-Úgy látszik, két győztest kell avatnunk. -lépett elénk Blake. Mintha csak egy bokszmeccsen lennénk. Kezünket a magasba emelte. A tömeg őrjöngött. -Akkor most jöjjön a díjatok! -a pultra pillantott, majd vissza ránk.
-Díj? -akadtam fent.
Nem beszéltük meg, hogy lesz bármi ilyesmi is. Igazából, efelett az aprócska részlet felett teljesen átsiklottunk. Illetve, ahogy a mellékelt ábra mutatja, csak én feledkeztem meg róla. Blake már megint egy lépéssel előttem jár.
Kezébe vett egy még felbontatlan pezsgősüveget.
-Ugye nem? -reménykedve meredtem rá, miközben Niall háta mögé osontam.
Blake bólintott. Ördögi vigyor ült ki arcára, ami a kopár fényben még ijesztőbbnek hatott. Felrázta az üveget, majd egyenesen ránk szegezte. Másodperceken belül megéreztem a jéghideg pezsgőt csupasz bőrömön. Niall maga elé rántott.
-Amíg itt vagy, nem félek. -ajkammal súroltam az övét.
Kezeivel körbefonta derekamat. Forrón, lágyan csókolt. Nyelve nyitott számba csusszant, hogy feltérképezze azt. A világ, melynek részese voltam, megszűnt létezni. Egy új világba léptem, ahol csak mi ketten voltunk. Együtt egy jácintokkal szegett réten, ahol a madarak könnyeden csiripeltek a lenyugvó nap fényében. Ujjaimmal hajában kerestem menedéket, így emlékeztetve magam arra, az előbbi hely, csak a képzeletem szüleménye. Egész testem lángolt. Szíven megvadulva tombolt mellkasomban. Azt akartam, hogy ez a pillanat örökké tartson. Nem akartam elengedni. Mellkasa melegséggel töltött el, miközben a pezsgő hideg cseppjei hűtötték bőrömet. Pulzusom az égig szökött.
Hiába maradt abba a hűtés, mi tovább élveztük egymás közelségét. Ajkaink lassan fájdalmas búcsút vettek, ahogy az óra éjfélt ütött.
-Mennem kell. -eltoltam magamtól. Értetlenül ráncolta homlokát.
-Csak nem visszaváltozik tökké a hintód? -utánam nyúlt.
-Ki tudja? -a hatalmas tömegben gyorsan eltűntem.
A taxim már kint várt. Nem tök-hintó, de ez is megfelelt a célnak. Pár perc alatt hazaértem, ahol gyors átöltözésben volt részem. Nem meglepő módon a ház csendes volt. Már mindenki nyugovóra tért. Beosontam Daisy szobájába és homlokon pusziltam. Az ágya mellett észrevettem egy aprócska csomagot, mellette egy borítékkal. "Niall-nak" Elmosolyodtam.
Még rá is gondoltál szülinapja alkalmából.
Belelestem a borítékba. Egy képeslap pihent benne. Kíváncsian kinyitottam. A két belső oldalon egy-egy kép volt. A bal oldali egy fotó volt az ír szösziről és rólam. A másikon pedig egy rajz volt. A családunk rajza. Ott volt mindenki. Anya, Tim, Daisy, Shei, Mia, Collin, Jack, Hazza, Niall, Boomer meg én.
Szóval te így látsz bennünket.
Ekkor jöttem rá, mennyire is igaza van. Egy embernek kétféle családja lehet. Egy vér szerinti és egy választott. A kettőnek viszont nem kell élesen elhatárolódnia. Könnyen megeshet, hogy összemosódik az a vékony vonal, mely elkülöníti őket egymástól.
Átléptem Boomert, majd visszamentem az utcára. Hiába szóltam a taxisofőrnek, hogy várjon meg, mintha csak a falnak beszéltem volna. Egyedül álltam az utcán, ahol a szeptember közepi szél már hidegen cikázott.
-Csinos a rucid. -szólalt meg mögülem egy gúnyos hang. Sarkon fordultam. Greg állt előttem, önelégül vigyorra ajkain ült.
-Mit akarsz?
-Mindig ugyanazok a kérdések. -forgatta szemeit. -Miért nem tudsz egyszer végre lazítani? -közelebb merészkedett hozzám. Elhátráltam.
-Tudnék lazítani, ha nem kellene folyton azon aggódnom, vajon legközelebb hol bukkansz fel, és mit mondasz a sajtónak. -feleltem meglehetősen ingerülten. Tudtam, csak az a célja, hogy felhúzzon, de nem tehettem ellene semmit. Agyam ilyen helyzetekben automatára kapcsol.
-Én csak az igazat mondom. -szólt vissza. -Arról nem én tehetek, hogy te ezekre a részekre nem emlékszel.
-Miért? Akkor ki a felelős mindezért? Ki kevert drogokat az italomba? Ki vett rá, hogy olyat csináljak, amibe ha most is belegondolok, felfordul a gyomrom? -fakadt ki a lelkem mélyében gyökerező düh és fájdalom.
Vállat vont. Reakciója láttán, legszívesebben letöröltem volna az idétlen vigyorát arcáról, bár tudtam nem ez lenne a legokosabb döntés. Sőt, lehet, a vesztembe rohannék. Felsóhajtottam. Hátam mögé settenkedett.
-Kár, hogy nem lettünk barátok. Minden bizonnyal jól kiegészítettük volna egymást. -suttogta fülembe.
De, hiszen azt mondta, barátnője volt, akit szeretett. Vagy talán csak félreértettem valamit? Akkor most mi folyik itt? Mi az igaz, mi csak ámítás? Egyáltalán létezik itt igazság, vagy azt már régen átléptük?
Szembe akartam vele fordulni, de mire odaértem, eltűnt. Nagyot nyeltem. Az utca kísértetiesen üres volt. A frászt hozták rám a pislákoló lámpák, melyek rendszerint elaludtak, mikor átsétáltam alattuk.
Rám fért egy kis séta. Kimondottan jót tett összezavarodott gondolataimnak és érzéseimnek. Éreztem, ahogy a világom kezd kibillenni egyensúlyából. Mindenképpen meg kellett ezt akadályoznom, igaz, ötletem sem volt.
-A hintód mégsem hagyott cserben? -viccelődött, miközben a táncparkettre húzott. Bólintottam.
-Ott hagyott, de egy kis sétába még senki sem halt bele. -fejemet mellkasának támasztottam. Kezeimet átkulcsoltam nyaka fölött. Combja az enyémnek feszült. Teste meleget árasztott, mely segítségével én is új erőre kaptam. Mintha csak egy gyík lennék, akinek hőre van szüksége ahhoz, hogy élni tudjon.
Bekapcsolódtunk a hullámzó tömeg ritmusába. Néha-néha felsandítottam Niallra, aki ilyenkor mosollyal arcán tekintett le rám.
Bármennyire is próbáltam, nem tudtam elszakadni Greg mondataitól Folyton a fülembe csengtek, elnyomva ezzel a külvilág neszeit. A fejembe tomboló mondatok kezdtek megőrjíteni. Tudni akartam, mire készül.
A szöszi aggódó pillantásokkal jutalmazott.
-Minden rendben?
Bólintottam, egy erőltetett mosoly keretében.
-Persze. -hazudtam.
Persze. Minden a legnagyobb rendben. Azt leszámítva, hogy alig több, mint egy órája tépett meg egy srác, aki léptem-nyomom követ és fenyeget. Titokzatos válaszaival az őrületbe kerget. Ja és lehet, hogy kinyírtam valakit. De természetesen jól vagyok. Soha jobban.
-Mi lenne, ha hazamennénk? -ajánlotta fel hirtelen. Felvontam egyik szemöldököm.
-Ez meg honnan jött?
-Már a srácok is leléptek, és inkább vagyok otthon kettesben veled, mint itt ebben az embertömegben. -szétnézett. Csak ekkor láttam meg, mennyi hívatlan vendég torlódott be. Nem kellett sok idő, mire Greget is kiszúrtam.
-Menjünk! -Niallnak mondtam ugyan, de továbbra is a tömegbe olvadó férfit bámultam. Egy szőke lány állt meg mellette kisírt szemekkel.-Alison. -jegyeztem meg halkan.
-Micsoda? -fordult felém az ír fiú. Megráztam kobakom.
-Semmi nem érdekes. Csak azt mondtam, fáradt vagyok, menjünk. -a kijárat felé kezdtem tolni.
Niall kocsijával elég hamar elértünk hozzá. Felmentünk a szobába, ahol én egyből bedőltem az ágyba. Niall zavart tekintettel ült le mellém.
-Mióta visszajöttél, olyan szótlan vagy. Történt valami? -csalódottság és aggódás játszott pillantásában.
-Jól vagyok. Egyszerűen csak kimerültem. Ennyi az egész. -próbáltam valami nyugtató történettel előállni, de nem ment.
Felsóhajtott. Mellém bújt.
-Nekem elmondhatod, bármi is bánt. -ahogy az utcai lámpák bevilágítottak, tengerkék szemei megcsillantak a fényben. A homályban tisztán látszott álla vonala, határozott válla, izmos karjai.
Ujjaimmal végigsimítottam alkarját. Kacéran elmosolyodott, amitől arcom azonnal lángba borult. Összekulcsoltuk ujjainkat. Közelebb hajoltam hozzá. Csók csattant el köztünk. Szenvedélyes, energiától duzzadt csók volt. Elengedte kezeimet. Cirógatni kezdte hátamat, miközben én a hajában turkáltam. Lehúzta ruhám cipzárját, én pedig levettem pólóját. Végigsimogatta felső testemet, a vállamtól a csípőmig. Hüvelykujja súrolta mellemet. Csókolgatni kezdte nyakamat.
Egyre szaporábban vettem a levegőt. Nem bírtam tovább korlátot szabni érzelmeimnek, vágyaimnak. Szívem kihagyott egy ütemet, mikor Niall karjait a csípőm köré fonta és lágyan megcsókolt. Vérem tűzforrón égette végig egész lényemet.
-Szeretlek! -suttogtam fülébe. Arcán bíborszínű árnyalat húzódott végig. Szóra nyitotta száját, de mutatóujjammal megérintettem ajkát. Megráztam fejemet. -Most ne beszélj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése