-Haló? -még ahhoz is fáradt voltam, hogy megnézzem ki keres.
-Szia Lucy! -szólt bele egy vidám hang. Egyből tudtam, hogy az ír szöszi az.
-Szia Niall! Hogy vagy? -felpattantam az ágyamból és az ablakomba ültem.
-Jól köszi és te? Várod már az estét? -viccelődött.
-Igen már nagyon. Eljöttök? -reménykedtem. Olyan jó lenne, ha ők is ott lennének. Biztos nem idegeskednék adás előtt.
-Hogy kérdezhetsz ilyet? Egyértelmű, hogy ott leszünk. -nevette el magát. -Egyébként az ablakodban ülsz? -kíváncsiskodott.
-Igen. Miért? És egyáltalán honnan tudtad? -beletúrtam a hajamba és elnevettem magam.
-Onnan, hogy ismerlek. Ha otthon vagy akkor 90% az esélye annak, hogy az ablakban ülve csodálod a világot, miközben egy újabb dalon dolgozol. -válaszolta nevetve. Egy hete találkoztam vele, de már ilyen jól kiismert? Ilyen kiszámítható lennék? Vagy ő ilyen jó emberismerő? Akárhogy is, lenyűgöző, hogy ennyire ismeri a szokásaimat. A lélegzetem is elállt. -Nézz ki! -utasított. Úgy tettem, ahogy kért. Niall ott állt az ablakom alatt. Kinyomtam a telefonom és kinyitottam az ablakot.
-Te meg mit keresel itt? -a hajamba túrtam. Nem hiszem el. Képes volt idejönni, mikor biztos a mai napra is ezernyi ügye van.
-Gondoltam meglátogatlak. Úgyis próbára kell majd menned, ezért elkísérnélek. Persze csak ha te is akarod.
-Nem is tudom. Csábítóan hangzik, de rengeteg dolgom van ám. -húztam az agyát. Niall arca elszomorodott. Komolyan vette amit mondtam neki. Lefutottam a bejárati ajtóhoz. A szöszi ott toporgott előtt. -Ugye nem vetted komolyan? -reménykedve néztem ég kék szemeibe. Megrázta a fejét és felnevetett. Én is csatlakoztam hozzá. Megfogtam a kezét és behúztam az ajtóból. Felvezettem a szobámba és leültünk az ágyra. Nem sokkal később az ébresztőm is megszólalt. Niall azonnal éneklésbe kezdett, mikor rájött, hogy a LWWY megy.
-Énekelj velem! Ne kéresd magad! -szólt rám nevetve. Nem tehettem mást. Bekapcsolódtam. Niall elővette a gitárom és játszani kezdett. Leültem a földre és csak csodáltam. Egy hete van, hogy megismert, mégis mindig itt van mellettem. Számíthattam rá, mikor szomorú voltam és mikor ideges. Nem hagyott cserben, pedig nem is tud rólam sok mindent. Hogy tud ilyen kedves lenni velem? Mindennap felhív és órákon keresztül beszélgetünk. Ha ráér eljön hozzám és elvisz valamerre. Megtanít egy csomó dalra és énekel nekem. Hogy...Hogy tudtunk ennyi idő alatt ilyen közel kerülni egymáshoz? Mindig is nehezen barátkoztam fiúkkal, de vele olyan könnyen ment. Olyan, mintha már 1000 éve ismerném. Igaz a mondás, miszerint nem az számít, hogy milyen régóta ismerjük egymást, csak az számít, hogy megbízzunk a másikban. Olyan számomra, mint egy bátyó. Vigyáz rám és segít, ha szükségem van rá. Remélem örökké ilyen jóban leszünk. Nem akarom elveszíteni. Ha vele vagyok úgy érzem, senki sem bánthat. Mellette biztonságban vagyok. És a legfontosabb, hogy önmagam lehetek. Nem kell tettetnem, hogy egy szent vagyok, aki sose tesz semmi rosszat. Igenis hibázok, megbántok másokat, de ki nem? Ettől vagyunk emberek. Olykor tiltott dolgokat teszünk, de tanulunk belőle. Rájövünk, hogy nem kéne. Úgy érzem, ő is önmaga mellettem. Legalábbis remélem. Nem tudom mi fájna jobban, a tudat, hogy amit láttam hamis, vagy az, hogy nem bízott meg bennem és ezért nem vette le álarcát. A szívem valószínűleg teljesen összetörne, ha ezt megtudnám. Remélem sose fog ez megtörténni. Nem akarom elveszíteni ezt az ír manót. Túlságosan is a szívembe lopta magát. Belemerültem gondolataimba és nem vettem észre, hogy Niall abbahagyta az éneklést és engem bámul.
-Héé Lucy! Minden rendben? -aggodalom csillogott a szemében. Még mindig nem tértem vissza teljesen. Továbbra is a szemeit néztem. Hirtelen kapcsoltam.
-Persze. Minden oké. -engedtem el egy nyugtató mosolyt. Továbbra is aggodalommal tekintett rám. Felálltam a földről és átöleltem. -Nyugodj meg! Ha valami baj lenne, arról te is tudnál. -megsimogattam a hátát. Az arcát a nyakamba temette.
-Megígéred? -kérdezte. A hangjából tisztán ki lehetett venni a féltést. Elmosolyodtam. Hátratoltam és a szemébe néztem.
-Niall, megígérem, hogy te leszel az elő akinek elmondom, ha bú nyomja a szívemet. Rendben? -megsimogattam az arcát.
-Igen. De tényleg én legyek az első! -viccelődött és egy mosolyt küldött.
-Ez csak természetes. -beletúrtam a hajába, és adtam egy puszit az arcára. A falamon függő órára pillantottam. -Jaj! Nemsokára kezdődik a próba és meg még mindig pizsiben vagyok. -pattantam fel nevetve. A szekrényemhez siettem. Gyorsan kikaptam egy rövid ruhát. Niall ott állt mögöttem és árgus szemekkel leste, mit csinálok. Megfordultam és sikeresen nekimentem. Bocsánatkérően elmosolyodtam és tovább mentem. Egyenesen a fürdőbe vezetett utam. A szöszi továbbra is követett, de mikor már a fürdőhöz ért, gyorsan becsuktam az ajtót. Megmosakodtam, feldobtam egy könnyed sminket és felkaptam a ruhámat. Kiléptem a fürdőből. Niall szája tátva maradt. Kissé zavarban éreztem magam, ezért kerültem a szemkontaktust.
-Merre megyünk? -törtem meg a nyomasztó csendet. Megragadta a csuklómat és a kijárat felé húzott. Az előszobában felkaptam a táskám és a szandálomat. Kiléptünk az ajtón. Visszafordultam és még egyszer leellenőriztem, hogy rendesen be van e az ajtó zárva, mert a múltkor is rosszul volt. Nem szeretném, ha este az üres lakásba kellene visszamennem. Niall mellé léptem és útnak indultunk. Az X-faktor stúdiójáig vezető utat végigbeszélgettük. Időközben találkoztunk egy pár rajongóval. Velük is társalogtunk illetve fotózkodtunk. Az ír szöszi úgy gondolta, hogy felcsap fotósnak. Elővette a telefonját és minden lépésemről képet készített.-Niall! Fejezd már be! -próbálta leállítani, de hiába. Folytatta. Pár perc múlva feladtam. Beletörődtem, hogy hülye és ha valamit a fejébe vesz, akkor nincs senki aki meg tudná állítani. Szerencsére már nem voltunk messze a stúdiótól, így csak rövid ideig kellett eltűrnöm a paparazzónak állt Niallt. Mikor beléptem a többiek már ott voltak. Gyors búcsút vettem Nialltól és csatlakoztam a lányokhoz.
-Csak ügyesen. Este találkozunk. Szia! -köszönt el a szöszi. Kilépett az ajtón. Azonnal a dolgok közepébe csaptunk. Simon felküldött minket a színpadra. Rengetegszer elénekeltük. Mikor már Simon is látta, hogy minden rendben lesz, hátraküldött minket a sminkesekhez. Szerettem, mikor sminkeltek, de egy kicsit sokat tesznek ránk. A fények miatt. Legalábbis ezzel nyugtatnak minket.
*este, élő adás*
Hátul ültünk a többiekkel együtt. Olyan jó volt ismét találkozni velük. Mindenki itt volt. Rengeteg barátság alakult ki, ami úgy látszik nem kopott meg attól, hogy egyesek kiestek. Mi is nagyon jó barátságot kötöttünk az egyik lánnyal. Ő még mindig versenyben van. Mind a hárman neki szurkolunk. A neve May. Nagyon tehetséges lány. Megérdemli, hogy a döntőben van. Mikor kiestünk, ő volt az első, aki odafutott hozzánk és átölelt minket. Míg versenyben voltunk, folyamatosan biztatott bennünket. Mindig tudja, hogy mit kell mondani. Nagyon kedves lány. Bármikor számíthat rá az ember. Senkit sem hagy cserben. Már megint elkalandoztam. Ha messze járnak a gondolataim, nem veszem észre, hogy valaki szól. Most is így történt. Mia rántott fel a kanapéról.
-Mi jövünk! -kiáltott fel izgatottan Mia. A hangjából egyből tudtam, neki is hiányzott a színpad. Elmosolyodtam és követtem őket. Mikor kiléptünk a színpadra, egy kis ideig semmit sem hallottunk a sikítozó tömegtől. A sorokat jártam a szememmel, hogy megtaláljam az öt jómadarat. Nem tartott túl sokáig. A mentorokkal egy sorban ültek. Niall integetett. Visszaintettem. A mikrofon elé léptem.
-Sziasztok! Nagy öröm újra itt állni. Egy hét telet el, mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Ezt a számot minden álmodozónak küldjük. Legyetek bátrak és váltsátok valóra féltve őrzött álmaitokat. Higgyétek el nem álmodtok túl nagyot. Nézzetek ránk! Egy éve csak egy garázszenekar voltunk, most viszont itt állunk előttetek. -a végén már elnevettem magam. Visszaléptem a helyemre és belekezdtünk. Isteni érzés volt a színpadon tündökölni. Otthon voltam. Számomra a színpad is az otthonommá vált. Gyorsan elteltek a percek és már le is kellett mennünk. Visszasiettünk a többiekhez. May egyből a nyakunkba ugrott és hosszas percekig ölelgetett minket. Valószínűleg még tovább ölelt volna bennünket, ha nem hívták volna a színpadra. Az eredményhirdetés következett.
-Ne izgulj! Drukkolunk neked! -suttogtam a fülébe. Az ijedség azonnal eltűnt az arcáról és mosoly költözött a helyére. Megsimogattam a karját, majd útjára bocsájtottam. A lányokkal leültünk a TV elé és figyeltük az eseményeket. Egymás kezét szorítottuk. Mindenkit nagyon megkedveltünk, de May került a legközelebb a szívünkhöz. Húzták az időt. Tudtuk, hogy milyen szörnyű várni az eredményt. Ilyenkor az ember ezerszer is végiggondolja a műsorát, hol hibázott, mit mondtak a mentorok, mennyire tapsolt a közönség. Mindez a másodperc törtrésze alatt fut végig az emberen. Az ujjainkat keresztbe tettük és May nevét kezdtük mondogatni. Mikor meghallottuk a nevét, örömünkben felsikítottunk és ugrálni kezdtünk. Azonnal a színpad felé vettük az irányt. Magassarkúban, amilyen gyorsan csak tudtunk, rohantunk Mayhez. Kiértünk a színpadra. Körülbelül 2 méterről elrugaszkodtam és szegény lány nyakába ugrottam. Ölelgettem. Sheila és Mia is csatlakozott hozzánk. A mentorok rajtunk, vagyis inkább velünk együtt nevettek. A többi versenyző is feljött és gratuláltak az újdonsült csillagnak. Remélem May sikeres karriert fog befutni. Megérdemli a győzelmet. Rengeteget gyakorolt. A közönség soraiból a srácok is feljöttek. Megöleltek minket, majd Maynek is gratuláltak. Az adás után Niall hazakísért. Megint végignevettük és beszéltük az utat. Az ajtóban búcsúzóul egy puszit és egy ölelést kapott.
-Jó éjszakát Szöszi! -vigyorogtam rá.
-Jó éjszakát kis Madár! -megsimogatta az arcomat. Kis madár? Ez új. Már sok becenevet adott, de ezt most hallom először. Elmosolyodtam, majd beléptem a házba. Felfutottam a szobámba és az ablakon át integettem neki. Visszaintegetett, majd szép lassan elsétált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése