Sátrazás #2

Kiléptem a sötétbe. Körülöttem mindent elfedett az éjszakai homály. Az orromig sem láttam, holott egy zseblámpát szorongattam a kezemben. Fénye alig egy méterre vetült elém. Csak egy kis foltot világított meg, semmi többet. A lányok a sátorból figyelték minden léptemet.
-Ha valami történik, sikíts! -kiabált utánam Shei.
-Köszi a biztatást. -vágtam rá nevetve. -Ne féljetek! Biztos csak egy nyúl vagy egy mosómedve ólálkodik itt. -tettem hozzá.
Hinni akartam magamnak, de mikor egy árnyat véltem észrevenni a fák sűrűjében, megdermedtem. Biztos voltam benne, hogy egy embert láttam. Ez egyszerre volt jó és rossz is. Már legalább azt tudtuk, hogy nem egy éhes grizzly következő fogásaként végezzük. Viszont egy késelő rabló sem hangzott túlzottan bizalomgerjesztően.

Elindultam felé. Reccsenést hallottam tőlem jobbra. Ijedten világítottam arra, a fák közé, de semmit sem láttam. Újra. Ezúttal balról. Mintha egy kör közepén álltam volna. Forogtam, mint a ringlispíl. Hol erre, hol arra. A végére már kezdtem megszédülni. Elindultam oda, ahol először láttam az alakot. Félve mentem be a sötét erdőbe. A fák közt hamar szem elől  tévesztettem a sátrat. Már nem láttam a lányok biztonságot jelentő fényét.
Az erdő félelmetesen nézett ki. A holdfény itt-ott betűzött a lombok közt, így törve meg az egységes rémvilágot. A hajnali köd kezdett felszállni, amitől még hátborzongatóbbá vált az egész hely. Megijedtem, mikor egy reccsenést hallottam, közvetlenül mögöttem. Megugrottam, közben megfordultam, de nem állt ott senki. Legalábbis én nem láttam. A lépés megismétlődött. Elegem lett. Futásnak eredtem. Ugyan kezdtem elveszíteni hely- és időérzékemet, mégis nagyjából sejtettem, merre lehet a sátor.
A fák sűrűjéből végre előbukkant, de ekkor váratlan dolog történt. Valaki elkapott hátulról. Számat befogta, míg másik kezét szorosan derekam köré fonta és egy fának nyomott. Ijedtemben elejtettem zseblámpámat. Mocorogni kezdtem. Minden erőmmel azon voltam, hogy kiszabaduljak. El akartam menekülni. 
Már épp elég filmet láttam, ami pontosan így kezdődött. Pár hülye kamasz elmegy sátorozni a semmi közepére, egy erdőbe. Zajt hallanak, az egyik elmegy megnézni és soha többé nem hallanak róla. Oké, talán kevesebb filmet kellene néznem, és több önvédelmi órára kellene járnom. Az kifizetődőbb lett volna, mint a pánik. 
-Ssss! Nem akarlak bántani! -hajolt közelebb el-rablóm, de még így sem tudtam kivenni tisztán arcát. Vonásai elvesztek a sötétben. Tovább izegtem-mozogtam. -Elengedlek, csak ne sikíts! -suttogta hajamba.
Persze! Minden pszichopata ezt mondja. Milyen eredeti. Legalább lehetne annyira kreatív, hogy saját szöveget talál ki, nem egy elcsépelt horrort. 
Bólintottam, elvégre minden idióta, fogoly-kamasz ezt teszi. Tartottam magam a forgatókönyvhöz.
Amint levette rólam kezét, futásnak eredtem. Nem érdekelt, hogy az ágak felhorzsolják bőrömet, vagy a kövek feltörik a talpamat. Csak minél előbb újra a lányok mellett akartam lenni.
Váratlanul valaki megragadta a csuklómat és visszarántott. Egy erős mellkasnak ütköztem. Feltehetően ugyan az volt, aki az előbb is elkapott. Ijedten kaptam levegő után. A tápláló oxigénnel együtt, támadóm illatát is beszippantottam. Azonnal felismertem. Felpillantottam a srácra, aki szorosan tartott. Egy másodpercre sem engedett el. Testünk egymásnak feszült, szívünk egyazon ritmust vert. Éreztem, hogy arcomat elönti a pír, miközben lábaim remegni kezdtem. Az ismerős érzés hatalmába kerített.
-Lucy, nyugodj meg! Nem akartalak ennyire megijeszteni. -sajnálkozón tekintett le rám a szőke srác.
Testem hamarabb cselekedett, minthogy agyam lépést tudott volna vele tartani. Ellöktem magamtól.
-Mit keresel te itt? -kérdeztem idegesen. Még szerencse, hogy elég sötét volt, így nem láthatta, mennyire lángol az arcom. Közelebb lépett, de én tartottam a köztünk húzódó távolságot. -Ne!
Niall felsóhajtott.
-Sajnálom. Harry és Collin beszélt rá erre. Azt mondták, jó buli lesz. Csak egy kicsit meg akartunk titeket ijeszteni. Nem gondoltuk, hogy ennyire berezeltek.
-Mégis mit vártatok? Kint vagyunk egy erdő közepén, ráadásul hajnali két óra van. -csattantam fel.
Niall elém lépett. Kezébe vette mindkét kezemet.
-Sajnálom. Tudom, hiba volt. -lesütötte tekintetét.
-Egyáltalán TE mit keresel itt? A tegnapiak után inkább távol kellene egymástól maradnunk.
-Lucy, nekem a tegnapi jelentett is valamit. Sokkal többet, mint te azt gondolod. -jegyezte meg halkan, nyugodtan.
-Niall, már kétszer szakítottunk. Nekünk ez nem működik. -kitéptem kezeimet tenyeréből. -Nem értelek. Szakítottál velem, most pedig azt állítod, hogy vissza szeretnéd csinálni? Ez nem így működik. Nem egy játék vagyok, amit ha megunsz a polcra tehetsz, majd ha már jól befedett a por és ismét eszedbe jutok, újra előszedsz. Mással talán megy ez, de velem nem.
-Ha nem lett volna muszáj, nem szakítok veled. -szólt vissza sejtelmesen.
-Mi van? Ha nem lett volna muszáj? Mégis ki kényszerített rá? -fakadtam ki. Hajamba túrtam. -Tudod mit, felejtsük el. És vele együtt egymást is.
Nem akartam megvárni a szöszi válaszát. Vissza akartam menni a többiekhez. Remélhetőleg már ők is találkoztak a srácokkal.
Nem értem. Miért pont Niallt hozták magukkal? Egyáltalán miért hoztak bárkit is magukkal? Bőven elég lett volna, ha csak Hazz és Col jön ijesztgetni. Épp elég rémisztőek lehettek volna, de Niallal a csapatban inkább mondanám idegesítőnek. 
A sátorból nevetés és fény szűrődött ki. Jó jelnek tartottam. Ezek szerint már a fiúk is odamentek. Collin hangjára lettem figyelmes, ahogy előad egy történetet még gimis korából. Már mindannyian vagy milliószor hallottuk, de minden egyes alkalommal újra és újra elmeséli. Mikor már vagy huszadszor hallja az ember, Collinnal együtt lehet mesélni. Olyankor megkérdezi, hogy mesélte-e már. Ha nem akarod újra meghallgatni, azt feleled, hogy nem, mert ilyenkor kapcsol és egy másikat kezd el mesélni, amit biztosan ugyanúgy ismersz, de még nem tudsz kívülről. Ha a válaszod igen, akkor befogja és sértődötten a sarokba vonul, mint egy óriásbébi. Sőt, rosszabb, mint egy csecsemő. És ha ez a hiszti bekövetkezik, csak nutellával, vagy Shei esetében csókkal lehet kiengesztelni.
Mielőtt beléptem volna, Niall termett mögöttem. Szóra nyitottam számat, de mutatóujját rátapasztotta.
-Most hagyd, hogy én beszéljek. -elmosolyodott és egy kicsit távolabb húzott a sátortól. Felsóhajtottam.
-Niall, én ebbe már belefáradtam. Nincs több energiám egy újabb vitára. Csak szeretnék a zenére koncentrálni, mint régen. Nem akarok több címlapot, drámát, Greget. Ezek nem nekem valók.
-Tudom és ezt megértem. Nem is erőltetem a dolgot, ha nem akarod. Én csak abban reménykedtem, hátha lehet ismét olyan kapcsolatunk, mint azelőtt. -nézett mélyen szemebe. Szemei fényesebben ragyogtak, mint megannyi csillag az éjszakai égbolton.

-Nem hiszem, hogy az lehetséges lenne. Ami volt, elmúlt és én a jövőre szeretnék koncentrálni.
-Legalább egy esélyt adj, hogy megmagyarázzam! -könyörgőre fogta a figurát.
-Ha a válaszom igen, elmondod az igazat? -fontam keresztbe karjaimat. Nem akartam még több hazugságot. Akárki, akármit is hazudott nekem eddig, az mindig visszaütött és fájt, de persze nekem. Niall hezitált, ami nekem épp elég nyilvánvaló válasz volt. Felpillantottam a csillagokra. -Tudod fáj, hogy ugyan itt állsz előttem, mégis úgy érzem, azok a csillagok közelebb vannak hozzám, mint te.
Nem vártam meg, míg feldolgozza szavaimat, inkább berohantam a sátorba. Mia Harry ölében ült, miközben Shei fejét Collin mellkasára hajtotta, aki vigyorogva játszott a lány tincseivel. Mind mosolyogtak. Jól érezték magukat. Hirtelen úgy éreztem magam, mintha rossz helyre jöttem volna. Zavarban voltam, mert nekem nem volt parterem, akihez hozzábújhattam volna, nem mosolyogtam. Nem voltam boldog, helyette csapzott, ideges és feszült voltam.
Megpróbáltam magamra venni álcámat. Mosolyt erőltettem arcomra és beültem a két pár közé, a sátor túlsó végébe. Magam köré csavartam takarómat, mert kint teljesen átfagytam. Alig telt el pár másodperc, mikor Niall mászott be. Mia és Sheila homlok ráncolva néztek össze, rám, a fiúkra, majd a szőke ír srácra. Feszült csend állt be.
-Mi lenne, ha viccet mesélnénk? -vetette fel az ötletet Shei. Mindenki bólintott. -Ki akar kezdeni?
-Majd én! -kiáltott fel büszkén Harry. Megköszörülte a torkát, majd perverz vigyor ült ki arcára. Már előre féltem. -Mi a hasonlóság a nő szeme és a piszkos cipője között? -mind hallgattunk. Senkinek sem volt ötlete. -Mindkettő fénylik, ha kefélik. -tette hozzá nevetve.
Mia szemei kikerekedtek. Megfogott egy párnát és Hazz fejének vágta.
-Többet nem mesélsz viccet! -ráncolta össze homlokát Mia, miközben ujjával mutogatott.
-Jó értettem. Semmi perverz megnyilvánulás. -barátnőjére kacsintott, majd megcsókolta.
-Oké, azt hiszem ez volt az, amit nem akartunk látni...sem hallani. -szólalt fel Sheila, de Collin nem hagyta neki, hogy folytassa, ugyanis megcsókolta.
Kikerekedett szemekkel bámultam a két csókolózó párra. Úgy éreztem magam, mint egy szarvas, akit mindjárt elüt egy vonat. Már láttam a reflektorokat, sőt már remegett is alattam a föld. Az egész még sokkal furább volt, mivel Niall, aki iránt még mindig éreztem valamit, is ott ült velem szemben. Ő is épp annyira zavarban volt, mint én.
-Gyerekek, én kimerültem, szóval folytassátok, én addig zenét hallgatok és alszok. -mutogattam a hálózsákomra. Mia felkapta fejét nevetve.
-Mi is aludjunk! Már elég késő van. Majd holnap folytatjuk a viccmesélést.
Mind elhelyezkedtünk. A sátor szerencsére elég nagy volt ahhoz, hogy mindannyian kényelmesen elférjünk. Azért én a biztonság kedvéért a sátor széléhez húzódtam, minél messzebb Nialltól. Nem akartam az éjszaka közepén arra ébredni, hogy esetleg összekevertem egy párnával. Más sem hiányozna.
A reggeli napfény hamar ránk tört és mivel én az előző napot lényegében átaludtam, hamar felkeltem. Mikor felemeltem pilláimat, tőlem alig három centire egy ismerős arcot véltem felfedezni. Niall feküdt közvetlenül előttem. Egyik kezét derekamon pihentette, másikat pedig párnaként gyűrte feje alá. Közös takaró fedett minket. Ijedten kaptam levegő után. Elhúzódtam és felültem.
Miért van az, hogy minél inkább távol akarom magam valakitől tartani, ő annál inkább a nyakamban liheg? Vonzom az ilyeneket? 
Szükségem volt egy kis friss levegőre. Óvatosan keresztülmásztam a fetrengő tömegen, mintha csak egy aknamezőre tévedtem volna. Amint kiértem, leheveredtem a fűbe és csak bámultam az erdőt, ahogy a barnuló levelek közt a gyenge napfény áttűz...