-Barátság kiváltságokkal? -vágtam közbe. A szöszi bólintott.
-Pontosan. Barátság kiváltságokkal. ez jól is működött, de kezdtünk elhidegülni egymástól. Mintha két idegen állna egymással szemben. Egy idő után már csak arra kellettem, hogy egy másik srácot féltékennyé tudjon tenni. Bár fájt, mégis belementem. Jobban belegondolva, szerettem. Elvégre, ha nem, akkor nem ezt tettem volna, ugye? -rám pillantott.
-Minden bizonnyal. Ha csak barátként tekintettél volna rá, nem biztos, hogy belementél volna. Igaz, ismerek olyat, aki mindezt barátként kezdte, de szeretőként fejezte be. Te melyikbe tartozol? -vádlón néztem mélyén szemeibe. Az igazság az, nem rá haragudtam, hanem saját magamra. Hiba volt egy percre is elhinni, hogy mindez igaz volt. Csupán cukorpótló voltam egy másik lány nyomdokaiban. Nem akarok már árnyéka lenni. Nem megy.
-Bár tudom, azt hiszed, az utóbbiba, de tévedsz. Az a bizonyos színjáték döbbentett rá, milyen is Alison valójában. Az a kedves és megértő lány, akit eleinte ismertem, csak egy maszk volt. Egy maszk amely arra kellett, hogy megszerezzen. És ebben időközben valami megerősített.
-Még pedig? -szóltam közbe kissé flegmán. Niall mélyen a szemeimbe nézett, majd közelebb hajolt.
-Te. -halkan a fülembe suttogta. -Elmentünk fellépni és ott pillantottalak meg. Már régebb óta tervezgettem a találkát, de akkor végre összejött. Azonnal tudtam, Alison iránti érzéseim nem voltak valósak. A lábaim remegni kezdtek. Ha rád néztem, mosolyognom kellett. Nem tudtam mást csinálni. Éreztem, meg kell, hogy szerezzelek. Ebbe már ott helyben belekezdtem. Viszont, akkor este megtudtam, barátod van. A szívem szilánkokra törött. -a kezemet a szívére helyezte.
-De még nem is ismertél igazán. -elrántottam onnan. -A nevemen kívül semmit sem tudtál rólam. Akkor, hogy lehettél egyáltalán szerelmes belém? -ellenkeztem.
-Első látásra szerelem. -határozottan felelte.
-Niall, túl sok mindent láttam már ahhoz, hogy ezt bevegyem. Nem hiszek az első látásra szerelemben. Az egészet csak a kis hercegnőknek találták ki, akik a rózsaszín üvegházukból kilépve elvesznek ebben a világban. Régebben hittem benne, de aztán ráébredtem, csak kitaláció. Sajnálom, ha ezzel megbántalak, de így érzek. Ezen nem tudok változtatni. Az összes naivságomat eldobtam magamtól, mert így könnyebb. Nehezebben törik össze a szívem, legalábbis ezt gondoltam. Az igaz szerelemben ennek ellenére hiszek, de abban, hogy valakit egyből tökéletesen megismerjünk abban, nem. Gondolj bele, mikor valakire ránézel egyből ítélkezel. Fogalmad sincs ki ő valójában, csak annyit, hogy csinos vagy éppen nem. Pár következtetést ugyan tehetsz ruházata, haja, sminkje alapján a személyiségére, de biztos akkor sem lehetsz. Alison a tökéletes példája. Nem ismerem, de ahogy te is mondtad, csak egy álca volt a külseje. Most nem kioktatni akarlak, mielőtt még elkönyvelsz egy okoskodó libának, csak elmondom a véleményem. Máskor és mással szemben valószínűleg inkább megtartanám magamnak, de nekem úgy érzem elmondhatom. Látod, egy kapcsolat erre épül. A bizalomra. -beletúrtam a hajamba és hátradőltem. Sokkal felszabadultabb lettem azáltal, végre kimondhattam valódi érzéseimet.
-Lehet, igazad van, de én akkor is így érzek. Nem tudom, miért, de biztosan tudom. Te vagy az a lány, akire eddig vártam. Érzem és kész. Kell ennél több? Tudom, azt gondolod, átvertelek, de nézz rá az ujjaidra. Azt a gyűrűt nem azért adtam, mert átvertelek, hanem mert tényleg így gondolom. Vannak hibáim és azt is pontosan tudom, hogy ezt el kellett volna mondanom neked..
-Nem! -közbe vágtam. -Nem nekem kellett volna elmondanod, hanem a szüleidnek. -könnyes szemekkel felpattantam. -Nem kell, hogy beszámolj arról, mi volt előttem, mert nem érdekel. Most itt vagy mellettem és nekem ez éppen elég. Nem számít mi volt és az sem, mi lesz. Csak a jelenre akarok koncentrálni. Élvezni minden napot. Minden együtt töltött órát, percet. Jelenleg csak te és a zene számít. Nem az fáj, hogy nekem nem említetted. Sokkal rosszabb a tudat, miszerint a szüleid előtt eltitkoltál. Megkérdeztem, titkoljuk? Te azt felelted, ne. Hittem neked. Nem titkoltuk, de akkor mondd meg, hogy a francba lehetséges, hogy a szüleid nem tudják? Tudom, hogy egy senki vagyok, de igyekszek. Próbálok valakivé válni. Olyas valakivé akire felnézhetnek az emberek, de ez nehéz és ezt neked is pontosan tudnod kéne. Nem megy ilyen gyorsan. De nem fogom feladni. Sosem hátrálok meg. Túl sokáig jutottam már, hogy most visszakozzak. -letöröltem a könnyim. -Biztos jobb egy diplomás lány mellett sétálni az utcán, de sajnálom az nem én vagyok. Régen még lehettem volna, de most már nem vágyok egy papírra. Életre vágyok. Semmi másra. Olyan életre, ahol az igazi mellett emelt fővel mehetek. Nem kell senkinek vagy kevesebbnek éreznem magam. -nem bírtam uralkodni érzéseimen. A szívem és a szemeim egyszerre sírtak.
-Tényleg így érzel mellettem? -kétségbeesve mellém lépett, majd magához ölelt.
-Eddig nem, de most már azt sem tudom, fiú vagyok vagy lány. -kínomban már nevetni kezdtem. A nevetés mindent képes orvosolni.
-Lucy, te vagy a legcsodásabb lány, akit valaha is megismertem. Nem kell diploma, ahhoz, hogy ezt bizonyítsd. Elég ha csak önmagadat adod. Nem vagy senki, már most példakép vagy. Elvégre hányan mondhatják el, hogy ki tudtak lépni a garázszenekarok árnyékából. Képesek voltatok megállni a saját lábatokon. Most pedig a karrier felé száguldoztok. Innen már nincs visszaút. Igenis figyelnek rátok, még ha néha nem is érzed. A rajongók mindig ott vannak mögötted. Fogják a kezed és vezetnek a hírnév felé. Ezen az úton nektek kell végigmennetek, de nem feltétlen egyedül. A rajongók melletted állnak, ahogy én is. Vigyázni fogok rád, míg a siker fényébe nem lépsz, sőt még azután is. Mindig itt leszek neked, ha szükséged lesz rám. Hidd el, nem hazudok. Nem számít, ha beképzelt liba leszel...-elmosolyodtam és megböktem. -én akkor is támogatni foglak. Valamint kell valaki, aki visszaránt a földre. Nehogy nagyobb egód legyen, mint Zaynnek. Jó ez egy kicsit gonosz volt. -elnevette magát.
-Igen, de csak egy picit. Még sokat kell tőlem tanulnod. -oktattam ki.
-Tőled? Te nem is vagy gonosz. -ellenkezett.
-Ó tényleg? Ezt Sheilanak és Mianak is említsd meg légyszíves, mert nekem nem hiszik el. Igaz, én sem gondolom igazán. Hidd el, ha akarok nagyon gonosz és bunkó is tudok lenni. Rossz tulajdonságom, de ez van. Az őszinteség egyszer fáj, a hazugság folyton visszaüt. -a szöszi hajába túrtam.
-Nem baj. Még ha a sátán is vagy, én akkor is szeretlek. -közelebb simult, majd megcsókolt.
El sem hiszem. Fél órája még legszívesebben ráborítottam volna az egész asztalt, most meg, ismét ajkain csüngök. Mi ütött belém? Nap szúrást kaptam vagy mi? Nem vagyok ez a könnyen megbocsájtó fajta. Akkor most mi van? Talán a pillangók a hibásak a gyomromba. Igen minden bizonnyal. A szerelem elveszi a józan eszem. Mindegy. Az agyam úgy látszik, túl lusta ahhoz, hogy beleavatkozzon a dolgokba. Szerencsére. Túlságosan is szeretem Niall ahhoz, hogy egy ilyen kis ügy miatt elveszítsem. Már úgyis csak 4 napig van itt. Hogy utána mi lesz, az rejtély. Nem számít, a jelenre kell összpontosítanom. -Akkor megbocsájtasz? -remény sugarai csillogtak a szemeiben. Megvillantottam fehér fogaimat.
-Szerinted még itt lennék, ha nem tettem volna már meg? -összeborzoltam haját, majd az ajtó felé indultunk.
-Most mindent elmondok anyáéknak. -határozott kijelentést tett az ajtóban.
-Niall, jól esik, de ha nem akarok semmit sem erőltetni. Ha nem akarod, akkor eljátszom a diáklányka szerepet is. Egy feltétellel, csak és kizárólag itt. Sehol máshol. -mélyen igéző kék szemeibe vesztem. Az ír manó megrázta a fejét.
-Nem! El akarom nekik mondani! Tudniuk kell. -megpuszilt, majd visszavitt az ebédlőasztalhoz. Niall nagyot sóhajtott. -Anya, apa, valamit el kell mondanom. Az a lány, akiről régebben meséltem, nem Lucy. Lucyvel 5 hete ismerkedtem meg, mikor az X-faktorban...
-Tudjuk. -vágott közbe Niall anyukája. Kisebb sokként ért amit az imént mondott. -Szerinted, mi nem nézünk TV-t, vagy olvasunk újságot? A címlapon is ti vagytok és a gyűrűtök. -az ujjamat finoman körbeölelő aranygyűrűre pillantott. A szöszivel összenéztünk.
Várjunk egy pillanatot. Tudnak róla, akkor miért kérdezték meg, hogy a jogra járok-e? Össze akartak minket ugrasztani? Nem. Ki van zárva. Egy anya sosem tenné ezt a fiával. Ő meg aztán pláne. Látszik, mennyire szereti Niallt, milyen büszke rá. Akkor miért? Már értem. Azt akarták, hogy Niall valljon nekik színt. Hát persze. Csak egy normális, közös ebédre vártak. Talán haragudnom kéne, de nem megy. Megértem őket. Elvégre a fiúkból sztár lett, nem sok időt töltenek együtt, beszélni meg minden bizonnyal nagyon keveset beszélnek. És most nem a telefonra gondolok. Telefonon keresztül nem látod a másik arcát, szemét. A szem a lélek tükre. Tartja a mondás, tapasztalatból mondom, igaz.
Elmosolyodtam és a szöszi szülei nyakába ugrottam. Niall eleinte nem értette, miért csinálom, de végül ő is csatlakozott.
-Csak szerettük volna, ha tőled tudnánk meg. Sajnáljuk, ha bonyodalmat okoztunk. Nem volt szándékunk. -magyarázkodott Maura. Megráztam a fejem, majd Niall maga mellé húzott.
-Szóval, ő itt Lucy Pearl, a barátnőm. Szeretem. Tényleg. Mindennél jobban. Mellette önmaga lehetek. Nem kell megjátszanom magam, mert ő teljesen megért. A szívemmel szeretem és nem akarom kihasználni. Úgy érzem, megtaláltam a másik felem. Jelenleg csak ez számít. Nincs semmi ezen a földön, ami szét tudna minket választani. Ja és a gyűrű nem eljegyzési, hanem egy ígért, miszerint egy nap az eljegyzésit is én fogom majd az ujjára húzni. -felém fordult. -Lucy, szeretni foglak bármi történjen is. Tudom, aggódsz a turné miatt, de ez nem fog közénk állni. Esküszöm. -letörölte apró könnycseppjeimet.
-Lucy, isten hozott a családban. -Maura kitartotta karjait. Gondolkodás nélkül kerestem közöttük a biztonságot. Szorosan ölelgetett, mintha a lánya lennék. Anya is mindig így ölel meg. Mitán elengedett, Niall apukája is egy öleléssel fogadott a családba.
-Köszönöm. -szinte suttogva mondtam. Nem adtam magyarázatot, egyszerűen csak elmosolyodtam.
Az egész napot így négyen töltöttük. Rengeteget beszélgettünk. Mindent megtudtam Niallról, valamint én is elmeséltem az egész életemet. Sosem beszéltem még ennyit magamról. Őszintén szólva, nem szeretem felfedni a múltamat mások előtt. A gyerekkorom nem éppen mondható békésnek és felhőtlennek. Amit mások egy egész élet alatt nem élnek át, én azt pár év alatt megtapasztaltam. De nézzük pozitívan, ez csak erősebbé tett. A naivitásomat és a bizalmam nagy részét ugyan elveztettem, de megtanultam megvédeni magam és a saját lábamon állni. Ennek legalább még hasznát is veszem a későbbiekben.
Bármennyire is maradni akartam estére, sajnos haza kellett mennem. Niall boldogan hazavitt, mégis látszott rajta, nem szívesen teszi. Jobban örült volna, ha vele maradtam volna estére. Bárcsak megtehettem volna.
-Ne haragudj! Holnap be kell mennem próbára, meg a fiúkat sem hagynám szívesen egyedül. -mondtam már a házam előtt állva. Kölyökkutyaszemekkel néztem rá, hátha megenyhül. Ennek senki nem tud ellenállni.
-Mikor végzel? Érted megyek. -kíváncsiskodott.
-Nem tudom, de majd megcsörgetlek, oké? -nyugattó pillantásokkal adományoztam meg. Elővette ultra sexy mosolyát és egy csókkal mondtunk egymásnak búcsút.
-Jó éjszakát! Szeretlek! -integettem, miközben az ajtót csuktam be.
-Neked is! És én jobban, Kicsim! -rám kacsintott, majd szép lassan visszasétált az autójához.
A szobámban azonnal az ágyamra vetettem magam.
Ez a nap tökéletesen példázta, hogy bár nem értünk mindenben egyet, sőt vannak egymás előtt titkaink is, attól még igenis szeretjük a másikat. Nem számít milyen akadály kerül elénk, amíg higgadtan képesek vagyunk kezelni, megoldható a probléma. Hiszem, hogy normál hangerőn is ellehet simítani egy-egy vitát. Igaz, még nem igen találkoztam ilyennel, de miért is ne? Óóó, úgy látszik visszatért a naivitásom. Ezután a nap után nem csoda. Mindegy. Szeretem és kész. Más nem érdekel. Jaj, most jut eszembe, megígértem Blakenek, hogy elmegyek vele kávézni. Jó az legfeljebb egy óra, szóval legkésőbb 3ra már újra Niall kezei között lehetek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése