Pár dolog(n.r.)

Sziasztok!
 Pár dolgot szeretnék megbeszélni, közölni. Ha jól számoltam hármat, de lehet, hogy ez időközben kibővül. Próbálom rövidre fogni. :)
 Először is Nagyon boldog nyuszit kívánok mindenkinek! Holnapra sok locsolót, persze csak aki szereti őket. Ezzel a képpel gondoltam, hogy megleplek titeket. Kicsit régebbi, de azért remélem tetszik nektek. ;) És egyébként, hogy telik a szünetetek? És mit szóltok ehhez az idióta időjáráshoz? Nálunk ma 10 percenként (nem viccelek) váltotta egymást a hó és az eső. Kezd elegem lenni...Na mindegy nem hisztizek. Nem azért jöttem.
 Szóval a második bejelenteni valóm az az, hogy lesz szereplőválogatás. Bár akadt egy kis gondom a közvélemény-kutatással, mert össze vissza dobálta a szavazatokat. Egyik nap még 5 szavazat, majd egy óra múlva már csak 2. Ezt többen is jelezték. Szóval, aki részt szeretne venni ebben, az jelöljön be facebookon. A nevem: Komjáti Sára Luca és Tapolcán lakom. Így már biztosan meg fogtok találni. Ha megvagyok, akkor írjatok, hogy tudjam, neveztek. 5 db kérdést kell majd megválaszolni és a megfejtéseket nekem kell elküldeni. Egy csoportot fogok fb-n létrehozni és oda teszek majd ki mindent. A kérdéseket is és a győztes nevét is. :)

 A harmadik dolog amit még fel akartam hozni az az, hogy KÖSZÖNÖM!! Átléptük az 1600 látogatót és ez nekem nagyon sokat jelent. Remélem tetszik amit írok és szeretitek olvasni. Próbálok minél izgalmasabbat és érdekesebbet kitalálni, de bocsi, ha ez nem mindig jön össze. Igyekezek. :) Jaj, ha már itt tartunk, bocsi, hogy ma nem tettem fel új részt, de ez az óraátállítás teljesen összezavart. Délben reggeliztem, fél 3kor ebédeltem szóval minden szétcsúszott. Holnap jelentkezek új résszel. :) Ó, és még valami: hétvégén nem tudok hozni új részeket, mert Pestre utazok a mamámat meglátogatni. Legyetek türelemmel. :)

xoxo,
Luca

Csajos nap(ok)

 Két nap telt el azóta, hogy Niall meglátogatott. Azóta már képes vagyok tolerálni Blaket is. Igaz, kicsit nehezemre esik, de a szándék a lényeg. Míg nem jön oda hozzám jó pofizni, nem mutatom meg neki bunkó, flegma énem. Párszor megpróbált velem beszélni, de lehetséges, hogy egy kicsit túl ijesztően néztem rá. Talán kevesebb villámot kellett volna szórnom a szememmel. Ki tudja? Hogy őszinte legyek, nem igazán érdekel, mit csinál. Amíg békén hagy és nem kavar bele a karrierembe vagy a szerelmi életembe, addig én sem nyaggatom. Viszont, csak egyszer is rosszat szól, megkeserítem az életét. Ebben biztos lehet.
 A csajokkal elhatároztuk, hogy kipihenjük a forgatások és egyéb dolgok okozta fáradalmakat. Nem igazán tudjuk, hogy hova megyünk. Annyi biztos, hogy a tenger felé. Minden más kérdéses. A gördeszkákat is visszük. Azok mindenhova követnek minket. Az emberek általában megnéznek, mikor lány létünkre ezerrel repesztünk le a völgyekbe. Akkor vagyunk a legfelszabadultabbak. Nincs is annál jobb érzés, mikor a szél belekap a hajadba. Csak gurulunk. Elmegyünk messze. Amerre az út visz minket. Régebben majdnem minden hétvégén elmentünk a hegyekbe vagy a partra lazulni egy kicsit, de mostanság erre már nem igen volt lehetőségünk. Eljött az ideje, hogy bepótoljuk. A deszkázáson keresztül rengeteg jó barátot szereztünk. Sőt, minket is ez hozott sokkal közelebb egymáshoz. Körülbelül 15-16 éves korunkba kezdtük. Shei tudott csak közülünk megmaradni rajta. Én a snowboardban voltam verhetetlen, de lássuk be az egy kicsit más. Sheila oktatott minket. Kimondottan nehéz diákoknak bizonyultunk. Szegényt állandóan kiakasztottuk a bénázásainkkal. Viszont, ahogy teltek, múltak a napok, hetek egész jól belejöttünk. Már képesek voltunk órákon át esés nélkül közlekedni. Ekkor jöhettek a trükkök. Próbáltunk forogni, ugratni és még rengeteg

figurát bevetettünk. Persze, nem ment olyan könnyen, mint ahogy azt mi elképzeltük. Rengeteget estünk, sőt még annál is többet. Volt, hogy az árokban kötöttünk ki, de nem egyszer a kemény aszfalton landoltunk. Néha már inkább feladtuk volna, de olyankor jöttek az új barátink és felrántottak minket a földről. Egy összetartó közösségnek lettünk a tagjai az által, hogy mi is ráálltunk ezekre a kissé sem biztonságos járművekre. De megérte. Életre szóló barátságokat kötöttünk. Büszkén tudjuk azt mondani, "Igen. Mi is gördeszkások vagyunk és egyszerűen imádjuk. Egy olyan csapat részesei lettünk, amit szavakkal le sem lehet írni."
Az órámra pillantottam.
-Lucy, megjöttek Miaék! -kiáltott be a szobámba Collin.
-Azonnal megyek, csak egy perc. -vigyorogtam. Gyorsan a táskám után nyúltam. A szekrényemhez futottam.
  Basszus, annyira elkalandoztam, hogy még össze se pakoltam a cuccaim. Gyorsan. Mi kell? Kesztyű megvan, térd és könyök védő pipa, tiszta cuccok bent, szerintem minden megvan.
 Épp kiléptem volna az ajtón, mikor megláttam a borosüveget az üvegszekrényemben.
-Ez még jól jöhet. -gyorsan lekaptam és a táskám mélyére rejtettem. Nem lenne jó, ha Jack kiszúrná.
 Lefutottam a többiekhez. -Bocsi, csak egy kicsit megcsúsztam. -magyarázkodtam, zavartan a hajamba túrtam.
-Nem gond, de most már menjünk. -megragadta a kezem Mia és kituszkolt az ajtón. A bejáratnál felkaptam deszkámat.
-Vigyázzatok magatokra! -kiabált utánunk Collin.
-Igenis apa! -kiáltottam vissza nevetve.
  Éppen beültem volna az első ülésre, mikor észrevettem, hogy Shei galád módon már ott trónol. Összeráncoltam homlokom. Követelni kezdtem a helyem. Röpke fél órás vita után megegyeztünk, hogy először én ülök elől. Nyertem!
 Bepattantunk a kocsiba és már útnak is indultunk...hova is?
-Pontosan hova is megyünk? -kíváncsiskodott Sheila.
-A partra és a völgybe. -válaszolt nevetve Mia.
-A régi törzshelyre? -kíváncsiskodtam.
-Eltaláltad.
-Igen! -egyszerre kiáltottunk fel Sheilaval.
  Mióta megtudunk állni 5 másodpercnél tovább a deszkán, azóta mindig ide járunk kikapcsolni. Egy kis eldugott város a parton. Jó széles úton lehet lejutni a völgybe. Pont ideális egy csapat deszkás számára. Az erdőben egy kis vízesés is van. Mindig ott szoktunk felfrissülni. Egy igazi paradicsom. A deszkások mennyországa.

Miután tisztáztuk úticélunkat, mindenki kényelembe helyezte magát. Én felpakoltam a lábaimat, Sheila is követte példámat. Mia mivelhogy vezet, nem igen tudott mocorogni. Az egész úton énekeltünk. Megállás nélkül. Nem volt olyan szám, aminek ne tudtuk volna a szövegét. Természetesen volt egy pár ki nem állhatott dal is köztük, de azokat kiparodizáltuk. Még felvételt is készítettünk. Persze, ezt soha, semmilyen körülmények között sem fogjuk megmutatni másoknak. Még a srácoknak sem. A végén még hülyének fognak tartani minket...ha eddig még nem tették volna meg. Fiatalok vagyunk és bolondok. Van valakinek ezzel bármiféle gondja is? Remélem nincs.
 Pár órányi fárasztó, énekléssel teli autókázás után, végre megpillantottuk az ismerős szerpentint. Először kocsival mentünk le a városba. Egy "kicsit" éhesek voltunk.
 Szerencsénkre a kedvenc éttermünk még mindig ott állt omladozó falaival. Másnak talán visszataszító, de van valami különleges varázsa a hulló vakolatnak. A második lépcsőfok még mindig be volt szakadva egy kis részen. Mielőtt beköltöztünk volna az X-faktor táborba, eljöttünk ide egyet lazulni. Akkor egy rossz mozdulat következtében pár haverunk a lépcsőn landolt és sikeresen megrepedt. Másnap meg ahogy a vendégek arra jártak, sutty, leszakadt.
 Bementünk, majd leültünk az ablak mellé. Nem rég lehetett letörölve, mert még csak egy centis a porréteg rajta, így éppen ki lehet rajta látni. Minden úgy volt, ahogy itt hagytuk. Mintha megállt volna az élet. De ebben pont ez volt a jó. Itt mindenki önmaga tud lenni. Nincs miért megjátszani magunkat. A rendelésünket egy eddig ismeretlen lány vette fel. Visszavonom, még sem állt meg az idő. Az évek alatt most először cseréltek felszolgálót.
 Miután befejeztük az evést, a főút felé vettük irányunk. A kocsiból előkaptuk a felszerelést és a deszkákat. Széles vigyorral arcunkon indultunk neki a dombok megmászásának. A jól megszokott helyünkre igyekeztünk. Egy kis pihenő, ami az óceánra néz. Lélegzetelállító látványt nyújt. Évek óta onnan indulunk. Percekig gyönyörködtünk a tájban. Előtörtek a régi emlékek. Anno még busszal jöttünk ki ide. Most viszont saját autóval, vagyis Mia autójával. Nekünk Sheilaval még nincs saját kocsink. Sajnos.
 Miután már épp eleget ámultunk a nagy kékség előtt, megindultunk. Mások lehet pánikólnak vagy félnek, mikor gördeszkára állnak, de mi nem. Legalábbis én biztosan nem.

Mikor rajta állok, megszűnik körülöttem minden. Érzem, ahogy siklik alattam az aszfalt, ahogy lobog a hajam a szélben. Felszabadult vagyok. Ez az egyik legnagyszerűbb érzés, amit valaha átéltem. Olyan mintha a színpadon állnék. Biztonságban érzem magam. Nincs is annál felemelőbb, mint mikor végighúzhatod az ujjaidat a betonon. Persze, nem úgy, hogy leégesd. Csak éppen hozzáérsz. Csak, hogy érezd a sebességet.
 Beszáguldottunk egy erdőbe, majd le a völgybe. Időközben gyakoroltuk a régi mozdulatokat. Már épp ránk fért. Nagyon régen gurultunk utoljára.
 A városban összetalálkoztunk egy pár ismerőssel. Olyan jó volt olyanokkal találkozni, akik ugyanúgy kezelnek minket, mint az X-faktor előtt. Elhívtak minket este egyet bulizni. Már nagyon várom.
 A következő utunk a vízeséshez vezetett. Már fel voltunk készülve. A rövid gatyák alatt fürdőruhák rejtőztek. Amint megláttuk a vizet, beleugrottunk. A sziklákról gondolkodás nélkül vetettük magunk a mélybe. A víz viszont egy kicsit hidegebb volt, mint számítottunk rá. Így amint hozzáért bőrünkhöz, főleg a hasunkhoz, felsikítottunk. Szegény mókusokat is felráztuk a délutáni alvásból. Tuti, hogy még a városban is hallották. Nem tartott sokáig a magányunk. Egy másik csapat is csatlakozott hozzánk. Nagyon jól elvoltunk velük. Természetesen nincs fürdés a másik vízbe nyomása nélkül. Ezt különösen Sheila élvezte. Na meg persze én is. Jó ez a játék akkor, ha téged nem tudnak lenyomni, de te letuszkolsz mindenki mást. Velem valahogy így volt. Igaz, a végén én jártam rosszabbul. Mindenki nekem rontott, bosszút követelve. Ha nem lenne edzett tüdőm, biztosan belefojtottak volna. De nem sikerült. Szerencsére. Nem áll szándékomban ilyen fiatalon feldobni a pacskert. Szeretek élni. Pláne most, hogy azt csinálhatom amit igazán szeretek, énekelek. Mindezt a két legjobb barátnőmmel. Mi más kellene még?
 Miután már kellően felázott a bőrünk és úgy néztünk ki mint valami öregasszonyok, kimásztunk a forrásból és az estére kezdtünk készülődni. Ezt a helyet mindenki ismeri, ezért ide beszéltük meg a találkozót. Felállítottuk a sátrat. Nem ment olyan egyszerűen, mint anno. Minimum fél órán keresztül szerencsétlenkedtünk, mire sikerült normál állapotba hoznunk. Gondolkoztunk, hogy megkérünk valakit, hogy segítsen, de az erdő közepén vagyunk. Ki tudna nekünk segíteni. A fürdőző társaink is eltűntek. Magunkra vagyunk utalva.
 Ijesztő ebbe így belegondolni. Hárman egy hatalmas erdőben este. Tiszta horrorfilm. Remélhetőleg mire elhagyjuk a falut, mindannyiunknak meg lesz még az összes testrésze. De van egy jó oldala az egésznek. Sheilat lehet ijesztgetni. Jó ez egy kicsit szemét gondolat, de egyébként vicces. Elég csak pár dolgot megemlíteni és már tovább is gondol mindent. Na jó. Nem rémisztem meg...annyira. Majd meglátjuk hogyan alakul.
 A sátorban átöltözünk száraz ruhákba. Alig, hogy végeztünk már meg is jöttek a többiek. Csak páran érkeztek, de ez nem baj. Egy kis alkesz társaság. Mindenki kezében ott volt a piros pohár, a sör, a bor, a pálinka. Vagy valami ahhoz hasonló kétes eredetű valami. A táskámból én is elővettem a borom. Shei is a táskája mélyére nyúlt. Nála pár sör lapult. Mia egy kis koktélt rejtegetett.
 Jó estének nézünk elébe. Már csak egy kis tűz kéne. Bár ahogy látom a srácok már dolgoznak rajta. Kíváncsi vagyok, vajon mik fognak még itt történni. Remélem semmi olyan, amit később le kéne tagadnom, vagy bárki másnak tagadnia. Nincs kedvem még egyszer nyilvánosan bocsánatot kérni, valamint nem szeretném, ha a csajoknak is erre kellene folyamodniuk. Muszáj lesz odafigyelnem, mennyit iszok. Elég egyetlen botlás és már mindennek vége...

Tisztázás

 Már vagy az 50. üzenetet hagyom Niall rögzítőjén. Nem hiszem el. Miért nem képes felvenni? Jó ez hülyeség. Még jó, hogy nem veszi fel. Remélem azért visszahív...Kizárt. Túl makacs. Bele kéne törődnöm? Nem! Nem hagyom, hogy egy olyan kis féreg közénk álljon.
 Ledőltem az ágyamra. Collin és Jack rontott be a szobámba Mia és Shei társaságában. A lányok egy finom mozdulattal odébb tették a két srácot. Mellém vágódtak, majd megöleltek.
-Mit csináltok ti itt? -értetlenkedtem.
-Jöttünk, hogy kihúzzunk a depiből. -vigyorgott Sheila.
-Jól vagyok. -vágtam rá reflexből.
-Ezt más talán elhiszi, de mi nem. A legjobb barátnőid vagyunk. -Mia megsimogatta a karom. Felpattantam az ágyról. Az ablakhoz sétáltam.
-Nem számít. -jegyeztem meg halkan.
-De igenis számít! Nem hagyjuk, hogy itt sírdogálj egyedül. -erősködött S.
-És mégis mi a tervetek? -a vállam fölött hátrapillantottam.
-Tisztázzuk a neved. -kiáltott fel Shei.
-Ugyan hogy? -hitetlenkedtem.
-Ezzel. -Mia a táskájából egy képet vett elő. Odasiettem.
-Ezt honnan szereztétek? -arcomon napok óta először egy óvatos mosoly jelent meg.
-Kicsit bonyolult volt megtalálni azt a paparazzót, aki készítette, de egy kis nyomozás után meglett. -magyarázta Mia.
-De mégis hogyan? Hogy tudtátok rávenni arra, hogy a kezetekbe adja? -faggatóztam tovább.
-Collin és Jack segített. -Shei a srácokba karolt, majd az ágyra ültette őket. Hálából megöleltem a két fiút.
-Mikor megjelent az a kép rólad és a reakciódat viszont nem jelenítették meg, úgy döntöttünk, lerántjuk a leplet az igazságról. Igaz, ez egy kicsit nehezebbnek bizonyult, mint kezdetben hittük. -Collin nevetve átkarolta Jacket. -Szinte minden újságnál jártunk. Rengeteg paparazzóval beszéltünk és voálá, itt van a fotó. -legyezte meg előttem Jack. Gyorsan kikaptam  kezéből.
-El sem hiszem, hogy ezt mind megtettétek. -szorosan magamhoz öleltem őket. -De hogy került hozzád, Mia? -felpillantottam a mellettem magasodó lányra.
-Egy alkut kötöttünk. -vágta rá Jack.
-Miféle alkut? -ráncoltam össze homlokom.
-A lányoknak beszámolót kell majd tartaniuk az 1D-s srácokkal való kapcsolatukról. Cserébe megkaptuk a fotót és holnapra már a címlapon is lesz. -fejtette ki.
-Ebbe tényleg belementetek? -meghatódtam.
-Egy barátnőnek ez a kötelessége nem? -kérdezett vissza Mia. Könnyeimmel küszködve átöleltem a két lányt.
 Nem hiszem, hogy bárki más megtette volna ezt értem. Rengeteggel tartozom nekik. Remélem, egy nap majd meghálálhatom. Bár nem szeretném, ha ők is hasonló helyzetbe kerülnének, mint én. Végre megvan a kép, melyen megpofozom Blaket. Lehet, hogy erőszakosnak tűnök majd, de ez a legkevesebb. Niall és a rajongók, de leginkább a szöszi, is fogja látni, hogy az egész csak egy kitaláció. Nincs semmi köztem és Blake között. Nem is lesz és nem is volt. Barátomnak tartottam, de ő hátba szúrt. Nincs szükségem ilyen barátokra. Az igazak most is mellettem vannak és segítenek ahol csak tudnak, és ezért semmit sem kérnek.
-Szóval...-nyújtotta meg az ó-t Sheila. -Meggyőzzük Niallt az igazadról még mielőtt megjelennének a cikkek?
-Természetesen. -széles vigyorral válaszoltam. -De mégis hogyan?
-Nekem van egy ötletem. -szólt közbe Mia.
-Hallgatlak mester. -mélyen szemeibe néztem. Az órára szegezte tekintetét.
-Ha jól tudom, most szabadidejük van. Legalábbis Hazz ezt mondta.
-Nem igazán értelek. -tanácstalanul vágtam közbe.
-Ha nem beszélnél folyton bele, megértenéd. -hurrogott le Jack.
-Jól van. Felfogtam. -figyelmem újra Mianak szenteltem.
-Na ugye, most jelenleg a turnébuszban ülnek nagy valószínűséggel. Együtt vannak, vagyis ha az egyik néz valamit, valamelyik másik is biztosan ott van vele. Csak Harryt kell meggyőzni arról, hogy egy kicsit keresgessenek Twitteren...
-Még mindig nem tiszta. -húztam a számat.
-Tudod, van egy olyan hasznos dolog, hogy Twitcam. Egyszerűen csak be kell kapcsolnod, illetve Hazzanak át kell küldened és kész. Niall is megkapja az üzenetet. -magyarázta, végre érthetően Mia.
-Te egy zseni vagy! -kiáltottam fel, majd szorosan átöleltem.
-Ezt ha lehet anyának is mondd el. -jegyezte meg.
-Ha működik a terved, bárkinek elmondom, akinek csak akarod. -vigyorogtam, mint a tejbe tök.
   Talán ez így beválik. Nagyon remélem. Nem akarom, hogy továbbra is haragban legyünk. Nem bírom.
Mia a telefonjáért nyúlt. Pár percnyi beszélgetés után, végre kinyökögte, hogy Harry készen áll a tervre. Juppi! Bekapcsoltam a gépet. Próbáltam összegyűjteni gondolataimat, hogy mit mondjak neki. Nem igazán vagyok a szavak embere. A tetteket mindig többre értékeltem. Viszont jelen helyzetben nem repülhetem át a fél világot. Nem állok úgy.
 Mikor megjelent a Twitcam jól ismert, bár sosem használt, oldala, egy csöppnyit pánikba estem. A kezembe fogtam gitárom. Mindig megnyugszom tőle. Hirtelen nagyszerű ötletem támadt.
 Ének! Ha az elmondás nem megy, eléneklem.
Miara pillantottam. Azonnal hívta Harryt. Míg ő ezt megtettem, kitettem a Twitterre videómat. Mia bólintott. Tudtam, ez a jel, hogy a fiúk is vonalban vannak. Nagyot sóhajtottam, majd megkezdtem a felvételt.
-Sziasztok! Lucy vagyok, bizonyára ezt mind tudjátok. Tudom, most rengetegen megvettek és gyűlöltök, mert összetörtem Niall szívét. Nem állt szándékomban. Ha tudnám, visszacsinálnám. Viszont van valamim, amit meg szeretnék nektek mutatni. -a fotóért nyúltam. -Ezt a képet akkor készítették, mikor Blake megcsókolt. Én így reagáltam. Nem azért mutattam meg, hogy bebizonyítsam az igazam. Egyszerűen csak meg akartam nektek, Niallnak mutatni, hogy nem érzek semmit Blake iránt. Ez egy bocsánatkérő videónak indult. Viszont nem vagyok a szavak embere. Ha nem bánjátok, inkább elénekelném, mit is érzek. Britney Everytime című dalával készültem. -egy nagy levegőt vettem, majd belekezdtem.
 Ujjaim remegtek. Alig tudtam lefogni a húrokat. A háttérben a többiek is csatlakoztak. A kezdeti izgalmat egy kis idő után már nyugodt szívvel tudtam játszani. Az egyedüli dolog ami miatt idegeskedtem, hogy Niall vajon mit gondol most. Megbocsájt vagy egy életre megutált? Miután befejeztem, felsóhajtottam.
-Remélem meg tudsz nekem bocsájtani. Hibáztam, de már nem tudom visszatekerni az időt. -megmutattam a gyűrűm. -Míg nem kérsz, nem veszem le. Szeretlek, bármi is történjen. -az alsó ajkamra haraptam. -Köszönöm, hogy meghallgattatok. Sziasztok! -integettem. Hátra fordultam. -Na milyen volt?
 A többiek mind dicsérő szavakkal illettek. A telefonomat közel tartottam magamhoz. Naivan azt hittem, bármi is változni fog. Ideje lesz hozzászoknom a csalódáshoz. Ez a valóság és nem egy tündérmese. Lassan ráébredek erre is. Bár fájdalmasan, de rájövök...
*Másnap*
  A tegnapi csalódás után úgy voltam vele, hogy már az sem érdekel, mit ír az újság a képem alá. Minden mindegy volt. Egyértelművé vált, hogy Niallnak elege van belőlem. Mindent megpróbáltam. Minden tőlem telhetőt, de nem volt elég. A szöszi jobbat érdemel nálam. Roppant fájdalmas tudni, hogy az ír manóm, vagyis már nem az én manóm, megvet.
 Felöltöztem. A mai egy kivételesen szeles, hűvös nap. Egy nagyobb pulcsit vettem magamra. Collin és Jack kíváncsian odajöttek hozzám.
-Hova mész? -faggatózott Collin.
-Csak sétálok egy kicsit. Rám fér a friss levegő. -magyaráztam. Eléjük léptem. Szorosan megöleltem őket. -Köszönöm még egyszer. -suttogtam. Kiléptem az ajtón. -Sziasztok!
 A kapuban hallottam, ahogy utánam kiáltanak. A házunktól nem messze található a Hyde park. Ha valami baj van, mindig oda megyek. Ott mindig ki tudom szellőztetni az agyam. Kitisztulnak a gondolataim. Pár perc gyaloglás után már ott is voltam. Megkerestem szokásos helyem. Már a távolból is kiszúrtam, hogy valaki épp az én padomon ül. A srác fején sapka volt. Pár másodpercnyi dühöngés után úgy döntöttem, majd a következőre leülök. Elsétáltam a pad előtt.
-Már meg sem ismersz gitáros lány? -szólt utánam. Hátrapillantottam. A srác sapkájától nem láttam arcából semmit, kivétel az önelégült mosolyát.

-Ismerjük egymást? -keresztbe fontam a karjaim. Közelebb mentem hozzá. A fiú levette sapkáját.
-Így már megismersz? -szólt Niall. Nyakába ugrottam könnyes szemekkel. Azonnal megcsókolt. Úgy hiányzott a csókja, érintése, illata. Az elmúlt pár nap egy örökkévalóságnak tűnt nélküle.
-Hogy kerülsz ide? -kíváncsiskodtam, miután ajkaink elváltak.
-Hiányzott a barátnőm. -felelte titokzatosan.
-De én azt hittem, haragszol. -értetlenül mélyedtem el szemeiben.
-Azok után amit tegnap műveltél ország-világ előtt, hogyan haragudhatnék? -ismét megcsókolt.
 Gyomromban tanyázó pillangók felébredtek álmukból. Újra éltem. Érdekelt, mit mondanak és gondolnak mások. Leginkább Niall meglátására voltam kíváncsi. Képes volt eljönni. Átrepülte a fél világot, csak egy köszöntésért. Mi ez ha nem szerelem?

Cikkek, barátok, törött szív

 Tegnap nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy felhívjam Niallt. Ma mindenképp tisztáznom kell az egészet.
A telefonomért nyúltam, majd gyorsan kikerestem a szöszi számát. Egy nagyot nyeltem. Összeszedtem minden bátorságom és felhívtam.
-Hello itt Niall -széles mosoly ült ki arcomra. -most nem tudom felvenni, de később visszahívlak. Tudod mi a dolgod. -megszólalt a sípszó.
-Szia Niall, Lucy vagyok. Tudom, most nagyon dühös vagy rám, de kérlek beszéljük meg. Nincs semmi Blake és köztem. Csak egy barát, legalábbis eddig annak tartottam, de ezek után...Mindegy. Amit ígértem, megtartom. Várni foglak, akkor is, ha te már elfelejtesz. A gyűrű rajtam van és míg vissza nem kéred, le sem veszem. Hiszem, hogy amit akkor mondtál igaz. Remélem majd visszahívsz. Tudom, kevés időd van a koncertek miatt, de csak egy percet kérek. Csak ennyit akartam. Sok sikert a ma esti koncerthez. Biztosan nagyszerű lesz. Szeretlek...még akkor is ha te már nem. -egy könnycsepp csordult végig arcomon.
 Miután letettem, a földszintre siettem. Jack és Collin azonnal felpattantak.
-Na? Sikerült vele beszélned? -kíváncsiskodott Jack. Megráztam fejem.
-Csak üzenetet tudtam hagyni. -felsóhajtottam, majd leültem a kanapéra.
-Nyugi. Vissza fog hívni. -Collin magához ölelt.
-De mi van ha nem? Mi van, ha Blakenek hisz? -könnyes szemekkel pillantottam Collinra.
-Akkor egy idióta! Nem tettél semmi rosszat. -vágott közbe Jack.
-Akkor miért érzem úgy magam, mint akin egy úthenger átment, majd visszatolatott és kilapított még egyszer?! -a hajamba túrtam.
-Mert szereted Niallt és nem akarod elveszíteni. Megrémiszt már csak a gondolata is. -magyarázta Collin. -Hidd el, minden rendbe fog jönni. -rám kacsintott.
-Úgy legyen. -egy kis mosoly erőltettem magamra.
-Egyébként nem kell egy fuvar? -ajánlotta Jack.
-Ha elvisztek, megköszönöm. -szorosan megöleltem mind a kettőt, majd az autóhoz mentünk.

  Hosszas vita után ugyan, de sikerült rávennem őket, hogy ne Jack vezessen. Valahogy nem bízom a friss jogsijában. Biztos jól vezet, de inkább óvatos vagyok. Újabb 5 sor veszekedés után úgy döntöttünk, hogy én ülök hátra.
 Mivel az előbb nekem engedtek, most nekik kell győzniük. Legalábbis ők így gondolják. Nem jó a kocsijukban hátul ülni, ugyanis tele van mindenféle szentnek tekintett kacattal. Egyszer elmagyarázhatnák miért van sörösüveg gyűjtemény, valamint miért kell 5 millió egyforma képecske. A képek természetesen olyan kicsik, hogy fel sem lehet ismeri azt, aki rajtuk szerepel. Van egy pár ilyen furcsa dolog. A többi izéről pedig nem is beszélve. Kész kiállítást lehetne nyitni. Bohócorrtól elkezdve, a filmtekercsen át, a gyertyáig minden van itt. Na jó nem gonoszkodok, elvégre ők a sofőrök, valamint jelenleg ők az egyetlen fiúk, akikre tudnék támaszkodni.
Felsóhajtottam, majd az ablakon kibámulva néztem ahogy elrobogunk az ismerős épületek előtt.
 Pár napja még Niallal sétáltam itt kézen fogva és most, fogalmam sincs vajon szóba áll-e még velem. Igazság szerint nem tettem semmi megbotránkoztatót, de mégis szörnyen érzem magam. Annyira "jó" belegondolni, most a fél napomat azzal tölthetem, hogy visszafogom magam és nem húzok be Blakenek egy akkorát, hogy egy foga se maradjon. Nem tudom, tudok-e magamon uralkodni. Pláne, ha meglátom azt az önelégült vigyorát. Még mindig nem értem, miért volt ez neki jó? Mi a francért kellett mindent elrontania? Mindegy. Inkább nem is agyalok ezen az egészen, mert csak a vérnyomásom megy fel az egekbe. Ami történt megtörtént. Ha hisztizek vagy balhézok, azzal még semmi sem oldódik meg.
-Köszi a fuvart. -kipattantam a kocsiból.
-Eljöjjünk majd érted? -ajánlotta Collin. Megráztam fejem.
-Nem kell. Majd inkább metrózok és gyalogolok. Egy kis mozgás rám fér, a friss levegőről nem is beszélve. -a próbaterem felé vettem az irányt. Az ajtóban visszanéztem és integetni kezdtem.
 Gyors léptekkel közeledtem a terembe. Már a folyosóról hallottam az ismerős zenét. Mikor a bejárathoz értem, megtorpantam. Összeszorítottam fogaim, lehunytam szemeim és egy nagy levegőt vettem. Beléptem a táncterembe. Mia és Shei épp a tánc kellős közepén tartott. Mintha épp a lábukat lógatták volna, odajöttek hozzám.
-Lucy, beszélnünk kell! -komor hangon utasított Mia. Bólintottam.
 A terem egy kis eldugott sarkába húztak. Sheila a táskájából egy újságot vett elő. Gyomrom összeszűkült. Erős gyanúm volt, hogy valami rosszízű pletyka jelent meg rólunk, rólam, Niallról. A torkomban apró csomó akadályozott a légzésben.
-Mi ez? -nyökögtem ki végre.
-Mi is ezt szeretnénk tudni. -vágta rá Shei, majd a kezembe nyomta. -Olvasd el!
Kezem a szám elé kaptam, szemeimben könnycseppek jelentek meg. Ráharaptam az alsó ajkamra.
 "The Dreamers ifjú énekese megcsalta volna barátját, Niall Horant? Alig, hogy az ír előadó felszállt a repülőre és turnéra indult, barátnője rávetette magát egy újabb férfira. Az illető nyilatkozata szerint kapcsolatuk nagyon szoros..." Mi van? Most szórakozik velem? Mi az, hogy szoros a kapcsolatunk? És ez a kép? Igen itt tényleg olyan, mintha csókolóznánk, de én NEM csókoltam vissza! Ami ezután történt, miért nem tudják beleírni? Felképeltem. Nem elég ok arra, hogy bebizonyítsam, Niallt szeretem?! Niall! Ha ezt meglátja, sosem fog megbocsájtani.
-Lucy, mi történt? -faggatott Mia.
-Mindjárt elmondom, de előtte valamit meg kell tennem. -felkaptam az újságot a földről, illetve én is feltápászkodtam.
 A kis dobos felé vettem irányom. Szemeim villámokat szórtak, gondolataim átkozták a pillanatot, mikor megbíztam benne.
-Hogy volt pofád ezt így kijelenteni? -kiabáltam, majd a dobja tetejére csaptam a napilapot.
-Nem értem, mi a bajod. Csak az igazat mondtam. -önelégülten vigyorgott.
-Az igazat? Tényleg? Szerinted ilyen egy szoros kapcsolat? Ordibálunk egymással? Így szokták mások is? -idegesen a hajamba túrtam.
-Csak te ordítasz. Ha nem éreznél semmit, nem tennél így.
-Igazad van. Érzek valamit. Megvetlek, mert egy féreg vagy! -meglöktem.
-Ha így van, miért érdekel, mit mondok? -arrább sétált.
-Mert mások nem ismernek. Hisznek neked...
-Niall is minden bizonnyal nekem fog hinni.
-Ezt akartad? Szétválasztani minket? De miért? Mért jó ez neked? -a szemeim ismét nedvesek lettek, de visszafogtam érzelmi kitörésemet. Blake nem ér annyit, hogy sírni lásson.
-Egyszerűen csak unatkoztam. -nevette el magát.

-Unatkoztál? -ismételtem meg. A cérna elszakadt nálam. Elé léptem és a földre löktem. -Bocsi én is unatkozom.
 Peter észrevette, hogy balhézunk, ahogy Mia és Shei is. Odafutottak hozzám és elrángattak Blaketől.
-Mi folyik itt? -emelte fel hangját Pet.
-Az, hogy elcseszi az életem, csak azért, mert unatkozik. -fakadtam ki, könnyek közepette. Shei magához ölelt. Mia is csatlakozott.
 Láttam szemükben, hogy legszívesebben letépnék Blake fejét, de nem tehették mert ha elengedtek volna, én is ugyanazt tettem volna. Patt helyzet. Peter a hazudozó felé fordult.
-Blake, mi történt? -naivan azt, hitte majd az igazat válaszolja.
-Nem tudom. Egyszer csak nekem esett és mindenfélével vádolni kezdett.
-Eddig azt hittem az embereket a gerincük tartja, de most, hogy látom itt állsz ezek után, komolyan gondolkodóba estem. Nem sül le a bőr a képedről? Képes vagy mosolyogva közölni, hogy megőrültem?! És én még azt hittem, barátok vagyunk. Most már látom tévedtem. Igazán büszke lehetsz magadra. Anyukád is tuti oda van meg vissza. -hangom ismét nyugodt volt.
-Ne merészeld az anyámat a szádra venni! -felém ugrott, de Peter szerencsére megfogta.
-Nyugodjatok le mind a ketten! -Blakere nézett. -Gyere menjünk ki egy kicsit! -az ajtó felé kezdte húzni.
 Blake nem igazán engedett neki, de a végére belement. Ahogy elhagyta a termet, szívemről ólomsúly szakadt le. A földre rogytam. A lányok aggódva kaptak utánam.
-Jól vagyok, csak...-hangom elcsuklott. Az érzések kitörtek belőlem. Heves zokogásba kezdtem.
-Lucy, nyugodj meg kérlek. Minden rendbe fog jönni. -csitítgatott Shei.
-Ezek után? Nézd a cikket! Hogyan tudnám elhitetni Niallal, hogy ez nem az aminek látszik?! Az egyetlen esélyem az a pofonról készült képben rejlik, de azt honnan szerezzem meg? -a hajamba túrtam, majd hátradőltem. -Miért kell mindig mindennek ilyen bonyolultnak lennie? -Mia leült mellém és az arcomról elkezdte letörölni a könnycseppeket.
-Amiért meg kell dolgozni, azt sokkal jobban megbecsüljük. Hidd el, Niall hisz neked. -biztatott.
-Honnan tudod?
-Mert ma reggel beszéltem Hazzaval és Niall is ott volt. Egész végig azon filózott, vajon felhívjon-e és, hogy most biztosan dühös vagy rá. -fejtette ki Mia.
-De azóta már megjelent ez a kép. Így már minden más. -szomorúan felsóhajtottam. Shie felhúzott a földről.
-Tisztázni fogjuk a neved. Nem számít mibe kerül. -rám kacsintott, majd megölelt. Mia is csatlakozott a szendvicsöleléshez.
 Hiába, nem véletlenül ők a legjobb barátnőim. Rájuk mindig számíthatok. Jóban rosszban. Egy igaz barát ilyenkor mutatkozik meg. Nem hagynak cserben, bármi is történjen. Jövök nekik eggyel, kettővel, már nagyon sokkal. Ha ők nem lennének itt nekem, fogalmam sincs mihez kezdenék. Nem hiszem, hogy képes lennék ésszerű döntéseket hozni. Jelenleg csak rájuk és Collinékra számíthatok. Remélem igazuk lesz. Nem tudom, hogyan fogom helyrehozni a dolgokat, de nem nyugszok, míg Niallal nem beszéltem...

Könnyes búcsú

Nincs felemelőbb érzés, mint a szerelmed mellkasán ébredni. Érezni az illatát, érintését. Röpke fél óra alatt sikerült összeszedelőzködnünk. A partról összeszedtük a mécseseket és a kocsi csomagtartójába pakoltuk.
-Mikor indul a gép? -kérdeztem szomorú hangon, mikor már a kocsiban ültünk.
-Négykor, de már fél háromra ott kell lennünk. Ugye eljössz. -megsimogatta az arcom. Elmosolyodtam és bólintottam.
-Ez természetes. -közel hajoltam hozzá, majd megcsókolt.
-Még be kell mennem a stúdióba, de után felhívlak majd jó? -egy kósza tincset a fülem mögé tűrt.
-Persze. Nekem is össze kellene készülődnöm. -a ruhámra néztem. Ha kiráznám egy egész homokozót tudnék vele megtelíteni.
 Egy kis kocsikázás után már otthon is voltam. Niall persze nem engedett el ajándék nélkül. Az ajtóban ajkát az enyémhez tapasztotta. Bentről már hallatszott, ahogy Jack és Collin vigyorog. Nem is bírták megállni megzavarás nélkül. Letéptek Niall ajkairól és berántottak a házba. Összeráncoltam a homlokom.
-Meneküljetek! -figyelmeztem, majd a cipőimmel kezdtem dobálni őket.
  Collin felkapott az ölébe és a nappaliba cipelt.
-Tegyél le te marha! -kiabáltam. Ledobott a kanapéra. Úgy visszapattantam, hogy a földön kötöttem ki. -Nem egészen így értettem. -jegyeztem meg, miközben visszamásztam. -Miért vagytok így bezsongva? -húztam fel egyik szemöldököm.
-Na mesélj csak, mit csináltatok tegnap éjjel?! -kíváncsiskodott Jack.
-Az nem tartozik rátok. -játszottam a titokzatost. Komor arccal ültem a srácokkal szemben. Fél percig sem bírtam, azonnal nevetésben törtem ki.
-Hadd halljuk! -mellettem telepedett le Collin.
-Miért érdekel ez ennyire benneteket?
-Mert az unokahúgunk vagy. -Jack is odajött. A két fiú egyszerre ölelt magához. -Valamint nem szeretnénk még nagybácsik lenni. -tette hozzá Jack.
-Olyan jól esik, hogy ennyire megbíztok bennem. -forgattam a szemeimet. A srácok felnevettek, majd megcsikiztek.
-Mondd el, vagy folytatjuk a kínzásod! -fenyegetőzött Jack.
-Jó-jó. Ti nyertetek, csak hagyjatok levegőhöz jutni! -kiabáltam. A fiúknak több sem kellett. Azon nyomban leszálltak rólam, s mint az úri legények, kihúzott háttal ültek a kanapén. Természetesen nem tudtak sokáig ilyen önkínzó pózt magukra elöltetni.  Tíz másodperc után visszatért eredeti énjük. Rám pillantottak, így utasítva a történetem elmesélésére.
 Felsóhajtottam, majd lassan belekezdtem. A szavaimon csüngtek. Próbáltam úgy elmondani a történteket, hogy a csókos valamint simogatós részeket átugorjam. Nem sikerült. Azonnal beleszóltak, ha még csak fontolóra is vettem. Tuti gondolatolvasók. Körülbelül fél órán keresztül vitatkoztunk azon, hogy a sátorban mik történtek. Szent meggyőződésük volt, hogy én mára biztosan terhes lettem. Hiába mondtam, hogy RUHÁBAN ALUDTAM, mintha a falnak beszélnék. Bele kellett törődnöm, hogy hülyével nem érdemes vitatkozni, kettővel meg aztán pláne. A végére már én is kételkedni kezdtem magamban. Kitalálták, hogy vegyünk terhességi tesztet. Nem túlzás ez egy kicsit? Tudom, hogy csak féltenek, de akkor is. pont ők aggódnak ennyire, mikor hetente új barátnőjük van? A leghosszabb kapcsolatuk max 3 hónapig tartott. Jelenleg nincs barátnőjük, így a legjobb szórakozás, engem az őrületbe kergetni. Megértem. Elvégre mi mást lehet annyira élvezni, mint a másikat kikészíteni. Ilyen az igaz szeretet. Nem csoda, hogy nem mehetnek Daisy közelébe. Szegénykém lelki világát a porba döngölnék. Tuti tőle is megkérdeznék, hogy terhes-e, mert sokat babázik. Úgy érzem, diliházba kerültem, meg fogok is. Majd Miat megint befogom pszichiáternek. Igaz, mikor legutóbb így beszéltünk, minden második mondat után 5 perc röhögésszünetet tartottunk. Nagyon komolyak tudunk maradni.
 Miután nagy nehezen rávettem a srácokat, hogy keressenek más valakit, akit piszkálni tudnak, felmentem a szobámba és az ágyra vetettem magam. Szükségem volt egy kis pihenésre, nyugira.
*Pár órával később*
 A csengőhangom rázott fel mély álmomból.
-Halló? -szóltam bele félálomban.
-Szia Kicsim! Előbb indul a gép egy órával, mert vihart mondanak. -Niall lágy, de szomorúsággal átitatott hangon mondta.
-Komoly? -ránéztem az órámra. -Akkor nemsokára felszálltok? -kétségbeesetten ugrottam le ágyamról.
-Igen. Fél óra múlva kell bemennünk. -felsóhajtott.
-Hol vagy most?
-Már itt vagyok kint a reptéren a váróban. Mindannyiunkat kihoztak. A többiek is most telefonáltak. Gondolom Shei és Mia is perceken belül ideér. -fejtette ki.
-Azonnal indulok. Szeretlek! -egy puszit is küldtem.
-Rendben. Én jobban! -megvártam míg válaszol, majd kinyomtam.
  Egy forma-1-es pilótát megszégyenítő gyorsasággal öltöztem át és sminkeltem ki magam. Lent már Jack és Collin önelégült vigyorral arcukon vártak rám.
 Már megint hallgatóztak. Paparazzónak kellett volna menniük.
-Elvigyünk? -ajánlotta fel Collin.
-Nagyon örülnék. -széles mosollyal megöleltem őket.
  A kocsihoz siettünk és azonnal a reptér felé vettük az irányt. A reptérre fél óra alatt ki is értünk, pedig időközben 3 dugóba is keveredtünk. Ezért utálok ilyenkor kimozdulni. Ha valahova megyek ilyenkor, akkor csak és kizárólag metróval vagyok hajlandó közlekedni.
 Amint megálltunk a parkolóban, kiugrottam a kocsiból és a főbejárat felé futottam. A várakozóban azonnal megpillantottam Niall szőke haját. Összemosolyogtunk és a nyakába ugrottam. Megpörgetett és a vége majdnem egy hatalmas esés lett. Ajkainkat egymáséhoz érintettük. Ugyan búcsúzkodtunk, de mégsem annak éreztem. Tudtam, ez nem a vég. Ez a kis távolság, külön töltött idő fogja megerősíteni a kapcsolatunkat. Nem hagyjuk, hogy tönkretegye.
 Miután lábam újra a földet érintette, körbenéztem. Shei és Mia is már itt volt. Mind a kettejük szeme könnyes volt. Niall nem hagyta, hogy túl sokáig legeltessem rajtuk tekintetem. Szembe fordított magával, majd az ölébe vett és leültünk a padra.
-Annyira fogsz hiányozni...-kezdett bele, de szájára tettem a mutatóujjam.
-Nem tart örökké. Csak pár hét és újra együtt lehetünk. Ha lesz szabadnapotok én leszek az, aki beviszi neked a reggelit. Megígérem. Nem kell elbúcsúznunk egymástól. -a szöszi meghatottan ölelt magához.
-Mit tettem, hogy téged kaptalak? -elpirultam és egy tincset a fülem mögé tűrtem. Egy puszit nyomtam a szájára.
 Vállára hajtottam a fejem, majd lehunytam szemem. Mélyen beleszagoltam a ruhájába, bőrébe. A tudatomba akartam égetni illatát. Egy kósza könnycsepp csordult ki szememből. Niall azonnal észrevette. Felültetett. Finom mozdulattal letörölte. Elmosolyodtam huncut vigyorát látván. Beletúrtam a hajába.
-Ígérd meg, hogy nem felejtesz el. -mélyen kék szemeibe pillantottam.
-Ha akarnálak sem tudnálak elfeledni. -megsimogatta az arcom.
-Niall, gyere! Mennünk kell! -kiabált Hazz.
 Kiszálltam öléből. Mielőtt a szöszi felvette volna bőröndjét még egyszer magához ölelt.
-Hogy mész haza? -kíváncsiskodott, miközben a kapu felé sétáltunk.
-Majd én elviszem. -hallatszott mögülünk.
  Azon nyomban megfordultunk. Blake volt az. Niallban elszakadt a cérna.
-Ide figyelj! Pontosan tudom, miben mesterkedsz, de nem fog összejönni! Lucy az én barátnőm és nem hagyom, hogy csak így lenyúld tőlem! -fakadt ki a szöszi. Blake arcán önelégült vigyor jelent meg.
-Én legalább nem hagyom magára egy fél évre. -mellém lépett. -Te is tudod, hogy minden amit mondasz hazugság. Nem fogod kibírni azt, hogy ne lépj félre! Úgyis összetöröd Lucy szívét! -Blake rám nézett.
 Hiába próbáltam közbeszólni, egy szó se jött ki a torkomon. A hajamba túrtam, majd kerestem Niall tekintetét. Szemeiben látszott, hogy legszívesebben behúzna Blakenek.
-Ezért vitted el egy horror filmre is, igaz? Közénk akarsz állni!
-Eltaláltad. Csak rá akarom ébreszteni, hogy nálad csak jobbat kaphat. -Blake átkarolt. Azonnal ledobtam magamról.
-Nem hiszem el, hogy nem vetted észre, mit akar. -Niall dühösen rám nézett. A földet kezdtem bámulni. -Szereted? -határozott volt.
-Ha nem szeretne nem ölelt volna meg. -dörgölte a szöszi orra alá Blake.
-Gratulálok! Elérted amit akartál! -kiabált Niall. Hátat fordított, rám megvető pillantásokat szórt. Betelt nálam a pohár.
-Csak egy ölelés! Miért kell ebből ekkora ügyet csinálni? Niall, szerinted, ha éreznék iránta bármit is, itt lennék? Egyébként nagyon jól esik, hogy ennyire megbízol bennem. -egy könnycsepp folyt végig arcomon. Államnál ólomsúlyként vállt el tőlem. -Köszönöm a bizalmat. -elfordultam. Nem akartam, hogy bárki lássa nedves arcom.
-Miért nem mondtad el? -állt mögém az ír énekes. Visszafordultam.
-Mert csak egy ölelés volt! Most komolyan, elmondtam mikor moziban voltam Blakekel. Szerinted, ha lenne köztünk bármi is, beszámolnék róla?
-Ezt sem mondtad el. -jegyezte meg.
-Jó tudod mit? Nem foglak itt győzködni, ha nem vagy képes kinyitni a szemed! Azt hittem megbízunk a másikban, de látom tévedtem. Jó utat! -ráharaptam az alsó ajkamra.
 Nem tudtam tovább uralkodni érzéseimen. A könnycseppek vízesésként távoztak szemeimből. Futásnak eredtem. Alig, hogy kiértem a főbejáraton, valaki visszarántott. A vállam fölött visszanéztem. Először azt hittem, az ír manóm az, de mikor megpillantottam az igazságot, szemeim elkerekedtek.
-Már éppen eleget ártottál. -elrántottam karom. -Mit akarsz? -kérdeztem flegmán.
-Csak ezt. -magához húzott és megcsókolt.
  Azonnal ellöktem magamtól, majd egy "kis" pofonnal ajándékoztam meg.
-Teljesen megvesztél? Nem érted, hogy nem szeretlek?! Eddig barátként tekintettem rád, de mindennek vége. Niallt szeretem és kész! -a kocsi felé futottam. Blake a nyomomban lihegett.
-Jobbat érdemelsz nála!
-Az én életem, az én hibáim! Hagy döntsek magam! Nem egy telefon vagyok, hogy mindenki beleszóljon mit csinálok és ezt jegyezd meg! -Blake elkapta a karom és erősen rámarkolt. -Engedj el! -üvöltöttem. Teljesen elborult már az agyam.
-Nem engedlek, míg be nem látod a hibád! -erősködött.
-Szerintem meg igenis elengeded! -Collin szólt Blake háta mögül. Jack mellém lépett és kiszabadított a szorításból. -Most pedig kotródj innen! -kiabált Collin.
 Fejem lehajtva bemásztam a kocsiba. A srácok azonnal kérdezősködni kezdtek, de könnyeim fátyla mögül nem válaszoltam. Amint hazaértünk a szobámba futottam. Az ajtóban a földre rogytam.
Olyan heves sírásba kezdtem, mint még soha.
 Az egész olyan gyorsan történt. Az egyik pillanatban még minden rendben, a másikban pedig az a vád ér, hogy megcsalom Niallt. Azt hittem, megbízunk egymásba, de akkor mi változott? És miért? Csak őt szeretem és sose csalnám meg, pláne nem Blakekel. Miért kellett ennek történnie? Blake ezt élvezi? Örömet lel abban, hogy szétszed minket? De miért? Muszáj lesz helyre hoznom a dolgokat. Nem hagyom, hogy egy meg sem történt dolog válasszon el minket.
 A gyűrűmre pillantottam, majd a kezembe vettem a telefonom...

kérdés (n.r)

 Sziasztok!
Remélem tetszenek a mostani részek. Ha van időtök vagy kedvetek írjatok véleményt, kritikát. Persze nem kötelező, nem akarom erőltetni. :) Na, de most nem e miatt írok. Nem tudom, mennyire emlékeztek rá, de mikor átléptük az 1000-et megemlítettem egy olyat, hogy szereplőválogatás. Gondoltam most kifejtem a dolgot. Először is nem tudom, mi a véleményetek erről. Ezért indítok egy közvélemény-kutatást, ami egy hétig fog tartani (húsvétkor zárom le).
 Ezt az egészet úgy kell elképzelni, mint egy kis kvíz. Ha lesznek jelentkezők, kirakok egy 5-6 kérdésből álló kérdőívet. A helyes válaszokat majd nekem kell elküldeni Facebookon. Azért ott, mert a nyertessel, majd szeretnék beszélgetni, hogy jobban megismerjem. A helyesen válaszolók nevét felírom egy-egy papírcetlire és kisorsolom a győztest. Előre szólok, nem főszereplőt keresek, de pár részenként fel fog bukkanni az adott karakter. Még valami, a nevet és a kinézetet nektek kell kitalálni. Ha lehetséges csatoljatok képet és akkor az is kikerül a blogra.
 A nevemet és a kérdéseket egy hét múlva, a szavazás lezárása után fogjátok megtudni. Reménykedem benne, hogy ezzel egy kicsit közelebb kerültök a bloghoz, valamint abban is, hogy ezzel felkeltettem az érdeklődéseteket. Ha bármi kérdés felmerült bennetek, ide írjátok le és azonnal válaszolok. ;)
xoxo,
Luca

Utolsó éjszaka

 A tegnapi kis nézeteltérésünk után Niallal egy csodálatos estét töltöttünk együtt. Vacsi, mozi, kocsikázás, holdfényes séta a parkban. Mi más kell még? Persze mindezt a szerelmeddel. Nem akartam lehunyni a szemem, mert tudtam, mire felkelek már nem lesz mellettem. Sajnos ma reggel neki is be kellett mennie a stúdióba. A világ körüli turnéra holnap indulnak. Legnagyobb fájdalmamra csak este fogunk találkozni újra. Alig pár órát tudunk majd csak együtt tölteni, ugyanis holnap délelőtt indulnak. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog fájni már csak a búcsú gondolata is. Persze, gondoltam, nem lesz könnyű, de nem ilyenre számítottam. Mikor Davidnek intettem viszlátot, az nem fájt ennyire... Mindegy most itt vagyok Blakekel, így legalább egy kicsit jól tudom magam érezni, míg a szöszim újra el nem jön. Egyébként, hogyan is kerültem ide? Nem igazán emlékszem. Valószínűleg akkor is elkalandoztam. Akár csak most. Hopsz...

 Körbenéztem, megpillantottam Blaket aki épp az egyik boltba próbált becibálni. Nem túl sok sikerrel. Tökéletesen elvoltam a kis kávécskámmal a padon. Nem igen akartam megmoccanni, de mikor már 10 perce integetett, mint aki megkattant, gondoltam odamegyek. Amint odaértem megölelt és a kezembe nyomott egy miniszoknyát. Értetlenül néztem rá.
-Ezt nem veszem fel, ha arra pályázol. -jelentettem ki határozottan. Magam elé tartottam és megállapítottam, hogy egy lépés után már az egész fenekem kint lett volna.
-Pedig Niall tuti odalenne érte. -húzogatta szemöldökeit.
-Nem érdekel az sem, ha oda lesz meg vissza, akkor sem veszem ezt fel. -erősködtem.
-Tuti szívdöglesztő lennél benne, nem mintha most nem lennél. -rám kacsintott. Zavarba jöttem.
 Nem akartam tovább harcolni, ezért inkább bementem és felpróbáltam. Amint a tükörbe néztem, rájöttem, ez nem én vagyok. Sosem szerettem igazán a szoknyákat, sőt valószínűleg nem is nőnek majd a szívemhez. Ruhát szívesen veszek fel, de a szoknya tiltólistán van.
-Felvettem. Mehetünk? -keresztbe fontam a karjaimat. Blake megrázta a fejét.
-Nem-nem. Még egy-két dolgot fel kell próbálnod! -tolt vissza a fülkébe.
-Inkább üljünk be egy filmre. Semmi hangulatom most a vásárláshoz. -a függöny mögül kikukucskáltam. Szemeimmel kérleltem. A bociszemeimnek nem lehet ellenállni.
-Jó rendben. Mit nézzünk? -kisétált a boltból én pedig utána rohantam.
-Nem tudom. Bármi lehet, csak ne szerelmes film. Azokhoz most nincsen hangulatom. -elmosolyodtam, majd a pénztárhoz igyekeztünk.
-Ez jó lesz? -mutatott rá az egyik horrorfilmre. Bólintottam.
 Mire elővettem volna a pénzem, Blake már a kezében tartotta a két belépőt. Nem hagyta, hogy kifizessem. A film kezdete előtt még bevásároltunk egy nagy adag popcornt, valamint 2 kólát is.
 Mikor Niallal megyek moziba, háromszor ennyi kaját kell bevinnünk, mert az első 10 perc után már üresen tátong a popcornos doboz. Ha viszont ez bekövetkezik, be nem áll a szája. Erős késztetést érez arra, hogy mindent kommentáljon. A múltkor már ránk szóltak, hogy vagy fogjuk be, vagy pedig menjünk ki. A szöszi ezek után szerencsére már csöndben tudott maradni, de nagyon nehezére esett. Furcsa, mert mikor otthon, vagyis nála, filmezünk, egy hang nélkül figyeli az eseményeket. Olyankor csak 5 percenként megy oda a hűtőhöz, mert megéhezett. Még mindig nem értem, hogyan tud ennyit enni? Örök rejtély.
 A horrortól nem vártam túl sokat. A címéből kiindulva. Az első 10-15 percig még úgy gondoltam, hogy az állításom helyes. Viszont azután, az egész nézőtér egyszerre reszketett és sikított. Soha többet nem ülök be 3D-s horrorra. Minden lány a mellette ülő mellkasával takarta el szemeit, amit a srácok nagyon élveztek. Tudtam, nem lenne szerencsés ezt eljátszani, ugyanis nem lehet tudni, hol vannak fotósok vagy kik ismertek fel minket. Még csak az hiányzik, hogy pletykálni kezdjenek. Egy óráig működött is a stratégia, de mikor már vértengerré változott az egész vászon, nálam is elszakadt a cérna. Alapból sem bírom olyan jól, sőt semennyire sem, a horrort. Mire rávettem magam, hogy Blake mellkasa biztonságos és ebben nincs semmi félreérthető dolog, a srác már a kezét a szemem elé tartotta. Hatalmas kő esett le a szívemről. Miután elmúlt a "veszély", újra megpillantottam a vásznat. Alig, hogy kinyitottam a szemeim, a zsebemben a mobilom rezegni kezdett. Lepillantottam. Niall volt az. Gyorsan felpattantam és a kijárathoz futottam. Mögöttem ismét hangos sikítás volt megfigyelhető.
-Szia! -szóltam bele kedves hangon.
-Szia Kicsim! Most végeztem, akkor elmegyünk valahova?
-Persze, de én éppen egy filmet nézek. Fél óra és vége. Nem gond, ha azt még megvárjuk? -reménykedve válaszoltam.
-Nem dehogy. És kivel nézel filmet, ugye nem egyedül?
-Nem-nem. Blake elhozott. Nem tudtam, mikor végzel, ezért inkább eljöttünk ide a plazába egy kicsit.
-És mit néztek? -faggatott tovább.
-A címét nem tudom, de egy horror film. Nagyon ijesztő, de azért élvezhető. -vágtam rá. Niall hangján hallatszott a nem tetszés. Nem igazán értettem, miért. -Niall, Blake csak egy barát. Nyugi.
-Tudom. Nincs semmi gond. Akkor egy fél óra múlva? -terelte el a témát.
-Igen. Szeretlek! -egy puszit küldtem neki.
-Én is. Helló! -kinyomta a telefont. Nem volt valami meggyőző.
  Nem értem, mi a baja. Blake csak egy haver. Ha elmegyünk együtt moziba, akkor elmegyünk. Nem lehetnek fiú barátaim, vagy mi? Én sem mondom meg neki, kivel állhat szóba. Teljesen felesleges ebből ekkora ügyet csinálni. Niallt szeretem és kész. Azért jól esik, hogy ennyire "megbízik" bennem. Ha akarnék is Blaketől bármit, nem jelenteném be Niallnak. Titokban találkoznék vele és biztosan nem a moziban, ahol minden második ember felismer, valamint hemzsegnek a fotósok.
 Felsóhajtottam, majd visszamentem. Az egész film alatt azon agyaltam, hogy a szöszi mért nem bízik meg bennem. Nem csináltam semmi rosszat. Nem smároltam senkivel, nem fogtam meg más fiú kezét, még csak meg sem öleltem őket. Blake és köztem is mindig meg van a két lépés távolság. Akkor meg mi a baj? Odafigyelek, hogy ne adjak kétértelmű jeleket. Kerülöm a fotósokat. Most mit kellett volna csinálnom míg Niall dolgozik? Otthon üljek és kötögessek vagy mi? 18 vagyok, hagy éljek.
-Valami gond van? -aggódva pillantott rám B miután kijöttünk. Megráztam a fejem.
-Semmi. Minden rendben...azt hiszem. -jegyeztem meg halkan.
-Lucy, ha valami van, nekem elmondhatod. -erősködött.
-Köszi, de hidd el, nincs! Ha lesz, elmesélem. -biztató mosolyt küldtem felé. -Bocsi, de nekem most mennem kell. Niall már vár. -megöleltem, majd a parkolóba siettem.
 Az ír manó kocsiját egyből kiszúrtam a tömegből. Mérete alapján sem volt nehéz megtalálni, nem is beszélve a rajongóáradatról, ami az autó körül tombolt. Elnevettem magam, majd beálltam a sorba.
-Én is kapok abból az ölelésből? -kacsintottam rá az énekesre, mikor én következtem.
-Te még a csókból is. -vágta rá, mintha a fél órával ezelőtti kis jelenet meg sem történt volna.
  A hajamba túrt, majd lassan, hosszasan megcsókolt. Ajkaim lángba borultak, a pillangók hada vad, ritmusos táncba fogott. Szívem megvadult musztángként vágtatott mellkasomban. Arcom kipirult. Az összes rajongó minket bámult, fotózott. Egy pár paparazzo is feltűnt a horizonton. Párszor ők is elsütötték gépeiket, de azután tovább álltak. Miután elbúcsúztak egymástól ajkaink, a rajongók közös képeket, aláírásokat kértek. A szöszi autójának motorháztetejére ültem, ott írtam alá a lapokat, pólókat. Niall is követte a példámat. A tömegben kiszúrtam két ismerős arcot. Leugrottam, és azon nyomban odafutottam. Mia és Sheila alig kapott levegőt a szorításom miatt. Nagy nehezen visszajutottunk a szöszim kocsijához, ahol ők is csatlakoztak a dedikáláshoz. Körülbelül két órán keresztül ott voltunk. Beszélgettünk a fanokkal, hülyéskedtünk, pózoltunk. Niall még egy rögtönzött koncertet is adott, ugyanis a gitárja bent volt a kocsiban. A csajokkal mi sem bírtunk szótlanok maradni, így beálltunk. A fél Take me home albumot elénekeltük. Nagyon jól éreztük magunkat. Akik eddig nem minket bámultak, ezek után már csatlakoztak a sikítozók áradatához. Viszont mikor már sötétedni kezdett, inkább mi is mentünk.
 Niall biztosan tervezett valamit, hogy ilyen hirtelen összepakolt. Kíváncsi vagyok mi a terv. Az utolsó éjszaka. Fájdalmas ebbe így belegondolni. Tudom önző dolog, de nem akarom, hogy elmenjen. Pedig muszáj elengednem. Azt, hogy most itt van, mind a rajongóinak köszönheti. Így ők is megérdemlik, hogy láthassák, beszélhessenek vele. Viszont, ha bármelyik is megpróbálja ellopni tőlem...Jobban jár ha már most reszket. Jó azét nem vagyok annyira brutális. Annyira.
 Bepattantunk a kocsiba, majd elhajtottunk.
-Hova megyünk? -faggattam.
-Majd meglátod. -egy puszit nyomott az arcomra.
  Beletörődtem, hogy úgysem mondja meg, így inkább pihentem egy kicsit. Korán keltem és sokat is dolgoztam ma. Egy kis relax rám fér. Pár perc alatt álomba is merültem. Niall óvatos, finom simogatása ébresztetett fel.
-Megjöttünk, Kicsim! -villantotta meg sexy mosolyát. Az alsó ajkamra haraptam, majd kiugrottam az autóból.

 Körbenéztem. A lélegzetem is elakadt. A tengerpartra hozott és ott szervezett egy romantikus vacsorát.
-Azt szeretném, ha az utolsó este felejthetetlen lenne. -felkapott az ölébe, majd megcsókolt. Az asztalhoz cipelt, amit mécsesekkel világított meg.
 Még sosem láttam ilyen romantikus vacsorát. Körbepillantottam és egy kis sátorra figyeltem fel egy fatövében. Niall huncut vigyorral mélyen szemeimbe nézett.
-Remélem szeretsz sátorozni. -törte meg az ámulattal teli csendet.
-Nem igazán sátoroztam még a szabadban. -pirulva válaszoltam.
-Akkor itt az ideje. -rám kacsintott.
 Egy pohár bort töltött a poharamba.
-Ránk! -kiáltottam fel.
-Ránk! -ismételte meg szavam.
  Niall nagyon kitett magáért. Az eddigi randijaink is nagyon meghatóak voltak, de ez. Ez valahogy telitalálat volt. Az egész olyan varázslatos. Mintha egy tündérmesébe lennék. El sem hiszem. Ha álmodom senki se merészeljen felébreszteni! Azt akarom, hogy ez az utolsó közös éjszaka örökké megmaradjon. Egy olyan estét szeretnék, amit ha az unokáimnak mesélek, könnycseppet csal majd a szemeimbe. És nem azért mert borzalmas volt. Kicsit naiv gondolat, de nem tehetek róla. Ebben a helyzetben ki ne lenne naiv?
 Miután befejeztük a vacsorát, Niall a homokba fektetett. Mellém telepedett és összekulcsoltuk ujjainkat.
-Gyönyörűek. -mondtam alig hallhatóan.
-Pont mint te. -a szöszi felé fordítottam a fejem. -Szeretlek Lucy! -folytatta.
-Én is te kis ír manó! -odabújtam hozzá, majd megcsókolt. Felpillantottunk a csillagokra.
-Melyik legyen a miénk? -vetette fel.
-Mondjuk az. -mutattam rá egy fényesen ragyogó gyémántra.
-Mostantól, ha felnézel az égre és meglátod azt a csillagot, mindig eszedbe fogok jutni. Valamint az is, hogy nem számít milyen messze vagyunk egymástól, a csillagunk összeköt minket. -megsimogatta az arcomat.
-Ígéred?

-Ígérem! -összeakasztottuk a kisujjainkat. -Örökké melletted leszek.
-Örökké várni foglak. Nem számít hány ország választ el minket. Nem érdekel, hányszor mész turnézni. A reptéren én leszek az első, aki magához ölel. -ígértem meg neki.
 Az eskük után még egy kicsit kint maradtunk és néztük a csillagokat. Vagyis inkább csak Niall bámulta őket, ugyanis én lehunytam a szemem és percek alatt képes voltam mély álomba merülni. Még félálomba voltam, mikor felemelt és az ölében bevitt a sátorba. A lehető legóvatosabban rakott rá a matracra, majd szorosan mellém bújt.
-Jó éjszakát, Kicsim! -a fülembe suttogta, illetve egy puszit nyomott az arcomra.
-Jó éjszakát manó! -halkan szóltam. Szembe fordultam vele, a fejemet a mellkasára helyeztem és ott zuhantam mély álomba.

Csak egy kávé (3nap)

-Sziasztok! -futottam be a próbaterembe. A többiek már belemerültek a tánc, illetve zenepróbába. Kicsit zavarban éreztem magam, mert utolsónak érkeztem.
 Le kell tennem a jogsit, mert most is késett a busz. Igaz, az előzőt én késtem le, de az már csak részlet kérdés. Kell az a jogosítvány és kész. Mia sosem késik el. Valamint Shei sem, mióta Zayn hozza be reggelente. Niall nekem is felajánlotta szolgálatai, de nem akarom még ezzel is terhelni. Megvannak neki is a saját dolgai, amikkel foglalkoznia kell.
A lányok csapot-papot hagytak, idefutottak hozzám. Szoros baráti ölelésekkel leptük meg egymást, majd Peter is csatlakozott.
-Bocsi, hogy késtem. -a hajamba túrtam, valamint egy reménykedő mosolyt erőltettem arcomra. Peter összekócolta a hajam, majd elnevette magát.
-A lényeg, hogy itt vagy. Gyere, a csajok már sokat dolgoztak a táncon. -megragadta a kezem és a táncterembe cipelt.
 Több tucat profi táncos segédkezett a koreográfia összeállításában, valamint a kivitelezésben is. Nélkülük tuti nem tudnánk végigcsinálni. Néha már megijesztenek, ugyanis megállás nélkül képesek órákon át táncolni. Nem tudom miből nyerik az energiájukat, de nekem is adhatnának belőle. Olyan vagyok, mint egy zombi. Mostanság alig aludtam. Niall egész este írogatott, ami nagyon édes, de megvan a hátránya.
 A táncolók között egy dobost pillantottam meg. Eleinte nem hittem a szememnek.
-Nem is tudtam, hogy Blake dobol. -csodálkozva meredtem Peterre.
-Nem véletlenül került be ide. Már 5 éves kora óta üti a ritmust. A ti klipetekben is ő fog titeket biztosítani, valamint a táncba is beszáll majd. Persze, ha ti is benne vagytok? -mosolyogva várta válaszunk. Hátranéztem Miara és Sheilara, akik szemmel láthatóan nem voltak túl boldogok.
 Nem értem, mi a bajuk. Nem is ismerik Blaket. Csak egy esélyt adhatnának neki. Részegen igaz egy kicsit gázos, de annak ellenére jó srác. Kedves.
-Persze. -széles vigyorral vágtam rá, még mielőtt a lányok tiltakozásba kezdtek volna.
  Most tuti, hogy utálnak, de majd csak túlélem. Tényleg nagyon ügyes dobos. Ha nem az lenne, én sem mentem volna bele az egészbe. Valamint a barátom is, együtt dolgozunk. Nem lenne jó, ha a barátság felcsapna utálattá.

 Jobbnak tartottam kerülni a csajokkal a szemkontaktust, ugyanis éreztem, hogy villámokat szórnak. Ezer százalék, hogy most vagy 50 átkot összehordtak rám és Blakere egyaránt. Mintsem törődve az előbbi 3 perccel, a táncosokhoz siettem és belevetettem magam a fárasztó munkába. Egyszerre, valaki megfogta a vállam. Ijedtemben megugrottam, illetve valami ismeretlen, magas hangot erőltettem ki magamból. Nem is lehet mihez hasonlítani. Szembefordultam titokzatos támadómmal. Amint felismertem nevetéstől eltorzult arcát, én is hangosan felnevettem.
-Akkor próba után elmegyünk kávézni? Megígérted, ne feledd! -vigyorgott rám Blake.
-Persze. Elvégre megígértem. -visszatoltam a dobok mögé. -Most viszont hagyj próbálni és te is gyakorolj! Az előbb, mintha valami hamisat hallottam volna. Remélem nem te voltál. -rákacsintottam, majd a helyemre futottam. Blake nem tétovázott, utánam jött.
-Én hamisan? Jók a füleid? Biztos, félrehallottál valamit! -megcsikizett.
-Fejezd be! -ugráltam, mint aki rugót nyelt. -Te nyertél, csak hagyj! -sikerült levakarnom magamról egy kis segítséggel. A lányok azonnal, vagyis csak miután kellően kiröhögték magukat, jöttek és segítettek kiszabadulni.
 A próba további része is természetesen nagyszerű hangulatban telt. A táncosok nagyon kedvesek és türelmesek voltak velünk. A végére már olyanok lettünk, mint egy család. Mindenki bemutatta tudását és közösen raktuk össze a végleges koreográfiát, ami nagyon vagány lett.
 Meg is lepődtem, milyen jól sikerült. Eleinte azt gondoltam, valami kis egyszerű, laza dolgot fogunk produkálni, de most. Szaltóktól elkezdve mindent beletettünk és mégsem lett túlkapott, zsúfolt. Két hetünk van profira fejlesztenünk a lépéseket. Kíváncsi vagyok, vajon felvételen milyen lesz. Valamint arra is, milyen felvételeket készítünk még, ugyanis ezeket Peter mind titokban tartja előttünk. Csak a végeredményt fogja megmutatni. Ez így nem ér. Na azt hiszem, ideje mennem, mert Blake már biztosan lent vár.
 Gyors búcsút vettem a többiektől, s már a terem előtt is voltam.
-Hova megyünk? -kíváncsiskodtam a mellettem toporgó sráctól.
-Nem messze van a kedvenc kávézóm. Gondoltam, oda beülhetnénk. -mosolyogva az út túloldalán álldogáló kávézóra mutatott.

 Nem volt tumultus, de nem is kongott az ürességtől a hely. Kellemes volt. Itt legalább egy kicsit kifújhatja magát az ember.
-Meglepődtem, hogy elfogadtad a meghívásomat. -törte meg a vállunkat nyomó csendet.
Értetlenül néztem rá.
-Mert? Barátok vagyunk, nem? Akkor meg miért ne jöttem volna el? -keresztbe fontam karjaimat.
-Mert Niallal jársz. -adott egyenes választ.
-Még mindig nem értelek. -belekortyoltam a jegeskávémba.
-Nem vagyok túl jó viszonyba az 1D-s srácokkal. Csak ezért csodálkozom. Nem akarom, hogy bármi gond legyen.
-Attól, hogy nem vagytok jóban, én még barátkozhatok veled. Nem Niall fogja eldönteni, kivel iszok meg egy kávét és kivel megyek el bulizni. És nyugi, nem lesz semmi gond. Nem hiszem, hogy féltékenykedni kezdene. -biztató mosolyt küldtem a kissé zavart Blakenek.
-Akkor jó. -felsóhajtott. -Egyébként, igazak a hírek, miszerint eljegyzett? -kíváncsiskodott.
-Mi? Nem! Dehogy! Még csak 18 vagyok. Nem megyek bele ilyenekbe. Lány vagyok és nem balek. -a hajamba túrtam, majd egy nagyot kortyoltam italomból, ami azonnal agyfagyást okozott.
-Akkor a gyűrűvel mi van? -mutatott az ujjamat ékesítő darabra.
-Már csak eljegyzéskor kaphat valaki gyűrűt? Csak egy ajándék volt. -mentegetőztem.
  Nem akartam az egész történetet elmesélni, így csak ennyivel próbáltam meg lezárni az ügyet. Nem sok sikerrel. Blake felsóhajtott.
-Ezt örömmel hallom. -jelentette ki, majd kényelmesen hátradőlt. Ismét tanácstalan pillantásokat küldtem felé. -Reméltem, hogy több eszed van annál, mintsem belemenj egy pár hetes kapcsolat után az esküvőbe. -fejtette ki.
-Nem áll szándékomban egyenlőre férjhez menni. -jegyeztem meg. -A jelennel foglalkozom és egyenlőre nem a jövővel.
-Nem is tenne jót. -sejtelmesen mondta.
-Miért is? -kicsit butának éreztem magam, de nem értettem, mire gondol.
-Két egyszerű okból. Az egyik ok rád, a másik Niallra vonatkozik. Először vegyük inkább az ő részét, mert azzal áll a tiéd is összefüggésben. Ha elvenne feleségül, rajongók ezreinek törné össze a szívét. Valószínűleg már most is sok levelet kap arról, hogy hibát követ el, mert te csak ki akarod használni és a hírnevére pályázol. Ami persze nem igaz, de ők ezt nem tudják, vagyis inkább nem érdekli. Így jutottunk el a te indokodhoz. The Dreamers még csak most kezd el befutni. Még rengeteg megpróbáltatás áll előttetek. Ha viszont már most megutáltatjátok magatokat a rajongókkal, az esélyeitek minimálisra csökkennek. Ergo eltűntök a süllyesztőbe. -fejtette ki.
 A hangulatomat ezzel sikerült teljesen lehúznia. Viszont szükségem volt erre. Tisztán kellett látnom. Kezdett megint átszőni a naivság rózsaszín hálója.
-Miaval és Sheilaval mi van? -faggatóztam. Tudnom kell mindent.
-A helyzet hasonló, de nem teljesen ugyanez. Harrynek gyakran van barátnője, szóval ott már egy kicsit hozzászoktak a fanok. Zayn, vele ez egy kicsit neccesebb. Sheila stílusát sem fogadja el mindenki, viszont Zayn megmutatta ezáltal, hogy nem számítanak az ilyen különbségek. Így ők egy kicsit kedveltebbek, mint ti.-Blake mosolyával próbált egy kicsit megvigasztalni. Nem sok sikerrel.
-Mi a bajuk velünk? Vagyis inkább velem? -felsóhajtottam.
  Akár fájni fog, akár nem, muszáj megtudnom az igazat. Ettől még nem fogok szakítani Niallal, de tudnom kell, mivel állok szemben. Vagy inkább kikkel.
-Az, hogy túl hirtelen bukkantál fel. Egyik percben még mással jártál, majd már Niall karjai között voltál. Az emberek imádnak gyanakodni, összeesküvés-elméleteket szőni. Pláne ha unatkoznak, mint nyáron. Nincs jobb dolguk, mint újabbnál újabb pletykákat indítani. Valaki szerint csak a hírnév kedvéért vagytok együtt. Szerintük így akarod bebiztosítani magad a médiában. Van viszont egy hatalmas mázlid. -felpillantottam. -A címedet nem tudják. Így nem tudnak utálkozó levelekkel elárasztani. Niall címét viszont nem túl nehéz kibogarászni, valamint a stúdió postafiókja is nyilvános...
-Akkor te onnan tudod? Olvastad a leveleimet? -felháborodottság remegtette meg a hangom.
-Nyugodj le! Egyetlen egy levelet olvastam el, de az sem neked jött, hanem a stúdiónak. Arra kértek minket, hogy tüntessünk el titeket. -a végére elhallgatott.
-Micsoda? -felpattantam. Idegesen a hajamba túrtam. Éreztem, még egy ilyen hír és nem leszek továbbra is kordában tartani könnyeimet.
 Király. A bandát el akarják törölni, minket pedig Niallal szét akarnak szedni. Hallottam róla, hogy vannak ilyen rajongók is, de mindig azt hittem, ezek csak pletykák. Pedig minden szó igaz. Nem értem. Miért gyűlölnek azért, mert szerelmes vagyok? Ez nekik miért jó? Tán ebben nyerik az örömüket, vagy miért? Valaki elmagyarázhatná, mert egyáltalán nem értem. Nem tettem semmi rosszat. Nem csaltam meg Niallt, nem szidtam egyik rajongót sem, akkor ők hogyan jönnek ahhoz, hogy tönkretegyék a szerelmem? Nem csoda, hogy egyesek inkább titokban találkoznak. Úgy legalább kikerülik ezeket a dolgokat, míg a kapcsolatuk olyan szilárd nem lesz, hogy ellenáll egy-két tucat ilyesfajta "kedves" szavaknak.
-Sajnálom Lucy! Nem akartalak felidegesíteni, de gondoltam jobb ha tudod, mert nem kell nekik túl sok idő, hogy megtudják, hol laksz. Jobb, ha fel vagy készülve. -Blake magához ölelt. -Sajnálom, de nekem mennem kell, mert nemsokára Peterrel találkozom.
-Rendben. Szia! -integettem utána, majd kisétált.
 Én is kimentem az utcára és ott vártam, hogy a szöszi megjöjjön. Szükségem volt egy kis levegőre. Nem tudtam kiverni a fejemből, amit Blake mondott. Vajon Niall is kapott már ilyen leveleket? Én mennyi ideig vagyok még védett? Más sem hiányzik, minthogy halmokban álljanak ezek a "bókok"...
 Alig pár perc elteltével már az ír manó ott is volt értem. Próbáltam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Egy mosolyt erőltettem arcomra. Igaz, inkább vicsorgásként hatott, de a szándék a lényeg. Mostanság nemigen megy a megjátszás, pedig régen vérprofi voltam belőle. Ahogy ott csöndben, a lábaimat bámulva ott ültem, Niall valószínűleg megérezte, hogy valami nagyon nincs rendben.
-Lucy, jól vagy? -aggódva a kezemért nyúlt.
-Persze. -vágtam rá halkan. -Vagyis...
-Vagyis? Kicsim, nekem bármit elmondhatsz. -győzködött.
-Niall, kaptál már olyan leveleket, amelyekben megkértek, hogy szakíts velem? -nem kerülgettem a kását. A szöszi arca elkomorodott. Szavak nélkül is egyértelművé vált a válasza.
-Honnan tudsz róluk?
-Szóval igaz? Tényleg kaptál? -faggattam. Niall bólintott.
  A gyomrom összeszorult. Torkomban egy hatalmas gombóc akadályozott a légzésben. Szemeim éreztem, ahogy egyre nedvesebbé vállnak, majd végül egy-egy könnycsepp hagyta el őket. Elárvultnak és magányosnak érzetem magam.
-Miért nem mondtad el? -kérdeztem egy kis habozás után.
-Mert nem akartam, hogy megtudd. Nem akartam ezt. -a könnyeire mutatott. -Azt szeretném, ha mosolyognál és boldog lennél. Rémes érzés sírni látni téged. -megfogta a kezem, majd leállt az út szélén.
-Mit fogsz most tenni? Szakítasz velem? -a valaha volt egyik legnehezebb kérdést tettem fel. Rettegtem a választól.
-Nem. Sosem fogok veled szakítani. Megígérem. Nem számít, mit írnak. Én szeretlek és szeretni is foglak.
-De...ők a rajongóid.
-Ha valóban a rajongóim, akkor örülnek annak, ha én is örülök. Én viszont akkor vagyok boldog, ha téged mosolyogni látlak. -a hajamba túrt, majd lassan megcsókolt.
 Fogalmam sincs, mi igaz abból amit mondott, de nem érdekel. Szeretem és ha bele is gebedek, sem hagyom, hogy bárki is kettőnk közé álljon...

A magyarázat

-Az egész pár hónapja kezdődött, mikor először megláttalak titeket az X-faktor színpadán. Azonnal éreztem, találkoznom kell veletek, legfőképpen veled. -megsimogatott, de elfordítottam a fejem. Niall lesütött szemekkel tovább meredt a lépcsőre. -Akkoriban egy másik lánnyal kezdtem el randizgatni. Jól éreztük magunkat a másik közelében, de mégsem volt az igazi. Bárhogy is próbálkoztunk, a szívünknek nem tudtunk parancsolni, de egyikünk sem akart egyedül maradni.
-Barátság kiváltságokkal? -vágtam közbe. A szöszi bólintott.
-Pontosan. Barátság kiváltságokkal. ez jól is működött, de kezdtünk elhidegülni egymástól. Mintha két idegen állna egymással szemben. Egy idő után már csak arra kellettem, hogy egy másik srácot féltékennyé tudjon tenni. Bár fájt, mégis belementem. Jobban belegondolva, szerettem. Elvégre, ha nem, akkor nem ezt tettem volna, ugye? -rám pillantott.
-Minden bizonnyal. Ha csak barátként tekintettél volna rá, nem biztos, hogy belementél volna. Igaz, ismerek olyat, aki mindezt barátként kezdte, de szeretőként fejezte be. Te melyikbe tartozol? -vádlón néztem mélyén szemeibe. Az igazság az, nem rá haragudtam, hanem saját magamra. Hiba volt egy percre is elhinni, hogy mindez igaz volt. Csupán cukorpótló voltam egy másik lány nyomdokaiban. Nem akarok már árnyéka lenni. Nem megy.
-Bár tudom, azt hiszed, az utóbbiba, de tévedsz. Az a bizonyos színjáték döbbentett rá, milyen is Alison valójában. Az a kedves és megértő lány, akit eleinte ismertem, csak egy maszk volt. Egy maszk amely arra kellett, hogy megszerezzen. És ebben időközben valami megerősített.
-Még pedig? -szóltam közbe kissé flegmán. Niall mélyen a szemeimbe nézett, majd közelebb hajolt.
-Te. -halkan a fülembe suttogta. -Elmentünk fellépni és ott pillantottalak meg. Már régebb óta tervezgettem a találkát, de akkor végre összejött. Azonnal tudtam, Alison iránti érzéseim nem voltak valósak. A lábaim remegni kezdtek. Ha rád néztem, mosolyognom kellett. Nem tudtam mást csinálni. Éreztem, meg kell, hogy szerezzelek. Ebbe már ott helyben belekezdtem. Viszont, akkor este megtudtam, barátod van. A szívem szilánkokra törött. -a kezemet a szívére helyezte.
-De még nem is ismertél igazán. -elrántottam onnan. -A nevemen kívül semmit sem tudtál rólam. Akkor, hogy lehettél egyáltalán szerelmes belém? -ellenkeztem.
-Első látásra szerelem. -határozottan felelte.
-Niall, túl sok mindent láttam már ahhoz, hogy ezt bevegyem. Nem hiszek az első látásra szerelemben. Az egészet csak a kis hercegnőknek találták ki, akik a rózsaszín üvegházukból kilépve elvesznek ebben a világban. Régebben hittem benne, de aztán ráébredtem, csak kitaláció. Sajnálom, ha ezzel megbántalak, de így érzek. Ezen nem tudok változtatni. Az összes naivságomat eldobtam magamtól, mert így könnyebb. Nehezebben törik össze a szívem, legalábbis ezt gondoltam. Az igaz szerelemben ennek ellenére hiszek, de abban, hogy valakit egyből tökéletesen megismerjünk abban, nem. Gondolj bele, mikor valakire ránézel egyből ítélkezel. Fogalmad sincs ki ő valójában, csak annyit, hogy csinos vagy éppen nem. Pár következtetést ugyan tehetsz ruházata, haja, sminkje alapján a személyiségére, de biztos akkor sem lehetsz. Alison a tökéletes példája. Nem ismerem, de ahogy te is mondtad, csak egy álca volt a külseje. Most nem kioktatni akarlak, mielőtt még elkönyvelsz egy okoskodó libának, csak elmondom a véleményem. Máskor és mással szemben valószínűleg inkább megtartanám magamnak, de nekem úgy érzem elmondhatom. Látod, egy kapcsolat erre épül. A bizalomra. -beletúrtam a hajamba és hátradőltem. Sokkal felszabadultabb lettem azáltal, végre kimondhattam valódi érzéseimet.
-Lehet, igazad van, de én akkor is így érzek. Nem tudom, miért, de biztosan tudom. Te vagy az a lány, akire eddig vártam. Érzem és kész. Kell ennél több? Tudom, azt gondolod, átvertelek, de nézz rá az ujjaidra. Azt a gyűrűt nem azért adtam, mert átvertelek, hanem mert tényleg így gondolom. Vannak hibáim és azt is pontosan tudom, hogy ezt el kellett volna mondanom neked..
-Nem! -közbe vágtam. -Nem nekem kellett volna elmondanod, hanem a szüleidnek. -könnyes szemekkel felpattantam. -Nem kell, hogy beszámolj arról, mi volt előttem, mert nem érdekel. Most itt vagy mellettem és nekem ez éppen elég. Nem számít mi volt és az sem, mi lesz. Csak a jelenre akarok koncentrálni. Élvezni minden napot. Minden együtt töltött órát, percet. Jelenleg csak te és a zene számít. Nem az fáj, hogy nekem nem említetted. Sokkal rosszabb a tudat, miszerint a szüleid előtt eltitkoltál. Megkérdeztem, titkoljuk? Te azt felelted, ne. Hittem neked. Nem titkoltuk, de akkor mondd meg, hogy a francba lehetséges, hogy a szüleid nem tudják? Tudom, hogy egy senki vagyok, de igyekszek. Próbálok valakivé válni. Olyas valakivé akire felnézhetnek az emberek, de ez nehéz és ezt neked is pontosan tudnod kéne. Nem megy ilyen gyorsan. De nem fogom feladni. Sosem hátrálok meg. Túl sokáig jutottam már, hogy most visszakozzak. -letöröltem a könnyim. -Biztos jobb egy diplomás lány mellett sétálni az utcán, de sajnálom az nem én vagyok. Régen még lehettem volna, de most már nem vágyok egy papírra. Életre vágyok. Semmi másra. Olyan életre, ahol az igazi mellett emelt fővel mehetek. Nem kell senkinek vagy kevesebbnek éreznem magam. -nem bírtam uralkodni érzéseimen. A szívem és a szemeim egyszerre sírtak.
-Tényleg így érzel mellettem? -kétségbeesve mellém lépett, majd magához ölelt.
-Eddig nem, de most már azt sem tudom, fiú vagyok vagy lány. -kínomban már nevetni kezdtem. A nevetés mindent képes orvosolni.
-Lucy, te vagy a legcsodásabb lány, akit valaha is megismertem. Nem kell diploma, ahhoz, hogy ezt bizonyítsd. Elég ha csak önmagadat adod. Nem vagy senki, már most példakép vagy. Elvégre hányan mondhatják el, hogy ki tudtak lépni a garázszenekarok árnyékából. Képesek voltatok megállni a saját lábatokon. Most pedig a karrier felé száguldoztok. Innen már nincs visszaút. Igenis figyelnek rátok, még ha néha nem is érzed. A rajongók mindig ott vannak mögötted. Fogják a kezed és vezetnek a hírnév felé. Ezen az úton nektek kell végigmennetek, de nem feltétlen egyedül. A rajongók melletted állnak, ahogy én is. Vigyázni fogok rád, míg a siker fényébe nem lépsz, sőt még azután is. Mindig itt leszek neked, ha szükséged lesz rám. Hidd el, nem hazudok. Nem számít, ha beképzelt liba leszel...-elmosolyodtam és megböktem. -én akkor is támogatni foglak. Valamint kell valaki, aki visszaránt a földre. Nehogy nagyobb egód legyen, mint Zaynnek. Jó ez egy kicsit gonosz volt. -elnevette magát.
-Igen, de csak egy picit. Még sokat kell tőlem tanulnod. -oktattam ki.
-Tőled? Te nem is vagy gonosz. -ellenkezett.
-Ó tényleg? Ezt Sheilanak és Mianak is említsd meg légyszíves, mert nekem nem hiszik el. Igaz, én sem gondolom igazán. Hidd el, ha akarok nagyon gonosz és bunkó is tudok lenni. Rossz tulajdonságom, de ez van. Az őszinteség egyszer fáj, a hazugság folyton visszaüt. -a szöszi hajába túrtam.
-Nem baj. Még ha a sátán is vagy, én akkor is szeretlek. -közelebb simult, majd megcsókolt.
  El sem hiszem. Fél órája még legszívesebben ráborítottam volna az egész asztalt, most meg, ismét ajkain csüngök. Mi ütött belém? Nap szúrást kaptam vagy mi? Nem vagyok ez a könnyen megbocsájtó fajta. Akkor most mi van? Talán a pillangók a hibásak a gyomromba. Igen minden bizonnyal. A szerelem elveszi a józan eszem. Mindegy. Az agyam úgy látszik, túl lusta ahhoz, hogy beleavatkozzon a dolgokba. Szerencsére. Túlságosan is szeretem Niall ahhoz, hogy egy ilyen kis ügy miatt elveszítsem. Már úgyis csak 4 napig van itt. Hogy utána mi lesz, az rejtély. Nem számít, a jelenre kell összpontosítanom.   
-Akkor megbocsájtasz? -remény sugarai csillogtak a szemeiben. Megvillantottam fehér fogaimat.
-Szerinted még itt lennék, ha nem tettem volna már meg? -összeborzoltam haját, majd az ajtó felé indultunk.
-Most mindent elmondok anyáéknak. -határozott kijelentést tett az ajtóban.
-Niall, jól esik, de ha nem akarok semmit sem erőltetni. Ha nem akarod, akkor eljátszom a diáklányka szerepet is. Egy feltétellel, csak és kizárólag itt. Sehol máshol. -mélyen igéző kék szemeibe vesztem. Az ír manó megrázta a fejét.
-Nem! El akarom nekik mondani! Tudniuk kell. -megpuszilt, majd visszavitt az ebédlőasztalhoz. Niall nagyot sóhajtott. -Anya, apa, valamit el kell mondanom. Az a lány, akiről régebben meséltem, nem Lucy. Lucyvel 5 hete ismerkedtem meg, mikor az X-faktorban...
-Tudjuk. -vágott közbe Niall anyukája. Kisebb sokként ért amit az imént mondott. -Szerinted, mi nem nézünk TV-t, vagy olvasunk újságot? A címlapon is ti vagytok és a gyűrűtök. -az ujjamat finoman körbeölelő aranygyűrűre pillantott. A szöszivel összenéztünk.
 Várjunk egy pillanatot. Tudnak róla, akkor miért kérdezték meg, hogy a jogra járok-e? Össze akartak minket ugrasztani? Nem. Ki van zárva. Egy anya sosem tenné ezt a fiával. Ő meg aztán pláne. Látszik, mennyire szereti Niallt, milyen büszke rá. Akkor miért? Már értem. Azt akarták, hogy Niall valljon nekik színt. Hát persze. Csak egy normális, közös ebédre vártak. Talán haragudnom kéne, de nem megy. Megértem őket. Elvégre a fiúkból sztár lett, nem sok időt töltenek együtt, beszélni meg minden bizonnyal nagyon keveset beszélnek. És most nem a telefonra gondolok. Telefonon keresztül nem látod a másik arcát, szemét. A szem a lélek tükre. Tartja a mondás, tapasztalatból mondom, igaz.
 Elmosolyodtam és a szöszi szülei nyakába ugrottam. Niall eleinte nem értette, miért csinálom, de végül ő is csatlakozott.
-Csak szerettük volna, ha tőled tudnánk meg. Sajnáljuk, ha bonyodalmat okoztunk. Nem volt szándékunk. -magyarázkodott Maura. Megráztam a fejem, majd Niall maga mellé húzott.
-Szóval, ő itt Lucy Pearl, a barátnőm. Szeretem. Tényleg. Mindennél jobban. Mellette önmaga lehetek. Nem kell megjátszanom magam, mert ő teljesen megért. A szívemmel szeretem és nem akarom kihasználni. Úgy érzem, megtaláltam a másik felem. Jelenleg csak ez számít. Nincs semmi ezen a földön, ami szét tudna minket választani. Ja és a gyűrű nem eljegyzési, hanem egy ígért, miszerint egy nap az eljegyzésit is én fogom majd az ujjára húzni. -felém fordult. -Lucy, szeretni foglak bármi történjen is. Tudom, aggódsz a turné miatt, de ez nem fog közénk állni. Esküszöm. -letörölte apró könnycseppjeimet.
-Lucy, isten hozott a családban. -Maura kitartotta karjait. Gondolkodás nélkül kerestem közöttük a biztonságot. Szorosan ölelgetett, mintha a lánya lennék. Anya is mindig így ölel meg. Mitán elengedett, Niall apukája is egy öleléssel fogadott a családba.
-Köszönöm. -szinte suttogva mondtam. Nem adtam magyarázatot, egyszerűen csak elmosolyodtam.
  Az egész napot így négyen töltöttük. Rengeteget beszélgettünk. Mindent megtudtam Niallról, valamint én is elmeséltem az egész életemet. Sosem beszéltem még ennyit magamról. Őszintén szólva, nem szeretem felfedni a múltamat mások előtt. A gyerekkorom nem éppen mondható békésnek és felhőtlennek. Amit mások egy egész élet alatt nem élnek át, én azt pár év alatt megtapasztaltam. De nézzük pozitívan, ez csak erősebbé tett. A naivitásomat és a bizalmam nagy részét ugyan elveztettem, de megtanultam megvédeni magam és a saját lábamon állni. Ennek legalább még hasznát is veszem a későbbiekben.
 Bármennyire is maradni akartam estére, sajnos haza kellett mennem. Niall boldogan hazavitt, mégis látszott rajta, nem szívesen teszi. Jobban örült volna, ha vele maradtam volna estére. Bárcsak megtehettem volna.
-Ne haragudj! Holnap be kell mennem próbára, meg a fiúkat sem hagynám szívesen egyedül. -mondtam már a házam előtt állva. Kölyökkutyaszemekkel néztem rá, hátha megenyhül. Ennek senki nem tud ellenállni.
-Mikor végzel? Érted megyek. -kíváncsiskodott.
-Nem tudom, de majd megcsörgetlek, oké? -nyugattó pillantásokkal adományoztam meg. Elővette ultra sexy  mosolyát és egy csókkal mondtunk egymásnak búcsút.
-Jó éjszakát! Szeretlek! -integettem, miközben az ajtót csuktam be.
-Neked is! És én jobban, Kicsim! -rám kacsintott, majd szép lassan visszasétált az autójához.
 A szobámban azonnal az ágyamra vetettem magam.
  Ez a nap tökéletesen példázta, hogy bár nem értünk mindenben egyet, sőt vannak egymás előtt titkaink is, attól még igenis szeretjük a másikat. Nem számít milyen akadály kerül elénk, amíg higgadtan képesek vagyunk kezelni, megoldható a probléma. Hiszem, hogy normál hangerőn is ellehet simítani egy-egy vitát. Igaz, még nem igen találkoztam ilyennel, de miért is ne? Óóó, úgy látszik visszatért a naivitásom. Ezután a nap után nem csoda. Mindegy. Szeretem és kész. Más nem érdekel. Jaj, most jut eszembe, megígértem Blakenek, hogy elmegyek vele kávézni. Jó az legfeljebb egy óra, szóval legkésőbb 3ra már újra Niall kezei között lehetek... 

Látogató (4 nap)

 Nincs annál jobb érzés, minthogy amellett ébredsz, akit mindennél jobban szeretsz. A fellegekben szárnyaltam, mikor mellkasán ért utol a reggel. Jól esett érezni az illatát, érintését. A bőröm lángba borul ahogy végig húzza csupasz hátamon.
-Jó reggelt, Gyönyörűm! -finoman megsimogatta arcomat. Kinyitottam a szemeim és elmosolyodtam. Ha ott fekszik veled szembe az, akiért az egész világot feláldoznád.
-Jó reggelt! -felültem és egy puszit nyomtam puha arcára. Niall megvillantotta fehér fogait.
-Nem akartalak felébreszteni. Annyira aranyos voltál ahogy aludtál. -egy kósza tincset tűrt el a fülem mögé.
-Nyugodtan megtehetted volna. -kicsit elpirultam, amit próbáltam leplezni. -Kérsz reggelit? -tereltem el a témát.
-Persze. -széles vigyorral kiugrott az ágyból, majd felvett egy pólót.
  Hülye kérdés. Niall mindig éhes. Remélem lesz elég kaja és Collinék voltak vásárolni, mert ha nem...Rettegjenek bosszúmtól. A tegnapi húzásuk után remélhetőleg meghúzzák magukat. Ajánlom nekik. Ha nem lenne itt ez a szöszi manó, már biztos leordítottam volna a fejüket. Igaz, sokra nem mennék vele, de legalább a stresszt így le tudnám vezetni. Lehet be kéne ezt vezetnem. Kimenni valahova és kiabálni. Nem is olyan rossz ötlet. Valahol olvastam, hogy sok sztár csinálja ezt. Nem tudom én annak számítok e, de nekem is megvannak a problémáim, amik néha a fejem fölé csapnak hatalmas hullámaikkal. Néha már el is visznek. Messze, nagyon messze. Onnan viszont nagyon nehéz visszatérni. Olyankor nem lehet velem beszélni, ha nem bőgök, kiabálok. Természetesen a könnycseppjeimet csak titkos, eldugott helyen engedem szabadjára. Nem engedhetem meg magamnak, hogy mások gyengének lássanak. Sajnos az évek alatt rájöttem, az embereket nem érdekli mi van a másikkal. Csak akkor foglalkoznak vele, mikor már nem bírja tovább és nem csak a szíve sír, hanem a szeme is. Csak nagyon kevesek törődnek igazán a másik bajával, a legtöbb csak egy újabb pletykaként gondol rá, amin lehet csemegézni. Mások baja mindig érdekesebb, mint a sajátunk. Akiket tényleg érdekel, igazi valónk, barátoknak hívunk, pontosabban IGAZ barátoknak. Az embernek sok barátja lehet, de igaz, életre szóló, csak egy maréknyi. Őket kell igazán megbecsülni. Persze, velük is kerülhetünk összetűzésbe, de ezeknek nem szabad tovább tartania pár óránál, esetleg egy napnál. Túl nagy fájdalmat okoz az általuk hátrahagyott űr ahhoz, hogy a saját egónkra hallgassunk. Nem muszáj egyet érteni mindig mindenben, de el kell fogadni a másik nézőpontját. Az igaz barátok nem erőltetik a másikra saját álláspontjukat, csupán tudatják azt. Szerencsés vagyok. Több ilyen igaz barátot is kaptam. Nélkülük nem lennék itt és nem lennék képes a saját utamat járni. Ők rántottak vissza a fényre, nem hagyták, hogy a sötétség martalékává váljak...
-Lucy? -Niall hangja törte meg mély gondolataimat.
-Igen? -zavartan mosolyogtam.
-Azt kérdeztem, mehetünk-e. -ismételte meg. Bólintottam, majd melléfutottam. Szorosan magamhoz öleltem.
-Köszönöm. -suttogtam, alig hallhatóan. A szöszi értetlenül nézett rám. Megráztam a fejem, ezzel jelezve, nem számít. -Menjünk. -összekulcsoltuk ujjaink és az ajtó felé kezdtem húzni.
 A konyhába összetalálkoztunk a két még mindig másnapos sráccal, akiket unokatesó címmel illetek.
-Sziasztok! -szóltak egyszerre. Mind a ketten odasiettek hozzám és azonnal meg is öleltek. Szerencsére nem volt pia szaguk. Az egyetlen dolog, amitől rosszul vagyok, ha 10 km-ről ki lehet szagolni, hogy ivott-e az illető vagy sem.
-Sziasztok! -köszöntem vissza, de egy kicsit távolságtartó voltam velük szemben. Visszaléptem a szöszim mellé.
-Jó reggelt! -illedelmesen üdvözölte a fiúkat.
-Mit kérsz enni? -pillantottam a haspókra.
-Mindegy. Bármi megteszi. -megpuszilt.
-Okééé. Akkor legyen mondjuk...-a hűtőbe másztam. -Mit együnk? Mit együnk? Van szalonna, meg tojás. A rántotta megfelel? -ajánlottam fel. Niall mögém lépett és átkarolt.

-Tökéletes. Pláne, ha te csinálod. -rám kacsintott.
-Vigyázz, mit kérsz, nem vagyok egy túl nagy szakácsnő. Mondjuk, egy rántottát még el tudok készíteni, a tűzoltók közbenjárása nélkül is...azt hiszem. -zavartan a hajamba túrtam, majd kipakoltam a hozzávalókat.
-Majd segítek. -arrébb tett és beállt ő is a pultba.
  Rengeteget jelentett, hogy ő is segít. Collin és Jack azonnal kihasználta az alkalmat és felcsaptak fotósoknak. Minden egyes szögből képeket készítettek. Eleinte még zavart, de a végén már pózoltunk is. Nagyon jól elhülyéskedtünk. Sikerült majdnem, de csak majdnem, tönkretennünk a reggelit. Mindenki mással foglalkozott, de a tojásnak elfelejtettünk szólni, így hát megpirult. Szerencsére még időben észrevettük, így nem kellett a kukába küldenünk az egészet. Egy picit ropogós lett, de nem feketült meg.
 Főzőműsort kéne vezetnünk. Mit ne csinálj főzés közben címmel. Biztos hatalmas sikere lenne. Igaz, én körülbelül két részt bírnék ki, utána már olyan röhögőgörccsel másznék be a pult mögé, hogy egy értelmes, összeszedett mondatom sem lenne. A többiekről nem is beszélve. Olyanok lennénk, mint akik most hajtottak fel a garatra egy kicsit.
 Miután befejeztük ezt az érdekes, de ezek ellenére finom reggelit, felmentünk, hogy átöltözzek. Niall lábai gyökeret eresztettek, ugyanis erős meggyőződése volt, hogy majd előtte fogok öltözni, vetkőzni. Inkább az utóbbi indította be a fantáziáját. Perverz! Pár percnyi könyörgés és nyavalygás után sikerült rábírnom, hogy inkább Jacket és Collint piszkálja egy picit. Rengeteget agyaltam a ruha kiválasztásán, de aztán rájöttem, önmagam kell, hogy legyek. Nem egy cicababa, aki az üvegházából kilépve elveszett. Ezért, a kedvenc kék ruhámat kaptam magamra. Egy kis balerinacipőt társítottam hozzá.
-Indulhatunk? -kérdeztem, miközben a lépcsőről gyors tempóban mentem Niall felé. Őszinte mosoly ült ki arcára.
-Gyönyörű vagy. -megölelt. Az alsó ajkamra haraptam.
-Köszönöm. -megfogtam a kezét és kisétáltunk az ajtón. -Srácok, semmi buli! Értve vagyok? -fenyegetően néztem rájuk a lépcső aljáról. A fiúk bólintottak, illetve nevettek.
 Mivel Niall családja Írországban él, gondolom, valahol máshol fogunk találkozni. Nem hiszem, hogy pont most lenne ideje egy "kis" kocsikázáshoz.
-Hova megyünk? -törtem meg a vállunkat nyomó csendet.
-A szüleim itt vannak a városba, így meghívtam őket magamhoz. Gondoltam az ideális lenne az első találkozáshoz. -megfogta a kezem. Mosolyra húztam ajkaim.
-Már nagyon várom. -hátradőltem és kíváncsian ábrándoztam a közös ebédről.
*Niallnál*
  Niall szülei már ott voltak, mire odaértünk. A torkomban aprócska gombóc keletkezett. A szívem is hevesebben kezdett kalapálni. Tombolt mellkasomban. A félelem és a kíváncsiság egyszerre vette át felettem az irányítást. Az ebéd minden lehetséges változata végigfutott rajtam. Idegesen a hajamba túrtam, majd kifújtam az összes negatív gondolatot. Az ír manó mellém lépett és átkarolt.
-Ne félj! Nem lesz semmi gond. Megígérem. -mélyen a szemembe nézett, majd megcsókolt. Épp hosszú csókunk közben nyitódott az ajtó. A zavar azonnal kiült az arcomra.
-Jó napot! -köszöntem illedelmesen. Niall anyukája azonnal biztató mosollyal nyugtatott meg.

  Félve besétáltunk a házba. A szöszi szülei abban a pillanatban megöleltek és megpusziltak. Megnyugodtam. Éreztem, nincs több okom az aggodalomra. A szülei igazán kedvesek voltak velem. Megkértek, hogy tegezzem őket. Tényleg úgy éreztem, félig az én szüleim is lettek.
 Bementünk a nappaliba, ahol történetek mesélésébe kezdtünk. Rengeteg mindent megtudtam Niall gyerekkoráról, az X-faktor előtti időkről. Úgy éreztem, megtaláltam a helyem. Itt semmi meglepetés sem érhet, de tévedtem. Csak egy rossz kérdés is elég volt ahhoz, hogy az eddig felépített világ romokba dőljön.
 Éppen ebédeltünk, mikor az egész történt. Tökéletesen indult minden. Egy kis pezsgő és már megvolt az alapjókedv. Minden rendben volt, mindaddig míg a tanulás és a karrier szóba nem jött. Már előtte is furcsa volt egy-egy kérdés, de csak az asztalnál jöttem rá valamire.
-Szóval, te a Jogra jársz, igaz? Niall rengeteget mesélte, hogy milyen okos vagy. -szegezte nekem kérdését Niall apukája. Látszott rajta, nem bántani akart. Mosollyal próbáltam leplezni valódi érzéseimet. Egy olyan dologról kérdeznek, amit én sosem tettem meg. De akkor Niall kiről mesélhetett?
-Jelentkeztem, de azután a barátnőimmel jelentkeztünk az X-faktorba. Így most az éneklésre koncentrálok teljesen. -hazudtam. Éreztem, ahogy nyakamon szorul a hurok. Nem tudok hazudni. Folyton remeg közbe a hangom, valamint olyankor a földet bámulom. Most viszont Niall szemkontaktusát kerestem. Pillantásim villámokat szórtak, de nem a düh, hanem a csalódottság miatt.

-Niall ezt nem mesélte. -szólt közbe a szöszi anyukája, Maura. Niall nem nézett a szemébe. Ráharaptam az ajkaimra, majd felálltam. 

-Ha megbocsájtotok. -a bejárat felé siettem.

 A könnyim finoman futottak végig arcomon. Hallottam, ahogy Niall széke is kitolódik, ő pedig határozott léptekkel közelít felém. Mire utolért, én már kint voltam. 

-Lucy! -kiabált utánam. Visszanéztem. 

-Mi az? Nem volt elég? Sajnálom, de nekem igen. Tudod, milyen érzés volt? Fogalmad sincs róla, milyen valaki másnak lenni. Azt hittem önmagam lehetek, de kiderült, hogy egy Jogra járó diáknak kell lennem. Ez nekem nem megy. -visszafordultam, de Niall megragadta a kezem. 

-Kérlek, legalább engedd, hogy megmagyarázzam. -a lépcsőhöz húzott. 

-Mit? Mit akarsz ezen megmagyarázni? Két lehetőség van. Az első, nem értem fel a mércédig, így másnak adtál ki. Ez is fáj, de nem annyira, mint a másik lehetőség. A második, mással is jársz rajtam kívül. -a könnyim patakokban folytak le arcomon. A szöszi mellém lépett és megölelt. 

-Sosem tennék veled ilyet. Számomra te vagy a legfontosabb. Nem érdekel, hogy énekes vagy jogász vagy-e. Csak az, hogy velem vagy és szeretlek. Komolyan azt hiszed, hogy megcsalnálak? -a szemeimbe nézett. 

-Ezek után nem tudom, mit higgyek. -megráztam a fejem. 

-A szívednek és az enyémnek. -a kezemet a szívére tette. -Érzed, milyen hevesen dobog? -bólintottam. 

-Akkor mi ez az egész? -tanácstalanul pillantottam fel rá. 

-Gyere! Üljünk le! Mindent elmesélek. -leült a lépcsőre, engem pedig az ölében tartott. Nem tetszett ez a felállás, így inkább én is a lépcső kövét választottam a szöszi combjai helyett.

-Hallgatlak. -jelentettem ki. 

  Nem tudom, vajon mi az igazság, de meg kell tudnom. Bár hazudni nem tudok, de azt azonnal felismerem, ha valaki azzal próbálkozik nálam. Talán a múltam miatt? Lehetséges. Nem tudom. A lényeg, ha Niall egy ócska hazugsággal akar átverni, nem fog sikerülni. Meg kell erőltetnie a fantáziáját ahhoz, hogy összejöjjön. Addig nem nyugszom, míg a teljes igazságra fényt nem derítek. Vajon ki az a lány, akiről a szülei beszéltek? Ha annyira szeret, miért nem beszélt még rólam? A világ előtt fel meri vállalni kapcsolatunk, de a szülei előtt letagadja? Akkor most ez hogyan is van? Kinek mond igazat? Hihetek neki? Nem csak egy kitalált tiniszerelmi történetet próbál majd nekem bemesélni, amit valamelyik szappanoperából lopott? Vagy tényéleg őszinte lesz és elmondj a valóságot?

-Az egész jó pár hónapja kezdődött...