Levelek és dobosok

Két nap telt el azóta, hogy Mia és Harry ismét egy párt alkottak. Úgy tűnt, hogy végre ismét helyre áll a béke a Paradicsomban. Nyugalom és csend honolt a buszban és a szállodában egyaránt. Collin és Hazz is csatlakozott hozzánk egy pár napra, amitől persze a csajok repdestek a boldogságtól. Elvégre mi más kellhet még? Az csinálják, amit a legjobban szeretnek, miközben a kedvesük a színpad mögött vár rájuk. Nem ez a legcsodásabb üzlet a világon?
Természetesen, mint mindig most is megtapasztaltam, hogy a béke nem szeret velem egy helyen tartózkodni, sőt kifejezetten ellenségesen viselkedik velem.

Épp az ágyamban, a kis zugomban feküdtem és a rajongói leveleket olvasgattam, mikor egy köteg régi, megviselt levél került a kezem közé. Azonnal felismertem őket. Hogyne ismertem volna. Ezek voltak azok, amiket Gregtől kaptam. Bármennyire is próbáltam megszabadulni tőlük, vagy elfeledni őket, nem tűntek el, sőt egyre gyakrabban kerültek a kezem ügyébe. Mintha ott fent úgy rendelték volna el, hogy mindenképpen olvassam el őket. Nekem viszont ez egyáltalán nem volt a tetszésemre. Sőt, kifejezetten utáltam a gondolatot, hogy ki kell őket nyitnom.
Nem! Épp elég szenvedés kötődik már Greg nevéhez. Nem akarok még többről tudni. És minden bizonnyal önelégült tudósításokkal van tele az összes, miszerint kik kerültek kórházba. A gond csak az, hogy attól még, hogy nem nyitom fel őket, a dolgok már megtörténtek. Ez esetben két opció közül választhatok: 1. a földbe dugom a fejem és elégetem a leveleket, elfeledve ezzel, hogy megtörtént események vannak bennük leírva, 2. összekapom végre magam és nem viselkedek tovább úgy, mint egy beszari ötéves. Komoly dilemma. Strucc legyek vagy oroszlán. Azt hiszem, inkább az utóbbit kellene választanom. 
Remegő kézzel kötöttem ki a vörös szalagot, amivel az egész össze volt fogva. Már csak a színe is rossz érzéseket keltett bennem.
"Kedves Lucy! 
Örülök, hogy végre összeszedted magad és képes voltál kinyitni az első levelet. Hogy honnan tudom? Még mindig meglepődsz? Sokkal jobban ismerlek, mint azt hinnéd. A baráti körödből senki sem látta a valós énedet, csakis kizárólag én. Persze, most letagadhatod és nevezhetsz ellenségnek, de én csak az igazat mondom. Nem az vagy, akinek mindenki más gondol. Ismerlek, jobban, mint bárki más. Jobban, mint te saját magadat. Tudom, ez most egoistán hangzik, de gondolj csak bele, honnan tudnám, mikor mit fogsz tenni, vagy éppen kivel fogsz beszélni, kiben bízol meg? Nincsenek természetfeletti képességeim. Gondoltam ezt tisztázom, mert az utóbbi időben elég sok Vámpírnaplókat néztél. Na és ezt honnan tudom? Titok. A lényeg, hogy információm van róla. 
Tudod, mikor Miamiben megismertelek, egészen megkedveltelek. Laza voltál és élettel teli. De mára már csak az árnyéka maradtál akkori, igazi önmagadnak. Hiányzik az a Lucy. Vele jókat lehetett hülyéskedni és őt nem érdekelte, másik mit gondolnak róla. Csak a pillanatnak élt. Csak magára gondolt. Sokkal szimpatikusabb v olt az a lány, mint te! Őt akarom visszakapni. Őt, akivel hevesen csókolóztam, miközben bámultuk a lemenő napot a parton a homokban állva. Hopsz! Majd elfelejtettem, erre te nem is emlékszel, vagy tévedek? Talán dereng valami? Nem? Semmi? Mindegy! Akkor majd legközelebb. 
Tudom, dühös vagy, mert elég sok mindent kevertünk az italodba akkor éjjel és a szemtanúja voltál egy halálnak is. Sajnálom. Ezek nem voltak belekalkulálva a dolgokba. Mi csak jól akartuk magunkat érezni úgy, mint még soha. Azt akartam, hogy sose felejtsd el azt az éjjelt. Hát, úgy tűnik, fordítva sült el a dolog...
Mindent összefoglalva, egy dolgot megígérek! Visszahozom az emlékeidet, sőt az akkori önmagadat is! Ezért bármit megteszek. A levelek ebben fognak segíteni. Ez a valódi célom és nem az, hogy tönkretegyelek. Nem vagy valami jó emberismerő, ha ezt gondoltad rólam. 
Üdvözlettel, 
Greg"
Kimeredt szemekkel bámultam a sorokat. Egyszerűen nem tudtam elhinni azokat a mondatokat. Teljesen értelmét vesztette így minden.
Greg eddig megpróbált kicsinálni. Rám uszította az exeimet, Alison is miatta kötött ki a kórházban. Ugyan tagadta, de szerintem Niall is miatta szakított velem. Minden ami eddig rossz volt, azért ő volt a felelős. No meg persze Blake, de őt most ne keverjük ide. Neki ehhez az egészhez semmi köze. Legalábbis nagyon remélem. 
A kíváncsiság hamar eluralkodott rajtam. Feltéptem a következő levelet. Úgy éreztem, ha nem teszem meg, valami fontos fölött fogok elsiklani, és elegem volt már a fél információkból. Tisztán akartam látni, nem mintha Greg szavai lennének a legmegbízhatóbb forrásai az igazságnak, de jelen esetben senki más nem volt, aki legalább két szót is hozzá tudott volna szólni az ügyhöz.

"Lucy, hiányzol!
Mióta elmentél, próbáltam összeszedni a bátorságomat és leírni mindazt ami történt. Tudom, megbántottalak. Nem kellett volna azokat a dolgokat a fejedhez vágnom. Hibáztam, de szeretném jóvá tenni a dolgot. Kérlek, adj legalább egy esélyt arra, hogy megmagyarázzam. 
Mikor másnap elmentem a szállodádba, azt mondták, hogy már elmentél. Sajnálom. Nem akartalak elijeszteni, sem elkergetni. Kicsúsztak a dolgok a kezem közül és ezért vállalom is a felelősséget. Bármit megteszek, hogy megbocsáss. Csak egy lehetőséget kérek tőled, hogy szemtől-szembe megbeszélhessük a dolgokat. Tudom, számodra az az éjjel nagy része sötétségbe burkolózik, de én mindenre tisztán emlékszem. Csak annyit kérek, hogy legalább ezeket elmondhassam. Nem az vagyok, akinek gondolsz. Nem az ellenséged vagyok, hanem egy barát. Pontosabban A barát.
Szeretlek..."
Eldobtam magamtól a levelet. Nem bírtam tovább olvasni. Nem hittem neki. Vagyis, nem akartam hinni neki, azonban az agyam egy félreeső, eldugott része azonnal kombinálni kezdett.
Mi van ha igazat mond? Mi van akkor, ha tényleg úgy történtek a dolgok, ahogy ő mondja? Alig emlékszek valamire, sőt igazából semmire. Akkor meg, hogy állíthatom az ellenkezőjét? Hiba volt a levelekhez nyúlni. El kellett volna égetnem még akkor őket, mikor lehetőségem volt rá. Nem pedig most, hogy bogarat ültettek a fülembe. Igen. Minden bizonnyal csak ez volt a célja, hogy megtévesszen. Össze akart zavarni. Azt akarja, hogy hozzá forduljak és ne a barátaimhoz. Hogy elhiggyem amit mond mindenféle gyanakvás nélkül. Utálom Greget! Gyűlölöm, mert mindent összekavar! Gyűlölöm, mert mindig mindent előre lát és tudja, mit fogok lépni! Gyűlölöm, mert igaza van! De nem csak őt gyűlölöm, hanem magamat is, mert belesétáltam a csapdájába. 
Kiugrottam az ágyamból. A levélköteggel a kezemben elindultam, hogy találjak valakit.
Megígértem nekik, hogy beavatom őket mindenbe! Muszáj ezt is megosztanom velük. Ha már bennük sem bízok meg, kiben bízhatnék? Gregben? Előbb ugrok ki télen egy szál bugyiban a buszból az autópálya közepén, mintsem benne megbízzak. 
Épp a közös helység, amolyan nappali féleség felé igyekeztem, mikor veszekedés csapta meg a fülemet. Azonnal felismertem a hangot. Collin kelt ki magából, de nem Sheivel vitatkozott, hanem valaki egészen mással.
Blakekel.
-Azt hittem megbeszéltük, hogy őt kihagyjuk ebből az egészből! Nem az volt ennek az egésznek a lényege, hogy azt a seggfejet távol tartsuk tőle? -sziszegte Collin.
-Azon vagyok, de míg te Londonban mereszted a segged, addig nekem itt kell megharcolnom mind a három lánnyal, ami korántsem egyszerű feladat! -vágott vissza agresszíven Blake.
Közelebb húzódtam, hogy jobban halljam a beszélgetésüket. Persze, otromba dolog hallgatózni mások után, de ez esetben nem törődtem az etikettel. Túlontúl lefoglalt az a történelmi tény, hogy Coll és Blake beszélnek, vagyis veszekednek egymással, elvégre kölcsönös utálattal tekintenek a másikra. Ugyan egyik sem a nyugodt hangtartományban mozog, mégis az eszmecsere nem volt erőszakos, sokkal inkább ideges és feszült volt.
-Ha azt hiszed, hogy ott könnyebben mennek a dolgok, akkor nagyon tévedsz! Elég nehéz információkhoz jutni. -törte meg a feszült csendet unokatesóm.
-Akkor jobb lesz, ha összekapod magad, mert fogyóban van az időnk. -szólt vissza a dobos srác.
-Ahelyett, hogy engem osztasz itt ki, inkább azon legyél, hogy a lányok újra megbízzanak benned, mert amíg ez nincs meg, meg van kötve a kezünk és semmit sem tehetünk az ügy előrehaladta érdekében!
-Nem kell kioktatnod! Pontosan tudom, mit kell tennem a cseszegetésed nélkül is! -válaszolta Blake, majd kirontott a szobából.
Még szerencse, hogy egy félreeső kis helyre húzódtam, így elkerültem a lebukás cikis helyzetét.
Ez a kettő meg mi a francról beszélt? Azt hittem, Collin csak dobleckéket akart venni Blaketől. Igaz, így visszagondolva, már akkor furcsa volt az egész ötlet. Ha viszont nem erről van szó, akkor miről? Mit kavar ez a kettő itt a hátunk mögött?