Ugyan az ebéd viszonylag nyugodtan, megaláztatás és kicikizés mentesen...fogjuk rá mentesen telt, miután a srácok és a csajok leléptek, minden a feje tetejére állt. Niallnak és Harrynek a stúdióba kellett mennie, míg Jack és Shei Collin egyetemi papírjait gyűjtötték össze, miközben Miat az apja zaklatta, így neki is távoznia kellett. Így a meghívottak helyett, csak egy hívatlan vendéggel gazdagodtunk.
Anya egész jól kijött Greggel. Kifejezetten sokat nevetett a srác poénjain, amik be kell ismerni, tényleg jók voltak. Tim persze végig szem előtt tartotta anya újdonsült barátját, ugyanis ő nem igazán szimpatizált a fiúval. Meg is értem. Ki örülne annak, ha a feleségével valaki az orra előtt flörtölgetne? Így szerencsére legalább Tim a én pártomat fogta nem úgy, mint húgom és édesanyám. Mindketten abban a hitben éltek, hogy Greg, vagyis George, ahogy ők ismerik, jó fiú, egy igazi lovag. Fogalmuk sem volt, mekkorát tévednek. Ők nem tudták, hogy ő nem a mesékben szereplő szőke herceg, hanem bizony ő a csúf, ragyás boszorkány...varázsló aki tönkretesz mindet, ezzel keserítve meg a hercegnő életét. Ám a történetek mindig happy enddel végződnek. Minden mesében a jó nyer és a rossz elnyeri méltó büntetését, majd a pár boldogan él, míg meg nem hal.De ez itt nem egy kinyitott mesekönyv vagy egy fantáziavilág, esetleg egy sorozat. Ez a kőkemény valóság, ahol a jó nem mindig győz és van, hogy a gonoszak bizony eltüntetik, összetörik a hercegnőt, aki hiába vár a szőke hercegre, csak egy csúf mérges kígyó csavarodik nyaka köré, s ringatja mély, öröklétű álomba.
Na de hagyjuk a fantáziálást a kislányoknak és térjünk vissza a valóságba!
Miután mindenki lelépett, Daisy bevetette a kölyökkutyaszemes trükköt, melynek segítségével, sikerült elkéretőznie anyától, így már könnyedén indulhattunk is a parkba, ha egy zavaró tényező, bizonyos Greg nem szegte volna utunkat. Miután anya és a kishúgom szívébe is sikeresen belopta magát, kénytelen voltam beletörődni abba a ténybe, miszerint nem élvezhetem hugicám társaságát anélkül, hogy ő nem lihegne ott a nyakamba.
Örömét nem rejtette véka alá, sőt amint kiléptünk a házból, máris késztetést érzett arra, hogy hangját hallassa.
-Daisy, köszönöm, hogy meghívtál! Nagyon boldog vagyok emiatt. Átformáltad az egész unalmas napomat egy remek, pörgős nappá!
Én pedig mindjárt az arcodat formálom át, ha nem fogod be!
Greg szemei rám szegeződtek. Valószínűleg feltűnt neki, hogy nem igazán repesek az örömtől, ezért visszafogta magát, majd rám mosolygott. Egy bájos műmosollyal viszonoztam gesztusát. Igaz, vigyorom inkább volt vicsorgásnak nevezhető, mintsem elragadó nőies megnyilvánulásnak. Azonban, mivel ez Daisynek nem tűnt fel, én sem zavartattam magam.
A srác, míg a parkig el nem értünk, csöndben ballagott húgom bal oldalán, sőt még meg is fogták egymás kezét. Ugyan tőlem minimum egy méterre állt, mégis úgy éreztem, mintha a nyakamba lihegne, lehelete pedig a fülemet csikizte volna. Furcsa, eddig ismeretlen érzés rázta meg egész lényemet. Egy felvillanó kép látványa, emléke teljesen letaglózott.
Greget és magamat láttam lelki szemeim előtt. Mintha külső szemlélő lettem volna egy emlékemben. Láttam, éreztem ahogy a srác megcsókolja nyakamat, majd egész közelről mély szemeibe meredtem.
Alig tartott az egész egy másodpercig, mégis elindított bennem valamit, amit tudtam, nem kellett volna. Kíváncsiságom kezdett eluralkodni rajtam, valamint a nyakam égni kezdett, pont ott, ahol az emlékbeli csók elcsattant.
Torkom kiszáradt, tenyerem izzadni kezdett, még lábaim s kezeim is remegtek. Olyan voltam, mint egy rajongó, aki meglátta imádott, ezidáig csak poszteren csodált idolját. Egyedül a szívemet sújtó, tépő érzés volt más. Fájdalmas és keserű gondolatok gyűltek körém. Egyre kevésbé tudtam mi történt Miamiban, ki Greg és egyáltalán én ki vagyok. Rettegtem a többi emléktől. Féltem, mikor jut eszembe esetleg még több ilyen vagy még rosszabb darabka a múltból.
A legközelebbi padra lerogytam. Daisy féltően bújt oda hozzám, ám egy üde mosollyal sikerült megnyugtatnom.
-Menj csak, játssz egy kicsit! -rákacsintottam, mitől azonnal jobb kedvre derült. Bólintott egyet, majd a játszótér felé kezdett rohanni, ahol már várték régi játszópajtásai. Greg sem vesztegette az idő. Mihelyst kishúgom hallótávolságon kívül került, valamint mindenki ismét a maga dolgával kezdett foglalkozni, mellém ült. -Mi van? -kérdeztem tőle lekezelő hangon. Karjaimat keresztbe fontam mellkasom előtt.
-Jól vagy? Nincs lázad? Teljesen levert téged a víz -tenyerét homlokomra próbálta tapasztani, de egy mozdulattal ellöktem onnan.
-Törődj a magad dolgával! Egyébként meg mit keresel itt? Mit akarsz? Miért nem vagy képes végre békén hagyni?
-Még mindig itt tartasz? -forgatta szemeit. Felsóhajtott. Ujjaival óvatosan egy elszabadult tincset fülem mögé tűrt. Mélyen szemembe bámult. Tekintetünk összeforrt. Nagyot nyeltem. -Vigyázni szeretnék rád.
Ellöktem magamtól. Tudtam, ez a helyes, mégis valamiért olyan furcsa volt.
-Ha vigyázni akarnál rám, nem sodornál folyton kínos, veszélyes helyzetekbe!
-Te teszed ezt magaddal és nem én -vont vállat mosolyogva.
-Tényleg? Nem is tudom, ki mondta el a Miamiban történteket a sajtónak.
-Én csak azt akarom, hogy végre ráébredj, ki is vagy valójában -felsóhajtott. -Te nem vagy közéjük való. Ők nem szeretnek olyannak, amilyen vagy. Próbálnak a képükre formálni. Míg mellettük vagy nem lehetsz önmagad. Csak addig érdekled őket, míg azt teszed, amit mondanak. Amint elkezdesz gondolkodni, már el is löknek, és átgázolnak rajtad. Még egy könnycseppet sem fognak hullatni sírodra, mert addigra már rég elfeledkeztek rólad. Szemükben csak egy porszem vagy. Észre sem veszik, ha már nem vagy ott, mert fél percükbe telik betöltetni a helyedet egy másik kiszemelt alannyal. Hitegetnek, de miért? Azt gondolják, ők megválthatják a világot pár szép mosollyal, jó számmal. Nekik nem te kellesz. Nem a lelkedre van szükségük, csupán egy tucatterméket akarnak eladni. Nem a szívedet, a lelkedet nézik, hanem azt, mennyit kereshetnek rajtad -Greg idegesen hajába túrt. Szavaitól torkom összeszorult. Könnycseppek kezdték szúrni szemeimet arra várva, mikor törhetnek ki. Azonban erős maradtam. -Én ezektől akarlak megvédeni. Nem akarom, hogy eláruld önmagadat. Nem szeretném, ha majd húsz év múlva visszatekintesz azt néznéd, hol rontottad el, mit tehettél volna és akkor mi lett volna.
-Elég! -ripakodtam rá. -Nem ismersz. Nem ismered a barátaimat, a családomat, de még a munkámat vagy az álmaimat sem. Fogalmad sincs, mik a terveim és, hogy ezekért mennyi mindent áldoztam.
-Pontosan erről beszélek: az áldozatokról.
-Hallgass! -vágtam közbe. -Ez az én életem, az én döntéseim. Ne próbálj meg úgy tenni, mintha ismernél, holott összesen egyszer találkoztam veled anélkül, hogy az ebédem ne kívánkozott volna fel, akárhányszor csak megszólaltál. Azt állítod, mindent tudsz rólam. Úgy hiszed, csupán te ismered a valós oldalam. Komolyan gondolod, hogy rajtad kívül mindenki más hülye és csak te látsz át az álcámon? Nem nagyképű duma ez egy kicsit? Egyedül Miamiban, mikor teljesen be voltam lőve, amit hozzátennék neked köszönhetek, láttám, de máris a szakértőmnek hiszed magad. Egy percig sem gondoltál rám. Ha megtetted volna, nem ártottál volna nekem annyit. Akkor Alisonnak nem kellett volna kórházba kerülnie, akkor David nem vert volna meg, ahogy Jeremy és Niall harcára sem került volna sor. Mindenkit ellenem hangoltál és az ujjaid köré csavartál, s ezek után még azt próbálod nekem bemesélni, hogy ez mind az én érdekemben történt? Hülyének nézel te engem? Azért ennyire nem vagyok ostoba, kösz a kérdést!
Greg nem válaszolt, csupán szorosan magához ölelt. Karjait mellkasom köré fonta úgy, hogy ne tudjak kiszabadulni szorításából. Még levegőt is alig kaptam.
-Én csak segíteni akarok -suttogta titokzatosan fülembe.
Újra elfogott az az érzés, mint mikor felvillant az elmék. Nyakam égni kezdett, ahogy kifújta tüdejéből a levegőt. Torkom kiszáradt. Szólni, sőt pislogni sem bírtam, nemhogy ellökni magamtól.
Valahogy mégis megtettem. Jobban szólva nem is én tettem meg. Két erős kéz szorult kettőnk közé, majd tépett szét minket. Greg a lendülettől leesett a padról, míg én a végének csapódtam. Hátamba éles fájdalom nyilat, de meg sem közelítette azt az érzést, ami akkor fogott el, mikor megmentőmre siklott pillantásom. Niall állt a pad túloldalán döbbent ábrázattal arcán. Kézfejét ökölbe szorította, erei kidagadtak, vonásai megkeményedtek. Mereven, ijesztően bámult a földön fekvő srácra, aki próbált felkelni, mire Niall azonnal könnyített dolgán.
Pólójánál fogva kapta fel a levelek közül Greget. Addig emelte míg lábai éppen csak érintették a talajt.
-Idefigyelj, Greg, hagyd Lucyt békén, különben velem gyűlik meg a bajod! -fenyegette meg a barátom.
A férfi azonban elmosolyodott.
-Én csak segítek rajta.
-Tényleg? Azzal segítenél a legtöbbet, ha elhúznál és vissza sem néznél többet! -vágott vissza Niall.
-Tudod, a probléma nem én vagyok, hanem te! -A szöszit letaglózták zaklatóm szavai. -Ha te nem lennél a közelébe, sokkal könnyebb lenne az élete. Nem kellene folyamatosan megjátszania magát. Végre önmaga lehetne. Ó! Várjunk csak! Azt ne mondd, hogy te ezt eddig nem vetted észre? Ejnye! Miféle barát vagy te? Odafigyelsz-e egyáltalán a barátnődre, vagy csupán egy trófea a polcodon? Még te állítod, tudod mi a jó neki? Nem mondom, van bőr a pofádon.
Niallban elpattant valami. Ökle hangosan csattant Greg arcához, aki a földre esett, alig pár centire tőlem. Orrából vér szivárgott.
-Most pedig húzz el innen, még mielőtt egy újabbat bemosok neked! -Greg nem habozott. Felpattant a földről, majd futva távozott. Niall azonnal odasietett hozzám. Szorosan magához húzott. Fejemet mellkasára hajtottam. Hallottam, éreztem heves szívdobogását mellkasában. -Jól vagy? -aggódva fürkészte tekintetemet, azonban én igyekeztem kerülni a szemkontaktust. Bólintottam. -Gyere, hazaviszlek! -a szöszi finoman kézen fogott. Ujjainkat összefontuk, azonban én megtorpantam.
-Inkább vidd haza csak Daisyt. Én még maradok egy kicsit. Muszáj kiszellőztetnem a fejem. Ugye megérted?
Niall bólintott, majd elment megkeresni kishúgomat, miközben én az egyik fa tövébe, pontosabban annak a fának a tövéhez telepedtem, ahol annak idején Niallal piknikeztünk. Eszembe jutottak a régi szép emlékek. Akartan-akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy az őszi faleveleket figyeltem a fűben. Lehunytam szemeimet.
Most meg mihez kezdjek? Hogyan szabaduljak meg tőle?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése