Vacsoraest

Niall kifejezetten örült a vacsorameghívásnak. Hiába figyelmeztettem a bátyám által jelentett veszélyre, nem rettent meg. Nem akartam elijeszteni, csak szerettem volna, ha időben felkészül mind testileg, mind lelkileg. A bátyámban túlteng a védelmezőösztön, így ha valaki a közelembe akar kerülni, annak bizony komoly próbát kell kiállnia. Davidet megvetette. Egy percet sem bírt ki anélkül, hogy ne tett volna valamiféle otromba megjegyzést a külsejére, a viselkedésére vagy a velem való kapcsolatára. Mindenbe belekötött, ami a sráccal volt kapcsolatos. Akkoriban ezért többször is összekaptunk, de mostanra már rájöttem, igaza volt. Fájt beismerni, de ő már a kezdetektől fogva látta azt, amit senki más nem. Ezért féltem annyira attól, hogy megint bemutassam neki a barátomat. Tudtam, ha róla is hasonló véleményen lesz, mint Davidről, akkor csak idők kérdése és beigazolódik a meggyőződése. E gondolattól még a víz is levert.
A sütő mellett álltam és vártam, hogy az újabb adag muffin elkészüljön. Anya is a konyhában ügyködött, Daisy pedig Boomerrel játszott a kertben. Egyikőjüket sem zavarta különösebben a sár és a pocsolyák széles választéka. Anyát annál inkább. Nem szívesen engedte ki őket, mert tudta, Boo megfürdetése valószínűleg az ő feladata lesz. Nem is tévedett sokat. Könnyítésképpen Daisy is beállt, amivel csak annyit értek el, hogy az egész fürdő úszott a vízben...ahogy ők ketten is. Boomer csodával határos módon sárosan szaladt le a lépcsőn. Értetlenül követtem szememmel.
A kutya nyomába vettem az irányt. Úgy hajkurásztam, mintha csak az életem múlna rajta. Egy pillanatig azt hittem, éppen amerikai focijátékos vagyok. A bátyám is hajlandó volt végre leszállni a konyhapultról és Boomer kergetésébe beszállni. Fel-le rohangáltunk az egész házban. Boo mancsáról mindenhova sár került, alig pár perc alatt úgy nézett ki a ház, mint egy háborús övezet. Jobbkor sem jöhetett volna Boo víziszonya.
-Manó, te menj balról, én pedig jobbról -utasított mutogatva össze-vissza. Bólintottam. Óvatosan a koszos eb mögé settenkedtem, mialatt a bátyám épp elterelte a figyelmét. Mint valami vadászó oroszlán, vetettem rá magam a méretes kutyára, aki megvadultan igyekezett lerázni magáról. Egy vadló betörése eltörpül Boomer lefogása mellett. Minden energiámat kiszívta. Szerencsére egy erős férfikar is pont kéznél volt. Kócos hajú bátyám az ölébe vette Boot és visszavitte oda, ahová való. A kádba.
Körbenéztem, de inkább ne tettem volna meg. Mindenhol pacákban úszott a sár. A kanapéra terített hófehér takaró, most inkább tűnt mogyoróbarnának, hála a szorgos kupicsináló Boomernek. Pár virág felborult a lépcső mellett, ahogy megvadulva tombolt a földszinten. A lépcsőről leszaladva lelökött néhány cserepes növényt, melyek törött cserépben, félig eltaposva hevertek a parkettán. A nappaliban levő kis asztalról Boo lerántotta a terítőt, ezért egy törött váza pihen az asztal tetején. Az egész hely úgy nézett ki, mint ahol egy hurikán tombolt. Így még az én szobám sem nézett ki soha sem, még akkor sem, mikor két napon keresztül lomtalanítottam. Legutóbb akkor láttam ilyen állapotban, mikor Jack és Collin házibulit rendeztek a tudtom nélkül és a móka egy kissé elszabadult. Ironikus, hogy pont arról a buliról maradt itt Boomer. Mai napig nem igazán tudjuk, hogy kerülhetett egy egyetemista buliba.
Furcsa, égett szag csapta meg az orromat. A konyha felé fordultam. Csak pár pillanattal később eszméltem rá, hogy a muffinokat már régen ki kellett volna szednem a sütőből. Gyors léptekkel siettem oda. Kinyitottam a sütő ajtaját, ahonnan szürke füst szállt fel. Köhögve léptem hátra. Villámgyorsan lekapcsoltam az eszközt és kitártam az ablakokat, mielőtt még a füstjelző is megszólalna.
A többiek sietve futottak le.
-Minden rendben? -kérdezte anya rémülten, mikor meglátta a gomolygó füstöt.
-Persze, csak mialatt kergettük Boomert teljesen kiment a fejemből a süti -az elfeketedett desszertre néztem, majd vissza rájuk. -Ez teljesen használhatatlan. Újra kell kezdenem -elővettem egy szemeteszsákot a felső fiókból és óvatosan, kesztyűben dobáltam bele az ehetetlenre égett muffinokat. Fájt a szívem, hogy minden, amiért az elmúlt órában dolgoztam, egy pillanat alatt a semmibe vész. Sheila jutott az eszembe és az, hogy a barátságunk is éppen így nézhet most ki, mint azok az égett sütemények. Óvatosan széttörtem egyet. A belseje szép világos színű volt, csupán a külseje szenesedett el. Elmosolyodtam. Reményt adott az a muffin. Egy pillanatra elhittem, hogy még számunkra is van esély.
Megragadtam egy tálat, s már rutinosan dobáltam bele az alapanyagokat. Őrületes tempóval kezdtem kavarni az összetevőket. Minél hamarabb be akartam hozni a lemaradásomat. Úgy kevertem a tésztát, mintha az életem múlna rajta. Lényegében volt ebben némi igazság. Nem akartam Niall előtt azzal leégni, hogy még egy muffint sem tudok megsütni anélkül, hogy annak ne képződne a felszínén vaskos szénréteg.
Az órára pillantottam. Az időm vészesen fogyott.
Niall bármelyik pillanatban itt lehet és a muffin még csak most került bele a formában. A ház romokban hever. Anyáék igyekeznek kitakarítani, de lehetetlenség, hogy tíz perc alatt végezzenek mindennel. 
Hangos, karakteres kopogás rázott fel gondolataimból. Izgatottan és idegesen kaptam fel fejemet. A bátyám arcán gonosz vigyor jelent meg. Éreztem, hogy azonnal valamiféle szúrós megjegyzéssel fogja üdvözölni a srácot, azonban tévedtem. Készségesen beengedte.
Mivel a desszert ismét a sütőben pihent, odarohantam a szöszihez. Ajkához préseltem ajkamat, részben azért, hogy ezzel bosszantsam a bátyámat. Ilyen a testvéri szeretet.
-Bocsi, a kupi miatt. Akadt egy kis gondunk Boomerrel meg a fürdetéssel -zavartan tűrtem egy kósza tincset fülem mögé.
-Semmi gond. Ha szeretnéd, szívesen segítek -kacsintott rám bájosan, amitől egyből fellazult a gyomromban keletkező csomó.
-Tessék, szépfiú, itt egy rongy -a bátyám az etikettet nem ismerve dobta oda neki a vizes textildarabot, ami az én egyik elnyűtt pólóm volt. -Egyébként Jason vagyok, Lucy bátyja -nyújtotta kezét végül, kissé habozva.
-Örülök, hogy megismerhetlek. Niall vagyok -rázta meg határozottan bátyám kezét a szöszi. Ezzel egy jó pontot szerzett a srácnál. -Mit csináljak? -továbbra is a bátyámon tartotta tekintetét. Egyenesen a szemébe nézett. Nem félt tőle, pedig majdnem hat évvel idősebb nála és volt a kisugárzásában valami, amitől rendszerint az emberek frászt kapnak.
Jason szája sarka feljebb vándorolt. Én lassan visszasétáltam a konyhába, onnan hallgattam tovább a beszélgetésüket.
-Az asztalról leborult egy váza. Annak a darabkáit összeszedhetnéd és felitathatnád a parkettáról a felesleges vizet, mielőtt még az teljesen felhólyagosodik.
Niall nem szólt egy szót sem, csak követte a bátyám parancsát. Tiszteletet mutatott és behódolóan viselkedett. Nem fitogtatta az erejét, nem próbált fölényeskedni azzal, hogy híres, vagy bármi mással. Egyszerű srácként nyilvánult meg, aki elfogadta, hogy ebben a házban nem ő az úr. Ez tetszett Jasonnek. Látta az ír énekesen, hogy nem nyámnyila, de nem is az a tipikus izomagy vagy felfuvalkodott seggfej, aki még a kezét sem meri bepiszkolni, pláne nem akkor, ha más utasítja rá.
Könnyedén mondhatta volna azt, hogy nincs kedve takarítani. Jason ugyan nem tudhatta, legfeljebb sejthette, hogy Niall otthon nem az a szorgosan takarító típus. Persze, rend és tisztaság van körülötte...az idő nagy részében. Heti egyszer hajlandó kiporszívózni, de nem jellemző rá, a túlzott takarításkényszer. Számomra meglepő volt, hogy most önként vállalkozott minderre. Mosolygott, miközben a szilánkokat szedte, olykor-olykor rám emelte tekintetét. Szemeiben szeretet ragyogott. Melegség öntötte el a szívemet. Másoknak talán jelentéktelen lett volna ez a gesztus, de számomra többet jelentett, mint egy csokor narancssárga rózsa vagy egy doboz bonbon. Egy új oldalát ismertem akkor ott meg.

Figyelmemet ismét a muffinokra szenteltem. Ahogy bekukkantottam a sütőbe, megcsapott az ellenállhatatlan illatuk. Még a gyomrom is megkordult. Nem vártam tovább. Óvatosan kivettem őket. A friss, forró édesség egy másodpercen belül mindenkit a konyhába csábított. A két fiú vágyakozással telve meredt a muffinokkal megrakott tányérra, melyre gyorsan kipakoltam őket. A fiúk tekintete ide-oda cikázott köztem és a sütemények közt. Kezdtem féltékennyé válni.
Szóval csak a sütim kell nekik! Hálátlan banda. 
Niall telepatikus képességgel érezhette meg gondolataimat, ugyanis azon nyomban magához ölelt. Karjai közt mint mindig, most is melegség fogadott. Éreztem megvadult szívdobbanásait.
Izgul.
-Nagyon ügyes vagy, Kicsim -suttogta fülembe elismerően, egy puszi kíséretében. Halkan felnevettem, mert csikizett, ahogy hozzám ért ajka.
Jason felvont szemöldökkel méregetett minket, de aztán szélesen elmosolyodott. Fehér fogai láttán, amik nem vicsorogva fenyegették Niallt, szívemről, lelkemről hatalmas szikla esett le. Végre úgy éreztem, elengedhetem magam. Azonnal ellazultam és elcsentem a legfölső, gőzölgő muffint.
-Kóstoljátok meg! Remélem ízlik -a számhoz emeltem, de eszembe jutott, hogy Daisy az első mindig. Húgomra pillantottam. -Na Daisy, szerinted milyen lett?
A kishúgom gyémántként ragyogó szemekkel harapott bele a puha édességbe, ami könnyedén olvadt szét szájában.
-Nagyon finom lett -nyökögte ki két falat közt. Bólintottam a többieknek jelezve, hogy most már ők is ehetnek.
-Kár, hogy Tim nincs itt. Bánni fogja, hogy kihagyta ezt a tipikus vacsorát -jegyezte meg anya, miközben egy újabb süti után nyúlt. -Remélem Niall, nem bánod, hogy így alakult az este.
-Dehogyis. Remekül szórakozom. Nem mindenhol pörögnek ennyire az események, mint itt. Köszönöm még egyszer a meghívást.