Felkaptam köntösömet a földről és a fehérneműm fölé vettem. Szinte futottam lefelé. Reménykedés szegélyezte minden léptemet. Imádkoztam, hogy a szöszi csak a reggelit főzze a konyhában.
Gyanúm beigazolódott. A földszint üresen tátongott. Egyedül Boomer volt lent rajtam kívül. Üzenet után kutatva túrtam fel az egész házat. Semmi. Az egyetlen papírfecnin anya üzent, miszerint elmentek az állatkertbe. Búsan mentem be a fürdőbe.
Beálltam a rózsa alá és élveztem, ahogy a forró víz végigégeti testemet. Még ez a hőfok sem vehette fel a versenyt azzal a melegséggel, amit Niall csókja közben éreztem. Ajkamba haraptam. Emlékezetemben a tegnap este járt. Nem tudtam másra gondolni.
Dover, a naplemente, az óceán, a csók, a hazaút, az együtt töltött éjszaka... A reggellel folytattam volna a sort, de rájöttem, nem tehetem. Talán csak egy álom volt az egész. Egy részletgazdag képzelgés egy tökéletes újrakezdésről.
A szobám felé vettem az irányt. A küszöbnél kiszúrtam valamit. Gyorsan odaloholtam. Egy sapka. Pontosabban, Niall sapkája. Elmosolyodtam és a fejemre tettem, akárcsak tegnap az éjszakai órákban.
Érzéseim vegyesen voltak, mint egy hatalmas mező virágai. Az egyik pillanatban még a rózsaszín árnyalatok ködösítették szemem, míg a következőben, baljós viharfelhők kúsztak derűm égboltjára.
Az ablakomba ültem. Észrevettem, hogy a kapunál pár fotós les következő prédájára. Valószínűleg arra vártak, hogy Niall másnapos fejjel kilibbenjen a házból.
Pár perc alatt magamra kaptam a kora őszi szettemet. Az ősz első napja köszöntött be. Méltón kellett köszönteni.
Telefonom után nyúltam. Bepötyögtem a két legjobb barátnőm számát. Hármas hívásba kapcsoltam. Szinte egyszerre vették föl.
-Sziasztok! Mit szólnátok, ha ma elmennénk hárman valahova? Már olyan régen voltunk így együtt. Na benne vagytok? -lelkesen kérdezgettem őket.
-Persze. -vágta rá határozottan Shei.
-Nekem is tetszik. -válaszolt végül Mia is. A háttérből furcsa zajok szűrődtek.
-Mia, gyere kész a reggeli és a tejszínhabot is bekészítettem már! -kiabált Mia mögül Hazza.
Hangosan felnevettem.
-Egy hangot se! -teremtett le. Elnémultam. -Akkor 2kor itt nálatok?
-Tökély! -válaszoltuk egyszerre Sheivel.
Mia letette, mi pedig felröhögtünk. Elképzeltem, ahogy Harry egy szál alsóban slattyog Mia mögött, kezében a tejszínhab és arra vár, hogy a barátnőm megszabadítsa feleslegesnek tartott ruhadarabjától. Na jó ez perverz gondolat volt, de nem bírtam másképp kitalálni a szituációt. Túlságosan is 69 mániás volt a kis göndörke.
Miután mi is elköszöntünk egymástól, megreggeliztem. Betoltam egy tál salátát, mellé egy szelet pirítóst, aminek a 90%-t Boomer falta be.
*2kor*
-Na most merre? -kíváncsiskodott Mia. Vállat vontam.
-Passz, de el kéne menni valamerre. -válaszoltam kis szünet után.
-Megvan! -kiáltott fel Sheila. Kíváncsian pillantottunk rá. -Megtaláltam a fülbevalómat! -ujjongott örömében. A homlokomra csaptam, épp úgy mint Mia. Felsóhajtottam.
-Egyéb javaslat? -felálltam.
-Még mindig itt tartunk? -értetlenül nézett rám Shei, aki éppen a fülbevalóival szórakozott. -Miért nem megyünk le a tóhoz? Ott nyugi van.
-A tóhoz? -értetlenkedtem.
-Nem emlékszel? Ott játszottunk mindig kiskorunkban. -vágta rá Mia. A fejemhez kaptam.
-Zsenik vagytok! -büszke pózba vágták magukat és pedig szorosan megöleltem mindkettőjüket.
Versenyt futottunk a kocsiig. Én, mint navigátor elöl ültem, míg Sheila hátul terpeszkedett el. Nem vesztegette az idejét. Keresztbe elfeküdt, hátát az ajtónak vetette.
Alig egy órát utaztunk, mire elértük az erdőben eldugott kis tavat. Az emlékeimben nagyobbnak bizonyult. Igaz, időközben én is nőttem egy kicsit. Lepakoltuk a cuccainkat és a vízbe rohantunk. Már majdnem fejest ugrottam, mikor Mia rám szólt.
-Azt nem akarod levenni? -fejemre mutatott.
Ekkor vettem észre, hogy Niall sapkája még mindig a fejemen volt. Ajkamba haraptam, majd mélyen elrejtettem táskámban. Shei időközben egy régi, poros, kissé pókhálós csónakot kotort elő. A lapátok megtalálása nehezebb feladat volt, mint a csónakot a vízbe juttatni. Fél órán keresztül mászkáltunk fel-alá, mire végül sikerült megtalálnunk az evezőket.
.jpg)
Nevetve másztunk ki a partra. Kifeküdtünk, hogy a Nap gyorsan megszárítson, esetleg le is barnítson minket. Percekig néma csendben, vagyis nevetéssel telve, hevertünk egymás mellett. Végül Mia törte meg a csendet.
-Lucy, akkor te és Niall? -felém fordult.
-Igen. Vagyis azt hiszem. Talán. Nem tudom. -hebegtem össze-vissza. Mind a ketten felültek.
-Mi az, hogy nem tudod? -csattant fel Shei. -Jó lenne, ha már végre döntenél, mert a vége az lesz, hogy mind a két srác lelép.
-Szeretem Niallt és az mondta, ő is engem.
-Akkor meg? -vágott közbe Mia.
-Együtt aludtunk, de reggel mikor felkeltem, már egyedül voltam. -felsóhajtottam. -Lehet, hogy csak egy egy-éjszakás kaland voltam. -vállat vontam.
-Hozott narancssárga rózsát? -vette át a szót Shei. Bólintottam. -Akkor nem csak az volt. Az egy éjszakások nem részesülnek ilyen kiváltságokból. -nyugtatott. Elmosolyodtam.
-És már megbeszéltétek a történteket, gondjaitokat, nem? -Mia faggatott.
-Persze. -vigyorogtam, vagy sokkal inkább vicsorogtam. Bár szám ezt a választ adta, mégis kamu volt. Semmit sem beszéltünk meg. Azért indultunk el, hogy megbeszéljük, de végül másra használtuk a szánkat. Igazság szerint ez csak egy kifogás volt. Féltem. Féltem attól, ha megtudom, mik történtek, bezárul a szívem. Nem akartam Niall elveszíteni, így inkább nem gondoltam a múltra. Megpróbáltam csak a jövőbe nézni. Csak arra akartam gondolni, hogy szeretjük egymást, nem számít ki mit mond. De ez vajon meddig elég? Mi van, ha megint ugyanoda jutunk? Tabuként fogunk kezelni mindent, ami az idei nyárhoz köt minket? Esetleg majd kétes infókat fogunk egymás fejéhez vágni egy-egy vitánál, csak mert nem tudtuk letisztázni a dolgokat? Hiába. Bármelyik verziót is néztem, megrémültem. Lábaim szinte remegtek az idegességtől. Éreztem, ahogy gyomrom egy apró kaviccsá zsugorodik össze.
Hajamba túrtam.
-Lucy? -rántottak hirtelen vissza a valóságba.
-Igen? -megráztam fejem, így kiszorítva agyamból a fölösleges stresszt.
-Csak azt kérdeztük, hogy akkor köztetek most minden rendben van, ugye? -Mia ismételte el. Mindketten kiguvadt szemekkel meredtek rám. Bólintottam, mire szorosan átöleltek.
-Lányok! Nem kapok levegőt! -kiáltoztam, de nem használt. Alig 5 percig kellett visszatartanom levegőmet. -Na meséljetek, és nektek milyen a párkapcsolatotok? -érdeklődtem, amint ismét jutott az agyamba elég oxigén. Összenéztek. Nem tudták eldönteni ki kezdjen, ezért én tettem rendet.
-Az idősebb kezd! -adtam parancsba.
-Velünk minden rendben. -kezdett bele Mia. Elmosolyodtunk. -Harry nagyon kedves, aranyos. Mindig figyel rám. Átölel, puszilgat, csókolgat. Jobban óv, mint a haját. -jegyezte meg nevetve. -Igazából, nálunk nincsenek drámák. A koncert alatt nagyon rossz volt. Csak ritkán láttam, de minden nap beszéltünk telefonon, és két naponta skypeoltunk is. -mesélte boldogan. -Tudjátok, eleinte azt hittem róla, egy perverz, seggfej nőcsábász, de tévedtem. Oké, nőcsábász és a dumájától mindenki kifekszik, de egyáltalán nem beképzelt, nagyképű. Olyan mint bárki más. Nem lep el drágábbnál drágább ajándékokkal, mert tudja, felesleges. Egy percig sem próbált a hírnevére támaszkodni. Viszont, nem lehet lekaparni. Ha kinézett magának, akkor nincs senki és semmi ami meg tudná állítani. És bármit is tesz, bármit is ír róla a sajtó, szeretem és tudom, ő is engem. Kell ennél több?
Magamhoz öleltem Miat. Titkon reménykedtem benne, hogy egy nap majd én is így tudok Niallról beszélni. Mikor Mia és Hazz együtt vannak, mind a ketten ragyognak, mint a csillagok.
-Mi is remekül megvagyunk. Nuku veszekedés, sok hülyéskedés, beszélgetés. Néha videojátékozunk vagy párna csatázunk egyet. Bármi is történt, mindig meg tudjuk egymást nevettetni, és ezt imádom Collinban olyan nagyon. Ő nem kéri, hogy legyek más. Nem szól rám, mikor már 3 órája áradozok Helló Kittyről, vagy a telefonom új hátteréről. Őt nem érdekli, ha EMOs zenét hallgatok, vagy kihúzom a szemem. Olyannak szeret amilyen vagyok, és mellette végre elfogadom magam. Már nem érdekel, ki mit mond vagy gondol rólam. -lelkesen ecsetelte Shei. -De félek. -hangja hirtelen komor lett. -Nem sokára kezdődnek az órái és haza kell mennie. Nem tudom mi lesz velünk.
-Nyugi! Mi is túléltük, nektek is menni fog! -csitítgatta Mia. Rá is kacsintott. Shei bólintott, majd szorosan átöleltük egymást.
-Collin mindig ott lesz melletted. Nem kell attól félned, hogy elhagy. Ő nem olyan. Előbb vágná le érzéstelenítő nélkül mindkét lábát, mintsem összetörjön téged. Szeret. -nyugtattam én is.
Visszafeküdtünk a partra. Lehunytam a szemem és mélázni kezdtem.
Mindannyian annyira szeretik egymást. Vajon én is beállhatok a sorba? Ha igen, mikor? Szeretem Niallt, ebben nem kételkedem, csak hát...Nem tudom, elég-e. Reggel lelépett, és még fel sem hívott. Talán Shei mégiscsak rosszul mérte fel a helyzetet.
Hirtelen leszakadt az ég. Fejvesztve rohantunk a kocsiba fedett helyet keresve. Vizesen, ázottan, mégis nagyszerű kedvvel tértünk haza.
Gyors búcsúzás után befutottam a házba. A előszobában egyszer csak hasra vágódtam. Egy bőrönd állta utamat.
Csak nem most indulnak? Ugye nem. De hiszen Shei...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése