-Nyugodj meg! Miért kéne titkolózni? Ebből már úgysem tudjuk magunkat kimagyarázni. Louis és Eleanor is felvállalja a kapcsolatát, akkor mi miért ne tehetnénk meg? -mélyen a szemembe nézett.
-Tudom, de én csak...-elakadt a hangom. Niall aggódva szemlélte arcomat.
-Te csak mi? -értetlenkedett.
-Csak félek. -a lábamat kezdtem bámulni.
-Nincs mitől félned. A rajongók biztosan imádni fognak. -megsimogatta orcámat, mire megráztam a fejem.
-Nem a rajongóktól félek. Hanem attól, hogy...-ismét elcsuklott a hangom.
-Mitől? Lucy, ne csináld már! Mondd el, kérlek! -megragadta mind a két kezem. -Aggódom érted.
-Attól, hogy mi van, ha nem hagynak minket egy percre sem. Nem akarom, hogy minden lépésemet tudják. Félek, hogyha ez történik, szép lassan eltávolodunk. -nem mertem a szemeibe pillantani.
-Nem! Ez nem fog megtörténni. Együtt leszünk, nem számít, hány fotós jön. Nem választanak el minket egymástól. Ígérem! -a kezemet a szívéhez tette, ami miatt azonnal feltekintettem. Pillantásai határozottak, eltökéltek voltak. Elhittem amit mond. Más szájából nem biztos, hogy ugyanígy reagáltam volna. Valószínűleg rávágtam volna, hogy ne ígérjen olyat, amit később úgysem tart be, de akkor titkon reménykedtem, ő megtartja szavát.-Ugye tudod, ha megszeged az ígéreted, az unokatesóim átrendezik az aranyos kis ír arcodat? -felhúztam ez egyik szemöldököm. Próbáltam komoly maradni, de muszáj volt nevetnem.
-Azt hiszed, most megijedtem? -az ágyra döntött. -Nem fog kelleni az arcplasztika. Ebben biztos vagyok. -megcsókolt.
Nyelveink heves csatát folytattak egymással. A térdeim szerencsére már nem érezték magukat táncórán, viszont a gyomromban a pillangók igen. A szívem vad csődörként dobogott mellkasomban. Összekulcsoltuk az ujjainkat, majd kitörtem Niall alól. Egy egyszerű helycserés támadás után folytattuk ott ahol az imént abbahagytuk.
Az idilli pillanatnak a két imádni valóan kíváncsi unokatesóm vetett véget.
-Levegőt is vegyetek! -kiabált ide Jack. Villámokat szóró szemekkel felpattantam és egy párnát dobtam az ajtónak.
-Kifelé! Piszkáljátok egy kicsit egymást! -folytattam a dobálást, amiből természetesen nem értettek.
Bejöttek és Collin letámadott. Felkapott és a vállára dobott.
-Így kell levenni egy lányt a lábáról. -tanítón szólt oda Niallhoz. A szöszi arcára azonnal perverz vigyor ült ki.
-Tegyél le, te diplomás hülye! -szöktem volna szorításából, de ez lehetetlennek bizonyult.
-Akkor most tartunk egy felvilágosító órát, "Hogyan szedjük fel Lucyt" címen, oké?! -kacsintott Jack Niallra. Szegényemre egy kisebb sokként hatott a srácok mondandója. Nem mintha rám nem, de én már félig meddig hozzászoktam.
-Oké srácok, ebből szerintem most már elég lesz. -végre sikerült lemásznom Collin válláról.
Igaz, nem teljesen a tervek szerint. Az óvatos és kecses földet érés helyett, úgy puffantam a szőnyegre, mint a bogarak a szélvédőre. Pedig már ezerszer csináltam és eddig mindig sikerült ép bőrrel megúsznom. A puffanás hallatára Niall azonnal mellém rogyott.
-Jól vagy? -aggódva vizslatta fakó tekintetem. A hajamba túrtam.
-Persze, csak egy kicsit bevágtam a hátam, de nincs semmi gond. Nyugi. -egy puszit nyomtam az arcára, amitől azonnal elpirult. -Aranyos vagy, hogy így féltesz.
-Ez csak természetes. Rengeteget jelentesz nekem. -gyengéden megsimogatta az arcomat. A tenyerére helyeztem az enyémet. A srácok szép lassan kihátráltak, de az ajtóban megálltak, hogy hallgatózni tudjanak.
-Köszönöm. -szinte csak tátogtam. Niall tanácstalanul nézett rám, de én csak megráztam a fejem.
Mit tettem, hogy őt kaptam? Vele végre őszinte lehetek, mert megért. Nem gyerekes, de mégsem olyan, mintha egy politikussal beszélnék, aki minden lépését, szavát jól átgondolja. Niall állandóan pörög és mozgásban van. Mellette egy percre sem unatkozik az ember. Mégsem érzem úgy, mintha rongybabaként rángatna ide-oda, ahogy éppen akar. Persze még nem láttam sokat a szösziből, de amit eddig megtapasztaltam, az igazán tetszik. Régebben azt gondoltam, David az első igaz szerelmem, de mostanra máshogy gondolom. Hihetetlen, hogy ez az ír szívtipró miket ki nem hoz belőlem. Egy véletlenszerű találkozásból, ami talán nem is volt olyan véletlen, mint gondoltuk, pár hét alatt szerelem vált. Azt mondják, az első szerelem mindig elmúlik, ha ez így van jobb is, hogy először Daviddel találkoztam. Az első véget ér, de a másodikról senki sem szól. Az akár lehet igaz és talán örök. Az örökkévalóság lehet, hogy egy kicsit sok, és talán nem is lesz olyan hosszú, de nem bánom. Ha már csak egy napot is együtt lehetünk, a fellegekben járok. Azt hiszem jövök Collinnak és Jacknek eggyel. Ha nem veszik át a telefont, hagytam volna elsüllyedni a kapcsolatunkat. Majd hálából kapnak egy csokit.
-Nincs kedved elmenni valahova? -törte meg a csendet, ami a gondolkozásom miatt keletkezett.
-És hova mennénk? -villantottam meg fehér fogaimat. Niall is követte példámat.
-Nem tudom. Nem számít hova, csak az, hogy együtt legyünk. -ettől a mondattól az arcom eperré változott.
-Benne vagyok, csak előtte még átöltözök. -a hajamba túrtam, majd egy gyors puszit nyomtam puha ajkaira.
A szöszi felpattant és az ajtóm túloldalán várta meg, míg átöltözök. Nem akartam túlságosan kicsípni magam. Egy rövid gatyát és egy ujjatlant kaptam magamra, majd már csatlakoztam is az ajtóm előtt toporgó sráchoz. A nappaliban gyors és "érzelgős" búcsút vettem a két jómadártól.
-A házat lehetőleg tartsátok egyben! -fenyegetőztem az ujjammal, mielőtt kiléptem volna.
Amint a szabadban voltunk, Niall a kezemért nyúlt. Reflexszerűen elrántottam.
-Nyugi, nem lesz semmi gond. Bízz bennem! -megpuszilta az arcom. Felsóhajtottam és beadtam a derekam.
Niall átölelt, majd az ujjainkat is szorosan összefontuk.
-Merre? -tanácstalanul álltam előtte.
-Lenne kedved lemenni a tengerhez? -vetette fel. Teljes arcszélességgel mosolyogni kezdtem.
-Nagyon szívesen, de akkor várj! Mindjárt hozok egy fürdőruhát. -épp indultam volna vissza, mikor Niall a kezem után kapott.
-Nem kell az. -rám kacsintott, valamint kiült tekintetére az a jellegzetes és ijesztő perverz mosoly.
-Persze, majd így fogok fürdeni, igaz? -keresztbe fontam a karjaimat.
-Nem pont így. -húzogatni kezdte szemöldökeit.
-Na jó, ebből elég. -az ajtóhoz siettem, de a szöszi hirtelen felkapott.
Miért emelget folyton mindenki? Mi olyan jó ebben? Komolyan kezdem magam egy plüssmacinak érezni, mintsem lánynak. Nem is. Sokkal inkább súlyzó lettem. Legközelebb, majd használati díjat fogok szedni, minden emelés után. Tiszta gazdag leszek, főleg, ha Collinon és Jacken múlik. Egy órát nem bírnak ki anélkül, hogy az ölükbe végezzem. Ez a mániájuk. Mikor kisebb voltam, imádtam, de most már kezd az agyamra menni. Főleg, ha még pörgetnek is. Na attól a falat kaparom.
-Most pedig irány a strand, vagyis először teszünk egy kisebb kitérőt. -a kocsi felé cipelt.
Mikor letett, bevágtam a durcit. Persze nem bírtam túl sokáig, mert Niall azonnal utánozni kezdett. Oldalba böktem, mire ő megcsikizett. Hosszú percekig kínzott az utca közepén, majd mikor már mindenki minket bámult, úgy döntöttünk, jobb lesz ha megyünk. Pár perc autókázás után, egy hatalmas és gyönyörű ház előtt álltunk meg. Egy kicsit eldugott helyen volt. Fákkal, bokrokkal volt körülvéve. A lélegzetem teljesen elakadt.
-Mielőtt bemennénk, jobb ha tudod, egy kicsit nagy a kupi. -zavartan vakarta a tarkóját a szöszi.
-Nyugi, az unokatesómék szobájához képest nem lehet olyan durva. -megfogtam a kezét, majd a bejárat felé vezetett.
A ház belseje még gyönyörűbb volt, mint a külső rész. Levegőt is alig tudtam venni. Mintha álmaim házába léptem volna be. Persze a kupit leszámítva. Tényleg hatalmas volt a felfordulás. Lehet, hogy egy tornádó söpört végig az egész lakáson.
-Ma Zaynnek kellene takarítania, de ha jól tudom, most egy fontos dolga van. -értetlenül pillantottam kék szemeibe. -Egy fontos ügyön dolgozik. Remélhetőleg nemsokára láthatod majd a hatását.
-Csak nem egy új tetkót csináltat? -izgatottan kérdeztem. A szöszi megrázta a fejét. -Akkor?
-Bocsi, de nem mondhatom el. Titok. -rám kacsintott. A hajamba túrtam, majd felsóhajtottam. -Úgyis megtudod. Ne kíváncsiskodj! -megpuszilta az arcom.
A második emeletre vezetett, ami tegyük hozzá nem a legfelső szint volt. A szobája ajtaján egy csomó kép volt felragasztva a srácokról. Olyan képek is voltak, melyeket még rajtuk kívül nem sok ember látott. Leültem és szorgosan tanulmányoztam őket.
Azokat a fejeket nem lehet leírni. Egyszerűen látni kell. Ezeken a fotókon biztosan önmaguk. Itt tuti, nem játszottak szerepet. Nem kellett attól tartaniuk, hogy egy fotós jön és tönkreteszi a hangulatot. Remélem, egyszer majd én is idekerülök. Egy közös kép, a sok bulizós között. Azt hiszem, akkor lennék a legboldogabb.
Niall mögém lépett.
-Tetszenek? -kis zavartság ült az arcán. Bólintottam. Az asztalához sietett, majd egy újabb fényképpel tért vissza. -Azt hiszem, ez hiányzik. Csukd be a szemed! -felpillantottam rá, majd engedelmeskedtem neki.
-Nézhetek már? -kíváncsiskodtam.
-Csak egy perc. -hatásszünetet tartott. -Nézhetsz! -azonnal elkaptam a tenyereimet szemeim elől.
Amint megláttam, a kezem a szám elé kaptam. Aprócska könnycseppek törtek elő kék szemeimből.
Nem hiszem el. Ilyen komolyan nincs. Vagy gondolat olvasó, vagy pedig az előbb hangosan gondolkoztam. Már előfordult, de most elővigyázatos voltam. Ezek szerint, szere...
A szöszi nyakába ugrottam, majd megcsókoltam. Nyelveink lágy táncot jártak, szívem hevesen zakatolt, lábaim is felvették a ritmust.
-Köszönöm. -nyökögtem ki, miután búcsút intettek egymásnak ajkaink.
-Ezen nincs mit megköszönnöd. Ezen az ajtón az életem található, amihez mostantól már te is hozzá tartozol. -ölelt szorosan magához.
Mások talán nyálasnak és elcsépeltnek tartották volna azt, amit a baby pingvin mondott, de én nem. Éreztem, hogy ezt komolyan gondolja. A szavainak súlya van, amit ő is tud és még így is kimondja őket. Eme gondolattól már a fellegekben jártam.
-Mehetünk? -törte meg a csendet, mely még nem vált kínossá. Bólintottam. Automatikusan kezem után nyúlt, s most már nem húztam el azt.
*Strandon*
Valószínűleg rosszul értelmeztem a strand szót, mert én egy nyüzsgő, napozókkal telt partot képzeltem el, de ezzel szemben egy kis, de annál hangulatosabb elhagyatott vidéken találtam magam. Csak itt-ott volt látható egy-egy pancsoló kislány, kisfiú.
Itt biztos nem háborgatnak majd minket. Nyugodtan tudjuk eltölteni az előttünk álló kis időt. Csak egy aprócska gond van még mindig. Nincs nálam bikini. Nem kell, nem kell. Persze és most hogyan fürödjek?
-Niall, nincs bikinim. -zavartan a hajamba túrtam.
-Nem kell az ide. -a perverz mosoly ismét a helyére került. Megragadott és a vízhez terelt.
Az elkövetkezendő órákat végig a vízben töltöttük. Együtt úsztunk, nevettünk, fuldokoltunk. Természetesen csak a rengeteg, jóízű felderülés miatt. Az idei nyár talán egyik legjobb napja volt ez a mai. Az összes gondról, ami a szívemet nyomta, egy szempillantás alatt elfeledkeztem. Úgy éreztem a Föld csak nekünk forog, csak mi vagyunk. Senki sem tudott minket megzavarni.
Legalábbis egy darabig ezt hittük. Ám mikor megjelent egy férfi a kezében hatalmas fényképezőgéppel, azonnal tudtuk, nem vagyunk egyedül. Bár megegyeztünk, hogy a kapcsolatunkat nem rejtegetjük, mégis egy kissé megrémített a fotós látványa. Az egész általunk felépített világ, egy másodperc alatt romba dőlt. Már nem védett meg minket a láthatatlan fal, melyet magunk köré építettünk, hogy távol tartsuk az illetéktelen behatolókat. Kézen fogva, ezzel jelezve, igenis egy pár vagyunk, kifutottunk a partra, majd gyorsan az autó felé vettük az irányt. A kocsiban hangos nevetésben nyilvánultunk meg.
Pár napja még aggódtam volna, de most, hogy videók és csókolózó képek keringenek rólunk a neten, már nincs mitől aggódnom, aggódnunk. Bár Niall szemmel láthatóan egy kicsit sem izgul. Már hozzászokott. Lassan én is kezdem pókerarccal tűrni a leskelődőket, de még néha kiakasztanak...inkább sokszor.
Már sötét volt, mire Niall hazavitt. Időközben ugyanis tettünk egy kis kitérőt a háza felé. Úgy érezte, nem lenne illő ilyen kinézettel, természetesen nem így mondta, de a lényeg ez, visszaszolgáltatnia az unokatesóimnak. Jó benyomást szeretne rájuk tenni. Hamar felmérte, hogy ha nekik nem szimpatikus, mindennek lőttek. Ami persze hülyeség, de meghagytam ebben a hitben. Kedveltesse csak meg magát Jackkel és Collinnal.
Mikor megálltunk a házam előtt, a szöszi azonnal kipattant és kinyitotta előttem az ajtót.
-Nagyon jól éreztem magam. -villantottam meg fehér fogaimat. Niall is követte példám.
-Én is. Mit szólnál, ha elmennénk egy rendes randira. -eszembe villant a múltkori vacsora. -De most nem lennének fotósok, riporterek, telefonok. Na mit szólsz? -megfogta mindkét kezem.
-Szívesen elmennék, de ha egyszer is megcsörren a telefonod, hasta la vista, baby! -fenyegetőztem a mutatóujjammal.
-Értettem! -katonásan vigyázzba vágta magát. Meglöktem a vállát, majd egy puszit nyomtam az arcára. -Jó éjszakát, Kicsim! -szólt utánam.
-Neked is! -dobtam egy búcsúpuszit, amit úgy tett, mintha elkapna és zsebre rakta.
Felrohantam a szobámba és boldogan vetettem rá magam az ágyamra.
Reggel még nem gondoltam volna, hogy ismét együtt leszünk és most. Csók, Kicsim, közös fürdőzés és kép az ajtaján kettőnkről. Hihetetlen mennyi minden tud változni pár óra alatt, valamint egy minden lében kanál unokatestvér segítségével. Hálából, majd kapnak valamit, csak azt nem tudom, mit. Mindegy majd kitalálom. A kitalálásról jut eszembe, vajon mi dolga lehet Zaynnek és Niall miért nem mondta el? Azt hiszem, megvan a holnapi feladatom. Kiderítem, miről maradtam le. Valamint azt is jó lenne tudni, hogy vajon kibékültek-e Sheilaval? Holnap kopó leszek. Minden kérdésemre választ fogok találni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése