Földbe verve

Több órán át ültem felhúzott lábakkal a bejárat előtt. Ahhoz sem éreztem elég erősnek magam, hogy a szobámban folytassam a depressziózást. Mint egy törött szárnyú galamb, tehetetlenül vergődtem a földön. Csendben vártam valamit. Vártam, de magam sem tudtam, mit. Talán valakit. Talán Niallt, hogy visszatérjen egy újabb bocsánatkéréssel karöltve. Tudtam, inkább én tartozom bocsánattal. Nagyon csúnyán bántam szegénnyel, de egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. Semmi sem tűnt helyesnek. Igen. Valószínűleg ez a baj velem. Mindig a helyes megoldásokon agyalok, és nem azon, mit diktál a szívem. Igazából, magam sem tudtam mit sugall. Féltem meghallani, így inkább befogott fülekkel tettem, mit eszem diktál.
A néma, már-már nyomasztó csendet telefonom lágy csörgése törte meg. Egy másodpercig hezitáltam, de mégis felvettem.
-Szia! - próbáltam lelkesnek tűnni Jeremy előtt.
-Szia Lucy! -hangja boldog, felszabadult volt. -Hey, minden rendben? Olyan furcsa a hangod.
-Persze. Minden oké, csak apám megint fontoskodik és egy kicsit kiakadtam. De semmi komoly. -régi, begyakorolt hazugságom mögé rejtőztem. Anno mindig ezt használtam, ha egy kis magányra volt szükségem.
-Ne menjek át?
-Nem kell. Jól vagyok mondom. Most egy kis egyedüllétre van szükségem, nem baj?
-Dehogy. Nekem az a fontos, hogy neked jó legyen. -válaszolta.
-Köszönöm. Szia! -nem vártam meg míg ő is elköszön. Már csak az, hogy nem mondhattam el neki a történteket, nagyon fájt. Mintha tőrt forgattak volna szívemben.
Alig, hogy letettem a mobilt, már nyitódott is az ajtó. Reflexszerűen töröltem le könnyeimet arcomról. Úgy nézhettem ki, mint egy panda, csak épp vörös szemekkel.
Collin és Sheila lépett be kézen fogva, vagyis inkább szájon fogva. Nem akartam semmit megzavarni, ezért megpróbáltam szép lassan elosonni, de természetesen Sheinek 3 másodpercbe tellett kiszúrnia. Tuti félig rendőrkutya. Olyan szaglása van, hogy lazán megnyerne egy drogkereső versenyt.
-Lucy! -kiáltott fel, s már ott is hagyta barátját. -Mi történt? -megtorpant előttem, mikor látta vöröslő szemeimet. Megráztam a fejem.
-Semmi. Jól vagyok. Nem akartam zavarni, de már megyek is. -megtöröltem az arcom és beleléptem egy papucsba. Az ajtóban Collin elkapta karomat.
-Lucy, megegyeztünk. Nincs több titkolózás. -azon ritka pillanatok egyike volt, mikor Collint teljesen komolynak láttam. Nem szóltam semmit, csak szorosan magamhoz öleltem. Átkarolt. -Mondd el, mi történt! Hagyd, hogy segítsünk! -simogatni kezdte hátam, így nyugtatva. Bólintottam.
Elengedtük egymást, majd mind a hárman a kanapéra ültünk. Épp mikor belekezdtem volna mondandómba, megjelent Mia és Hazz. Míg Miat örömmel fogadtam, Harryvel már más volt a helyzet.
-Ő meg mit keres itt? -csattantam fel meglehetősen bunkón.
-Ő ismeri legjobban Niallt. Ráadásul barátok vagytok. -vágta rá Shei.
-Várj! Honnan tudtátok, hogy Niallról van szó? -értetlenül tekintettem végig a jelenlevőkön.
-Nem volt nehéz rájönni, azok után, hogy a múltkor szerelmet vallott neked. Ráadásul az ajtó előtt egy csokor narancssárga rózsa hever. Jeremy mindig vöröset hoz. Akkor láttam utoljára a közeledben ezt a színt, mikor még együtt voltatok Niallal. -fejtette ki barátnőm.
Hajamba túrtam, majd felsóhajtottam.
-Utálom, hogy ilyen jól ismertek. -jegyeztem meg. Hazza elém lépett. Felnéztem rá.
-Lucy, mi folyik itt? Niall teljesen összetörve hívta fel Liamet.
-Nem értem, miért nehezíti meg a dolgát. Szakítottunk. Jobb lesz, ha tovább lép. -nyugodtság tükröződött hangomban.
-De szeret. -vágta rá.
-Akkor miért csalt meg? -fakadtam ki. Vérnyomásom a plafonig szökkent, ami miatt meg is szédültem. Harry felsóhajtott. A többiek körénk gyűltek. Mindenki a göndör szívtipró válaszára várt.
-Niall sem tökéletes. Ő is hibázik, mint bárki más ebben a világban. -kezdett bele. -Mikor megjelent az első cikk a szakításotokról, Niall már bánta. Vissza akarta csinálni, de addigra már semmit sem tehetett. Alison már teljesen körbefonta, így esélye sem volt a menekvésre. -kis szünetet tartott.
-Annyira azért nem törte magát. Egy üzenetet sem volt hajlandó küldeni. -jegyeztem meg.
-Tudom. Mire rászánta volna magát, te már egy másik sráccal voltál. Niall ekkor döbbent rá, hogy elveszített téged. Rádöbbent, hogy te már túltetted magad rajta.
-Most akkor én vagyok a rossz? -csattantam fel. -Mégis mit kellett volna tennem azok után, hogy Párizsban egy lánnyal csókolózott, miközben velem járt? Még egy dupla randira is elrángatott. -könnyeim itatták szemeimet. Mia átölelt.
-Lucynek igaza van. Niall magának köszönheti. -Mia kiállt mellettem. Hazz bólintott.
-Tudom, de ez már a múlt. Most próbálja meg rendbe hozni azt, amit elrontott. A múltat már nem tudja megváltoztatni, de a jövőért még tehet. -válaszolt nyugodt hangon a bongyorka.
Shei leült velem szembe.
-Szereted, nem igaz? -gyors, egyenes kérdésével földhöz vágott. Haboztam választ adni. Csak tátogtam, mint egy éhes hal. -Gondoltam. Te még mindig fülig belé vagy zúgva. -vonta le a következtetést.
-Nem! -kiáltottam fel. -Nem szerethetem. -tettem hozzá halkan.

-Ugyan Lucy! Nem az a kérdés, mit érezhetsz, hanem, mit érzel. Szereted és kész. Nem értem, mit kell ezt így bonyolítani. -Shei szemeit forgatta. Már csak a látványtól is elszédültem.
-De Jeremyvel járok. Nem csalhatom meg! Nem ezt érdemli. -mentegetőztem.
-És szereted? A szemembe tudsz nézni és azt mondani, hogy szereted? -önelégülten vigyorgott.
Megráztam a fejem.
-Fogalmam sincs, mit érzek iránta. Jó vele lenni, de...
-De nem az igazi. -vágott közbe Hazz. Bólintottam.
-Akkor azt hiszem megvan a megoldás. Rakd lapátra Jeremyt és nyisd ki az ajtót a szöszi írnek! -Sheila örömtől telt hangon mondta.
-Nem szeretem Niallt. -jelentettem ki. Minden szem rám szegeződött. Bárcsak ne mondtam volna ki.
-Mi az, hogy nem szereted? -förmedt rám fekete hajú barátnőm. -De ti vagytok a világ legédesebb párja, persze csak utánunk.
-Félek. Félek szeretni őt. Akárhányszor felbukkan és sírva roskadok a földre. Nem akarom ezt tovább. Egyszerűen nem bírom. Nyugalomra van szükségem, nem egy Shakespeare drámára. Nem akarok modern kori Ophélia lenni a Hamletből, sem Rómeó holt Júliája. Vágyom a kapcsolatra, de nem bármi áron. Niallal már egyszer megpróbáltuk és elbuktunk. Másodszorra biztos megéri?
-Lucy, ha csupán a félelem tart vissza, vágj vele! Mikor az X-faktorba jelentkeztünk rettegtünk. Emlékezz vissza, mennyire remegett a térdünk, mikor először álltunk ki a közönség elé. Ha akkor meghátrálunk, ma sehol se lennénk, de nézz körül! Van egy saját dalunk, az albumunk készülőben van, ráadásul találkoztunk a srácokkal, a rajongókkal. Minden hónapban sikítozó tinédzserek ezrei előtt lépünk fel. Ezt sosem értük volna el, ha akkor visszalépünk. Igazad van. Lehet, hogy fájdalmas lesz. Lehet, nem fog sikerülni, de mi van ha igen? Mi van akkor, ha a szerelem tüze ismét fellángol elpusztítva minden számolni képtelen fruskát, aki be akar közétek furakodni? Próbáld meg! Élj! Niall mellett legalább van esélyed a szerelemre, míg Jeremyvel legfeljebb nagyon közeli barátságról lehet szó. Kérlek! A kedvemért. Most az egyszer hallgass a szívedre és felejtsd el a szabályokat, amiket magadnak állítottál! -Mia és Sheila egymást váltva érveltek.
-De a nyárnak vége és elkezdődnek a stúdiómunkálatok. Esélyünk sem lenne találkozni. -továbbra is kételkedtem.
-Lucy! Mindig azt mondod, legyünk őszinték. Most te is légy magadhoz az! Csak kifogásokat keresel, vagy tényleg nem érzel már semmit a szöszi iránt? Csak erre válaszolj! -Mia felállt és kézen fogta Harryt. A többiek is követték példáját. Kisétáltak az ajtón.
-Bármit is válaszolsz, mi támogatunk és megértünk! -Shei még egyszer utoljára visszanézett az ajtóból. Bólintottam, mire becsukta maga mögött az ajtót.
 Csak kifogás vagy több? Nem tudom. Túl nehéz kérdés. Ha magamba nézek, rájövök, igazuk van. Mindig azt nézem, kinek mi lenne a jobb, megfeledkezve ezzel önmagamról. Hiába, ehhez szoktam. Mivel mások se tartottak engem fontosnak, így én is ezt tettem. Persze, nem most jött el az ideje az önsajnáltatásnak. Jelenleg az a legfontosabb, hogy választ adjak a kérdésre. Kifogás? Indok? Valóság? Kétségtelen, Niall nem közömbös. Sosem volt az és talán soha nem is lesz. Bármennyire is szeretnék, nem tudok elrugaszkodni a múlttól, a fájdalomtól, csalódottságtól. Jeremy mellett ezektől megkíméltem magam. Mégis hiányérzetem van. Talán igazuk van. Tényleg szeretem a szöszit? Annyi gyönyörű emlék, nevetés, bolondozás kapcsolódik hozzá. Szinte már el is fedik a rémes dolgokat, de az agy furcsa, bonyolult szerkezet. Az egyik pillanatban még a mennyei percek hada sorakozik szemem előtt, a következőben véres tőr mar szívembe. Niall pont ez a kettősség. Vajon van egyensúly? Ha igen, megtalálom-e valaha?