Napok teltek el anélkül, hogy Mia-n, anyán, illetve Niallon kívül bárkivel is beszéltem volna. Mia volt az, aki minden nap eljött hozzám. Igyekezett megbékíteni Sheit, de nem járt túl sok sikerrel. Nagyon jól ismertem már a barátnőmet ahhoz, hogy tudjam, ha valaki a lelkébe gázol, akkor annak meg kell szenvednie azért, hogy újra a kegyei közé fogadja. Rám is ez a sors várt.
Mia éppen egy-egy bögre forrócsokit készített kettőnknek. A nappaliban ültem, figyeltem, ahogy a konyhában sürög-forog. Bár nem számított egy túl nagy szakácsnőnek, de mindig élvezte, ha besegíthet másoknak a sütésben, főzésben. Most, hogy én mély pontra kerültem, kifejezetten élvezte, hogy gondoskodhat rólam. Niall szigorúan a lelkére kötötte, hogy legalább napi háromszor etessen meg. Komolyan úgy kezeltek, mint egy kisbabát.
-Kész is vagyok! -kiáltott fel széles vigyorral arcán.
Egy pillanat alatt átlibbent a nappaliba, kezében a tálcával, s rajta a két bögrével valamint egy kis édességgel. Elvégre, szükségünk van egy kis boldogsághormonra. -Szóval -kezdett bele, mikor már mellettem ült -,beszéltem Sheivel, de eléggé hajthatatlan. A fejébe vette, hogy most haragszik rád és e mellől nem hajlandó tágítani -mesélte, miközben belekortyolt gőzölgő csokijába. Szája felett egy aprócska bajusz jelent meg. Elmosolyodtam.
-Valahogy pedig muszáj lesz kiengesztelnem -jegyeztem meg keserűen.
Barátnőm bólogatással adott nekem igazat.
-Vegyél neki valamit. Annak biztosan örülni fog.
-Nem hiszem, hogy árulnak olyan üdvözlőlapot amire az van írva, hogy "Sajnálom, amiért minden szó nélkül leléptem Miamiba és hogy itt hagytalak egy forgatás kellős közepén. Boldog Karácsonyt!"
-Akkor...-látszott rajta, hogy komolyan töri a fejét, akárcsak én. Minden idegszálamat ráállítottam a probléma megoldására. Csodálom, hogy nem fájdult meg azonnal mindkettőnk feje. Arcomat tenyereimbe temettem.
Shei nem az a fajta, akit csak egy szép holmival, ékszerrel vagy ruhával ki lehet engesztelni. Őszintén megvallva, fogalmam sincs, mivel lehetne a kedvében járni. Ez előtt még sosem vesztünk ilyen mértékben össze. Persze, voltak összezörrenésink, de ezek hamar lecsillapodtak és elültek. Ez azonban valami teljesen más. A mostani vitánk megrezegtette a barátságunkat és csak egy hajszál tartja össze az egészet, nehogy végleg semmivé váljon. Miat sajnálom, aki kettőnk közé szorult. Próbál segíteni nekünk, de érzem, ha egy újabb veszekedés kerekedik ki, akkor rajta fog csattanni az ostor és ő lesz, aki legközelebb megkapja Sheila kemény szavait. Ezt nem hagyhatom. Az én hibámból bontakozott ki ez az egész, így ha valakinek bűnhődnie kell, az én vagyok és nem Mia.
-És mi lenne, ha együtt karácsonyoznánk? -törte meg a feszült csendet barátnőm ötletes kérdésével. Azonnal felkaptam fejem. Tetszett a gondolat. -Emlékszel, két éve milyen jól elszórakoztunk? Tavaly is, mikor még az Xfactorban voltunk, sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Lehet, most is valami ilyesmi irányba kellene elindulnunk.
-Te egy zseni vagy! -öleltem magamhoz.
-Ezt mondd el anyának is, kérlek! -nevetett fel, majd belekortyolt a forró, édes italba.
-Kivehetnénk egy házat a hegyekben és persze a srácok is jöhetnének, hogy ne unatkozzunk -fűztem tovább Mia felvetését.
-Nem is kell bérelni. Nem emlékszel? Még általános iskolások voltunk, mikor összegyűlt a három család és a mi hegybéli házunkban ünnepeltük a karácsonyt, valamint az újévet.
Hirtelen bevillant. Egy régi, kissé romos, de még egész tűrhető állapotban lévő épület képe jelent meg lelki szemeim előtt. Egy régi kandalló köré gyűlt a három család és ott adtuk át egymásnak az ajándékokat. Kint esett a hó, minden fehérben pompázott. Másnap nem tudtunk kimenni, akkora hófal képződött az ajtó elé. Kénytelenek voltunk kimászni az ablakon, s kívülről kiásni a házat. Szó szerint. Mindenki ott dolgozott. Vagyis, mindenki, csak mi hárman nem. Szépen angolosan távoztunk, mikor előkerültek a hólapátok. A kemény munka helyett inkább deszkára pattantunk és élveztük a szűzhó nyújtotta örömöket. Az erdőkön keresztül, elhagyatott utakon snowboardoztunk. Senkit sem érdekelt, hogy az a terület éppen lavinaveszélyes vagy szimplán magánterület. Az igazi kaland csak akkor kezdődött, mikor a völgybe érve elértünk egy aprócska falut és vissza akartunk jutni a szállásunkra. Eredetileg úgy gondoltuk, majd egy hegyi busz elvisz minket. Az ötlet szépen hangzott, csak éppen kivitelezhetetlen volt a lefagyott utakon. Az ottani aprócska, éppen kétsávos utakon nem jártak naponta hótoló és sózó kocsik, így ilyenkor a forgalom és az egész élet megbénult. Mivel valahogyan haza kellett jutnunk, gyalog vágtunk neki a hosszú útnak dombon felfelé, jégpáncélos utakon.
Az akkori utazás és az ott megélt kalandok örökre beivódtak a memóriámba.
-Már emlékszem -nyögtem ki végül, miután befejeztem a gyors merengést. -Ha oda el tudnánk menni, talán lenne esélyem arra, hogy kiengeszteljem.
-Ha ettől nem békél meg, akkor nem tudom mitől mástól -tette hozzá Mia kissé lemondóan, mégis reménykedve.
Szemei lángoltak és ez erőt adott nekem. Kezdtem bízni abban, hogy talán sikerül, hogy talán újra olyan közeli viszonyba kerülünk, mint korábban. Kényszerítettem magam, hogy ne gondoljak a rossz kimenetelre. Minden erőmmel azon voltam, hogy a pozitív gondolatokat hozzam többségbe. Ebben nagy segítséget nyújtott az isteni forrócsokim, aminek a felét Mia lenyúlta.
-Hé! -sivítottam fel sértetten. Barátnőm felvonta szemöldökeit. Úgy tett, mint akinek fogalma sincs, mit tesz éppen.
-Az ilyen ötletekért nem fizetnek, szóval valamivel kárpótolnom kell magam -magyarázta komor arccal.
-Niallt már így is kiittad az összes forrócsokijából -nevettem fel. Mia sértetten szegte fel orrát.
-Inkább örüljön, hogy tesztelem, nem mérgezett-e -vágott vissza keményen.
-Mi mérgezett? -lépett be az ajtón összevont homlokkal a szöszi. -Lemaradtam valamiről? -rám, majd barátnőmre siklott tekintete. -Hé! Már megint az én forrócsokimat iszod?
Mia hevesen csóválta fejét. Összefont karokkal dőltem hátra a kanapén.
Ez a kettő egyszer egymásnak fog esni a kaja miatt. No meg persze a szent italuk miatt is.
-Ez éppenséggel Lucy csokija, amit én csináltam neki.
-Abból a forrócsokiból, amit én vettem? -vigyorodott el Niall, s leült mellém. Kezét azonnal enyémmel fonta össze.
Mia már éppen készült visszaszólni neki, mikor közbevágtam. Éreztem, ha most nem avatkozok közbe, hajtépés lesz a végkifejlet.
-Niall, kitaláltuk, hogyan engesztelhetnénk ki Sheit -kiáltottam fel ezerkarátos Colgate mosollyal. Mia megköszörülte a torkát. -Oké, pontosabban Mia találta ki -kacsintottam barátnőmre, aki egyetértően bólogatott.
-Mégpedig? -kérdezett közbe kíváncsian.
-Miaéknak van a hegyekben egy házuk és arra gondoltunk, ott tölthetnénk a karácsonyt -Niall arca egy pillanatra mintha elszontyolodott volna. -Persze, ti is jöttök velünk...Mármint ha szeretnétek.
Jókedve ismét felderült. Magához húzott, majd lágyan megcsókolt.
-Imádlak benneteket, de a nyálcserét ne előttem -nyögött fel kínjában szókimondó barátnőm. Mindketten felnevettünk.
-Ez azt jelenti, hogy benne vagy? -függesztettem tekintetem ismét barátomra, aki örömmel bólintott.
-Még szép. Ki nem hagynék egy ilyen bulit. Amúgy is, ha jönnek a medvék, kell egy erős férfi, aki majd megvéd benneteket.
Miából bombaként robbant ki a nevetés, akárcsak belőlem. Nem szántuk bántásnak, és Niall sem vette annak. Velünk együtt kacagott.
-Harry is benne van -szólalt fel pár perc múlva komolyan Mia.
-Akkor már csak Sheit és Collint kell meggyőznünk arról, hogy ez egy jó ötlet lenne -állapította meg Niall oldalra húzott szájjal.
Mély sóhaj tört ki belőlem.
-Collint nem lesz nehéz meggyőzni. Sheilaban már nem vagyok ilyen biztos -tettem hozzá.
-Bízd rám Sheit, te pedig vedd rá az unokatesódat, hogy jöjjön! -kacsintott rám Mia. Bólintottam. Egy gyors pillantást vettet mobiljára. -Nekem most mennem kell, de holnap reggel úgyis találkozunk a stúdióban. Addigra ráveszem Sheit, hogy legalább gondolja át. Ha minden jól megy, akkor egy hét múlva indulhatunk -bizakodó vigyorra húzta szája szélét. Niallal összenéztünk, bólintottunk. -Akkor sziasztok. Köszönöm a forrócsokit -kacsintott ránk, mielőtt kilépett volna az ajtón.
-Szia! -kiáltottunk utána egyszerre, de addigra már a bejárat csukva volt.
-Szerinted bele fog menni? -pillantott le rám Niall. Fejemet mellkasára hajtottam. Hallottam egyenletes szívverését. Éreztem, szívem ugyanilyen tempóban kalapál.
-Nem tudom, csupán reménykedhetek benne. Ha a válasz nem lesz, akkor fogalmam sincs, hogyan tovább. Sheila túl makacs ahhoz, hogy csak úgy meglengesse a fehér zászlót, így még ha bele is megy ebbe az egészbe, akkor is necces, hogy vajon jól sül-e el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése