-Ezt nem veszem fel, ha arra pályázol. -jelentettem ki határozottan. Magam elé tartottam és megállapítottam, hogy egy lépés után már az egész fenekem kint lett volna.
-Pedig Niall tuti odalenne érte. -húzogatta szemöldökeit.
-Nem érdekel az sem, ha oda lesz meg vissza, akkor sem veszem ezt fel. -erősködtem.
-Tuti szívdöglesztő lennél benne, nem mintha most nem lennél. -rám kacsintott. Zavarba jöttem.
Nem akartam tovább harcolni, ezért inkább bementem és felpróbáltam. Amint a tükörbe néztem, rájöttem, ez nem én vagyok. Sosem szerettem igazán a szoknyákat, sőt valószínűleg nem is nőnek majd a szívemhez. Ruhát szívesen veszek fel, de a szoknya tiltólistán van.
-Felvettem. Mehetünk? -keresztbe fontam a karjaimat. Blake megrázta a fejét.
-Nem-nem. Még egy-két dolgot fel kell próbálnod! -tolt vissza a fülkébe.
-Inkább üljünk be egy filmre. Semmi hangulatom most a vásárláshoz. -a függöny mögül kikukucskáltam. Szemeimmel kérleltem. A bociszemeimnek nem lehet ellenállni.
-Jó rendben. Mit nézzünk? -kisétált a boltból én pedig utána rohantam.
-Nem tudom. Bármi lehet, csak ne szerelmes film. Azokhoz most nincsen hangulatom. -elmosolyodtam, majd a pénztárhoz igyekeztünk.
-Ez jó lesz? -mutatott rá az egyik horrorfilmre. Bólintottam.
Mire elővettem volna a pénzem, Blake már a kezében tartotta a két belépőt. Nem hagyta, hogy kifizessem. A film kezdete előtt még bevásároltunk egy nagy adag popcornt, valamint 2 kólát is.
Mikor Niallal megyek moziba, háromszor ennyi kaját kell bevinnünk, mert az első 10 perc után már üresen tátong a popcornos doboz. Ha viszont ez bekövetkezik, be nem áll a szája. Erős késztetést érez arra, hogy mindent kommentáljon. A múltkor már ránk szóltak, hogy vagy fogjuk be, vagy pedig menjünk ki. A szöszi ezek után szerencsére már csöndben tudott maradni, de nagyon nehezére esett. Furcsa, mert mikor otthon, vagyis nála, filmezünk, egy hang nélkül figyeli az eseményeket. Olyankor csak 5 percenként megy oda a hűtőhöz, mert megéhezett. Még mindig nem értem, hogyan tud ennyit enni? Örök rejtély.
A horrortól nem vártam túl sokat. A címéből kiindulva. Az első 10-15 percig még úgy gondoltam, hogy az állításom helyes. Viszont azután, az egész nézőtér egyszerre reszketett és sikított. Soha többet nem ülök be 3D-s horrorra. Minden lány a mellette ülő mellkasával takarta el szemeit, amit a srácok nagyon élveztek. Tudtam, nem lenne szerencsés ezt eljátszani, ugyanis nem lehet tudni, hol vannak fotósok vagy kik ismertek fel minket. Még csak az hiányzik, hogy pletykálni kezdjenek. Egy óráig működött is a stratégia, de mikor már vértengerré változott az egész vászon, nálam is elszakadt a cérna. Alapból sem bírom olyan jól, sőt semennyire sem, a horrort. Mire rávettem magam, hogy Blake mellkasa biztonságos és ebben nincs semmi félreérthető dolog, a srác már a kezét a szemem elé tartotta. Hatalmas kő esett le a szívemről. Miután elmúlt a "veszély", újra megpillantottam a vásznat. Alig, hogy kinyitottam a szemeim, a zsebemben a mobilom rezegni kezdett. Lepillantottam. Niall volt az. Gyorsan felpattantam és a kijárathoz futottam. Mögöttem ismét hangos sikítás volt megfigyelhető.
-Szia! -szóltam bele kedves hangon.
-Szia Kicsim! Most végeztem, akkor elmegyünk valahova?
-Persze, de én éppen egy filmet nézek. Fél óra és vége. Nem gond, ha azt még megvárjuk? -reménykedve válaszoltam.
-Nem dehogy. És kivel nézel filmet, ugye nem egyedül?
-Nem-nem. Blake elhozott. Nem tudtam, mikor végzel, ezért inkább eljöttünk ide a plazába egy kicsit.
-És mit néztek? -faggatott tovább.
-A címét nem tudom, de egy horror film. Nagyon ijesztő, de azért élvezhető. -vágtam rá. Niall hangján hallatszott a nem tetszés. Nem igazán értettem, miért. -Niall, Blake csak egy barát. Nyugi.
-Tudom. Nincs semmi gond. Akkor egy fél óra múlva? -terelte el a témát.
-Igen. Szeretlek! -egy puszit küldtem neki.
-Én is. Helló! -kinyomta a telefont. Nem volt valami meggyőző.
Nem értem, mi a baja. Blake csak egy haver. Ha elmegyünk együtt moziba, akkor elmegyünk. Nem lehetnek fiú barátaim, vagy mi? Én sem mondom meg neki, kivel állhat szóba. Teljesen felesleges ebből ekkora ügyet csinálni. Niallt szeretem és kész. Azért jól esik, hogy ennyire "megbízik" bennem. Ha akarnék is Blaketől bármit, nem jelenteném be Niallnak. Titokban találkoznék vele és biztosan nem a moziban, ahol minden második ember felismer, valamint hemzsegnek a fotósok.
Felsóhajtottam, majd visszamentem. Az egész film alatt azon agyaltam, hogy a szöszi mért nem bízik meg bennem. Nem csináltam semmi rosszat. Nem smároltam senkivel, nem fogtam meg más fiú kezét, még csak meg sem öleltem őket. Blake és köztem is mindig meg van a két lépés távolság. Akkor meg mi a baj? Odafigyelek, hogy ne adjak kétértelmű jeleket. Kerülöm a fotósokat. Most mit kellett volna csinálnom míg Niall dolgozik? Otthon üljek és kötögessek vagy mi? 18 vagyok, hagy éljek.
-Valami gond van? -aggódva pillantott rám B miután kijöttünk. Megráztam a fejem.
-Semmi. Minden rendben...azt hiszem. -jegyeztem meg halkan.
-Lucy, ha valami van, nekem elmondhatod. -erősködött.
-Köszi, de hidd el, nincs! Ha lesz, elmesélem. -biztató mosolyt küldtem felé. -Bocsi, de nekem most mennem kell. Niall már vár. -megöleltem, majd a parkolóba siettem.
Az ír manó kocsiját egyből kiszúrtam a tömegből. Mérete alapján sem volt nehéz megtalálni, nem is beszélve a rajongóáradatról, ami az autó körül tombolt. Elnevettem magam, majd beálltam a sorba.
-Én is kapok abból az ölelésből? -kacsintottam rá az énekesre, mikor én következtem.
-Te még a csókból is. -vágta rá, mintha a fél órával ezelőtti kis jelenet meg sem történt volna.
A hajamba túrt, majd lassan, hosszasan megcsókolt. Ajkaim lángba borultak, a pillangók hada vad, ritmusos táncba fogott. Szívem megvadult musztángként vágtatott mellkasomban. Arcom kipirult. Az összes rajongó minket bámult, fotózott. Egy pár paparazzo is feltűnt a horizonton. Párszor ők is elsütötték gépeiket, de azután tovább álltak. Miután elbúcsúztak egymástól ajkaink, a rajongók közös képeket, aláírásokat kértek. A szöszi autójának motorháztetejére ültem, ott írtam alá a lapokat, pólókat. Niall is követte a példámat. A tömegben kiszúrtam két ismerős arcot. Leugrottam, és azon nyomban odafutottam. Mia és Sheila alig kapott levegőt a szorításom miatt. Nagy nehezen visszajutottunk a szöszim kocsijához, ahol ők is csatlakoztak a dedikáláshoz. Körülbelül két órán keresztül ott voltunk. Beszélgettünk a fanokkal, hülyéskedtünk, pózoltunk. Niall még egy rögtönzött koncertet is adott, ugyanis a gitárja bent volt a kocsiban. A csajokkal mi sem bírtunk szótlanok maradni, így beálltunk. A fél Take me home albumot elénekeltük. Nagyon jól éreztük magunkat. Akik eddig nem minket bámultak, ezek után már csatlakoztak a sikítozók áradatához. Viszont mikor már sötétedni kezdett, inkább mi is mentünk.
Niall biztosan tervezett valamit, hogy ilyen hirtelen összepakolt. Kíváncsi vagyok mi a terv. Az utolsó éjszaka. Fájdalmas ebbe így belegondolni. Tudom önző dolog, de nem akarom, hogy elmenjen. Pedig muszáj elengednem. Azt, hogy most itt van, mind a rajongóinak köszönheti. Így ők is megérdemlik, hogy láthassák, beszélhessenek vele. Viszont, ha bármelyik is megpróbálja ellopni tőlem...Jobban jár ha már most reszket. Jó azét nem vagyok annyira brutális. Annyira.
Bepattantunk a kocsiba, majd elhajtottunk.
-Hova megyünk? -faggattam.
-Majd meglátod. -egy puszit nyomott az arcomra.
Beletörődtem, hogy úgysem mondja meg, így inkább pihentem egy kicsit. Korán keltem és sokat is dolgoztam ma. Egy kis relax rám fér. Pár perc alatt álomba is merültem. Niall óvatos, finom simogatása ébresztetett fel.
-Megjöttünk, Kicsim! -villantotta meg sexy mosolyát. Az alsó ajkamra haraptam, majd kiugrottam az autóból.
-Azt szeretném, ha az utolsó este felejthetetlen lenne. -felkapott az ölébe, majd megcsókolt. Az asztalhoz cipelt, amit mécsesekkel világított meg.
Még sosem láttam ilyen romantikus vacsorát. Körbepillantottam és egy kis sátorra figyeltem fel egy fatövében. Niall huncut vigyorral mélyen szemeimbe nézett.
-Remélem szeretsz sátorozni. -törte meg az ámulattal teli csendet.
-Nem igazán sátoroztam még a szabadban. -pirulva válaszoltam.
-Akkor itt az ideje. -rám kacsintott.
Egy pohár bort töltött a poharamba.
-Ránk! -kiáltottam fel.
-Ránk! -ismételte meg szavam.
Niall nagyon kitett magáért. Az eddigi randijaink is nagyon meghatóak voltak, de ez. Ez valahogy telitalálat volt. Az egész olyan varázslatos. Mintha egy tündérmesébe lennék. El sem hiszem. Ha álmodom senki se merészeljen felébreszteni! Azt akarom, hogy ez az utolsó közös éjszaka örökké megmaradjon. Egy olyan estét szeretnék, amit ha az unokáimnak mesélek, könnycseppet csal majd a szemeimbe. És nem azért mert borzalmas volt. Kicsit naiv gondolat, de nem tehetek róla. Ebben a helyzetben ki ne lenne naiv?
Miután befejeztük a vacsorát, Niall a homokba fektetett. Mellém telepedett és összekulcsoltuk ujjainkat.
-Gyönyörűek. -mondtam alig hallhatóan.
-Pont mint te. -a szöszi felé fordítottam a fejem. -Szeretlek Lucy! -folytatta.
-Én is te kis ír manó! -odabújtam hozzá, majd megcsókolt. Felpillantottunk a csillagokra.
-Melyik legyen a miénk? -vetette fel.
-Mondjuk az. -mutattam rá egy fényesen ragyogó gyémántra.
-Mostantól, ha felnézel az égre és meglátod azt a csillagot, mindig eszedbe fogok jutni. Valamint az is, hogy nem számít milyen messze vagyunk egymástól, a csillagunk összeköt minket. -megsimogatta az arcomat.
-Ígéred?
-Örökké várni foglak. Nem számít hány ország választ el minket. Nem érdekel, hányszor mész turnézni. A reptéren én leszek az első, aki magához ölel. -ígértem meg neki.
Az eskük után még egy kicsit kint maradtunk és néztük a csillagokat. Vagyis inkább csak Niall bámulta őket, ugyanis én lehunytam a szemem és percek alatt képes voltam mély álomba merülni. Még félálomba voltam, mikor felemelt és az ölében bevitt a sátorba. A lehető legóvatosabban rakott rá a matracra, majd szorosan mellém bújt.
-Jó éjszakát, Kicsim! -a fülembe suttogta, illetve egy puszit nyomott az arcomra.
-Jó éjszakát manó! -halkan szóltam. Szembe fordultam vele, a fejemet a mellkasára helyeztem és ott zuhantam mély álomba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése