-Most komolyan beszélsz? -szegezte nekem kérdését Mia. -Greg az oka minden rossznak, ami veled, velünk történt.
-Elismerem, hogy régebben zűrős volt, de megváltozott. Már nem akar nekem ártani -úgy éreztem, muszáj felvennem a kesztyűt. Valahol mélyen feléledt bennem egyfajta védelmező ösztön.
-Megváltozott? Mégis mikor? Az utóbbi két órában? Ugyan már Lucy, vedd észre, hogy ez csak egy újabb csel, amivel a közeledbe férkőzhet! -Blake erényesen vette át a szót barátnőmtől.
-Te már csak tudod, nem igaz? Te is folyton ezt csinálod -vágtam vissza. Blake vonásai megkeményedtek, szemeiben düh lángolt. Láttam rajta, hogy ezúttal túl messzire mentem, de nem érdekelt.
-Pontosan. Én is ezt csinálom, ezért felismerem.
-Olyan nehéz lenne egy másodpercre a jót feltételezni valakiről? -tekintetem végigsiklott mindannyiukon.
-Lucy, mióta vagy te ennyire naiv? -vonta fel szemöldökeit Sheila.
Vigyor rándult arcomra.
-Nem vagyok naiv, csupán képes vagyok a felszín alá látni.
-Éppen ezzel leplezted le a naivitásodat -jegyezte meg lekezelően Blake.
-Ha benne nem is, legalább bennem bízzatok meg! -próbáltam Blaket kizárni a beszélgetésből, így a lányok felé fordultam.
-Próbálunk, de akárhányszor megbízunk benned, mindig egy újabb és újabb hazugsággal állsz elénk -válaszolta Mia. Szavai hallatán szívem összerándult. Torkomban csomó képződött.
-Így van. Fáj beismerni, de az utóbbi időkben már rád sem lehet ismerni. Teljesen megváltoztál -vette át a szót Shei.
-Igen? Megváltoztam volna? -hangom bizonytalanul megremegett. Tettem egy lépést hátra. Greg alig pát méterre állt tőlem, végig engem bámult. Egy pillantást vetettem rá, majd ismét a lányok arcát fürkésztem. Mindketten egyszerre bólintottak.
-Ugyan már, nem kell ide az önsajnálat -törte meg a csendet Blake. Legszívesebben azonnal behúztam volna neki. -Igazuk van. Teljesen kifordultál önmagadból. Papolsz itt arról, hogy őszintének kell lenni a másikkal, holott te is csak akkor mondasz el bármit is a barátnőidnek, mikor már nincs más választásod, de általában még akkor is ködösítesz. Csupán az újabb és újabb hazugságok hagyják el a szádat. Talán észre sem veszed, mert már annyira hozzád nőtt. Csodálom, hogy még képes vagy észben tartani azt a rengeteg csalást, amivel mindenkit behálózol. Elítélsz, csak mert én cseleket alkalmazok, de hagy tegyem fel a kérdést, te mennyivel vagy jobb nálam? Vagy akár Gregnél? Annál a srácnál, aki miatt a szeretteid veszélybe kerültek? Vagy már el is felejtetted? Megfeledkeztél arról, hogy ő juttatta Alisont kórházba, mikor te megígérted neki, hogy megvéded? Szerinted ő mit szólna mindehhez? Hogy esne neki, ha látná, az ellenséggel szövetkeztél? Nyisd végre ki a szemedet és ahelyett, hogy az észt osztod, inkább gondolkodj egy kicsit! -Blake a végén már kiabált, s megragadt az egyik karomat. Hangjára mindenki felkapta a fejét. Peter a kíváncsi statisztákat megpróbálta elterelni, akárcsak a stáb nagy részét. Egyesek videóra vették az egészet, de ez akkor nem érdekelt. Kisebb gondom is nagyobb volt annál, mintsem az a felvétel.
Akárcsak mindenki, Greg is pontosan értette a veszekedés témáját. Tudta, róla van szó. Nem is tépelődött sokat, azonnal közénk lépett.
-Engedd el! -fordult Blake felé.
-Na ide figyelj, te nekem ne parancsolgassál, világos? -a srác szemei valósággal lángoltak.
-Vedd le a mocskos kezedet Lucyről, különben...
-Különben mi? -kérdezett vissza Blake.
-Különben esküszöm egy zacskóban fogják elszállítani az apró cafataidat -Greg szavai szárazak voltak. Kirázott tőlük a hideg.
-Elég volt! -kiáltottam fel. -Fejezzétek be mind a ketten!
-Lucy, ez a tag...-fordult felém aggódva Greg.
-Jól vagyok, oké? Nincsen semmi gond. Majd én megoldom. Ez az én ügyem, nem a tiéd -csitítottam.
-Úgy bizony, takarodj vissza Miamiba! Itt már a kutyának sem kellesz -Blake szándékosan hergelte. Azonnal elém villant a metróban és Niall házában látott Greg.
Ha megint előjön az az énje, itt nem fogom tudni lenyugtatni. Nem, amíg itt van Blake.
-Blake, fejezd be! -erényesnek, erősnek próbáltam tűnni, de hiába. Rászorított karomra, amitől felszisszentem.
-Lucy, a barátom vagy, de ha még egyszer beleszólsz, akkor nem állok jót magamért -suttogta fülembe.
-Ha hozzá mersz érni, beverem a képedet -jegyezte meg indulattól fűtve Greg.
-Blake, szerintem is igaza van Lucynek és Gregnek, elég volt. Túl messzire mész -szólt közbe Sheila.
Hirtelen Peter jelent meg a színen még azelőtt, hogy Blake reagálni tudott volna Shei szavaira.
-Mi folyik itt? -kérdezte, mialatt végigmért mindannyiunkat. Szeme először Gregen, majd rajtam és Blaken akadt meg. -Blake, te meg mit művelsz? Ereszd el Lucyt!
A srác nem mert ellent mondani felettesének. Elengedte karomat. Azonnal elléptem mellőle. A lányok magukhoz húztak, míg Greg alaposan átfürkészett pillantásával.
-Jól vagy? Lucy, mi annyira...
-Hagyjátok! Igazatok volt, nem csak a dolgok, de én is megváltoztam. Sajnálom. Őszintének kellene lennem, de nem tudok. Nem azért mert nem bízom bennetek, egyszerűen csak így vagyok programozva. Nem szívesen beszélek az érzéseimről -suttogtam oda nekik, mialatt magamhoz öleltem mindkettejüket. -Nincs miért aggódnotok. Nem teszek semmi olyat, amivel árthatnák magamnak -tekintetem Gregre vándorolt. -Nem kérem, hogy bízzatok meg benne, csak azt, hogy bennem. Tudom mit teszek még akkor is, ha ez nem látszik.
Elmosolyodtak, mindketten egyszerre sóhajtottak fel.
-Lucy, elmondanád, mi folyik itt? Egyáltalán kiről beszéltetek? Ki az a Greg? -szegezte nekem kérdéseit Peter. Arca komor volt. Nagyot nyeltem. Az említett fiú már majdnem megszólalt, mikor, közbevágtam.
-Blake szeretne a színészi szakmában elhelyezkedni, és megkért, hogy gyakoroljak vele -ugyan kicsit bizonytalanul beszéltem, de ezt próbáltam kiküszöbölni. A többiek kikerekedett szemekkel pislogtak rám. -Éppen egy fontos szembesítő jelenetet próbáltunk. A meghallgatáson is ezt a részt kérik -tettem hozzá.
Körbenéztem, s az egész csapat bólogatott. Még Greg is, holott nyílt titok volt, hogy mennyire keresztbe tett volna a srácnak.
-Igaz ez? -Peter Blake felé fordult.
-Igen igaz. Nem akartam szólni addig, míg biztos nem voltam a dolgomban -válaszolta félszegen.
Most legyen nagy a szád. Az előbb még játszotta itt a nagy legényt, most meg olyan, akárcsak egy kétéves a szellemkastélyban.
Peter nem kérdezett többet, csak csendesen elsétált. Látszott rajta, hogy bosszantja ez az egész, s valószínűleg sejtette, hogy minden hazugság volt, mégsem szólt egy szót sem.
Mind felsóhajtottunk. Greg aggódva mellém lépett, ugyanis Blake szorosan elém állt.
-Igen? -felvontam egyik szemöldököm.
-Ugyan segítettél, de ez nem változtat azon, amit előtte mondtam.
-Nem is vártam el, hogy megváltoztasd a véleményedet, de te se várd, hogy legközelebb is kimentsem a seggedet a bajból! -vágtam vissza nyugodtan. Nem akartam több vitát. Elegem volt a veszekedésből és a feszültségből. Hátrálni kezdtem, majd megfordultam.
-Lucy! -kiáltott utánam Mia.
-Mindjárt visszajövök -nyugtattam meg.
Besiettem az erdőbe. Egészen a forrásig meg sem álltam. Csak rohantam és rohantam. Egyedül akartam lenni a gondolataimmal. Végig akartam gondolni Blake minden egyes szavát. fájt beismernem, de igaza volt.
Ahogy a forráshoz értem, leültem egy kidőlt fatörzsre.
Megváltoztam. Sokkal jobban, mint azt eddig gondoltam volna. Jóban lettem Greggel, akitől eddig rettegtem. Hiba volt? Megbízhatom benne? Vagy ez is csak egy újabb mesteri színjáték? Újabb taktikai lépések sorozata? Csak báb vagyok, vagy végre letettük a fegyvereket?
Léptek neszére kaptam fel fejemet.
-Hagyj magamra! -szóltam rá az illetéktelen behatolóra.
-Azt nem -vágta rá határozottan. Felpillantottam. Greg sietett éppen felém.
-Mit keresel itt?
-A többiek aggódnak érted. Gondoltam megnézem, jól vagy-e.
-Téged küldtek azért, hogy lecsekkold, nem fulladtam-e még bele a patakba? -vontam fel szemöldökeimet.
Összeráncolta homlokát.
-Nem. Magamtól jöttem. Nem érdekel, hogy ők mit akarnak. Nekem csak az számít, te jól vagy-e -közelebb jött hozzám. Elém guggolt. Kezével óvatosan megsimogatta a karomat, éppen ott, ahol Blake megszorította. Arcom megrándult, ahogy hozzám ért. A férfi szemeiben azonnal féltés csillant meg. Finoman lehúzta rólam a kabátot éppen annyira, hogy láthassa a méretes lila véraláfutást. Egész pontosan ki lehetett venni Blake ujjainak nyomát. Greg ingerülten pattant fel a földről.
-Maradj! Jól vagyok -keze után kaptam. -Ez csak egy folt. Semmi komoly. Ennél már szereztem csúnyábbakat is.
-Nem hagyom, hogy bárki is ártson neked, kerül, amibe kerül -suttogta alig hallhatóan.
-Greg, nem vagyok már kislány. Képes vagyok megvédeni magamat.
-Igen? -kérdezett vissza nevetve.
-Talán nem hiszel nekem? -eltoltam magamtól.
-Őszintén? Nem. -felelte nevetve.
-Vigyázz, mert ez a kettő itt gyilkolásra termett -dugtam orra alá mindkét öklömet.
-Igazi tigris lettél -jegyezte meg széles vigyorral arcán.
-Az élet megedzett -feleltem egy sóhajjal átkötve.
Visszaültünk mindketten a fatönkre. Csak bámultam a vizet, ahogy előtör a föld mélyéről.
Talán igazuk van. Lehetséges, hogy tévedek, de mi van ha nem? Ha mindez színjáték, akkor legalább addig jól érzem magam, míg tart, s majd a többire később gondolok. Greg kiismerhetetlen, így ha még a többieknek van is igaza, nem jutok előrébb. A válaszaimat úgysem fogom megkapni, akkor pedig nem mindegy, hogy csak ismételgetem gépiesen a kérdéseimet vagy élvezem az életet, s szórakozok egy kicsit,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése