-Mikor indul a gép? -kérdeztem szomorú hangon, mikor már a kocsiban ültünk.
-Négykor, de már fél háromra ott kell lennünk. Ugye eljössz. -megsimogatta az arcom. Elmosolyodtam és bólintottam.
-Ez természetes. -közel hajoltam hozzá, majd megcsókolt.
-Még be kell mennem a stúdióba, de után felhívlak majd jó? -egy kósza tincset a fülem mögé tűrt.
-Persze. Nekem is össze kellene készülődnöm. -a ruhámra néztem. Ha kiráznám egy egész homokozót tudnék vele megtelíteni.
Egy kis kocsikázás után már otthon is voltam. Niall persze nem engedett el ajándék nélkül. Az ajtóban ajkát az enyémhez tapasztotta. Bentről már hallatszott, ahogy Jack és Collin vigyorog. Nem is bírták megállni megzavarás nélkül. Letéptek Niall ajkairól és berántottak a házba. Összeráncoltam a homlokom.
-Meneküljetek! -figyelmeztem, majd a cipőimmel kezdtem dobálni őket.
Collin felkapott az ölébe és a nappaliba cipelt.
-Tegyél le te marha! -kiabáltam. Ledobott a kanapéra. Úgy visszapattantam, hogy a földön kötöttem ki. -Nem egészen így értettem. -jegyeztem meg, miközben visszamásztam. -Miért vagytok így bezsongva? -húztam fel egyik szemöldököm.
-Na mesélj csak, mit csináltatok tegnap éjjel?! -kíváncsiskodott Jack.
-Az nem tartozik rátok. -játszottam a titokzatost. Komor arccal ültem a srácokkal szemben. Fél percig sem bírtam, azonnal nevetésben törtem ki.
-Hadd halljuk! -mellettem telepedett le Collin.
-Miért érdekel ez ennyire benneteket?
-Mert az unokahúgunk vagy. -Jack is odajött. A két fiú egyszerre ölelt magához. -Valamint nem szeretnénk még nagybácsik lenni. -tette hozzá Jack.
-Olyan jól esik, hogy ennyire megbíztok bennem. -forgattam a szemeimet. A srácok felnevettek, majd megcsikiztek.
-Mondd el, vagy folytatjuk a kínzásod! -fenyegetőzött Jack.
-Jó-jó. Ti nyertetek, csak hagyjatok levegőhöz jutni! -kiabáltam. A fiúknak több sem kellett. Azon nyomban leszálltak rólam, s mint az úri legények, kihúzott háttal ültek a kanapén. Természetesen nem tudtak sokáig ilyen önkínzó pózt magukra elöltetni. Tíz másodperc után visszatért eredeti énjük. Rám pillantottak, így utasítva a történetem elmesélésére.
Felsóhajtottam, majd lassan belekezdtem. A szavaimon csüngtek. Próbáltam úgy elmondani a történteket, hogy a csókos valamint simogatós részeket átugorjam. Nem sikerült. Azonnal beleszóltak, ha még csak fontolóra is vettem. Tuti gondolatolvasók. Körülbelül fél órán keresztül vitatkoztunk azon, hogy a sátorban mik történtek. Szent meggyőződésük volt, hogy én mára biztosan terhes lettem. Hiába mondtam, hogy RUHÁBAN ALUDTAM, mintha a falnak beszélnék. Bele kellett törődnöm, hogy hülyével nem érdemes vitatkozni, kettővel meg aztán pláne. A végére már én is kételkedni kezdtem magamban. Kitalálták, hogy vegyünk terhességi tesztet. Nem túlzás ez egy kicsit? Tudom, hogy csak féltenek, de akkor is. pont ők aggódnak ennyire, mikor hetente új barátnőjük van? A leghosszabb kapcsolatuk max 3 hónapig tartott. Jelenleg nincs barátnőjük, így a legjobb szórakozás, engem az őrületbe kergetni. Megértem. Elvégre mi mást lehet annyira élvezni, mint a másikat kikészíteni. Ilyen az igaz szeretet. Nem csoda, hogy nem mehetnek Daisy közelébe. Szegénykém lelki világát a porba döngölnék. Tuti tőle is megkérdeznék, hogy terhes-e, mert sokat babázik. Úgy érzem, diliházba kerültem, meg fogok is. Majd Miat megint befogom pszichiáternek. Igaz, mikor legutóbb így beszéltünk, minden második mondat után 5 perc röhögésszünetet tartottunk. Nagyon komolyak tudunk maradni.
Miután nagy nehezen rávettem a srácokat, hogy keressenek más valakit, akit piszkálni tudnak, felmentem a szobámba és az ágyra vetettem magam. Szükségem volt egy kis pihenésre, nyugira.
*Pár órával később*
A csengőhangom rázott fel mély álmomból.
-Halló? -szóltam bele félálomban.
-Szia Kicsim! Előbb indul a gép egy órával, mert vihart mondanak. -Niall lágy, de szomorúsággal átitatott hangon mondta.-Komoly? -ránéztem az órámra. -Akkor nemsokára felszálltok? -kétségbeesetten ugrottam le ágyamról.
-Igen. Fél óra múlva kell bemennünk. -felsóhajtott.
-Hol vagy most?
-Már itt vagyok kint a reptéren a váróban. Mindannyiunkat kihoztak. A többiek is most telefonáltak. Gondolom Shei és Mia is perceken belül ideér. -fejtette ki.
-Azonnal indulok. Szeretlek! -egy puszit is küldtem.
-Rendben. Én jobban! -megvártam míg válaszol, majd kinyomtam.
Egy forma-1-es pilótát megszégyenítő gyorsasággal öltöztem át és sminkeltem ki magam. Lent már Jack és Collin önelégült vigyorral arcukon vártak rám.
Már megint hallgatóztak. Paparazzónak kellett volna menniük.
-Elvigyünk? -ajánlotta fel Collin.
-Nagyon örülnék. -széles mosollyal megöleltem őket.
A kocsihoz siettünk és azonnal a reptér felé vettük az irányt. A reptérre fél óra alatt ki is értünk, pedig időközben 3 dugóba is keveredtünk. Ezért utálok ilyenkor kimozdulni. Ha valahova megyek ilyenkor, akkor csak és kizárólag metróval vagyok hajlandó közlekedni.
Amint megálltunk a parkolóban, kiugrottam a kocsiból és a főbejárat felé futottam. A várakozóban azonnal megpillantottam Niall szőke haját. Összemosolyogtunk és a nyakába ugrottam. Megpörgetett és a vége majdnem egy hatalmas esés lett. Ajkainkat egymáséhoz érintettük. Ugyan búcsúzkodtunk, de mégsem annak éreztem. Tudtam, ez nem a vég. Ez a kis távolság, külön töltött idő fogja megerősíteni a kapcsolatunkat. Nem hagyjuk, hogy tönkretegye.
Miután lábam újra a földet érintette, körbenéztem. Shei és Mia is már itt volt. Mind a kettejük szeme könnyes volt. Niall nem hagyta, hogy túl sokáig legeltessem rajtuk tekintetem. Szembe fordított magával, majd az ölébe vett és leültünk a padra.
-Annyira fogsz hiányozni...-kezdett bele, de szájára tettem a mutatóujjam.
-Nem tart örökké. Csak pár hét és újra együtt lehetünk. Ha lesz szabadnapotok én leszek az, aki beviszi neked a reggelit. Megígérem. Nem kell elbúcsúznunk egymástól. -a szöszi meghatottan ölelt magához.
-Mit tettem, hogy téged kaptalak? -elpirultam és egy tincset a fülem mögé tűrtem. Egy puszit nyomtam a szájára.
Vállára hajtottam a fejem, majd lehunytam szemem. Mélyen beleszagoltam a ruhájába, bőrébe. A tudatomba akartam égetni illatát. Egy kósza könnycsepp csordult ki szememből. Niall azonnal észrevette. Felültetett. Finom mozdulattal letörölte. Elmosolyodtam huncut vigyorát látván. Beletúrtam a hajába.
-Ígérd meg, hogy nem felejtesz el. -mélyen kék szemeibe pillantottam.
-Ha akarnálak sem tudnálak elfeledni. -megsimogatta az arcom.
-Niall, gyere! Mennünk kell! -kiabált Hazz.
Kiszálltam öléből. Mielőtt a szöszi felvette volna bőröndjét még egyszer magához ölelt.
-Hogy mész haza? -kíváncsiskodott, miközben a kapu felé sétáltunk.
-Majd én elviszem. -hallatszott mögülünk.
Azon nyomban megfordultunk. Blake volt az. Niallban elszakadt a cérna.
-Ide figyelj! Pontosan tudom, miben mesterkedsz, de nem fog összejönni! Lucy az én barátnőm és nem hagyom, hogy csak így lenyúld tőlem! -fakadt ki a szöszi. Blake arcán önelégült vigyor jelent meg.
-Én legalább nem hagyom magára egy fél évre. -mellém lépett. -Te is tudod, hogy minden amit mondasz hazugság. Nem fogod kibírni azt, hogy ne lépj félre! Úgyis összetöröd Lucy szívét! -Blake rám nézett.
Hiába próbáltam közbeszólni, egy szó se jött ki a torkomon. A hajamba túrtam, majd kerestem Niall tekintetét. Szemeiben látszott, hogy legszívesebben behúzna Blakenek.
-Ezért vitted el egy horror filmre is, igaz? Közénk akarsz állni!
-Eltaláltad. Csak rá akarom ébreszteni, hogy nálad csak jobbat kaphat. -Blake átkarolt. Azonnal ledobtam magamról.
-Nem hiszem el, hogy nem vetted észre, mit akar. -Niall dühösen rám nézett. A földet kezdtem bámulni. -Szereted? -határozott volt.
-Ha nem szeretne nem ölelt volna meg. -dörgölte a szöszi orra alá Blake.
-Gratulálok! Elérted amit akartál! -kiabált Niall. Hátat fordított, rám megvető pillantásokat szórt. Betelt nálam a pohár.
-Csak egy ölelés! Miért kell ebből ekkora ügyet csinálni? Niall, szerinted, ha éreznék iránta bármit is, itt lennék? Egyébként nagyon jól esik, hogy ennyire megbízol bennem. -egy könnycsepp folyt végig arcomon. Államnál ólomsúlyként vállt el tőlem. -Köszönöm a bizalmat. -elfordultam. Nem akartam, hogy bárki lássa nedves arcom.
-Miért nem mondtad el? -állt mögém az ír énekes. Visszafordultam.
-Mert csak egy ölelés volt! Most komolyan, elmondtam mikor moziban voltam Blakekel. Szerinted, ha lenne köztünk bármi is, beszámolnék róla?
-Ezt sem mondtad el. -jegyezte meg.
-Jó tudod mit? Nem foglak itt győzködni, ha nem vagy képes kinyitni a szemed! Azt hittem megbízunk a másikban, de látom tévedtem. Jó utat! -ráharaptam az alsó ajkamra.
Nem tudtam tovább uralkodni érzéseimen. A könnycseppek vízesésként távoztak szemeimből. Futásnak eredtem. Alig, hogy kiértem a főbejáraton, valaki visszarántott. A vállam fölött visszanéztem. Először azt hittem, az ír manóm az, de mikor megpillantottam az igazságot, szemeim elkerekedtek.
-Már éppen eleget ártottál. -elrántottam karom. -Mit akarsz? -kérdeztem flegmán.
-Csak ezt. -magához húzott és megcsókolt.
Azonnal ellöktem magamtól, majd egy "kis" pofonnal ajándékoztam meg.
-Teljesen megvesztél? Nem érted, hogy nem szeretlek?! Eddig barátként tekintettem rád, de mindennek vége. Niallt szeretem és kész! -a kocsi felé futottam. Blake a nyomomban lihegett.
-Jobbat érdemelsz nála!
-Az én életem, az én hibáim! Hagy döntsek magam! Nem egy telefon vagyok, hogy mindenki beleszóljon mit csinálok és ezt jegyezd meg! -Blake elkapta a karom és erősen rámarkolt. -Engedj el! -üvöltöttem. Teljesen elborult már az agyam.-Nem engedlek, míg be nem látod a hibád! -erősködött.
-Szerintem meg igenis elengeded! -Collin szólt Blake háta mögül. Jack mellém lépett és kiszabadított a szorításból. -Most pedig kotródj innen! -kiabált Collin.
Fejem lehajtva bemásztam a kocsiba. A srácok azonnal kérdezősködni kezdtek, de könnyeim fátyla mögül nem válaszoltam. Amint hazaértünk a szobámba futottam. Az ajtóban a földre rogytam.
Olyan heves sírásba kezdtem, mint még soha.
Az egész olyan gyorsan történt. Az egyik pillanatban még minden rendben, a másikban pedig az a vád ér, hogy megcsalom Niallt. Azt hittem, megbízunk egymásba, de akkor mi változott? És miért? Csak őt szeretem és sose csalnám meg, pláne nem Blakekel. Miért kellett ennek történnie? Blake ezt élvezi? Örömet lel abban, hogy szétszed minket? De miért? Muszáj lesz helyre hoznom a dolgokat. Nem hagyom, hogy egy meg sem történt dolog válasszon el minket.
A gyűrűmre pillantottam, majd a kezembe vettem a telefonom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése