Bőröndbe...

-Te meg mit csinálsz? -kérdezte meglepetten Greg, mikor benyitott a szobámba, melyben óriási rendetlenség uralkodott. Olyan hatást keltett, mint mikor egy tornádó végez pusztítást egy szobán. Nem mintha egy szobában elférne egy tornádó.
-Mégis minek látszik? Csomagolok -felé sem pillantottam. Minden figyelmemet az kötötte le, hogy a ruháimat egy előre kitalált, részletesen megfontolt szisztéma szerint gyűrjem a bőröndömbe.
-De nem úgy volt, hogy meg akarod találni az emlékeidet és, válaszokat akarsz? -értetlenül pislogott rám, majd megragadta csuklómat, ezzel kényszerítve arra, hogy végre rá is nézzek, ne csak a gyűrött anyagokra.
Elvigyorodtam. Átfutottak agyamon azok a dolgok, melyeket Jeremy árult el és az, hogy az eredeti célomtól teljesen elkanyarodva, egy másik rejtélybe botlottam. Ez a kihívás, talány volt maga Greg.

-Éppen eleget tudtam meg ahhoz, hogy rájöjjek, nekem nem itt kell megoldanom a problémáimat -feleltem végül meglepően nyugodt hangon, bár erős éllel. A srác arcán valami kósza árnyék futott át. Szemeit egy pillanatra lehunyta, majd mikor ismét kinyitotta őket, felsóhajtott. Elengedte csuklómat, mégis úgy éreztem, mintha erős ujjai még mindig csontom köré lennének fonódva.
-Jeremy mondott neked valamit?
-Igen. Elég sok mindent elárult. Igazán beszédes is tud lenni, ha nagyon akar -visszafordultam ruháimhoz, de nem folytattam a pakolászást, inkább leültem a félig üres táskám mellé. Greg szaporábban kezdte venni a levegőt, homlokán egy aprócska izzadtságcsepp jelent meg, amitől hihetetlenül emberinek, érzőnek és törékenynek tűnt, akárcsak egy kisfiú.
Feszült csend állt be kettőnk között. Nem akartam az orra alá dörgölni, hogy tudok a 'terjesztőkről', mégis szívesen közöltem volna vele, hogy igenis tudok pár titkot, amit megpróbált korábban elrejteni előlem és az egész világ elől.
Greg arca, ahogy leült az ágy szélére, sötétségbe borult. A homlokán futó ér kidagadt, szíve szabálytalan ritmusára rángatózott, mint egy partra vetett, haldokló hal. Összekulcsolta kezeit, s előre dőlt. Mélyen gondolatai hálójába süllyedt.
Hosszas percekig csak bámultam némán. Hallgattam szapora levegővételét, néztem, ahogy újabbnál újabb feltevések futnak át agyán, s emiatt néha-néha megcsillan szemeiben a remény, majd mint a gyufaszál, ki is alszik azonnal.
Ezelőtt még sosem láttam ilyennek Greget...Vagyis csak egyszer láttam ehhez hasonló rémes, szinte egészen olívazöld színben, mikor Niallnál voltunk csak mi ketten. Akkor megnyílt előttem, és megmutatta a gyengébbik oldalát is. Most hasonlóképpen enged be a legintimebb szférájába. Mindenki mástól fél. Egyesek a pókoktól, kígyóktól, míg mások a sötéttől, víztől, bezártságtól, az idegenektől vagy az állatoktól, de Greg ezek közül egyiktől sem rettegett. Az ő félelme az érzelmeiben rejlett. Szorongott, akárhányszor csak ezekről kellett beszélnie, mintha tabutéma lenne. Könyörgöm, ez nem olyan, mint mikor egy 5 évessel akarnak beszélni a szexről. Felnőtt ember, mégis retteg attól, hogy bárki is meglássa azt, hogy a szíve igenis még neki is dobog, még akkor is, ha néha erről ő maga is megfeledkezik. 
-És mit fogsz mondani az embereknek Londonban? Ezernyi kérdést fogsz majd kapni. A riporterek meg fognak rohamozni, amit lelépsz a repülőgépről. Egy szabad pillanatod sem lesz -szólt erőtlen hangon.
Mély sóhaj szakadt ki belőlem.
-Greg, én oda tartozom. Ha kell, válaszolok minden kérdésre, kibírom azt a rengeteg sajtótájékoztatót. Nem érdekelnek sem a pletykák, sem az egyéb rosszallások. London az a hely, ahol lehetek valaki és ezt nem fogom eldobni...
-Értem -vágott közbe. Tanácstalanul kaptam fel a fejem. -Értem sem fogod otthagyni mindezt -tette hozzá.
-Mégis mit vársz, erre mit válaszoljak? Mondjam azt, hogy nem számít semmi, itt maradok és boldogan élünk, szülök pár gyereket, míg te a drogot árulod a helyi bárokban? -mire észbe kaptam, már késő volt. Az információk túl gyorsan csúsztak ki számból, az erős arroganciáról, iróniáról már nem is beszélve.
-Jeremy beszélt neked a múltról? -hangja nem volt meglepett, inkább beletörődőnek lehetett volna inkább nevezni.

-Igen. Mesélt pár dolgot.
-Elhitted neki?
-Mégis mit tehettem volna? -csattantam fel. -Egyetlen egy kérdésemre sem tudsz egyenesen válaszolni anélkül, hogy nem manipulálnál engem vagy másokat. Akárhányszor megbízom benned, kiderül, hogy hiba volt.
Éreztem hogy szavaim szíven ütik, de képtelen voltam tovább elfojtani őket. Muszáj volt tisztáznom vele a helyzetet és ez azzal kezdődik, hogy kiborulok, kifakadok.
Ajkait szóra nyitotta, de hang nem hagyta el őket. Csupán tátogott, mint valami aranyhal az akváriumban. Ha szavai nem, gesztusai, szemei sok mindent elárultak. Düh, harag és kétség keveredett tekintetében, ahogy mélyen szemembe nézett. A bűntudat élesen gyomromba markolt. Ha tehettem volna, inkább csöndben maradok, de az ilyen stresszes helyzetek, mindig is a legrosszabba hozták ki belőlem.
-Greg, igazakat mesélt rólad Jeremy? Tényleg drogokkal kereskedsz? -kérdeztem félve, hosszas habozás után -Valóban azért jöttél el innen, mert tartozol a többi drogdílernek?
-Ezt is mind tőle tudod?
Megráztam fejem.
-Az utolsó kérdést magam tettem össze. Erről Jeremy hallgatott, de a hirtelen Londonban való felbukkanásod, illetve a fagyasztóban tárolt köteg pénz és drog segített rájönnöm a dolgokra. Szóval, igaz? Menekültél innen?
Greg felállt, szorosan elém lépett. Arcomon éreztem leheletét, szíve zaklatott kalimpálását fülemben hallottam. Arcomból egy elszabadult tincset a fülem mögé tűrt.
-Igen. Amit most elmondtál, mind igaz. Én is azok közé tartozom, akiktől rémisztő történetekkel próbálják meg távol tartani a lányokat, de már próbálom magam mögött hagyni a múltat.
-Mégis mióta tart ez az egész huzavona? Mikor léptél le innen? -a kíváncsiság ismételten az etikett fölé kerekedett. Éreztem, ha most nem teszem fel a bennem kavargó kérdéseket, talán soha többé nem nyílik még egy ilyen alkalom. Most kellett élnem a helyzet adta lehetőségek tárházával.
-Mikor eljöttél Miamiba, durván kiütöttelek a szerekkel, és ezért lelkiismeret-furdalásom támadt. Tudtam, hogy sosem fogsz azokra a napokra emlékezni még akkor sem, ha csodálatosan teltek. Akkor, az utolsó éjszakádon, mikor elmentünk bulizni, ott volt Keyon, Jeremy, Paul, Rose és persze mi ketten. A szokottnál is jobban kiütöttük magunkat.
-Ekkor mentünk Jeremy kocsijával igaz? -derengett be egy emlék.
A srác bólintott.
-Csak jól éreztük magunkat, de mégis minden másképp sült el, mint ahogy terveztük. Paul túladagolta magát, te elmenekültél, Rose pedig teljesen összeroppant. Jeremy, mióta az öccse meghalt, bosszúra esküdött. Akárhová megyek, a nyomomban liheg, s folyton emlékeztet a múltban elkövetett hibáimra.
-De nem értem. Nem te kényszerítetted Pault, hogy adagolja túl magát..
-De én hoztam a cuccot -szólt közbe, még mielőtt jobban belelendülnék. -Mire elmentem a hotelbe, ahol megszálltál, közölték velem, hogy már távoztál. Hosszas hónapokig kutattam utánad. Kerestelek mindenfele, s közben megírtam azokat a leveleket.
-Hogy bukkantál mégis rám? -szinte megrökönyödve szólaltam meg. Első alkalommal hittem abban, hogy ez nem egy újabb színjáték...Vagyis, először éreztem, hogy ez nem egy kacifántosan kibontakozó hazugság.
-Már majdnem feladtam, mikor Londonban megpillantottalak a TV-ben. Ugyan majdnem egy év telt el, mióta legutóbb láttalak, mégis azonnal felismertelek. A hangod, a mosolyod, a szemeid ragyogása hamar leleplezett téged -válaszolta megtartva a drámai hatást.
-Ezeket miért nem mondtad el korábban? -tértem át egy másik,mégis szorosan idekapcsolódó témára.
-Milyen lett volna az? Odamegyek hozzád, bemutatkozom és letámadlak mindezzel, amit most elmondtam. A végén még rám küldted volna a biztonsági őröket -nevetett fel. A felvetett szituációt én magam is megmosolyogtam. El tudtam képzelni a reakciómat egy ilyen helyzetben. Két értelmes szót se lettem volna kinyökögni.
-Oké, ebben igazad van, de miért vártál ilyen sokáig? Korábban is elmondhattad volna.
-Magad akartál rájönni mindenre, én pedig hagytalak.
-Ó! Ezek szerint az én hibám. Na szép! Köszi szépen! -böktem oldalba nevetve.
-Én nem ezt mondtam.
-De ezt gondoltad -szálltam vitába vele. Nem reagált, csupán megforgatta szemeit. -Ha Miami csak a rossz emlékeket idézi fel benned, akkor mi értelme volt visszajönni ide? -elkomorodó arccal néztem fel rá. Mélyen karikás szemeibe meredtem, hátha sikerül valamit kiolvasnom belőlük, azonban falba ütköztem. Greg saját védvonalába.
-Csupán fel szerettem volna idézni azokat a napokat, mikor itt voltunk mindketten. Reméltem, ha nem veszek tudomást másokról, akkor majd minden ismét olyan lesz.
-De már sosem lesz olyan -tudtam, hogy megjegyzésem fájdalmas lesz, de nem bántam meg.
-Nem. Ami akkor történt, már a múlt része. Te most már Niallhoz és Londonhoz tartozol és nem hozzám vagy Miamihoz.