Barátok bármi legyen is

Hiába mondtam el mindent részletesen a lányoknak, még mindig nem állnak velem szóba. Collin és Jack is falat húzott elém. Teljesen elkülönültek tőlem. Bár egy házban élünk, mégis mintha idegenek lennénk. A barátok elvesztése teljesen más, mint a szerelemé. A szerelem hirtelen lángol, könnyen megéget. Viszont, a barátság állandó tűzzel ég. Nehéz eloltani, de ha megteszed, talán soha többé nem fog ismét erőre kapni. Egy jó barátsághoz bizalom kell és ezt én eljátszottam. A barátok nem ítélkeznek, és én erről megfeledkeztem. Túlságosan is hozzászoktam ahhoz, hogy elfojtsam az érzéseimet. Nehéz egy ilyen dolgot elmesélni. Ezért nem mondtam el a lányoknak. Ezt velük is közöltem, de nem igen érdekelte őket. Nem hibáztattam őket. Én se bocsájtanék meg magamnak.
 Kiléptem az ajtón. A fotósok hosszú sorban kígyóztak a házunk előtt. Mindenki hallott Miamiról. Lehajtott fejjel szálltam be a kocsiba, amit Tim vezetett. Anyán, Timen, Daisyn és persze Jeremyn kívül senki sem volt hajlandó szóba állni velem, így el sem kísértek a többiek. Niall állandóan hívogatott, de nem válaszoltam rá. Legkevésbé volt szükségem Niall együttérzésére, vagy leszidására.
Amint beültem a kocsiba, egy kicsit megnyugodtam. Éppen csuktam volna be az ajtót, mikor egy paparazzo megragadta. Erősebb volt nálam. Ki voltam szolgáltatva. Hirtelen egy srác pattant be mellém, magával ragadva az ajtót. Sapkát és szemüveget viselt. Lekapta, majd megcsókolt.
-Eljöttél. -jegyeztem meg mosollyal arcomon. Jeremy bólintott.
-Megígértem, hogy melletted leszek, bármi történjék is. -megölelt.
Mellkasára hajtottam fejem. Közelsége megnyugtatott. Simogatta a hátamat. Szinte visszaállt a vérnyomásom a normális kategóriába, de Tim megállt a kocsival. Az idegeim megint bekattantak. Remegni kezdtem. Szédelegtem. Jeremy oldalán mentem be. Megint megpróbáltam lesütni tekintetem, de J nem hagyta. Felhúzott. Állam alá nyúlt, majd ajkamra tapasztotta ajkait. Minden fotósnak leesett az álla. Valószínűleg arra számítottak, hogy teljesen egyedül fogok majd érkezni.
Az erőm a csók hatására visszatért. Már nem remegtem. Nem rettegtem. Emelt fővel léptem be a fotósokkal, újságírókkal, rajongókkal megtelt terembe. Minden szem rám szegeződött. A félelem ismét átjárt. Nagyot nyeltem, és a helyemre sétáltam. Jeremy mellém ült. Végig fogta a kezem.
A riporterek azonnal a tárgyra tértek. Kérdések százaival halmoztak el.
Mit csináltam? Miért tettem? Hogy is volt? Igazat mondok?
A kérdésekre nem válaszoltam. Elmondtam, amit akartam. Részletesen beszámoltam mindenről. Jeremy csak nézett, hogy milyen őszintén beszélek velük. Nem akartam már hárítani. Magamra vállaltam mindent. Nem kerestem mentségeket, mert tudtam, úgyis csak ellenem fogják őket használni. Már nem bíztam a paparazzókban, mert eddig mindent képesek voltak ellenem fordítani. Mikor befejeztem a mesélgetést, néma csend uralkodott a teremben. Senki nem szólt egy szót sem. Hallani lehetett, ahogy a szívem hevesen ver. Nem az izgatottság vagy a hazugság, hanem a csalódottság miatt. Csalódott voltam, mert Jeremyn kívül senki sem jött el. Nem hibáztattam a többieket, mégis fájt a tudat, hogy lemondtak rólam. Egy könnycsepp csordult le arcomon. Azonnal letöröltem, még mielőtt a vakuk kereszttüzébe keverednék.
-Egy okot mondjon, hogy miért higgyünk magának! -egy fiatalabb riporter pattant fel helyéről. A többiek is felbátorodtak. Beszélgetni kezdtek egymással, közben feszülten figyelték reakciómat.
Elengedtem Jeremy kezét. Felálltam, és elmosolyodtam.
-Egy ok, ami miatt hinni fognak nekem? -ismételtem el. A közönség bólintott. Kuncogtam. -Nem tudok. -mindenki megrökönyödve pillantott rám. -Nem tudok, mert úgy látom félre vannak informálva. Nem magukat akarom meggyőzni. Arról már az első ilyen sajtótájékoztatón letettem. Magukat nem érdekli a valóság. Csak egy szaftos címlapsztorit akarnak, ami alatt büszkén virít majd a nevük! -kezeimre támaszkodtam. -Nem akarok hitegetni senkit, pláne nem magukat. Ha hisznek nekem oké, de ha nem, akkor is nyugodtan fogok aludni az este. Ami érdekel, az a barátaim, a rajongóim véleménye. Nem maguk miatt jöttem, hanem miattuk! Miattuk, mert tudni akartam mit gondolnak. A maguk szava a döntő, vagy az enyém? Erre voltam kíváncsi. -körbenéztem. A sorok között felugrottak a fanok. Rájuk mosolyogtam. -Látják? Ők nem a sztori miatt jöttek, hanem miattam. Nekik mindegy, mit tettem. Így fogadtak el. Maguk viszont, megvetnek, mert azt hiszik jobbak nálam. Sőt, jobbak az összes hírességnél. Háborgatják a múltunkat, a kapcsolatainkat, a családunkat. Egyszer észrevehetnék már magukat! Nem unják már? Mindenkit felőröl az, hogy nem lehetünk önmagunk, mert akkor már a címlapon kötünk ki, mindenféle hamis pletykákkal a nyakunkban. Bedrogozva jártam Miamit? Igen. Na és? Nem én akartam ezt. Higgyék el, ha tudnék változtatni rajta, megtenném, de ez a lehetőség már elúszott. Megvetnek, mert elmenekültem? Önök mit tettek volna a helyemben? Hazudtam. Ez tény. Hazudtam azért, hogy magamat védjem. Önző vagyok, de önök sem jobbak. Talán nem veszik észre, de ugyanolyanok vagyunk. Azzal a különbséggel, hogy én csak a tényekre támaszkodom és nem egy betelefonáló halandzsájára. -vállat vontam. -Folytathatják a pletykákat. Nem érdekel. Mikor idejöttem még érdekelt, de mostanra ez az érzés elillant. Nyomtalanul eltűnt, mert a rajongóim szemében látom, hogy nem tűntem el. Ők bíznak bennem. -leugrottam a magasítóról.
-És mi van a barátiddal? Ők hol vannak? Nem látom őket! -a riporter mostanra már sokkal közvetlenebben szólt.
Ajkamba haraptam. Felsóhajtottam.
-A barátaim nem a múltban történtek miatt haragudnak rám, vetnek meg. Hanem azért, mert ezt elhallgattam előlük. -hajamba túrtam. -Egy barát mindig melletted áll, történjék bármi. Bár ők ezt nem tudják, de még most is mellettem vannak. Támogatnak. Az ő haragjuk vezetett ide. Miattuk, és persze a rajongók miatt, akartam tisztázni nevem. Ők a családom. Egy erős kötél tart minket egybe, amit nem képes egy vita kettévágni, bár nagyon próbálja. -szünetet tartottam, mert könnyeim kis híján előtörtek. -Hibáztam százszor és hibáztam elégszer. Megbocsájtást már nem kérhetek, bizalmat meg pláne. Viszont túl sok mindent éltünk már át együtt, ahhoz, hogy ez közénk álljon. Nem ígérem, hogy többet nem hibázok. Nem akarok hazudni. Megtagadhatnak, de ez az én érzéseimen még nem változtat. -elcsuklott a hangom, mert megláttam őket, ahogy belépnek az ajtón.
 Otthagytam csapot-papot és futásnak eredtem. A csajok nyakába ugrottam. Ők is öleltek, a fiúk is. Jeremy is utánam jött. Együtt ölelkezett mindenki. A rajgók mosolyogva figyeltek minket.
-The Dreamers erősebb, mint valaha és ezt kiírhatják Facebookra! -vágta oda Mia.
Távozásunk előtt Shei még be is mutatott a paparazzóknak. Eléggé megszeppentek.
Nem vártuk meg míg lereagálják. Sarkon fordultunk és gyalog mentünk el hozzánk. Útközben megálltunk egy fagyira. A normális helyett, valami, számunkra eddig ismeretlen fajtát kaptunk. Inkább hasonlított jégkására, mintsem fagyira, de ezt mi nem bántuk. Végre béke uralkodott felettünk.
Sajnos ezt nem élvezhettem sokáig, ugyanis a nem olyan titkos, titkos zaklatóm ismét akciózni kezdett. Megállás nélkül hívogatott. Mikor már a 10. hívását utasítottam el, kikapcsoltam a mobilom. Azt hittem, ennyivel elintézhettem. Naiv voltam. A következő Jeremy telefonja volt. Szemeim elkerekedtek, pupillám kitágult, mikor meghallottam hangját. Ugyan J-vel beszélt, mégis hallottam és nem a telefonból kiszűrődő hangokra lettem figyelmes. A közelből telefonált. Körbenéztem. Egy padon megpillantottam. Önelégülten vigyorgott, majd kinyomta.
-Öhm...Mindjárt jövök. Otthon találkozunk. -hebegtem. Bólintottak. Megvártam míg befordul mindenki a sarkon, és a padhoz futottam.

-Szóval már tudod, hogy nézek ki, de vajon a nevem is megvan? -kíváncsiskodott, közben húzogatta szemöldökeit. Elnéztem. -Ezek szerint még mindig nem tértek vissza az emlékeid arról az éjszakáról. -vonta le a következtetést. Azonnal mélyen szemébe meredtem. -Ne légy ilyen ideges! Ráncos lesz a homlokod. -kacsintott. a gyomrom szabályosan felfordult.
-Mit akarsz? Talán szét akarod zilálni a bandát? Esetleg társadalmi megalázásra készülsz? -a tárgyra tértem.
Elnevette magát. Kacaja hallatán a hideg végigfutott egész testemen.
-Elvetted tőlem azt, ami a legfontosabb volt a számomra, most viszonozom ezt a szívességet! -sziszegte fogaim közt.
Értetlenül néztem rajta végig. Nem adott magyarázatot, csak szép lassan elsétált. A lábaim gyökeret vertek. Moccanni se bírtam, nem hogy gondolkodni.
A hazaút teljesen kiesett. Végig agyaltam. Csak akkor eszméltem fel, mikor a szobámba ülve, Shei megdobott egy popcornnal. Látták rajtam, hogy valami nyomaszt, de ezután a nap után, már nem vágytak ők sem több drámára. Én is ezen a véleményen voltam.
 Elvettem tőle, ami a legfontosabb volt neki? Mégis mit? A szüzességét? Az kizárt. Nem az a fajta srác, aki ezen rágódna. Valami sokkal fontosabb lehetett az. De mégis mi? Nem hiszem el, hogy képtelen vagyok visszaemlékezni. Így viszont nehéz lesz rájönni. Az arcára már emlékszem. Bár akkor sebhelyes volt és nem rendelkezett borostával, de a vonásai megmaradtak. Bármire is célzott, rá kell jönnöm, mi az, mert ha nem teszem, csúnya vége lesz.