-Gondoltam biztosan szükséged van egy barátra. -felelte és egy lépéssel közelebb jött.
-Úgy emlékszem, amikor legutóbb próbáltunk barátok lenni, kis híján elérted, hogy szakítsunk Niallal. -vágtam Blake fejéhez.
-Oké. Tudom, hülye voltam, de nem igazán tehettem mást. -zavartan lesütötte fejét. -Egyébként meg ne rám legyél már dühös. Én csak segíteni próbálok neked. -csattant fel.
-Mégis mit vársz? Legyek hálás vagy mi? Bocsi, de egyszer már megbíztam benned, és akkor a földbe döngöltél. Nem hiányzik ismét a számból a föld. -fakadtam ki. Idegesen hajamba túrtam.
-Tudod mit? Akkor depressziózz itt egymagad! De aztán ne csodálkozz, ha máskor majd nem jövök le! -sarkon fordult. Tett pár lépést, mire utánaszóltam.
Felsóhajtottam.
-Sajnálom. Nem rajtad kellett volna levezetnem a feszültséget. -kiabáltam utána. -Tudhatnád, hogy nem könnyen bízom meg az emberekben.
Visszafordult. Karjait átvetette vállam fölött. Szorosan magához ölelt. Éreztem teste melegét. Egész lényemben szétáradt eme érzés. Váratlanul biztonságérzet áradt szét bennem. Azon gondolat, miszerint lökjem el magamtól és fussak világgá, egy szempillantás alatt távozott testemből. Furcsa érzés kerített hatalmába, pont mint mikor Niall karja fonódott körém. A nyugalom, a biztonság és a bizalom kiegyensúlyozott elegye keveredett bennem. Felpillantottam Blakere, aki csak mosolygott. Azonnal láttam rajta, nem akar átverni. Lehunytam szemem és fejemet a mellkasának támasztottam.
-Köszönöm. -suttogtam alig hallhatóan. Kuncogni kezdett.
-Gyere! Igyunk meg egy kávét! -felkapta földről táskámat, kezembe nyomta.
Pár percig némán sétáltunk egymás mellett, míg beértünk abba a kávézóba, ahol először beszéltünk kettesben. Rengeteg emlékkép jelent meg szemem előtt. A hatalmas jegeskávé, a hőség, a nevetés. Mindezt csak egyetlen dolog ködösítette: a hazugság. Nem bírtam magam azon túltenni, hogy így átvágott. Egyszerűen nem ment. Bárhogy is próbálkoztam, mindig ugyanoda jutottam. A reptérre, mikor Niall felszáll és Blake jelenetet rendez. Mintha a történelem ismételné önmagát. Most nem Blake balhézott, hanem Jeremy.
Miért fogom én mindig ki az ilyen srácokat? És miért mindig a Niallal való kapcsolatomat próbálják meg tönkretenni? Mi a francot ártottunk mi? Úgy látszik az univerzum nem tűri, hogy együtt vagyunk. De engem ez hidegen hagy. Szeretem és a vita lezárva. Álljon csak elém az, aki közbe mer avatkozni, kikaparom a szemét is.
-Lucy? -Blake lágyan megköszörülte torkát.
-Igen? -kaptam fel fejem. Észrevettem, hogy mindenki minket bámul. Zavarban éreztem magam.
-Azt kérdeztem, mit terveztél Niall szülinapjára? -ismételte. Hajamba túrtam és egy nagyot kortyoltam a kávémba.
-Nem tudom. Eddig valahányszor bulit kellett szerveznem Greg megjelent és mindent tönkretett. -szomorúan felsóhajtottam.
-Akkor itt az ideje, hogy ezen változtassunk! -felpattant helyéről. Majd kicsattant a lelkesedéstől és az energiától.
-Mi a fene ütött beléd? -összevontam szemöldökeimet.
-Gyere már! Lazíts egy kicsit! Csak segíteni akarok, emlékszel? -taszigálni kezdett.
-Ez nem válasz a kérdésemre.
-Mi volt a kérdés? -értetlen pillantásokat vetett rám
-Miért csinálod ezt?
-Mert barátok vagyunk, és mert ha nem sietsz, minden jó helyet lefoglalnak. Amúgy is, a múltkor majdnem tönkretettem a kapcsolatotokat, most hagyd, hogy rendbe hozzam! -kihúzott a kávézóba London forgalmas utcáira.
Hatalmas embertömeg tárult elém. Mindenki most siet haza a munkából. Ez az az időszak, amit mindig otthonról a szobám ablakából kényelmesen szemlélek. Ilyenkor az a legjobb, ha nem megyünk sehova, mert csak feleslegesen fogunk órákat elpazarolni.
Blake megragadta a karomat és maga után húzott.
-Mégis hova viszel? -kíváncsiskodtam.
-Lehet, elfelejtettem említeni, de a nagyapámnak van egy klubja. Gondoltam, megnézhetnénk. Már lefoglaltam.
-Mi van? Te már előre tudtad ezt? -elrántottam kezemet.
-Nem, csak ismerlek. -vetette oda.
-Ezt meg hogy érted? -összefontam karjaimat mellkasom előtt.
-Úgy, hogy mindent az utolsó pillanatra hagysz. Tudtam, hogy még nincs egy klub se a listádon. -vázolta fel előttem a helyzetet.
-Oké ez igaz, de várj! Te hozzányúltál a listámhoz, amit egy dossziéban tartok a táskám mélyén, ami egy szekrény mélyén szokott lenni, míg próbán vagyok? -beállt a totális képzavar.
-Jó. Lehet, hogy néha furák a módszereim, de a végeredmény ugyanaz nem? -vállat vont. -Gyere! Mindjárt ott vagyunk.
Ismét elindult. Magam se tudom, miért,de követtem. Talán mert ő az egyetlen akitől most segítséget kaphatnék.
-Íme. -mutatott egy hatalmas épületre. A lélegzetem is elakadt. -Körbevezetlek.
Egy csigalépcsőn mentünk le az épület oldalánál. A hatalmas, fa berakású ajtót egy kártyával nyitotta ki. Amint beléptünk egy lélegzetelállító terem nyílott elém. A bútorok, pultok feketék voltak, míg a csempék fehérek. A falon érdekes mintájú fekete tapéta díszelgett. A bár felett rendezett sorban álltak a különféle italok kiürült üvegei. Nagyon menőn mutattak.
-Tökéletes. -jegyeztem meg halkan és az alsó ajkamba haraptam. Blakere néztem. -Köszönöm.
Elmosolyodott.
-Ez a legkevesebb. Még kell a vendéglista és bevásárolni sem ártana. -elővett egy kis cetlit a zsebéből, amire minden pontosan le volt írva.
-Először a vásárlás. A listához segítséget kell kérnem a srácoktól. -vágtam rá egyből.
Blake bólintott.
Blake megkereste az autóját és egy közeli szupermarketbe siettünk. Blake hozott egy bevásárlókocsit. Nem bírtam uralkodni a bennem élő kisgyereken. Fogtam magam és beleugrottam a kocsiba. Blake pár másodpercig csodálkozva figyelt, de ámulata után előtört belőle a nevetés.
-Merre kapitány? -kérdezte nevetéstől fuldokolva.
-Előre az alkoholokhoz és a rágcsákhoz! -adtam utasításba. Mutatóujjamat előre nyújtottam.
Blake eszeveszett tempóban kezdett tolni.
-Lassíts te marha! -sikoltoztam. Az egész bolt minket figyelt és tőlünk visszhangzott.
Élesen kanyarodtunk be az alkoholos sorra. Több polcot teljesen megkopasztottunk. Körém szórtuk a zsákmányt, majd új áldozat után néztünk.
-Chips! -kiáltottam fel diadalmasan.
Minimum 50 zacskónyit tömködtünk a kocsiba, félig betemetve engem is. Mivel a rajtam elhelyezett kupac akkora volt, hogy az már zavarta Blake látását, nem rohan tovább. Megfontoltan, kimérten szlalomozott a sorok között.
1,5 órányi vásárlás után végre kifizettük az árut. Blake autóját színültig pakoltuk. Mivel tudtuk, egyikünkhöz sem fér be ez a töménytelen mennyiségű kaja és pia, úgy döntöttünk, hogy a klubban helyezzük biztonságba.
-Mi legyen a program? -lehuppantam egy kényelmes fekete puffba.
-Mit szólsz egy gyilkos játékhoz? -húzogatta szemöldökét.
-Mesélj! Ezzel most felcsigáztál. -előredőltem.
-A lényege az, hogy mindenki nyakában lóg saját magáról egy fénykép. A cél, hogy megszerezd mindenkiét. Ha a tiédet ellopták, meghaltál és át kell adnod minden eddigi képedet a gyilkosodnak. -foglalta össze röviden és tömören.
-Ez tetszik. -ismét hátradőltem. -Felhívom a srácokat és közlöm velük a tervet. Remélem ők is odalesznek.
Felpattantam és egy sarokba vonultam. Bár a klub üres volt, mégis megvolt az a rossz szokásom, hogy elvonulok telefonálás közben.
A fiúk teljesen bezsongtak az ötlet hallatán. Megígérték, hogy a meghívottak listáját majd ők összeállítják, így nekem csak a kajáról, dekorációról és a kellékekről kell gondoskodnom. Miat és Sheit is gyorsan ugrasztottam. Elküldtem őket pár dologért, míg mi Blakkel megterveztük a részleteket.
Rengeteget beszélgettünk. Mire észbe kaptam, már késő este, vagy inkább kora reggel volt. A fáradtság rövidesen úrrá lett rajtam. Hiába ellenkeztek, szemhéjaim ólomnehezék lettek. Megadtam magam. Pár másodperc alatt mély álomba zuhantam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése