Ha ennél szélesebben vigyorgok, akkor az egész arcom görcsbe fog rándulni, de azért megteszek mindent.
A lányokra siklott tekintetem. Mindkettejük pillantása meggyötört volt. Már órák óta utaztunk a metrón fel s le. Arról nem is beszélve, hogy kényelmetlenebbnél kényelmetlenebb cipőkbe kellett belebújnunk, majd egyensúlyt találva a kamerák előtt pózolnunk.
-Lucy, idefigyelj! -sikoltott rám Liza. Ijedtemben megugrottam. -Jó lenne már, ha idekoncentrálnál és nem máshova bámulnál! Lehetetlen veled dolgozni.
Ekkor elértem egy határt. Azonnal be akartam olvasni Lizanak, de Peter csitító pillantása, fejrázása miatt sikerült lenyugodnom. Vettem egy nagy levegőt. Magamra kaptam legbájosabb mosolyomat, amit ha valaki meglátott, rögtön szívrohamot kapott. Inkább volt vicsorgásnak nevezhető, mintsem vigyornak.
Liza elégedetten kacsintott ránk. Mivel engem már alaposan végigkritizált ez előző egy órában, most Sheit vette górcső alá.
-Sheila, örülnék ha végre kihúznád magad és nem olyan görnyedten állnál! Egyenes hát. Ki a melleket, az állakat pedig feljebb! -szegény barátnőmet sem hagyta békén ennyivel. -Mit nem értesz ezen? Az éneklés helyett inkább tanultál volna! Egy érettségivel lehet, többre mennél az életben. Még egy gagyi tv-műsort sem voltatok képesek megnyerni. Komolyan azt hiszitek, hogy az embereket érdekli amit csináltok? Elárulom, nem. Egyedül azért hallgatnak meg benneteket, mert ügyesen magatokhoz édesgettétek az 1D-t.
Mindannyian leesett állakkal hallgattuk Liza kioktatását. Mia feje elvörösödött, míg Sheila szemei kidagadtak a meglepettségtől. Peter, akárcsak egy szobor, állt s bámult maga elé. Greg, aki a háttérben munkálkodott Blakekel, felkapta a fejét. Aggódva meredt mélyen szemeimbe, amik akkorára tágultak, akárcsak egy felfújt lufi.
Nem az bántott, hogy Liza ezt gondolja rólunk. Az nem igen foglalkoztatott. Az utóbbi és a korábbi időkben is elég sok rosszallást, megvetést, alázást kaptunk az interneten és a levelekben is. Már egész jól hozzászoktunk, bár mikor másokon élősködő, riherongy piócáknak neveznek bennünket, az még mellbe vág.
Ami igazán bántott az a stílus, ahogy ezt Liza közölte. Úgy tett, mintha ő bármivel is több lenne mint mi. Neki még az érettségije sincs meg, míg mi azt már régen letettük. Amiatt esett ennyire rosszul mindannyiunknak, legalábbis nekem, hogy ma miattunk gyűltünk össze. Nem nagyképűség azt állítani, hogy akik akkor összejöttek, azok mind miattunk tették. Elvégre fotózáson voltunk. Valamint a koncertek. Hatalmas arénákban léptünk fel annak ellenére, hogy az X factort elvesztettük. Ugyan nevünk nem szerepel a győztesek soraiban, mégis fennmaradtunk, képesek voltunk megállni a saját lábunkon.
-Tartsunk tíz perc szünetet! -kiáltott fel hangosan Peter, mikor már kezdett végzetesen hosszúra nyúlni a csend. Nem vártam, míg más lép. Elsőnek hagytam el a kocsit. Mivel még mindig utaztunk, kénytelen voltam egy másik vagonba átmászni, hogy egy kicsit távol kerüljek Lizatól, különben meg találtam volna tépni.
Kettővel odébb álltam meg, s leültem egyik ülésre. Fejemet az üvegnek támasztottam. Ahogy a metró siklott, fejemet időről időre bevertem, amitől hamarosan hasogatni kezdett, de nem törődtem vele. Halk léptekre figyeltem fel, majd egy élesebb kanyarnál felszisszentem, mert túl nagy erővel ütköztem neki az ablaknak.
-Óvatosan, mert a végén még kifejeled! -ismerős hang törte meg a szerelvény halk zakatolásának csendjét. Felvont szemöldökökkel fordultam az illetéktelen betolakodó felé, majd érdektelenül visszahajtottam fejem az eredeti helyzetébe. Tovább bámultam a mennyezetet. -Hova lett a jókedved?
-Elszívta egy hajcsár, aki Liza névre hallgat -válaszoltam kemény, komor hangon. Greg elvigyorodott. -Ezen mi olyan vicces? -csattantam fel.
Leült velem szembe. Kezeit összekulcsolta, majd előre dőlt.
-Csak az, hogy itt ülsz és sajnáltatod magad ahelyett, hogy odamennél és megmondanád a véleményedet. Úgy látszik kezded elveszíteni a régi énedet és egyre inkább egy dívára kezdesz hasonlítani, aki csak arra képes, hogy a sebeit nyalogatva elvonuljon arra várva, mikor csúszik valaki elé térden csúszva -Gregről ugyan nem sokat tudtam, de a nyers, olykor durva őszinteségére most sem cáfolt rá.
-Akkor mondd meg, ó nagyságos Greg, mit tegyek?-én is előre hajoltam, hogy közelebb kerüljek hozzá. Szemeiben ott égett a láng, a lázadás lángja. Valamiért vonzott ez a tűz. Kíváncsisággal töltött el. Tudni akartam, mit forgat a fejében. Mi az, ami motiválja? Mikor vet be egy újabb trükköt? S mikor jövök rá arra, hogy ez az egész csak egy újabb színjáték felvezetése?
-Állj ki magadért! Lucy Alesha Pearl vagy! Ne hagyd, hogy bárki más beletaposson a földbe...
-Rajtad kívül? -kérdezte közbe kis nevetéssel hangomban. A srác is elmosolyodott.
-Pontosan. Rajtam kívül. Te velem játszol, és én nem hagyom, hogy más valaki elvegye a kedvenc játszótársamat. Nélküled unalmas az egész. Olyan, mint egyedül felülni a hullámvasútra. Ugyanúgy felkavarodik a gyomrod, mintha a barátaiddal lennél, de a maradandó élmény elmarad.
Arcomra féloldalas mosoly költözött. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag Gregnek sikerült lelket öntenie belém. Már nem éreztem magam sértettnek, akárcsak egy meglőtt őz. Sokkal inkább voltam dühös, ami igencsak közel áll az előzőhöz, de mégis egy árnyalatnyi különbség húzódik a kettő között.
-És én még azt hittem, te egy agresszív tuskó vagy, aki máshoz sem ért, csak a lányok szívének összetöréséhez -jegyeztem meg.
A fiú a szívéhez kapott.
-Na ez fájt! Komolyan ezt gondoltad rólam?
-Mégis mit vártál? Már az első napon, mikor felvetted velem a kapcsolatot, megfenyegettél -válaszoltam majdhogynem félvállról. -Nem egyszer sérültem meg miattad, sőt Alison is kórházba került szintén a te hibádból. Arról meg nem is beszélve, hogy eddig minden pasimnál elérted, hogy ellenem forduljon -tettem hozzá kis késéssel.
A férfi szemei teljesen kikerekedtek. Hitetlenkedve hallgatta szavaimat, s közben csóválta a fejét.
-Ilyet én nem tettem -keresztbe font kezekkel mélyen szemeimbe nézett. Felvontam egyik szemöldököm.
-Tényleg? Akkor minden bizonnyal csak álmodtam.
-Igen az lehetséges -vágta rá. Felsóhajtottam, majd felálltam. -Most meg hová mész?
-Azt hittem, most az egyszer tényleg őszintén beszélünk egymással, de mint a mellékelt ábra mutatja, ez is csak egy újabb csel volt a kis játszmád során. Bocs, de kezd elegem lenni az örökös hazugságokból.
Greg értetlenül pislogott rám. Tekintetében nem áll, hanem sokkal inkább valós döbbenet ült. Mintha nem tudta volna, miről is beszéltem. Olyan volt, mint akinek törölték a memóriáját, s csak a jó dolgokat hagyták meg.
Felpattant helyéről, megragadta egyik kezemet. Vállam fölött visszapillantottam rá.
-Lucy, nem tudom miről beszélsz, de sajnálom. Igazán sajnálom. Ha valaha is bármivel megbántottalak, hagyd, hogy kiengeszteljelek. Megígérem, nem okozok több csalódást. Én tényleg...
-Nem! -kiáltottam rá. -Nem hiszek neked. Nem tudok benned megbízni, mert amint egy kicsit is megteszem, máris csalódok benned. A bizalom olyan, mint egy radír. Minden egyes hiba után egyre kisebb és kisebb -kitéptem csuklómat szorításából, ami ár így is nyomott hagyott bőrömön. Ujjai egészen a csontomig vájtak. Vöröslő csuklómra, majd rá pillantottam. -Látod? Erről beszélek. Te talán észre sem veszed, hogy mennyi fájdalmat tudsz okozni az embereknek egy aprócska mozdulattal is.
-Ígérem, megváltozom! -esküdözött lelkesen.
-Ne miattam akarj megváltozni, hanem magad miatt! Én bírlak, amivel még magamat is megleptem. Tényleg. Kedves és törődő is tudsz lenni, aki jó tanácsokkal látja el az embert, de egy másik pillanatban vérengző, pusztító fenevaddá válsz, aki tönkretesz mindent és mindenkit aki csak az orra elé kerül.
Szavaim sokkal rosszabbul érintették, mint az először vártam volna. Azonnal megbántam őket, mikor Greg szemébe tekintettem. Nem akartam megbántani, de épp az előbb mondta, hogy álljak ki magamért. Megtettem, de ezzel lehet többet ártottam, mint használtam.
Vonásai hirtelen megkeményedtek. Arca új színben tündökölt. Az eddig megbántott fiú helyére egy erős, karakteres, félelmetes férfi került. Mintha egy teljesen új ember állt volna előttem. Lélegzetem elakadt, szívem hevesen, össze-vissza kezdett kalapálni, de nem az izgatottságtól, hanem a félelemtől. Két rémisztő, vérszomjas szempár meredt rám, miknek látványától a lábaim is remegni kezdtek.
Ismét elkapta karomat, miközben hátrálni próbáltam.
-Na ide figyelj, Lucy! Csak, hogy tisztázzuk! A játékszabályokat én diktálom, te pedig betartod őket. Ha nem, akkor én sem leszek sportszerű, de abban nem lesz köszönet -még hanglejtése is változott. Egészen a csontjaimig hatolt mély, félelmet keltő hangja.
Ijedten kikaptam kezemet erősen szorító ujjai közül, melyek még egy karikát hagytak rajtam. Futásnak eredtem. Örömmel, megnyugvással töltött el az, hogy mikor hátranéztem, Greg nem jött mögöttem. Egy széken ült, összegörnyedve. Megtorpantam. Egyenesen rá irányítottam figyelmemet. Ott ült némán, gondterhelten. Egy pillanatig haboztam, hogy mitévő legyek. Tettem egy lépést felé, majd inkább az eredeti irányba futottam tovább. Amint feltűnt a téren két legjobb barátnőm, megnyugodtam. Biztonságban tudtam őket, magamat egyaránt. Mindketten aggódó pillantásokkal sújtottak.
-Minden rendben? Olyan sápadt vagy -fürkészett végig Mia.
-Tűz forró a bőröd. Nem vagy lázas? -kérdezte Sheila a homlokomat tapogatva.
Megráztam fejem, majd elmosolyodtam.
-Jól vagyok, csak nem igen ettem még a mai nap, így egy kicsit megszédültem, de semmi komoly. Nincs miért aggódni -magamhoz öleltem őket, hogy remegésemet még egy kicsit csökkentsem.
Jól vagyok. A leg-ide-nemillőbb szó, amit jelen esetbe mondhattam. De mi mást kellett volna válaszolnom? Mondjam azt, hogy rájöttem, miért viselkedik olyan furcsán Greg? Akkor nem csak magamat, de őket is veszélybe sodortam volna. Nem. Ezt az információt meg kell őriznem magamnak. Úgy lesz a legbiztosabb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése