-Szia Lucy! Hiányoltunk tegnap este. -szólt bele a telefonba Mia nevetve. Bár ott maradtam volna. Lehet, most nem lennék ilyen rosszul. Nagyot sóhajtottam. Összeszedtem minden erőmet és kinyökögtem, hogy mit szeretnék.
-Mia, át tudnátok jönni Sheila-val? -a gyomrom ismét összerándult. Alig tudtam magamon uralkodni, hogy ne sírásban törjek ki. Rosszul éreztem magam, mert elrontom a kedvüket, de egyszerűen kell valaki akinek a vállán kisírhatom magam. Önző vagyok, igaz?
-Persze! Azonnal indulunk! Sietünk. -kinyomta a telefont. Tudtam, hogy nem kell Sheila-t is felhívnom. Mia már mindent rendez. Felhúztam a lábaimat és újra sírni kezdtem. Előtörtek a régi emlékek. Daviddel már több, mint 2 éve vagyunk együtt. Ennyi idő alatt rengeteg szép emlékünk volt. Anno Mia hozott össze minket. Annyira boldog voltam...akkor. Elmerengtem és meg sem hallottam, hogy Mia és Sheila bejöttek. Kisírt szemekkel felnéztem rájuk, amikor az ajtómban álltak. Gyorsan odafutottak hozzám és leültek mellém az ágyra.
-Lucy, mi történt? -tekintett rám aggódva Sheila. A könnyei újra előtörtek. A lányok szorosan átöleltek.
-David elment. Vége. -szipogtam. Sheila letörölte a könnyeimet.
-Ide figyelj! Nem ér ő annyit, hogy miatta könnyeket ejts! -mondta határozottan Sheila. Amikor így beszél nem tűr ellentmondást.
-Tudom, de akkor is fáj. -sóhajtottam fel. Tudom, hogy igaza van,de ilyen gyorsan nem tudom túl tenni magam rajta.
-Mondott valamit? -vágott közbe Mia. Megráztam a fejem és a zsebemből elővettem a papírcetlit.
-Csak ezt hagyta. -odanyújtottam Mianak, aki gyorsan kikapta a kezemből. Villámgyorsan elolvasta és a végén felsóhajtott.
-Lucy, David egy szemét, ha ezt nem merte a szemedbe mondani. Nincs benne annyi tartás, hogy kimondja azt, hogy egy csajjal lefeküdt. Tudom, hogy fáj ezt hallanod, de ezt te is pontosan tudod. Ismersz tudod, hogy mindig megmondom a véleményem. Nagyon szar duma ez, hogy te jobbat érdemelsz nálam. Most komolyan ezt valamelyik csöpögős filmből vette? -húzta fel szemöldökét Mia. Nyers volt, mint ahogy mindig. Igaza van. David egy görény! Még mindig fáj idebent, de most már fel tudok állni és tovább tudok menni. Hála a lányoknak. Ezért imádom őket. Mindig tudják mit kell mondaniuk. Igaz ezzel néha csak nagyobb fájdalmat és galibát okoznak, de be kell látni igazuk van. Ezt persze sosem fogom nekik mondani, mert a végén még elszállnak maguktól és azt azért nem kéne. Elmosolyodtam. Mia a nyakamba ugrott és szorosan átölelt. Sheila is csatlakozott az öleléshez. Egyszerre öleltük egymást és természetesen én voltam középen. Most már tudom hogyan érzi magát a hamburgerben a hús. Teljesen összenyomtak. Mikor végre hagytak levegőhöz jutni, berángattak a fürdőbe.-Most rendbe szedünk. -jelentette ki Sheila és elővette a szemhéjtust. Kezdek félni. Jól sminkel mind a két lány, csak nem vagyok hozzászokva, hogy más készít nekem sminket vagy hajat. Én az a fajta vagyok, aki inkább megcsinálja. Mia egy kevéske púdert tett az arcomra. A szemhéjamra egy halványbarna árnyalat került. Sheila jött a tussal. Jaj, csak ne vigye túlzásba. Rettegtem attól, hogy túl sminkelnek. Végül a szempillaspirálon volt a sor. Zárásként Mia egy kis szájfényt rakott a számra.
-Kész vagy. Csodásan festesz. -mondta Sheila, majd egyszerre rám kacsintottak. Vajon mire készülhetnek?
-Miért sminkeltetek ki ilyen hirtelen? -húztam fel a szemöldökeimet. Próbáltam komoly maradni, de elnevettem magam. Nem gondoltam volna, hogy alig 1,5 óra elteltével már nevetni fogok. Hiába a lányok mellett nem lehet szomorkodni. Örülök, hogy átjöttek. -Köszönöm. -folytattam és megöleltem őket. Kaptak egy-egy puszit is. Kicsit értetlenül néztek rám, de hamar rájöttek, hogy miről beszélek. Elmosolyodtak és bólintottak. -Lányok, most komolyan áruljátok el, hogy miért sminkeltetek ki? -szegeztem nekik ismét kérdésemet.
-Mert nem hagyjuk, hogy az a seggfej elrontsa a napot. -kacsintott rám Mia.
-Mit terveztek? -kíváncsiskodtam tovább.
-Majd meglátod. -vágta rá egyből Sheila. Mellém lépett és belém karolt. -Kíváncsi vagy, mi? -húzogatta fel-le a szemöldökeit.
-Lányok, ne csináljátok már. Áruljátok el! -erősködtem. Mia elém állt és karba tette a kezét.
-Nem mondjuk el. Majd megtudod, ha eljött az ideje. -nézett rám komoly tekintettel. Meghalok olyan kíváncsi vagyok már. Nem hiszem el, hogy nem hajlandóak elmondani, hogy mire készülnek. Felvettem a duzzogó arckifejezésemet és reménykedtem, hogy ettől megenyhülnek. Naiv ábránd volt. Csak annyit értem el, hogy kiröhögtek. Olyan gonoszak. Letérdeltem a lábuk elé.
-Könyörgöm mondjátok el! -bociszemekkel néztem rájuk. Végre siker. Ennyi könyörgés után hajlandóak voltak elárulni tervüket. Persze nem részletesen.
-Majd valakik átjönnek és elmegyünk velük valahova. -mondta titokzatosan Sheila. Átjönnek? Vajon kik? Teljesen elmerültem a gondolkodásba, mikor csengetésre lettünk figyelmesek. Összenéztünk. Egyikünk sem mert moccanni. Hirtelen mind a hárman megindultunk az ajtó felé. Szabályosan versenyt futottunk. A lányok szövetkeztek ellenem. Nehogy én nyissam már ki a titokzatos idegeneknek az ajtót. Biztos így gondolhatták. A csigalépcső felé vettük az irányt. Két ember éppen elfér egymás mellett, most viszont hárman próbáltunk lejutni. Sheila inkább a korláton csúszott le. Mia egy pár lépcsőfokot átugorva érkezett le a nappaliba. Sheila mind a kettőnket megelőzött és már az ajtónál állt, mikor mi még csak elhagytuk a lépcsőt. Shei kinyitotta az ajtót és beengedte, a nem éppen idegen idegeneket. Mekkora hülye vagyok. Nem jöttem rá, hogy a One Direction-os fiúkról beszéltek. Az öt srác belépett az ajtón és egyesével odajöttek megölelni minket.
-Sziasztok! -köszöntek "egyszerre". Nem volt valami meggyőző ez a köszönés. Elmosolyodtam, majd én is csatlakoztam az ölelők láncához.
-Sziasztok srácok! Örülök, hogy eljöttetek. -kacsintott rájuk Mia. Még mindig nem tudom, mire készülnek, de egyre kíváncsibb vagyok. Muszáj volt megkérdeznem.
-Srácok, a csajok nem voltak hajlandóak elmondani, hogy mit terveznek, kérlek legalább ti áruljátok el! -bociszemekkel néztem rájuk, legfőképpen Niallra. Remélem ettől megenyhülnek, legalább ő.
-Meglepetés. -vágta rá Niall határozottan. Közelebb lépett hozzám és a szemembe nézett. -Majd megtudod, ha eljött az ideje! -folytatta. Nem hiszem el! Ezek összebeszéltek, hogy mit mondjanak? Olyan gonoszak.
-Indulhatunk? -szólt közbe Harry. Mindannyian bólintottunk. Végre! Megtudom, hova megyünk. Naivan ezt gondoltam. Persze nem tudtam meg, ugyanis bekötötték a szemem.
-Gondolom nem áruljátok el, hogy merre megyünk, igaz? -kérdeztem reménykedve.
-Jól gondolod. -válaszolta gyorsan Zayn. Legalábbis azt hiszem ő volt az.
-Akkor legalább azt áruljátok el, hogy ki vezet. -puhatolóztam félve.
-Louis. Louis vezet. -ölelt át Niall vagy valamelyik az öt közül, persze Louis nem lehet, mert ő vezet. Sajna. Most már komolyan kezdek félni. Be van kötve a szemem és Louis vezet. Meg kell írnom a végrendeletem. Na jó ez egy kis túlzás. De azt hiszem lehet érteni. Megálltunk. Gyorsan kiszálltam a kocsiból, legalábbis próbáltam egyedül kiszállni, de bekötött szemmel nem olyan egyszerű. Valaki megfogta a csípőmet és kiemelt a kocsiból. Repültem!! A "megmentőmbe" belekaroltam és hagytam, hogy vezessen. Megálltunk és levették a szememről a kendőt. Végre láttam. Vidámpark. Egy vidámparkba hoztak. Imádom őket.
-Köszi srácok! -mindenkire rámosolyogtam ők pedig vissza. A reggelem pocsék volt, de most úgy érzem, lehet ez mégis egy jó nap lesz. Remélem. -Irány a hullámvasút! -kiáltottam fel. Megfogtam Niall kezét és a hullámvasút felé húztam. A többiek utánunk futottak. Most már biztos, ez egy jó nap lesz, és jövök eggyel a srácoknak, Shei-nek és Mia-nak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése