Kikerekedett szemekkel meredtem rá, ahogy leül velem szemben. Tanácstalanul pislogtam, miközben egyre közelebb és közelebb húzódott hozzám. Éreztem, ahogy belép a személyes terembe. Keze egyszerre arcom felé indult. Szorosan összezártam szemeimet. Arra számítottam, hogy keze hangos csattanással éri el orcámat, de tévedtem. Óvatosan, lágyan simogatott meg, ami eléggé meglepett. Kinyitottam szemeimet, értetlenül bámultam Greget, aki alig 5 centire volt tőlem. Éreztem, ahogy arcomba szökik a vér. Próbáltam uralkodni magamon, de ez lehetetlen volt. Közelsége kiborított, ugyanakkor melegséggel töltött meg. Ez a kettősség az őrületbe kergetett. Az, hogy láttam rajta, benne is hasonló érzések kavarognak, kicsit könnyített a helyzetemen.
Eltoltam magamtól remegő kezekkel. Arcán sötét árnyék futott át. Felsóhajtottam, ahogy ő is. Végül ő törte meg a csendet.
-Keyon azt mondta, segít neked az emlékeid felkutatásában.
Félszegen bólintottam. Torkom száraz volt és kapart. Hiába akartam megszólalni.
Keyon termett mellettünk egy szempillantás alatt. Hosszasan, jelentőségteljesen végigmért bennünket, majd megköszörülte torkát, jelezve jelenlétét.
-Akkor, ha ezt tisztáztuk, indulhatunk? Sok helyet szeretnék megmutatni neked a városban, szóval ideje lenne nekilátnunk a túránknak -hadarta el gyorsan, tipikus amerikai akcentussal. Miközben beszélt, szája széle felfelé ívelt.
Greggel összenéztünk, majd mire válaszolhatott volna, már ott toporogtam Keyonnal az ajtóban, kezemben a kabátommal. Ugyan Miamiban sokkal melegebbnek bizonyult az év ezen szakasza, mint Londonban, mégis a régi beidegződés értelmében. kabát nélkül egy tapodtat sem mozdultam.
A liftben lefelé menet csend uralkodott. Kissé zavarban éreztem magam az idegen srác társaságában. Keyon benyúlt a kabátjának belső zsebébe és egy mobilt húzott elő belőle. Felém nyújtotta. Arcom azonnal felderült. A férfi elmosolyodott, ahogy meglátta ragyogó szemeimet. Gyorsan kikaptam kezéből a készüléket. Sosem számítottam telefonmániásnak, de mióta nem volt nálam a mobilom, kicsit elveszettnek éreztem magam.
-Most már ismét tudsz beszélni a többiekkel odahaza -rám kacsintott, majd elkapta csuklómat, amint pötyögni kezdtem a telefonszámokat. -Várj! Ne itt. Greg hamar rájönne, ha itt kezdenéd el lebonyolítani a beszélgetéseidet -a liftajtó széttárult előttünk. Az előcsarnok tele volt turistákkal, akik hatalmas bőröndökkel, kígyózó sorokban álltak a lift előtt, hogy végre elfoglalhassák szállásukat. Sosem értettem, hogy egyesek miért utaznak el idegen városokba, hogy ott ünnepeljék a karácsonyt vagy a többi nagyobb ünnepet. Számomra a karácsony akkor az igazi, ha otthon, az asztal körül összegyűlik az egész család és mindenki elmeséli, mit történt vele az elmúlt hónapokban, sztorizgatunk, viccelődünk, kiparodizáljuk egymást és természetesen a mama süteményeit felfaljuk. Nincs karácsony a mama isteni zserbója vagy őzgerincsütije nélkül. No meg persze, a fatörzstorta sem maradhat l az ünnepi asztalról.
Gondolataimban elveszve, csak arra eszméltem föl, hogy Keyon áthúz a tömegen, egészen ki a főútig.
-Szerinted? -vert fel álmodozásomból hangja. Értetlenül pislogtam rá. Halkan elkuncogta magát. -Azt kérdeztem, hogy vajon miért félt téged ennyire Greg.
Hajamba túrtam, miközben alsó ajkamat harapdáltam. Vállat vontam.
-Fogalmam sincs. Őszinte leszek, nem igazán tudok rajta kiigazodni az utóbbi időkben...Vagyis már előtte sem nagyon ment -válaszoltam hadarva. Ugyan kezdtem egy kicsit megbízni Keyonben, de még mindig nem voltam teljesen biztos abban, jól teszem. Greg belement, hogy eljöjjek vele és, hogy segítsen, de szemei nem tűntek túlságosan boldognak. Meg akartam kérdezni az okát, de Keyon egy percre sem hagyott minket magunkra, így ezt kilőttem. -Keyon, mi hol találkoztunk? -szegeztem neki kérdésemet hirtelen felindulásból. A srácot láthatóan meglepte kérdésem, ami viszont engem lepett meg. Elvégre azért jöttünk el, hogy megtudjak mindent, erre most értetlenkedik, mikor az eredeti témáról kérdezem? Lehet, paranoiás vagyok, de ez nekem nagyon bűzlik.
Megköszörülte torkát.
-Egy bárban találkoztunk veled, ahol Greg dolgozott. Ő figyelt fel rád, ahogy az asztalnál ülsz és iszogatsz egymagadban -válasza nagyjából egybecsengett azzal a történettel, amire én emlékszem.
-El tudnál vinni oda? -kérdeztem reménykedve. Szinte biztos voltam abban, hogyha oda tudnék menni, ahol ez az egész elkezdődött, valami beugrana.
Keyon megrázta a fejét.
-Az a hely már bezárt és el is kezdték bontani, szóval lehetetlenség. Amúgy sem hiszem, hogy ott túl sok minden az eszedbe jutna. Inkább megmutatok neked egy másik helyet, amire biztosan emlékezni fogsz -rám kacsintott, s egy leintett taxiba ültetett. Feszült csend telepedett ránk. Fogalmam sem volt, merre tartunk vagy mit fogunk csinálni. Csupán reménykedni tudtam abban, hogy Keyon tényleg az, akinek mondja magát.
Csupán két dolgon tudtam agyalni. Keyon kilétén és Londonon. Szinte magam előtt láttam a forgatást, azt, ahogy Peter idegeskedik, a lányok pedig nevetve ugrándoznak, kajacsatáznak, időnként persze énekelnek is. Elképzeltem, ahogy ott vagyunk a stúdióba és felénekeljük az új dalokat, miközben szeretett menedzserünk a fekete bőrszékében ülve bólogat és már-már látja maga előtt azt, ahogy átveszünk egy díjat vagy koncertezünk.
Könnycseppek kezdték égetni szemeimet, de tartottam magam.
Nem! Nem fogok itt összetörni, pláne nem egy taxisofőr és Keyon társaságában. Épp elégszer raktam már össze magam, nem fogok ismét puzzle-ozni.
A taxi hirtelen állt meg, ami következtében lefejeltem az előttem levő ülést. Tompa fájdalmat éreztem a homlokomban, de nem törődtem vele, ahogy Keyon sem tette. Kiugrott az ajtón, a sofőr kezébe egy tízest nyomott, majd tovább is állt. A járdán várt rám keresztbe font karokkal.
-Meg is jöttünk -jegyezte meg, mikor már mellé léptem.
Végignéztem a hatalmas épületen. Egy lepukkadt mozi előtt ácsorogtunk. Felvont szemöldökökkel fordultam felé.
-Egy mozi?
-Ez nem egy mozi, ez A mozi -vágta rá felháborodottan. Védekezőpózba vágtam kezeimet, mire megragadta csuklómat és berángatott. Persze, nem az első ajtón mentünk be, ugyanis az be volt deszkázva. Rossz előérzetem támadt, de azért követtem a lelkes srácot.
Amint beléptünk, egy csapatot pillantottam meg a sötétben. Egy üres injekciós tűre léptem, ami azonnal széttörött talpam alatt. Kezeim azonnal libabőrössé váltak. Megtorpantam, ahogy egyre közelebb kerültünk a láthatóan önkívületben levő fiatalokhoz.
-Hova a francba hoztál engem? -sziszegtem fogaim közül ingerülten. Keyon elvigyorodott.
-Ja! Velük ne is törődj -tovább húzott. Elhaladtunk a bedrogozott társaság mellett. Egyesek alig múlhattak 13 évesek, de kezük máris tele volt apró tűszúrásokkal.
És én még azt hittem, Londonban vannak kemény környékek...
A sötétben egyszer csak megálltunk. Az orromig sem láttam. Még Keyon alakját sem tudtam tisztán kivenni, csupán egy hatalmas, széles vállú fekete pacának tűnt előttem. Egy hideg kéz érintette meg vállamat. Felsikítottam, s közben 180°-kal megfordultam. Rémülten bámultam magam elé, de a feketeségen kívül mást sem láttam. Halvány fény gyűlt tőlem jobbra. A gyenge világítás pont elég volt ahhoz, hogy kivegyem erőteljes vonásait, szeme kékjét, barna haját, széles vállait.
Torkom kaparni kezdett, lábaim remegtek. Tettem egy lépést hátra, de saját lábamban felbotlottam és a földre huppantam. Előttem termett, kezét felém nyújtotta.
-Lucy, segítsek? -kérdezte lágy hangján, amit már régóta ismerek. Elütöttem kezét, amire válaszként csupán egy önelégült vigyor költözött arcára. Onnan, a földről nézve sokkal hátborzongatóbbnak tűnt, az egyébként általam kedvesnek vélt srác.
Ez lehetetlen. Ennyire rossz emberismerő lennék? Nagyon úgy tűnik, hogy igen. Ezek szerint már Londonban is csak megjátszotta magát? Kezdem azt hinni, hogy itt nem is Greg az, aki mozgatja a szálakat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése