Mosolyogva settenkedtem mögé, míg ő mélyen belemerült a gasztronómia mesés tudományába. Csak akkor vette észre, hogy én is ott vagyok, mikor már karjaimat dereka köré fontam. Széles vigyorral pördült meg. Megcsókolt. Csókja közben egyik kezével hajamba túrt, míg a másikkal az éppen készülő palacsintát birizgálta meg, nehogy leégjen.
-Nincs se szülinapom, se névnapom, sőt még karácsony sincs. Nem akarok pofátlannak és hálátlannal tűnni, de miért készítesz ilyen villásreggelit? -kérdeztem tőle félve. Nem akartam megbántani, se veszekedést szítani.
-Nem lehetek csak szimplán kedves anélkül, hogy bármilyen hátsó szándékom lenne? -vonta fel egyik szemöldökét.
-Nincs?
Niall felkuncogott. Magához ölelt.
-Most lebuktam. Azért csinálom, hogy kárpótoljalak a mai napért.
-Pedig már reméltem, hogy együtt tölthetünk még egy teljes napot -sóhajtottam fel.
-Sajnálom, de ha nem megyek be, sorban fognak állni azért, hogy kinyírhassanak. A nyakunkon van az album megjelenésének határideje. A kiadó állandóan hívogat minket, mert nem tetszik nekik az egyik dalunk, szerintük lassan haladunk, túl sokáig tart megírni egy új számot. Slágereket várnak és a szövegekre egyáltalán nem figyelnek. Mintha azok nem is lennének fontosak.
Lágyan megsimogattam. Fejem vállára döntöttem.
-Ne érdekeljen, hogy mások mit mondanak. Az a fő, hogy te kifejezz a dalokkal valamit. Ha új irányba indultok, a rajongók támogatni fognak titeket. Hidd el, a Directionerek sokkal elvetemültebbek annál, mintsem lemondjanak rólatok pár újfajta szám miatt. Bíznod kell bennük és persze magadban is! -rákacsintottam, mire ő elnevette magát.
-Mikor csaptál fel pszichológusnak?
-Nem tudom. Lehet, az új piszim teszi.
-Minden bizonnyal -közelebb lépett hozzám, az ártatlan palacsintákat pedig magára hagyta. Ajkát ajkamra helyezte. Éreztem, ahogy elmosolyodik. Csókunkat, legalábbis majdnem csókunkat, a felszálló égett szag zavarta meg.
-Niall, a palacsinta! -kiáltottam nevetve.
A srác zavartan próbált valamit kezdeni a teljesen odakozmált tésztával. Kísérletezett azzal, hogy kézzel kiszedi, de mivel túlon-túl forrónak bizonyult, inkább megfordította és rázni kezdte, aminek következtében az egész a járólapra hullott.
-Ha legközelebb sütni akarnék, figyelmeztess, hogy ne tegyem! -fordult felém nevetve. Megráztam fejemet, majd felsóhajtottam.
-Tedd le azt a serpenyőt és menjünk enni! Majd reggeli után feltakarítunk. Ha szerencsénk van, akkor addig anya sem ér haza és nem fog idegösszeomlást kapni a konyha állapota miatt.Niall nem ellenkezett. Felkapta mindkét tányért és a nappaliba cipelte őket, egyenesen a TV elé. Arra a kanapéra ültünk, ahova mindig is. Akárhányszor közösen reggeliztünk, mindig oda telepedtünk le. Most, hogy a tél egyre közelebb van, s már a küszöbünkön áll, a radiátor közelsége még inkább csábított arra a kanapéra.
Miközben ettünk, végig viccelődtünk, nevetgéltünk, beszélgettünk. Mindketten kifejtettük, mi lesz a napi programunk, valamint miért lenne jobb inkább beteget jelenteni. Bőven tudtunk indokokat felhozni, de ezek közül egyik sem volt olyan életbevágóan fontos, amiért érdemes lenne a többiek haragját kivívni. Ráadásul riportok és interjúk vártak mindkettőnkre.
-Lucy, akkor a tegnapi kérdésemre a válaszod, igen?
-Ha nemmel válaszoltam volna, ezt most nem kellene megkérdezned -feleltem két falat között. Az ír énekes arca felderült. Kétségei helyén már csak a boldogság és a felszabadultság sugarai látszódtak.
-Mikor költözöl? -szegezte nekem újabb kérdését. Vállat vontam.
-Nem tudom. Nem szeretném, ha megint az lenne, hogy elsietjük a dolgot és két hét múlva már megint kerüljük egymást -felsóhajtottam. -Félre ne érts, szeretnék veled élni, de ugyanakkor félek, hogy megint oda jutnánk, mint legutóbb. Szerintem az lenne a legjobb, ha szép lassan, lépésről-lépésre haladnánk. Én is több éjszakát töltenék nálad, vinnék át pár cuccomat, majd így tovább. Nem hirtelen költöztetném át az egész szobámat.
Niall végig bólogatott. Azt nem tudtam biztosan eldönteni, hogy az én mondataimra bólintott, vagy így segítette a reggelijét le a torkán, de volt egy olyan megérzésem: inkább az előbbi.
-Nekem így teljesen megfelel. Én sem szeretném, ha utána meg rendőri meg biztonsági őri segítség nélkül már nem is tudnánk bejutni.
Biccentettem, miközben egy újabb falatot nyeltem le. Niall tekintete az órára siklott, majd vissza rám. Felsóhajtott. Azonnal tudtam, mi következik.
-Menned kell, igaz?
-Igen. Ideje indulnom, de ígérem, amint van két szabad percem, felhívlak -felállt, egy puszit nyomott a homlokomra, majd felviharzott a szobámba. Alig pár perc múlva vissza is tért koptatott farmerjában, pólójában és jól megszokott kabátjában. -Aztán csak ügyesen azokon az interjúkon! -rám kacsintott, s mielőtt kilépett volna az ajtón, még egy utolsó búcsúpuszit adott.
Csendben folytattam a reggelim majszolgatását. Szinte csak pár pillanat telt el, mikor kopogás törte meg a körülöttem uralkodó csendet. Nevetve ugrottam fel.
-Na, mit felejtettél itt? -kérdeztem, miközben ajtót nyitottam.
Számításaim azonban nem jöttek be. Ahelyett, hogy a csapzott hajú ír énekes állt volna az ajtómban, helyén egy ugyancsak csapzott hajú, borostás srác állt. Értetlenül meredtem az előttem vigyorgó Gregre.
-Remélem, nem baj, hogy beugrottam.
Ekkor tértem vissza a földre a sokkos állapotból.
-Megleptél, ennyi az egész. Nem gondoltam volna, hogy már veled kezdődik a reggelem -magyaráztam. A férfi nem zavartatta magát. Könnyed mozdulattal elsuhant mellettem, s belépett a házba.
-Az előbb láttam Niallt elmenni, bizonyára jól kezdődött a reggeled.
-Persze. Nagyszerű reggelivel várt, de úgy látom, eléggé azon vagy, hogy bemutassam neked.
-Nem kell így mellre szívni, csak barátkozni jöttem -nyugtatgatott. Egyik kezét vállamon pihentette.
-Barátkozni? Bocs, de nekem reggel még nincs ekkora képzelőerőm.
Greg elmosolyodott.
-Mit szólnál, ha az interjú előtt elmennénk inni egy kávét, sétálgatnánk, beszélgetnénk?
-Miért érzem, hogy a válaszomat még meg fogom bánni? -felsóhajtottam.
-Csak abban az esetben., ha a válaszod: nem.
Felkuncogtam.
.gif)
-Mégpedig? -csillant fel pillantásában a remény.
-Amint kijön belőled az a bunkó, szociopata, mindenkit-elnyomok, lenyomok viselkedésed, azonnal lelépek és te nem fogsz követni. Hagyod, hogy nyugodtan, békésen elsétáljak. Nem jössz utánam, nem hívogatsz, nem zaklatsz! Minimum 48 órán át szabad maradok.
Greg arcáról mintha lefagyott volna a mosoly. Látszott rajta, nem repes az alkuért, ugyanakkor sejthette, hogy ez az egyetlen módszer, amivel belemegyek, hogy vele töltsem a délelőttömet, ahelyett, hogy a TV előtt pihennék.
-És mi van akkor, ha megszegem? Ha utánad megyek, vagy esetleg felhívlak?
Ezúttal én nevettem el magam.
-Akkor eljátszottad az utolsó esélyedet is, hogy ne ellenségként tekintsek rád...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése