Fotózás

Ugyan papíron szabadok voltunk, Peter minden percünket beosztotta. Ez volt a büntetés az előző esti buli miatt.
 Lehet, hogy szólnunk kellett volna arról, hogy 18 évesen este elmegyünk bulizni? Talán. Már mindegy. Legközelebb majd okosabbak leszünk...Vagy nem. 
A mai napra egy fotózás volt beírva. A reggeli ébresztőm után, mondhatni nem igazán lelkesedtem az ötletért, hogy 5 órán keresztül pózoljak és mosolyogjak egy kamera előtt.
 Ez sosem tartozott az erősségeim közé. Nem úgy, mint Mianak vagy Sheinek. Ők ketten mindig is otthonosan mozogtak a fényképezők és kamerák előtt. Bár az utóbbi időkben minden lépésünkről képek készültek, és majdnem minden este koncertet adtunk, valahogy mégsem tudtam hozzászokni. Persze, ha egy rajongó odajött hozzám és képet kért, szíves örömest mentem bele. De egy ilyesfajta program, valahogy nem hozott lázba. Lehet, velem van a baj. Elvégre a lányok nagy többsége örülne annak, ha profik készítenének róla fotósorozatot. Mindegy. Mostantól ez is a munkám része, és ha ezzel jár az, hogy felmehessek a színpadra és énekelhessek, akkor akár napokon át vigyorgok. Az éneklésért bármit! 

Felkaptam magamra egy fekete cicanadrágot, hozzá egy fehér trikót, amire egy bő, szürke pulcsit hoztam és ezt az egészet egy leopárdmintás sállal spékeltem meg. A bő pulcsik és a sálak miatt imádtam mindig is annyira az őszt. A sminkkel és a hajammal nem vesződtem sokat, elvégre úgyis megcsinálják újból. Csak az időmet pazaroltam volna.
Mikor elkészültem, lent, az étkezdében csatlakoztam a többiekhez, akik már nagyban tömték magukba a finomabbnál finomabb falatokat. Olyan ételeket szolgáltak fel, amikről eddig még nem is hallottam, sőt még a nevüket sem tudtam rendesen kiejteni.
-Mikor indulunk? -kérdeztem, miközben egy pirítóst loptam Shei tányérjáról. Kicsi morcosan nézett, de hamar elnevette magát.
-Peter azt mondta, ha befejezzük a reggelizést, induljunk. -felelte barátnőm közönyös hangon.
Letelepedtem a két lány közé és gyorsan kivégeztem a lopott pirítósomat. Feszült csend uralkodott a teremben. Mia és Sheila is csöndben fogyasztották a reggelijüket, ami furcsa volt, mert általában be nem állt a szájuk.
Mi a franc történt? Lemaradtam valamiről? 
-Valami történt? -kíváncsian, de mégis félve törtem meg az eluralkodott csendet. Mindketten összerezzentek. Egyre jobban úgy éreztem, hogy valamit nagyon elhallgatnak előlem. -Lányok, ki vele! El tudom viselni.
Mia felsóhajtott, majd elém tette telefonját. A kijelzőn egy kép jelent meg. Azonnal felismertem a fotó főszereplőjét.
-Ezt a buli után készítették. Rajtakapták egy lánnyal. -vette át a szót Shei. -Sajnálom. -finoman megfogta a vállamat.
Éreztem, hogy az erő kezd kiszállni belőlem, ám tudtam, nem gyengülhetek el újra. Egyszer már a padlóra kerültem miatta, és most nem leszek ismét lábtörlő.
Az a szemét, köcsög, paraszt! És még lekicsimezett! Én idióta pedig el is hittem. Mekkora marha vagyok. Hogy hihettem azt, hogy talán köztünk még lehet valami. Itt van a reménykedésem eredménye. Feldughatom. 
-Az ő dolga. Köztünk már vége mindennek. Azt csinál, amit akar. -megvontam a vállamat. Próbáltam annyira közömbös lenni, amennyire csak tőlem telt. Valahogy, mégis nem hittem magamnak. Csak abban tudtam reménykedni, hogy a lányok nem szúrták ki a fájdalmas remegést hangomból.
-Helyes! Nem is érdemes miatta szomorkodnod. Nem érdemli meg. -vigyorgott rám Sheila. Elmosolyodtam. -Képzeljétek, van egy óriási hírem. -kiáltott fel boldogan a kis fekete barátnőm.
-Hallgatunk. -vágta rá Mia. Bólintottam, miközben egy pohár kávét ittam meg.
-Peter belement, hogy ne fogadjunk sofőrt a fotózás idejére, és abba is, hogy én vezessek! -örömében még fel is ugrott a helyéről.
Miaval azon nyomban magunkhoz öleltük Sheilat, aki az örömtől megrészegülve, még a szuszt is kiszorította belőlünk.
-Azt hiszem, most tört el minimum öt bordám. -nyögtem fel kínomban.
-Én már nem érzem a gerincemet. -szólt oda Mia nevetve.
Shei pár perc után kapcsolt, és elengedett minket. Felsóhajtottunk és én azonnal teleszívtam a tüdőmet levegővel.
-Jó érzés újra levegőhöz jutni. -jegyeztem meg nevetve.
Miután mindenki befejezte a reggelizést, és mi is kipihentük a Sheila okozta töréseket, úgy döntöttünk, útnak indulunk. Peter pontosan elmondta a címet, amit még a GPS sem ismert.
-Biztos jó címet mondott? A hely, hogy is mondjam...A semmi közepén van. -forgatta szemeit Mia, miközben a térképet és a GPS-t bogarászta.
-Azt mondta kövessük ezt az utat, és meglesz. -nyugtatgatta Shei.
Ahogy barátnőm gyújtást adott, elöntött a félelem. Tudtam, hogy Sheila jó sofőr, de azért valami nem hagyott nyugodni. Rossz előérzetem volt. Igaz, az is lehet, hogy már paranoiás lettem Greg miatt, de sosem lehet tudni. Nem tetszett ez nekem.
Sheila azonnal kiszúrta rajtam, hogy ideges vagyok.
-Nyugi! Collinnal rengeteget gyakoroltunk. -csitított.
-Collinnal? -kérdeztem vissza kikerekedett szemekkel. -Ha ezt előbb mondod, be sem ülök melléd.
-Ne csináld már! Col jó sofőr. Ezt te is tudod. -ellenkezett Sheila.
Elnémultam. Igaza volt. Nem volt okom az aggodalomra.
  Ha Collin tanította, akkor bizonyára remekül vezet. Nekem csak annyi a dolgom, hogy hátradőlök és élvezem.
-Shei, egyébként mi van köztetek? Kezd komolyodni a dolog? -kíváncsiskodott Mia.
-Na mesélj! Ez engem is érdekel. Milyen az unokatesómmal járni? -Sheila felé fordultam, aki zavartan elpirult.
-Megvagyunk. Minden rendben van kettőnk közt. -felelte egy kis hezitálás után.
-Na! Ne legyél már ilyen. Muszáj mindent harapófogóval kihúzni belőled? -vágott vissza Mia.
-Belőlem? -kérdezett vissza. -Te nem voltál hajlandó elmondani azt, hogy szakítottatok.
-Tessék? -kikerekedett szemekkel fordultam hátra. -Ti szakítottatok? De miért?
Mia tekintete a kezére siklott. Összeszorította ajkait, majd bólintott.
-De mikor? És miért, hisz olyan aranyosak voltatok együtt?!
-Nem sokkal az után történt, hogy mi eljöttünk a turnéra. Egyszerűen nem bírta tovább a kapcsolatunk a távolságot. -felelte szaggatottan. Egy könnycsepp csordult végig arcán. Legszívesebben hátramásztam volna hozzá, de túl kicsi volt ahhoz a hely. Odanyújtottam neki egyik kezemet.
-Miért nem mondtad el?
-Mert túlságosan elfoglalt téged a Greg és Niall ügy. Nem akartalak még ezzel is terhelni. -válaszolta szipogva.
-Te hülye! Nem teher az, ha elmondod, mi bánt. -felsóhajtottam. -Nézd! Tény, hogy az utóbbi időkben elég durva dolgok történtek, de ezek nem számítanak, hiszen a legjobb barátnők vagyunk. Ha egymásra nem, akkor kikre számítsunk?
Ekkor jöttem rá, hogy mennyire álszent vagyok. Papoltam az őszinteségről, miközben nekem vannak a legnagyobb titkaim. Változtatni akartam ezen. Azt akartam, hogy ismét olyanok legyünk, mint az X-factor előtt: ŐSZINTÉK! Elegem lett a sok hazugságból és titkolózásból. Abból, hogy mindig elhallgattam a lányok elől a valóságot, csak azért, hogy ne terheljem őket. Már tudom, hogy esett mindez nekik.
Véget vetettem a titkoknak. Elárultam nekik mindent. Az összes információmat megosztottam velük Gregről, Blakeről és persze Niallról. És amikor befejeztem, megkönnyebbültem. Olyan volt, mintha a vállaimról hirtelen levágták volna azt a rengeteg súlyt, amit az idők során felszedtem és hordoztam. Végre nem éreztem magam egyedül. De ami a legfontosabb volt, végre újra a régiek lettünk.
-Azt hiszem eltévedtünk. -jelentette be Shei nemsokkal azután, hogy én befejeztem a mesélést.
-Én nem hinném. Nézzétek! -Mia egy hatalmas házra mutatott. Kissé romos volt, ugyanakkor gyönyörű.
Mikor megláttam, még a lélegzetem is elakadt. Hihetetlen volt.
Shei gyorsan behajtott a ház belső udvarába, ahol már Peter várt ránk.
-Na hogy tetszik? -kíváncsiskodott Peter.
Én csak tátott szájjal bámultam. Lenyűgöző volt az egész. Úgy éreztem, mintha visszamentünk volna a múltba. Persze, a kocsikat és a tucatnyi fotózási kelléket el kellett volna tüntetni, mert így egy kicsit illúziórombolók voltak, de annyira nem, hogy zavarjanak.
-Hogyan? -nyögte ki mindannyiunk kérdését végül Mia.
-Egy ismerősöm ajánlotta ezt a helyet. Azt ígérte, tetszeni fog nektek. Azt hiszem igaza volt. -válaszolta kicsit rejtélyesen Peter.
-Szabad megkérdeznünk kicsoda ez a titkos jótevő? -fordultam felé. Mosolyra húzta ajkait.
-Greg...