Ijedten riadtam fel mély, kellemes álmaimból. Niall azonnal mosolyogva húzott oda magához. Érintésétől egyből megnyugodtam. Viszonoztam mosolyát.
-Jó reggelt, Kicsim -egy csókot nyomott ajkaimra. Imádtam, mikor ébresztőnek ezt alkalmazta. Ahogy hozzámért, számat áramütés érte. Szívem hevesen lüktetett.
Régebben azt hittem, ez az érzés majd idővel elmúlik, de most úgy érzem, napról napra egyre erősebbé válik. Kötődésünk, ragaszkodásunk minden perccel erősebb lesz, még akkor is, ha időnként összekapunk, és legszívesebben kilöknénk a másikat az ablakon...Szerencsére az utóbbi érzés csak kevésszer fordul elő.
-Tubicáim, gyertek már! -szólt ránk ismételten Shei, aki már izgatottan toporgott az ajtónkban barátjával. Felsóhajtottam.
-Nagyon türelmetlen vagy -jegyeztem meg szem-forgatva, mialatt kimásztam a takaró alól, s magamra kaptam pihe-puha köntösömet.
Barátnőm nem várta meg, míg mi a magunk tempója szerint lemászunk a földszintre. Amint megbizonyosodott róla, hogy nem fogunk visszaaludni, otthagyott bennünket. Mélyen sóhajtottam fel. Niallra tévedt tekintetem, aki mindössze egy boxert viselt. Izmos mellkasa és hasa látványától vér szökött arcomba. Már milliószor láttam kidolgozott izmait, mégis még mindig zavarba jöttem, amit ő nagyon élvezett és kifejezetten jól szórakozott rajta.
Hátulról átölelt. Nyakamban éreztem forró szuszogását, bőre égette hátamat.
-Jó kislány voltál az idén? -suttogva kérdezte. Szavait érzékien elnyújtotta. Nagyot nyeltem.
-Igen. Azt hiszem.
Nem értettem, mire megy ki a játék, mégis belementem anélkül, hogy bármiféle kérdéssel bombáztam volna.
-Menjünk, teszteljük le! -forró csókokkal borította el nyakamat.
-Ha így folytatjuk, sosem jutunk le -figyelmeztette, mielőtt még elgyengültem volna. Térdeimből az erő gyorsan párolgott el.
Niall egy szót sem szólt. Megfogta kezem, levezetett a nappaliba. Szokás szerint mi voltunk az utolsók.
Oké, ideje lenne hozzászoknom a pontossághoz...No meg Niallnak sem ártana ha egy kicsit tanulmányozná az órát.
Végignéztem az izgatott párokon. Mindannyiuk szemében gyermeki kíváncsiság csillogott. A tűz hangosan ropogott a kandallóban. Zokniban, pizsamában, köntösben csapzott hajjal jelentünk meg egytől egyig. Karácsony reggele volt, ráadásul baráti körben, senki sem foglalkozott azzal, hogy hozza a modell külsőt.
A fa felé fordultunk.
Szépen feldíszítették. Nem giccses, pont tökéletes.
Alatta tömött sorokban álltak az ajándékok. Mindannyian vettünk ajándékot mindenkinek, mert így az igazságos. Igaz, a csomagolással nem igazán foglalkoztunk, helyette inkább csak egy-egy dísztasakba rejtettük az általunk kigondolt meglepetést.
-Akkor kezdhetjük? -kérdeztem végül, mikor már majdnem negyed órája szuggeráltuk a csomagokat. Biztosan a nemlétező-röntgenlátásunkat próbáltuk tesztelni...sikertelenül. Nem voltunk alkalmasok X-men-eknek. -Stoppolom a kezdést! -kiáltottam fel, mivel válasz nem érkezett. Az ajándékhalomhoz léptem. Elsőre képtelen voltam megtalálni a két legjobb barátnőmnek szánt csomagot, de végül meglettek...Szerencsére. Ha véletlenül otthon hagytam volna őket, akkor valószínűleg egy "véletlen" baleset során nyomom veszett volna. -Én ezt a két ajándékot szeretném átadni annak a két személynek, akik végig mellettem álltak. Nem csak az Xfactor alatt, de már előtte is a családom részét képeztétek -éreztem, hogy könnycseppek növekednek szemeimben. Visszapislogtam őket. -Szeretném megköszönni mindazt, amit tőletek kaptam. Tudom, egy ajándékkal nem tudom viszonozni mindazt, amit nekem adtatok, nyújtottatok, de azért remélem, tetszeni fog mindkettőtöknek -rájuk mosolyogtam. -Shei, Mia, boldog karácsonyt kívánok! -szorosan magamhoz öleltem őket, míg ők két oldalról egy-egy puszit nyomtak orcámra.
-Kíváncsivá tettél -kacsintott rám Mia.
-Igen, engem is nagyon érdekel, hogy mit rejtegettél ezidáig -vette át a szót Sheila.
Mindkettejük kezében megjelent egy-egy fekete doboz. Sheila-ét egy rózsaszín, míg Mia-ét egy kék szalaggal kötöttem át. A doboz fedele szorosan simult az aljához, így kellően megnehezítette a lányok dolgát. Végül aztán sikerült a kis ékszerdobozt felnyitni. Mindkettejükében egy párnán egy ezüstlánc pihent, aminek a közepén a Dreamer felírat ékeskedett. Shei azonnal a szeméhez kapott.
-Lucy, ez gyönyörű -törte meg a csendet végül Mia, elérzékenyült barátnőnk helyett.
-Imádom -nyökögte ki nem sokkal utána a másik lány is. Hatalmas kő esett le a szívemről. Azonnal öt kilóval könnyebbnek éreztem magam.
Fehér fogaim megvillantak az örömtől. Féltem, sőt rettegtem attól, hogy majd nem fog nekik tetszeni az ajándékom, de úgy tűnt, teljesen odáig vannak érte. Mindketten a barátjuk elé léptek, akik egy-egy ügyes mozdulattal be is kapcsolták a vékonyka láncokat.
Miután a lányoknak átadtam a meglepetést, a többiek következtek. Az ő ajándékuktól már nem paráztam annyira, bár volt bennem még némi kétely, de az is hamar elszállt. Collinnak egy menő, divatos sapkát vettem, mert folyton arról panaszkodott, hogy megfagy a füle, mikor kilép az utcára. Hazzt egy csillámtetoválás-készlettel leptem meg...Eléggé hirtelen felindulásból vásároltam neki. Nem gondoltam át alaposan, vissza is akartam vinni, de úgy voltam vele, ez egy jó poén lesz, amin majd mind jót nevetünk. Ez a terv lényegében be is vált, sőt azon nyomban nekiláttunk a srác kidekorálásának. Mia, Sheila valamint Niall is kiélte a feltörő gyermeki kreativitását szerencsétlen srác bőrén. Egy idő után már kezdtem sajnálni szegényemet. Erős meggyőződésem volt, hogy ezek után egy életre megutált.
-Bocsi, Harry, nem számítottam rá, hogy ez lesz -mosolyogtam rá
bociszemekkel. Összeborzolta a hajamat és felnevetett.
-Ne hülyéskedj! Nézz rám, én vagyok a legmenőbb! -körbefordult. Az egész srác egy merő csillámpor volt. Lazán beállhatott volna diszkógömbnek vagy esetleg csillámpóninak.
Az utolsó ajándék, amit átadtam, azt Niallnak szántam. Neki egy órát vettem, mert az előzőjét már a kor megviselte egy kicsit. Ez volt az egyetlen olyan ajándék, melyben száz százalékig biztos voltam. A hátoldalába belegravíroztattam a nevünket, valamint az évet. Ettől olyan személyesebb lett.
Niall ámulva pillantott az órára, majd rám, vissza a karórára, s ismét rám.
-Tetszik? -kérdeztem félszegen. A fiú válasz helyett megcsókolt. Ez többet mondott minden szónál, akár a Raffaello.
-Mivel te még nem kaptál semmit, ezért most szeretném én átadni az ajándékokat -mondta a szöszi, miután elváltak ajkaink. Kíváncsiság fúrta az oldalamat. Fogalmam sem volt róla, mit kapok tőle. A lányokat is alaposan kifaggattam, de azt mondták, nem kért tőlük segítséget. Ez egyszerre töltött el örömmel és aggódással egyaránt. Egy dobozt nyújtott felém, alaposan becsomagolva. -Egy olyan ajándékkal szerettelek volna meglepni, amitől akkor is eszedbe jutok, ha esetleg a világ másik felén vagyok éppen. Szeretném, ha ez egy olyas valami lenne, ami a te személyiségedet tükrözi -tekintetét a dobozra eresztette. -Sokat agyaltam azon, mi lenne a tökéletes a számodra. Tudom, nem vagy az a fajta lány, akinek az számít, hogy minél drágább legyen valami. Te azt szereted, ha látszik az ajándékon, hogy az, akitől kapod, ismer. Nagyon remélem, ezt egy ilyen meglepetésnek fogod majd gondolni -átadta két puszival kísérve. Izgatottan néztem körbe. Kezeim remegtek, szívem a torkomban zakatolt.-Na, nyisd már ki! -ripakodott rám Mia.
-Nyitom már, nyitom -keltem saját védelmemre. Lassan leszedtem a fekete dobozka tetejét. A fehér párnán egy gyönyörű Pandora karkötő pihent. Tizenhat éves korom óta vágytam egy ilyenre. De ezt eddig még sosem mondtam senkinek. -Honnan tudtad? -fordultam könnyes szemekkel barátom felé. Önelégül mosollyal arcán vállat vont.
-Nem adhatom ki a forrásomat -felelte. -Ezek szerint tetszik?
Ajkamba haraptam. Heves bólogatásba kezdtem.
-Hogy tetszik-e? Egyszerűen imádom. Olyannyira, hogy azt szavakkal le sem lehet írni.
A fiú egyetlen másodperc alatt a csuklómra erősítette az ezüstékszert. A díszeknek mind volt jelentőségük, amiket értettem is és örömmel tapasztaltam, hogy Niall mindezekre emlékezett. Ugyan nem árulta el, de volt egy sejtésem, kitől kapott instrukciót a karkötővel kapcsolatban. Egyedül anyukámnak mutattam meg egyetlen egyszer ezeket az ékszercsodákat. Valószínűleg ő jegyezhette meg ilyen jól.
Niall épp a többi ajándék után nyúlt, hogy azokat is átadja, mikor csengőszó rázta meg a házat. Értetlenül néztünk körbe, de senki sem tudta a választ arra, vajon ki lehet az...Illetve senki más, rajtam kívül.
Jeges veríték folyt végig gerincem mentén, valamint a homlokomon. Az egy perccel ezelőtti gondtalan boldogság semmissé lett, mintha sosem létezett volna.
-Megyek, kinyitom -indult meg az ajtó felé Sheila.
Game over! Ha Sheila vagy bárki más meglátja Greget, akkor mindennek vége. Többet egyikőjük sem fog bennem megbízni. Már túl sok lehetőséget játszottam el. Ezt most nem tehetem tönkre.
De nem tudtam megállítani barátnőmet. Mire utolértem, már nyitotta is az ajtót.
-Szia, remélem nem zavarok -lépett be az ajtón Kiara. Egy pillanatig nem kaptam levegőt. Úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. A világ lassan feketébe burkolózott előttem. Megtámaszkodtam, nehogy eldőljek.
-Szia, Kiara, mi újság? -rohant át a nappalin Niall. Megölelte a lányt, aki ettől zavarba is jött.
A lány válaszára már nem is figyeltem. Azon igyekeztem, hogy pulzusomat sikerüljön ismét normál állapotba hozni. Alig, hogy visszaállt a béke, egy halk kopogás szétzúzta azt. Nem várta meg, míg bárki is ajtót nyit. Havas bakancsával, kezében egy ajándéktáskával állított be Greg. A ház forogni kezdett velem. Erősen kapaszkodtam meg a fotel kartámlájában.
-Boldog karácsonyt! Remélem, nem zavartam meg semmit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése