Blog

Hamar a sajtó és a paparazzók fülébe jutott, hogy korai volt Sheila temetését szervezni. Amióta napvilágra került általuk a hír, amit mi magunk sem tudjuk, hogy került hozzájuk, azóta egy szabad percünk sincs. Mindenki tudni akarja barátnőnk tartózkodási helyét, mintha legalábbis mi tisztába lennénk vele.
Felreppent az a hír is, miszerint a biztosítási pénzre pályáztunk, és ezért adtuk elő Shei halálhírét, valamint egy olyan összeesküvés is született, ami egyszerre volt nevetséges, sértő és abszurd is. Néhány megrögzött jóakarónk ugyanis azt kezdte terjeszteni rólunk, persze csak jó-szándéka jeléül, hogy mivel nem vagyunk olyan híresek, és nevünk is csak most jelent meg, ezzel az átveréssel próbáltuk magunkra irányítani a közönség figyelmét, hátha legalább sajnálatból vagy együttérzésből meghallgatják a dalunkat.
 Mind közül nekem ez tetszett a legjobban. Ezen bármikor képes voltam egy jót nevetni. Mia inkább felháborodott rajta és nem félt éles nyelvével beolvasni pár kelletlen paparazzónak is, ha a helyzet úgy hozta, s mostanában elég sokszor botlottunk beléjük.
Két napja cikkeznek a különféle újságok, napilapok, internetes fórumok Shei eltűnéséről és annak lehetséges okairól. Bár a legtöbbje őrültség és inkább csak viccelődés szintjén mozgott, egy-két igen jó ötletet adott, aminek szívesen utána is jártunk volna, csakhogy a paparazzók minden lépésünket figyelik, így szabályosan a házban ragadtunk. Szerencsémre nem kellett egyedül töltenem időmet az újonnan kialakult börtönömben. Niall egy pillanatig sem hagyott magamra. A nyomozás gondolata felpezsdítette. Szívesen segített, kigyűjtötte a fórumokat, telefonálgatott, próbálta elintézni, hogy legalább egy napra leszálljanak rólunk a fotósok, de adódott olyan pillanat is, mikor egyszerűen csak főzött nekem egy kávét, vagy magához ölelt a kanapén, hogy együtt nézhessünk meg egy filmet. Milliónyi oldalt olvastunk végig, s mindről szorgosan feljegyzéseket készítettünk, hátha ezzel megyünk majd valamire. Érthető módon, ez a taktika sikertelennek bizonyult.
A tény, hogy nem a legjobb barátnőm ült az égő kocsiban, kissé megnyugtatott, bár gondolataimból a fekete felhők továbbra sem távoztak.
-Kicsim, Sheilanak volt blogja? -kérdezte Niall megtörve ezzel a csendet. Már órák óta keresgéltünk, nyomoztunk. Mindketten tudtuk, hogy tűt keresünk a szénakazalban, mégsem adtuk fel.
Azon nyomban felkaptam a fejemet. Gondolataim sebesen cikáztak. A fiú mellé telepedtem.
-Nem tudok róla -a monitorra siklott tekintetem. -Ez mi?
-Olyan, mint egy nyilvános napló. Minden le van benne írva, már az Xfactor előtti időkből is származnak bejegyzések -Niall visszapörgette az archívumot. -Majdnem két éves ez a blog. Nem lehet, hogy az övé?
-Kifejezetten fura és ijesztő lenne, ha kiderülne, hogy valaki már két éve figyeli minden mozdulatát, szóval szerintem de, ez tuti, az övé -beleolvastam az egyik bejegyzésbe. Épp azt a napot mesélte el mély részletekkel, amikor kiestünk a műsorból. Az érzelmek egyszerre fogtak el. A felismerés, hogy ezt bizony ő írta, a stílus, a szóhasználat és minden egyéb egyértelműen erről árulkodott, átéltem újra azt a percet, az akkor előtörő pillanati csalódottságot, melyet hamar átvett az öröm, a boldogság és a felszabadultság, valamint a tudat, hogy alig pár órája frissítették a blogot, ami egyenlő volt Shei testi épségével.
Nem vártunk sokat, az utolsó bejegyzéshez pörgettünk. Végigolvastuk legalább hússzor, de semmi használható infót nem találtunk benne. Se név, se hely, mégcsak az időjárásra utaló jelet sem hagyott. Csalódottan sóhajtottunk fel mindketten.
-Sajnálom, azt hittem, ebből majd megtudunk valamit -jegyezte meg halkan Niall. Megráztam a fejem, s arcon pusziltam.
-Rengeteget segítettél. Legalább most már abban biztosak lehetünk, hogy életben van, sőt még internetelérhetősége is van -ekkor hirtelen szikraként pattant ki fejemből egy ötlet, mely tudtam, Niall tetszését nem fogja elnyerni. Leugrottam az ágyról. -Ez alapján vissza lehet keresni a helyet, nem? Mármint a blog segítségével -Niall zavartan bólogatott. Egyenlőre nem sejtette, mire is akarok igazából kilyukadni.
-Van olyan ismerősöd, aki képes ilyesfajta Hacker munkára? -vonta fel egyik szemöldökét. Szinte látható volt szemeiben, mikor rájött, kire gondolok. Arcomon széles vigyor ült..amolyan gonosz fajta. -Bárkit, csak őt ne. Te is tudod, hogy nem bízhatunk meg benne! -kezdett azonnal heves ellenkezésbe, épp ahogy sejtettem.
-Niall, tudom, hogy nem csíped, de ő...
-Nem az a gond, hogy nem csípem. A spenótot nem csípem, őt kifejezetten gyűlölöm -vágott vissza idegesen, megemelt hanggal. -Nem értem, miért nem tudod őt már végre a múltadba temetni.
-Azért, mert egy embert nem lehet csak úgy kitörölni a tudatból -feleltem ingerülten. A düh kezdett szétáramlani bennem, de tudtam, tartóztatnom kell magam. Nem ez a legmegfelelőbb hely és idő ahhoz, hogy egymás torkának ugorjunk.
-Greg egy manipulatív szemét seggfej és ezt te is pontosan tudod! -förmedt rám ismét.
Egy mély sóhaj szakadt ki belőlem, mely többet elárult legbelsőbb érzéseimről, mint ezernyi szó. Niall is érezte ezt. Felgyorsult légzését és szívverését igyekezett visszaterelni az eredeti állapotába. Hajába túrt. Szemeiben megbánás ült.
-Niall, Sheila a legjobb barátnőm és fogalmam sincs róla, hogy merre van, mit csinál, miért nem jön haza. Annyit viszont biztosan tudok, hogy az eltűnésének egyik fő oka én vagyok, ezért nekem is kell őt megtalálnom. A rendőrség hiába keresi, nem fogja megtalálni -leültem mellé. Kezét tenyereim közé vettem. -Figyelj, Greg pontosan tudja, hogy kell eltűnni mások elől, s egy ilyen helymeghatározás sem hiszem, hogy kifogna rajta. Talán ő az egyetlen, akinek a segítségével megtalálhatom Sheit. Érte bármit megtennék, ezt te is tudod, szóval kérve kérlek, ne akard, hogy elzárkózzak Greg elől, mert nem fog menni. Valahányszor megpróbálok elszakadni tőle, valahogy mindig visszatérek a közelébe. Talán a sors keze, nem tudom, de azt igen, hogy ő segíthet. Szeretném, ha tudnád, szer...
De nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot. Állam alá nyúlt, lassan magához húzott, majd puha ajkával könnyed csókolt lehelt ajkamra. Tudtam, nincs szükség bizonygatásra. Mindketten megbíztunk a másikban, még akkor is, ha időnként valamelyikünkből féltékenységi roham tör ki. Éreztük, nem attól lesz erős a kapcsolatunk, hogy hányszor mondjuk egymásnak azt a bizonyos sz-betűs szót, hanem attól, hányszor öleljük magunkhoz a másikat bánatukban, hányszor csókoljuk meg egymást mélye, szenvedélyesen, s hányszor engedünk a másiknak betekintést legmélyebb érzelmeinkbe, aggodalmainkba, vágyainkba. A nyíltság tett minket összetartóvá, valamint az a rengeteg megpróbáltatás, amin keresztül kellett mennünk. Mások talán már régen feladták volna, de mi túlzottan makacsok voltunk.
-Hívd fel! -tartotta elém a mobilt a szöszi, miután ajkaink fájdalmat búcsút vettek egymástól. -Nem zavar, ha vele kell együtt dolgoznunk, de csak addig, míg ez az egész közös. Nincs titkos csapat, sem kamu, sem félrebeszélés. Ezt mi ketten kezdtük el, és most őt vesszük be.
Bólintottam.
-Megígértem, vagy tán elfeledted? -vontam fel szemöldökeimet nevetve. -Nincs több titok, se hazugság -rákacsintottam, s már tárcsáztam is.
-Csak nem Lucy az, a nagy biztosítási csaló? -szólt a készülékbe nevetve Greg.
-Csak nem Greg az, tudod az az orbitális seggfej?!
-Ez most fájt. Mélyen fájt -sóhajtott fel színpadiasan. -Szóval, miben segíthetek? Csak nem részesedést ajánlsz fel a biztosítási pénzből?
-Haha. Jó vicc. Még ha igaz is lenne, se kapnál belőle.
-Akkor nem az? Kár. Pedig kezdtem azt hinni, hogy végre előjött a rossz-kislány éned.
-Még egy ilyen beszólás, és ez a rossz-kislány szétveri a hátsódat! -figyelmeztettem, bár hangomon halható volt a nevetés.
-Ez esetben passzolok. Gondolom, nem azért hívtál, mert hiányzom.
-Lottóznod kellene -feleltem. Greg csak egy sóhajjal reagált. -Figyelj, egy fontos dolgot kell megbeszélnünk.
-Terhes vagy? -vágott közbe kirobbanó nevetéssel.
-Greg! -süvöltöttem rá. -Egyáltalán nem viccelek. Sheilaról van szó.
A fiú érezhetően megváltozott, mind hanghordozásban, mind beszédtempóban, akcentusban.
-Sikerült megtudnod róla valamit?
-Pont ebben kérem a segítségedet. Te tudod, hogy kell eltűnni az emberek szeme elől. Talán van pár ötleted, hogy hova mehetett -mivel válasz nem érkezett, tovább folytattam. -Valamint megtaláltuk a blogját. Pár órával ezelőtt frissítette. Abban reménykedtünk, hogy hátha neked sikerül ez alapján egy helyet visszakeresned.
-Otthon vagy? -kérdezte végül, több percnyi néma csend után.
-Igen. Niall is itt van.
-Ó! Értem. És ő tudja, hogy...
-Tudja -szóltam közbe határozottan.
-Most nem vagyok a városban, de mit szólnál, ha hétre átmennék hozzád. Addigra megpróbálok összeszedni pár dolgot, amivel könnyebben megtalálhatjuk az elveszett bárányt.
-Köszi, Greg. Jövök neked eggyel! -mondtam hálásan. Szívemről kőhalmok omlottak le. Könnyebbnek éreztem lelkem, felszabadultabb és optimistább lettem alig egy perc alatt.
-Felírom a listára -mormogta orra alatt, inkább magának, mintsem nekem.