Csak egy videó

  Két nap telt el a bizonyos medencés eset óta. Niallal azóta nem találkoztunk, sőt nem is hívtuk egymást. Vagyis én hívtam, de nem vette fel, vissza sem hívott. Azt hiszem ideje belátnom, az az este csak egy baleset volt. Jobb lesz, ha elfelejtem és tovább lépek. Ez itt a valóság, nem egy felkapott tündérmese. Az élet már csak ilyen. Nem mindig végződik happy enddel. Van, hogy a lány nem kapja meg a szőke hercegét fehér lovon, de ez van. Muszáj felkelni az ágyból, mert nem lehet örökké várni az ébresztő csókra. Niallnak valószínűleg nem férek bele az idejébe, elvégre most készülnek egy újabb turnéra. Lehet jobb is, hogy így alakult. Talán így nem okozunk egymásnak akkora fájdalmat. Megpróbáltuk, de be kell látnunk, ez nem fog így működni. Mind a kettőnknek megvan a maga kis élete, karrierje, amit igazgatnia kell. Egy komoly kapcsolat ebbe nem fér bele. Csak egymást készítenénk ki az állandó aggódással, féltékenykedéssel. Igen. Most már biztos vagyok abban, jobb is, hogy így alakultak kettőnk között a dolgok. Legalább nem lesz olyan fájdalmas a búcsú. Elvégre két hét és indulnak. A lányokkal pedig rengeteget dolgozunk az első dalunkon, ami remélhetőleg egy-két hónap múlva már a TV-ben is látható lesz. Igaz is. Ideje lesz indulnom. Az elmúlt napokban természetesen mindennap bent voltam a stúdióban, ahogy Mia és Sheila is, de valahogy mégsem voltam ott. Állandóan messzi tájakon jártam. Vártam egy hívásra, mely megváltoztathatta volna a napomat, de nem jött. Minél többet vártam, annál jobban megbizonyosodtam arról, hogy ÉBRESZTŐ ez itt a Föld. Elég az álmodozásból. Jobb lesz, ha most megyek, mert a lányok, Peterről nem is beszélve, tuti megnyúznak.
 A konyhába siettem, ahol egy pohár teát megittam reggeligyanánt. Felkaptam a kedven sarumat és már futottam is a közeli buszmegállóba.
 Egyre inkább úgy érzem, le kell tennem a jogsit. Sokkal egyszerűbb lenne minden. Nem kellene állandóan a buszokra, vonatokra várnom. Ha valamit gyorsan el szeretnék intézni, csak bepattannék és kész. Nagyon király lenne.
 Sikerült olyan szinten belemerülnöm a jövőbeli vezetési élményeimbe, hogy majdnem hagyta elmenni a buszt az orrom előtt. Villámként pattantam fel a buszra, ahol az emberek egyből rám szegezték tekintetüket. Egy kislány ült előttem, aki szemmel láthatóan tudta, ki vagyok. Kedves mosollyal az arcomon integettem neki. Elég félénknek látszott. az egész úton bámult, de nem mert idejönni hozzám. A stúdiótól nem túl messze állt meg a busz. Olyan óvatosan, hogy sikerült majdnem az ülők ölébe esnem.
 Műmosollyal az arcomon felmentem és csatlakoztam a többiekhez.
-Sziasztok! -integettem, majd megöleltem a csajokat.
-Már vártunk. -lépett elém Peter. Arca próbált komoly maradni, de nem sok sikerrel. Oldalba böktem.
-Nem áll jól a komolyság. Mondták már? -villantottam meg fogaimat.
-Ezt megjegyzem. Köszi, hogy szóltál. -beletúrt a hajamba, majd visszament Blakehez és a lányokhoz.
  Azalatt a három, négy óra alatt míg bent voltunk, körülbelül nyolcvanszor énekeltük el az első dalunkat. Ha álmunkból vernének fel, akkor is bármikor el tudnánk énekelni az egészet mindenfajta hiba nélkül. Sőt még visszafelé is képesek lennénk előadni. Jó úgy azért talán nem, de ha egyszer-kétszer elénekelnénk úgy, tuti menne. Oké, elég az idióta képzelgésekből. Ideje lesz mennem, mert Mia már a kocsinál vár. Szerencsére hazavisz. Imádom!
-Bocsi, hogy megvárattalak. Sikerült ismét elkalandoznom. -zavartan vigyorogtam rá, miközben bekötöttem magam.
-Semmi gond. Ráérünk. Most jut eszembe, az unokatesóid nem ma jönnek? -kíváncsian pillantott rám Mia. A homlokomhoz csaptam.
-Teljesen elfelejtettem. Király. Akkor még takaríthatok is otthon. Csak az a két diplomás idióta hiányzott most. Mindegy. Legalább nem fogok mellettük unatkozni. Egyébként nem akarsz majd átjönni? -reménykedtem. Mia elmosolyodott és megrázta a fejét.
-Bocsi, de nem tudok. Ma este randim lesz. -ráharapott az alsó ajkára.
-Randid? Részleteket! Harryvel mész igaz? -bólogatni kezdett. -Na mesélj már! Olyan kíváncsi vagyok.
-Mit meséljek? Elmegyünk vacsizni. Csak ennyi. -titkolózott továbbra is.
-Akkor ti most együtt vagytok, igaz? -faggattam tovább. Tisztára FBI ügynöknek éreztem magam, ahogy próbáltam Miaból kihúzni az infókat.
-Nem tudom, de nem is igazán érdekel. Jól érezzük magunkat együtt. -kissé elpirult.
-Szereted? -tértem a tárgyra. Mia egy kis ideig hallgatott, majd választ adott.
-Azt hiszem. Igen. Szeretem. -rám pillantott, majd visszaterelte tekintetét az útra.
-Nagyon aranyosak vagytok együtt. Remélem sokáig lesz olyan, hogy ti.
-És veletek mi van? -értetlenül néztem. -Veled és Niallal. -magyarázta. Felsóhajtottam.
-Nem hiszem, hogy van olyan, hogy mi. -a hajamba túrtam. A szomorúság azonnal kiült az arcomra.
-Mi történt? -aggódva szemlélt Mia, mikor a házunk előtt megálltunk.
-Fogalmam sincs. Randiztunk, csókolóztunk, de mégsem történik semmi. Tegnap előtt azt mondta, majd felhív, de persze nem tette. Nem hív vissza, hiába telefonálok. -megrántottam a vállam, ezzel leplezve a valódi érzéseimet. -Mindegy. Jobb, hogy így alakult. Amúgy sem működött volna. Könnyebb, hogy erre ilyen hamar rájöttünk. -Mia megsimogatta a vállam. -Nincs semmi baj. -előhúztam biztató mosolygó álarcomat. Kiszálltam a kocsiból. -Köszi, hogy elhoztál. -puszit küldtem neki.
-Ez természetes. -dobott ő is egy puszit. Az ajtó felé indultam, de utánam kiabált. -Lucy, csak kitartás. -rám kacsintott. Nem igazán értettem, hogy mire gondolt, de bármire is, jól esett a törődés.
 Beléptem a házba, ahol már max hangerőn szólt a zene.
Ezek szerint megjöttek. Érdekes napoknak nézek elébe. Össze leszek zárva a Föld talán két legnagyobb bolondjával, akik képesek olyanon összeveszni, hogy milyen színű legyen a körmöm. Természetesen ebbe nekem nincs beleszólásom.
-Sziasztok! -próbáltam túl kiabálni a zenét, de mikor rájöttem, hogy ez egy lehetetlen feladat, a hangfal elé léptem és lehalkítottam. -Sziasztok! -ismételtem. A srácok dübörögve, elvégre úgy menő, rohantak le a lépcsőn.
-Szia! -Jack felkapott az ölébe és megpörgetett.
-Tegyél le! Elszédülök! -kiabáltam. Collin csak állt és röhögött rajtunk. Miután újra a földre helyezhettem a lábam, Collin is üdvözölt.
-Szia húgi! -szorongatott. Sikerült majdnem megfojtania.
-Collin, nem kapok levegőt. -paskoltam meg a hátát.
-Bocsi. -vigyorgott, majd még két puszit nyomott az arcomra. Amint elengedett felsóhajtottam.
 A kanapéra dőltem. Megpróbáltam egy kicsit pihenni, de ennek a kettőnek a társaságában ez lehetetlen. valószínűleg azt hitték, hogy kicsi a rakást akarok játszani, mert azonnal rám ugrottak.
-Srácok, szeretlek titeket, de összenyomtok. -próbáltam kiszökni alóluk. Mikor már rákvörös fejjel fetrengtem alattuk, Collinból előjött a védelmező ösztön. Letépte rólam Jacket és egymást kezdték piszkálni. Élvezik, ha egymást piszkálhatják, majdnem annyira, mintha engem. Ezek ellenére persze imádom őket. Imádni valóak a maguk furcsa és idióta módján. Családtagok. El kell viselnem azt a rengeteg hülyeséget, amit képesek összehordani.
 Felmentem a szobámba és átöltöztem.
-Kopp-kopp. -nyitotta az ajtót Jack, Collinnal a nyomában. -Nem baj ha bejövünk. -bevetették a kölyökkutyaszemeket. Felsóhajtottam, majd kiültem az ablakomba.
-Gyertek. -mosolyogtam rájuk. Nyolckarátos vigyorral az arcukon berohantak és rávetették magukat az ágyamra. Collin azonnal a laptopom után nyúlt és bekapcsolta.
-Le van kódolva. -odamásztam hozzájuk, de addigra már a neten lógtak. -Te feltörted? -összeráncoltam a homlokom.
-Lucy, ezer éve ismerlek. Nem volt túl nehéz rájönni a jelszavadra. -magyarázta Collin. Felsóhajtottam, majd oldalba böktem.
-Miért kell nektek mindenről tudnotok? -ráztam meg fejem.
-Két oka van. -vágta rá Jack. Tanácstalanul néztem rá. -1. az unokahúgunk vagy, tehát kötelességünk mindenről tudni és eltörni azok lábát, akik megbántanak. -ajkaim szélét feljebb húztam. -2. most már híres vagy. Minden lépésedet figyelik, így bármit csinálsz, arról nem csak mi fogunk már tudni, hanem az egész világ. -összeborzolta a hajam.
 Visszamásztam az ablakba és gitározni kezdtem. A srácok próbáltak azzal bezavarni, hogy mindenféle zenét raknak be, de nem sikerült nekik. Végül feladták és az X-faktoros videókat kezdték nézegetni. Bevetődtem kettejük közé. Az összes videót megnéztük, sőt még a kiesésest is, amit egy kicsit meg is könnyeztem. Collin csitítgatott, míg Jack a hátamat simogatta. Az asztalomhoz futottam zsepi után kutatva.
-Lucy, gyere ide! Ez te vagy? -szólt oda Jack.
-Mi az? Mit találtál? -kíváncsian visszamásztam közéjük. Mikor megláttam a szemeim elkerekedtek. Nem akartam elhinni, amit látok. Képesek voltak felvenni azt, ahogy Niallal táncolok, sőt még a csókunkat is belevágták. Idegesen a hajamba túrtam. Collin és Jack tanácstalanul bámult. -Majd elmagyarázom, de előtte muszáj lesz beszélnem valakivel. -kiugrottam közülük és idegesen a telefonomat kutattam.
 Már rengetegen megnézték azt a videót. Megint mentegetőzhetünk, hogy ez nem az aminek látszik. Persze, ha 5 évesek lennének, talán elhinnék. Ki van zárva, hogy ebből ki tudjuk magunkat magyarázni. Nem tudom, mit mondjak. Ha legalább tudnám hogyan állunk, akkor talán lenne ötletem arra, hogy mit tegyünk, de így. Semmi. Se kép se hang.
 A névlistából gyorsan kikerestem az ír szöszi számát és már hívtam is.
Niall, kérlek vedd már fel. Most nincs itt az ideje a hisztinek. Gyerünk. Ez fontos.
-Szia Lucy! -szólt bele röpke tíz perces folytonos hívogatás után.
-Niall, van egy kis baj. -halkan mondtam. Collin és Jack a lépcső tetejéről hallgatóztak. Kíváncsi vénasszonyok.
-Mi történt? Jól vagy? Nem esett bajod? -aggodalmaskodott.
-Jól vagyok. Most nem rólam, vagyis nem csak rólam van szó. -felsóhajtottam. -Hanem rólunk.
-Mi történt? -ismételte.
-Egy videó kikerült a netre rólunk. Arról, mikor táncolunk, valamint arról a csókról, amiről te már bizonyára megfeledkeztél. -a végére már előjött a flegma énem.
-Mi? -értetlenkedett.
-Jól hallottad! -vágtam rá idegesen.
-Te tényleg azt hitted, hogy el tudnám felejteni azt a csókot?!
-Eleinte nem hittem, de mostanra már tudom. Annyit törődtél vele, mint egy csokipapírral. -a hajamba túrtam és leültem a földre.
-Ez nem így van. -erősködött továbbra is.
-Niall, nézd! Nem érdekel, oké? Nem baj. Legalább hamar rájöttünk, hogy ez így nem megy nekünk. Nem számít, nem is emiatt hívtalak. Tudod tegnap még ezért telefonáltam, de ma már nem. Csak annyit szeretnék kérni, hogy találjunk ki valamit, amivel ezt el tudjuk rendezni...-folytattam volna, de ekkor Collin kikapta a kezemből a mobilom.
-Ide figyelj! Ha még egyszer könnyes lesz Lucy szeme miattad, esküszöm átrendezem az arcod. Ahelyett, hogy hitegeted, itt lenne mellette a helyed. Tudod, akkor lehet, hogy elhinné amit mondasz, de így. Szánalmas vagy. Ilyenek a hírességek? Ha igen, akkor remélem, Lucy sosem kerül ilyenek közé. -amit Collin mondott teljesen meghatott. Jack mellkasába temettem arcom. -Remélem megértetted, amit mondtam és okosan fogsz cselekedni. Na helló! -kinyomta a telefont, majd ő is magához ölelt.
-Köszönöm. -suttogtam. -Mit tettem, hogy ennyire törődtök velem? -letöröltem a könnyeimet.
-Erre való a család nem? -Jack rám kacsintott. Mind a kettőt magamhoz öleltem.
  Az idilli pillanatot a csengő zavarta meg. Felugrottam és kinyitottam. Niall állt ott, kezében egy csokor rózsával.
-Lucy, sajnálom. Tudom, nincs mentségem, de ha lehetséges, meg tudnál nekem bocsájtani? -ráharaptam az alsó ajkamra és bólogatni kezdtem.
 A szöszi azonnal magához ölelt, majd a homlokomra több puszit is adott. A kibékülést egy csókkal szenteltük meg. A fellegekben éreztem magam. Minden haragom, bánatom tovaszállt, pont mint a medencében. Akkor már nem érdekelt, hogy a szomszédok vagy Collin és Jack bámulnak. Boldog voltam és kész. Mi más kell még?
-Gyere be! -összekulcsoltuk ujjainkat és felmentünk a szobámba.
-Van egy tervem. -szólalt meg a szöszke, mikor már csak ketten voltunk.
-Hallgatlak. -Niall elfeküdt az ágyamon, én pedig a mellkasára tettem a fejem.