Falling

Miért van az, ha senkivel sem akarok beszélni, sem találkozni, akkor minden bizonnyal összefutok egy ismerőssel vagy "jobb" esetben olyas valakivel, akit a hátam közepére sem kívánok? Ennyire utálnak engem ott fent vagy mi? Legközelebb indulás előtt eleresztek egy imát, hátha akkor majd nem kerülök több ilyen kínos szituba. Mindegy. Ha csendben odébb megyek, akkor jószerencsével nem fog észrevenni. 

Halkan hátrálni kezdtem. Megpróbáltam annyira észrevehetetlen maradni, amennyire csak bírtam. Még levegőt is félve vettem, nehogy szemet szúrjak. Természetesen nem is én lennék, ha nem léptem volna botlottam volna meg és nem huppantam volna egy nagy kupac levélbe. Kínomban már felnevettem.
Blake, aki alig pár méterre állt tőlem, ijedten fordult meg, de amint meglátott, arcára kiült a jéghideg undor. Mintha valami kis féreg lennék, úgy méregetett. Azonnal elöntött a düh. Gyűlöltem magam, amiért ilyen könnyedén képes volt felhúzni, de nem tehettem róla. Legszívesebben belevágtam volna a magassarkúmat a hátába, majd behúztam volna neki egyet, hogy eltüntessem azt a beképzelt vigyort az arcáról.
Seggfej! 
-Köszi, nem kell segítened, megy ez magamtól is -sziszegtem fogaim közt bájos hangon. Blake megvonta a vállát, majd odalépett hozzám, de addigra már talpon voltam.
-Egyébként Lucy, mit keresel itt? Azt hittem éppen Greggel lófrálsz. Vagy most Niallal kavarsz? Bocsi kicsit nehezen tudom követni a hangulatváltozásidat -a srác nem kímélt. Levegővételnyi időt sem adott ahhoz, hogy felkészüljek vádló, rosszindulatú szavaira.
-Nem is értem, hogy lehettem veled valamikor jóban -jegyeztem meg hidegen.
-Lehet, akkor még volt egy csöppnyi eszed és nem voltál egy üresfejű Barbie-baba, akit Greg úgy rángat, ahogy csak akar.
-Komolyan az a legnagyobb bajod, hogy én kivel barátkozom? Ennyire unalmas lett az életed, hogy az enyémmel akarsz mindenáron foglalkozni? -vontam fel egyik szemöldököm. Kezdett nagyon elegem lenni a vitákból pláne azok után, hogy Niallal is sikeresen összevesztem. Nem hiányzott még egy ellenség, de nem hagyhattam, hogy bárki csak úgy belém rúgjon.
-Nem érdekel, hogy ki lesz az új legjobb haverod. Az böki a szememet, hogy Greggel lógsz. Ébredj már fel ebből az álomvilágból, amelyben jelenleg lebegsz! Mikor veszed már észre, hogy csak egy újabb trükk mindaz, amit most csinál?
-És? Mit érdekel az téged? Senkim sem vagy, így nem kell velem törődnöd! Nem kértelek meg arra, hogy megvédj! Nem szorulok senkinek sem a védelmére. Képes vagyok magam döntést hozni és megvédeni önmagamat, ha szükséges.
-Törődöm veled, mert ugyan most gyűlölsz és a pokolba kívánsz, de attól még egykoron barátok voltunk, és tudom, csak idő kérdése, hogy ismét azok legyünk.
-Blake, amióta ismerlek, mást sem csinálsz csak kavarsz össze-vissza. Mikor turnéra indultunk, lesmároltál és elhitetted Niallal, hogy én voltam az, aki rád mászott. Mikor Niall még nyáron elment koncertezni, a reptéren ugyancsak megcsókoltál csak azért, hogy szétválassz minket. Elmondanád, hogy ezek után mégis hogyan lennénk mi barátok? -értetlenül pislogtam rá.
Seggfej! 
-Azért, mert ez volt benne a tervben! -kiabálta válaszként. Amint elhagyta a mondat ajkait, szemei megdermedtek. Nem akarta ezt elárulni. Látszott tekintetén.
-Miféle tervben? -kérdeztem vissza meglepődve.
-Semmi. Össze-vissza beszélek.
Megragadtam a karját úgy, ahogy ő tette korábban az enyémmel.
-Blake, nem vagyok ostoba. Most azonnal áruld el, hogy mégis mi a szarról beszéltél az előbb? Milyen tervben szerepelt mindez? Tudni akarom, méghozzá most azonnal! -keményen, követelőzően mondtam. Nem tűrtem ellentmondást. Szívem hevesen zakatolni kezdett mellkasomban, izmaim megmerevedtek. Homlokomon az erek pattanásig feszültek.
-Lucy, ezt nem árulhatom el.
-Pedig belekezdtél úgyhogy kénytelen leszel -vágtam rá váll vonva.
A dobos srác felsóhajtott. Szemeit lesütötte.
-Meg kell értened, nem árulhatom ezt. Megígértem a többieknek, hogy titokban tartom, akárcsak ők.
-Engem azonban rohadtul nem érdekelnek mások. Engem csak az izgat, hogy mégis ki találta ki azt, hogy nekem szakítanom kell Niallal azért, mert te lesmárolsz. Erre az egy kérdésemre kell csak válaszolnod. Ja meg még arra, hogy kik vannak még benne ebbe az egészbe?!
-Lucy, jobb ha keresel valaki mást, mert belőlem ugyan ki nem szeded az infókat! -önelégült vigyora visszatért.
-Ugye tudod, hogy ilyenkor tényleg nagyon gyűlöllek?!
Blake arca megváltozott. Szemei már nem önteltségről, hanem sokkal inkább sajnálatról árulkodtak.
-Hidd el, nem akarod tudni, mi folyik a hátad mögött. Ha rájönnél, valószínűleg többet nem bíznál meg senkiben sem és biztosan összetörnél.
-Miért hiszed még mindig azt, hogy egy törékeny baba vagyok? -tanácstalanul pislogtam rá, de ő nem válaszolt. Arcára bánat költözött. Lesajnált. Pillantásából tisztán látszott. -Blake, tudni szeretném, hogy mi a franc folyik itt. Nem érdekel, hogy azt mondod, nem bírnám ki. Túlélem. Sokkal több dolgot vészeltem már át életem során, mint te azt el tudnád képzelni, szóval nehogy azt hidd, pár név képes megtörni.
-És ha azt mondom, ezek a nevek a legközelebbi baráti körödből állnak? Hogyha azt válaszolom, ők azok, akik mindezt kitervelték? Ha a barátaidat árulókként tüntetem fel? Akkor sem fogsz megtörni? Akkor sem fog fájni mindez? Továbbra is mosolyogva, emelt fővel fogsz a szemükbe nézni nap mint nap? Képes lennél minderre vagy csupán a szádat jártattad?
Az igazat megvallva sokkot kaptam. Nem akarta elhinni mindazt, amit Blake állított. Ugyan egy konkrét nevet sem említett meg, mégis mintha egy lavór forróvizet öntöttek  volna a nyakamba. Azonnal pásztázni kezdtek gondolataim.
Ez lehetetlen. Ők nem tennének ilyet. Nem ártanának nekem. Tudják, hogy mennyire fontos a számomra Niall. Szándékosan nem akarnának elválasztani tőle...De mi van ha mégis? Ugyan miért hazudna nekem Blake? Oké, nem vagyunk puszipajtásak, de azért idáig még ő sem süllyedne, hogy ezt kitalálja. Nem. Ez mind igaz. 
-Ki volt az a srác, akivel Niall ma beszélt? Ki az, aki megpróbálja úgy beállítani a veled folytatott veszekedésemet, mintha Greggel történt volna mindez? -szegeztem neki kérdéseimet több percnyi néma csend után. Meghűlt körülöttünk a levegő. Éreztem, hogy egész arcom elsápad. Szemeimben könnycseppek gyűltek, de elfedtem őket. Nem hagytam nekik, hogy előtörjenek. Nem akartam gyengének tűnni pláne azok után, amit Blake mondott.
Erősnek kell lennem! Muszáj összeszednem magam! Nem tűnhetek gyengének!
-Miféle srác? -értetlenül kérdezett vissza. -Erről én nem tudok semmit.
-Blake! -szóltam rá erényesen.
-Lucy, mivel tudsz rólunk, már nincs sok értelme titkolózni. Ha tudnám, kiről beszélsz, elárulnám, de mivel lövésem sincs, nem tudok mit válaszolni.
-Nem te mondtad Niallnak azt, hogy Greg szorította meg a kezemet?
Megrázta fejét.
-Nem, de bocsánatot kérek a folt miatt. Túlzásba estem. Ne haragudj! Próbáltam felhergelni Greget annyira, amennyire csak lehetett, hogy...-elhallgatott.
-Hogy? -vontam fel szemöldökeimet.
-Hagyjuk. Van egy feltevésem vele kapcsolatban, de amíg nem tudom bizonyítani, mint sem kezdhetek vele.
-Igazad van. Az lenne a legjobb, ha ezt az egész beszélgetést hanyagolnánk.
Úgy éreztem, nem bírnám ki, ha még többet tudnék meg róluk, akárkik is ők. Hátrálni kezdtem, majd futásnak eredtem. Hazáig meg sem álltam. Pontosabban a szobám ablakáig. Mint mindig, mikor valami rossz történt, most is oda kuporodtam kedvenc pokrócom társaságában. Boomer is odatelepedett mellém. Érezhette rajtam, hogy valami nagyon nincs velem rendben.
-Boo, szerinted mit kellene tennem? Felejtsem el a hallottakat, vagy derítsem ki mi folyik a hátam mögött? -lepillantottam hűséges kutyusomra. Hatalmas csokoládébarna szemei láttán elmosolyodtam. -Igazad van. Túlzottan makacs vagyok én ahhoz, hogy csak szemlélődő legyek a saját életemben. Nem érdekel, mibe fog kerülni, de kiderítem, hogy ki az, aki bábmesternek hiszi magát. Nagyon remélem, hogy ezúttal nem Greg lesz az, aki a szálakat mozgatja, mert akkor már komolyan elveszítem az irányítást.
Egy mély sóhaj szakadt fel tüdőmből. Összegömbölyödtem a párkányon. Boomer odahajtotta buksiját, s addig vigyázott rám, mígnem álomba szenderedtem...