Búcsú

-Mi a franc folyik itt? -csattantam fel, mikor már képes voltam felállni a bőröndök okozta esésből.
Néma csend állt be az egész házban. Hallottam, ahogy a vérnyomásom megállíthatatlanul kúszik felfelé. Ereim kidagadtak a homlokomon.
-Valaki megtisztelne azzal, hogy elmondja mi történt? -a srácok fele fordultam. -Úgy volt, hogy csak a jövőhéten mentek el, akkor meg miért állnak sorba a csomagok?
Jack lépett elém.
-Muszáj mennünk. -szólalt meg végül. Arca komor volt, vonásai megkeményedtek, sötétbe burkolóztak.
-És ezt miért nem tudtátok elmondani? -keresztbe fontam karjaimat. Hatalmas szemekkel meredtem rájuk. Arcukat lesütötték.
-Nem akartuk, hogy csalódott légy. -a választ Collintól kaptam meg.
-Jee! Tényleg, így sokkal jobb! Nem szóltatok, sőt minden szó nélkül képesek lettetek volna lelépni. -próbáltam rezzenéstelen arccal elmondani, de az érzelmeimen nem tudtam uralkodni.
-Lucy...-nyúlt felém Jack, de elhátráltam.
-Mindegy. -hajamba túrtam. -Én is örültem, hogy itt voltatok a nyáron. -felfutottam a szobámba, miközben könnyeimmel vívtam heves csatát.
 Nem gyengülhetek el! Most nem. Mégis mi van velem? Állandóan mindenen kibukok, sírok. Régebben nem voltam ennyire labilis érzelmileg. Ez a sok dráma, feszültség kezdi kikezdeni az idegrendszerem. Lehet, hogy egy pár napra el kellene megint tűnnöm.
Hirtelen megrohamoztak a Miamiból visszamaradt emlékek, és a zaklatóm szavai.
 Elvettem tőle, ami a legértékesebb neki, most ezt viszonozni fogja. Mégis mire gondolt? Mit tettem? Mégis mi volt az, amivel így magamra haragítottam?
Ledőltem az ágyamban és csak bámultam a plafonomat. Lehunytam szemeimet, átadtam magam a gondolataimnak, a fáradtságnak. Halk kopogás rántott vissza a való életbe.
-Bejöhetünk? -Jack óvatosan lépett be, majd Collin követte. Rájuk néztem. Pillantásom miatt összerezzentek.
-Már bent vagytok, nem? -felültem az ágyon. -Mi van? -fordultam feléjük.
 Vigyorogva ugrottak rám. Levegő után kapkodtam, de hiába. Az összes szuszt kinyomták belőlem. Mikor már végre lemásztak rólam, hangosan felsóhajtottam. Értetlenül néztem arcukat.
-Ez meg mégis mi volt? -ráncoltam össze homlokom.
-Ugyan. Ne legyél már ilyen savanyú! -ölelt szorosan magához Jack. -Csak nem hitted, hogy búcsú nélkül itt hagyunk? -vonta fel szemöldökeit. Elhúztam a szám.
-Ezelőtt 5 perccel, még úgy tűnt. -vágtam vissza.
-Csak azért pakoltunk már össze, mert holnap indulunk. Ne aggódj! Nem szabadulsz meg ilyen könnyen tőlünk. -Collin rám kacsintott, én pedig elmosolyodtam. Szorosan átöleltem mindkettőjüket.
-Utálom az idióta poénjaitokat. -jegyeztem meg.
-Sajnáljuk. -mondták egyszerre, majd egy-egy puszival folytatták bocsánatkérésüket. Elvigyorodtam. Az ajtóhoz léptek.
-Jó éjszakát srácok!
-Jó éjt, Lucy! -búcsúztak ők is.
Becsukták maguk mögött az ajtót, én pedig visszafeküdtem az ágyamba. Alig pár perc alatt már el is nyomott az álom. Teljesen más világba kerültem a képzeletem által. Nem volt kedvem felkelni sem, így sorra nyomtam le az ébresztőket. A vekkerek miatt már az egész ház, sőt egész London talpon volt, de én még mindig nyomtam az ágyat. Nyugodtan pihentem, mikor hirtelen egy adag jéghideg víz landolt a nyakamban. Megugrottam ijedtemben.
-Megvesztetek? -förmedtem rá a két unokatesómra. Mikor megfordultak, hogy elrohanjanak, vettem észre, nem egyedül jöttek. Mia, Shei, Hazz, sőt még Niall is benne volt a kellemesnek nem mondható ébresztőmben. Utánuk dobtam egy párnát, majd üldözőbe vettem őket. -Ajánlom, hogy fussatok, mert ha elkaplak titeket...Remélem van végrendeletetek.
A nappaliban sikerült elkapnom Niallt, aki épp a konyhába osont át.
-Utolsó szavad? -felé térdeltem.
-Mi lenne, ha másra használnánk a szánkat? -hajamba túrt. Lassan, centiről centire húzott közelebb magához. Már majdnem összeértek ajkaink, mikor homlokánál fogva visszanyomtam a földre.
-Nagyon gonoszul ébresztettetek, és ezért büntetés jár. -fölálltam.
 Ő is felpattant, majd hátulról felkapott. Megpörgetett a levegőben, miközben valahogyan sikerült megfordítania. Kissé kusza hajába túrtam. Imádta, mikor piszkálom, állítgatom bozontos frizuráját.
Közel hajoltunk egymáshoz, majd összetapasztottunk ajkainkat. Lépések zaja rázta meg fülemet.
-Szerinted vesznek levegőt? Vajon meddig bírják? -hallottam, ahogy Sheiék viccelődni kezdtek mögöttünk, majd egy felvételt jelző kis sípszó is megütötte fülemet. Elnevettem magam.
Mikor Niallal elváltunk egymástól, mindenki úgy nézett ránk, mint akik jól végezték dolgukat. Tudtam, hogy a felvétel illetve a képek pár másodperc múlva már az internet gazdag világát bővítették.
Felmentem a szobámba, ahol pár perc alatt rendbe hoztam magamat. Niall egy percig sem hagyott egyedül. Még a ruhámat is ő választotta ki. Persze nem azt vettem fel, mert ha rajta múlt volna, akkor a 30 fokban bő gatya és bő pulcsi lett volna az aznapi szerelésem. Ehelyett egy rövid gatyát és egy lenge pólót választottam.
Visszamentünk a többiekhez. Már nagyban búcsúzkodtak. Keserű pillanatok következtek. Mindenki ölelkezett, pityergett. Jack és Collin az egész nyarat nálunk töltötte, mégis mintha csak tegnap érkeztek volna. Szemtanúi voltak, ahogy összejövök, szakítok, majd ismét összejövök Niallal, ahogy Jeremyvel kibontakozik a kapcsolatunk és annak is, mikor a zaklatom csaknem tönkretette az életemet. Mindig...majdnem mindig mellettem álltak. Rájuk számíthattam. A kapcsolatunk ezen a nyáron mélyült el igazán. Régebben is nagyon jóban voltunk, de idén, többek lettünk mint unokatesók. Egymásba láttunk. Tudtuk, mikor mire gondol a másik, mi jár a fejében. Bármi gond volt, egymáshoz fordultunk. Na jó, inkább csak én mentem oda hozzájuk panaszkodni. Ők csendben meghallgatták, majd tanáccsal láttak el. Néha már idegesített, hogy ilyen okosak. Arról nem is beszélve, mikor bulit rendeztek és lányok hada fogadott a szobájukban, meg persze az enyémben. Szerencsére, mióta Collin összejött Sheivel, teljesen lenyugodott. Imáim meghallgatásra találtak.
 Szorosan magamhoz öleltem mindkettőjüket. Hosszas percekig öleltem őket. Kezdtem elérzékenyülni, így megdörzsöltem szemeimet.
-Hiányozni fogtok! -potyogtak könnyeim.
-Nem örökre megyünk el. Ne sírj! -simogatta hátamat Jack.
-Nyugi! Húgi, ha kellünk, itt leszünk. Megígérem! -csitított Collin.
-Ha nem tartod be, megverlek! -fenyegetően szemükbe néztem. Mindenki nevetni kezdett.
Komolyan azt hitték, viccelek, de tévednek. Az ilyenekkel nem szokásom csak úgy viccelődni.
Ismét a nyakukba ugrottam. A többiek körénk gyűltek, és oldalról mindenki csatlakozott az öleléshez. Még Boomer is közénk furakodott, összenyálazva ezzel mindenkit. Daisy megrángatta pólómat. Felkaptam  ez ölembe, majd így öleltem tovább a fiúkat.
Nagy nehezen sikerült elengednek őket, így helyet adva Sheilanak. Barátnőm szemei még jobban ki voltak sírva, mint enyémek. Collin szorosan magához ölelte. Látszott rajta, hogy nem akarja elengedni. Legszívesebben örökké így maradtak volna egymás karjaiban, de tudták, ideje menni. Nagy nehezen elengedték csak el egymást.
Kikísértük a srácokat a kocsihoz, ahol még egyszer utoljára megöleltük egymást. Collin beszállás előtt megcsókolta Sheit.
-Semmi sem fog változni. Ígérem! -homlokon puszilta a lányt, majd beült a kocsiba és elhajtott.
 Furcsa érzés fogott el. Olyan, amit már rég nem éreztem. A magány és az üresség keveréke. Mintha egy temetésen lettem volna. Végül is temettünk. A nyarat tettük sírba, így búcsút intve két legkedvesebb rokonomnak, akik megváltoztatták az egész nyaramat. Nélkülük vagy diliházba, vagy ismét Miamihoz hasonló helyzetbe kerültem volna.
Leültem a lépcsőre és bámultam magam elé. Eszembe jutottak a nyár legszebb és legborzalmasabb pillanatai is. Elmosolyodtam.
-Jó nyár volt. -jegyeztem meg halkan, alig hallhatóan. Lehunytam szemeim, hátratámaszkodtam és az arcom az ég felé fordítottam. -A nyárnak vége, vajon a pezsgő életnek is?