Csajos nap(ok)

 Két nap telt el azóta, hogy Niall meglátogatott. Azóta már képes vagyok tolerálni Blaket is. Igaz, kicsit nehezemre esik, de a szándék a lényeg. Míg nem jön oda hozzám jó pofizni, nem mutatom meg neki bunkó, flegma énem. Párszor megpróbált velem beszélni, de lehetséges, hogy egy kicsit túl ijesztően néztem rá. Talán kevesebb villámot kellett volna szórnom a szememmel. Ki tudja? Hogy őszinte legyek, nem igazán érdekel, mit csinál. Amíg békén hagy és nem kavar bele a karrierembe vagy a szerelmi életembe, addig én sem nyaggatom. Viszont, csak egyszer is rosszat szól, megkeserítem az életét. Ebben biztos lehet.
 A csajokkal elhatároztuk, hogy kipihenjük a forgatások és egyéb dolgok okozta fáradalmakat. Nem igazán tudjuk, hogy hova megyünk. Annyi biztos, hogy a tenger felé. Minden más kérdéses. A gördeszkákat is visszük. Azok mindenhova követnek minket. Az emberek általában megnéznek, mikor lány létünkre ezerrel repesztünk le a völgyekbe. Akkor vagyunk a legfelszabadultabbak. Nincs is annál jobb érzés, mikor a szél belekap a hajadba. Csak gurulunk. Elmegyünk messze. Amerre az út visz minket. Régebben majdnem minden hétvégén elmentünk a hegyekbe vagy a partra lazulni egy kicsit, de mostanság erre már nem igen volt lehetőségünk. Eljött az ideje, hogy bepótoljuk. A deszkázáson keresztül rengeteg jó barátot szereztünk. Sőt, minket is ez hozott sokkal közelebb egymáshoz. Körülbelül 15-16 éves korunkba kezdtük. Shei tudott csak közülünk megmaradni rajta. Én a snowboardban voltam verhetetlen, de lássuk be az egy kicsit más. Sheila oktatott minket. Kimondottan nehéz diákoknak bizonyultunk. Szegényt állandóan kiakasztottuk a bénázásainkkal. Viszont, ahogy teltek, múltak a napok, hetek egész jól belejöttünk. Már képesek voltunk órákon át esés nélkül közlekedni. Ekkor jöhettek a trükkök. Próbáltunk forogni, ugratni és még rengeteg

figurát bevetettünk. Persze, nem ment olyan könnyen, mint ahogy azt mi elképzeltük. Rengeteget estünk, sőt még annál is többet. Volt, hogy az árokban kötöttünk ki, de nem egyszer a kemény aszfalton landoltunk. Néha már inkább feladtuk volna, de olyankor jöttek az új barátink és felrántottak minket a földről. Egy összetartó közösségnek lettünk a tagjai az által, hogy mi is ráálltunk ezekre a kissé sem biztonságos járművekre. De megérte. Életre szóló barátságokat kötöttünk. Büszkén tudjuk azt mondani, "Igen. Mi is gördeszkások vagyunk és egyszerűen imádjuk. Egy olyan csapat részesei lettünk, amit szavakkal le sem lehet írni."
Az órámra pillantottam.
-Lucy, megjöttek Miaék! -kiáltott be a szobámba Collin.
-Azonnal megyek, csak egy perc. -vigyorogtam. Gyorsan a táskám után nyúltam. A szekrényemhez futottam.
  Basszus, annyira elkalandoztam, hogy még össze se pakoltam a cuccaim. Gyorsan. Mi kell? Kesztyű megvan, térd és könyök védő pipa, tiszta cuccok bent, szerintem minden megvan.
 Épp kiléptem volna az ajtón, mikor megláttam a borosüveget az üvegszekrényemben.
-Ez még jól jöhet. -gyorsan lekaptam és a táskám mélyére rejtettem. Nem lenne jó, ha Jack kiszúrná.
 Lefutottam a többiekhez. -Bocsi, csak egy kicsit megcsúsztam. -magyarázkodtam, zavartan a hajamba túrtam.
-Nem gond, de most már menjünk. -megragadta a kezem Mia és kituszkolt az ajtón. A bejáratnál felkaptam deszkámat.
-Vigyázzatok magatokra! -kiabált utánunk Collin.
-Igenis apa! -kiáltottam vissza nevetve.
  Éppen beültem volna az első ülésre, mikor észrevettem, hogy Shei galád módon már ott trónol. Összeráncoltam homlokom. Követelni kezdtem a helyem. Röpke fél órás vita után megegyeztünk, hogy először én ülök elől. Nyertem!
 Bepattantunk a kocsiba és már útnak is indultunk...hova is?
-Pontosan hova is megyünk? -kíváncsiskodott Sheila.
-A partra és a völgybe. -válaszolt nevetve Mia.
-A régi törzshelyre? -kíváncsiskodtam.
-Eltaláltad.
-Igen! -egyszerre kiáltottunk fel Sheilaval.
  Mióta megtudunk állni 5 másodpercnél tovább a deszkán, azóta mindig ide járunk kikapcsolni. Egy kis eldugott város a parton. Jó széles úton lehet lejutni a völgybe. Pont ideális egy csapat deszkás számára. Az erdőben egy kis vízesés is van. Mindig ott szoktunk felfrissülni. Egy igazi paradicsom. A deszkások mennyországa.

Miután tisztáztuk úticélunkat, mindenki kényelembe helyezte magát. Én felpakoltam a lábaimat, Sheila is követte példámat. Mia mivelhogy vezet, nem igen tudott mocorogni. Az egész úton énekeltünk. Megállás nélkül. Nem volt olyan szám, aminek ne tudtuk volna a szövegét. Természetesen volt egy pár ki nem állhatott dal is köztük, de azokat kiparodizáltuk. Még felvételt is készítettünk. Persze, ezt soha, semmilyen körülmények között sem fogjuk megmutatni másoknak. Még a srácoknak sem. A végén még hülyének fognak tartani minket...ha eddig még nem tették volna meg. Fiatalok vagyunk és bolondok. Van valakinek ezzel bármiféle gondja is? Remélem nincs.
 Pár órányi fárasztó, énekléssel teli autókázás után, végre megpillantottuk az ismerős szerpentint. Először kocsival mentünk le a városba. Egy "kicsit" éhesek voltunk.
 Szerencsénkre a kedvenc éttermünk még mindig ott állt omladozó falaival. Másnak talán visszataszító, de van valami különleges varázsa a hulló vakolatnak. A második lépcsőfok még mindig be volt szakadva egy kis részen. Mielőtt beköltöztünk volna az X-faktor táborba, eljöttünk ide egyet lazulni. Akkor egy rossz mozdulat következtében pár haverunk a lépcsőn landolt és sikeresen megrepedt. Másnap meg ahogy a vendégek arra jártak, sutty, leszakadt.
 Bementünk, majd leültünk az ablak mellé. Nem rég lehetett letörölve, mert még csak egy centis a porréteg rajta, így éppen ki lehet rajta látni. Minden úgy volt, ahogy itt hagytuk. Mintha megállt volna az élet. De ebben pont ez volt a jó. Itt mindenki önmaga tud lenni. Nincs miért megjátszani magunkat. A rendelésünket egy eddig ismeretlen lány vette fel. Visszavonom, még sem állt meg az idő. Az évek alatt most először cseréltek felszolgálót.
 Miután befejeztük az evést, a főút felé vettük irányunk. A kocsiból előkaptuk a felszerelést és a deszkákat. Széles vigyorral arcunkon indultunk neki a dombok megmászásának. A jól megszokott helyünkre igyekeztünk. Egy kis pihenő, ami az óceánra néz. Lélegzetelállító látványt nyújt. Évek óta onnan indulunk. Percekig gyönyörködtünk a tájban. Előtörtek a régi emlékek. Anno még busszal jöttünk ki ide. Most viszont saját autóval, vagyis Mia autójával. Nekünk Sheilaval még nincs saját kocsink. Sajnos.
 Miután már épp eleget ámultunk a nagy kékség előtt, megindultunk. Mások lehet pánikólnak vagy félnek, mikor gördeszkára állnak, de mi nem. Legalábbis én biztosan nem.

Mikor rajta állok, megszűnik körülöttem minden. Érzem, ahogy siklik alattam az aszfalt, ahogy lobog a hajam a szélben. Felszabadult vagyok. Ez az egyik legnagyszerűbb érzés, amit valaha átéltem. Olyan mintha a színpadon állnék. Biztonságban érzem magam. Nincs is annál felemelőbb, mint mikor végighúzhatod az ujjaidat a betonon. Persze, nem úgy, hogy leégesd. Csak éppen hozzáérsz. Csak, hogy érezd a sebességet.
 Beszáguldottunk egy erdőbe, majd le a völgybe. Időközben gyakoroltuk a régi mozdulatokat. Már épp ránk fért. Nagyon régen gurultunk utoljára.
 A városban összetalálkoztunk egy pár ismerőssel. Olyan jó volt olyanokkal találkozni, akik ugyanúgy kezelnek minket, mint az X-faktor előtt. Elhívtak minket este egyet bulizni. Már nagyon várom.
 A következő utunk a vízeséshez vezetett. Már fel voltunk készülve. A rövid gatyák alatt fürdőruhák rejtőztek. Amint megláttuk a vizet, beleugrottunk. A sziklákról gondolkodás nélkül vetettük magunk a mélybe. A víz viszont egy kicsit hidegebb volt, mint számítottunk rá. Így amint hozzáért bőrünkhöz, főleg a hasunkhoz, felsikítottunk. Szegény mókusokat is felráztuk a délutáni alvásból. Tuti, hogy még a városban is hallották. Nem tartott sokáig a magányunk. Egy másik csapat is csatlakozott hozzánk. Nagyon jól elvoltunk velük. Természetesen nincs fürdés a másik vízbe nyomása nélkül. Ezt különösen Sheila élvezte. Na meg persze én is. Jó ez a játék akkor, ha téged nem tudnak lenyomni, de te letuszkolsz mindenki mást. Velem valahogy így volt. Igaz, a végén én jártam rosszabbul. Mindenki nekem rontott, bosszút követelve. Ha nem lenne edzett tüdőm, biztosan belefojtottak volna. De nem sikerült. Szerencsére. Nem áll szándékomban ilyen fiatalon feldobni a pacskert. Szeretek élni. Pláne most, hogy azt csinálhatom amit igazán szeretek, énekelek. Mindezt a két legjobb barátnőmmel. Mi más kellene még?
 Miután már kellően felázott a bőrünk és úgy néztünk ki mint valami öregasszonyok, kimásztunk a forrásból és az estére kezdtünk készülődni. Ezt a helyet mindenki ismeri, ezért ide beszéltük meg a találkozót. Felállítottuk a sátrat. Nem ment olyan egyszerűen, mint anno. Minimum fél órán keresztül szerencsétlenkedtünk, mire sikerült normál állapotba hoznunk. Gondolkoztunk, hogy megkérünk valakit, hogy segítsen, de az erdő közepén vagyunk. Ki tudna nekünk segíteni. A fürdőző társaink is eltűntek. Magunkra vagyunk utalva.
 Ijesztő ebbe így belegondolni. Hárman egy hatalmas erdőben este. Tiszta horrorfilm. Remélhetőleg mire elhagyjuk a falut, mindannyiunknak meg lesz még az összes testrésze. De van egy jó oldala az egésznek. Sheilat lehet ijesztgetni. Jó ez egy kicsit szemét gondolat, de egyébként vicces. Elég csak pár dolgot megemlíteni és már tovább is gondol mindent. Na jó. Nem rémisztem meg...annyira. Majd meglátjuk hogyan alakul.
 A sátorban átöltözünk száraz ruhákba. Alig, hogy végeztünk már meg is jöttek a többiek. Csak páran érkeztek, de ez nem baj. Egy kis alkesz társaság. Mindenki kezében ott volt a piros pohár, a sör, a bor, a pálinka. Vagy valami ahhoz hasonló kétes eredetű valami. A táskámból én is elővettem a borom. Shei is a táskája mélyére nyúlt. Nála pár sör lapult. Mia egy kis koktélt rejtegetett.
 Jó estének nézünk elébe. Már csak egy kis tűz kéne. Bár ahogy látom a srácok már dolgoznak rajta. Kíváncsi vagyok, vajon mik fognak még itt történni. Remélem semmi olyan, amit később le kéne tagadnom, vagy bárki másnak tagadnia. Nincs kedvem még egyszer nyilvánosan bocsánatot kérni, valamint nem szeretném, ha a csajoknak is erre kellene folyamodniuk. Muszáj lesz odafigyelnem, mennyit iszok. Elég egyetlen botlás és már mindennek vége...