Bármennyire is próbálkoztam, lehetetlenség volt megszabadulni a képtől, melyben Jeremy kék szemei csillantak meg a halovány fényben. Olyan volt, mintha fejemben végtelenítve menne a lejátszás erről a jelenetről.
Forgolódtam jobbra-balra, több kávét is megittam, majd rá néhány altatót bevettem, de mind hiába. Amint szemeim lecsukódtak, az emlék élesen hasított koponyámba. Néha már úgy éreztem, égeti azt.
Sóhajtva ültem fel az ágyban. Észrevettem, hogy időközben elejtettem a telefonomat, így keresésébe kezdtem. Mivel nem igen mozdultam meg az elmúlt órákban, nem volt nehéz megtalálni a szőnyegen heverő kis szökevényt. Kezembe vettem, s visszamásztam a takaróm és párnáim közé. Ujjaim remegve tartották a már kissé elavult készüléket. Felsóhajtottam. Lassan, egy darab szám/percenkénti sebességgel, végül sikerült bepötyögnöm Niall számát. Torkomban csomó keletkezett, éreztem, ahogy szívverésem meglódul, s egy pillanatra megáll, ahogy megnyomtam a híváskezdeményező gombot. Újabb sóhaj tört elő belőlem.
Mi van akkor, ha haragszik rám? És ha nem bocsájt meg? Hogy kérjek bocsánatot? Miképpen? Hogy magyarázzam el neki, hogy az égvilágon semmit sem értek és ha lehetőségem lenne rá, akkor átúsznám az óceánt, csakhogy ismét otthon legyek? Hogyan közöljem vele, hogy a karácsonyt lehet, itt töltöm, miközben még 3 hét van vissza az ünnepig? Nem kérhetem, hogy falazzon nekem a lányok előtt, ahogy azt sem, várjon meg. Akkor mégis mi értelme van ennek az egésznek? A kérdéseire valószínűleg nem fogok tudni választ adni, ha pedig mégis, akkor feleletem az ellenkezője lesz annak, mint amit hallani akar. Nem akarom még jobban megbántani. Szeretem és ezért nem tehetem ezt vele.
-Hahó? -Niall álmos, de már kissé ingerült hangja rázott vissza a valóság szürkeségébe.
Ijedten kaptam levegő után. Szólni akartam, de hangom félúton elakadt valamerre. A szöszi gondterhelten sóhajtott fel, amitől szívem erőteljesen összehúzódott. Nem tudtam, hogy lehetséges-e valóban szívfájdalmat érezni, de én ezt ahhoz hasonlónak tudtam be, mint amit rengeteg versben olvashattam. Olyan volt, mintha valaki erőből mellkasba bokszolt volna, s a levegő bennszorult volna. Oxigén után kapkodtam, majd köhögésben törtem ki. Niall felkapta fejét. Egyszeriben érdekelni kezdte, ki az, aki az éjszaka közepén zargatja. Kíváncsian fülelt, hátha meghal valami árulkodó jelet. Mindeközben én próbáltam összeszedni magam.
-Lucy, jól vagy? -rontott be a szobába Greg kétségbeesetten. Szívem kihagyott egy ütemet, ahogy megpillantottam felém sietni. A mobilt reflexszerűen elhajítottam a bőröndöm felé, így a ruhák közt tökéletesen eltűnt. Arra viszont már nem maradt elég időm, hogy ki is nyomjam, így csak reménykedni tudtam benne, hogy Niall megtette helyettem, ám volt egy olyan sanda gyanúm, hogy kíváncsisága az etikett fölé emelkedik és hallgatózni kezd.
Greg előttem termett. Két keze közé fogta arcomat. Óvatosan forgatni kezdte a fejemet. Még mielőtt bármilyen következtetést is levonhatott volna, kiszabadítottam magam kezei közül.
-Jól vagyok, csak félrenyeltem -vetettem oda meglehetősen ellenségesen. Magam is meglepődtem, mennyire élesnek bizonyult hangom. Greg felsóhajtott. Lassan feltápászkodott mellőlem, s elindult az ajtó felé.
-Lucy, elhiszem, hogy haragszol rám, de nem én tehetek mindenről. Sajnálom, ami tegnap történt. Fogalmam sem volt, hogy Keyon miben mesterkedik. Máskor egész megbízható tud lenni, de úgy látszik, ha Jeremy is a képbe kerül, akkor egészen más a helyzet -elhallgatott, mintha nem merne túl sok információt kiadni, mert fél, hogy bajba kerül. Nekitámaszkodott az ajtófélfának. -Lucy, akármilyen furán is hangzik, sajnálom. Nem akartam, hogy így alakuljon, én tényleg csak a legjobbat akarom neked.
Elmosolyodtam. Egész közel álltam meg hozzá.
-Honnan tudjam, hogy igazat beszélsz és nem csak egy újabb trükk részét képezik szavaid?
Greg vállat vont önelégült vigyorral arcán.
-Sehonnan. Nem is kell igazán tudnod, csupán érezned. Hallgass a szívedre és megtalálod a válaszokat -felelte "virágnyelven", majd angolosan távozott, s behúzta maga mögött az ajtót.
Ismét egyedül maradtam a szobámban. Vagyis, csak majdnem egyedül. Egy pillanatra megfeledkeztem a mobilról, ami egy halom ruha közepén pihent, a szoba másik sarkában. Reméltem kaptam a készülék után, miközben Greg szavai kavarogtak fejemben, akárcsak Jeremy mondatai, és rémisztő pillantása.
Hamar ráeszméltem, hogy legrosszabb elképzelésem valósult meg. Niall még mindig fülelt a vonal túlsó végéről. Szívem, akárcsak egy megvadult musztáng, vágtatni, dübörögni kezdett mellkasomban. Fülemben éreztem a süketítő basszust. Egy nagyot nyeltem. Remegő kezekkel emelem a készüléket a fülemhez. Néma csend fogadott. Az ír énekes teljes odaadással hallgatózott. Az egyetlen zajt csupán remegő lélegzete adta ki.
-Lucy? Lucy, te vagy az? -hangja féltő volt. Lelkemet vad érzés kerítette hatalmába. Olyan, volt, mintha két karja közt lebegtem volna. Abbamaradt mindenféle remegés, rettegés.
-Igen, én vagyok az -válaszoltam végül kellő drámai szünetet hagyva. Niall szívéről ólomsúly szabadult fel. Magam előtt láttam felderülő arcát, amitől nekem is egyből jobb kedvem lett.
-Már azt hittem, valaki csak szórakozik ilyenkor -jegyezte meg nevetve. -Le akartam tenni, de örülök, hogy nem tettem -tette hozzá.
-Mennyit hallottál? -kérdeztem félszegen.
-Épp eleget ahhoz, hogy teljesen elveszítsem a fonalat.
Elnevettem magam.
-Ha ez megnyugtat, én sem nagyon tudom összerakni a képet -szóltam kínomban már nevetve. Niall azonban komor maradt, ami meg is rémisztett.
-Kicsim, mondj el kérlek mindent, amit tudsz. Beleőrülök abba, hogy nem tehetek semmit, miközben látom, hogy szenvedsz. Kérlek, legalább hagyd, hogy segítsek.
-Egy pillanat -az ajtóhoz rohantam, s a zárban elfordítottam a kulcsot, hogy Greg még csak véletlenül se tudjon félbeszakítani minket. Egy percig olyan volt, mintha Niall is itt lenne mellettem. Éreztem közelségét, teste melegét, csókja ízét, puha ajkait, ahogy ajkaimhoz simulnak, ujjait, miközben hajamba túrnak egy hosszú, forró csók közben, éreztem azt is, ahogy egy csókot lehel homlokomra, nyakamra, mielőtt ő is aludni tér, vagy azt, mikor ujjainkat összefonva öleltük egymást. Karjai közt mindig is biztonságban éreztem magam, s most is, hogy csupán képzeletemben vethettem magam azok közé az oltalmazó végtagok közé, megnyugodtam.
Mesélésbe kezdtem. Részletesen elmondtam neki mindent arról, miért nem a saját mobilomon hívom, a delfineken át, egészen a moziban történtekig. égig türelmesen hallgatott. Minden érzelmét leplezte. Csupán a tényekre hagyatkozott, s egyszer sem szólt bele. Időnként kezdett a beszélgetés, inkább kihallgatásba átcsapni. Egészen addig, míg Jeremy neve elő nem került, nyugodt maradt, azonban amint a kék szemű srác előtérbe helyeződött, érzelmei a felszínre törtek.
-Szóval ő az, aki miatt nem emlékszel semmire? -szegezte nekem felháborodottan kérdését. Megráztam fejem, holott ő ugyebár nem láthatta gesztusomat.
-Nem. Vagyis nem teljesen -feleltem bizonytalan, elcsukló hangon. -Nem hiszem, hogy bölcs dolog lenne ilyen hamar következtetést levonni, elvégre Greget is folyton másképp ítéljük meg.
-Inkább csak a te véleményed változik gyakran. A szememben még mindig szálka -vágta hozzám. Felvontam szemöldököm.
-Én mintha nem így emlékeznék. Ha a memóriám nem csal, akkor ti ketten egykor még barátok voltatok.
-Kicsim, nem akarok gonosz lenni, de szerintem a te emlékeidre ne hagyatkozzunk.
-Szemét vagy, vedd tudomásul! -mordultam rá nevetve, mire ő is felkacagott.
-Sss! -csitított. -A végén még a börtönőröd meghallja, hogy nevetgélsz, beszélgetsz és gyanút fog...Vagy őrültnek hisz.
Ismét elővettem a komoly lényemet.
-Akkor mi legyen? -tereltem vissza a beszélgetést az eredeti vágányba.
Niall sóhaja rengeteg mindent elárult a fejében és lelkében dúló harcokról. Egyszerre volt dühös, csalódott, kétségbeesett, aggódott miattam és a londoni dolgok miatt, ugyanakkor fáradt és nyúzott is volt, de a csevejünk némi energiával töltötte fel.
-Maradj ott és tudj meg minél többet! Ne, ismétlem: NE találkozz Jeremyvel, míg oda nem érek!
-Mi? Idejössz? -felpattantam az ágyról. -De mégis hogyan? Hisz nemsokára indul a turnétok. A menedzseretek nem engedne el, pláne nem most és főleg nem miattam.
-Nem érdekel, hogy mit fog szólni hozzá. Nem nézem végig tétlenül, ahogy Jeremy idegileg kikészít téged abban a városban. Célja volt azzal, hogy leleplezte magát és azzal is súg, hogy pont most. Ugyan nem tudom még, mire készül, de ki fogom deríteni. Megígérem! -minden egyes szavából sütött a magabiztosság, az erő, a férfiasság. Elmosolyodtam. Mire válaszolhattam volna, a vonal megszakadt, mivel az összes pénzt lebeszéltük a kártyámról.
Leültem a földre, s hátamat a falnak vetettem.
Ha Niall idejön, minden megváltozik. Ezt nekem kell megoldanom és nem neki. Valahogy muszáj lesz lebeszélnem erről az útról. Hiányzik, de ha most ideutazik, lekési a koncerteket, amit nem fogok hagyni. A karrierjét nem engedem, hogy miattam dobja el. Én is rajongóként kezdtem, és emlékszem mennyit jelentett egy-egy dal, főleg, mikor a koncerten énekelték. Nem. Ezt nem vehetem el a rajongóktól. Miattuk jutottak el oda, ahol most vannak és erről nem szabad megfeledkezniük. A saját önzőségemnek is van egy határa, amint ezzel a húzással jócskán túllépnénk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése