Akár az oviban :)

Niall nem akart egyedül hagyni, ezért elkísért. Csöndben sétáltunk egymás mellett, majd a szöszi megtörte ezt.
-Nincs kedved elmenni valahova? Fagyizni vagy várost nézni? Még előttünk áll az egész délután. -reménykedve rám mosolygott. Elnevettem magam. Bólintottam.
-De. Nagyon szívesen elmennék veled fagyizni. Legalább jobban megismerhetlek. -beletúrtam a hajába, ami persze nem igen tetszett neki.
-Ezt még visszakapod! -felém rohant. Természetesen megfordultam és amilyen gyorsan csak tudtam futásnak eredtem. Majd magassarkúban, pont le fogok futni egy fiút mi? Utolért és hátulról elkapott, majd a levegőbe emelt.
-Tegyél le! -ellenkeztem, de mintha a falhoz beszéltem volna. -Megint meglátnak minket és kombinálni kezdenek. Most magyaráztuk el nekik a valóságot, nincs kedvem holnap megismételni. -érveltem tovább. Ez legalább hatott. Utoljára megpörgetett, majd letett a földre.
-Most az egyszer te nyertél. De csak most! -bólogatott. Valószínűleg valami komoly arcot próbált vágni, de inkább úgy nézett ki, mint aki citromba harapott. -Mi lenne, ha inkább kocsival mennénk? Kicsit gyorsabb és kényelmesebb is. -a lábamra nézett. Röntgenszemei vannak, vagy honnan tudta meg, hogy a cipő feltörte a lábamat?!
-Rendben. Akkor irány a kocsi! -kiáltottam fel. -Egyébként hol van? -körbenéztem és tanácstalanul álltam a srác előtt. Nialler elnevette magát és a parkolóház felé mutatott.
-Ott van bent a kocsim. Gyere megmutatom! -a ház felé kezdett húzni. Futásnak eredtünk és meg sem álltunk az autóig. Kinyitotta nekem az ajtót, mint egy igazi úriember.
-Köszönöm Uram! -formálisan mondtam, de elnevettem magam.
-Részemről az öröm, Asszonyom! -fojtatta ezt a stílust. Nem tudom, hogy bírt komoly maradni. Ránéztem és még jobban röhögnöm kellett. Végül sikerült pokerarcot felvennem. Felhangosítottam a rádiót. Épp az ő számuk ment. Ilyen komolyan nincs. Itt ülök egy autóban az egyikükkel és most még az ő számukat is hallgatjuk. Nem tudtam tovább nyugodt maradni. Azonnal énekelni kezdtem. Vérbeli Directioner vagyok. Niall rám pillantott és ő is elnevette magát. Beszállt az éneklésbe. Torkukszakadtából énekeltük a Live while we're young-ot. Miután befejeztük a kántálást, összenéztünk és nevetni kezdtünk. Niall a főút felé vette az irányt.
-Héé! Nem úgy volt, hogy fagyizni megyünk? -húztam fel a szemöldökeimet.
-De igen. Elmegyünk fagyizni. -vágta rá önelégült vigyorral az arcán.
-És mégis hova? Az óceánpartra? -kérdeztem vissza nevetve. Én ezt csak viccnek szántam, de ő egyből komolyan is vette.
-Pontosan! -bólogatott.
-Te hülye! Nem gondoltam komolyan! -a hajamba túrtam és felé fordultam.
-De én viszont igen. -szólt vissza. Komolyan nem normális ez a srác. Alig ismer, de levisz a partra, hogy ott tudjunk fagyizni. Nem értem miért nincs még csaja. Egy ilyen kedves fiú megérdemelné. Mindenkinél jobban. Biztos vagyok benne, hogy senkit sem bántana meg. Ha semmi másban, de ebben tényleg hiszek. Neki képes vagyok hinni. Megbízom benne, még akkor is, ha csak pár napja ismertem meg. Olyan jól el lehet vele beszélgetni, de akár hülyülni is. Azt szeretem a legjobban benne, hogy nem nagyképű. Ugyanolyan, mint bárki más. Kalandoztak el gondolataim. Akkor tértem vissza, mikor már Niall megbökögette a vállamat.
-Minden rendben? Kissé elbambultál. -aggódva nézett rám, majd vissza az útra. Biccentettem egyet és széles vigyorral visszaültem rendesen az ülésbe. A fákat néztem, amik mellett elsiettünk. Beletúrtam a hajamba és egy nagyot sóhajtottam.
-Mi volt ez a sóhaj? -kért számon a szöszi.
-Mi van már azt sem szabad? -kérdeztem flegmán. Szerencsére nem vette komolyan a hangnemet. Elmosolyodott és megrázta a fejét.
-Csak kérdeztem. Már azt sem szabad? -utánzott.
-Te kis... -hozzávágtam egy pulcsit. -Tudsz róla, hogy nagyon gonosz vagy?! -vontam fel az egyik szemöldököm. Valószínűleg nem nagyon sikeredett, mert Niall hatalmas nevetésben tőrt ki.
-Mi vagyok? Gonosz? Én? Most viszlek le a partra, hogy lennék már gonosz?! -megint utánzott, csak most az arcomat. Elnevettem magam.
-Ne csináld már! Fejezd be! -fenyegetőztem a mutatóujjammal. Nem értem el vele semmit. Továbbra is engem másolt. Visszadőltem az ülésbe és duzzogni kezdtem. Bocsánatot kért? Nem! Még rá is tett egy lapáttal. Ő is pufogni kezdett. Nem tudtam tovább elfojtani a nevetést. Kitört belőlem. Niall is jót derült. Hirtelen Niall irányt változtatott. Letértünk a főútról.
-Merre megyünk? -félve néztem rá.
-Tudok egy rövidebb utat. -biztatóan mosolygott rám. Megbízom benne, de ha eltévedünk megnyúzom. Nem sokáig maradtunk azon az úton. Ismét lehajtottunk, de ekkor már egy földútra.
Niall biztos jó helyen vagyunk? -kérdeztem ismét.
-Igen. Louis is erre szokott jönni...azt hiszem. -a vége felé már elhalkult.
-Azt hiszed? Nem mondod komolyan, hogy eltévedtünk. Ugye nem. -ránéztem. Az ír manó zavartan vigyorgott. -Térkép legalább van? -Niall a kesztyűtartóra mutatott. -Állj meg! Szálljunk ki és derítsük ki, hol is vagyunk valójában! -sóhajtottam fel. Niall levette a gázról a lábát és megállította a kocsit. Kiugrottam az autóból és a motorháztetőhöz mentem, hogy le tudjam teríteni a térképet, de akkor hirtelen megsüllyedtem. Lenéztem a lábamra. Bokáig álltam az iszapos sárba. Nagyot sóhajtottam. Megpróbáltam kimászni, de még jobban belemerültem.
-Niall, egy kis segítségre lenne szükségem! -kiabáltam nevetve. Kimászott a kocsiból és odasietett hozzám.
-Fogd meg a kezem! -nyújtotta felém. Erősen megmarkoltam. Próbált kihúzni, de a végén csak annyit értünk el, hogy ő is beleesett. Tetőtől talpig csurom sár lett. Persze engem is rántott magával. Beleültünk a sárba.

-Képes voltál engem is belerántani? -nevetve számon kértem. Felmarkoltam egy adag sarat és megdobtam. Követte a példámat. "Gyorsan", akár egy csiga, felpattantam és futásnak eredtem. A magassarkúm a tócsa közepén maradt. Mezítláb futkostam a dobálózó Niall elől. Felkapott az ölébe és visszavitt a mocsokba. Jó alaposan megfürdetett benne, mint a általánosban a fiúk télen a hóban. Mindenem tele volt iszappal.
-Rettegj Szöszi! -fenyegetőztem. Szabályosan rávetettem magam és a sárba löktem. Olyanok voltunk, mint két óvodás, akik életükben először látnak ilyet. Niall ismét követte a példámat és visszafizette az előbbi akciómat. Egy újabb adag iszapot kaptam magamra. Mikor már lenyugodtunk, beledőltünk a dzsuvába.
-Azt hiszem nem jó fele jöttünk. -jelentette ki nevetve Niall.
-Igen lehetséges, de tudod mit? Nálunk otthon van fagyi. Mit szólnál hozzá, ha inkább ott ennénk? -a ruháimra, majd az övéire néztem. Borzalmasan festettünk.
-Ez egy jó ötlet. -felállt és engem is felhúzott. Pár perc halászás után a cipőmet is sikerült kiszabadítanunk. Beszálltunk a kocsiba.
-Azt hiszem megvan a holnapi programom. -nevetve a kocsi belsejét nézte.
-Segítsek? -nevettem el én is magam. A szöszi boldogan bólogatott. Visszatolattunk. Szerencsére a kocsi kereke pont nem lógott bele a fellazult részbe. Egyenesen London felé vezetett utunk. Nem vagyunk normálisak. Képesek voltunk órákon keresztül egymást dobálni és fürdetni a mocsokban. Akár az oviban. Nincs egy tiszta pont sem a testemen, de mégis nagyon jól érzem magam. Olyan jó volt ott fetrengeni és egy kicsit gyerekeknek lenni. Egyedül voltunk. Nem voltak fotósok, rajongók, kíváncsi és rosszalló tekintetek. Csak mi ketten. Végre önmagunkat adhattuk. Nem mintha bármelyikőnk is megjátszaná magát, de kamerák előtt még sem tehetünk meg bármit. Másnapra már a címlapon lennénk. Pont mint ma. A gondolataim megint elkalandoztak.
-Megjöttünk Londonba. -rázott vissza Niall a Földre. -Merre kell menni? -zavartan mosolygott rám. Gyorsan elmagyaráztam neki a felénk vezető utat. Pár perc alatt a házunk előtt találtuk magunkat. Kipattantunk a kocsiból és az ajtó felé rohantunk. Már épp nyitottam volna ki az ajtót, mikor eszembe jutott,  hogy csupa koszosak vagyok. És ez enyhe kifejezés volt. Megfogtam Niall kezét és a hátsóudvar felé vezettem. Előkutattam a slagot és gyorsan lemostam róla a szennyeződést. Én következtem. Kíméletlenül locsolt. A víz jéghideg volt. Hiába volt 30-35°C akkor is fáztunk a zuhany után. Szerencsére hátul mindig van egy tiszta törülköző. Eddig sosem értettem, hogy miért, de akkor kimondottan örültem neki. Becammogtunk az ajtón és a kishúgom a nyakamba ugrott. Olyan régóta nem láttam már. Szorosan magamhoz öleltem. Nem zavarta, hogy csurom merő víz voltam.
-Úgy hiányoztál. -sóhajtottam fel.
-Te is nekem Lucy! -válaszolta. Pár percig még öleltük egymást, majd elengedett és Niall elé lépett.
-Te vagy Niall, a One Direction-ből? -szemei elkerekedtek. A szöszi bólintott, mire a húgom az ő nyakát is megszorongatta egy "kicsit".
-Daisy, mi most felmegyünk rendben? -egy puszit adtam a homlokára és a lépcső felé indultunk. Daisy követett minket, de ő is ment a saját szobájába, mi pedig az enyémbe. Kerestem Niall-nak pár száraz ruhát.
-A fürdőben át tudsz öltözni. -mutattam az ajtajára. Niall bement. Magamnak is kerestem valami szárazat. Egy rövid gatyát és egy csőtoppot vettem fel. Niall bekopogott, majd belépett a szobába. Levett a falról egy gitárt és leült vele az ágyra. Gitározni kezdett, meg persze énekelni. Csatlakoztam hozzá. Rengeteg dalt eljátszottunk. Észre se vettük, hogy szalad az idő. Mire észbe kaptunk már sötét volt. Niall összeszedte a cuccait és elindult az autója felé.
-Köszönöm ezt a szép napot Lucy! -megölelt és adott egy puszit az arcomra. Viszonoztam a gesztust.
-Én is. A kocsihoz meg sok szerencsét. Ha kell segítség csak szólj! -integettem neki az ajtóból, mert addigra már az autónál állt.
-Szavadon foglak! -beszállt a kocsiba és elhajtott. Daisy lefutott és kihallgatott. El kellett neki mindent mesélnem a mai napról. Miután befejezte a vallatást, visszamentem a szobámba és bedőltem a pihe-puha ágyamba. Nagyon fáradt voltam. Még nem aludtam, mikor Daisy bejött és mellém bújt. Adtam neki egy puszit, átöleltem és mind a ketten álomba szenderedtünk.

Köszönöm (nem rész)

Mikor elkezdtem a blogot elhatároztam, hogy ha átlépi az oldal a 100 látogatót, akkor írok egy köszönő üzenetet. Sajnos ezt időközben elfelejtettem, úgyhogy most a 200 után írok egyet. Remélem nem bánjátok. Köszönöm a gyakori és az új olvasóimnak is. :) Remélem élvezitek a blog olvasását, mert én nagyon élvezem az írását. Tényleg nagyon köszönöm, hogy benéztetek és elolvastátok a fejezeteket. Nagyon boldoggá tettetek.

U.I.: Az új rész várhatóan szerdán kerül fel. ;) 

xoxo,

Luca <3

Címlapon

"A feltörekvő lánybanda, The Dreamers, rávetette hálóját a One Direction szívtipróira."
-Mi van? Már bulizni sem szabad? -idegesen a hajamba túrtam és a körülöttünk álló srácokra néztem. A szemükben láttam, hogy nekik sem tetszik az, hogy minket mocskolnak. Mégis szó nélkül hagyták. Tovább olvastam a cikket. "Lucy Alesha Pearl alig pár órával szakítása után, máris Niall Horan karjai között keresett megnyugvást. Már érthető, hogy a barátja miért szakított vele olyan hirtelen." Na ez volt az a pont, hogy betelt a pohár és kiakadtam. -Arról bezzeg nem képesek írni, hogy ő mit csinált. Sarkon álló libákkal feküdt le, míg velem volt. -keltem ki magamból. Sheila próbált lenyugtatni, de nem igen sikerült neki. -Egyébként meg honnan tudták meg, hogy most mentem szét Daviddel? -felvontam a szemöldökeimet és körbenéztem.
-Lucy, ezek bármit képesek rólad kideríteni. -sóhajtott fel Niall. Meg akart ölelni, de a menedzser szúrós pillantásai miatt inkább nem tette. Oké, hogy pont egy ölelés miatt robbant ki ez az egész baromság, de könyörgöm, most nincs itt egy fotós sem. Vagy az is lehet, hogy el akarja tőlünk tiltani a srácokat. Azért az egy kicsit túlzás lenne. Már mindegyik nagykorú. Nem kell fogni a kezüket, mint a pólyás babáknak. Cikáztak gondolataim. Ránéztem a menedzserre. Éppen meg szólaltam volna, mikor Mia megelőzött.
-És most mit kéne tennünk? Tagadjuk le? Azt biztos nem hinnék el. Akkor talán ne találkozzunk? Persze ez biztosan megoldás...az óviban. -flegmázott Mia. Nyersen beszélt, de legalább őszinte volt. Ki merte mondani azt, amit az öt srác mélyen elhallgatott.
-Figyeljetek, ti még újak vagytok a szakmában, úgyhogy elmagyarázom. A fiúknak rengeteg rajongójuk van. Ezek főleg lányok. Ha ti most úgy tesztek mintha több lenne köztetek, két dolog fog történni. 1: a fiúk veszítenek egy csomó rajongót. 2: ez rátok nézve fontos. Az a sok rajongó titeket fog utálni, mert a srácokon keresztül akartok hírnévhez jutni. Remélem ez nem igaz, de higgyétek el ők így gondolják. Ezért kéne most egy kicsit távol maradnotok a fiúktól, míg le nem cseng ez az egész. Vagy nyilatkozhatnátok is, hogy csak barátok vagytok és semmi több. -Sheilara és Miara nézett. Szóval tud mindent. Gondoltam. A lányokkal összenéztünk és bólintottunk.
-Nem hiszem, hogy az őrült 1D rajongók, majd nekünk esnek az utcán, de a fiúk miatt belemegyünk. -a lányokra pillantottam. -Majd én nyilatkozok. Úgyis engem járattak le a legjobban. -felsóhajtottam, majd a kezembe vettem az újságot. Olvasni kezdtem, de Niall kikapta a kezemből.
-Nem ér annyit, hogy emiatt megint rosszul érezd magad. -az arca komoly volt.
-Nyugi. Nem vagyok már óvodás és nem veszek mindent magamra. El tudom dönteni, hogy igazat mondanak, vagy csak lejáratnak. Egyébként meg érdekel, hogy kitől tudják a Davides ügyet. -felsóhajtottam és visszavettem a napilapot. Próbáltam erősnek mutatkozni, de Mia és Shei tudták, hogy hazudok. Nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam?! Baromság. Mindig is érdekelt. Arrébb sétáltam és leültem a radiátorhoz. A két legjobb barátnőm követett. Átöleltük és olvasni kezdtem a cikket. Az első bekezdésig jutottam, majd annyira felhúztam magam, hogy felpattantam és kiviharzottam a teremből. Azt még eltűröm, ha engem szidnak, de ha a barátaimat veszik a szájukra azt már nem. Bementem a színházterembe és felmentem a színpadra. Hátulról előkaptam egy gitárt. Leültem a színpad közepére és énekelni kezdtem. Mostanság csak így tudom levezetni a stresszt. Mások kiabálnak és sírnak, én inkább gitározok és énekelek. A dal közepe felé belépett a terembe Mia, Shiela és Niall. Feljöttek hozzám és leültek mellém.
-Lucy nyugodj meg! -ölelt magához Niall. -Nem ér annyit. Csak téged akarnak kiakasztani. -megsimogatta az arcomat. Ellöktem magamtól és felálltam.
-Niall, mi még újak vagyunk, ergo amit olvasnak az emberek, azt el is hiszik. Teljesen lehúznak minket még azelőtt, hogy bárhova is eljutottunk volna. Elolvastad a cikket? -ripakodtam rá. Megrázta a fejét. -Az egész arról szól, hogy lejáratnak minket. Elkönyvelnek r*bancoknak, azért mert elmentünk veletek bulizni. David is nyilatkozott. Végig engem szidott és magáról persze mélyen hallgat. -a hajamba túrtam és hátat fordítottam a többieknek, mert éreztem, hogy a könnycseppek ki akarnak törni a szememből. Letöröltem a könnycseppeket és összeszedtem minden erőmet. Visszafordultam és hirtelen Niall karjai között találtam magam.
-Niall? -teljesen meglepődtem. A szemeim elkerekedtek.
-Tudom, hogy mennyire nehéz. Egy dolgot viszont ne felejts el! Nem vagy egyedül. A barátaid itt vannak melletted. Ránk is számíthatsz. -a szemeimbe nézett. Nagyon mélyen. A szemei megnyugtattak. Elszállt minden dühöm.
-Köszönöm. -átöleltem a szöszit. -Alig ismersz mégis mindig segítesz nekem. Miért? -értetlenül nézett rám. Megráztam a fejem, ezzel jelezve, hogy felejtse el azt, amit mondtam. A többiek is beléptek a terembe. Niall a menedzserükhöz ment.
-A barátom és nem szeretném elveszíteni. -mondta határozottan Niall. A többi srác is az ír fiú mellé állt. A menedzser elmosolyodott.
-Végre ki mertetek állni magatokért. -ránk nézett és bólintott. Odamentünk hozzájuk.
-A tiltás még mindig él? -kérdezte flegmán Sheila. A menedzser megrázta a fejét, ezért mind a hárman elmosolyodtunk. A srácok elnevették magukat. Harry örömében felkapta Miat és megpörgette. Szegény lány elkezdett sikítozni. Sheilara és Zaynre néztem, de ők megtartották az egy lépés távolságot. Kicsit furcsálltam az egészet. Együtt aludtak, most meg úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Mi van velük? A menedzserükhöz léptem.
-Akkor most mi legyen? -túrtam bele a hajamba.
-Szerintem az lenne a legokosabb, ha egy riportot adnátok. Természetesen a srácokkal együtt. -mosolygott rám. Teljesen megváltozott. Mintha csak azt várta volna, hogy a fiúk is bevallják a dolgot. Nem tudom, de örülök, hogy végre egy oldalon állunk.
-Rendben. -mosolyogtam vissza, majd a többiekre néztem. Mia és Harry nevetgéltek, beszélgettek, míg Shei és Zayn nem is beszéltek együtt. Louis éppen Kevinnel szórakozott, Liam pedig valakivel telefonált. Niall időközben mögém állt. Leültünk a színpad szélére és beszélgetni kezdtünk. Hirtelen Simon hangja zengett a teremben.
-Irány vissza próbálni! -kiáltott fel nevetve. Gyorsan felpattantunk. A lányok feljöttek mellém a színpadra, Niallt pedig "finoman" lelöktem.
-Most a miénk a színpad. -integettem neki. A kezünkbe kaptuk a gitárokat és beálltunk a helyünkre. A srácok beültek az első sorba és ámulattal bámultak minket. Párszor elrontottuk a szöveget, meg rosszul játszottuk el, de ezt leszámítva egész jól ment. Szombatra majd rendesen összehozzuk. Miután lejöttünk a színpadról a fiúk odajöttek hozzánk és megdicsértek minket. Nagyon jól esett amiket mondtak.
-Nem akarok ünneprontó lenni, de akkor meg kéne beszélni, hogy mikor nyilatkoztok. -szólt közbe a menedzser. Összenéztünk és bólintottunk. -Akkor 2 óra múlva itt találkozunk. -folytatta.
-Két óra múlva? -kérdezett vissza Shei. Bólintott. Mind összenéztünk, majd elmosolyodtunk.
-Srácok, gyertek! Hagyjátok a lányokat próbálni! -mondta a menedzser, majd kisétált az ajtón. A fiúk elbúcsúztak tőlünk, majd utána siettek. Miután kiértek Simon is elengedett minket, hogy rendbe szedjük magunkat. 
*2 órával később*
A fiúk pontosan értek vissza. Egy fekete kocsival jöttek. Kinyitották az ajtaját és integetni kezdtek, ezzel jelezve, hogy szálljunk be. Úgy tettünk, ahogy kérték. Gyorsan bepattantunk melléjük a kocsiba. Hatalmas volt. Mind a nyolcan kényelmesen elfértünk. Pár percig utaztunk, majd megálltunk. Mi szálltunk ki az egyik oldalon, a srácok a másikon. Testőrök kísértek be minket egy házba. Még ezelőtt sosem kísért biztonsági. Körülbelül 6 szekrény széles, 8 szekrény magas lehetett a kísérőm. Úgy éreztem magam, mint egy fűszál a hatalmas tölgyfa mellett. Kicsit még meg is ijedtem. Ez valószínűleg az arcomra is kiült, mert Niall megsimogatta a hátamat.
-Nyugi. -mosolygott rám. Már megint sikerült megnyugtatnia. Beértünk a házba, ahol egy csapat újságíró és még egy csapat rajongó várt ránk. A fényképezők kattogni kezdtek, amint a lábunk belépett a küszöbön. Leültünk a riporterekkel szembe. Most adtunk életünkben először hivatalos interjút. Nagyot sóhajtottam és az arcomra öltöttem a lehető legbájosabb mosolyomat. Csönd lett a terembe. A csendet az egyik újságíró törte meg.
-Milyen kapcsolat van köztetek? -rám, majd Niallra nézett. Mire kapcsoltam és felfogtam, hogy hozzánk beszél, addigra már Niall válaszolt.
-Barátok vagyunk. -rám mosolygott én pedig vissza rá.
-Ha barátok, akkor miért vitted az öledben? -szólt közbe egy másik.
-Mert már kezdett fájni a lábam a cipőben. Egyébként nem hiszem el, hogy nincs olyan ember a teremben, aki ugyanezt megtenné egy barátjával. -válaszoltam nevetve. Próbáltam leplezni a zavaromat. A szöszire néztem, aki elnevette magát és bólintott. Legközelebb majd nem engem fognak kóstolgatni. Megvédem magam, ha kell. Természetesen ennyivel nem úsztam meg.
-Még csak előző nap ismerték meg egymást, de máris ennyire közeli kapcsolatba kerültek? -vonta fel szemöldökeit az egyik riporter.
-Nem akarok okoskodónak tűnni, de úgy látom muszáj lesz. Egy barátságban nem az számít, hogy mennyi ideje ismerjük az illetőt, hanem, hogy megértsék és támogassák egymást. Igaz, hogy csak alig 48 órája ismerem, de mégis olyan számomra, mint egy gyermekkori barát. Sőt, olyan nekem, mintha a bátyám lenne. Bolondnak tartanak? Ha igen akkor örülök, mert az is vagyok, de nem érdekel. Számíthatok Niallra és nekem csak ez fontos. Nem érdekel, hogy ő a One Direction egyik tagja vagy sem. Nem érdekelnek ezek a dolgok. Csak az számít ami a szívében van. És igen tudom, hogy ez most tiszta közhelyes, de én igenis így érzem. Nem kell nekem se a hírneve, se a pénze, csak legyen mellettem, ha szükségem van rá. Ja és még valamit el szerettem volna mondani. Legközelebb, ha a szerelmi életemről akarnak írni, kérdezzenek meg engem is. Elmondok mindent. Nem ferdítem el az igazságot. -a végénél már felálltam és az asztalra támaszkodtam. A teremben ülőknek leesett az álluk. Szerintem nem hitték volna, hogy így meg fogok nyílni. Hogy őszinte legyek én sem. De nem tudok mit tenni. Kikívánkoztak belőlem az érzelmek. Ilyen vagyok. Nyers és őszinte. A többiekre pillantottam. Mindenki mosolyogva bólogatott. Ebből tudtam, hogy helyesen cselekedtem. Büszke voltam magamra. Visszaültem és vártam a további kérdéseket. Az újságírók rám bámultak és lejegyezték, amit mondtam. Megmondtam. Megvédem magam és nem hagyom, hogy más szidjon ország világ előtt. Főleg nem David. Elmosolyodtam és büszkén hátradőltem a székemben. A riporterek ezek után már visszafogták magukat és odafigyeltek arra, mit és hogyan kérdeznek. Szerencsére arról nem volt tudomásuk, hogy Zayn Sheilanál aludt, sem arról, hogy Harry Miaval csókolózott, szóval őket nem nagyon piszkálták. Persze tőlük is megkérdezték, hogy miért cipelte a göndörke Miat. Harry gyorsan lekezelte és hasonló képet festett fel arról a helyzetről, mint mi. Ezek után még Sheila stílusában is találtak egy kis kivetnivalót. Például, hogy ruhához miért vesz fel tornacipőt. A barátnőm ezekre már rutinból felelt. Körülbelül még egy fél óráig szülték magukból még a kérdéseket, de mikor rájöttek, hogy nem találnak rajtunk fogást, inkább feladták. Miután elmentek, a rajongók támadtak le minket. A mai nap folyamán másodszorra találtam magam egy csapat rajongó között. Eleinte zavarban voltam, de a végére már nagyon jól éreztem magam. Beszélgettem velük, képeket készítettünk és aláírást osztogattam. Végig nevettünk, mert Louis viccmesélésbe kezdett, amihez Niall is csatlakozott. Engem is odahívtak, de én gyorsan elmenekültem. Egy órával később tudtunk csak elmenni, de nem is bántuk. Nagyon jól éreztük magunkat. Legalábbis én nagyon élveztem.  Hazafelé gyalog mentem, de persze nem egyedül.

Sheila&Mia

Reggel az ébresztőm keltett. Elfelejtettem kikapcsolni és még mindig a próbákhoz volt igazítva. Kinyomtam az ébresztést, legalábbis nagyon próbáltam, de csak hadonásztam jobbra balra. Végül megtaláltam a helyes gombot, de mire ez megtörtént, már nem is voltam annyira fáradt. Elvégre 6 órát aludtam. Nem is olyan kevés az egy buli után. Felvettem a köntösömet és lebaktattam a lépcsőn. A hűtőszekrényen egy üzenet fogadott. "Elmentem. Estére sem jövök haza Timnél alszom. Kaja a sütőben, ha bármi gond van hívj fel! Puszi, Anya." Szóval Timnek hívják a pasit. Elmosolyodtam, majd kinyitottam a hűtőajtaját. Kivettem a tejet, majd visszacsuktam. Elővettem a müzlit és "gyorsan" elkészítettem a reggelimet. Olyan voltam, mint egy lajhár, aki benyugatózta magát. A kinézetem viszont sokkal inkább hasonlított egy zombiéra. Este vagyis inkább hajnalban, már nem volt kedvem se erőm lemosni a sminkem, szóval úgy néztem ki, mint Samara a Körből. Sőt még Samara is megijedne tőlem. Felültem a pultra és elfogyasztottam a reggelimet. Visszamásztam az emeletre és a fürdő felé vettem az irányt. Mikor a tükörbe néztem megijedtem. A sminkem katasztrófa volt. Tanulság, mindig mosd le a sminked lefekvés előtt. Jó alaposan megmostam az arcomat meg a fogamat, majd bemásztam egy kád forró vízbe. Teljesen ellazultam. Miután kiszálltam, magamra tekertem egy törülközőt és megcsináltam a sminkemet. Csak a szokásosat. Felül kihúztam és szempillaspirállal kifestettem a szempilláimat. Átmentem a szobámba és a ruháim között kezdtem kutatni.

Elővettem a kedvenc rövid gatyámat és pólómat. Felkaptam a barna táskámat, ami mindent elnyel. Komolyan. Még egy gyereket is lazán el lehetne benne dugni. Hirtelen eszembe jutott, hogy ma a csajokkal próbára kéne mennünk. Szóval ezért hagytam bent az ébresztőt. Kirohantam a lakásból és gyorsan tárcsáztam a két lányt.
-Szia Sheila! -szóltam bele a telefonba, de nem ő válaszolt.
-Szia Lucy! -ismerős hang volt, de így nem tudtam felismerni.
-Helló...Shei ott van? -félve kérdeztem. Mos komolyan ki ez a srác? Hirtelen beugrott. Hát persze. Ő Zayn. A kis hiú fiúcska meghódította a barátnőmet.
-Persze adom. -nevette el magát.
-Szia Lucy! Mizujs? Miért hívtál? -faggatózott barátnőm.
-Azért hívtalak, mert ma próba lesz és meg akartam kérdezni, hogy előtte nem megyünk e el valamerre, de inkább hanyagoljuk. -vigyorogtam perverzen. Szerencse, hogy ezt Shei nem láthatta. Elnevettem magam.
-Köszi, hogy szóltál. Teljesen kiment a fejemből. Egyébként meg nem tudom miről beszélsz. -nevette el ő is magát.
-Nem csodálom, hogy kiment a fejedből. Mellette mindenki elfelejtene mindent. Na jó nem piszkállak tovább. 2 óra múlva próba. Addig kapd össze magad! Szia! -nem vártam meg a válaszát. Gyorsan kinyomtam és bepötyögtem Mia számát. Éppen hívni akartam, mikor hátulról valaki a nyakamba ugrott. Ki más lehetett volna, ha nem ő. Megfordultam és megöleltem Miat.
-Épp most akartalak hívni. -nevettem fel. Ő is elnevette magát.
-Ez a telepátia. Tudod! -összeborzolta a hajam. Utálom mikor ezt csinálja. -Egyébként merre megyünk? A próbáig még van egy csomó idő. -vigyorgott rám, mintha ártatlan lenne.
-Mi lenne, ha elmennénk kávézni? -vetettem fel az ötletet. Mia bólogatni kezdett. Beletúrtunk a hajunkba és elindultunk. Általában teljesen egyszerre túrunk bele a hajunkba, pedig meg sem beszéljük. Elindultunk és nem is olyan messze onnan találtunk egy Starbucks kávézót. Mint régi ismerősöket úgy köszöntöttek minket. Nagyon meglepődtünk. Beléptünk és lerohantak minket az emberek. Fotókat és aláírást követeltek tőlünk. Csak kapkodtuk jobbra-balra a fejünket. Ide mosoly, oda aláírás, majd ölelés. Amennyire meglepett, annyira örültünk is neki. Jó volt egy kicsit a rajongók között lenni és beszélni velük. Nagyon kedvesek voltak. Állandóan bókoltak és mindenki mondta, hogy már nagyon várja a szombati döntőt, mert mi is fellépünk. Nagyon jól esett, amit mondtak. Egy anyuka lépett oda hozzánk. A kislánya a kezét fogta és látszott rajta, hogy egy kicsit meg van ijedve.
-Alá tudnátok a kislányomnak írni ezt a lapot? Nagy rajongótok, csak egy kicsit félénk. -nyújtotta oda a papírt. Miaval összenéztünk és elmosolyodtunk. Leguggoltam, majd megszólítottam a kis félénk leányt.
-Hogy hívnak? -próbáltam nem ijesztő lenni.
-Jenynek. -felelte félve.
-Nagyon szép neved van. -csatlakozott Mia. Jenynek nem kellett több bátorítás. A nyakunkba ugrott és hosszas percekig ölelt minket. Mival mi is hasonlóképpen tettünk. Olyan aranyos kislány. Feltekintettem az anyukájára, majd a többiekre. Mindenki mosolygott és megörökítette a pillanatot. Mikor Jeny már kiölelgette magát, elengedett minket és felnevetett.
-Tessék. -átnyújtottam neki a dedikált papírt. -Remélem majd még találkozunk. -megsimogattam az arcát és adtam neki egy puszit is mellé. Mia még egyszer megölelte a kislányt. A rajongók végre hagytak minket levegőhöz jutni. Odamentünk a pulthoz és rendeltünk két kávét. Túl nagy volt a tömeg, ahhoz, hogy személyes dolgokról, titkokról beszélgessünk, ezért inkább kimentünk és a szemközti parkba sétáltunk. Leültünk egy padra. Lassan iszogatni kezdtük a jó hideg kávénkat.
-Mia, mi történt köztetek Harryvel? -kíváncsiskodtam. Szegény lány majdnem visszaköpte a kávét. Nagyon meglepődött a kérdésemen. Mások keríteni szoktak, de én nem szeretek sokáig várni a válaszra. Mia válaszolni próbált, de teljesen elpirult. Jó ennyi elég volt, hogy megtudjak mindent. -Szóval történt valami. Nem is akármi. Mondjuk egy csók. Vagy még több? -Mia arcára tekintettem, aki fülig vörös volt. Próbálta leplezni, de előlem nem tudta elrejteni. -Szóval elárulod, vagy továbbra is barchobazunk? -vontam fel a szemöldökeimet. Mia megrázta a fejét. Végre. Hajlandó valamit elárulni.
-Hazakísért, megcsókolt, majd még egyszer, elkérte a számom, írt jó éjt üzenetet és reggel felhívott. Röviden ennyi. -hadarta el. A szemeibe néztem.
-Most mondd el részletesen és lassan. -mosolyogtam rá. Mia felsóhajtott, majd belekezdett.
-Miután elköszöntünk tőletek, végig azzal piszkált, hogy karoljak belé. Én meg természetesen nemet mondtam. Miközben sétáltunk egy csomó mindent mesélt magáról, hogy milyen volt számára az X-faktor, meg ilyeneket. Tudtad, hogy volt egy Hörcsög nevű hörcsöge? -megráztam a fejem, mire Mia folytatta a mesélést. -Aztán kezdtem fázni és rám adta a zakóját. Az egész olyan volt, mintha egy álomban lennénk. Nem akartam felébredni. De semmi sem tart örökké igaz? A házunkhoz értünk. Levettem magamról a zakóját, majd visszaadtam neki. Búcsúzóul egy ölelést szántam, de valahogy csók lett belőle. Harry hosszas percekig csókolt. Mikor befejeztük, újra megcsókolt. Először még ellenkezni akartam, de aztán megadtam magam. A csókok után hátrébb léptem és beletúrtam a hajamba. Harry elkérte a számom és egy fotót is készített rólam. Ő is megadta az övét. Mielőtt beléptem volna az ajtón, utoljára megöleltem, ő pedig egy puszit adott a homlokomra. Bementem a házba és gyorsan felfutottam a szobámba. kinéztem az ablakon és Harry még mindig ott állt. Integetett és puszikat küldött. Annyira aranyos volt. Mutogattam neki, hogy menjen el, mert már késő van, de nem nagyon értette. Végül nagy nehezen sikerült vele felfogatnom és lassan elsétált. Már aludtam, mikor megcsörrent a telefonom. Megnéztem és a kis göndör Kaszanova írt egy imádni való jó éjt üzenetet. Mosolyogva aludtam vissza. Reggel az órám a megszokott időben csörgött, de ismersz. Vissza akartam egy kicsit feküdni. Hulla fáradt voltam. De akkor meghallottam a csengőhangomat. Gyorsan felvettem. Harry szólt bele és azt szerette volna kérni, hogy ma találkozzam vele. Úgyhogy este randim lesz vele. -a végére Mia már jóllakott óvodás módjára vigyorgott. Megöleltem.
-És tudod, hogy hova mentek? -faggatóztam tovább. Mia megrázta a fejét, majd belekortyolt a kávéjába.
-Nem tudom, de lehet jobb is így. Meglepetés lesz. -nevette el magát. A telefonjára pillantott és megnézte az időt. -Szerintem ideje lenne mennünk. Fél óránk van átérni a városon. -Mia felhúzott a padról. Az út mellé sétáltunk, majd nagy nehezen leintettünk egy taxit. Szerintem sikerült kifognunk az egyetlen olyan taxit a városban, amelyikben olyan büdös volt, hogy nem lehetett megmaradni. Letekertük az ablakokat, hogy levegőhöz jussunk, de a sofőr ránk szólt.
-Ő nem érzi? -kérdezte suttogva Mia.
-Szerintem ő ilyen büdös és azért nem érzi. -válaszoltam nevetve. Talán egy kicsit bunkó voltam, de nem különösebben érdekelt. Negyedóra utazás után végre megérkeztünk a próbaterembe. Sheila már az ajtónál állt. Olyan sebességgel pattantunk ki a borz taxiból, hogy azt még egy gepárd is megirigyelné. Odaadtam a sofőrnek a pénzt és a szemén láttam, hogy borravalót kér. Majdnem azt mondtam neki, hogy először fürödjön meg, aztán talán beszélhetünk róla, de úgy voltam vele, ennyit nem ér. De azért borravalót nem adtam. Sarkon fordultam és a lányokhoz siettem. Megöleltem Sheit, majd bementünk. Simon a kis székében várt minket. Lerohantuk és a nyakába ugrottunk. Pár percig ölelgettük, majd hagytuk levegőhöz jutni.
-Kezdhetjük a próbát lányok? -tért a tárgyra Simon. Ő már csak ilyen. Sheilara pillantottam.
-Egy pillanat. Valamit muszáj megbeszélnünk. -vigyorodtam el, majd megfogtam mind a két lány kezét és kihúztam őket a teremből. Elég furcsán néztek rám. Nem igen értették a cselekedetem. Perverzen Sheire mosolyodtam, aki már egyből rájött. Elkerekedtek a szemei és rázni kezdte a fejét. Bólogatni kezdtem, ezzel jelezve, hogy igenis be fog számolni az estéjéről. Beadta a derekát. Nagyot sóhajtott és ő lefestette az estéjét.
-Miután elbúcsúztunk tőletek, Zaynnel a buszmegálló felé vettük az irányt. Eleinte kicsit félve, majd egyre bátrabban kezdett kérdezgetni a múltamról és rólam. Szinte mindent elmeséltem neki, kivétel azokat a cikis dolgokat, amiket csak ti tudtok. Azokat inkább megtartottam magamnak. Nem hiányzott, hogy teljesen hülyének nézzen. Én is kérdezgetni kezdtem tőle mindenféle dolgokat. Megmutatta a tetkókat a kezén. Elmesélte, hogy melyik mit szimbolizál. Mesélt a gyerekkoráról is, meg persze a srácokról. Kifejtette, hogy mennyire imád énekelni, sőt még az utca közepén egy rögtönzött koncertet is adott. Próbáltam elhallgattatni. Végül inkább hagytam, hogy énekeljen és még én is becsatlakoztam. Az egész környék tőlünk zengett. Nevettünk, énekeltünk és újra nevettünk. Mire észbe kaptam már kéz a kézben sétáltunk és a buszon ültünk. A buszunk egyből ment is volna vissza Londonba, ezért mondtam Zaynnek, hogy maradjon fent, de mintha a falnak beszéltem volna. Velem együtt leszállt. A megálló 15 percnyire van a házunktól, mint ahogy azt már jól tudjátok. Megint nekiálltunk énekelni. Rengeteget hülyültünk. A cipő pedig feltörte a lábam, ezért Zayn felvett a hátára. A házunk ajtajában tett le. Hirtelen magához rántott és megcsókolt. Édes volt a csókja. Éreztem ahogy fülig pirulok. Zayn ezt meg is jegyezte. Azt mondta, hogy nagyon édes a pirult arcom, amitől persze még inkább egy rákra kezdtem hasonlítani. A következő busz csak 1,5 óra múlva indult vissza. Addig gondoltam felhívom a szobámba és tudunk beszélgetni. Felmentünk és bevágódtam az ágyba. Tíz percig csak fetrengtem, majd összeszedtem minden erőmet és magamra kaptam a pizsimet. Odafeküdtem Zayn mellé, aki már olyan édesen aludt, akár egy kisbaba. Nem volt szívem felkelteni. Odabújtam hozzá, mire persze felébredt és átölelt. Hozzábújtam és így aludtunk. Csak aludtunk és nem történt semmi több. Nem vagyok olyan fajta. Majd reggel megcsörrent a telefonom és Zayn vette fel, ahogy azt te is tapasztaltad Lucy. -rám nézett, én pedig bólintottam. -Anyáék szerencsére nem szoktak bejönni a szobámba, mielőtt elmennének, ezért nem vették észre Zaynt. Viszont az öcsém benyitott és meglátott minket. Hát igen elég kellemetlen volt. Odafutottam hozzá és nagy nehezen rávettem, hogy ezt tartsa titokban anyáék előtt. Apa tuti kinyírna, ha megtudná, hogy egy srác nálunk aludt. Még ha csak aludt is. Mivel anya és apa házon kívül volt, az öcsémet pedig elintéztem, lementünk a konyhába és megkajáztunk. Viszont azzal nem számoltam, hogy esetleg hamarabb jönnek haza az ősök. Szerencsére éppen a szobámban voltunk, mikor beállítottak. Gyorsan felöltöztünk, majd nehezen kicsempésztem Zaynt a lakásból. A buszmegállóig szaladtunk, nehogy észrevegyenek minket. Aztán felszálltunk az első buszra és most itt vagyok. Zayn hazament én pedig eljöttem próbálni. Elég részletes volt? -nevette el magát. Bólintottam és átöleltem. Mia is csatlakozott. Szegény Sheilat majdnem összenyomtuk. -Most te jössz, Lucy! -utasított Shei.
-Ááá velem nem történt semmi említésre méltó. -nevettem fel. -Na gyertek! Menjünk vissza Simonhoz, mert csak pár percről volt szó és már egy fél órája ellógtunk. -húztam a két lányt magam után. Simon még mindig ott ült a székében. Amint beléptünk, felpattant. A kezünkbe nyomta kottát és a helyünkre küldött minket. Kelly Clarkson Breakaway. Tegnap pont ezt énekeltük. Simonnak tuti van valami telepatikus képessége. Összenéztünk a lányokkal és énekelni kezdtünk. A próba hosszú volt, de nagyon jó hangulatban telt. Akárcsak a többi is. Rengeteget viccelődtünk és ismét meghallgattuk a mentorunk állandó favicceit. Már a próba vége felé jártunk, mikor Simon telefonja megcsörrent.
-Haló? Ó sziasztok! Igen itt vannak. Jó rendben gyertek, de minden oké? -Simon kinyomta a telefont, majd féltve ránk nézett. Összenéztünk és leültünk egymásmellé a földre. Pár perccel később kopogtattak a terem ajtaján. Simon odament és kinyitotta. Az öt One Dierction-s srác lépett be rajta, mögöttük a menedzserükkel. Az arcuk komor volt. A hajamba túrtam. A srácok velünk szembe álltak a kezükbe egy-egy újsággal. Egyből tudtuk miről lesz szó. Felsóhajtottunk és felálltunk a földről. Simon odalépett hozzánk. A menedzserük kinyitotta az újságot és az asztalra tette. Ez rosszabb, mint először gondoltam.

Irány az éjszaka!

-Mit szólnátok, ha este elmennénk valahova bulizni? -vetette fel az ötletet Niall. Mindannyian elmosolyodtunk és bólogatni kezdtünk.
-Várjatok! Ha titeket felismernek, akkor szétszednek a rajongók és a fotósok. -szólalt fel Sheila.
-Igaza van. -sóhajtottam fel és Liamre néztem. Hátha neki van egy jó ötlete, amivel elkerülhetjük a lebukást. Mindenki gondolkodóba esett és hosszú percekig csend honolt. A csöndet Zayn törte meg.
-Van egy eldugott szórakozóhely, amerre nem járnak fotósok. -kiáltott fel. Mindenki arca felderült. Sheila átölelte Zaynt, majd nyomott az arcára egy puszit is. Zayn egy kicsit mintha zavarba jött volna. Beletúrt a hajába, hogy zavarát leplezze.
-És hol van ez a hely? -faggatózott Mia. Körbenézett, de látta, hogy a többieknek gőze sincs arról, melyik szórakozóhelyről beszél Zayn.
-Nem olyan messze a Trafalger-től. -mosolyodott el.
-Az nincs olyan messze innen. -vigyorodtam el. Leültem  Zaynnel szembe, aki már megint az asztalomat vizsgálta. -Mikor megyünk? -néztem mélyen a szemébe.
-Mondjuk 10kor, itt nálad? -bólintottam, majd a többiekre néztem választ várva.
-Az tökéletes lesz. -vágta rá Mia és hátulról átölelt. Megfogtam a kezét és magam mellé rántottam. Shei is csatlakozott hozzánk. Mind felnevettünk és csikizni kezdtük egymást. A srácoknak több sem kellett. Szabályosan ránk vetették magukat és kínozni kezdtek minket. Mi viszont szövetkeztünk ellenük és visszatámadtunk. Azonban sajnos hamar rá kellett jönnünk, hogy 3 lány nem tud versenyezni 5 fiúval. Nagy nehezen felálltunk és befutottunk a fürdőbe. Bezártuk az ajtót és nekidőlve ültünk. A srácok kívülről nyomták. Mikor már úgy tűnt, hogy elmentek és feladták, kinéztünk. Hiba volt. Megfogták az ajtót, hogy ne tudjuk újra becsukni és kirángattak minket, vagyis sokkal inkább felkaptak és visszavittek minket a szobámba. Sheilat Zayn vitte, Miat Harry engem pedig Niall. Louis végig videózott és kommentálta az eseményeket. Liam nyitotta az ajtókat és vigyázott a törékeny dolgokra. A szobában az ágyra "tettek" le minket. Ránk dőltek, majd újra csikizni kezdtek. Mikor már kiélték a szadizmusukat rajtunk, befejezték és leszálltak rólunk. Végre megszabadultunk. A lányokkal megkönnyebbülten felsóhajtottunk, majd újra nevetni kezdtünk. A nevetésünket Harry mobiljának csörgése zavarta meg. A göndörke leugrott az ágyról és beleszólt. Próbáltunk csöndben maradni, de nem bírtunk. Muszáj volt nevetnünk. Tipikus nem? Ha csendben kéne lenni, nem tudsz. Harry kiment az ajtóm elé, hogy ott folytassa a beszélgetést. Mikor visszatért, mindannyian kíváncsian néztünk rá. Harry felsóhajtott és a bandatársaira nézett.
-Gyertek! Mennünk kell próbálni. -biccentett a fejével. Odament Miahoz. -Este ugye jössz? -folytatta suttogva. A kis Kaszanova! Felszedi a barátnőmet. Mia a hajába túrt.
-Igen. Azt hiszem megyek. -angyalian mosolygott. Harry teljes arcszélességben mosolygott vissza és megölelte a lányt. Sheilara pillantottam, akit szintén próbáltak megfűzni. Nála Zayn próbálkozott. Nehéz volt eldönteni, melyikük van jobban zavarba. Shei folyton a kezét a szeme elé tette és nevetni kezdett. Nála ez a jele a zavarban létnek. Zaynnél viszont kicsit nehezebben lehetett rájönni. Folyton eltekintett. Nem tudom, hogy ez annak a jele e, de szerintem vehetjük annak is. Teljesen elmerültem a többiek megfigyelésében és észre sem vettem, hogy Niall mellém ült. Kicsit meglökte a vállamat. Odafordultam és csak ekkor kapcsoltam, hogy milyen közel ül. Azonnal zavarba jöttem. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy valaki ilyen közel van hozzám. Vagyis David...mindegy inkább hagyjuk.
-Lucy, ugye eljössz este?! -reménykedve nézett rám. Elmosolyodtam.
-Ha nem mennék, nem ide szerveznénk a találkozót. -nevettem el magam, majd megöleltem. Niall arca felderült. A fiúk már az ajtóban toporogtak és csak az ír szöszire vártak. Elmosolyodott és a többiekhez sietett. Lekísértük őket, majd mindenki kapott egy-egy puszit és ölelést.
-Akkor 10kor. -hangsúlyozta Harry mielőtt kilépett az ajtón. Miután elhajtott a kocsijuk, felfutottunk a szobába és belevetődtünk az ágyamba.
-Mi volt ez az egész? Te és Harry? -Miara néztem, majd Sheilat vettem célba. -Te és Zayn? -a lányok határozottan tagadták, hogy bármi is lenne közöttük, de láttam rajtuk, hazudnak. Jobban ismerem őket, mint a tenyeremet. Nem tudnak átverni. Én nem veszem be ezt a dumát. Csak barátok vagyunk. Barátok mi? Barátság extrákkal. Mindegy. Úgy döntöttem, hogy kedves leszek, vagyis inkább csak megpróbálok az lenni, ezért nem piszkálom őket tovább a kérdéseimmel.
-Szerintem nekem ideje lenne mennem, mert mire hazaérek, elkészülök, kajálok egy kicsit és visszajövök, már alig marad időnk 10ig. -szólalt meg Sheila. Az órámra pillantottam. Már majdnem 7 óra van. Jól elszaladt az idő.
-Igen. Nekem is mennem kellene. 9:30ra visszajövök. Shei, addigra ideérsz? -Mia Sheilara nézett. A lány bólintott. Mind a ketten összeszedték a cuccaikat és a bejárati ajtó felé vették az irányt. Az ajtónál ők is kaptak egy-egy búcsúpuszit, valamint ölelést.

-Köszönöm! -jegyeztem meg halkan mielőtt kiléptek volna. Mind a ketten elmosolyodtak, de választ nem adtak. Kisétáltak én pedig becsuktam mögöttük az ajtót. Bementem a konyhába és előkotortam egy kis müzlit és tejet. Felpattantam a pultra és ott fogyasztottam el a vacsorámat? Igen azt hiszem ezt már vehetjük annak is. Miután végeztem elmosogattam, majd felmentem a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam és megmostam a hajamat. Megszárítottam, majd egy kicsit begöndörítettem fürtjeimet. Az arcomra egy kis alapozót kentem és kihúztam a szemeimet. Végül szempillaspirállal tettem ellenállhatatlanná tekintetem. Átsétáltam a szobámba és a szekrényem elé álltam. Most mit vegyek fel? Tanakodtam, végül egy halvány rózsaszín ruhára esett választásom. A fekete bőr kabátomat. Még nincs nyár és nem mond valami jó időt ma estére. Elvégeztem az utolsó simításokat, kilakkoztam a körmömet, betettem a fülbevalómat és felvettem a nyakláncomat. Rápillantottam az órára és megállapítottam, hogy még rengeteg időm van. Előkaptam a gitáromat és énekelni kezdtem.
*2 órával később*
Még mindig énekeltem, mikor meghallottam, hogy csengetnek. Lefutottam és a két legjobb barátnőm állt az ajtó előtt. Megfogtam a kezüket és behúztam őket a házba. Mind a ketten nagyon csinosak voltak. Még Mia is képes volt felvenni egy ruhát, ami nagyon kivételes, mert utálja a szoknyákat. Mondjuk én sem vagyok velük nagyon kibékülve, de az X-faktor alatt egészen hozzájuk szoktam. Felmentünk a szobámba és ott vártuk a fiúkat. Énekelni kezdtünk, meg persze gitározni. Kelly Clarkson-tól a Breakaway-t kezdtük el feldolgozni. Simonnak biztosan nagyon tetszett volna. Majd holnap. Úgyis mennünk kell vissza próbára, mert a záró műsorban nekünk is fel kell lépnünk. Már alig várom, hogy újra ott álljak. Álmodoztam. Teljesen belemerültünk a dalokba és alig vettük észre, hogy csengettek. Lefutottunk és Sheila nyitott ajtót. Logikus nem? Az én házam, vagyis anyáé, de ez lényegtelen, és ő nyit folyton ajtót. A fiúk beléptek az előszobába. Nagyon kicsípték magukat.
-Csinik vagytok, csajok! -kacsintott ránk Harry, majd Miara mosolygott. A lány visszamosolygott és viszonozta a bókot.
-Ti is jól néztek ki. -a göndör srácra nézett. Látszott Mian, hogy már menne és élvezné az éjszakai életet.
-EMO létedre szépen kicsípted magad. -bókolt(?) Zayn Sheilanak. Szerencsére ő ezt nem vette sértésnek. Én egy kicsit felháborodottan néztem Zaynre, aki ezek után bocsánatot kért. -De ezt nem sértésnek szántam. -mosolygott rá Sheire. Elkuncogtam magam és beletúrtam a hajamba. Zaynnek még egy kicsit tanulnia kell a bókolást, főleg ha Sheilat akarja felszedni.
-Nagyon csinos vagy. -lépett oda hozzám Niall. Viszonzásul egy mosolyt küldtem neki. A többiekre néztem, akik már türelmetlenül álltak az ajtóban. Belekaroltam az ír szöszibe és odahúztam a többiekhez. Rájuk vigyorogtam és kinyitottam a bejáratot. Elindultunk.
-Irány az éjszaka! -kiáltotta el magát Louis. Mindannyian elnevettük magunkat. Kis idő múltan Zaynre pillantottam, aki mögöttünk sétált Sheilaval együtt. Hangsúlyozom MÉG nem kéz a kézben.
-Zayn ugye tudod az utat. -kérdőn néztem rá.
-Persze, hogy tudom. Legalábbis nagyjából. -válaszolta nevetve, majd újra Sheilaval kezdett beszélgetni.
-Hát jó. -sóhajtottam fel, és visszafordultam az ír szöszihez, a bolond répáshoz valamint a kanál kidobálóhoz. Az utat végig nevettük. Louis rengeteg viccet mesélt. Voltak köztük fárasztó, de nagyon jó viccek is. Éppen hatalmasat derültünk, mikor Zayn szólt, hogy megjöttünk. Visszamentünk hozzájuk. Mikor megláttuk a bejáratot, mindannyian lefagytunk. Egy csapat fotós telepedett le az ajtótól nem messze.
-Itt nincsenek fotósok mi? -vonta fel az egyik szemöldökét Mia és a hiú srácra nézett. Szegény srác beletúrt a hajába és vakarni kezdte a tarkóját.
-Eddig nem voltak itt. Még sosem láttam őket ezen a helyen. -sóhajtott fel. Shei megsimogatta a srácot és megpróbálta vigasztalni.
-Szerintem jobb lenne, ha elmennénk, mert a végén még észrevesznek minket. -szóltam közbe. Sajnos nem kapcsoltam elég gyorsan, mert a fotósok már kiszúrtak minket és elkezdtek felénk futni. Mi is futásnak eredtünk, de nem volt olyan egyszerű 10 centis magassarkúban a testmozgás. Miaval ketten "rohantunk hátul, Sheila a fiúk között volt. Tornacipőben még jó, hogy tudott futni. Egy kis idő múltán a fiúk kapcsoltak és észrevettét, hogy Miaval nem éppen erre készültünk. Visszafutottak hozzánk és felkaptak minket az ölükbe. Az eddigieket még valahogy ki tudtuk volna magyarázni, de ezt már biztosan nem. Mia Harry fuvarját élvezhette én pedig Niallét. Újra rohanni kezdtek. Mindenféle kis sikátorba bementünk, hogy lerázzuk a nyomunkban lévő fotósokat. Végül egy sötét zsákutcába kötöttünk ki. Eléggé hátborzongató volt. Imádom Londont, de az ilyen helyektől a hideg is kiráz. Gondoltam magamban, miközben a ruhámat igazgattam. Zaynre pillantottam.
-Most mihez kezdjünk? -tanácstalan voltam és egy kicsit csalódott is. Zayn megrázta a fejét. Látszott rajta, hogy ő is hasonlóképpen érez. A többiekre néztem, náluk is ezeket az érzelmeket véltem felfedezni. Felsóhajtottam, majd beletúrtam a hajamba. -Srácok, szerintem lehet, hogy haza kéne mennünk. Máris rengeteg kép készülhetett arról, hogy együtt voltunk és holnapra biztosan a címlapokon lesz. Senkinek sem hiányzik, hogy vádaskodjanak felettünk és magyarázkodnunk kelljen. -szomorúan felsóhajtottam és megfordultam. A sikátorból kivezető út felé vettem az irányt.
-Igazad van. Máris sok kép készült, de akkor már nem mindegy? Mért nem élvezzük ki inkább az éjszakát? -ragadta meg a karom Niall. A lányokra néztem, akik egyetértően bólogattak. Elmosolyodtam és visszamentem hozzájuk.
-Merre? -húzta fel szemöldökeit Shei és az ír szöszire nézett.
-Nem messze van egy hely amit nem olyan régen találtam. -mosolygott vissza rá Niall.

-Mutasd az utat! -mutattam a sikátorból kifele és elnevettem magam. Az ír fiú belém karolt és kivezetett az úthoz. Mikor kiértünk elrántottam a kezemet. -Nem szeretném, ha bárki is félreértene. -mondtam halkan. Kicsit lelkiismeret furdalásom volt. Meg kell értenie! Még csak most lett vége egy kapcsolatomnak, nem hiányoznak a rosszindulatú pletykák. Niall jól kezelte a kéz elhúzásomat és csak rám mosolygott. A többiek is beértek minket. Hátrapillantottam és megnyugtattam magam, hogy a lányok sem kéz a kézben járnak a srácokkal. Nem azért nem akarom, hogy úgy sétáljanak, mert féltékeny vagyok, hanem hogy megvédjem őket. Most már óvatosabbak voltunk. Figyeltünk, hogy ne keltsük túl nagy feltűnést. Pár perc sétálás után megérkeztünk. Örömmel tapasztaltuk, hogy itt nem leselkednek kíváncsi fotósok. Bementünk és megcsapott minket a cigi és a pia szaga. Nem volt valami kellemes, de kis idő után már nem is éreztük. A táncparkettre siettünk. Mindegyik srác táncra pattant. Pozitívan csalódtam. Azt hittem, hogy nem tudnak táncolni, de kiderült, hogy igenis tudnak. Harry kifejezetten jól táncolt. Miat alaposan megtáncoltatta. Szegény majdnem kiesett a cipőjéből. Zayn Harryn felbátorodva szintén jól megpörgette Sheit. Ha nem tornacipőben lett volna, biztos a padlón kötött volna ki. Niallnak sem kellett több. Megfogta a kezemet és táncoltatni kezdett. Nagyon jól táncolt. Nagyon élveztem. Már egy jó ideje nem volt részem, ilyen jó buliban. Végig táncoltuk az egész estét és csak akkor kaptunk észbe, hogy már talán ideje lenne menni, mikor a klubb már nagy részben kiürült. A srácokkal összenéztünk és a kijárat felé indultunk. Mielőtt kimentünk volna, még megittunk egy-egy vodka narancsot. A csajokkal ez a kedvencünk. Megnéztem a telefonomat és igen meglepődtem.
-Skacok, már hajnali 3 óra van. -jelentettem ki nevetve. A többiek is egy jót derültek.
-Azt hiszem nekem akkor ideje lenne mennem. -mondta Mia és Harryre mosolygott. Ez egy "enyhe" utálás volt arra, hogy Kísérj haza!! Hazza visszamosolygott és intett. Megfordultak, majd Mia háza felé vették az irányt.
-Nekem is mennem kéne. -folytatta Shei. Zaynnek nem kellett utalás. Egyből értett mindent.
-Majd én haza kísérlek. -ajánlotta fel.
-De nem Londonban lakom. -felelte barátnőm, majd a hajába túrt. A hiú srác megrázta a fejét, azzel jelezve, hogy nem gond. Sheila ránk mosolygott, majd ők is elsétáltak. Liam és Louis időközben leléptek, ezért kettesben maradtam Niallal.
-Szerintem nekem is haza kéne mennem. -törtem meg a csendet. Niall rám vigyorgott és elindultunk haza felé. Az úton végig beszélgettünk és rengeteget nevettünk. Körülbelül 20 percig bolyongtunk, mire megtaláltuk a helyes utat. Még további negyedórán keresztül sétáltunk, mire hazaértem. Megálltunk az ajtóba és szorosan átöleltem Niallt.
-Köszönök mindent. Köszönöm ezt a napot és, hogy törődtetek velem. -súgtam a fülébe.
-Nem kell semmit se megköszönnöd. -mosolygott rám. -Remélem máskor is lesz ilyen alkalom, csak akkor újságírók nélkül. -folytatta nevetve. Én is elnevettem magam. Bementem a házba és becsuktam magam mögött az ajtót. Anya nem aludt itthon. Felmentem a szobámba és felvettem a pizsimet. Ezt a napot nem tudom se jónak, se rossznak mondani. Egy biztos, amíg a srácokkal és a lányokkal voltam csodás volt. Még alig ismerem őket, de szeretnék többet is megtudni róluk. Gondoltam. Az álom lassan jött a szememre. A fejembe ismét lejátszódott ez az este és az egész nap. Végül sikerült elaludnom.  

Zene&Barátok

A vállam fölött visszatekintettem, hogy meglássam ki kapta el a kezemet. Azt hittem, hogy a srácok lesznek azok, de nagyon meglepődtem. Szemeim elkerekedtek. Apám volt az ki a kezemet szorítja. Gyorsan elrántottam és próbáltam beszállni a taxiba, de becsapta előttem az ajtót. Nincs jó kedvem, már csak ő hiányzott.
-Mi a baj kicsikém? Az apucinak elmondhatod nyugodtan. -simította meg az arcom. Pont az ő nyálas nyávogására lenne szükségem? Nem vagyunk olyan viszonyban, hogy a vállán sírjam ki magam. Arrébb léptem.
-Figyelj, nem kell úgy tenned, mintha annyira érdekelne, hogy mi van velem. Menj vissza az új családodhoz és piszkáld egy kicsit őket, oké? -vágtam oda flegmán. Nem szoktam vele így beszélni, mert elvégre az "apám" még akkor is ha nem tekintem annak. Akkor viszont a robbanás peremén táncoltam.
-Jaj ne beszélj már így! Szeretlek, mindig is szerettelek és szeretni is foglak! -próbált megölelni, de kitértem előle. Szeretni fog? Örökké? Ez a mondat Davidre emlékeztetett. Ő is mindig azt mondta, hogy együtt leszünk örökké és most ott sétált egy másik lánnyal. Újra sírásban törtem ki. Apám próbált átölelni, de kimásztam a karjai közül. Ő ne ölelgessen, mikor ugyanazt csinálta, mint David. Semmiben sem különböznek egymástól. Hazudnak, mint a vízfolyás. Felpillantottam és megláttam Mia-t, Sheila-t és a srácokat, ahogy aggódva nézik, hogy mi történik körülöttem. Beletúrtam a hajamba és egy hatalmasat sóhajtottam. Mia átvágta magát az apámon és szorosan magához ölelt. Sheila is követte. A srácok szintúgy megindultak, de egy csapat rajongó meglátta őket és fogságba ejtették a fiúkat.
-Mia, kérlek egy kicsit hagyjatok magamra. Egy kis magányra van szükségem, hogy kitisztuljanak a gondolataim. -suttogtam barátnőm fülébe. A szemembe nézett, majd adott két puszit az arcomra.

-Ha szükséged lesz ránk, hívj fel! -mondta Mia. Sheila-val hátrébb léptek és kiszabadították a srácokat. Mikor Sheila elsétált apám előtt, a szemeivel villámokat szórt rá. Megfordultam, majd minden szó nélkül bepattantam a taxiba, ami már majdnem ott hagyott. A taxi egy szempillantás alatt hazarepített, na jó ez talán túlzás, de gyorsabb volt, mint Louis. Kiszálltam és kifizettem a fuvart. Adtam neki egy kis borra valót is, mert nem hagyott ott. A lakás üres volt. Anya ma is dolgozott. Rengeteget dolgozik. Felfutottam a szobámba és kiültem az ablakba. Mindig ott ültem, ha szomorú voltam. Végre kiengedhettem a könnyimet. Zokogni kezdtem. Próbáltam megnyugtatni magam, de nem igazán sikerült. Több, mint egy órán keresztül csak ültem ott és bámultam ki az ablakon. Hirtelen ez az égető fájdalom, ami átjárta az egész testemet, átcsapott dühbe. Dühös voltam Davidre. Legszívesebben én is behúztam volna neki egyet. Leugrottam az ablakból és az asztalomhoz siettem. Az asztal alól elővettem a kukámat és elkezdtem kiszórni a közös képeinket. Mindegyik fel volt tűzve a parafatáblámra. Középen egy olyan kép volt, ahol éppen csókolóztunk. A fiókomból előkaptam az öngyújtót, amit még annak idején tőle csentem el, és elégettem. Úgy éreztem, végre lezártam.Végre képes voltam letörölni a könnyeimet. Befutottam a fürdőbe és rendbe hoztam az elfolyt sminkem. Összekötöttem a hajam. Lementem a konyhába és ittam egy pohár narancslevet.

Visszamentem a szobámba. Az asztalomról levettem egy köteg papírt és leültem a szintetizátoromhoz. Megszállt ihlet. Vannak akik közösségi oldalakon szidják a másikat, én inkább egy dalt írtam róla. Régebben mindig erőltettem azt, hogy egy dalt írjak, de most másképp van. Gondoltam. Minden fájdalmamat és dühömet beleadtam a készülő dalba. Hiába mikor a régi időkre gondoltam és ismét előtörtek a könnyeim. De akkor eszembe jutott Avril I can do better című száma. Elmosolyodtam és letöröltem a könnyeimet. Fölálltam a szintetizátoromtól és elővettem a gitáromat. Elpróbáltam azon is az előbb írt dalt. Miután rájöttem, hogy ez így nagyon jól fog hangzani, elnevettem magam és ledőltem az ágyra. Előkutattam a telefonomat, ami az ágyam mögé esett be. Próbáltam kihalászni, de nem akart kijönni. Végül kijjebb húztam az ágyamat és így végre meg tudtam szerezni a mobilomat. Gyors híváson van Sheila és Mia is. Gyorsan felhívtam Sheila-t.
-Szia Shei! A többiekkel vagy? -kérdeztem reménykedve.
-Igen itt van mindenki. Jól vagy? -a hangján hallatszott, hogy aggódik.
-Lucy az? -a háttérből Niall kiabált.
-Persze. Most már minden rendben van. Át tudnátok jönni? -válaszoltam, majd elmosolyodtam.
-Azonnal megyünk! -szólt bele a telefonba Mia. -Louis, hozd a kocsikulcsot! -adta parancsba.
-Várlak titeket és siessetek! -mondtam nevetve, majd kinyomtam a telefont. Ismét előkaptam a gitáromat és kiültem az ablak párkányra. Eljátszottam és elénekeltem az egész számot. Az ablakomból észrevettem, hogy Louis kocsija megállt a ház előtt. Visszamásztam a szobámba és lefutottam, hogy ajtót tudjak nyitni nekik. Kinyitottam az ajtót és szabályosan Mia és Sheila nyakába repültem. Kicsit nagyobb lendületet adtam bele és mind a hárman a földön kötöttünk ki. A srácok hangos nevetésben törtek ki. Persze mi sem bírtunk komolyak maradni. Megpróbáltunk felállni, de annyira összegabalyodtunk, hogy nem tudtunk. A fiúk fel akartak minket húzni, de abból csak annyi lett, hogy ők is ránk estek.
-Kicsi a rakás! -kiáltott fel Louis. Hát igen tőle sem vártam mást. Torkunk szakadtából nevettünk. Az egész utca, nem is inkább az egész VÁROS tőlünk zengett. Mikor már a szomszédok az ajtajaikból vagy az ablakaikból bámultak minket, rájöttem, hogy talán ideje lenne összeszednünk magunkat.
-Skacok, szerintem be kellene mennünk. A végén még a szomszédok ránk hívják a zsarukat. -mondtam nevetve. Megpróbáltam felállni, de Louis visszarántott. -Héj Tommo, engedj el! Majd bent a földre ránthatsz újra, de itt kint már mindenki minket bámul. Nem örülnék neki, ha egy csapat rajongó barikádozná körbe a házat 1D-s képek és aláírások miatt. -mutogattam az ujjammal fenyegetően. Nem bírtam komoly maradni. Elnevettem magam és felálltam. Most szerencsére senki sem rántott vissza. Felhúztam a többieket a földről és bementünk a nappaliba.
-Lucy, már rendben vagy? -törte meg a csendet Mia. Bólintottam, majd megragadtam a kezét. A lépcső felé kezdtem húzni.
-Gyertek ti is! -fordultam hátra és hívni kezdtem a többieket is. Nem kellett nekik kétszer szólni. Azonnal felpattantak a kanapéból és a fotelből és utánunk futottak. Bementünk a szobámba. A fiúk azonnal kényelembe helyezték magukat. Liam, Louis és Harry az ágyamat foglalták el. Zayn az asztalomhoz ült, Niall pedig a babzsákfotelembe vetette magát. Odaléptem az asztalomhoz és kutatni kezdtem. Zayn hatalmas szemekkel nézett rám. Nem igazán értette, hogy miért pakoltam éppen akkor rendet az asztalomon. Ide raktam, de eltűnt. Feltúrtam az egész asztalomat a papír után kutatva, amire az új dalt írtam. Odaléptem a szintetizátorhoz, de ott sem találtam.
-Lucy, mit keresel? Segítsek? -kérdezte Niall. Kiszállt a fotelből és odalépett hozzám. Megráztam a fejem.
-Tudom, hogy az asztalomra tettem. -újra oda siettem és még egyszer leellenőriztem. Zaynre tekintettem, aki éppen valamit nagyon belemerülve olvasott. A dalom. Kikaptam a kezéből és magamhoz szorítottam a lapokat.
-Héj! Éppen olvastam! -háborodott fel a kis hiú srác. Megöleltem.
-Nyugi. Mindjárt meg is hallgathatod. -rá kacsintottam. A többiekre pillantottam. -Ezért hívtalak át titeket. -a lányokhoz léptem és a kezükbe adtam. -Ezt ma írtam és meg szeretném nektek mutatni, de egyedül nem valami jó. -zavaromba beletúrtam a hajamba. Niall és Liam odalépett hozzám.
-Miben segítsünk? -csillogó szemekkel nézett rám a kis kopasz. Az asztalomhoz léptem és gyorsan lemásoltam a kottát. Minden mozdulatomat figyelték. Megfordultam és a kezükbe nyomtam a papírt.
-Ezt el tudnátok játszani velünk? -bociszemekkel néztem rájuk.
-Persze, hogy eljátsszuk. -vágta rá Niall. Szerencse, hogy van itthon 6 gitár. Mondjuk nem tudom, hogy miért van ennyi, de most nem is lényeg. Lekaptam kettőt a tartóról. Az egyiket Niallnak a másikat pedig Liamnek adtam. Visszaléptem a tartóhoz és kivettem a saját gitáromat. Mia és Sheila nem zavartatták magukat. Ők már rég elvették a kedvenc gitárjaikat. Kiültem az ablakba, ahol Zayn helyezte magát kényelembe. Neki is adtam egy szöveget. Harryre, majd Louisra néztem.
-Ugye majd segítetek az éneklésben?! -reménykedtem. Mindannyian bólintottak. A mellettem ülő srácra vetettem a tekintetem. Ő is elmosolyodott és bólintott. Elkezdtem játszani, majd a többiek is becsatlakoztak. Egyszerre kezdtünk bele a szöveg éneklésébe. Olyan csodásan szólt együtt a hangunk. Sokkal szebb volt, mint azt eleinte hittem. Mikor a gyors részhez értünk, mindenki elmosolyodott. A dal vége után reménykedve kémleltem a többiek tekintetét, hogy megtudjam, mit gondolnak. Harry törte meg a csendet.
-Lucy ez király lett! -kiáltott fel. A többiek is bólogattak. Örömkönnyek szaladtak végig az arcomon.
-Annyira örülök, hogy tetszik nektek. -törölgettem le a könnyeimet.
-Megvan a The Dreamers első száma. Mi ezzel fogunk debütálni. És akár lehetne egy duett is. -húzogatta szemöldökeit Sheila. Zaynre nézett, aki fülig érő mosollyal bólogatott. Talán igaza van. Egy közös szám a One Directionnel. Milyen jól hangzik. Alig ismertem még őket, de már ilyenekről ábrándoztam. Vicces mi? Ledőltem az ágyamra, a többiek pedig mellém, illetve rám.
-Köszönöm skacok. -mondtam alig hallhatóan. Csodálkozva néztek rám. -Köszönöm, hogy itt vagytok velem. -folytattam, majd átöleltem őket. Próbáltam egyszerre, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez úgy nem megy. Egyesével mindenkit megöleltem, majd visszafeküdtem az ágyra. -Van valami tervetek még a mai napra? -reménykedve néztem Harryre, aki éppen Miaval szemezett. Láttam, hogy tőle nem kapok választ, ezért Zaynre pillantottam. Ő éppen Sheila hajával játszadozott. Végül Niallra tereltem figyelmemet. Tőle végre kaptam választ.

Semmi sem tart örökké

-Niall, ugye felülsz velem a hullámvasútra? -bociszemekkel néztem a kis szöszire. Tudom, hogy ennek nem tud ellenállni. Ennek még Mia és Shei sem tud.
-Persze, hogy felülök veled. -vágta rá vigyorogva.
-Éljen! -felkiáltottam és megöleltem. Az arca egy kicsit mintha elpirult volna, de nem láttam tisztán, mert elfordult. A többiek felé fordultam és kérdőn néztem rájuk. A srácok csóválták a fejüket, de Sheila egyből felkiáltott.
-Mi is megyünk! -kézen fogta Mia-t és Zayn-t, majd gyorsan odahúzta őket hozzám. Louis és Harry is csatlakoztak hozzánk, majd Liam is. Körbenéztem és kinéztem a lehető legnagyobb hullámvasutat. Gonoszul elmosolyodtam és a srácokra néztem. Lehet, hogy egy kicsit túl ijesztőre sikeredett, mert olyan volt az arcuk, mint akik szellemet láttak. Megragadtam Mia-t és Shei-t és a sorba húztam őket. A fiúk utánunk futottak és mögénk álltak.
-Lucy, biztos erre akarsz felülni? -kérdezte félve Zayn.
-Nyugi nem teszi tönkre a hajad...annyira. -feleltem nevetve. A kétségbeesés kiült az arcára. Hallottam róla, hogy félti a haját, de nem gondoltam volna, hogy ennyire.
-Zayn, ha nagyon tönkremegy majd én megcsinálom neked újra. Jó? -szólt közbe Shei. Mindannyian elnevettük magunkat. Harry átkarolta a kis hiú bandatársát.
-Ne félj haver! A csajok majd rendbe hoznak. -mondta neki szintén nevetve Harry.

-Srácok! Mi jövünk! -szóltam oda nekik, mert teljesen belemerültek az egymás piszkálásába. Négyen tudtunk egymás mellé ülni. Mia, Sheila és Niall ült mellettem, mögöttünk pedig, Harry, Zayn, Liam és Louis volt. A csajokkal végig sikítoztunk. Az egész vidámpark tőlünk zengett. Csak nevettünk és sikoltoztunk. Nagyon vicces volt. Mikor leszálltunk róla azt hittem, hogy elment az összes hangom, de örömmel tapasztaltam, még mindig van. Odamentünk a jegyárushoz, hogy megnézzük az elkészült képeket. Szerencsére a fejünk nem igen látszott rajta, de ettől még nagyon vicces volt. Mindannyian vettünk egy-egy példányt. Ez egy örök emlék marad. Ebben biztos voltam. Úgy örülök, hogy elhoztak ide. Ez biztos, hogy egy felejthetetlen nap lesz. Teljesen elbambultam és Sheila rázott vissza a földre. Mind a nyolcan elnevettük magunkat és az óriáskerék felé vettük az irányt. Mia és Sheila a srácokkal karöltve elmentek, hogy hozzanak egy kis kaját. Niallal addig beálltam a sorba és beszélgetni kezdtünk.
-Kérdezhetek valamit? -kérdezte a kis szöszi, majd leült egy padra. Leültem mellé és mélyen a szemébe néztem.
-Persze. Nyugodtan. -rá mosolyogtam, de ő nem mosolygott. Mi bánthatta ennyire?
-Miért sírtál? -kis hezitálás után tette fel kérdését. Nem hiszem el. Észrevette. Pedig a lehető legjobban próbáltuk eltüntetni a sírás nyomait. Felsóhajtottam és hátradőltem a padon.
-Daviddel szakítottunk, vagyis... -éreztem, hogy a könnyeim megint elő fognak törni ezért inkább nem fejeztem be a mondatot. Niall gyorsan reagált. Magához húzott és szorosan átölelt. Olyan jól esett ahogy ölelgetett. Újra tudtam uralkodni az érzéseim felett, így nem törtek elő a könnycseppek. Percekig öleltük egymást, majd amikor már rájöttünk, hogy sokan bámulnak minket, felpattantunk a padról és arrébb sétáltunk. Csöndben álltunk egymás előtt.
-Meg kéne keresni e többieket. Már elég régen elmentek. -törtem meg a ránk nehezedő csöndet. Niall bólintott. Elmentünk az össze közelben lévő kajáldához, de egyiknél sem találtuk őket.
-Ezek tuti leléptek. -jegyezte meg nevetve Niall.
-Biztosan. Vagy az is lehet, hogy eltévedtek. A lányoknak nem valami jó a tájékozódási képességük. A srácoké? -bizakodva néztem rá, de az arcára volt írva: Ők sem! -Akkor tuti, hogy eltévedtek. -tettem hozzá nevetve. Tovább folytattuk a keresést, de időközben Niall-t is sikerült majdnem elhagynom. Megállt az egyik büfénél és persze nem szólt. Visszasétáltam hozzá. A kezembe nyomott egy óriási hamburgert. OMG! Ez hatalmas. Akkora, mint a fejem. Most komolyan azt várja tőlem, hogy az egészet megegyem? A kezemben alig fér el, nemhogy a számban. Megőrült! Elnevettem magam és a szemébe néztem.
-Most komolyan ezt az egészet meg kell ennem? -kérdőn néztem rá. Niall csak bólintott, mert a szája már tele volt kajával. Úgy nézett ki, mint egy hörcsög. Nagyon vicces volt, el is nevettem magam. Folytattuk a sétánkat, de most már feladtuk a többiek keresését. Ha hiányzunk nekik majd felhívnak minket. Gondoltam. A kísértetvasúttól nem messze jártunk, mikor kiszúrtam Sheila-t és Mia-t. Niall-lal összenéztünk és összemosolyodtunk. Futásnak eredtünk, de akkor észrevettem valakit a tömegben. David volt az és egy lánnyal sétált kéz a kézben. Hirtelen megálltam, Niall pedig tovább futott, majd visszatekintett rám. Mikor látta, hogy ott állok, mint egy darab fa odasietett hozzám.

-Lucy, minden rendben? -aggódva kémlelte elmeredő tekintetem. Megráztam a fejem és sírni kezdtem. Nem tudtam magamon uralkodni. Annyira fájt. Hát ennyit értem neki. Mia-nak igaza volt. Megcsalt, de nem merte a szemembe mondani. Időközben a többiek is észrevettek minket és idefutottak. Sheila szorosan magához ölelt, miközben Mia a tömeget pásztázta. Odalépett hozzám és ő is átölelt. A fiúk csak álltak ott. Nem igazán értették, hogy mi folyik itt.
-Mit vagy kit láttál? -szegezte nekem kérdését Mia.
-Davidet és... -elcsuklott a hangom. Nem bírtam kimondani annak a lánynak a nevét. Mindig is utált. Nem hiszem el, hogy vele csalt meg. Felnézetem Mia-ra aki újra a tömeget kémlelte. Megtalálta. Az arcán látszott. A düh egyértelműen kiült az arcára. Kimásztam Shei szorításából és elkaptam Mia kezét, mikor már épp David felé ment volna. -Kérlek ne menj oda! -kérleltem sírva.
-Lucy, muszáj vele beszélnem. Nem bírom nézni ahogyan itt szenvedsz. -vágta rá. Kirántotta a kezét az enyémből és egyenesen Davidék felé vette az irányt. Mia teljesen kikelt magából és kiabálni kezdett velük.
-Emiatt a liba miatt hagytad ott Lucy-t? -kezdett bele barátnőm. Közelebb mentem, mert nem igazán hallottam, hogy mit válaszolnak neki.
-Nem tudom miről beszélsz! -vágta rá David.
-Legalább annyi tartás legyen benned, hogy beismered amit tettél! Undorító vagy! De tudod mit? Igazad volt a levélben. Lucy nálad ezerszer jobbat érdemel. Olyan valakit aki megbecsüli és nem csalja meg fűvel-fával. -förmedt rájuk. A mécses nálam teljesen eltörött. Sírásroham tört rám. Niall magához ölelt és próbált nyugtatgatni, míg Shei elmagyarázta a többi srácnak, hogy mi történt.
-Nem úgy néz ki, mint akit annyira megrázott ez az egész! -felelte flegmán David, majd ránk mutatott. Pont odanéztem. A szavai szíven szúrtak. Mia-nak ez volt az utolsó csepp. Egy hatalmas pofont levágott a srácnak. Csak úgy csattant az arcán.
-Ő csak egy barát, de ő legalább törődik vele. -jegyezte meg Mia, majd megfordult. -Ja és büszke lehetsz magadra. Valaki hajlandó volt veled lefeküdni. Kár, hogy ezért egy olyan csajt szedtél fel aki annyiszor cserélget a pasijait, mint mások a ruhájukat szokták. -tette hozzá, majd felénk sietett. Még mindig David szavai jártak az eszemben. Azt hiszi, hogy nem fáj, csak mert Niall átölelt?! Ekkor vettem észre, hogy még minidig a karjai közt tartott. Gyorsan kimásztam közülük. Próbáltam letörölni a könnyimet, de akkor megint megpillantottam őket. Most csókolóztak. Nem bírom ezt tovább! Minden szó nélkül a kijárat felé kezdtem futni. Rengetegszer jártam már itt Daviddel, úgyhogy tudtam az utat. Már megint rá gondolok. Nem hiszem el! Ki kell vernem a fejemből! Muszáj! Mielőtt kiértem volna hátrapillantottam és láttam, hogy a többiek utánam futnak. Tudom, hogy segíteni akarnak, de most egyedül szeretnék lenni. Kimentem és gyorsan fogtam egy taxit. Éppen beszálltam volna, mikor valaki visszarántott.

Bánkódás? Kizárt!

Egyedül voltam a házban. Anya már elment dolgozni, David pedig... A könnyeim ismét előtörtek szemeimből. Nem tudtam, hogy felhívjam e a lányokat, vagy próbáljak egyedül kimászni ebből a csalódottságból. Végül a lányok mellett döntöttem. Felmentem a szobámba és gyorsan felhívtam őket.
-Szia Lucy! Hiányoltunk tegnap este. -szólt bele a telefonba Mia nevetve. Bár ott maradtam volna. Lehet, most nem lennék ilyen rosszul. Nagyot sóhajtottam. Összeszedtem minden erőmet és kinyökögtem, hogy mit szeretnék.
-Mia, át tudnátok jönni Sheila-val? -a gyomrom ismét összerándult. Alig tudtam magamon uralkodni, hogy ne sírásban törjek ki. Rosszul éreztem magam, mert elrontom a kedvüket, de egyszerűen kell valaki akinek a vállán kisírhatom magam. Önző vagyok, igaz?
-Persze! Azonnal indulunk! Sietünk. -kinyomta a telefont. Tudtam, hogy nem kell Sheila-t is felhívnom. Mia már mindent rendez. Felhúztam a lábaimat és újra sírni kezdtem. Előtörtek a régi emlékek. Daviddel már több, mint 2 éve vagyunk együtt. Ennyi idő alatt rengeteg szép emlékünk volt. Anno Mia hozott össze minket. Annyira boldog voltam...akkor. Elmerengtem és meg sem hallottam, hogy Mia és Sheila bejöttek. Kisírt szemekkel felnéztem rájuk, amikor az ajtómban álltak. Gyorsan odafutottak hozzám és leültek mellém az ágyra.
-Lucy, mi történt? -tekintett rám aggódva Sheila. A könnyei újra előtörtek. A lányok szorosan átöleltek.
-David elment. Vége. -szipogtam. Sheila letörölte a könnyeimet.
-Ide figyelj! Nem ér ő annyit, hogy miatta könnyeket ejts! -mondta határozottan Sheila. Amikor így beszél nem tűr ellentmondást.
-Tudom, de akkor is fáj. -sóhajtottam fel. Tudom, hogy igaza van,de ilyen gyorsan nem tudom túl tenni magam rajta.
-Mondott valamit? -vágott közbe Mia. Megráztam a fejem és a zsebemből elővettem a papírcetlit.
-Csak ezt hagyta. -odanyújtottam Mianak, aki gyorsan kikapta a kezemből. Villámgyorsan elolvasta és a végén felsóhajtott.
-Lucy, David egy szemét, ha ezt nem merte a szemedbe mondani. Nincs benne annyi tartás, hogy kimondja azt, hogy egy csajjal lefeküdt. Tudom, hogy fáj ezt hallanod, de ezt te is pontosan tudod. Ismersz tudod, hogy mindig megmondom a véleményem. Nagyon szar duma ez, hogy te jobbat érdemelsz nálam. Most komolyan ezt valamelyik csöpögős filmből vette? -húzta fel szemöldökét Mia. Nyers volt, mint ahogy mindig. Igaza van. David egy görény! Még mindig fáj idebent, de most már fel tudok állni és tovább tudok menni. Hála a lányoknak. Ezért imádom őket. Mindig tudják mit kell mondaniuk. Igaz ezzel néha csak nagyobb fájdalmat és galibát okoznak, de be kell látni igazuk van. Ezt persze sosem fogom nekik mondani, mert a végén még elszállnak maguktól és azt azért nem kéne. Elmosolyodtam. Mia a nyakamba ugrott és szorosan átölelt. Sheila is csatlakozott az öleléshez. Egyszerre öleltük egymást és természetesen én voltam középen. Most már tudom hogyan érzi magát a hamburgerben a hús. Teljesen összenyomtak. Mikor végre hagytak levegőhöz jutni, berángattak a fürdőbe.
-Most rendbe szedünk. -jelentette ki Sheila és elővette a szemhéjtust. Kezdek félni. Jól sminkel mind a két lány, csak nem vagyok hozzászokva, hogy más készít nekem sminket vagy hajat. Én az a fajta vagyok, aki inkább megcsinálja. Mia egy kevéske púdert tett az arcomra. A szemhéjamra egy halványbarna árnyalat került. Sheila jött a tussal. Jaj, csak ne vigye túlzásba. Rettegtem attól, hogy túl sminkelnek. Végül a szempillaspirálon volt a sor. Zárásként Mia egy kis szájfényt rakott a számra.
-Kész vagy. Csodásan festesz. -mondta Sheila, majd egyszerre rám kacsintottak. Vajon mire készülhetnek?
-Miért sminkeltetek ki ilyen hirtelen? -húztam fel a szemöldökeimet. Próbáltam komoly maradni, de elnevettem magam. Nem gondoltam volna, hogy alig 1,5 óra elteltével már nevetni fogok. Hiába a lányok mellett nem lehet szomorkodni. Örülök, hogy átjöttek. -Köszönöm. -folytattam és megöleltem őket. Kaptak egy-egy puszit is. Kicsit értetlenül néztek rám, de hamar rájöttek, hogy miről beszélek. Elmosolyodtak és bólintottak. -Lányok, most komolyan áruljátok el, hogy miért sminkeltetek ki? -szegeztem nekik ismét kérdésemet.
-Mert nem hagyjuk, hogy az a seggfej elrontsa a napot. -kacsintott rám Mia.
-Mit terveztek? -kíváncsiskodtam tovább.
-Majd meglátod. -vágta rá egyből Sheila. Mellém lépett és belém karolt. -Kíváncsi vagy, mi? -húzogatta fel-le a szemöldökeit.
-Lányok, ne csináljátok már. Áruljátok el! -erősködtem. Mia elém állt és karba tette a kezét.
-Nem mondjuk el. Majd megtudod, ha eljött az ideje. -nézett rám komoly tekintettel. Meghalok olyan kíváncsi vagyok már. Nem hiszem el, hogy nem hajlandóak elmondani, hogy mire készülnek. Felvettem a duzzogó arckifejezésemet és reménykedtem, hogy ettől megenyhülnek. Naiv ábránd volt. Csak annyit értem el, hogy kiröhögtek. Olyan gonoszak. Letérdeltem a lábuk elé.
-Könyörgöm mondjátok el! -bociszemekkel néztem rájuk. Végre siker. Ennyi könyörgés után hajlandóak voltak elárulni tervüket. Persze nem részletesen.
-Majd valakik átjönnek és elmegyünk velük valahova. -mondta titokzatosan Sheila. Átjönnek? Vajon kik? Teljesen elmerültem a gondolkodásba, mikor csengetésre lettünk figyelmesek. Összenéztünk. Egyikünk sem mert moccanni. Hirtelen mind a hárman megindultunk az ajtó felé. Szabályosan versenyt futottunk. A lányok szövetkeztek ellenem. Nehogy én nyissam már ki a titokzatos idegeneknek az ajtót. Biztos így gondolhatták. A csigalépcső felé vettük az irányt. Két ember éppen elfér egymás mellett, most viszont hárman próbáltunk lejutni. Sheila inkább a korláton csúszott le. Mia egy pár lépcsőfokot átugorva érkezett le a nappaliba. Sheila mind a kettőnket megelőzött és már az ajtónál állt, mikor mi még csak elhagytuk a lépcsőt. Shei kinyitotta az ajtót és beengedte, a nem éppen idegen idegeneket. Mekkora hülye vagyok. Nem jöttem rá, hogy a One Direction-os fiúkról beszéltek. Az öt srác belépett az ajtón és egyesével odajöttek megölelni minket.
-Sziasztok! -köszöntek "egyszerre". Nem volt valami meggyőző ez a köszönés. Elmosolyodtam, majd én is csatlakoztam az ölelők láncához.
-Sziasztok srácok! Örülök, hogy eljöttetek. -kacsintott rájuk Mia. Még mindig nem tudom, mire készülnek, de egyre kíváncsibb vagyok. Muszáj volt megkérdeznem.
-Srácok, a csajok nem voltak hajlandóak elmondani, hogy mit terveznek, kérlek legalább ti áruljátok el! -bociszemekkel néztem rájuk, legfőképpen Niallra. Remélem ettől megenyhülnek, legalább ő.
-Meglepetés. -vágta rá Niall határozottan. Közelebb lépett hozzám és a szemembe nézett. -Majd megtudod, ha eljött az ideje! -folytatta. Nem hiszem el! Ezek összebeszéltek, hogy mit mondjanak? Olyan gonoszak.
-Indulhatunk? -szólt közbe Harry. Mindannyian bólintottunk. Végre! Megtudom, hova megyünk. Naivan ezt gondoltam. Persze nem tudtam meg, ugyanis bekötötték a szemem.
-Gondolom nem áruljátok el, hogy merre megyünk, igaz? -kérdeztem reménykedve.
-Jól gondolod. -válaszolta gyorsan Zayn. Legalábbis azt hiszem ő volt az.
-Akkor legalább azt áruljátok el, hogy ki vezet. -puhatolóztam félve.
-Louis. Louis vezet. -ölelt át Niall vagy valamelyik az öt közül, persze Louis nem lehet, mert ő vezet. Sajna. Most már komolyan kezdek félni. Be van kötve a szemem és Louis vezet. Meg kell írnom a végrendeletem. Na jó ez egy kis túlzás. De azt hiszem lehet érteni. Megálltunk. Gyorsan kiszálltam a kocsiból, legalábbis próbáltam egyedül kiszállni, de bekötött szemmel nem olyan egyszerű. Valaki megfogta a csípőmet és kiemelt a kocsiból. Repültem!! A "megmentőmbe" belekaroltam és hagytam, hogy vezessen. Megálltunk és levették a szememről a kendőt. Végre láttam. Vidámpark. Egy vidámparkba hoztak. Imádom őket.
-Köszi srácok! -mindenkire rámosolyogtam ők pedig vissza. A reggelem pocsék volt, de most úgy érzem, lehet ez mégis egy jó nap lesz. Remélem. -Irány a hullámvasút! -kiáltottam fel. Megfogtam Niall kezét és a hullámvasút felé húztam. A többiek utánunk futottak. Most már biztos, ez egy jó nap lesz, és jövök eggyel a srácoknak, Shei-nek és Mia-nak.

Életem legjobb napja?

Miután beszálltam a taxiba, egyenesen hazamentem. Nem törődtem a cuccaimmal, ami a lakásunkban van. Újra át akartam ölelni Davidet. Érezni akartam az illatát és a csókját. Két hónapja ment el és azóta csak ritkán beszéltünk. Amint hazaértem, felrohantam a szobámba és egy kicsit rendbe szedtem magam. Már nagyon izgulok. Épp a pólómat vettem át, mikor meghallottam, hogy kopognak. Rohantam le a lépcsőn. David addigra már bejött és a lépcső alatt várt rám. Az utolsó fokról elrugaszkodtam és a nyakába ugrottam. Hosszas percekig csak öleltük egymást. Próbáltam magamon uralkodni, de nem ment. A könnycseppek előtörtek a szememből. David megpörgetett majd a kanapéra tett. Mindig ezt csinálta. Ezeks után, végre elcsattant a csók. Semmit sem változott. Annyira hiányzott a csókja, az ölelése, az érintése. A szívem hevesen dobogott. Azt hittem, kiszakad a helyéről. A pillangók újra táncra perdültek a gyomromban.
-Annyira hiányoztál. -szorosan magamhoz öleltem. Azt akartam, hogy örökké így maradjunk. Sose szerettem volna elengedni.
-Te is Kicsim. -felelte két csók között. Eddig azt hittem, a kapcsolatunk maxon volt mielőtt elment, de most már tudom, hogy most ért el odáig. Újabb könnycseppek csordultak végig az arcomon. David hátrébb lépett  és letörölte őket.
-Egyébként milyen volt a tábor? Láttál minket a TV-ben? -szegeztem neki kérdéseimet. Szegényt teljesen letámadtam és még csak most jött haza. Nem tehetek róla annyira régen ment már el. Annyi mindent kell neki elmondanom.
-Nyugi, mindjárt elmondok mindent csak üljünk le! -felelte. Leültem, de nem ült mellém. Odamentem hozzá, de nem igazán örült annak, hogy beleülök az ölébe. Mi baja van? Régen mindig beleültetett az ölébe, most-meg grimaszol? Mi történt vele két hónap alatt? Miket gondolok itt össze-vissza? Biztos csak fáradt. Hosszú volt az út.
-Minden rendben? Olyan furcsa vagy. -aggódva vizslattam tekintetét, de mindig elnézett. Valami komoly dolog van a dologban. -David, kérlek mondd el, hogy mi történt. -pattantam ki az öléből és megfogtam a kezét.
-Ne aggodalmaskodj már annyit. Jól vagyok, csak egy kicsit elfáradtam. Ennyi az egész. Már megint mindent túlreagálsz! -vágta oda flegmán.
-Két hónapja nem láttalak és elhúzódsz előlem. Szerinted ez milyen érzés? -idegesen a hajamba túrtam és leültem a fotelbe. David felállt és odasétált elém.
-Lucy, szeretlek. Sajnálom, hogy így érzel, de az én gyomromban még mindig pillangók táncolnak, mikor a szemedbe nézek. -közelebb hajolt és megcsókolt. -Mindennél jobban szeretlek! -folytatta a két csók között. Újra a fellegekben éreztem magam. Olyan volt, mintha csak szálltunk volna. David felemelt és felvitt a szobámba. Az elmúlt két és fél év alatt már megtanulta az utat. Jobban ismeri a házunkat, mint én magam. Letett az ágyamra és mellém dőlt. Lefeküdtem mellé és beletúrtam a selymes hajába. Éreztem, hogy van egy kis zselé is a haján, de nem volt zavaró. Nem ragadt bele a kezem. Vicces lett volna. Elmosolyodtam és megpusziltam az orrát. Szorosan magához húzott, majd megcsókolt. A karjai közt biztonságban és hónapok óta először éreztem magam nyugodtnak. Az egész testemet átjárta ez a fajta nyugodtság. Folyamatosan az arcomat simogatta. Nem tudom mennyi ideig feküdtünk így egymással szembe, de teljesen elbeszélgettük az időt. Épp csend uralkodott a szobába, mikor anya benyitott. Villámgyorsan kipattantam az ágyból és a nyakába ugrottam. Annyira hiányzott már. Sajnos Londontól egy kicsit messze dolgozik és csak esténként ér haza. Az elmúlt hónapokban nem sokszor találkoztunk, mert ő dolgozott, én pedig a lányokkal megállás nélkül próbáltam. Jó ez egy kicsit talán túlzás, de azért sokat próbáltunk. Esténként pedig szórakozni jártunk. Valahogy nekünk is ki kell kapcsolódnunk. Elmosolyodtam és adtam anyának két hatalmas puszit az arcára. Viszonzásképp pedig kb. 40-et kaptam. Ennyire hiányoztam volna? Régebben mindig azt hittem, csak azért mondja, hogy hiányzom, mert elég hülyén jönne ki, ha nem ezt mondaná. A könnyeiből most már tudom, tényleg így is gondolja. Annyira hiányzott az ahogy átölel, ahogy esténként betakar, még ha megsülök a takaró alatt akkor is, a reggelenkénti köszöntése, a hajnalig tartó beszélgetéseink a fiúkról és a kedvenc sorozatunkról, ahogy kilesi a titkaimat, miközben a naplómat írom. Minden ami a világ legjobb anyukájává teszi. Olyan boldog vagyok, hogy újra átölelhetem. Imádtam az X-faktorházat, de mégiscsak igaz a mondás: "Mindenhol jó, de legjobb otthon." Letöröltem anya könnyeit és megpusziltam a homlokát. Utálja ha ezt csinálom, mert ilyenkor veszi észre, hogy egy fejjel magasabb vagyok. Most viszont nevetve megcsikizett. Észrevette, hogy David is a szobában van. Imádja ezt a srácot. Mindig az orrom alá dörgöli, hogy jobb ha vigyázok, mert valaki még lecsapja a kezemről. Ki van zárva! Szálanként tépném ki annak a libának a haját, aki tönkretenné a szerelmünket. Nem vagyok féltékeny típus...na jó talán egy kicsit. Már megint elkalandoztam és most fogalmam sincs, hogy min nevetnek annyira és, hogy miért bámulnak rám. Bólogass és nevess, mintha tudnád miről van szó. Visszaültem az ágyamra és vártam, hogy anya elengedje a barátom. Szegénykéből kiszorítja anya az életerőt is. Jó talán azt nem, de az biztos, hogy holnap tökéletesen lehet majd látni anya karja nyomát. Az én drága anyucim össze-vissza puszilgatja és simogatja Davidet, akinek szemmel láthatóan nagyon tetszik a helyzet.
-Gyertek! Kész a vacsora! -kiáltott fel anya és az étkező felé kezdte húzni a barátomat. David gyorsan megragadta a kezem és lerántott az ágyról. Csoda, hogy nem estem orra. Lerohantunk a csigalépcsőn és gyorsan leültünk az asztalhoz. Anya már tálalta is az ételt. Nem hiszem el, hogy most akar még minket megtömni. Már 11 óra van. Mindegy jobb lesz, ha megeszem, mert különben sosem lehetünk kettesbe Daviddel. Rekord idő alatt ettük meg mind a ketten a "vacsorát" és gyorsan felrohantunk az ágyra. Végre kettesben. Egész eddig erre vártunk. Egyébként most, hogy így jobban belegondolok, anya miért ilyen későn jött haza? Hmmm biztos valami pasi van a dologban. Az én kis anyucim bepasizott és nekem nem szólt. Már megint elkalandoztak a gondolataim. David ott állt előttem és tudom, hogy valamit kérdezett, de fogalmam sincs, hogy mit.
-Tessék? -kérdeztem vissza és közelebb léptem hozzá.
-Gyere ide! -kitárta a karjait én pedig belevetettem magam. Kicsit nagyobb lendülettel érkeztem és sikeresen mind a ketten beledőltünk az ágyba. Nevetésben törtünk ki és megcsókoltuk egymást. Ismét a fellegekben éreztem magam. Ásítottam egyet majd a mellkasára hajtottam a fejem. Hallottam a szívverését. -Fáradt vagy, Kicsim? -hatalmas barna szemeivel mélyen a szemembe nézett. Olyan, mint egy kis őzike. Jó ez gonosz volt, mert az őz lány, ő pedig fiú...jobb esetben. Jó nem gonoszkodom. Bólintottam.
-Egy picit igen. Nem baj? -megpusziltam az arcát. Megrázta a fejét, így adva tudtomra, hogy nem bánja. A fejemet továbbra is a mellkasán tartottam, ő pedig az arcomat kezdte simogatni.
-Jó éjszakát! -adott egy utolsó jó éjt csókot, majd mind a ketten álomba szenderedtünk.

*Reggel*

Mikor felkeltem arra számítottam, hogy David karjai közt ébredek. Sajnos ez nem így történt. Felültem az ágyon, körbenéztem, de David cuccai addigra már eltűntek a szobámból. Lefutottam a lépcsőn és a nappali felé vettem az irányt, ahol tegnap a kulcsait hagyta. A kulcsok eltűntek, de helyükön egy papírcetli hevert. Mikor elolvastam, a szemeimből előtörtek a könnyek és a földre rogytam. David elment és nem is akar visszatérni. De mi történt? Miért ment el csak úgy? És ha ezt már előre eltervezte, miért jött át az este? Próbáltam letörölni könnyeimet, de hiába. Újra és újra előtörtek és nem tudtam ellene mit tenni. 

A találkozás

-Lányok, kapkodjátok már magatok! Mindjárt kezdődik a próba! -kiabáltam be a lányok hálójába. Az életünk fenekestül felfordult, mióta elhatároztuk, hogy indulunk az ország egyik legnagyobb tehetségkutató műsorába. Az X-faktorba. Össze-vissza rohangálunk egész nap. Próba, fotózás, próba majd dedikálás. Még enni sincs időnk. Nem csoda, hogy a lányok ilyen nehezen akarnak kikelni az ágyból. A mai nap viszont más. Ma derül ki, hogy kik jutnak be a döntőbe. Rengeteget dolgoztunk és remélem, hogy bent maradunk. Ha ez megtörténne, minden álmunk valóra válna. -Lányok, keljetek már fel! Ha nem keltek fel most azonnal, Simon meg fog minket nyúzni! -nem kellett nekik többet szólnom. Imádjuk Simont. Olyan nekünk, mintha az apukánk lenne. Vigyáz ránk és olykor még a bajból is ő húz ki minket. Rengeteget köszönhetünk neki. Meglátta bennünk azt, amit senki más azelőtt. Ha az első közös próbánkra gondolok, ,mai napig könnyes lesz a szemem. Pont mint most.
-Lucy, mehetünk? -Sheila állt előttem teljes pompában. Egy picit elkalandoztam és észre sem vettem, hogy itt vannak. Mindegy. Elnevettem magam és biccentettem egyet. A csajoknak több sem kellett. Belém karoltak és a próbaterem felé vettük az irányt. Már kiértünk az utcára, mikor rájöttünk, hogy az ajtót meg nyitva hagytuk. Mia gyorsan visszarohant és bezárta. A mai nap kész bolondok napja. A főkapu előtt álltunk és vártuk visszatértét, mikor egy kisebb csapat rajongó támadott meg minket. Nem túlzok! Szabályosan ránk vetették magukat. Ijesztő. A lányokkal összenéztünk, mert tudtuk, hogy már így is elkéstünk és ha most még neki állunk fotózkodni, soha sem érünk oda a próbára. Viszont ők a rajongóink és nem hagyhattuk csak úgy itt őket. Mind a hárman egyszerre sóhajtottunk fel. Remélem Simon meg fogja érteni a késésünk okát. Átöleltük a rajongókat és mosolyogtunk, míg ők kellő mennyiségű képet csinálnak rólunk. Mire mindenkinek dedikáltam a papírokat, a kezem izomlázas lett. Ez sem jöhetett volna jobbkor. Gitározni ettől még tudok...remélem. Újra összenéztünk a lányokkal és futásnak eredtünk. Mikor beértünk a terembe Simon és az énektanár már ott volt. Ránéztem az órámra és rájöttem, hogy majdnem egy órát késtünk.
-Simon, tudjuk, hogy dühös vagy, de a rajongók... -próbált mentegetőzni Mia, de hiába. Simon hajthatatlan volt.
-Lányok, nem érdekelnek a kifogások. Próbátok volt, de ti nem jöttetek. Tudjátok mit jelent ez? -lesütöttük a tekintetünket. Simon a szemével bármelyikőnket megríkatta. -Honnan tudnátok?! Ma van az elődöntő. Innen már csak egy ugrás az álmotok, nem kéne most elszúrni. -odasétált elénk és átölelt minket. -Tudom, hogy mennyire fontosak a rajongók, de most az a legfontosabb, hogy a legjobb formátokat hozzátok este. Értve? -elmosolyodtunk és szorosan átöleltük. Azt hiszem most már értitek, miért imádjuk annyira. Ha hülyeséget csinálunk megszid, de túllép rajta és átölel minket. Mindig ezt csinálja. -Gitárt a kézbe és nyomás próbálni! -utasított minket és leült a székére. A próba nagyon jó hangulatban telt. Folyton nevettünk. Simon egy csomó viccet mesélt. Persze olyanokat is, amiket már mindenki kívülről tudott, mert annyiszor elmesélte már. De ez nem baj. Aranyköpés lett és szerencsét hoz. A főpróbát a színpadon tartottuk. Már rengetegszer álltunk rajta, de most valahogy mégis más volt. Nem tudom ezt elmagyarázni. Olyan, mint a 18. születésnap. Már sok volt eddig és még több lesz ezután, de most már felnőttnek számít az ember és egy kicsit más. Ennél jobb példát nem tudok. Bocsesz. A főpróba után elmentünk együtt kajálni. Természetesen Simon is velünk jött. A stúdiótól nem messze van egy isteni kínai büfé. Minden adás előtt odamegyünk enni. Ez is a szokásunkká vált. Mikor belépünk, már rendelnünk se kell, mert tudják, ki mit eszik. Imádom ezt a helyet! Sajnos nem élvezhettük sokáig az itteni nyugalmat, mert mennünk kellett készülődni.
*Pár órával később*
Egy utolsó próbát még tartottunk, majd kezdődött az élő adás. A szívem hevesen dobogott a mellkasomban. Azt hittem, menten kiszakad a helyéről. Az izgulás eluralkodott rajtam. Simon és a lányok próbáltak nyugtatgatni, de nem sok sikerrel. Mi következtünk. A szívem hatalmasat dobbant és a lábaim remegni kezdtek. Ilyen még sosem volt azelőtt. Mikor kiléptem a színpadra és megláttam a sikítozó tömeget, minden idegességem eltűnt. Biztonságban éreztem magam. Olyan volt, mintha mindig is ide tartoztam volna. Ránéztem Simonra és elmosolyodtam. Beálltunk a helyünkre, majd elkezdtük. Semmire sem emlékszem. Az egész olyan gyorsan történt. Az egyetlen dolog amit biztosan tudtam az volt, hogy boldog vagyok. Élveztem azt, hogy a színpadon állhatok és énekelhetek. A közönség állva tapsolt minket. A fellegekben jártam. A többi mentor nagyon jó véleménnyel volt rólunk, Simon pedig odaszaladt hozzánk és megölelgetett minket.
-Szép volt csajok! -a fülünkbe súgta. Elégedetten mentünk vissza a többi versenyzőhöz. Mikor beértünk, megtapsoltak és megöleltek minket. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Nincs gyűlölködés vagy csalás. Mindenki magát adja. Mi voltunk az utolsók. Minden műsorban van egy sztárvendég, de most senki sem tudta, hogy ki lesz. Az ajtó nyitódott és mindenki felkapta a fejét. Öt titokzatos idegen lépett be a pihenőbe. Ők voltak azok, a One Direction. Szóval Simonnak mégis sikerült beszerveznie őket. Egyik próba után poénból megemlítettük, hogy milyen jó lenne, ha ők jönnének el és lám itt vannak. Jövünk Simonnak eggyel.
-Sziasztok! -integetett az öt bolond srác. Nem haboztak. Azonnal levetették magukat a kanapéra, ahol ültem. Sikerült letúrniuk.
-Nem zavarok? -mérgesen néztem rájuk, de nem bírtam sokáig. Elnevettem magam, ők pedig visszahúztak maguk közé.
-Hogy hívnak? -szegezte nekem Zayn a kérdését.
-Lucy-nak. -feleltem és elmosolyodtam. Hirtelen valaki hátulról megfogta a vállam és hátradöntött. Niall volt az. Belefektetett az ölébe. Ez most komoly? Próbáltam kiszabadulni, de nem engedett. -Niall, nekem ez nem kényelmes. Nem ülhetnék inkább újra fel? -bociszemekkel néztem rá hátha megenyhül.
-Nem! Itt maradsz! -vágta rá határozottan. Mi van ezzel a sráccal? Súlyos szeretethiány vagy mi a fene?
-Srácok, gyertek ti jöttök! -szólt be az egyik szervező. Megmenekültem. Niall kénytelen volt elengedni.
-Majd innen folytatjuk. -rám kacsintott és kisétált az ajtón a szöszi. Folytatjuk? Ugyan mit? Értetlenül álltam ehhez az egészhez. Amint kiléptek a srácok, minden lány körém csoportosult. Kérdezősködni kezdtek.
-Mi volt ez?
-Ti most jártok?
-Ismered?
-Milyen az illata? -ezt természetesen Mia kérdezte. Esküszöm ő valami kutya lehetett előző életében. Állandóan megszagol mindenkit. Nagyot sóhajtottam, majd próbáltam választ adni az előbbi kérdésekre.
-Nem tudom, hogy mi volt. Nem, nem járunk, sőt nem is ismerem. -Mia-ra néztem. -Jó az illata. Nagyon finom. -éreztem, hogy az arcom lángba borul, ezért inkább elfordítottam a fejem. Pár perccel később a srácok visszatértek. Niall jött utoljára, egy lánnyal az oldalán. Van barátnője? Akkor mi volt ez az egész?  Odajöttek hozzám.
-Lucy, had mutassam be az unokatestvéremet, Emma-t. -az unokatesója? Azt hittem a csaja. Most, hogy jobban megnézem őket, tényleg hasonlítanak.
-Szia. Örülök, hogy megismerhetlek. A nevem Lucy Alesha Pearl, de csak hívj Lucy-nak. -rámosolyogtam. Kedves lánynak tűnik.
-Mindenki jöjjön! Most jön az eredményhirdetés. -szólt be ismét az előbbi szervező. Mia és Sheila megfogták a kezem és kimentünk a színpadra. A szívem ismét hevesebben dobogott a kelleténél. Simon ott állt mellettünk és Sheila kezét szorította. Kimondták az első továbbjutó nevét, majd a másodikét is. Ott álltunk fent egy másik lánnyal. Az ujjainkat kereszteztük és imádkoztunk, hogy tovább jussunk. Mikor meghallottuk a következő továbbjutót, a szemeinkbe könny gyűlt, de ezek nem öröm könnyek voltak. Vége volt. Számunkra legalábbis vége. Sírtunk, de ugyanakkor nevettünk is. Összeölelkeztünk és megnéztük a rólunk összeállított videót. Itt törött el a mécses. Mind a hárman sírni kezdtünk, de ezek már örömkönnyek voltak. Boldogak voltunk, mert legalább idáig eljutottunk. Az 1D-s srácok is feljöttek hozzánk és gratuláltak. Megöleltek és vigasztaltak minket.
-Nem lenne kedvetek eljönni velünk kajálni? -reménykedve nézett ránk vagyis rám Niall. Sheila azonnal rávágta, hogy igen. Esélyem sem volt tiltakozni. Egy baráti kajálásban nincsen semmi rossz. Gyorsan átvettünk egy kényelmesebb ruhát és már mehettünk is. Az utunk egyenesen egy Nandos-ba vezetett. Hallottam, hogy ez Niall kedvenc kajáldája, de nem gondoltam, hogy idehoz minket. A telefonom megcsörrent. Felvettem és egy ismerős hang szólt bele.
-Szia Kicsim, nemsokára Londonba érek. Nálatok találkozunk, rendben? -a barátom volt az. Az arcomra kiült a lányok által jól ismert szerelmes mosolyom.
-Rendben. Várlak. Szeretlek! -válaszoltam, majd kinyomtam a telefont. Niall-ra néztem, akinek az előbbi vidámság teljesen eltűnt az arcáról. Nem értem, mi van vele. -Héj Niall, minden rendben? -Niall csak bólintott és egy kicsit feljebb húzta a szája szélét. Ez nem volt meggyőző. -Remélem megbocsájtotok, de nekem mennem kell. -megpusziltam és megöleltem mindenkit. Kisiettem az étteremből, de valaki elkapta a karom. Megfordultam. Niall volt az.
-Találkozunk még? -a szemén látszott, hogy kétségbe van esve. Bólintottam és szorosan átöleltem. -Megadod a számod? Csak, hogy meg tudjuk beszélni. -beletúrt a hajába.
-Persze. -a táskámból elővettem egy cetlit és ráírtam. -Tessék. Remélem hamarosan találkozunk. -mosolyogtam rá és átnyújtottam a papírdarabot. Fogtam egy taxit és elsiettem.