Pillangók

Csókunk közben eszembe jutott minden. Az első találkozáskori izgalmak, a közös programok, melyek végén bizonygattam magam, hogy ez csak egy egyszerű barátság, semmi több. Az első pillanat, mikor ajka enyémhez ért, és az ezzel járó forró kavalkád, ami bennem tombolt. Az, mikor közösen énekeltünk, vagy éppen a sárban fürödtünk. Az a nap, mikor először hoztak minket hírbe, és emiatt a címlapon kötöttünk ki. Vagy, mikor menekültünk a fotósok elől. Az elválás és a szakítás nehézségei, könnyei. Meg persze a lakat. A lakat, amit már annyiszor láttam az idők során. A lakat, ami ráébresztett, hogy nem Jeremy mellett a helyem, hanem emellett a szöszi mellett. Minden fájó és gyönyörű emlék szemeim előtt lebegett. Még egy könnycseppet is elmorzsoltam a pillanat hevében.
Hihetetlen, mennyi mindenen mentünk keresztül az utóbbi időkben. Másokkal egész életükben nem történik ennyi dolog, mint velünk kevesebb, mint fél év alatt. De bármi is történt, együtt voltunk. Bár nem álltunk mindig egymás mögött, mégis a távolból mindig figyeltük a másikat és ez nem csak Niallra vonatkozik, hanem a csajokra is. Mind keveset beszélünk az érzéseinkről, de mégis tudjuk, mit él át, gondol a másik. Ismerjük egymást, jobban, mint bárki más. 
Lassan, remegve mondtunk egymásnak búcsút. Ajkaim hideggé és nehézzé váltak Niall hiánya miatt. Az eddig bennem lobogó tűz, még inkább erőre kapott. Éreztem, ahogy teljesen hatalmába kerít. Átvette felettem az irányítást úgy, mint eddig még soha. Tisztán emlékeztem az első csók élményére, de ezt nem lehetett ahhoz hasonlítani. Az iménti megnyilvánulásunk sokkal érzékibb volt. Nem tudtam volna megmagyarázni, miért, de a kettő közt ég és föld volt a különbség.
Mélyen Niall szemeibe merültem. Elvesztem igézően kék pillantásaiban. Finoman simogatni kezdte arcomat, majd lassan felültünk mind a ketten. Egymással szemben, törökülésben helyezkedtünk el. Mindketten sietve kaptunk levegő után. Mintha most futottuk volna le a maratont.
Végtagjaim reszkettek, gyomromban a pillangók lendületes táncot jártak, miközben szívem megpróbálta normalizálni ritmusát. Valljuk be, ez nem sikerült. Ugyanolyan összevisszasággal kalapált mellkasomban, mint a csók közben.
-Akkor ez akkor most azt jelenti, hogy újra együtt vagyunk? -kérdezte félve. Szemei ragyogtak az izgatottságtól, ugyanakkor megbújt bennük a félelem és a kétség. Még ő sem igazán tudta, hova is rakja ezt az egészet.
-Nem. Csak azért csókoltalak meg, hogy rájöjj, mit is veszítettél, és mi az, amit már sosem kaphatsz meg. -vágtam rá komoly arccal. Próbáltam nem elnevetni magam, de mikor Niall arca hófehérré változott, nem bírtam tovább elfojtani a bennem szunnyadó jókedvet. Hangos nevetésben törtem ki. A srác azonnal kapcsolt. Arcába lassan visszatért az élet. Magához húzott, majd egy csókkal pecsételte meg azt, hogy ismét egy párt alkottunk. Felszabadultnak és könnyednek éreztem magam. Mintha minden eddigi láncomtól egy pillanat alatt megszabadultam volna. Nem érdekel mások véleménye. Csak boldog akartam lenni, és akkor végre az voltam. Nem rágódtam a gondokon, csak arra bírtam gondolni, mit csináljunk ketten. Rengeteg ötletem támadt, de jelen esetben egyik se fért bele az időnkbe. Niallnak a stúdióban megkezdődtek a munkálatok az új album körül, míg nekem pedig a koncertekre kellett koncentrálnom. -De van egy aprócska kikötésem. -törtem meg a vidám csendet. A ír manóm, de jó ezt így kimondani, azonnal felkapta fejét. Kíváncsian vizsgálta arcomat. A legtöbb időt szemeimen és ajkaimon töltötte. Akárcsak én. Persze, én nem a saját számat stíröltem, hanem Niallét. Kisit érdekes lett volna a helyzet. -Azt szeretném, ha egy darabig nem hoznánk a nyilvánosságra. Csak pár hét, míg véglegessé nem válik ez az egész. Nem szeretném, ha megint ugyanoda jutnánk, mint korábban. Kétszer már megpróbáltuk, a három is belefér, de negyedik alkalom már nem lesz. Most vagy sikerül, vagy örökre elfelejtjük egymást. -szavaim komolyan, ijesztően csengtek. Niall figyelmesen hallgatott, majd egy aprócska biccentéssel jelezte, hogy megértette.
-Lucy, szerintem nem lesz negyedik alkalom. Mindent helyre fogok hozni. -elmélyedt tekintetünk. -Szeretlek! Jobban, mint bárki mást ezen a földön. Számomra te jelented a mindenséget. Csak veled akarok lenni. Tudom, ez most elég nyálasan hangzott, de tudnod kellett -közelebb hajoltam hozzá.
-Ez az érzés kölcsönös -suttogtam fülébe. Arcom azonnal vörösbe borult, de nem törődtem vele.  
A srác magához szorított. Karjai derekam köré fonódtak. Lehunytam szemeimet. Biztonságban éreztem magam. Mintha egy védőhálót húztak volna körém. Olyan volt, mint régen, mikor még kicsi voltam. A bátyám mindig magához ölelt, így védett meg mindenkitől. Ha nagy volt a tömeg, vagy csak megijedtem, mindig mellkasára borultam, ő pedig megnyugtatott. Mindig ott volt nekem, ha szükségem volt valakire, aki meghallgat, megvéd, tanácsot ad.
Mióta kiköltözött Amerikába, alig, sőt szinte sose beszéltünk egymással. Úgy volt, hogy a nyáron meglátogat, de ez a találkozás elmaradt. Szerencsére, azért Jack és Collin mellettem voltak a nyáron. Nélkülük nem biztos, hogy képes lettem volna átvészelni ezt a kemény időszakot. Nem mintha már teljesen magam mögött hagytam volna. Majd akkor állíthatok ilyet, ha végre sikerül megszabadulnom Gregtől. Addig egyenlőre korán dicsérjük a napot. 
Valaki megköszörülte mögöttünk a torkát. Kikerekedett szemekkel kaptuk fel fejünket. Mia és Harry állt mögöttünk. Pontosabban Hazz állt, a barátnőm pedig a hátán kapaszkodott, mint egy kis koala bébi. Egy takaró pihent barátnőm hátán, amit meg is értek, ugyanis rövidnadrágot hozott az útra. Harry pulcsiját is magára kaphatta az éjjel, mert még mikor ébren voltam, nem viselte.

Gyorsan felugrottunk. Zavartan poroltuk le magunkat. Nem igazán tudtam, mit is kellene mondanom. Éreztem, hogy arcom még az eddiginél is vörösebb lett. Niall magához húzott. Szorosan álltam mellette, szinte már elbújtam mögötte. Pár másodpercig haboztunk, majd elhatároztuk magunkat.
Niall keze enyémhez ért. Ujjaink szétnyíltak, majd összekulcsoltuk őket. Mia széles vigyorral nézett rajtunk végig.
-Szóval így állunk. Újra együtt a mesebeli páros. -jegyezte meg. Harry is hangos nevetésben tört ki.
Shei és Collin csapzott hajjal lépett ki a sátorból. Megtorpantak, majd ujjongatni meg tapsolni kezdtek. Szívem hevesen kezdett kalapálni.
Nem hittem volna, hogy ennyire örülni fognak majd a hírnek. Jó oké, Sheila pont az imént beszélt rá, de attól még furcsa. Pont olyan, mint mikor az első csókról meséltem nekik. Ugyanúgy zavarban vagyok. Még csak a szemükbe sem merek nézni, mert biztosan milliónyi perverz gondolat cikázik fejükben. Ja nem. Az én vagyok. 
Niall azzal a kezével, amelyikkel az én kezemet is fogta, átkarolt. Szorosan izmos mellkasának feszültem. Gátlásaim kezdtek feloldódni. Már nem voltam annyira megszeppenve, zavarban. Végre kezdtem felengedni. Én is nevetni kezdtem, akárcsak a többiek. Niall simogatott, puszilgatott. Az egész olyan volt, mint egy mesevilág, ahol megjelent a szőke herceg fehér lovon, és minden helyreállt.
A szőke herceg pipa, de hol a fehér ló? Helyette fekete Range Rover van. Azért ez a felállás sem olyan rossz. Ez egy új, felturbózott, 21. századi mese lett. Ilyen az élet. A kastély és az üvegcipellő is kimaradt, de ezeket sátorral és tornacipővel könnyen pótolhatjuk. Csak egy kicsit át kell értelmezni a mesét. 
-Arra szeretnélek titeket kérni, hogy egy pár hétig még tartsátok ti is titokban. Szeretnénk egy kis nyugalmat legalább az elején. -törtem meg a nevetést. Mind bólintottak, bár Mia és Shei is ráncolták a homlokukat.
-Lucy, mikor legutóbb titkoltátok, 2 napig volt rejtély, utána már mindenki tudott mindent. -szólt vissza Mia.
-Akkor a mostani cél 4 nap lesz. -vontam vállat, mire csak újabb kacagás lett a válasz.
Mivel az este koncertre kellett készülnünk, kénytelenek voltunk már korán reggel összeszedni minden cuccunkat és elindulni vissza a szállásra. Niall ragaszkodott hozzá, hogy vele utazzak, de én nem hagytam magam. Csajos napot akartunk, szóval muszáj a lányokkal tartanom. Nehezen, de sikerült megértetnem vele. Így, ugyanabban a felállásban hagytuk el táborunkat, mint ahogyan érkeztünk. Az út során hoztuk a formánkat. Énekeltünk, hülyéskedtünk. Ahogy azt mindig is tesszük.
-Lucy, mesélj! Hogy történt ez a nagy egymásra találás? -szegezte nekem kérdését kíváncsian Shei.
 Felsóhajtottam, majd belekezdtem. Mindent elmeséltem. Az esést, az érzéseimet, a csókot, a pillangókat. Semmit sem hagytam rejtve előttük. A történet nyitott könyvként hevert előttük. Mindkettejükön láttam, hogy igazán örülnek, nem csak megjátsszák. Kivételes, de Niallt mindketten kedvelték, nem úgy, mint Davidet. Őt Shei kifejezetten utálta. Mindig is azt mondta róla, hogy egy felfuvalkodott szemétláda, aki nem érdemli meg, hogy egyáltalán barátnője legyen.
Hátradőltem az ülésben. Lehunytam mindkét szememet. Újra magam elé képzeltem azt a pillanatot, mikor alig pár centire voltunk egymástól. Egész testem beleborzongott. Mindenhol libabőrös lettem. Mohó módon, még többet szerettem volna azokból a rövidke másodpercekből. Ugyan tényleg csak egy röpke pillanatig tartott, mégis olyan dolgokat indított el bennem, amit sosem gondoltam volna.
Nem csak érdeklődni kezdtem Niall iránt, mint korábban, hanem úgy éreztem, tiszta szívemből szeretem. Nem érdekelt, hogy ő Niall Horan a One Direction egyik tagja.  Csak az, hogy ő Niall Horan, a srác, akire egészen idáig vártam.
Kétszer hagytam, hogy vége legyen. Mint minden kapcsolat megromlásáért, a mi esetünkben is mindketten hibáztunk. Nem csak ő, vagy én. A közös makacsságunk, gőgösségünk, büszkeségünk sodort minket mindkétszer a szakítás szélére. Már kétszer kimondtuk a "Viszlát!" szót. Harmadszorra már nem akarom, sőt nem hagyom. Legutóbb hagytam elmenni, ezúttal nem követem el újra ugyanazt a hibát...