Ez lehetetlen. Egyszerűen képtelenség. Gyógyszert szedek, pont azért, hogy elkerüljem az ilyen helyzeteket.
Amint újra kitisztult a látásom, odafutottam anyához és kikaptam a kezéből a tesztet. Két csík jelent meg rajta, egyértelművé téve, hogy terhes vagyok. Idegesen a hajamba túrtam. Niall még mindig a folyosón áll. Lefagyott.
Már csak ez hiányzott. Nem elég, hogy elvileg gyerekem lesz, de még az apja is lezsibbadt. Mindjárt kiugrom az ablakon. Tizennyolc múltam és terhes lettem. Király. A sajtó imádni fogja.
-Tudsz beszélni az orvosoddal? -tekintetemet ismét anyának szegeztem. Bólintott. -Király. Minél elébb tisztázzuk ezt az egészet, annál jobb. Biztosan nem vagyok terhes. Tuti, hogy csak a teszt ment tönkre. -tettem hozzá.
-Azonnal felhívom, te addig menj és beszélj Niallal! Eléggé meglepte a dolog. -sandított arra.
Vettem egy nagy levegőt és visszafutottam a még mindig mereven álló sráchoz. Kézen fogtam. Magam után húztam a szobámba, ahol aztán magunkra csuktam az ajtót. Tudtam, muszáj már most az elején tisztázni, hogy a gyerek nem marad meg.
-Meg kell beszélnünk valamit. -kezdtem bele.
-Azt mondtad, nem lehetsz terhes. -vágott szavamba. Felsóhajtottam.
-Hidd el, én is annyira meglepődtem, akárcsak te. Fogalmam sincs, hogy lehetséges ez, de anya most beszél a nőgyógyásszal, szóval még ma pont kerül az ügy végére. -próbáltam megőrizni higgadtságomat.
-Elkísérhetlek?
Bólintottam. Leültem az ágyra. Niall mellém telepedett.
-Mondanom kell valamit. -ajkamba haraptam. -Ha igaz, és tényleg terhes vagyok, jobb ha tudod, nem szeretném megtartani a kisbabát. -csaptam egyből a közepébe. Lehet finomabban kellett volna adagolnom, de annyira felgyülemlett bennem a feszültség, hogy szinte tudatomon kívül mondtam.
Niall szemei elkerekedtek. Csalódottság ült ki arcára. Értetlenül vizsgáltam vonásait.
-Miért? -szegezte nekem végül kérdését. Szomorúan felsóhajtottam.
-Niall, egyikünk sincs még felkészülve egy gyerekre. -szünetet tartottam, mert éreztem, könnyeim bármelyik pillanatban felszínre törhetnek. -Te híres vagy. Koncertezel, bulizol. A rajongóknak és a bandának szükségük van rád. Nekem is most kezdett felívelni a karrierem. Most nem szállhatok ki.
-Hogy lehetsz ilyen önző? -csattant fel. Szavai késként fúródtak szívembe. Felálltam.
-Önző? Mégis mit képzelsz, mi lesz, ha megszületik? Híres vagy és sosem bocsájtanám meg magamnak, ha miattam kellene otthagynod a bandát. Ez volt az álmod és én nem foglak elszakítani tőle. Ahogy nekem is. -hangom elcsuklott. -Egyedül ez nekem nem menne. Nem tudnám úgy felnevelni, hogy közben te a világ másik felében turnézol. Nem megy. Így is szinte elviselhetetlen az üresség, ami utánad marad, mikor elmész. Nem hiszem, hogy csak egy megközelíthetetlen alakként maradnál meg a gyereked emlékezetében.
Niall felállt. Ujjaival végigsimította arcomat, letörölve könnyeimet. Szorosan magához ölelt.
-Sajnálom. -suttogta fülembe.
-Nem akartam ilyen fiatalon terhes lenni. -hebegtem.
-Tudom, de hidd el, túl leszünk rajta. -eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. -Bárhogy is döntesz, én melletted leszek. Megígérem.
-Köszönöm, de tudnod kell, a döntésem végleges. -ebben az egy dologban akkor hajtatatlan voltam. Tudtam, bármit mondanak, nem tágítok. Önző dolog, lehet, de még túl fiatal vagyok egy gyerekhez. Egyikünk sem áll rá készen.
-Mennünk kell! -rontott ránk anya. Bólintottam.
-Akkor eljössz? -Niall ég kék szemeiben gyönyörködtem.
-Persze. Ez egyértelmű. -összefontuk ujjainkat és úgy mentünk ki.
Mivel elől még mindig hatalmas volt a tömeg, úgy döntöttünk, inkább hátul távozunk. Annak érdekében, hogy lehetőleg észrevétel nélkül megússzuk ezt az egészet, Niallnak itthon kellett hagynia a kocsiját. Tim terepjárójával mentünk. Tökéletes volt. Az ablakai sötétítettek, ráadásul ezt még sosem látták itt nálunk.
Remegtem. Egész testem reszketett az idegességtől és a félelemtől. Rettegtem, hogy talán mégis igaz, és nekem kell kimondanom a halálos ítéletet. Niallnak könnyen mondtam, de vajon ott az orvosnak is ilyen könnyen megy majd? Mi van ha nem? És ha belemegyek abba, hogy megtartsam? Nem! Nem mehetek bele és pont!
Remegő lábakkal szálltam ki az autóból. Szerencsére anya egyik régi ismerőse a nőgyógyászunk, így soron kívül tudott fogadni. Niallt a hátsó folyosóra száműzte. Arca komor volt. Láthatóan őt is megviselte ez az egész.
Vettem egy nagy levegőt és bementem. Mindent úgy csináltam, ahogy az orvos mondta. Levetkőztem és felültem az ágyra.
Körülbelül húsz percig lehettem bent. Ezalatt rengeteg vizsgálatot végzett el rajtam. Hogy levezessem a streszt, az ajkamat harapdáltam.
Nyugi! Nyugodtnak kell maradnom! Nem eshetek pánikba, mert azzal Niallt is kiakasztanám. Nem vagyok terhes és kész. Csak ezt kell bebizonyítanom.
-Pár perc és meglesznek az eredmények. Addig nyugodtan visszaöltözhetsz, és kimehetsz a barátodhoz. -mosolygott rám az orvos.
Bólintottam. Nem kellett kétszer mondania. Villámgyorsan magamra kaptam ruháimat. Niall azonnal felkapta fejét, mikor kiléptem.
-Na? -szemei vörösek voltak.
-Még nem tudjuk. Nem sokára meglesznek az eredmények. -vállat vontam.
Leültünk egymás mellé. Anya a falnak dőlve várakozott. Az elkövetkezendő tíz percben mély, nyomasztó csend telepedett ránk. Senki nem mert szólni, mivel senki sem tudta mi lesz. Tudtam, hogy valamivel meg kéne nyugtatnom őket, de már nem volt mivel. Már minden használhatót elmondtam. A csönd minden egyes másodperccel egyre nyomasztóbbá vált. Ki akartam ebből a szürkeségből törni, de mintha láncra vertek volna. Képtelen voltam bármit is mondani.
-Bejöhetnek. -szólt ki egy asszisztens.
Felugrottam és berontottam.
-Azt hiszem, jobb lesz ha leültök mind a ketten. -közölte velünk az orvos meglehetősen közönyös hangon.
Kész. Végem. Tuti, terhes vagyok. Te jó ég! Megfojtom azt, aki kitalálta azt a hülye gyógyszert!
-Van egy jó és egy rossz hírem. -kezdett bele. -A jóval kezdem. -anyára pillantott. -A lányod nem terhes. Valószínűleg csak a teszt járatta a bolondját vele.
-Nem vagyok terhes? -ujjongtam örömömben. Széles vigyor ült ki arcomra.
Hatalmas kő esett le szívemről. A remegésem abban a pillanatban elmúlt. Nyugodtság járta át lelkemet. Pont, mint mikor Niall magához ölel vagy hozzábújok. Szívem visszaállt eredeti, megszokott ritmusába. Vérnyomásom is szép lassan visszatért normál szintjébe.
-És mi a rossz hír? -törte meg a pillanatot anya.
Az orvos felsóhajtott. Aggodalom ült ki arcára.
Na jó. Ez nem jelent semmi jót. Mi a franc lehet az a rossz hír?
-Lucy, neked sosem lehet majd gyermeked. -tekintetét nekem szegezte.
-Mi? -szemeim elkerekedtek. Pupillám összeszűkült. Újra eluralkodott rajtam a kétségbeesés. Végtagjaim eddig nem látható módon kezdtek remegni. Szemeimbe könny gyűlt. -Hogyan érti azt, hogy nem lehet kisbabám?
-Sajnálom. A méhed nem képes a befogadásra. A petefészkeid pedig...-lesütötte tekintetét.
-Mi van a petefészkeimmel? -csattantam fel.
-Mondjuk úgy tönkre mentek. Nem képesek arra, hogy rendes, érett petesejtet állítsanak elő. Leálltak. Elvizenyősödtek. -válaszolt kérdésemre. Közelebb lépett hozzám. Tenyerét a vállamra helyezte. -Sajnálom.
-Eresszen el! -leütöttem magamról kezét.
Teljesen összezavarodtam. Nem értettem semmit. Mégis, hogy tudnak csak így tönkremenni a petefészkeim? Kifutottam a teremből. Szükségem volt egy kis levegőre, különben menten összeestem volna. Niall lépett elém miközben a kijárat felé rohantam.
-Lucy, mi történt? -szemeiben aggodalom csillogott.
-Nem vagyok terhes és soha nem is lehetek az. A szervezetem nem engedi. -szipogtam.
Niall azon nyomban magához ölelt. Olyan szorosan tartott, mint eddig még soha. Kifakadtam. Heves zokogásba kezdtem.
-Nem számít, érted? Én melletted vagyok, bármi történjék is. -suttogta fülembe.
Simogatni kezdte hátamat. Érintése nyomán a bőröm égni kezdett, de ez esetben kellemes volt. Közelsége jobb volt, mint a nyugtató. Féltem, sőt rettegtem, de mégis valahogy sikerült megnyugodnom tőle.
-Tényleg nem hagysz el? Még akkor sem, ha én sosem leszek a gyerekeid édesanyja? -Niall törölgetni kezdte a szemeimet.
-Még akkor sem. Nem számít, lesz-e gyerekünk. A lényeg, hogy itt vagyunk és örökké leszünk egymásnak. Nekem csak ez a fontos. Csak te számítasz nekem. -hajamba túrt, majd ajkait enyémnek tapasztotta.
Sosem hittem volna, hogy egy ilyen hír után még mosolyogni fogok, de megtettem. Fogalmam sem volt, mit hoz majd a jövő, de nem aggódtam, mert tudtam, nem egyedül kell majd az utat végigjárnom. Niall ott lesz velem, bármi történjék is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése