Elő a kártyákat!

-Mit keresel itt? -nem mertem szemébe nézni. A bűntudat túlságosan is lehúzta fejem.
Mellém telepedett.

-Gondoltam, biztosan szükséged van valakire, aki melletted áll. -megfogta kezem. Felpillantottam. Tengerkék szemei megnyugvást biztosítottak. -Elmeséled, mi történt? Az újság biztosan kiszínezte kellőképpen a történetet. -Jeremy nyugtatott. Felsóhajtottam.
Beleharaptam alsó ajkamba. Nem tudtam, hogyan kezdjek neki. Nagyon bonyolult volt és egy kissé zavarban éreztem magam. J elmosolyodott, majd megsimogatta arcomat. Egy egyszerű gesztus volt, mégis rengeteg erőt adott. Hirtelen megtáltosodtam.
-Az egész akkor kezdődött, mikor Miamiba utaztam. -kezdtem bele. -Akkoriban rengeteg bajom volt. A házunk és a jövőnk is veszélybe került. Nem tudtam, hol fogom tölteni a karácsonyt, a szülinapomat. Az egyetlen dolog amire gondolni tudtam az az volt, hogy el kell innen tűnnöm. Muszáj volt egy kis időre kiszakadnom ebből a világból. Szabadságra volt szükségem, vagy dilidokira. Úgy éreztem, ha nem mehetek el innen, legalább egy kis időre, megbolondulok. Így a már évek óta összespórolt, munkákból félretett pénzemet arra használtam, hogy eltűnjek. Két hétre minden szó nélkül elmentem. Egy üzenetet hagytam, miszerint rokonokhoz utaztam, akiket természetesen előtte értesítettem, így elkerülve a más nagyobb botrányt.
-A mai napig is mindenki ezt a verziót ismerte, igaz? -kérdezett közben Jeremy.
Bólintottam.
-Pontosan. Először el akartam mondani, amint hazaértem, de miután történt pár dolog, inkább elhallgattam az igazságot. Ahhoz képest, egész sokáig tudtam leplezni. -hajamba túrtam. Jeremy csüngött szavaimon. Érdekelte a történet, a valóság. -Az újságok azt írták, hogy betépve buliztam ott végig, levetkőzve gátlásaimat, korlátaimat, odaadva magam minden jött-mentnek. Az igazság nem ez. Az ennél sokkal rútabb. -felsóhajtottam. Jeremy arca kicsit elsápadt, szavaim hallatán. -Amikor odaértem, egy hostelben kaptam szállást. Neten nagyon jól felszereltnek, modernnek tűnt. Ehelyett, viszont egy lepukkadt, nyomornegyedbeli, kis lakás volt otthonom. Amint megláttam, a jövőm nézett vissza rám. Kétségbeestem, mert eszembe jutott az otthoni helyzet. Végtagjaim remegni kezdtek. Kirohantam a lakásból. Már este volt. Mindenfelé éppen buliba induló fiatalokat láttam. Gondoltam csatakozom az egyik ilyen csapathoz. Bárcsak máshoz álltam volna be! Egy egész stílusos, hangulatos helyre vezettek. Jó Dj-vel, menő fényekkel. Egyből meghívtak egy italra. A csoportban lányok is voltak, így nem féltem visszautasítani az ajánlatot. Kimentem a mosdóba, s mire visszaértem, már a kezembe is nyomták a koktélt. Direkt nem kértem erőset, és ezt látszólag be is tartották. Viva Villa volt a koktél neve. Tequila, lime és citrom váltották egymást benne. Világos színű volt. Nagyon ízlett. Nem sokkal miután megittam, táncolni kezdtünk. Egy srác kissé rám mozdult. Tartottam a két lépés távolságot, de nem tudtam magamról levakarni. -Jeremy összeráncolta homlokát. Szemeiben láttam, hogy most azonnal behúzna neki. -Hirtelen a végtagjaim elnehezedtek. A világ forogni kezdett velem. Muszáj volt leülnöm. Egy kanapéra ültem le nagy nehezen. A csapat, akikkel jöttem, egy pohár vizet nyomtak a kezembe. Ahogy belekortyoltam, éreztem, ebbe van valami. Kérdőre is voltam őket, mire csak nevetés volt a válasz. Kiszolgáltatottan éreztem magam. Nem bírtam kontrollálni testem, cselekedeteim. A srác, aki a táncparketten is bepróbálkozott, szinte szabad utat kapott. Hiába próbáltam ellenállni, annyi erőm nem volt, hogy egy szúnyogot lecsapjak. -kisebb szünetet tartottam. A képek arról az estéről ismét bevillantak. Összeszorult a gyomrom. Egész testem görcsbe rándult. Jeremy szorosan magához ölelt.
-Én itt vagyok melletted, bármi történt is. Megígérem! -fülembe suttogta. Az éppen tovaszálló erőm, visszatért. Felsóhajtottam.
-Egy kocsihoz vezettek. Beültettek. Páran már a kocsi hátsóülését is franciaágynak nézték, így nem zavartatták magukat. A sofőrünk figyelmét is elvonták. Egyrészt, az éppen vetkőző csaj az anyósülésen, másrészt, az a nagy zacskó tabletta, ami az ölében pihent. Időnként bekapott egyet, majd hátraadta nekünk. A mellettem lévő fiú is bevett egyet, majd a kezembe nyomott kettőt. Ellenkeztem, de végül lenyomta torkomon. Köhögtem, folyt a könnyem, ahogy erővel belém tömte. Még egy pofon is elcsattant. Arcomhoz kaptam, de láttam, hogy ez senkit sem hat meg. A kocsiból már nincs több emlékem. Valószínűleg a tabletták miatt eszméletlen lettem, vagy ugyan magamnál voltam, de bábként mozogtam. -hangom elcsuklott. Egy könnycsepp folyt végig arcomon.
-Lucy, ha nem bírod, nem kell folytatnod! -mélyen szemembe nézett.
 Megráztam fejem.
-Jól vagyok. Ha nem mondhatom el valakinek, becsavarodok. -vágtam rá. Jeremy bólintott, magához húzott. Mellkasára hajtottam fejem. Éreztem, ahogy szíve hevesen kalapál, csakúgy mint az enyém. Folytattam. -A következő dolog amire emlékszem az az, hogy fent vagyok a szobába. Hiányos öltözetben. Mellettem, pedig a srác feküdt. Megrémültem, mikor láttam, hogy meztelen vagyok. Nem mertem belegondolni abba, mi történt. Tudtam, nem egy baráti csevej esett ki emlékezetemből, hanem valami sokkal fontosabb. Kiugrottam az ágyból, közben a takarót húztam magammal. Kirántottam a fiú alól. A bedrogozott srác, mintha csak egy rongybaba lenne, a földre esett. Odarohantam mellé. Rázni kezdtem. Próbáltam ébresztgetni, de nem jött válasz. A pulzusát kerestem. Hiába. A fiú szíve addigra már megállt. Teljesen kétségbeestem. Nem tudtam mit tegyek. Elfussak, hívjam a mentőket vagy a rendőröket. Mégis mit mondok majd nekik? Az én vérem is tele volt kábítószerrel, hála a tablettáknak, így engem is azonnal sittre vágtak volna. Felkaptam a ruháimat. A többi szobába is benéztem. Még mindig szédültem, tántorogtam. A többi szobában megláttam a csapat másik felét. Épp, mily meglepő módon, szívtak. Nem jött hang ki a torkomon. Mutogattam az ajtó felé. Odarohantak. Azonnal kiült arcukra a félelem. Pánikba estek. Őrült tempóban kezdték előkotorni a titkos adagokat. Több táskát is teletömtek különféle tablettákkal, cigikkel, fehér poros zacskókkal. Lassan hátrálni kezdtem az ajtóhoz. Kifutottam az utcára. Minél előbb el akartam tűnni. Egy taxi szerencsére épp akkor jött arra. Leintettem, de nem szálltam be. Felhívtam a mentőket. Nem bírtam úgy elmenni, hogy teljesen cserbenhagyjam őket. Egy kis sikátorban vártam meg a mentőket. Nem láttak meg. Pár perccel a mentősök és rendőrök érkezése előtt hajtottak el kocsijukkal a csapa többi tagja.

Elsétáltam, majd egy taxival visszamentem a szállásomba. Sírtam, hisztiztem, átkoztam mindent. Alig pár perc alatt mély álomba merültem. Hajnalban még többször is felriadtam. Nem mertem lecsukni szemeimet, mert féltem, hogy ismét átélem az éjszakát. A sötétben ülve próbáltam összeszedni gondolataimat. Próbáltam rájönni, mi történhetett, de nem ment. Bármennyire is próbálkoztam, az agyam blokkolva volt. Az egyetlen dolog amire gondolni tudtam az az volt, hogy otthagytam egy bedrogozott hullát abban a házban. -hangom ismét felmondta a szolgálatot. Jeremy nem szólt semmit. Csitítgatott, simogatott. -Másnap, az első repülővel haza akartam jönni, de valami megakadályozott. Egy műsor volt az. Egy híradó, amiben a tegnap este történteiről beszéltek. Elmondták, hogy egy ismeretlen telefonáló, feltehetően lány, hívta a mentőket, a már elhunyt sráchoz. A fiú neve Rick volt. Rick Andrson. Sose felejtem el ezt a nevet. A csapat többi részéről is beszéltek. Ők ugyan nem tudták, hogy közük volt egymáshoz. Azok akik kocsival elhajtottak, alig 1,5 kilométer után, nekicsapódtak az utat kettéválasztó korlátnak. A sofőr meghalt, a többiek kórházba került. -szünetet tartottam. -Nem bírtam felfogni azt, hogy 2 ember is meghalt egy éjszaka alatt mellettem. Valahogy ez túl abszurd volt. Azonnal összeszedtem a cuccaim és a repülőtérre mentem. Itt Londonban leszálltam, alig 36 órával  azután, hogy elhagytam. -ajkamba haraptam. -Már érted, hogy ezt eddig, miért nem mondtam el senkinek? 2 halál, 1 este. Még mindig nem tudtam teljesen lezárni, valamint elszámolni magamnak ezzel. -felpillantottam rá. Ő pedig le rám. Pár másodpercig csak néztük egymást, mintha így gyűjtenénk mind a ketten kellő erőt a továbbiakhoz.
-Lucy, örülök, hogy nekem ezt elmondtad. Tudom, hogy nehéz lehetett. Vagyis, még bizonyára mindig az. De ez már a múlt. Ezen már nem tudsz változtatni, akár akarsz, akár nem. Láttam rajtad, hogy még mindig nagyon megráz, ha erről kell beszélned, de szerintem az lenne a legjobb, ha tisztáznád magad az újságoknál. Apropó, hogyan tudták ezt meg? Elvégre te senkinek sem szóltál róla.
-Nem tudom. Vagyis, tudom, kitől származik az infó, de azt nem, hogy ő honnan tudja. -válaszoltam habozás nélkül.
-Bárhogy is döntesz, én melletted leszek és támogatni foglak. Ezt garantálom. Ki fogok melletted állni, ha kell, arrébb lököm az összes paparazzót. -rám kacsintott.
Elmosolyodtam és megcsókoltam. Fejemet ismét mellkasára helyeztem, majd lehunytam szemeimet. Nyugodt voltam és felszabadult. A tudat, hogy nem kell egyedül végigcsinálnom, rengeteget segített.
Megbeszéltük Jeremyvel, illetve az újságokkal, hogy két nap múlva exkluzív interjút fogok adni a történtekről. Féltem. Féltem, hogy nem fogom tudni, majd magam tisztázni. Ugyanakkor, erőt adott Jeremy közelsége.
 Már várom a sajtótájékoztatót...