Mi voltunk a The Dreamers...

Mikor észbe kaptam és ráeszméltem, hogy az interjúra kellene sietnem, futásnak eredtünk. Az eső épp akkor kezdett el hirtelen hevesen zuhogni. Rohantunk a lehulló levelek közt, s a nagy sietségben, sikeresen elvágódtam és a sárban landoltam. Greg hangosan nevetett, akárcsak én. Kicsit nehezen ugyan, de sikerült felkelnem, így folytathattuk utunkat egyenesen a kocsihoz. Az ajtónál azonban megtorpantunk.

-Ugye tudod, hogy így nem ülhetsz be a kocsimba?! -mutatott rajtam végig a srác. 

-Ez most komoly? -vontam fel egyik szemöldököm. 

-Sajnálom, de nem szeretnék hétvégén kocsit takarítani -vállat vont, majd beszállt a fűtött autójába. Beindította a motort, de én a motorháztető elé álltam. A szakadó esőben úgy nézhettem ki, mint Samara a Körből. 

-Engedj be! -durcás arccal erősen szuggeráltam Greget, aki végül kinyitotta az ajtót. Nevetve ugrottam oda. 

-Vedd le a nadrágod és beülhetsz! 

Egy pillanatra megrökönyödtem, majd beszálltam anélkül, hogy bármilyen ruhadarabomtól is megváltam volna. 

-Ami sár rajtam volt, az már az eső lemosta rólam mialatt a válaszodra vártam -jegyeztem meg, miközben az övemmel bajlódtam. 

A fiú megrázta fejét, majd sóhajtva újra gyújtást adott. 

-Remélem tudod, hogy kibírhatatlan nőszemély vagy -fordult felém. 

-Te pedig egy seggfej -vágtam vissza komoly arccal. Greg bólintott. 

-Nem vitatkozom ezzel, de te pedig azzal ne vitatkozz, hogy akár késésben vagyunk akár nem, először hazaviszlek, mert ilyen szerelésben elmenekülnek előled a riporterek. 

-Nem tetszik az új csapzott-kutya stílusom? -néztem rá kérdően, mire ő csak nevetett. -Oké, talán nem így kellene válaszolnom a kérdésekre, mert a végén még 18-as karikás lesz a műsor. 

A srác erre már nem tett megjegyzést, csak némán vezetett. Körülbelül 45 percbe telt, mire London ismerős körvonalait megpillantottuk. Elmosolyodtam. Már kezdtem megszáradni. Hajam már nem állt rasztákba össze a sártól és az esővíztől, valamint csizmámból is eltűnt addigra az összes víz. Amint megálltunk a ház előtt, már rohantam is befelé. Alig pár perc alatt sikeresen, esés mentesen átöltöztem, s vissza is értem Greg kocsijához. 

-Na látod? Máris jobban nézel ki, sőt még az illatod is jobb -vonta le a férfi mosolyogva. 

-Jobb szagom van, mint egy ázott kutyának? Ez aztán a bók, köszi. 

A srác finoman meglökött, majd a gázra taposott. Ezerrel repesztettünk, hogy idejében odaérjünk a stúdióhoz. Greg furmányos módon elkerülte a londoni dugót, így rövidesen a megadott helyre értünk. Egy hatalmas, eddig számomra ismeretlen épületbe szervezték a találkozót. Mia kocsija már ott állt, így hamar rájöttem, valószínűleg mindenki az én beesésemet várja. Felfutottam a csúszós, nedves lépcsőn, és csodával határos módon talpon maradtam. Bementem az ajtón, ahol már a többiek a sminkben ültek. A lányok szúrós pillantásokkal üdvözöltek, amiért nem hibáztattam őket. 

-Bocs, a késésért -vigyorogtam rájuk, mire ők is elmosolyodtak. Megöleltek, majd Jenna a sminkszékbe nyomott. Hihetetlenül ügyes és gyors keze van. Alig öt percébe telt egy komplex sminket elkészítenie. 

Amint végzett, a hajamnak esett neki. Na az már nehezebb menet volt, de azt is viszonylag gyorsan helyrehozta. 

-Lányok, ideje kezdenünk! -kiabált már messziről Peter. Egyszerre pattantunk ki a székből és száguldottunk át a termen. 

-Hol voltál? Már azt hittük, nem jössz. -faggatott Mia. 

-Igazán hívhattál volna, hogy ne aggódjunk! -vette át a szót Shei. 

-Bocsi. Elszaladt az idő. Sétáltam egy kicsit kint az erdőben. 

A csajok szemüket forgatva dőltek bele a kanapéba. Én is követtem példájukat. 

A kamera forogni kezdett, felgyúltak a fények, minden szem ránk szegeződött. A riporternővel ezelőtt még sosem dolgoztunk. Életünkben most láttuk először, így fogalmunk sem volt, mire is számíthatunk. Optimistán álltunk a dolgokhoz. Petert előre megkértük, hogy szóljon, a magánéletünkről nem szeretnénk információt kiadni. 

-Köszöntöm kedves nézőinket! Itt Ashley Parks jelentkezik a BBC-től jelentkezem. Itt ül velem szemben a feltörekvő lánybanda, a The Dreamers -felénk fordult. -Lányok, milyen érzés ilyen rövid idő alatt ekkora sikereket elérni? Ha jól tudom, az első dalotok listavezető volt, nem igaz? 

-Fantasztikus. Van, hogy reggel felkelek és azt hiszem, még mindig álmodom. Olyan, mintha egy mesekönyvbe csöppentünk volna -mesélte Sheila lelkesen. Szemei ragyogtak a boldogságtól. 

-Igen, egyet értek Sheivel. Ez az egész még mindig furcsa a számunkra. Úgy értem, az, hogy megállítanak az utcán egy fotó és autogram kedvéért, nem mindennapi -vette át a szót Mia. 

-Milyen volt, mikor megláttátok a dalotokat a lista élén? 

-Hihetetlen. Egy megmagyarázhatatlan boldogság öntött el mindannyiunkat. Úgy éreztük, a bántó üzenetek, és annak ellenére, hogy nem jutottunk a döntőbe, az emberek szeretik amit csinálunk. Tudtuk, van értelme a munkánknak. Már nem három lány voltunk, akik a garázsban elszórakoztatják a porcicákat, hanem mi lettünk a The Dreamers -válaszoltam mosolyogva. Időnként a lányokra siklott tekintetem. Mindketten bólogattak. 

-Ti is így gondoljátok? -szeme rájuk villant, mire ők büszke mosollyal bólintottak. -És a magánéletetekre milyen hatással volt ez a változás? Gondolom, nem egyszerű összeegyeztetni a karriert a szerelemmel és a családdal. 

-Az igazat megvallva...-kezdett bele Mia, de ekkor váratlan dolog történt. 

Egy csapat fegyveres fickó rontott be az épületbe. 

-A földre! Mindenki a földre! -üvöltötte torka szakadtából az egyik. 

-Nem hallottad? A földre! -egy másik megragadta Jennát és a padlóra fektette. 

-Mi a franc? -aggódva fordultam a lányok felé, akik annyira nem értették a helyzetet, ahogy én. 

-Ti meg mit bámultok? Azt akarjátok, hogy én fektesselek le benneteket? -nekünk rontott. Erősen megragadtak mindhármunkat, s a járólapra kényszerítettek minket. 

-Maguk meg kicsodák? -kérdezte indulatosan Peter. 

-Feküdjön le tata és akkor nem esik bántódása! -förmedt rá az egyik. 

-Tudod, mikor fog nekem egy ilyen huligán kölyök parancsolgatni! -vágta rá azonnal. 

A betörőnek több sem kellett. Gyomorszájon rúgta Petert, aki emiatt a földre rogyott. 

-Peter! -visítottam fel kétségbeesetten. 

Azt mondtam, kussolsz! -ripakodott rám a mellettünk álló férfi. 

-Mit akarnak tőlünk? -kérdezte remegve Sheila. 

-Azt, hogy fogd be a retkes pofád, különben egy golyót repítek a fejedbe! -a rabló nem finomkodott. Kedves szavai után még inkább kétségbeesetten hallgattuk, néztük, hogy mi történik. Közelebb kúsztam a lányokhoz. Megfogtuk egymás kezét. 

-Nem lesz semmi gond. A rendőrök jönnek és segítenek nekünk -suttogtam. 

A felettem tornyosuló maszkos férfi végig rajtunk tartotta a szemét. Minden egyes mozdulatunkat figyelte. Egy pillanatra sem tévesztett minket szem elől. Egyszerre rendőrautó szirénázásra kaptuk fel a fejünket. 

-Megmenekültünk! -kiáltott fel lelkesen Mia. 

-Ne olyan gyorsan, kislány! -felrántotta a földről. -Hol a pénz? 

-Fogalmam sincs, miről beszél -válaszolta félve Mia. 

-Tudjuk, kik vagytok, minket nem versz át! Ezért megkérdezem még egyszer utoljára, hol van az a rohadt pénz? -üvöltötte kérdését, miközben megrázta barátnőmet. 

-Nem tudom -nyökögte ki.

-Ne hazudj itt nekem! Egyetlen másodpercembe telik szétloccsantani a fejedet! 

-Nem fogod fel, hogy nem tudjuk? -fakadtam ki. 

-Téged meg ki a jó franc kérdezett? -szegezte nekem kérdését, majd visszaültette Miát, aki addigra már pár könnycseppet is elmorzsolt. 

-Hé! Nyugi! Kijutunk innen -megsimogattam arcát, ami fogva-tartóinknak nem tetszett. Épp szét akartak minket szedni, mikor a rendőrség kezdte döngetni az ajtókat. 

-Itt a londoni rendőrség, azonnal nyissák ki az ajtót. Körülvettük a házat. Feltartott kezekkel jöjjenek ki és adják át a foglyokat! 

Mind felnevettek, majd felrángattak bennünket a földről. 

-Ideje a hasznotokat venni! -suttogta fülembe az egyikőjük. Hangjától a hideg is kirázott. Reszkettem. Minden egyes lépésnél attól tartottam, hogy összeesek. 

-Ha a foglyokat élve akarják megkapni hagyják, hogy szabadon távozhassunk! -kiabált ki a hatalmas fa bejáraton Shei fogva-tartója. 

-Minden túszt adjanak át! 

Alig, hogy megérkezett a válasz a rendőröktől, már nyílt is az ajtó. Azonban ahelyett, hogy egy csapat rendőr állt volna előttünk, szirénázó járművekkel, csupán egy stáb volt ott. Amint megláttam Ian Harding-ot már tudtam, ez az egész egy átverés része volt. 

-Sajnálom csajok, de most jól át lettetek verve! -diadalmas arccal jelentette be. 

Mind kibuktunk, de Mia akadt ki a legjobban. Leült a lépcsőre és kínjában már nevetett. 

-Utállak Ian! Egy szemét seggfej vagy! -vágta hozzá barátnőm a szebbnél szebb jelzőket. 

Időközben a többiek is körénk gyűltek. Mindenki levette magáról a maszkot. Peter nevetve jött oda hozzánk. 

-Ti mind benne voltatok? -kérdeztem megrökönyödve, mire ők csak nevetve megöleltek. -Mekkora szemetek vagytok ti!
-De azért szeretsz, ugye? -nézett rám Ian. Elnevettem magam, majd megöleltem és szorosan köré fonódtam.
-Hülye pöcs vagy, de azért igen.
Mia és Shei is csatlakozott az öleléshez. Hármunk közül Sheila kezelte a legjobban. Úgy tett, mintha meg sem lepődött volna. De azért én biztos voltam abban, hogy ő is épp annyira megdöbbent az átverésen, mint mi.
Ian és a stáb a kamerák elé szólítottak minket, hogy valljuk be milyen gyönyörűen átvertek bennünket.
-Sziasztok! Mi voltunk a The Dreamers és ezúttal rendesen felültettek minket, amiért még bosszút fogunk állni!