Rombolás&Alkotás

Nincs is annál felemelőbb érzés, mikor nem csak a szerelmed, de még a húgod mellett is ébredhetsz. Jelen esetben azonban a reggeli kelés nem is volt annyira elragadó, lenyűgöző élmény. A feledhetetlen jelző illett a szituációra, de nem éppen a jó értelmében.
Mikor kinyitottam szemeimet, gyorsan rá kellett jönnöm, hogy mindenki keresztbe fekszik rajtam, se a karjaimat, se lábaimat nem éreztem többé. Míg húgom kisajátította mindkét kezemet, addig Niall a lábaimat kobozta el.
Csak vártam és vártam. Gondoltam, egyszer majd csak felkelnek. Elvégre Daisynek oviba kellett volna mennie. A hangsúly a kellett volnán volt, ugyanis anya elintézte, hogy ezt a napot itthon tölthesse, így együtt lehetett az egész család.
Óvatosan, finom mozdulatokkal próbáltam ébresztgetni, majd leszedni magamról a két csorgónyálú szerelmemet. Daisy könnyű súlya nem jelentett túl sok problémát, ellenben Niall, aki keresztbe elfoglalta a testem 90%-t, már komoly kihívást jelentett.
Először a lábaitól próbáltam megszabadulni, majd kezei következtek, de mindig mire édes arcához értem, újra felmászott, húgomról nem is beszélve. Egy ördögi körben voltam...Pontosabban alatta. Mivel hugicámat sikerült leszednem magamról anélkül, hogy kis koala módjára visszamásszon, kicsit kinyújtottam a karom és teljes erővel Niall eltávolítását terveztem. Húztam, vontam, taszigáltam, lökődtem, böködtem, simogattam, harapdáltam, fújtam, csikiztem, de mind felesleges időfecsérlésnek bizonyult. Úgy aludt, hogy még egy atombomba is felrobbanthatott volna mellette, ő azt is nyugodt szívvel aludta volna át.
Tudtam, nem sok mindent tehetek az ügy érdekében, de nem adtam fel. Ezúttal másfelől közelítettem meg a problémát. Ahelyett, hogy mozdulatokkal, gesztusokkal vesztegetném feleslegesen az időt, eszembe jutott, hogy mikor nála voltam, akkor az éneklésre, beszédre hamar felébredt, sőt azonnal.
Először dúdolni kezdtem, majd egyre hangosabban és hangosabban folytattam, míg végül ajkaim elváltak egymástól, s éneklésbe fogtam. Daisy mocorogni kezdett. Hozzám bújt, egyik kezét átvetette mellkasom felett, míg másik karján apró fejét pihentette.
Mivel a szöszi is rajtam feküdt, éreztem ahogy szívverése pillanatról pillanatra gyorsul, míg nem hirtelen, minden előzetes jel nélkül, felpattant. Azt hittem, ott helybe szívrohamot kapok, annyira megijedtem. S csak, hogy az izgalmakat fokozza, no meg persze megmutassa a húgomnak, mit nem szabad csinálni, felkapott az ölébe és velem együtt kezdett ugrálni az ágyon, ími már egy elég régi darab volt.
Már mikor olyan gyors lendülettel állt fel, akkor éreztem, valami gond lesz. Gyanúm hamar beigazolódott. Alig pár apró szökkenés után, az ágy egy hatalmasat reccsent, s mind a hárman a matraccal együtt csúsztunk, zuhantunk a földre. A szöszi csaknem elejtett, de még időben megfogott, mielőtt egy búbot is növesztettem volna fejemre. Még arra is figyelt, hogy ne csak az én kezemet, de Daisy csuklóját is elkapja, így ő sem ütötte meg magát.
Ajkaink csaknem összeértek egymással. Kishúgom, aki még nem igazán látott minket együtt, kikerekedett szemekkel figyelte az eseményeket.
Mélyen Niall vízkék szemeibe néztem. Éreztem, hogy lassan elveszek bennük, és megszűnik körülöttem a világ. Mikor azok a kristálytiszta szemek rám bámultak, egy teljesen más világba kerültem. Egy olyan helyre, ahol csak mi ketten vagyunk, ahol nincsenek fotósok, paparazzók, se mások, például Greg, akik ártani akarnának nekünk. Magunk vagyunk, azt teszünk, amit csak szeretnénk, anélkül, hogy bárki is véleményezné tetteinket. Egy ideális világ a számunkra. A gond csak az, hogy az a hely csak a képzeletem szüleménye, semmi több. Ugyanúgy nem létezik, ahogy a mikulás, a törpök, a vérfarkasok, a fogtündér vagy a húsvéti nyuszi.
Az ajtó kivágódott, így én is visszatértem a valóvilágba, ahol épp egy leszakadt ágy közepén álltam a barátommal és a kishúgommal.
Anya aggódva futott oda hozzánk, nyomában Timmel.
-Kötszer? Orvos? Esetleg a mentőt hívjam egyből? -rohamozott meg kétségbeesett kérdéseivel.
Mind hangosan felnevettünk. Felkaptam Daisyt az ölembe, majd kiléptem a törött ágykeretből. Niall végig fogta a kezem, nehogy elessek, de erre nem igen volt szükségem.
-Mindannyian jól vagyunk, egyedül az ágyamra férne rá egy elég erős kezelés, bár nem hiszem, hogy van olyan mesteri orvos, aki képes lenne még ő visszahozni az életbe. Szerintem ideje lesz eltemetni, és egy újnak életet adni -szélesen anyára mosolyogtam, hátha belemegy a rögtönzött vásárlásba.
-Vehetünk újat, de nem ma.
Képtelen voltam megállni. Újra felnevettem, akárcsak a többiek. Valószínűleg ők nem azon nevettek, amin én, hanem sokkal inkább az én kacajom volt számukra szórakoztató. Nem csodálom. Egyszer felvették, ahogy nevetek, és akárkinek megmutattuk, mind hozzáadódtak a legfurább, legviccesebb nevetések listához.
Anya egy könnyed mozdulattal vette át tőlem Daisyt, majd rövidesen magunkra is hagytak. Niall arcára kacér, pajzán vigyor ült ki.
-Most szakadt le miattad az ágyam, remélem nem akarsz még több kárt okozni -böktem oldalba nevetve.
Karjait körém fonta. Tekintetünk összeforrt, szívverésünk egyenletes tempót diktált. Ajkát enyémre tapasztotta. Míg nyelvem szájában, addig kezem hajában kalandozott. Teljesen összetúrtam fürtjeit heves csókcsatánk során. Az ölébe ugrottam, majd hátrálni kezdtünk. Lassan próbáltunk ráfeküdni az ágyra, de mire kapcsoltunk, s rájöttünk, épp az előbb szakadt le, már késő volt. A lyukba estünk mindketten. A szöszi azonnal aggódva nyúlt utánam, de nem engedtem neki, hogy felsegítsen. Kényelmes volt a félig földön fekvő matracon pihenni.
-Lazíts! Én jól vagyok -kacsintottam rá, mire megfeszült vonásai ellágyultak, és egy sóhaj tört elő torkából.
A matracom alól egy kis füzet kandikált ki. Éppen csak a sarka kilátszott, de ez Niallnak bőven elég volt. Kíváncsian szemezgetett vele.
-Az ott micsoda? -mutatott a füzetre, de mire odanézhettem volna, már kezében tartotta. Azon nyomban kapcsoltam. Megpróbáltam kikapni mancsai közül, de nem adta könnyen. -Csak nem a naplódra találtam?
-Nem. A naplómat a büdös életben sem találnád meg, úgyhogy azzal ne is próbálkozz! -vágtam rá határozottan.
-Akkor? Mire ez a nagy titkolózás?
Felsóhajtottam.
-Abban vannak a dalaim. Vagyis a dal foszlányaim.
Niall szemei felragyogtak. Ha egy rajzfilmben lettünk volna, ebben a pillanatban gyulladt volna fel feje fölött a villanykörte.
-Ha foszlányok, akkor segíthetnék befejezni -javasolta lelkesen, miközben véletlenszerűen felcsapta a könyvjelzőnél.
Sebezhetővé vált, én pedig ki is használtam a kínálkozó lehetőséget. Gyors mozdulattal megszereztem tőle a füzetet.
-Nem fogom megmutatni a kifacsart rímeimet. Addig legalábbis biztosan nem, míg egy normális dalt össze nem hozok.
-De csak segíteni szeretnék -elővette ellenállhatatlan kölyökkutyaszemeit, amitől azonnal megesett rajta a szívem.

-De csak akkor, ha nem röhögsz ki, amiért ilyen suta dalokat írok, fars rímekkel -kötöttem ki egy sóhajjal kísérve. Az ír fiú hevesen bólogatott, jelezve, felfogta a feltételeket. -Míg felöltözöm, olvasd át. Ha találsz olyat, amit érdemes folytatni, tegyél be egy kis darab papírt!
Tovább bólogatott, én pedig eltűntem a fürdőszobába. Alig vett pár percet igénybe átöltözésem. Mikor újra megpillantottam, már nagyban jegyzetelt, jelölgetett.
Mosolyogva lépdeltem oda hozzá. Magához húzott, majd az ölébe ültetett.
-Szerintem ezt mindenképpen be kellene fejezned. Remek a ritmusa, a szövegéről nem is beszélve. Eddig tényleg nagyszerűen alakult, de ez a rész nem tetszik. Itt szerintem lapos lett, mintha történt volna valami -mutatott az egyik versszakra. Szorgosan bólogattam. Niall már rengeteg dalt írt, így ha valaki tanácsa számít, akkor az övé, no meg Ed Sheerané, de ő most nem volt kéznél. -Kicsim, itt mi történt? Az egész olyan fagyos és szomorú lett ettől a ponttól kezdve.

Ajkamba haraptam.
-Ezt a dalt a buszban kezdtem el írni, mikor elindultunk a koncertre. Az elején még minden oké volt, majd itt -ugyanoda mutattam, mint ahova ő -, na itt szakítottál velem, majd bejött Blake és Greg is, így az egész hangulat kuka lett.
Niall egy pillanatig hallgatott. Láttam rajta, fogalma sincs, mit mondjon. Lelkesítenie kellene vagy csak megölelnie, esetleg csókoljon meg? Még én magam sem tudtam, melyiknek örülnék, s melyiktől buknék ki.
A szöszi végül döntött.
-Kicsim, én sajnálom. Tudom, hogy rengeteg mindenen mentél keresztül, és szörnyen érezem magam amit, hogy nem lehettem melletted, de mindennek megvolt a maga oka, amit nem árulhatok egyenlőre el. Szeretlek, és többé nem hagyom, hogy bárki is kettőnk közé álljon, történjék bármi is. Mindig melletted leszek -ő egy új opciót választott: az őszinteséget. Talán ez volt a lehető legjobb választás, sőt egészen biztos. Nem szóltam semmit, csak szorosan átöleltem, majd megcsókoltam. -Na, akkor befejezzük ezt a dalt? Nagyszerűen mutatna az albumotokon. -váltott témát egy másodperc alatt.
Az elkövetkezendő órákat kettesben töltöttük. Anya néha benézett, de csak azért, hogy egy kis ételt, italt hozzon nekünk. Annyira belemelegedtünk a munkába, hogy észre sem vettük, milyen gyorsan szalad az idő. Csak akkor eszméltünk fel, mikor Daisy rohant át a szobán, hogy szóljon, ebédezünk. Előtte mintha csak öt perccel kezdtük volna el a munkát. Remekül haladtunk. Nem csak befejeztük azt az egy számot, de még egy újat is írtunk közösen, amit többször el is próbáltunk. Igaz, volt pár apróbb nézeteltérés a rímekkel kapcsolatban, de ezeket hamar megoldottuk. Akárcsak a hangszerekhez köthető problémákat is. Igaz, azok egy kicsit nagyobb fejtörést okoztak, de nem volt olyan gond, amit nem tudtunk volna áthidalni. A következő kérdőjel a dal címe volt. Megírni könnyen ment, de címet kreálni hozzá, kész kínszenvedés volt. Vért izzadtunk, mire egy használhatót sikerült kitalálnunk. Természetesen ezután jött a másik dal, ami ugyanúgy egy ütős, emlékezetes címre várt....