Ha az esély kopogtat...

Ébresztőórám fülsüketítő robaja rázta meg a házat. Boomer laza mozdulattal az ágyam alá seperte, így már kora reggel búvárleckéket kellett vennem.
Miután sikerült a csöndet megteremtenem, félholtan lezötyögtem a konyhába, hogy reggelit készítsek. Az étkezőben váratlan látvány fogadott. Jobban belegondolva, nem is volt olyan meglepő. Shei és Collin éppen etették egymást. Vicces látvány volt. Mintha az anyamadár éppen megosztaná kicsinyével az ételt. Na jó, azért nem ilyen brutális módon.

Leültem a lépcső tetején és néztem, ahogy kimutatják szeretetüket. Annyira édes volt, hogy még a szókincsem is kiakadt. Shei átment a konyhába, hogy egy tál müzlit készítsen Collinnak, erre ő derékon fogta  és magához ölelte. Azt hittem ott helyben elolvadok.
Mikor már gyomrom hangos sztrájkba kezdett, kénytelen voltam lemenni, megszakítva ezzel az édes pillanatok áradatát. Panda szemeimmel, amik mostanra már visszanyerték eredeti színüket, átgázoltam a konyhán. Gyorsan elkészítettem a reggelimet. Igyekeztem minél kevesebb ideig zavarni. Persze nem tudtam úgy elmenni barátnőm mellett, hogy ne ölelgetett, vagy puszilgatott volna meg. Igaz, utóbbi miatt Collin összeráncolt homlokkal méregetett. Engesztelésül egy csók járt neki. Természetesen nem tőlem. Félre értés ne essék.
-Hogy aludtatok? -nem tudtam tovább visszafojtani gonosz, kissé perverz énemet. Muszáj volt megkérdeznem még akkor is, ha ezzel megkockáztatok egy újabb lila foltot Sheila aláírásával.
Barátnőm eleinte nem tudott mit szólni, mert Collin hangos nevetésben tört ki, elnyomva ezzel minden más hangot.
-Nem tudom mire célzol ezzel. -adott végül komoly választ.
-Aha. Gondolom. Ezért van Collinon fordítva az alsó mi? -húzogatni kezdtem szemöldököm. -Még mázli, hogy az ajtók hangszigeteltek. -tettem hozzá.
Collin reakciója az volt, hogy a wc-be futott. Mikor visszatért, csíkos boxere már ismét a jó irányba nézett. Sheila rákvörös arccal próbált menekülni gonosz pillantásaim elől. Nem sok sikerrel.
-Miért kell neked mindig, mindenről tudnod? -szegezte nekem Shei kérdését.
-Nem kell. Csak érdekelt. És nem tehetek arról, hogy Collin nem tudja melyik az eleje és melyik a hátulja. -mutattam rá az éppen előttünk mászkáló félmeztelen srácra. -Na jó, nem piszkállak titeket tovább. De azért még ne legyél terhes. -Sheilara kacsintottam, aki kisebb sokkot kapott.
Pirítósommal a kezembe felmásztam az emeletre és magamra zártam az ajtót. Elfeküdtem az ágyamon. Csak bámultam a falat és azokon agyaltam, amiket a lányok előző nap mondtak. Hiába tudtam, igazuk van, mégsem tudtam lépni. Valahányszor rászántam magam, hogy beszélek Jeremyvel, letettem magam mellé a mobilt. Végül, mire már tényleg eléggé feltüzeltem magam, megcsörrent telefonom. Felkaptam. Egy üzenet érkezett. A szám ugyan ki volt írva, de még sosem láttam ezelőtt. Kissé félve nyitottam meg.
Amint megláttam, zsákként rogytam a földre. Akkorát koppantam, hogy Shei és Collin aggódva rohantak be hozzám.
-Lucy, minden rend...-kezdett bele kérdésébe Shei, de azonnal látta is a választ.
Dehogy volt rendben. Semmi sem volt a helyén. Apró cafatokra szakadtam és hagytam, hogy a szél kifújjon a nyitott ablakon.
Barátnőm azonnal mellém ült. Kikapta kezemből a telefont. Szemei elkerekedtek, mikor a csókolózó kép elé tárult.
-Megölöm! -kiáltott fel és kiviharzott a szobámból. Collin loholt utána, de ilyenkor semmi nem használ. A fejébe vette, hogy Jeremy érzelmileg, testileg, lelkileg megsemmisül és e mellől nem tágított.
Utána rohantam.
-Shei, állj már meg! -kiabáltam a fél utcán át. Hangomat viszont elnyelte a távolság és a szél. Semmit sem tehettem, csak bízhattam abban, hogy talán egy pofonnal megússza. Bár erre tudtam, nem lesz sok esély.
Visszabaktattam a házba. Furcsa, valahogy a pár perccel korábbi bánatom és csalódottságom átcsapott megkönnyebbülésbe és felszabadultságba. Mintha egy ólomsúlyú lánctól szabadultam volna meg. Persze, fájt a tudat, hogy ismét a megcsaltak soraiba állhattam be, de valahogy ez már nem foglalkoztatott.
Kiültem az ablakomba. Élveztem, ahogy a nyár utolsó sugarai játszanak bőrömön. A gitáromat kezembe kaptam. Egy új dalt kezdtem írni. Minden sora írta magát. Alig bírtam letenni a tollat. Ahogy mondani szokás, homlokon csókolt a múzsa. Ironikus, hogy ehhez, pont egy csókolózós képre volt szükségem.
Körülbelül egy óra telt el, mikor már messziről megpillantottam Sheit, ahogy kézen fogva sétált Collinnal. Lefutottam a nappaliba. Furdalt a kíváncsiság. Barátnőm nevetve lépett be az ajtón. Kicsit még engem is megijesztett mélyről feltörő kacaja.
-Na mi volt? -nem bírtam tovább türtőztetni magam. -Amint látom, megtaláltad.
-Magyarázkodott, magyarázkodott, de semmi érdemlegeset nem tudott felmutatni. Vagy ötvenszer bocsánatot kért. Annyi mindent összehordott, hogy már a fejem is belefájdult a hazugságaiba. Úgyhogy kapott egy pofont. Többet nem adtam neki, mert túl sokan bámultak minket. -mesélte lelkesen Shei.
Még folytatta volna, mikor ismét megcsörrent telefonom. Ezúttal nem egy titokzatos szám, hanem egy jól ismert srác száma volt feltüntetve. Felrohantam. Magamra zártam az ajtót, bár tudtam, a többiek a túloldalon hallgatóznak.
-Halló? -reménykedve szóltam bele.
-Szia Lucy, Harry vagyok. Bocsi, hogy téged hívlak, pláne Niall telefonjáról, de nem tudod mi van Miaval? Nem veszi fel a mobilját.
-Nem tudom. Ma még nem is beszéltem vele. Bocsi. -feleltem kissé csalódottan. Hirtelen bevillant. -A nagybátyjával ment el fürdeni. -folytattam.
-Rendben. Köszi. Szia! -hangja már nyugodttá vált. Már majdnem kinyomtam, mikor Niall szólalt meg a vonal túloldalán.
-Szeretnék bocsánatot kérni tőled a tegnapi miatt. Tudom, nem kellett volna úgy rád törnöm. Pláne, mert barátod van. -a végére Niall teljesen elszomorodott.
-Én is bocsánatkéréssel tartozom. Nagyon bunkón viselkedtem, csak tudod, elég sok minden történt mostanában és felgyülemlett bennem a feszültség. Miket hordok itt össze? Bizonyára neked is megvan a saját bajod, nem kell, hogy még az enyémekkel is bombázzalak.
-Már úgyis rég beszéltünk nyugodtan, őszintén. Mit szólnál, ha meginnánk egy kávét? Persze, csak mint barátok. -ajánlotta fel.
-Nagyszerű lenne, de mégis mikor?
-Mondjuk egy óra múlva?
-Tökéletes. -vágtam rá egyből. -Akkor egy óra múlva. Szia!
-Szia! -titokzatosan elnyújtotta a végét.
  Csak egy kávé, de első lépésnek tökéletes. Újra vissza kell szereznünk az elveszített bizalmat. Rengeteget bántottuk egymást és ha újra akarjuk kezdeni, akkor azért meg kell majd küzdenünk.
A szekrényemhez futottam. Hosszasan válogattam ruháim között. Végül egy vajszínű darab mellett döntöttem. Egy sarut és egy kis táskát is előkotortam a szekrény mélyéből. Átrohantam a fürdőbe. Megmostam a hajam, illetve a fogam. Ahogy a langyos víz bőrömet simogatta, éreztem, minden gondom kezd eltűnni, megfakulni.
 A rózsaszín köd ismét elhomályosította előttem a világot. Csak arra bírtam gondolni, hogy végre kettesben lehetek Niallal, mindenféle zavaró tényező nélkül. Nem vágytam se csókra, se semmi másra, csak arra, hogy beszélgethessünk. Egy kávé, mely talán segít tisztázni az elmúlt hónapokban történteket. Elvégre, minden volt a kapcsolatunkban. Lángolás, szikra, kialvás, gyűlölet, megvetés, hazugság, csalás. Minden, de a legfontosabb szerelem. Bárki, bármit mondhat, írhat, gondolhat, szerettük egymást és ezt már nem tudjuk megváltoztatni. Csak arra kell rájönnünk, vajon ez még mindig megvan?