom amit mondtam. Nem úgy értettem. Rossz és hosszú napom volt. Fáradt és ingerült voltam. És ez sajnos rajtad csattant. Igazad volt. Zayn megérdemelte az a pofont, sőt én is megérdemeltem volna. -lehajtotta fejét.
-Ha kéred, még megkaphatod. -vágtam rá és megrándítottam vállaim.
-Köszi, de inkább nem élnék a lehetőséggel. -nevetve felelt. Nem bírtam tovább komoly maradni. Mosolyra húztam számsarkát. -Ezt a mosolyt akartam látni. -folytatta. Értetlenül pillantottam rá. Nem adott magyarázatot. Beletúrtam a hajamba és felsóhajtottam.
-Hogy találtál rám? -vetettem fel ismét kérdésemet.
 Niall egy hatalmas adag levegőt szívott tüdejébe, mintha így akarna erőt gyűjteni.
-Kérdezősködtem. Egész reggel Mait és Sheilat hívogattam, hátha tudnak valamit. Megnéztem az összes helyet, amit mondtak, de sehol sem voltál. Végül kijöttem ide, mert van, hogy Luxot idehozzuk sétálni és bejött. -beletúrt a hajába.
-És ezt miért nem lehetett elmondani elsőre? -ráncoltam össze homlokom.
-Nem tudom. Féltem attól, hogy kiakadsz, mert Miat és Sheit is zargattam. -zavartan mosolygott. Megráztam a fejem és elnevettem magam.
-Ennyi mindent megtettél, hogy beszélhess velem? -Niall heves bólogatásba kezdett. -Nem vagy normális. -összekócoltam így is kusza haját. Jól tűrte. Egyáltalán nem zavarta, sőt még élvezte is.
-Elmegyünk sétálni? -ajánlotta fel, miután befejeztem a haja tanulmányozását.
-Persze, csak szólok Daisynek. -felálltam és a táskám után nyúltam, de nem volt a helyén. Idegesen a hajamba túrtam és körbeforogtam.
 Király. Ha valaki lenyúlta a táskám, nagyon pipa leszek. Mindenem benne van, jó a telefonom nem, de azon kívül minden iratom. Rengeteg hülyeség volt benne, ami másnak értéktelennek tűnne, de nekem nem. Kották, pengetők hada sorakozott benne.
-Minden rendben? -aggódva lépett oda hozzám a szöszi. Megráztam a fejem.
-Eltűnt a táskám. -ingerülten folytattam a környék kutatását. Niall is kémlelni kezdett.
-Nem az ott? -mutatott a szökőkút közepén kecsesen úszó táskára. A homlokomhoz kaptam. Kínomban már nevetni kezdetem.
-De igen. Az az én táskám. -a hajamba túrtam.
 Niallnak több sem kellett. Azonnal levette a cipőjét és befutott a vízbe.
-Hülye! Gyere ki! -kiabáltam utána.
  Nem hiszem el. Nem tudom ki más tenné meg ezt értem. Biztos kevesen vállalkoznának arra, hogy derékig érő vízben a táskámat mentsék. Jövök neki eggyel. Ez már nem tudom, hányadik alkalom, hogy segít. Vennem kell neki valamit hálaképpen.
 Éppen sietett kifelé, mikor elcsúszott. Először megijedtem, majd mikor megláttam vizes haját, nevetni kezdtem, amit persze nem vett jó néven.
-Kinevetsz? Igen? Nincs meleged? -kiugrott a vízből. A táskámat letette és felém vetette irányát. Futásnak eredtem, de magassarkúban nem sok esélyem volt ellene. Utolért. Felkapott az ölébe és a kút felé cipelt.
-Tegyél le! Hideg vagy! -próbáltam kiszökni, de nem sikerül. Belenyúlt a zsebembe és kivette a telefont. A táskám mellé tette a napra.
 Bemászott velem az ölében a vízbe és egy határozott mozdulattal leült. A nyakáig ért a langyos víz. Akár egy macska, küzdöttem, de sehogy sem tudtam szorításából kiszakadni. Mikor már beletörődtem, hogy úgyis mindenem elázott, kezdtem élvezni. Fröcsköltük egymást, ráugrottam a hátára, sőt még úsztunk is a vízben. Nem vagyunk normálisak. A mókának a biztonsági őrök vetettek véget. A kikövezett úton jöttek. Gyorsan kimásztunk a vízből és egy nyugodt helyet kerestünk. Lefeküdtünk a fűbe. Egymást bámultuk és nevettünk. Egyikünk sem tudott kinyögni egy értelmes mondatot. Akárhányszor próbálkoztunk, valami értelmetlen hülyeség jött ki belőle. A tűző napon gyorsan megszáradtunk.
-Azt hiszem, ideje lenne megkeresnem Daisyt. Valószínűleg Becaval játszik, de lassan haza kellene vinnem enni. -felálltam, de Niall visszahúzott.
-Találkozunk még ma? -remény apró sugarai tükröződtek szemeiben.
-Ha szeretnél. -adtam kissé határozatlan választ.
-Akkor mit szólnál, ha elmennénk este vacsizni? -ajánlotta fel azonnal.
-Nem tudom. Nem biztos, hogy ez olyan jó ötlet. Tudod, elég zűrös így is a helyzet. David ügyét is meg kellene oldanom. -egy szemembe lógó kósza tincset a fülem mögé tűrtem.
-És ha megígérném, hogy csak egy baráti vacsora lesz? -reménnyel telien mosolygott rám.
-Csak egy átlagos kajálás. Semmi több. -kötöttem ki. Niall bólintott.
-Semmi több. Ígérem! -tenyerét szívére helyezte.
-Akkor szívesen elmennék. -villantottam meg fehér fogaimat.
.-Hétre érted megyek. -felpattant és engem is felhúzott a fűből.
-Rendben. -megöleltem. -Szia! -búcsúzóul egy puszit is adtam az arcára. Természetesen ő sem volt rest. Azonnal meg is duplázta.
-Szia! Akkor hétre legyél kész! -kiabálta utánam. Egy legyintéssel elintéztem a választ.
  Pár perc keresés után, rátaláltam Daisyre a tó partján játszott. Kézen fogtam és hazasiettünk.
 Már nagyon várom az estét. Tudom, hogy csak egy baráti vacsi lesz, de mégis olyan izgatott vagyok. Olyan, mintha most először randiznék. Igaz vele még csak most először...nem! Ez nem randi. Ki kell ennek a gondolatát is törölnöm a fejemből! Amúgy sem működne. Állandóan turnézik. Sosem lenne egymásra időnk. Nem akarok távkapcsolatot. Nincs túl sok jó tapasztalatom vele. A vége mindig az, hogy az egyik fél félrelép vagy egyszerűen csak, nem keresi tovább a másikat. Eltűnik és törli távoli "szerelmét" az életéből, emlékezetéből.