Shollin vs Zeila

Halk lépések zajára kaptam fel fejem. Már pont kiáltani akartam, hogy hagyjon békén, mikor észrevettem, hogy Shei közelít felém. Mellém telepedett. Aggódás és kétség csillogott szemeiben. 

-Lucy, jól vagy? -kérdezte lágy, csilingelő hangon. Vállat vontam. 

-Megleszek. -válaszoltam szárazon. 

-Figyelj, tudom, sok volt ez az egész dolog Niall-lal, de attól, hogy rá haragszol, ne rajtam vezesd le a dühödet! 

Hajamba túrtam, majd felsóhajtottam. Tudtam, igaza van. Magam sem tudtam, miért épp ilyen hangnemben beszéltem vele. Egy fura érzés kerített hatalmába. Könnycseppek kezdték csípni szememet. 

-Sajnálom. Én csak...-megráztam fejem. -Nem tudom, mi van velem. Minden kicsúszik a kezem közül, és fogalmam sincs, mit tegyek. Mi lenne a helyes döntés? Az eszemre vagy a szívemre hallgassak? Melyiknek van igaza? Egyáltalán igaza van bármelyiknek is? 

Shela közelebb húzódott hozzám. Magához ölelt. 

-Tudod, régebben egy kicsit könnyebb volt a kérdéseidre válaszolnom, mert akkor nem tettél fel ennyit. -jegyezte meg nevetve. -De nem számít. Segítek. -tekintete rám szegeződött. Éreztem, ahogy pillantása erőt ad. -Mielőtt viszont válaszolnék, nekem is kérdeznem kell valamit. -Bólintottam. -Miért nem akarsz megbocsájtani neki? 

Kérdése ugyan nem lepett meg, mégis váratlanul ért. Mint az Oszkárban: "Tudtam, csak nem sejtettem." Abban a helyzetben ez volt a legtalálóbb. Gondolkodóba estem. Hosszas percekig agyaltam azon, mit is válaszoljak, de nem találtam rá. 

-Nem tudom. -Shei zavartan ráncolta össze homlokát. -Nem tudok egyetlen egy olyan erős indokot sem mondani, ami megállná a helyét, és persze amibe nem tudnál belekötni. 

-Lucy, gondolkozz! -biztatott kedves mosollyal. -Itt nincsenek se jó, se rossz válaszok. Amúgy, bármit mondasz, találok benne kivetnivalót, szóval sok sikert. 

-Megcsalt. -tört elő belőlem. 

-De te is őt. -vágott vissza. 

-Mi van? Én nem csaltam meg. Soha nem tennék olyat. 

-Akkor mi volt az a csók közted és Blake között? -vonta fel ismét mindkét szemöldökét. 

-Az nem jelentett semmit. Blake megcsókolt és ennyi. Még csak annyit sem jelentett, mintha megcsókoltam volna egy békát. -álltam ki magam mellett. Azonnal megkezdődött a védekezőmechanizmus. 

-Nyugi. Én hiszek neked, de erről nem engem kell meggyőznöd, hanem saját magadat, mert nekem úgy tűnik, ebben még te sem vagy annyira biztos, mint azt gondolod. 

-Ezen nincs mit gondolkodnom. Érzem, hogy nem érzek iránta semmit. Számomra ő régebben is csak egy barát volt, semmi több. Mostanra viszont, már azok közt van, akik nem véletlenül kerültek a hátam mögé. -nem haboztam. Tudtam, minél tovább várok, annál inkább megingok és Shei újra elő fogja hozni. Ehelyett azonban csak egy vigyor kúszott át arcán. 

-Csak egy barát, mi? Mint nekem Collin? -kérdezett vissza. 

-Ami köztetek van teljesen más. Ott működik a kémia. Köztünk legfeljebb robbanás törhet ki. 

-Most akkor elmesélek neked egy történetet, arról, hogy is lett Shollin, Zeila helyett. És ez a történet remélhetőleg segíteni fog majd neked abban, hogy meghozd a helyes döntést. 

Felkaptam fejem. Ezelőtt még soha nem mesélte el, de még csak beszélni sem beszélt a szakításukról, holott nagyon is érdekelt a téma. Sheila nevezetes a rövid kapcsolatairól, de valahogy Zaynnel még én is el tudtam képzelni. Aranyosak voltak együtt. Sheit sosem láttam még olyan boldognak, mint akkor, mikor egy pár lettek. Állandóan bohóckodtak, egymáson lógtak, viccelődtek a másikon. Olyanok voltak, mint egy idős házaspár, akik már rengeteg mindenen keresztülmentek, mégis együtt maradtak. Félreértés ne essék, imádtam, hogy Collinnal járt, de a kettő mégis egy kicsit más volt. Nem tudtam volna megmagyarázni, ha bárki megkérdezte volna. Egyszerűen így éreztem. 

-Az elején még minden nagyszerű volt, nevetgéltünk, hülyítettük egymást, csókolóztunk, buliztunk. -kezdett bele. Arca elködösült. Láttam rajta, még mindig nem szívesen beszél erről. Megöleltem, de megrázta a fejét.-Semmi baj. Folytatom -megköszörülte torkát. -De a kapcsolatunk hamar lekezdett megromlani. Vagyis nem úgy romlani, hogy eltávolodtunk egymástól, vagy már nem szeretjük egymást, egyszerűen egyre kevesebb időt tudtunk egymásnak szentelni. Ráadásul a menedzser eléggé pikkelhetett rám, mert amint kettesben lehettünk volna, mindig megjelent. Élmény volt minden csókcsata után ajtót nyitni, vagy felvenni a telefont -felsóhajtott. -Belefáradtam mindebbe, ráadásul egy másik tényező is közbejátszott -aprócska mosollyal a sátorra siklott tekintete. 

-Collin? -kérdeztem közbe. Barátnőm bólintott. -De hisz, sose mondtad, hogy bejön neked. 

-Tudom, de mégis hogyan mondtam volna el? Figyi, Lucy, mióta az eszemet tudom, bele vagyok zúgva az unokatesódba, aki három évvel idősebb nálam?! -vonta fel szemöldökeit. 

-Akár. -hevesen bólogatni kezdetem. 

-Hülye! -lökött meg vállával. 

-Ó! Én is téged! -nyomtam egy puszit az arcára, amitől nevetésben tört ki. 

-Megzavartál. Most nem tudom, hol hagytam abba. 

-Collinnál, a titokzatos hurrikánnál, aki jött és szétvert titeket -vágtam rá. 

-Tényleg -egy pillanatig hallgatott, majd folytatta. -Mikor megláttam, hogy Collinék hazajöttek, leblokkoltam. Fogalmam sem volt, mit tegyek. Agyaltam, hogy vajon szakítsak Zaynnel, vagy sem. Esetleg szalasszam el ezt a bizonytalan lehetőséget? Hasonló kérdések emésztettek, mint most téged. Másra sem bírtam gondolni, csak erre a két fiúra. Nem mertem lépni, mert szerettem mindkettőt, és tudtam, bármit is teszek, azzal a másiknak ártok. Tényleg szerettem Zaynt. Nem csak a hírneve miatt, hanem azért, aki. Imádtam azt a rossz fiús mégis kedves énjét. Bármit meg tudtam vele beszélni. Mindig meghallgatott és tanáccsal is ellátott. Ha hibáztam, megmondta. Őszinte és egyenes volt velem úgy, ahogy előtte még egyetlen srác sem. Vagyis, egyet kivéve -újabb sóhaj szakadt fel belőle. -Korábban nem meséltem, de tavaly nyáron Coll és köztem, volt egy rövidke kapcsolat. Csak pár randiról és buliról volt szó, de mégis rengeteget jelentett mindkettőnknek. Akkor a suli és az X factor miatt véget ért, még az előtt, hogy a nyilvánosságra hozhattuk volna. 

-És mikor idén nyáron visszatért, a szikra újra fellángolt. -szóltam közbe. 

-Pontosan ez történt. Éreztem, hogy a kétségeim lassan teljesen ellepnek. Már semmire sem tudtam koncentrálni, de nem akartam erről beszélni, mert nem hittem, hogy bárki is segíteni tudna. Hasonlóképp gondolkodtam, mint te -bólintottam. -Végül, mint a mellékelt ábra is mutatja, Collint választottam. És nem bántam meg. Tudom, ezzel mélyen belegázoltam Zayn lelkébe, de neki is elmagyaráztam mindezt. Elmondtam neki nyíltan, szemtől szembe. Nem akartam, azt gondolja, megcsalom, mert az lett volna az utolsó dolog, amit tettem volna. Az eszem azt mondta, maradjak Zayn mellett, de a szívem nem hagyott nyugodni. Folyton a szemem előtt lebegett Collin képe, csókjainak íze, az illata, izmos teste, kócos haja. Minden, ami hozzá köthető. Legszívesebben azonnal a karjai közé vetettem volna magam, de nem engedtem meg ezt a luxust. Kisebb büntetésképpen egy darabig kerülgettem, majd megadtam magam a kísértésnek. Megérte. Amint ajkát ajkamra tapasztotta, úgy éreztem magam, mintha szállnék több száz méter magason. Gyomromban újra táncra perdültek a pillangók hada. Térdeim sajátos ritmust jártak. Collin ezt észre is vette. Az ölébe kapott, és úgy folytattuk csókunkat. Nem törődtem a büszkeséggel, se mások véleményével. Csak magammal -újra vidám mosoly ült arcára. Szemei ragyogtak, már csak attól, hogy felidézte azt a csókot. Az volt az a csók, ami alatt a filmekben valami gyönyörű dalt játszanak, esetleg beindítják az esőztetőt a hatás fokozása érdekében. -Neked is ezt tanácsolom. Felejts el mindenkit! Nézz mélyen magadba és gondolj vissza azokra az időkre, mikor együtt voltatok. Arra, mit éreztél akkoriban. Voltak-e kétségeid? És azon is agyalj, mi tart most vissza attól, hogy bemenj a sátorba és megcsókold. A büszkeséged  vagy a szíved? Ne azért ne legyél vele együtt, mert túl büszke vagy ahhoz, hogy beismerd, hiányzik. 

Lesütöttem pillantásomat. Igaza volt. A büszkeségem volt a legerősebb fogva tartóm. Éreztem, hogy körém fonódik és megbéklyóz. Felálltam a földről. Shei követte a mozdulatot. 

-Köszönöm, hogy ezt mind elmondtad nekem. -átkaroltam és szorosan magamhoz öleltem. 

-Mire valók a legjobb barátnők, ha nem arra, hogy kisegítsék a másikat a gödörből? -kérdezett vissza nevetve. Hosszú percekig öleltük így egymást. -Azt hiszem, nekem vissza kellene mennem. Szerintem lassan kezd Coll is ébredezni, és nem vagyok benne biztos, hogy Harry büdös lába mellett szeretne felkelni. 

Bólintottam, majd nevetve engedtem útjára barátnőmet. Visszaültem a földre és tovább bámultam magam elé. A tegnapi tűz maradványait vizsgáltam. 

 Talán igaza van. Lehet, hallgatnom kellene a szívemre, ahelyett, hogy itt emésztem magam. Egyszerűbb lenne minden. Szeretem Niallt. Akkor meg mit ülök itt ilyen mélabús hangulatban? Miért nem vagyok ott mellette? 

Mire észbe kaptam, már a sátor felé rohantam. Épp akkor lépett ki rajta Niall. Természetesen összeütköztünk. Egymásra borultunk, akárcsak a filmekben szokás. Ő volt alul, én pedig esetlenül feküdtem mellkasán. Alig pár centire voltunk egymástól. Mentolos leheletét arcomon éreztem. Szívem hevesen dübörögni kezdett mellkasomban. 

Lehunytam szemeimet. Átadtam magam a pillanatnak. Ajkaimmal lassan közelítettem Niall felé. A srác egyik keze hajamba túrt, míg másik derekam köré fonódott. Mikor már csak alig egy centire voltunk egymástól, Niall felgyorsult. Megemelte fejét és ajka enyémnek feszült. Egész testemet perzselő érzés rázta fel. Szívem elfelejtette dolgát. Kihagyott pár ütemet, majd felvette az alattam fekvő srác szívének ritmusát. Tökéletesen egymásnak simultunk. Eggyé váltunk, pont mint régen. Azt akartam, hogy ez a pillanat örökké tartson...