Puzzle

-Én...-kezdtem bele, de hangom cserben hagyott. Elcsuklott, s tekintetem a mellettem feszengő Boomerre terelődött. Felsóhajtottam. Éreztem, ha most nem lépek, egy ajtó bezárul előttem, s ezt nem hagyhattam. A srác elé léptem, aki komoran bámult maga elé. Szemei csalódottságot tükröztek. Mellkasára helyeztem tenyereimet. Lélegzése egyenletlen volt, szívverése egyre hevesebb, ahogy egyik pillanatról a másikra megszűnt köztünk a távolság. Égszínkék szemeivel lenézett rám. Elmosolyodtam, amitől megnyugvás jelent meg szemeiben. Valamiféle aranyló fény jelent meg kék íriszében. A torkomban tanyázó csomó fokozatosan kezdetett feloldódni, míg a gyomromban uralkodó görcs egyre jobban eluralkodott. Szívem még vadabb kalapálásba kezdett, mint eddig. Alig hallottam a fülemben doboló ritmus miatt. Arcomat elöntötte a pír, miközben Niall ajkai közeledtek felém. Nem volt szükség szavakra ahhoz, hogy tudjuk, mit érez a másik. Lehet, nem mi voltunk az az álompár, mely sosem veszekedett, mégis mindig kibékültünk. Legalábbis eddig ez mindig bevált.
Lassan lehunytam szemem, s éreztem, ahogy puha, forró ajkai enyémhez érnek. Testemet, mintha elektromos áram rázta volna fel, eddigi hibernált állapotából. A szürkeség eltűnt belőlem. Átadtam magam a hévnek. Ujjaimmal beletúrtam csapzott, kócos hajába, miközben ő finoman simogatni kezdett. Csókunk egyre hevesebbé vált. A vágy úgy rántott magával, akárcsak egy hurrikán. Nem törődtem semmivel. Sem azzal, amit Blake mondott, sem Niall telefonbeszélgetésére. Csupán a pillanat lebegett szemeim előtt. Azt akartam, hogy sose érjen véget, hogy sose engedjen el. Kívántam, hogy hadd állítsuk meg az időt. Csupán egy pillanatra, míg kiélvezzük a pillanat adta lehetőséget, s nem gondolunk a következményekre, másokra, az otthoni gondokra.
Ajkai lágyan kóstolgattak, adtak s elvettek, míg tejesen össze nem mosódtak a határok a kettő között. Végül egy mobilcsörgés szakított szét bennünket. Szám ernyedtnek és hidegnek tűnt, a fiú ajkai nélkül. Mintha minden energiámat elszívta volna az iménti jelenet. Lihegve guggoltam le Boohoz aki aggódva nyüszített mellettem. Rámosolyogtam, megsimogattam a fejem, majd szorosan átöleltem.
Niall felvette a hangosan éneklő telefont. Csodálkozva tapasztaltam, hogy a mi dalunk volt a csengőhangja. Elnevettem magam.
-Haló? -szólt bele ingerülten az énekes. Felkaptam tekintetem ideges hangja hallatán. Kérdőn néztem rá, de ő csak megvonta a vállát. -Mit akarsz? -nem értettem, hogy miről beszélnek, de annyit hallottam, hogy a vonal túlsó felén lévő férfi igencsak ki van akadva. -Nem érdekel, hogy mit mondasz. Neki hiszek és nem neked...Nem. Itt nem erről van szó -szomorúan, lemondóan sóhajtott fel, miközben engem fürkészett. -Ide figyelj, szállj le róla! Akadj le a témáról! Az ügy le van zárva, szóval ideje lenne keresni magadnak egy új hobbit. Vagy kapj el egy másik párt, akik örömmel fogadják majd, hogy szétbombázod a kapcsolatukat! -Niall  a végére kifordult önmagából. Mindenféle higgadtság elpárolgott belőle. Szemében ott volt a düh, de a féltés is egyben, mikor rám nézett. Értetlenül pislogtam rá.
Az információk puzzle darabokként hevertek fejemben, arra várva, hogy mikor rakom össze az őket. Próbáltam, de akárhányszor nekiveselkedtem, valami mindig megzavart. Képtelen voltam csupán az imént hallottakból rájönni, mi is folyik a hátam mögött.
Ekkor hirtelen beugrottak Blake szavai, ami miatt sötét fátyol borult rám. Egy lépést hátráltam Nialltól, aki tanácstalanul bámult vissza rám. Folyamatosan fülemben csengtek szavai.
Minden erőmet arra fordítottam, hogy rájöjjek. Az apró jelekből kezdtem kiindulni. A legelső dolog, ami eszembe jutott, az a turnébuszon történtek voltak. Az, mikor Blake megcsókolt, s utána beszélt Niallal, aki később szakított velem. Mikor kimondta a szavakat, egyszer sem nézett a szemembe. Később, mikor közelebb kerültünk egymáshoz, azt mondta, élete legnehezebb döntése volt, és megbánta, hogy belement. Már akkor sem értettem, ezzel mit akar mondani, de nem foglalkoztam vele. Egészen idáig. Pontosabban egészen eddig a hívásig.
Gondolatmenetemnek ezúttal az én mobilom hangos csiripelése vetett véget. Ijedten nyúltam zsebembe. A szám ismerős volt. Greg keresett.
-Igen? Szia. -szóltam bele kedves hangon.
-Már megint vele vagy? -kérdése úgy hatott rám, mintha gyomron rúgtak volna. Összeráncoltam homlokom.
-Nem értem, mire akarsz kilyukadni ezzel -jegyeztem meg szárazon.
-Lucy, ő tönkretesz téged és nem szerepel a játékban.
Ahogy ajkát elhagyta a játék szó, összerezzentem. Azonnal tudtam, ezúttal nem azzal a Greggel beszéltem, akinek mosolya képes volt jókedvre deríteni, hanem azzal a hűvös, félelmetes figurával, ki dróton rángatja az embereket, akárcsak a marionettbábukat. Nagyot nyeltem, arcom elfehéredett. Niall aggódva ugrott elém. Bólintottam, hogy jól vagyok, mire kisebb megnyugvó sóhaj szakadt fel belőle.
-Azt hittem, vége a meccseknek.
-Azoknak még közel sincs végük, hát nem emlékszel? Csupán akkor fejezzük be és tesszük el a táblát, ha már végigjátszottuk, de ehhez be kell tartani a szabályokat.
-Még sosem közölted, hogy mik is azok -vetettem oda fanyar hangon.
Greg halk kuncogását hallván testemet libabőr lepte el. A szöszi ezúttal még inkább féltőn lépett elém. Körém fonta izmos karjait. Érintése forrósággal, nyugalommal töltöttek el, s ezt ő is észrevette. Ujjaival apró köröket leírva simogatta hátamat.
-A legfontosabb szabály: a játékot egyedül játsszák. Semmiféle segítséget nem lehet használni, mert akkor az büntetést von maga után -válaszolta kis késéssel.
-Miféle büntetésről beszélsz? -kérdeztem vissza tágra nyílt szemekkel. Komolyan megijedtem. Torkom elszorult, lábaimba ismerős remegés költözött.
-Emlékszel még Alisonra nem igaz? Segítséget kértél és ezért meg kellett téged fegyelmezni, de mivel elég óvatos fajta vagy, és minden barátodat, családtagodat úgy sem tudod megvédeni, rajtuk keresztül csattant az ostor -mondta. Jéghideg vízként hatottak rám az elhangzottak. Azonnal Niall szemébe néztem, majd az útra, a házunk irányába.
-Daisy...-nyögtem ki halkan.
-Honnan tudtad? -tette fel a költői kérdést.
-Ha csak egy ujjal is hozzáérsz... -kezdtem bele ingerülten. Ezúttal nem arról volt szó, hogy üres szavakkal dobálózik. Greg ezen énje minden szót komolyan gondolt. ezért rettentem meg annyira.
-Nyugalom. Nem bántom egészen addig, míg betartod a szabályaimat.
-Megteszek bármit -vágtam rá gondolkodás nélkül. Amint meghallottam nevetését, rosszat sejtettem.
-Akkor szabadulj meg a szőke barátodtól!
-Mi? -hangom erőtlenül, két oktávval feljebbről szólalt meg. Szívem össze-vissza kalapált. Szédelegni kezdtem, de szerencsére Niall még időben megfogott.
-Jól hallottad. Eljött az ideje, hogy válassz! A húgod vagy a barátod.
Még a telefont is kiejtettem kezemből. Ernyedten rogytam a földre. Minden eddigi erőm elpárolgott. Szemeimet csípték a könnycseppek, de nem engedtem lefolyni őket. Próbáltam gondolkodni, de a pánik lassan fölém kerekedett. Niall aggódva térdelt le elém. Arcomat tenyerei közé fogta. Kétségbeesetten keresett egy csöppnyi erőt bennem.
-Kicsim, mi történt? Kivel beszéltél? -kérdési miatt még jobban magamba zuhantam. minden gondolatom a húgom körül forgott. Azon, éppen merre lehet. Vajon Greg is ott ólálkodik-e körülötte? Egyáltalán honnan tudta meg azt, hogy kibékültünk. A sötét jövőképek elvakították szememet. Éreztem, hogy minden kezd elsötétülni, de ekkor Niall ajkai homlokomhoz értek. Kezei remegtek az idegességtől és az aggódástól egyaránt. Felemeltem fejemet. Szemei mindent elárultak. Még nálam is jobban kétségbeesett, igaz, ő más miatt. Az iménti hirtelen hangulatváltozásom és gyorsan bekövetkezett összeroskadásom kellően kikészítette az ő idegrendszerét is.
-Daisy...-törtem meg a feszült csendet erőtlenül. Nem voltam benne biztos, hogy képes leszek mindent elmondani, de próbáltam megnyílni előtte. -Előjött Greg sötét énje. -folytattam. -Azt mondta, ha nem szakítok veled, Daisynek fog baja esni.
Csupán a szavak kiejtése is szívszorító élmény volt. Niall tekintete a földre siklott, majd vissza rám. Cirógatni kezdett.
-Kicsim, nem érdekel, milyen áron, de segíteni fogok neked. Nem hagyom, hogy a kishúgodnak sérüljön meg, de azt sem nézem tétlenül, hogy ez a tag elszakít bennünket.
Hangja megnyugtatott. Lélegzésem lassan kezdett normalizálódni, akárcsak szívverésem. Lábaim még mindig remegtek, akárcsak egy kocsonya, de már jobb volt a helyzet Már nem éreztem azt, hogy minden elsötétül, amit felállok. Bólintottam, majd csókot leheltek ajkára.
-Köszönöm -mondtam végül. Lassan felkeltem a nyirkos avarból.

Boo kíváncsian figyelte minden lépésünket. Már nem vicsorgott Niallra, így egy kicsit megnyugodtam. Lassan, Niallal az oldalamon elindultunk haza, azonban neki időközben el kellett mennie, mivel a stúdióba kötelezően behívták. Tudtam, nekem sincs túl sok időm a forgatás miatt ezért gyors búcsút vettünk.
Mikor befordultunk az utcára, még nem sejtettük mi vár ránk a háznál. Az utcán zsúfolásig álltak az autók. Figyelmen kívül hagytam az árulkodó jeleket. Sietve elhaladtunk Boomerrel a kocsik mellett. Felfutottunk a lépcsőn, s beléptünk. A ház üres volt. Daisy még oviban volt, míg anya és Tim dolgoztak. Felsóhajtottam. Boot kiengedtem még a hátsó kertbe, hogy szaladgáljon egy kicsit, majd ledőltem az egyik kanapéra. A bőr lágyan csiklandozta bőrömet. Fáradtnak és erőtlennek éreztem magam, így lehunytam szemeimet.
Fogalmam sem volt, mennyi ideig aludtam, de a csengő rázott fel álmomból. Lassan odacsoszogtam az ajtóhoz, s kinyitottam. A bejáratnál ott állt Greg, arcán a jól ismert mosollyal. Arca azonban hamar elkomorodott. Még azelőtt, hogy bármit is szólhattam volna, bejött, s nekitámaszkodott a falnak. Szemei villámokat szórtak. Engem bámult. Gyomrom ismét görcsbe rándult, s előjött a más ismerős düh, harag s félelem hármas egysége, mely gyorsan terjedt szét egész testemben. Nekidőltem a bejárati ajtónak.