Az ágyamon feküdve szemléltem a fotókat, amik készültek rólunk. Minden koncert előtt készítettek rólunk egy csoportképet, amit utána mindig odaadtak. Az összeset feltettük Twitterre, így bárki megnézhette vagy letölthette őket.
Eljött az a nap, amit egyikünk sem gondolt, hogy ilyen hamar eljön. Az utolsó koncert. Két és fél hónap telt el azóta, hogy felszálltunk a buszra és útnak indultunk. Azóta bejártuk Angliát, Skóciát és Írországot. Olyan helyeket láttunk, amikről álmodni sem mertünk. Sose hittük, hogy egy nap a színpadon állva fogunk szerepelni. Az egész olyan hihetetlen. Mintha csak tegnap lett volna az, hogy az X factorba jelentkeztünk volna. Még emlékszem Simon szavaira, homlokráncolására és nevetésére. Minden egyes gesztusára, amit mellettünk csinált. Arra, hogy még ő is megkönnyezte, mikor kiestünk, vagy mikor párbaj elé kerültünk. Végig mellettünk állt, sőt még azóta is igazgatja utunkat. Ha ő nem lett volna, mi sem lennénk itt. A válogatón a többiek ki akartak minket szórni, de ő kiállt mellettünk. Ő volt az egyetlen, akinek tetszett, amit csináltunk. Mindenki más azt mond
Niall huppant be mellém az ágyba. Mivel nem akart nagy feltűnést, a mi turnébuszunkkal utazott.
-Mit csinálsz? -kérdezte egy puszival kísérve. Felmutattam neki a képeket.
-Csak ezeket nézegettem. Eszembe juttatták az X factoros időket, mikor még megmondták, mit tegyünk, hogy mozogjunk a színpadon.
Niall magához ölelt.
-Nem kell nektek tanács. Tudjátok ti magatoktól is, mit kell tenni. A színpadra születtetek.
Elmosolyodtam.
-Komolyan így gondolod? -visszakérdeztem. Szavai nagyon jól estek. Önbizalommal töltöttek el. Éreztem, ahogy az energia szétáramlik testemben. Niall szélesen elvigyorodott. Előkapta ezerkarátos molyosát, majd megcsókolt.
-Lucy, ha valakik, akkor ti azért jöttetek a világra, hogy jókedvet közvetítsetek. Nektek az a feladatotok, hogy felmenjetek oda és egy isteni bulit csapjatok. Olyat, amilyet a világ még nem látott. Ma lesz a befejezőkoncertetek, szóval a mainak felejthetetlennek kell lennie!
Kipattant és kirántott magával. Értetlenül pislogtam rá, majd pár perc elteltével rájöttem, hogy megállt a busz, és azért ilyen izgatott. Összefontuk ujjainkat. A srác magához húzott. Elmélyedtem ég kék szemeiben. Ajka ajkamhoz ért, szemem automatikusan lecsukódott. Gyomromban a pillangók vadul szárnyalni kezdtek, miközben Niall nyelve feltérképezte számat.
Valaki megköszörülte mögöttünk a torkát. Mia állt ott keresztbe font karral.
-Nem akarlak megzavarni titeket, de eléggé elfoglaltátok az utat -mutogatott előre nevetve.
A szöszi érdekes megoldást választott. Ahelyett, hogy szimplán arrébb álltunk volna, ő felkapott, majd bedőlt velem az egyik ágyba. Természetesen, én ezt az egészet egy gyönyörű sikítással átkötöttem, akár a karácsonyi ajándékokat szokás szalaggal.
-Aztán nem akarok még keresztanya lenni. -szólt oda még Mia, miközben elsétált mellettünk.
Niall óvatosan támaszkodott felettem. Arcomban éreztem mentolos leheletét. Arcomba azonnal vér szökött. Tudtam, hogy mostanra már egy rák elbújhat mellettem, annyira elpirultam. Testem reszketni kezdett. Az ír manó értetlenül, aggódva vonta össze szemöldökeit.
-Jól vagy? -mért végig alaposan, majd hosszan időzött ajkaimon és szemeimen.
Bólintottam, de hang nem jött ki a torkomon.
A fiú óvatosan felsegített. Kézen fogva indultunk meg az ajtó felé, mikor rájöttünk, fotósok is lehetnek odakint, ami nem túl szerencsés, elvégre mi nem vagyunk együtt....Legalábbis a közönség szerint.
-A koncert után -nyökögtem ki. Niall nem ellenkezett. Előre engedett. Megvárta, míg az őrök bekísérnek, majd ő is leszállt a buszról.
Nem volt időm megvárni, ugyanis azonnal tereltek be ruhapróbára, sminkelésre, meg persze a fodrászokat is már odarendelték. A stylistok ezúttal is kiélték minden kreativitásukat rajtunk. A ruhánk ezúttal elég szexik és minik lettek, ami fura így ősz közepe tájékán. Az ember inkább valami kényelmes, meleg cuccban lenne szívesen, ehelyett rövidnadrág és kellően kivágott fölsőt kaptunk.
Mielőtt a fodrászok nekünk estek volna, kaptunk 15 percet, ami alatt azt csinálhattunk, amit akartunk, de az aréna területén. Gyors szavazás után úgy döntöttünk, körbenézünk. Mivel a koncert egy óra múlva kezdődött, az emberek már szép számmal kezdtek beszivárogni. A VIP jegyesek már a helyükön ültek, míg egyesek fotókkal örökítették meg a pillanatot. A stadion hatalmas volt. Mindenhol reflektorok és kivetítők sorakoztak.
-Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, de én nem hittem volna, hogy idáig eljutunk. -jegyeztem meg alig hallhatóan. A csajok bólintottak.
-Én sem gondoltam. Reméltem, de mindig kételkedtem -vette át a szót Mia.
-Én tudtam, hogy lesz saját koncertünk -vágott közbe egy vállvonással Shei. Mind nevetésben törtünk ki.
A semmiből Peter bukkant fel mögöttünk. Ijedtünkben felsikoltottunk.
-Lányok, ideje lesz menni -biccentett az öltözők felé. Mind egyszerre sóhajtottunk fel, majd felálltunk és berohantunk.
A szokásoshoz képest, elég hamar végeztünk. Röpke fél óra alatt elkészítették a frizuránkat, igaz most nem mosták meg, mert az a tegnapi koncert előtt megtörtént. Mikor végeztünk, azonnal rohantunk a mikrofonokért. Már mind nagyon-nagyon izgultunk. A szívem torkomban dobogott, kezeim remegtek. Alig bírtam megtartani a mikrofont. Majdnem elejtettem. Mielőtt kiléptünk volna, összekaroltunk.
-Rengeteg minden történt, de együtt vagyunk és együtt is fogunk maradni. Ez az utolsó buli, tegyük oda magunkat! Mutassuk meg a világnak, milyen is egy igazán pörgős, energikus koncert! -mondtam, miközben középre tettem egyik kezem. A lányok rápakolták mancsukat.
-3,2,1, The Dreamers! -kiáltottuk egyszerre, majd a színpad felé siettünk, de Peter megállított bennünket.
-Lányok, csak szeretném elmondani, hogy mennyire büszke vagyok rátok. Ezalatt az idő alatt már tényleg a saját lányaimmá váltatok -mesélte meghatódottan.
Mind a nyakába borultunk. Ő lett a mi kis pórapukánk. Vigyázott ránk, támogatott minket, akárcsak Simon.
-Ugye tudod, hogy ezek után még ugyanúgy velünk kell maradnod? -vonta fel egyik szemöldökét Shei. Peter nevetve bólintott, majd megtörölte könnyes szemeit. Intett, hogy menjünk. Nem vacakoltunk, kiviharzottunk a színpadra.
Amint kitettük a lábunkat, és láthatóvá váltunk, a közönség hangos sikollyal fogadott bennünket.
-Jó estét! Reméljük készen álltok. -köszöntöttem a rajongókat. Mindenki még hangosabban sikított fel. -Nem hallom. Készen álltok? -mikrofonomat a sorok felé mutattam.
-Igeeeeeen! -jött egyértelmű válasz egy kis sikollyal fűszerezve.
-Ezt akartuk hallani. -tette hozzá Mia.
A jól bevált módszer helyett, az utolsó koncerten egy teljesen más válogatás csendült fel. Ezúttal nem az eddig előadott dalokat énekeltük el, hanem a kedvenceinket, valamint a nyár legnagyobb slágereit. Természetesen a listából a saját dalunk sem maradt ki. Erős késztetést éreztem, hogy az albumról is felénekeljek pár számot, de tudtam, megtépnének érte, így ezt az ötletet hamar elvetettem.
A koncert hihetetlenül gyorsan telt. Mintha csak egy perc lett volna, pedig már egy órája énekeltünk. Az első sorban ott állt szélül Harry, Collin, sőt még Niall is. Persze, ő próbálta magát meghúzni. Nem akart feltűnő lenni, de ez olyan, mintha egy oroszlánt kérnél arra, legyen vegetáriánus. Egyszerűen képtelenség, ezért hamar feladta. Inkább jól érezte magát. Velünk együtt énekelt, akárcsak a többi rajongó.
Mikor eljött az utolsó dal, már a könnyeimmel küszködtem. Utoljára az első dalunkat játszottuk el. Mármint a legelsőt, amit még évekkel ezelőtt írtunk. Egy pörgős, bulizós dal, de még senki sem hallotta rajtunk kívül. Olyannyira titkos volt, hogy a garázsban is csak a fűnyíró hallhatta, más nem.
.png)
A szövegén akkoriban rengeteget dolgoztunk, de megérte. Nem csak a ritmusa, üteme egyedi, de van mondanivalója.
Amint belekezdtünk a gyors részbe, milliónyi kis konfetti szóródott szét az aréna egész területén. Mindenki kapott belőle bőséggel. Mi pedig ott álltunk a színpad közepén a konfettiesőben, miközben egy már rég elfeledett, poros dalt énekeltünk. Mikor véget ért, egy könnycsepp száguldott végig arcomon, miközben szélesen vigyorogtam. Megfogtuk egymás kezét és meghajoltunk.
-Köszönjük mindenkinek a támogatást...-kezdtem.
-Nélkületek ez nem valósulhatott volna meg! -vette át a szót Mia.
-Ti vagytok a legjobb rajongók a világon! -végül Sheila szólalt fel.
-Reméljük továbbra is mellettünk maradtok és persze azt is, hogy ma este jól szórakoztatok! -kiáltottam fel, mire heves sikítozás volt a válasz. -Ezt igennek veszem. -tettem hozzá nevetve.
Még egyszer meghajoltunk, majd kinyitották mögöttünk a színpadba beépített csapóajtót. Hátradőltünk és lezuhantunk a lyukba, ahol vastag szivacsok fogták fel az esést.
Niall azonnal magához ölelt, majd megcsókolt...
Kedves Lucy!
VálaszTörlésNagyon tetszik a blogod, bárki bármit is írt egy két résszel ezelőtt. Ne hagyd abba az írást, mert remekül írsz. Nekem is volt egy ideig blogom, de töröltem mert nekem is megírták, hogy hagyjam abba és én idióta hallgattam is rájuk. Igaz Lucy kicsit kezd egy divára hasonlítani aki sokat depizik, de nekem így is tetszik.
Nekem a kedvenc párosom Zeila volt <3 nagyon sajnálom, hogy szétmentek. Nincs kedved egyszer újra összehozni őket?
Örülök, hogy te nem hagytad abba és, hogy képes voltál akkor is felállni, amikor néhány emberke a földbe tiport :) Ne feledd a blogod hatalmas és ha teheted addig folytasd amíg csak van ötleted hozzá és ameddig csak tudod.
A testvéreimmel együtt minden 2.nap elolvassuk az újabb részeket, úgyhogy hozzad ám őket :)
Tisztelettel: Loletta
Kedves Loletta!
TörlésNagyon köszönöm, hogy ezt leírtad nekem. Tényleg sokat jelent a biztatásod. Örülök, hogy így nyomon követitek a blogomat.
Egy dolgot megígérek, nem fogom abbahagyni, csak akkor, ha már nekem sem lesz hozzá erőm, ihletem. :) Már túl sokat fektettem bele ahhoz, hogy csak így meghátráljak. ;) Nem én lennék akkor. Az ellentmondásban állna azzal, amit mondok. Így nem teszem meg. :D