Mint a gimiben

Ujjainkat összefonva feküdtünk egymás mellett az ágyon. Fejemet Niall mellkasára fektettem. Egyenletes szívverése altatódalként csengett a fülemben. Állát a fejem búbjára támasztotta.
-Olyan, mintha visszamentünk volna az időben -suttogta, szinte csak magának. Felpillantottam rá. Szempillái alól a gyenge éjszakai fényben megcsillantak ragyogó kék szemei.
-Hogy érted?
Elmosolyodott.
-Úgy érzem, mintha megint a gimiben lennénk, mintha titokban beszöktem volna az ablakodon azután, hogy az anyukád és a vérszomjas bátyád elaludt. Holott, pontosan tudják, hogy itt vagyok és valószínűleg nem feltételezik, hogy ennyi ruha van rajtam -elnevette magát, mire én oldalba böktem.
-Perverz vagy, jobb ha tudod -egy csókot leheltem puha, kívánatos ajkaira. Felvonta szemöldökeit.
-Kiszólt a gödörből a lyuk.
-Vigyázz, mit mondasz, mert a vérszomjas bátyám két szobával arrébb van. Ha nem figyelsz a szádra, a végén még jól fenékbe billent -fenyegetőztem foltokban előtörő nevetéssel.
-Úgysem uszítanád rám.
-Tudod, volt egyszer egy srác, aki szemétkedett velem a suliban, de Jason beszélt vele.
-És mi történt vele? -kérdezett közbe, mialatt szemöldökei egészen a haja vonaláig szöktek.
Vállat vontam.
-Nem tudni. Azóta sem látták.
A szöszi egy nagyot nyelt, majd hangos nevetés lett úrrá rajta.
-Én sosem bántanálak meg -szorosabban ölelt magához. Közelsége megnyugvással töltött el. A testéből áradó hő elfedett minden kételyt, ami bennem lakozott. Mégis, szavaimból nem ez következett.
-Sokan mondták már ezt.
Niall hirtelen ült fel. Azonnal tudtam, tönkretettem a meghitt pillanatot.
Gratulálok, Lucy. Így kell odavágni egy párkapcsolatot. Miért nem tudok legalább egyszer lakatot tenni a számra? Olyan nehéz lenne gondolkodni, mielőtt megszólalok? Egy idióta vagyok. Már egy diploma is kijárhatna a kapcsolat-tönkretételi-teljesítményem miatt. Mindenkit elmarok magamtól. Kezdve Sheilaval, folytatva Niallal. 
-Niall, én nem úgy... -mentegetőzni kezdtem, amit kapcsoltam és túlléptem az önsajnálati szinten.
Megrázta a fejét, majd tekintetét ismét felém fordította.
-Megértelek. Átérzem, hogy milyen nehéz ez most neked. Elvesztetted a legjobb barátnődet, de tudnod kell, engem sosem fogsz. Történjék bármi, melletted maradok. Ezt már sokszor elmondtam. Közhely, minden pár ezzel hitegeti a másikat, de én őszintén így gondolom. Sok mindenen keresztülmentünk és kitartóan dolgoztál azért, hogy elmarj magadtól, de kitartottam melletted. Elég makacs vagyok ahhoz, hogy két kézzel küzdjek azért, akit szeretek -szavaiból átható erő áradt. Legbelül éreztem. Mélyen magamban. Sokszor elmondta már korábban, de csak ritkán figyeltem az ilyesféle ígéretekre. Most azonban a lelkem elhitte, sőt bízott abban, amit Niall mondott. Úgy csüngtem mondatain, mint egy kisgyerek a karácsonyfára-lógatott szaloncukron. Egy könnycsepp is a szemembe szökött. Mire vissza tudtam volna pislogni, addigra már utat tört magának. Igazi kis törtető.
Niall apró, de szívhez szóló mosollyal törölte le a nedvességet orcámról. Közelebb hajolt. Remegő szempillái megigéztek. Egy másik világba kerültem. Egy pillanaton belül már éreztem, ahogy forróság önti el az egész testemet az ajkaimtól kiindulva. Tűz gyulladt bennem, s megperzselve mindent tombolt lényemben. Elfeküdtünk az ágyon. A lágy csók egyre hevesebbé vált. Niall egyik keze a hajamban turkált, míg baljával már a pólóm alá nyúlt. Szaporábban kapkodtunk levegő után. Nem bírtuk kontrollálni magunkat. A vágy eluralkodott rajtunk. Igyekeztem leszedni Niallról a pólót anélkül, hogy akár egy pillanatra is el kellene válnia ajkainknak. Ez bonyolult feladatnak ígérkezett. Lehetetlen volt kivitelezni. Megvadult ragadozóként téptem le róla a textilt, arra azért vigyázva, nehogy kárt tegyek benne. Időközben ő is kivette a részét a munkából, ugyanis melltartóban térdeltem előtte. De nem sokáig. Hátradöntött, felettem fekvőtámaszpózban feküdve fonódott össze ismét a csókcsatánk. Forró szájával puszilgatni kezdte a nyakamat, ami miatt halk nyögések szöktek ki torkomból. A hangulat elérte a tetőpontját, tudtam, innen már nincs visszaút. Niall csókjai tovább terjedtek az egész testemre, leértek egészen a köldökömig. Felnézett rám. Szemeiből elégedettség és vágy tükröződött. Az álla alá nyúltam és visszahúztam magamhoz. Ismét eggyé olvadtunk. Mint egy kirakós két darabkája, eltérünk egymástól, mégis tökéletesen összeillünk.
Mialatt csókolóztunk egy eddig nem figyelt zajra lettem figyelmes. Méghozzá arra, hogy a régi, rozoga ágyam nyekereg, de nem is akármennyire. Olyan hangokat ad ki magából, mintha két rozmár kufircolna. Hirtelen megdermedtem. A felismerés jeges fürdőként ért. Letoltam magamról Niallt, s amilyen gyorsan csak tudtam, felültem. A rémület és a nevetés egyszerre tört rám. A szöszi kikerekedett szemekkel szemlélt. Nem értette, mi történt alig egy másodperc leforgása alatt.
-Valami rosszat tettem? Nem jól csókoltam? Megharaptalak? Vagy mi? -kérdezte aggódva. Ilyenkor mindig hadart, és mivel most még levegőért is kapkodott, akcentusa még érthetetlenebbé tette beszédét.
Megráztam a fejem, hajamba túrtam.
-Az ágy nyekereg, a bátyám és anyukám a szomszédban, a húgom pedig felettünk és Boomer az ajtót kaparja. Szerintem le kellene állnunk -feleltem nevetve.
-Megmondtam. Mintha csak a gimiben lennénk -felsóhajtott.
-Nem baj? -ijedten néztem rá, mire megrázta a fejét.
-Sosem kérnék tőled olyat, amit nem akarsz. Megértem. Nincs ezzel semmi gond -megpuszilt. -Azért remélem nem akarsz most hajnalban kidobni az ablakon.
-Megfordult a fejemben, de aztán arra jutottam, hogy vékony a takaróm és ezért valószínűleg fáznék este, ha nem lenne mellettem valaki. -rákacsintottam, mire visszahúzott maga mellé az ágyba. Karját fejem alá tette, akárcsak egy párnát. Közel simultam hozzá. Ahol bőrünk összeért, melegséget éreztem. Még néha előtört belőlem az előző körből megmaradt adrenalin, de ezeket a hullámokat sikerült elfojtanom. A kimerítő testmozgás és az egész napos fennlét valamint a napok óta tartó álmatlanság után, most végre békében szenderültem mély álomba.
Niall lágy ajkával csókot nyomott a homlokomra. Több sem kellett ahhoz, hogy felébredjek. Egy ilyen ébresztő több energiát adott, mint egy liter kávé...Oké, ennek az is köszönhető volt, hogy álmom zavartalan volt. Szinte új emberként ébredtem. A szöszi égkék szemei óvóan figyeltek. Elmosolyodtam.
-Jó reggelt -megpusziltam.
-Neked is, Kicsim!
Felültem és kinyújtóztattam az elfeküdt izmaimat. A földről felvettem Niall pólóját, majd odadobtam neki, míg én a szekrényből kivettem egy nagyméretű darabot.
-Gyere, menjünk le reggelizni -kézen fogtam, s mielőtt válaszolhatott volna már húztam is magam után. Nem feltételeztem olyan őrültséget, miszerint Niall nem éhes...az egyszerűen kizárt.
A földszinten már pezsgett az élet. Daisy a nappaliban játszott Boomerrel, miközben Jason a konyhapultnál reggelizett, anya pedig Timmel a konyhában épp reggelit készített. Az idilli családi kép látványa gyönyörködtető látványt nyújtott. Még sosem láttam ilyennek a családomat. Amióta csak az eszemet tudtam, veszekedés ment minden áldott reggel. Szerencsére Daisy ezekből már semmire sem emlékszik. Túl kicsi volt, mikor apa lelépett. Számára Tim jelenti az apát, aminek nagyon örültem. Tim tipikusan az a fickó, akire mindenki vágyik, hogy az édesapja legyen. Kedves, megértő és gondoskodó.Jobbat keresve sem találhattam volna a kishúgom számára, arról nem is beszélve, hogy még anyát is szerette. Fogalmam sem volt, hogy honnan került ide, de eszem ágába sem volt elengedni.
-Jó reggelt! -kiáltottam lefelé menet.
A válaszok gyorsan érkeztek. Daisy a lépcső aljánál várt engem. Az ölembe kaptam és pörgetve megpusziltam. Bevett szokás volt ez. Ahogy letettem, Niallhoz lépett. A fiú eleinte zavartam állt, majd rájött, mit kell tennie. Ugyanazt csinálta, mint én. Meglepődtem, hogy Daisy őt is így fogadta. Még soha, egy barátommal sem csinálta ezt.
Jason mindeközben a pulton ülve figyelt bennünket, mint valami keselyű. A konyhába rohantam, hogy megöleljem anyát és Timet, no meg azért, hogy reggelit készítsek. A kedvenc, zabpelyhes-banános palacsintámat készítettem el gyorsan. Nem kellett hozzá több, mint 10 perc. Nem egy bonyolult recept. Igen bevett szokásommá vált vasárnaponként elkészíteni, úgy 15-16 éves korom óta rendszeresen eszem ezt reggelire vagy vacsorára.
Mialatt én főztem, Niall és Jason beszélgetésbe elegyedett. Valószínűleg nem akarták, hogy halljam, amiről beszélnek, mivel a nappali szélére sétáltam át. Ebből a látható gesztusból kifolyólag, hallgatózni kezdtem, ami a palacsintasütés közben nem volt épp a legkönnyebb feladat.
-Figyelj, Niall, bírlak és nincs bajom azzal sem, hogy együtt vagy a húgommal, de legközelebb kicsit halkabbra foghatnátok magatokat. Tudom, a hormonok miatt nem tudjátok visszafogni magatokat, ezt megértem, én is voltam a ti korotokban, de jobb lenne, ha legközelebb nem itt csinálnátok..Vagy ne az ágyon -tanácsolta Jason. Tátott szájjal igyekeztem felfogni mindazt, amit az imént hallottam.
-Köszi, legközelebb ezt észben tartom -felelte Niall széles vigyorral.
Legszívesebben a palacsintasütővel vágtam volna fejbe mind a kettőt mikor visszajöttek a konyhába. Úgy néztek rám, mint akik jól végezték a dolgukat.
Király. Jason most teljesen azt hiszi, hogy lefeküdtünk egymással. Biztos vagyok benne, hogy még a mai nap folyamán a kezembe fog nyomni egy eseményutáni tablettát, de akkor esküszöm lenyomom mind a kettejük torkán.