Rejtvény

-Halló? -szóltam a mobilba ingerülten.
-Szia Lucy! Hogy smint? -hangjában rosszindulatot véltem felfedezni.
-Mit akarsz? -tértem máris a tárgyra.
-Csak kíváncsiskodom egy kicsit. Érdekel, hogyan érzed magad azok után, hogy Niall olyan csúnyán kitette a szűröd.-halk kacajt hallottam.
-Ezt meg honnan tudod? -az agyam azonnal robotolni kezdett. Minden lehetséges választ számba vettem egy másodperc alatt, de semmire sem jutottam. Túl jól játszik.
-Szóval még mindig nem érted. Mindent tudok rólad. Pontosan tudom, mikor, hol és kivel találkozol. Sőt, néha még a kezemre is játszol. Persze, ez nem véletlen. -jegyezte meg.
-Nem tudom, ki vagy, de rá fogok jönni, ha belegebedek akkor is. -nem tűrtem ellentmondást.
-Ha sikerülne, már régen a kezedben lenne a nevem. Viszont, mivel semmid sincs, amit fel tudnál mutatni, úgy látszik, nyertem. -elnevette magát. -Az a baj, hogy untatsz. Nem jó veled játszani. Túlságosan is elfoglal a saját kis szánalmas életed. -tette hozzá.
-Mégis mit akarsz tőlem? -felálltam az ágyamról. Az ablakomhoz siettem. Függönyöm mögül óvatosan körbenéztem. Nem tudtam ugyan mit, de valamit kerestem. Bármi gyanúsat. Csak valamit, amin elindulhatok.
-Szórakoztass, vagy felbontom az egyességet! -kis szünet után érkezett meg válasza.
-Miféle egyesség? -kérdeztem vissza aggódva.
-Nem tudom garantálni a többiek épségét. -szinte suttogta. Nagyot nyeltem.
-Megkereslek, csak adj valamit, amin elindulhatok! -a párkányomra ültem. A telefonáló felsóhajtott.
-Ha megtalálod a zöld A-t, megleszek én is. -felelte sejtelmesen.
-A zöld A-t? Mit akar ez jelenteni?
-Az már a te dolgod, hogy kiderítsd! -adott rövid választ, majd le is tette.
  Na jó ha eddig nem sokalltam be, ezek után biztos. Zöld A? Vajon mit akar ez jelenteni? Ehhez már túl késő, vagyis túl korán, csak nézőpont kérdése, van. Semmit sem értek. Mi lesz, ha rájövök az igazi valójára? Mi a francot akar majd? Bármi is legyen, kiderítem. Viszont, most már ideje aludnom, mert reggel meló...illetve nem is. Holnapra szabadnapunk van. Király!
 Már ahhoz sem maradt elég erőm, hogy visszamásszak a puha ágyikómba. Az ablakomban merültem mély álomba. Alig pár óra múlva, Jack rontott be a szobámba. Mint utólag kiderült 10 órakor keltett. Azt mondta, hogy valaki vár rám. Fogalmam sem volt, hogy ki lehet az. Jack bizonyára tudta, de nem volt hajlandó elmondani. Arcán kacér mosoly ült. Kezdtem félni. A szekrényemből elővettem a köntösöm, majd lementem a földszintre. Amint megláttam a titkos látogatómat, egyből jobb kedvre derültem.
-Jeremy! -kiáltottam fel, majd megöleltem.
-Jó reggelt, Lucy! Remélem nem baj, hogy eljöttem. -zavartan megvakarta a tarkóját. Megráztam fejem.
-Dehogyis. Örülök, hogy itt vagy. -a nappaliba húztam. Jack végig ott lopakodott mögöttem. -Jack, ő itt Jeremy. Jeremy, ő az unokatesóm, Jack. -mutattam be őket egymásnak.
-Örülök, hogy megismerhetlek! -Jeremy és Jack kezet ráztak, majd az uncsim odébb állt.
-És mit keresel itt? -kíváncsian pillantottam rá. Jeremy felsóhajtott. Zsebéből előkapta mobilját. -Mi ez? -értetlenkedtem. Egy képet mutatott, amin tisztán látszott, hogy Niallal veszekedtünk és könnybe lábadt szemmel megyek vissza a többiekhez.
-Sajnálom. -törte meg a csendet. Megráztam a fejed.
-Lehet, jobb is így. Legalább nem kell titkolóznunk. -magamra erőltettem egy mosolyt. Jeremy megsimogatta a vállam.
-Szerelmi bánatra a legjobb megoldás a fagyi. -nevette el magát.
-Rendben. Akkor felöltözök és mehetünk is. -felálltam.
-Nekem még egy pár dolgot el kéne intéznem. Ugye nem baj, ha utána megyünk? -aggódva felpillantott rám.
-Dehogy. Legalább én is rendesen el tudok készülni. -villantottam meg fehér fogaimat.
-Akkor mi lenne, ha 2re visszajönnék?
-Az tökéletes lenne. -válaszoltam. Jeremy elindult az ajtó felé. Már épp kilépett az ajtón, mikor ismét megszólaltam. -Örülök, hogy a kutyáid megették a kajám. -hangos nevetésben törtünk ki mind a ketten. Ahogy elhagyta a házat, bezártam mögötte az ajtót.
Megfordultam, de Jack mellkasának ütköztem.
-Mi volt ez az egész? -húzta fel egyik szemöldökét.
-Semmi. Semmi. -hajamba túrtam, majd a lépcső felé siettem, de Jack elkapta a kezem.
-Engem nem versz át! Mesélj csak! -mélyen szemembe nézett. Megráztam fejem.
-Muszáj mindig mindenről tudnod? -keresztbe fontam karjaimat.
-Jack vagyok. Még jó hogy. -vágta rá.
A kanapéhoz mentünk, ahol részletesen elmeséltem neki a találkozásunk minden egyes pillanatát. Bármit is mondtam, szemében ott csillogott a perverzség fénye. Hiába magyaráztam, hogy csak egy barát, nem igen hitte el. Engem ez különösebben nem érdekelt. Én tudom és kész. Nekem van igazam. Nem kezdek vitát, mert úgyse fogjuk tudni meggyőzni a másikat. Így megspórolok egy fölös kört. Mindenkinek jobb így. Amint befejeztem a mese délutánt, vagyis reggelt, felmentem az emeletre. Épp a fürdőbe rohantam, mikor valakibe beleütköztem. Zavartan kaptam fejemhez. Sheila állt előttem kissé hiányosnak mondható öltözékben. Egy rövidnadrág és egy melltartó takarta csupán el. Mögötte Collin húzódott meg. Alig bírtam megállni nevetés nélkül. A hangos és kissé kárörvendő nevetésemet sikerült egy perverz mosollyá finomítani. Magam sem tudom, hogyan.
 Szóval ez a helyzet. Na akkor, majd egy részletes beszámolót kell kérnem. Na jó, azért annyira részletesen nem kell elmondani, de a fontos dolgokat tudnom kell. Igaz, a helyzet eléggé egyértelműnek látszik.
*Pár óra múlva*
Alig, hogy befejeztük az ebédet, Jeremy már csöngetett is az ajtón. Az első olyan ebéd volt, ahol már hivatalosan is egy család voltunk. Pár rokon is beugrott. Néhányuk, illetve legtöbbjük szemében még mindig felfedezhető volt a kábultság minden jele. Világukat is alig tudták. Szerencsére, anya nem készített semmi nehéz ételt, így a tegnapi menü nem szerepelt az étlapon.
A társaságban szemmel láthatóan senki sem tudott a tegnap este csúf kimeneteléről. Jobb is. Így legalább megúsztam azokat a feltételezéseket, hogy Jeremy és én.
 Ki van csukva, hogy összejöjjek vele. A legutóbb, mikor egy barátságból lett szerelem... Nem végződött valami jól. Niallal ezt eljátszottuk. Nem akarom megint ugyanazt az utat végigjárni. Jelenleg, csak egy barátra van szükségem. Olyan valakire, aki meghallgatja a bajaimat. Jeremy ilyen. Bár kevés ideje ismerem, mégis megbízom benne. Lehet, hogy hiba, de nem érdekel. Per pillanat ő az egyetlen, aki kívülállóként talán másképp látja a helyzetet. Ő talán észreveszi azt, ami az orrunk előtt van. Ki tudja?

Széles vigyorral az arcomon köszöntöttem. Pár percnyi séta után megérkeztünk egy kis, eldugott fagyizóba. Ugyan pici volt, de mégis megvolt az a régi, retró hangulata. Nem kellett ide a nagy felhajtás, így is gyönyörű volt. Hagytam, hogy Jeremy válasszon fagyit. Nagyot úgysem tévedhet. Elvégre, majdnem minden fagyit megeszek. Nem mind a kedvencem, de ha kell letuszkolom a torkomon még az olyat is, amiben mazsola van.
Végül valami zöld krémes valamit hozott. Egész guszta volt, sőt kimondottan az volt. Örömmel falatoztam. Ahogy szemléltem a színét, ismét eszembe jutott a rejtvény, amit kaptam.
 Zöld A. Vajon mi vagy ki lehet az? Nem vagyok egy nagy Sherlock, így nem látom olyan tisztán át a dolgokat. Pláne most. Bár nem sírok, belül mégis fáj. Talán azért, mert másképp cselekedett Niall és más szavak hagyták el száját. Lehet, azért, mert nem adott választ. Nem mondta meg az okokat. Azt se tudom, hogy miért nem volt hajlandó felhívni. Még mindig ugyanazok a kérdések. Egyikre sem tudom a választ. Viszont valami azt súgja, összefüggésben vannak itt a dolgok. Mondjuk az is lehetséges, hogy egy kicsit az agyamra ment a telefonálgatás, illetve, hogy az agyam jelen esetben teljesen le van fagyva. Olyan hideg ez a fagyi, hogy 2 másodperc alatt beállt a teljes agyfagyás.
Jeremy hamar kiszúrta, hogy más tájakon járok. Aggódva fürkészte üveges tekintetem.
-Lucy, jól vagy? -vállamhoz kapott.
-Őszintén? -pillantottam fel. Bólintott. -Nem. Egyáltalán nem vagyok jól. Úgy érzem, minden kártyavárként omlik össze. -alsó ajkamba haraptam. A seb azonnal jelzett. Felszisszentem.
-Meséld el!
Felsóhajtottam, majd körbe néztem.
-Nem ez a legmegfelelőbb hely. -jegyeztem meg.
-Akkor már tudom is, hova menjünk. -elmosolyodott.
Hirtelen felállt. Elkapta kezem, majd engem is felrántott.
-Hova viszel? -tanácstalanul néztem körbe, mikor elhagytuk a cukrászdát.
-Majd meglátod. -válaszolta rejtélyesen.
 Még egy rejtély és agygörcsöt kapok. Örülnék, ha már végre valaki elmondaná mi a szitu, mert teljesen elveszítettem a fonalat.
Nem sokat gyalogoltunk, mikor egy motorhoz értünk. Jeremy egyértelműen jelzett, hogy szálljak fel mögé. Utoljára évekkel ezelőtt motoroztam, mikor Collin egyszer elvitt. Felejthetetlen volt.
Úgy tettem, ahogy kért. Derekát átöleltem. Egész testemmel hátának simultam. Nem éreztem magam veszélyben, sőt teljes volt a biztonságérzetem. Élveztem, ahogy a szél belekap a hajamba. Úgy éreztem, a gondjaim most nem tudnak utolérni. Viszont, minden jó egyszer véget ér. Megérkeztünk arra a helyre, ahol Jeremy reményei szerint megnyílok. Ott voltunk, ahol kárpótlást kaptam a kajámért. Leültem a peremre. Lábaim a semmi fölött lógtak. J mellém telepedett.

-Itt már senki sem hall téged, csak is kizárólag én. Most már mesélhetsz! -biztatóan rám mosolygott.
Felsóhajtottam, majd részletes beszámolót tartottam. Jeremy végig figyelt. Tényleg aggódott miattam. A szívén viseli a sorsom és ez nagyon jól esett.  Úgy éreztem, ő teljesen megért. Ő is mesélt a múltjáról és kiderült, hogy nem is olyan sokban különbözünk. Ahogy ott beszélgettünk, lassan lement a nap, s beköszöntött az éjszaka. London fényei kigyulladtak. Lámpák sokasága próbálta túlragyogni a csillagok hadát. Olykor-olykor ez sikerült is. Viszont egy reflektor sem képes ugyanazt az élményt visszaadni, mint egy éjszakai égbolt.
Miután rájöttünk, hogy ideje menni, Jeremy hazavitt a motorján. Visszafelé még sokkal jobban élveztem, mint mikor jöttünk. Szabad voltam. Leírhatatlan az az felszabadultság, ami akkor járta át az egész lényem.
 Ezt a napot mindenképpen meg kell ismételni. Jeremy mellett nincs időm szomorkodni. Nem is akarok. Épp eleget sírtam tegnap. Mára viszont már erős vagyok. Nem kerülök ismét a földre. Minden rendbe jönne, ha nem lenni itt ez a titokzatos rejtvény. Zöld A...

Bonyolódó helyzet

 Hiába próbáltam összeszedni magam. Visszamentem a többiekhez, de mindenki látta rajtam, hogy belül összetörtem. Páran megpróbálkoztak jobb kedvre deríteni, de a hűvös pillantásaim után inkább hanyagolták a tervet. Tudtam, nem tehetem tönkre az esküvőt. Nem rendezhetek jelenetet. Most nem. Még csak az hiányzik, hogy Jack és Niall összetűzésbe kerüljenek. Inkább meghúztam magam egy asztalnál. A vacsorámat ott fogyasztottam el. Vagyis pontosabban csak piszkáltam a villámmal. Nem volt étvágyam. A mellettem ülő szöszi tekintetét folyton magamon éreztem. Kerültem a szemkontaktust. Egyszer véletlenül egymásba gabalyodtunk. Pár másodpercig tartott. Szívem kihagyott egy-egy ütemet. Gyomrom összeszorult. Ahogy eltereltem pillantásaimat, Niall tányérját is alaposan szemügyre vettem. Tele volt. Egy falatot sem evett. Alsó ajkamba haraptam, majd visszanéztem a szöszire. Késő volt. Ő addigra már az ablakon bámult kifelé. Jobb is így. Gondoltam. A gyűrűmet kezdtem tekergetni, majd felálltam. A gratuláló beszédem következett. Azonnal éreztem, hogy ebben az állapotomban nem leszek képes rendesen elmondani.

-Kedves egybegyűltek, mindenki másképp áll hozzá a családhoz. Eleinte én is furcsán néztem, ahogy kibővül a család, de tudják, nem bánom. Tudják, mind a kettejüktől rengeteget tanultam. -Niallra néztem. -Timtől megtanultam, hogy nem számít mi történik, a szerelem mindent kibír. A távolság és a többi csak kifogás arra, hogy miért adjuk fel. De ő nem tette. Harcolt. Sosem adta fel, pedig anya volt, hogy visszautasította. Nem is egyszer. -szavaimat egyenesen a szöszihez intéztem. -Egyszer sem okozott csalódást anyának és ezért hálás vagyok. Mikor bejelentették az eljegyzést, úgy éreztem, tényleg létezik az örökké szó. Az örökké nagyon hosszú idő, ezért csak akkor szabad használni, ha az ember tényleg komolyan gondolja. Ha nem, inkább ne hitegessük a másikat, mert a szerelem naiv. Komoly károkat tudunk okozni ezzel. Szerencsére, Tim szemeiben látom a tüzet. Azt a tüzet, ami anya iránt lobog. Hiszem, hogy nem fog csalódást okozni. Anyától pedig azt tanultam, hogy fontos a kitartás és a megbocsájtás. A szerelemért megéri. Megéri feláldozni pár dolgot. -alsó ajkamba haraptam, mert bevillantak az együtt töltött napok képei. A torkom kiszáradt. Alig tudtam ismét megszólalni. -Timre és anyára! -emeltem a magasba a pezsgős poharamat. Erőltetett mosolyt vettem magamra. 

 Belekortyoltam a pezsgőmbe, de nem bírtam tovább ott maradni a többiek között. Kisiettem és kiültem a kápolnához. Muszáj volt egy kis friss levegőhöz jutnom. Az ujjaimat tördeltem, ajkamat harapdáltam. Felnéztem az égre. A csillagok ragyogták be az éjszakai égboltot. Pár percnyi sétálgatás és bámészkodás után, visszamentem a nagyterembe. A gratulálok áradata fogadott. Mosolyogtam, megköszöntem. Önző dolog, de már alig vártam, hogy leléphessek. A helyemre siettem, mikor egy óvatlan pillanatomban Niallba ütköztem. 

-Bocsánat. -lehajtottam a fejem. Niall megrázta.

-Azt hiszem, nekem mennem kellene. Gratulálok még egyszer. -mosolygott, majd az ajtó felé indult. 

Csak egyet tudott lépni, mikor elkapta az egyik fotós. 

-Lucy, Niall, öleljétek meg egymást! Menjetek táncolni! -noszogatott a rámenős fotós. 

-Szerintem nem kéne. -próbáltam ellenkezni, de a fotós hajthatatlan volt. 

-Sajnálom. -jegyezte meg halkan. Megráztam a fejem. 

-Csak mosolyogj! -én is próbáltam úgy tenni, ahogy tanácsoltam, de képtelen voltam. Túlságosan is fájt. Fájt, mert ezt a táncot boldognak és emlékezetesnek képzeltem el. Abban reménykedtem, hogy önként fogunk egymásba karolni. Nem pedig azért, mert egy fotós ránk erőltette akaratát. 

A vakuk folyamatosan kattogtak. Alig bírtam visszafojtani a könnycseppjeimet. Nem akartam azt, hogy mikor majd anya és Tim visszanézik ezeket a képeket azt lássák, hogy a fájdalomtól, csalódottságtól ázzanak a szemeim. Már sebesre haraptam az alsó ajkam belső felét. A vér íze szétáradt a számban. Felpillantottam Niallra. 

-Már elengedhetsz! Elment. -szóltam halkan. A szöszi megrázta a fejét. 

-Nem akarlak. -vágta rá határozottan. 

Nem tudtam tovább elfojtani érzéseimet. Közelebb léptem hozzá. Mellkasába temettem könnyes arcom. Nem akartam zokogni, de egyszerűbben nem bírtam tovább. Teljesen összezavarodtam. 

 Miért nem akar elengedni? Nem értem. Ha így érez, minek szakítottunk? Ennek így semmi értelme. Szeret, de mégis eldob magától. Nem részeg. Nem az alkohol teszi ezt vele. De akkor mi? Mi vitte rá erre a kijelentésre? Csak annyit kellene mondania, hogy vicceltem. Bárcsak egy ostoba vicc lenne az egész. De nem az. Ez most nem. Ez a valóság. Ezt kell elfogadnom és meg kell próbálnom megérteni. Túl sok kérdés, túl kevés a válasz.

 Már teljesen kiürült a táncparkett, mikor elváltunk egymástól. Az emberek gyönyörrel tekintettek ránk, de amint meglátták a szemeimben ülő fájdalmat, rájöttek a csúf valóságra. Se szó, se beszéd, úgy váltunk el egymástól. Csak elléptünk és már Niall ki is ment a kocsijához. Egy kisebb csapat rajongó még akkor is ott időzött. A kezdettel ellentétben, most nem ment oda hozzájuk. Niall autója elhajtott, a szememből könnycsepp szökött elő. Végiggurult arcomon, az államnál elvált tőlem, majd a földre csöppent. Jack lépett oda hozzám. Látta rajtam, hogy nem vagyok valami beszélgetős hangulatomban,

ezért csöndben is maradt. A hazaút során néma csendben ültem. Alig vártam, hogy már a szobámba fussak és magamra zárhassam az ajtómat. Egyedül létre volt szükségem. Így is cselekedtem. Kiültem az ablakomba. Zokogni kezdtem. Az éjszakai csendet az én siralmam törte meg. Egyszer csak egy vaku villant.
 Már csak ez hiányzott. Holnapra ez már kint lesz a neten. Mindenki kérdezgetni fogja, hogy mi történt, jól vagyok-e. Semmi hangulatom nincs ahhoz, hogy másnak is mesélgessem a történteket.
 Bezártam az ablakom. Lehúztam a redőnyöm. A redőny apró lyukai között besütött az éjszakai kivilágítás nyomasztó fénye. Máskor imádom, de most valahogy minden erőm elszállt. A földön feküdtem, mikor nyitódott az ajtóm. Jack lépett be. Szemében aggodalom tükröződött.
-Lucy, jól vagy? -leült mellém. Megráztam a fejem. A kezemmel eltakartam a szemeim. Arcom oldalán a könnyem folyót hozott létre. Jack felhúzott. Szorosan átölelt. -Mesélj el mindent! -simogatni kezdte a hátam.
Szipogtam. Minden erőmmel azon voltam, hogy abbahagyjam a sírást. Nem tudtam. Akárhányszor csendesedett, eszembe jutott egy-egy boldog perc. Részletesen elmeséltem neki mindent. Nem csak a ma estét, hanem az elmúlt egy hónapot. Jack arcán látszott, hogy tényleg érdekli. Nem csak egy újabb pletykaként tekint rám...ránk.
-Lucy, hidd el, jobb lesz így neked! Ha Niall ekkora idióta, hogy ellök magától, akkor magára vessen. Nem szabad magadat tépned. Találni fogsz egy olyas valakit, aki majd mindent elkövet azért, hogy veled lehessen. -mélyen szemembe nézett.
-Eddig úgy éreztem, megtaláltam, de már nem vagyok ebben biztos. Tudod, az fáj, hogy tudom, igazad van, de mégis csak rá vágyok. Nem tudok másra gondolni csak arra, hogy ezt az egészet rendbe kell valahogy hoznom. -lehajtottam a fejem.
-Egy olyan srácot, aki akkor a legboldogabb, mikor megöleled és beleőrülne, ha haragudnál rá. Nagyszerű lány vagy. Találni fogsz egy ilyen fiút. Megígérem. -felém nyújtotta a kisujját.
 Bólintottam. Összekulcsoltuk kisujjainkat. Jack elmosolyodott. Én is magamra erőltettem egy halvány vigyort, csak, hogy megnyugodjon. Hirtelen bevillant, mikor Niall tett nekem egy ígéretet. A gyűrűmre merengtem. Jack látta rajtam, hogy most minden szó hiába való.
-Próbálj meg aludni egy kicsit! -felhúzott a földről, majd az ajtó fele indult. -Minden rendbe fog jönni. Hidd el nekem! -tette hozzá, s azzal távozott.
-Bárcsak igazad lenne. -jegyeztem meg. Megfordultam. Az ágyamba vetettem magam, ahol a takaró alá ástam magam. Meleg volt, mégis szükségem volt legalább a takarom puha ölelésére. Párnámat könnyem áztatta. Összegömbölyödtem, mint egy kis csiga, és becsuktam a szemem. A fáradtság erősebbnek bizonyult a csalódottsággal folytatott harcban. Kis idő után mély álomba merültem.
Már kora reggel a telefon csörgésre riadtam fel. Rápillantottam. Nem sok kedvem volt beszélni az emberekkel. Amikor megláttam a számhoz tartozó nevet, szemeim elkerekedtek, pupillám kitágult.
 Mi a fenét akarhat? Csak nem...

Végre eljött

 El sem hiszem, hogy alig pár óra múlva anya hivatalosan is felveszi a Mrs.Thompson nevet. Még mindig furcsa. Ennek ellenére persze repesek a boldogságtól. Jó igaz, nem csak e miatt. Végre újra láthatom a szöszi ír manómat. Leírhatatlan, hogy mennyire hiányzott. Szerencsére, tegnap előtt beszéltünk telefonon, így lefixáltuk a mai napot. Hihetetlen. Mindenki itt sürög-forog a házunkban. Dekoratőröktől kezdve, a sminkeseken át az ékszarészig mindenki itt vert tanyát. Jack nagyon élvezi a helyzetet. A fiatal sminkesek élvezhetik leginkább Jack csábító pillantásait, mosolyát. Csoda lesz, ha ma nem fog felszedni valakit. Kis nőcsábász.
-Lucy, gyere le készülnöd kell! -kiabált fel anya. Kipattantam az ablakomba, majd lefutottam.
-Jelen. Sminkelésre jelentkezem. -szalutáltam. Anya elnevette magát.

 A nappaliba tereltek, ahol egy kisebb csapat alig várta, hogy rám vethessék magukat. Már kezdtem elfelejteni milyen az, mikor egy szorgos csapat gondoskodik a sminkedről, frizurádról. Igazság szerint, nem nagyon hiányzott. Persze tök jó profi sminkben lenni, de nekem ez sok. Bőven megelégednék azzal, ha csak a felső szemhéjamon húznának tussal egy kontúrt. Ehelyett viszont úgy kimaszkíroztak, mintha az én esküvőm lenne. Ahogy tükörbe néztem, alig ismertem magamra. Ugyan tetszett amit látok, de mégis valahogy idegenként tekintettem magamra. Viszont, hogy anya ne idegeskedjen, egy könnyed mosollyal és egy bólintással megköszöntem a kisegítést. Még levegőt sem vettem, mikor a kezembe nyomták a ruhám. Elég egyértelmű utasítást kaptam, miszerint most azonnal öltözzek fel, vagy az egész esküvő csúszik.
 Mi van? Még 2 óra van a kezdésig. Mennyi ideig öltöznek a többiek? Fél óránként egy-egy ruhadarab vagy mi?
 Annak ellenére, hogy nem értettem a szervezőkkel egyet, felmentem a szobámba és gyorsan magamra kaptam a halvány rózsaszín ruhácskát. Ekkor volt rajtam először. Se a kiválasztásra, se a próbára nem mentem el. Nem volt rá időm. Úgy gondoltam, ez anya nagy napja, ő válassza ki az ideális darabot. Az ízlésünk hasonló, így reménykedtem benne, hogy nem egy ronda valamit kapok majd kézhez. Ha pedig igen, egy napot igazán kibírok benne. Szerencsére viszont anya ideálisan választott. Bár ha nagyon kötekedni akarok, mondhattam volna azt, hogy csak rózsaszínt ne. Ez viszont csak szőrszálhasogatás. Mivel a két legjobb barátnőm ott volt, legalábbis a kiválasztásnál, gondolom Shei ötlete volt ez a szín. Velem ellentétben ő bolondul a rózsaszínért, illetve annak különböző árnyalataiért. Én inkább a narancsos, valamint a kékes színeket kedvelem. Mia szintén a kék felé hajlik. Nagy valószínűséggel Sheila folyton rágta a többiek fülét és így belementek, hogy rózsaszín ruha legyen ma.
Kezdetekben nem szimpatizáltam a rajtam himbálózó ruhaneművel. Viszont ahogy egyre jobban elmélyültem a részletekben, a lágy esésben, a finom élekben, kezdett megtetszeni. A mell alatti rész érdekes megoldása kimondottan tetszetős volt. Ugyan kissé kivágott darabról volt szó, mégsem volt túl hivalkodó. Pont illett ebbe a nyári napsütésbe. Tévedtem. Tényleg jól választottak.
Mire észbe kaptam és feleszméltem, már alig fél óra választott el a boldogító igentől. Gyorsan lerohantam a lépcsőn. Gyomromban a pillangók heves táncba kezdtek, mikor arra gondoltam, hogy Niall bármelyik percben beállíthat. A nappaliban már ott voltak a csajok teljes pompában. Mögöttük bújt meg Collin, aki éppen Sheit próbálta levenni a lábáról megnyerő bókjaival.
  Mióta kiderültek a dolgok kettejük között, már nyíltan mutatkoznak együtt. Örülök nekik. Imádni valóak együtt. Collint előbb ismertem meg, mintsem megláttam volna a szülészt, szóval tudom, hogy ő sosem törné össze Shei szívét. A barátnőmnek jelenleg pont erre van szüksége. Egy megbízható társra.
Körbenéztem. A srácok után kutattam, de Jacken megakadt a szemem. Újabb áldozatot szemelt ki magának. A lány nálam fiatalabb lehetett. Minden bizonnyal még csak gyakornok. Jack minden erejét bevetette, hogy behálózza a kis naivát. A csaj pedig belement. Valami azt súgta nekem, ez nem lesz hosszú  életű. Vajon ha holnap megkérdezném a lány nevét, tudna válaszolni?
Nem folytattam tovább a jelenlévők feltérképezését, inkább leültem a nappaliba. Alig, hogy a fenekem hozzáért a bútorhoz, már fel is rántottak onnan.
-Indulnunk kell a helyszínre! -utasított az egyik állandóan nyüzsgő szervező.
  Ezek komolyan másodpercre pontosan megszerveztek mindent. Vajon az ivást mennyi időre számították? És a levegővétel szerepel a listájukon?
Gyorsan a telefonom után nyúltam. Rekord idő alatt küldtem egy üzenetet Niallnak, amiben megkérdeztem tőle, hol van. Nem jött válasz. A rendezők betuszkoltak mindenkit a megfelelő, mert ez sem volt mindegy, autóba.
 Pár percnyi utazás után megérkeztünk a kissé eldugott kápolnához, ahol már minden készen állt, beleértve a vendégeket is. Szememmel a sorokat pásztáztam. Hol van Niall? Csak erre tudtam gondolni. Gyomrom összeszorult, mikor rájöttem, hogy nincs itt. A csalódottság az arcomra is kiült. Alig bírtam megállni, hogy ne kezdjek el ott helyben zokogni. Tudtam, erősnek kell maradnom. Legfeljebb csak örömömben ereszthetek könnycseppeket. Hirtelen viszont hangos sikítás rázta meg a csendes vidéket. A hang irányába rohantam. Két kocsi állt meg. Azonnal felismertem őket. Niall és Harry autói. Önkéntelenül is elmosolyodtam. Az egész banda kiszállt a kocsiból. Már majdnem odarohantam, mikor megpillantottam az őrjöngő tömeget az autók mögött. Azonnal tudtam, ez így nem lesz jó. Nehezen tudtuk eltitkolni az újságírók elől a pontos helyszínt, erre most minden eddigi óvatosság hiábavalónak bizonyult. Gyomrom apró gombóccá szorult.
 Valamit ki kell találnom! Nem hagyom, hogy bárki vagy bármi is tönkretegye anya nagy napját. Ha valaki, ő megérdemli ezt a napot. Meg is fogom védeni. Csak azt kéne kitalálnom, hogyan.

Ahogy elmerültem a terv kigondolásában, észre sem vettem, hogy Niall ott toporog előttem. Elmosolyodtam.
-Szia! -azonnal megöleltem. A vakuk villogni kezdtek. Kis híján megvakultam tőlük.
-Hali! -köszönt kissé távolságtartóan. Megpusziltam az arcát. -Nagyon gyönyörű vagy. -tette hozzá. Elpirultam.
-Köszi. Te is nagyon jól nézel ki. -végigmértem. Szemem a nyakkendőjén akadt meg. -Bár látom, nem volt ki megkösse ezt rendesen. -jegyeztem meg nevetve. Niall is elmosolyodott.
Közelebb léptem hozzá. Pár pillanat alatt sikerült rendbe hoznom a brutális ronda megkötést.
-Így ni. -felpillantottam. Tekintetünk már majdnem összeforrt, mikor egy paparazzo nekünk rontott.
Mindenáron fotó akart, s ezért nem érdekelte, ha hátra kell rántania. Amint elszakadtam a szöszitől, a rajongók hada lecsapott rá. A többieknek sikerült finoman megértetniük a rajongókkal, hogy ez nem a legideálisabb hely és idő az autogramhoz, de Niallnak nem. Vártam, míg elfogynak a kérések, de hiába. Időközben nekem is szóltak, hogy mennem kell, mert kezdünk.
-Niall, jössz? -pillantottam az oltár felé. Kezemet is kinyújtottam.
-Persze egy pillanat. -válaszolta.
 Alsó ajkamra haraptam. Ekkor jöttem rá, hogy minden más lett. Semmi sem olyan, mint nyár elején. Sarkon fordultam, s ingerülten siettem vissza a többiekhez. A fiúk már régen a helyükön ültek. Mia és Sheila a megbeszélt helyen vártak rám. Anya még inkognitóban volt. Ahogy odaértem, már kezdődött is a zene. A lányokkal mi énekeltünk. Sok időt és energiát fektettünk abba, hogy tisztán ki tudjuk énekelni a helyenként igen magas hangokat. Megérte. Nem bakiztunk. Már anya is félúton járhatott, mikor Niall végre csatlakozott. Ideges lettem, de próbáltam leplezni. Úgy éreztem magam, mint akit elárultak. Az okát nem tudtam, de az érzés megvolt. Alig vártam, hogy beszélhessek Niallal. Valahogy viszont még sem vitt rá a lélek. Nem voltam elég bátor, hogy szembenézzek vele. Akárhányszor beszélni próbált velem, elhidegülten, távolságtartóan viselkedtem. Olykor magam sem tudtam, miért. Már sötétedett, de még nagyban vacsoráztak a vendégek, mikor kisiettem az épületből. Muszáj volt egy kis friss levegőt szívnom. Leültem az egyik székre, s a lenyugvó napsugaraiban táncoló virágfüzéreket bámultam. Merengésem Niall zavarta meg. Amint megláttam, menekülni akartam, de nem engedte. Elkapta a kezem.
-Kérlek, ne fuss el! -mélyen szemembe nézett. Bólintottam. -Beszélnünk kell!
-A számból vetted ki a szót. -válaszoltam, majd felsóhajtottam. -Miért hoztatok ide ennyi fotóst? -kis szünet után törtem meg a feszültséggel teli csendet. Naill vonásai megkeményedtek.
-Nem állt szándékomban. Sajnálom. -lesütötte fejét.
-Ez anya nagy napja. Róla kell, hogy szóljon nem rólad, a srácokról vagy rólam. -nem tudtam tovább magamban tartani gondolataimat. A szöszi bólintott. -Miért nem hívtál vissza? -tértem át egy talán még fájóbb témára. Nem voltam benne biztos, hogy hallani akarom a választ. Viszont tudtam, minél hamarabb megtudom, annál hamarabb tudok majd tovább lépni.
-Nem volt időm. A koncert...-magyarázkodott.
-Harry képes volt felhívni Miat naponta többször is. Megkérdeztem. Ha jól tudom, ugyanazon a koncerten voltatok. Szóval, elmondanád az igazat? -vágtam közbe. Nem adott választ. -Tudod mit? Felejtsük el! Nem számít, oké? Nem érdekelnek az okok, csak azt ígérd meg, hogy ezt nem teszed többé.
-Ilyet nem ígérhetek. -jegyezte meg.
-Mi? Niall, én nem akarok veled szakítani.
-És mi van, ha én akarok veled szakítani? -pillantott fel. Szemeiben a megbánás csillaga ragyogott. Nem értetem.
-Szakítani akarsz velem? -ismételtem meg. Könnycseppjeim előtörtek szemeimből. -Akkor ezért nem hívtál vissza igaz? Ezt tervezted! -förmedtem rá. A szöszi bólintott. -Szóval ennyit jelent neked az örökké? -ajakba haraptam.
-Lucy, ne csináld ez! -kezem után nyúlt, de elrántottam.
-Mit ne csináljak? Te döntöttél így, nem én. -megtöröltem a szemem. -Tudod, egy percig tényleg azt hittem, hogy ez a dolog komoly lehet kettőnk között, de most már látom, hogy tévedtem.
Úgy éreztem, mint akit szíven szúrtak. Torkom összeszorult. Levegő után kapkodtam, de hiába. Fulladozni kezdtem. Felpattantam a helyemről és rohanni kezdtem. Csak futottam, ahogy lábaim bírták. Nem tudtam hova. Annyit biztosan tudtam, hogy el. El minél messzebb a kíváncsi tekintetek elől. Végül találtam egy kis eldugott helyet az étterem mögött, ahol a vacsora folyik.
A földre rogytam. Szemeimből záporesőként tört elő könny. Nem bírtam uralkodni az érzéseimen. Egyszerűen képtelen voltam rá.
 Miért? M történt ezalatt a két hónap alatt? Mi változott meg ennyire? Talán igazuk volt a többieknek. Az öröké nagyon hosszú idő. Mi pedig túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy felfogjuk ennek a súlyát. Muszáj összeszednem magam! Vissza kell mennem a többiekhez.
Megpróbáltam felállni, de visszaestem a földre. Akkor pillantottam meg a gyűrűt, amit Nialltól kaptam. A fájdalom hirtelen sokszorosára nőtt. Már képtelen voltam másra gondolni. Bevillantak ez együtt töltött percek, órák, napok. Minden egyes nevetéssel teli beszélgetés. Az első találkozó. Lehajtottam fejem, s egy könnycsepp finoman végiggurulva arcomon, az államnál elválva, a gyűrűm közepére érkezett. Ahogy becsapódott csepp millió darabkára esett szét, a szívem is úgy tört apró darabkákra.
 Micsoda nagyszerű esküvő. Emlékezetes lett...

Pletykaalap?

-Te aztán tudod, hogy kell bocsánatot kérni. -nevetve bámultam a lábam alatt húzódó lélegzetelállító tájat.
-Talán nem tetszik? -aggódva fürkészte arcom Jeremy. Meglöktem.
-De igen. Egyszerűen imádom ezt a helyet, bár egy kávé a Starbucksban is bőven elegendő lett volna. -jegyeztem meg.
-A kávé onnan van. Úgy tudom, az a kedvenced. -mosolygott zavarában. Átnyújtotta a jegeskávét.
-Honnan tudsz te ennyi mindent rólam? -vontam fel szemöldököm, majd belekortyoltam jéghideg italomban. A nyári kánikulában nincs jobb, mint egy hűsítő ital London felett.
-Látom fogalmad sincs róla, hogy mennyi blog szól már most az életedről. -leült a földre. -Könnyedén bármit ki lehet deríteni rólad. Kivel vagy, mit csinálsz, miket szeretsz. Percek alatt megvan. -tette hozzá.
Nagyot kortyoltam a kávémba. Érzéseim kettősek voltak. Örültem ugyan, hogy törődnek velem, de ugyanakkor aggódtam. Vajon miket terjeszthetnek?
-A nagy része csak pletyka...-hitegettem Jeremyt és magamat is.
-Persze vannak pletyka oldalak, ahol a fiatal csajok csak arra várnak, vajon mikor hibázol. Viszont, egyesek olyan oldalakat hoznak létre rólad, hogy attól elállna a lélegzeted is. Isteni magaslatokba emelnek. Most gondolom azt hiszed, ezek egy része csak, hogy is mondjam...
-Nyalás? -vágtam közbe. Bólintott.
-Pontosan. De tévedsz. Ők tényleg a rajongóid és bár furcsa, de számíthatsz rájuk. -megsimogatta a hátam. Mosolya láttán nekem is jobb kedvem lett.
-Nem gondoltam volna, hogy ilyen otthonosan mozogsz a témában. -törtem meg kis szünet után a csendet.
-Szeretek tájékozódni, pláne ha kárpótolni kell valakit.
-Ez esetben, te már egész sokat tudsz rólam, én viszont a neveden kívül és hogy szereted a zenénket, nem igen tudok tényeket közölni. -zavaromat egy hajba túrással próbáltam leplezni. Ez a mozdulat azonnali kacajt váltott ki Jeremyből.
-Mégis mit szeretnél tudni? -ráncolta össze homlokát.
-Bármit. -vágtam rá. -Mondjuk azt, hogy mit szeretsz csinálni. -folytattam kis szünet után.
-Hááát...Elég sok minden tartozik a hobbijaim közé. -ködösített.
-Kitalálom! A legjobban vadidegen lányok kezéből szereted kiverni a kaját, majd egy ilyen helyen kápráztatod el őket, igaz? Tuti, ez a kedvenc elfoglaltságod. -oldalba böktem.
-Nem lehet, hogy már régebb óta ismersz? -tette fel a költői kérdést.
-Most elárulok egy titkot. Hajolj közelebb! -úgy csinált, ahogy kértem. -Én egy médium vagyok. Előre látok dolgokat. -pókerarccal vágtam szemébe. Szegényke csak pislogott nagyokat.
-Így akkor már minden világos. -kisebb fáziskésés után reagált. Felnevettem, amihez ő is csatlakozott.
-Na de visszatérve. Mesélj csak magadról! -belekortyoltam agyfagyasztó kávémba és tágra nyílt szemekkel vártam a délutáni mesét. Felsóhajtott.
-Miért érdekel ennyire?
-Mert utálok úgy beszélni valakivel, hogy közben egy tájékozatlan idióta vagyok. Így nem tudom, vannak-e közös pontok. -fejtettem ki.
-Ezt, hogy érted? -tanácstalanul rázta fejét.
-Mondjuk, hogy milyen zenét vagy filmet szeretsz. Esetleg, sportolsz-e. Ilyenek. Ezekre kíváncsi vagyok. Nem akarok úgy járni, hogy ülünk egymás mellett, mint két idegen. -vállat vontam, majd elfeküdtem a puha fűben.
-Na jó. Te nyertél. -vigyorodott el. Izgatott lettem, ezért azon nyomban felültem. Török ülésben helyezkedtem el.
-Hallgatlak. -rá kacsintottam.
Jeremy részletesen beszámolt gyerekkoráról, családi életéről, sőt még a Londoni tapasztalatairól is mesélt. Kiderült, hogy Skóciában született, csak a főiskola miatt költözött ide. Még új neki a hely. Pár barátja ugyan van, de mégsem az igazi. Szeptemberben kezdi az egyetemet, csak azért jött már ilyen korán ide, hogy sikerüljön beilleszkednie a zűrös nagyvárosba. London külvárosában lakik. Mint utólag kiderült, nem is olyan messze Miatól.
 Hogyan lehetséges, hogy eddig még sosem láttam? A nyaram minimum felét Miaék házánál töltöm. Oké, a idén eddig még kevésszer nyílt alkalmam meglátogatni a lovakat, de majd bepótlom.
Zene terén nagyjából hasonló az ízlésünk, bár én nem rajongok a techtonikért, Sheivel ellenben. Valahogy engem nem vonz. Na de vissza Jeremyre. Ezalatt a pár hét alatt amit eddig itt töltött, nem nagyon volt lehetősége megismerkednie a londoni estékkel. London nappal angyali és lenyűgöző, de éjszaka jön csak ki az igazi énje. Az apácaruha alatt egy dögös bombázó lakozik. A fiatalok paradicsoma. Az itteni esték a New Yorkival versenyeznek. Igaz, itt lényegesen kevesebben laknak, de ez nem akadály.
Végig, míg Jeremy beszélt csak úgy csüngtem szavain. Úgy éreztem, végre van valaki akivel őszintén beszélhetek. A helyzetünk lényegében hasonló. Mind a ketten bekerültünk egy eddig ismeretlen világba.

Nekem igaz ott van a két legjobb barátnőm, de ő egyedül van...vagyis csak volt. Megígértem neki, hogy a kapcsolatunk nem csak egy kárpótló kávéra fog kiterjedni. Igenis barátok leszünk, ha már eddig nem lettünk azok. Megkönnyebbültem, mikor elmesélhettem neki a gondjaimat. Furcsa, nem szoktam így megnyílni mások előtt. Pláne nem egy olyasvalakinek, akit egy napja ismerek. Lehet, hogy a káprázatos naplemente volt az oka. Megkönnyebbültem, amint kiadhattam magamból szívemre roskadó baljós gondolataimat.
  Persze, a lányokkal is felüdülés volt megbeszélni, de egy kívülállóval, akit igazából semmi sem befolyásol, talán könnyebb volt. Lehet, hogy csak egy fiú meglátását hiányoltam annyira az elmúlt napokban. Jeremy tökéletes volt tanácsadónak. Véleményét alaposan kifejtette. Nem intézte el egy szóval, mint mondjuk Jack. Általában az ilyen ügyeket Collinnal vitatom meg, de az ő száját jelenleg Sheila foglalja el. Na jó ez gonosz volt. Hmmm visszatért a rendes, kissé gonosz énem. A nap lenyugszik én pedig ismét eleven leszek. Legszívesebben belevágnék az éjszakába, de ma nem lehet. Holnap ruhapróbára megyünk és már 9re ott kell lennünk. Buli után viszont velem minimum dél után lehet csak találkozni. Előtte mosott zokni vagyok.
Felpillantottam a lenyugvó napra. Elmosolyodtam.
-Köszi, hogy megmutattad ezt a helyet. -törtem meg a csendet. Jeremyre néztem. Barna haja csillogott, ahogy a nap lágy sugarai körbetáncolták.
-Ha bármikor beszélgetni akarsz, itt megtalálsz. -jelentette ki, majd felpattant. -Azt hiszem, ideje mennünk. A végén még az emberek pletykálni kezdenek, hogy még ilyenkor is együtt vagyunk. -zavartság tükröződött szemeiben.
-Persze. A pletykák. -szomorkás hangnemen emeltem ki a lényeget. Felálltam, majd elindultam a dombon lefelé.
-Hazakísérhetlek? -ajánlotta fel.
 Bólintottam. Jeremy széles vigyorral arcán futott utánam, hogy behozza pár lépésnyi előnyöm. Bevártam. Az úton végig piszkálódtunk. Olyanok voltunk, akárcsak két testvér.
 Van olyan, hogy szerelem első látásra. Akkor olyannak is kell lennie, hogy barátság első látásra, mert ez olyan volt. A szerelmet már Niallnál megtapasztaltam és most ezt a fajta fiú barátságot is. Az eddigi fiú barátságaim nem végződtek valami túl jól. Daviddel anno barátok voltunk, most viszont...valahol a megvetés és az éppen megtűrés határa között vagyunk. Ott van még Blake is, akinek ugyan elviselem a jelenlétét, de amint hozzám akar szólni, az ebédem kikívánkozik várost nézni. Nagyon remélem Jeremy nem fog ugyanerre a sorsra jutni. Nem. Nem fogom hagyni és kész. Jeremy túl kedves ahhoz, hogy olyanná váljon, mint ők.
Egészen a hazáig kísért. Nagyon kedves volt tőle.
-Köszönöm, hogy eljöttél velem. Meg köszönöm az egész délutánt. Nagyon jól éreztem magam. -mosolyogtam rá az ajtóban állva.

-Örülök, hogy sikerült kárpótolnom a hot dogod, valamint annak, hogy végre szereztem egy jó barátot. -rám kacsintott. Elnevettem magam.
-Tudod, nem bánom, hogy a kutyáid megették a kajámat. -jegyeztem meg.
Jeremy elnevette magát. Közelebb léptem hozzá, majd búcsúzóul megöleltem.
-Örülok, hogy megismertelek. -suttogta a fülembe ölelés közben.
 Amint elengedtük egymást, bementem a házba és azonnal felrohantam a szobámba. Láttam Jack szemein, hogy majd rövidesen be kell neki számolnom a mai nap eseményeiről. Kivételesen nem bántam. A jó napokról szeretek beszélni.
Bevágódtam az ágyamba, majd ellenőriztem a telefonom, hogy vajon Niall keresett-e. Csalódnom kellett. Már megint elfelejtette. Úgy éreztem magam, mint akit jól hasba rúgtak.
 Így kell elrontani egy tökéletes napot 3 másodperc alatt. Nem értem. Miért nem hív vissza? Tudom, hogy koncerteznek, de Hazz mégis szakít időt Miara. Niall vajon miért nem? Talán már megváltoztak az érzései? Fogalmam sincs. Bármi is az oka legkésőbb 1,5-2 hét múlva kiderül az esküvőn. Félek. Nem akarom anya nagy napját tönkre vágni. De mi van, ha már tényleg nem akar tőlem semmit? Nem egy esküvő a legalkalmasabb helyszín a szakításhoz. Úristen, miket gondolok? Nem szabad az ördögöt a falra festeni. Muszáj lesz egy kicsit pozitívan gondolkodnom és megbíznom a szösziben. Elvégre erről szól egy kapcsolat, nem?

Fehér zászló és új ismeretség

 Még meg sem csörrent az ébresztőm, mikor már a zuhany alatt álltam. Napok vagy inkább hetek óta először keltem fel izgatottan és vidáman. Tényleg sokkal jobb ha az ember kibékül azokkal akiket szeret.
 Ma így fogok tenni. Odaállok Shei elé és addig nem hagyom békén, míg meg nem bocsájt. Collin könnyű ügy volt, de ő nem olyan makacs, mint barátnőm. Ő sokkal keményebb menet lesz. Mindenképp kell egy vagy kettő terv, különben elvérzek ott előtte. Sheilaval nem egyszerű a kibékülés. Magas a mérce, amit meg kell ütni, hogy újra a kegyeibe fogadjon. Muszáj túlszárnyalnom az eddigi összes bocsánatkérést, amit valaha is hallott. Régebben is voltak már vitáink, de egyik sem tartott 1 óránál tovább. Ez pedig már hatodik napja húzódik. Kezdem nagyon magányosnak érezni magam. Anya és Daisy az esküvővel van elfoglalva, Jack és Collin forgatni kezdtek valami vígjátékot, Mia a nagybátyjával tölt minden időt, mert csak nagyon ritkán jönnek látogatóba, Niall pedig...Jó kérdés. Koncertezik, próbál, eszik. Jelenleg nem nagyon férek bele az időbeosztásába. Ez fáj ugyan, de legalább van időm a körülöttem uralkodó káoszt egy kicsit lecsendesíteni. Nehéz feladatra vállalkoztam, de megéri.
 Gyorsan felkaptam magamra egy kényelmes ruhadarabot, majd lerohantam a konyhába. Ebéd gyanánt kortyoltam egy kicsit a joghurtomba, amit még tegnap vacsorakor hagytam meg. Gyors búcsút vettem a családtól, s már indultam is a stúdióba. Kivételesen nem busszal mentem, hanem fogtam egy taxit. Valamivel gyorsabb, bár drágább, de ez akkor nem érdekelt. Mihamarabb Sheila elé akartam állni. Amint kiszálltam a kocsiból, meg természetesen kifizettem az utat, már rohantam is a hatalmas irodaházba. A lift akkortájt megint bemondta az unalmast, így kénytelen voltam a lépcsőt igénybe venni. Tapasztalt lépcsőmászóként már megtanultam, hogy nem érdemes magassarkúban nekivágni ennek az útnak, így villámgyorsan lekaptam magamról kis topánkáimat és már rohantam is. Útközben körülbelül 20 embert sodortam illetve sodortak el, de ez sem tudott visszatartani. A lendületem egészen Sheilaig vitt, ahol viszont, akárcsak tegnap Collinnál, gyökeret eresztett a lábam. Az izgalom minden jegye kiült rám. Arcom elfehéredett miközben lábam járta a szambát. Tenyereim izzadtak, ajkaim kiszáradtak. Egy szó sem jött ki a számon. Csak álltam ott előtte, pont mint aki karót nyelt. Sheila azonban nem habozott. Elővette lenéző pillantásait, majd megszólalt.
-Mit akarsz? -vetette oda hozzám félvállról. Hangja tőrként hatolt szívembe.
-Sheila, beszélnünk kell! -kezdtem bele mondandómba.
-Beszélünk. Elégedett vagy? Más valami? -karjait keresztbe fonta. Mia is csatlakozott a beszélgetéshez.
-Talán lemaradtam valamiről? -tanácstalanul nézte, ahogy megfagy körülöttünk a levegő. Bólintottam.
-Shei, tudom, hogy megbántottalak, de kérlek hagyd, hogy elmeséljem az okát. -kérleltem. Sheila felsóhajtott, tudtam, ad egy esélyt. A falnak dőlve leültem a földre.
-Hallgatlak. -jegyezte meg S.
Hátrahajtottam a fejem, majd felsóhajtottam.
-Tudom, hogy nem kellett volna beleszólnom a magán életedbe. Ezért nagyon sajnálom. Tudom, egy idegesítő buzgómócsing vagyok, de igyekszem ezt a szokásomat elhagyni. -kezdtem bele.
-Nem nagyon sikerült. -szólt közbe Shei.
Felpattantam.
-Tudom, hogy haragszol rám, de nem egy szardarab vagyok, amit a seggedből rántottak ki. Sok mindent eltűrök, de azt, hogy ilyen hangnemben beszélj velem, nem. -fakadtam ki. Shei lesütötte tekintetét. Valószínűleg bűntudat járta át egész lényét. Felsóhajtottam, majd visszaültem a helyemre. -Sajnálom. Nem így akartam bocsánatot kérni. Próbálok szépen és kifinomultan a kegyeidbe férkőzni, de te egy cseppet sem segítesz. -Sheila leült mellém, csakúgy mint Mia. -Figyelj! Pontosan tudom, hogy önző voltam. Csak magamra gondoltam mikor kutakodni kezdtem, de meg kell értened. Féltem. Vagyis félek...-alsó ajkamra haraptam.
-Mégis mitől? -két barátnőm egyszerre fordult felém.
-Attól, hogy egyedül maradok. Az utóbbi időben egyre inkább úgy érzem, távolodunk egymástól. Mikor megláttalak Collinnal a konyhába, egyszerre voltam csalódott és boldog. Örültem mert tudtam, Collin sose törné össze a szíved. Benne megbízom. Ugyanakkor, csalódott voltam. Nem benned csalódtam. Sokkal inkább magamban. Magamban, mert úgy éreztem, nem vagyok elég jó barátnő ahhoz, hogy egy ilyen titkot megossz velem. Hiába közeledtem az elkövetkezendő napokban, te egy szót sem szóltál. Ettől úgy éreztem magam, mint akinek egy darabját letépik. Mivel azt hittem, nem bízol meg bennem, én sem árultam el a telefonos zaklatót. Csak neked. -Miara pillantottam, ő pedig bólintott. -De tudod, hibát követtem el. Ezt egyszerűen nem tudom egyedül végigcsinálni. Hiába próbálom. Érzem ahogy körülöttem minden kártyavárként omlik össze. Olyan mintha egy tornádó közepén állnék. Ugyan szélcsend van, de bármelyik pillanatban megmozdlhat a vihar és én már ki is kerülök szélülre. Felkap, s kilóméterekkel odébb majd kitesz valahol. Nekem ez már túl sok. Pláne egyedül. Már megint önző vagyok, de szükségem van rád, rátok. -ismét feltekintek. -Szükségem van valakire akinek elmondhatom, miért rendeltem testőröket Daisy mellé, valamint valakire aki segít kitalálni, vajon Niall miért nem hív. -könnyeim a felszínre törtek. -Már kiskorunk óta legjobb barátnők vagyunk. Ti vettetek oltalmazó szárnyaitok alá, mikor ideköltöztem. Ha ti nem lennétek, fogalmam sincs, hol tartanék. Ti vagytok a fényes világítótorony életem hatalmas óceánján. Tudom, nyálasan hangzik, de igaz. Amim van azt csakis nektek köszönhetem. Nem akarlak elveszíteni benneteket. Egyszerűen nem élném túl. Az elmúlt napokat végigsírtam. Nézegettem a régi fotókat, videókat, amiket még egy-egy buli vagy kirándulás alkalmával készítettünk. A felszínre tőrt a sok közös emlék. Beleőrülnék, ha ennek most itt vége szakadna. Fogalmam sincs, mit éreztek, de én most végre kimondtam. És Shei, akár megbocsájtasz, akár nem, nekem örökké a legjobb barátnőm maradsz, pont mint Mia. Történjék bármi, melletted vagyok. Nem számít, mekkora ökörséget csinálsz. Én itt leszek. Egyszer megígértem nektek és be is tartom a szavam. Kiállok mellettetek amíg csak élek! -szipogtam. Az utolsó
szavak már nem igazán hallatszottak, de a lányok pontosan tudták, mit mondok.
 Mind a kettőjük szemében ott csillogtak a könnycseppek. Felhúztak a földről. Mia letörölte a nedvességet arcomról, majd Shei felé fordított. Zokogva borultam kikönnyezett szemű barátnőm nyakába. A pillanathoz Mia is csatlakozott. Ott sírdogáltunk egymás vállán. Egyből tudtam, mindent elrendeztünk. Végre. Lelkemről, mint súlyos láncok szakadtak le az aggódás és kétségbeesés bonyolult, felkavaró érzései. Pár percnyi megható összeborulást követően, sikerült átszellemülve visszatérnünk a melóhoz. Peter nem igen hagyott nekünk sok időt, ugyanis letámadott bennünket és a stúdióba terelt, akár a pásztor a nyáját.
 A hét első jó hangulatú próbáját tudhattuk ezek után magunkénak. Felemelő érzés volt végre nem feszültséggel telin érkezni, énekelni, majd távozni. Ismét nevetésünk töltötte meg a termet. Még Blakekel sem voltunk olyan gonoszak, mint általában. A tüske még mindig ott van szívembe, de az idő kezdi kimosni onnan. Már nem féregként tekintek rá. Sokkal inkább egy idegenként. Kezdetnek nem is olyan rossz. Ha azt akarja, hogy újra megbízzak benne, sokat kell még güriznie. Nem elég egy két jó szó. Másnál lehet elegendő ennyi, de nálam egy kicsivel magasabb a mérce.
 Az időt sikerült teljesen eldumálnunk, elénekelnünk, így csak három óra után vettem észre, mennyi is a pontos idő. Hirtelen beugrott, hogy Jeremyvel van egy találkozóm. Rövid elnézést kérés, illetve gyors búcsú után már kint is voltam az épületből, melynek lépcsőjén ott várt a kutyasétáltató ifjú. Széles vigyorral köszöntöttem.
  Felemelő érzés végre úgy beszélni valakivel, hogy nem akar kimagyarázni a bugyidból. Pontosan tudja, hogy Niallal vagyok. Remélem ezt a barátságot semmi sem szúrja el. Sem a paparazzók áradata, sem a telefonáló zaklatása, se semmi más, egyéb pletykára éhes tini. Már csak egy pletyka hiányzik az életemből és már szerepet is vállalhatnék a Gossip Girl forgatásán. Pontosan beleillenék az Upper East side botrányos életébe. Na de vissza a földre, mert már megint elkalandoztam.
-És hova is megyünk? -kíváncsiskodtam.
-Majd megtudod ha odaértünk. -Jeremy sejtelmesen elmosolyodott.
-Ha tovább faggatlak sem fogod elmondani, igazam van? -húztam el számat.
-Jól gondolod. -vágta rá azon nyomban. Elnevettem magam.
-Most te nyertél, de ne szokj hozzá! -törődtem végül bele.
  Vajon mit tervez? Miért titkolózik? Ááá utálom a titkokat. Niall is mindig ezt csinálja. Sose mond el semmi. Viszont valami azt súgja, ez egy kellemes meglepetés lesz. Remélem nem kell csalódnom. Az elég volt mostanra. Jelenleg csak boldog és szabad akarok lenni. Semmi mást nem szeretnék. Sheivel kibékültem. Talán sikerül a többi dolgot is helyre pakolnom. Hátha sínre kerül végre az életem...Nem ártana.
Mikor megérkeztünk, a szavam is elakadt. Körbenéztem. Egyszerűen nem hittem a szememnek.
 Te jó ég! Nem normális ez a srác annyi biztos. Egy hot dogért cserébe ilyet kapni, nem semmi. Tudja, hogy kell kárpótolni valakit. Bár lehet, kicsit túllőtt a célon. Ki tudja...

Béke vagy háború?

 Ahogy telnek múlnak a napok, úgy érzem minden összekuszálódik. Hiába próbálkozom bármivel is, Fortuna folyton kitol velem. Egyszerűen semmi sem jön össze. 5 nap telt el azóta, hogy Sheivel kiterítettük a kártyáinkat. És mi történt? Összevesztünk úgy, hogy azóta nem szólunk egymáshoz. Collinnal pont ugyanez a helyzet. Egy házban lakunk, mégis képesek vagyunk úgy elmenni egymás mellett, mintha idegenek lennénk. Szörnyű érzés. Már csak a gondolattól is összerándul a gyomrom. Ez az egész az én hibám. Kellett nekem belepofátlankodnom a többiek magánéletébe. Ha újrakezdhetném, tuti okosabban cselekedtem volna. De már mit tudok tenni? Ami történt, megtörtént. Akár tetszik akár nem, akárhányszor kérlelem istent, hogy tekintse ezt meg sem történtnek, már semmi sem fog változni. Bele kell törődnöm. Viszont még mindig fáj, hogy Sheila, aki állítólag a legjobb barátnőm, annyira sem bízott meg bennem, hogy legalább beavasson vagy elmondja a Zaynnel történt szakítás okát. Igaz, még mindig nem biztos, hogy szakítottak, ugyanis az újságok, sőt még a fórumok sem írtak erről semmit. Megkérdezhette volna Zaynt, de minden bizonnyal a koncertek most jobban lekötik, mintsem hogy az én kérdéseimre feleljen. Niallt is ki tudtam volna faggatni, csak az egyetlen hiba ott van, hogy az ügy kirobbanása óta nem beszéltem vele. Hiába hagytam tucatnyi, jó annyit azért nem, üzenetet, nem hívott vissza. Mintha valaki jól tüdőn rúgott volna. Annyira fájt. Félek, talán a távolság tényleg képes kettőnk közé állni? Bármi legyen is, meg kell ezt akadályoznom. Ha még őt is elveszítem, minden összeomlik. Egy kicsit sok ez így egyszerre. Vigyáznom kell. Aki sokat markol, keveset fog. Nem akarok így járni. Szép lassan, lépésről lépésre kell megoldanom a gondokat. Vegyük sorra. Itt van Sheila és Collin, David vagy valaki más és Niall ügye. Mivel Niall turnézik, a titkos hívogatómról pedig semmit sem tudok, először Sheivel történteket bogarászom ki. Nehéz lesz, de muszáj.
 Fölpattantam a fűből, majd kimásztam a jól megszokott, eldugott kis zugomból a Hyde parkban. A veszekedések óta minden nap kijöttem gondolkodni, zenét írni. A nap már alacsonyan járt. Ideje indulnom. Gondoltam, majd gyors léptekkel a kijárat felé siettem. Ahogy kiértem a park hatalmas, lenyűgöző kapuján, egy hot-dog árus mellett haladtam el. Amint orrom kiszagolta az ínycsiklandó illatot, gyomrom azonnal megkordult. Visszafordultam. Nem szoktam nagyon gyors kajákat enni, de aznap kivételt tettem. A forró és mennyei étellel kezemben folytattam az utam. Hátrapillantottam, mert mintha valaki a nevemet kiáltotta volna. Senki sem volt ott. Visszanéztem, de abban a pillanatban már össze is ütköztem egy éppen két kutyát sétáltató srácba. Vacsorám azonnal kirepült kezemből, pont az ebek elé, én pedig a földre huppantam. A fiú azonnal kezem után nyúlt és felsegített a földről.
-Jól vagy? -aggodalom ült ki szemeibe. Bólintottam.
-Persze. -leporoltam magam. -Én jól vagyok, de a vacsorámról ez nem mondható el. -tettem hozzá nevetve, miközben néztem, ahogy a két kutya gyorsan magába tömi isteni ételemet.
-Sajnálom. Mi lenne, ha kárpótolnálak? -ajánlotta.
-Mégis hogyan? -hajamba túrtam, majd leguggoltam a két kutyához, hogy megsimogassam őket. Nagyon barátságosak voltak.
-Mit szólnál egy pótvacsorához? -szemembe néz.
-De még a nevedet sem tudom. Így akarsz elhívni? -próbáltam komoly maradni, de kitört belőlem a nevetés.
-A nevem Jeremy. És ha nem tévedek, te pedig Lucy Alesha Pearl vagy, igaz? -szélesen elvigyorodott. Bólintottam. -The Dreamers egyik énekese és Niall Horan barátnője. -tette hozzá.
-Pontosan. Mi az? Még az életrajzomat is tudod?
-Szeretem az új számotokat. -bókolt. -Akkor most, hogy tudod a nevem és meggyőződtél róla, hogy nem perverz szatír vagyok, hajlandó vagy kárpótlásul eljönni velem vacsorázni, ebédelni vagy kávézni?
-Persze, de inkább maradjunk csak a kávénál. Tudod a fotósok meg ilyenek. Nem szeretném, ha félreértenék. Más sem hiányzik most nekem. -zavartan magyaráztam.
-Rendben. Nekem így is tökéletes. Akkor mondjuk holnap?
-Nekem tökéletes. Háromkor végzek a stúdióban, ha utána nekem megfelelne, akkor meg tudjuk szervezni. -mosolyodom el. Jeremy bólintott.
-Akkor holnap. Örülök, hogy személyesen is megismerhettelek Lucy. -intett búcsút, majd eltűnt a sarkon a két kutyával együtt.
 Valahogy sikerült mégis jókedvre derítenie valakinek. Jeremy. Hmm mintha már találkoztam volna vele valahol, csak azt nem tudom hol és mikor. Mindegy. Biztosan csak összekeverem valakivel. Előfordult már velem.
 Leintettem egy taxit, majd sietve hazamentem. Családi vacsi volt megbeszélve a mai napra, amit sikeresen le késtem. Legalábbis ezt hittem. Egy kicsit csalódott voltam mikor beléptem az ajtón és azt láttam, hogy még csak a terítéket pakolja Daisy, Jack és Collin. Anya barátja a nappaliban ült és Boomert simogatta. Nem tudom miért, de nem akartam csatlakozni. Valahogy olyan furcsának éreztem az egész helyzetet. Talán mert 5 nap óta ma este muszáj szembenéznem Collinnal? Vagy mert teljesen elszoktam attól, hogy egy férfi ül az asztalnál? Bármi is volt az oka, a gyomrom összerándult, ahogy a jól megpakolt asztalra terelődött tekintettem. Daisy amint észrevette, hogy az ajtóban ácsorgok, odaszaladt hozzám. Kissé maszatos kezeivel szorosan átölelte derekam. Leguggoltam hozzá, majd viszonoztam a gesztust. Hiába szorítottam magamhoz, egyáltalán nem múlt el a gyomorszorongató érzésem, sőt erősödött. Elengedtem kishúgomat, majd felfutottam a szobámba. Az ajtót magamra zártam. Kinyitottam az ablakot, hogy egy kis friss levegő áradjon be a helységbe.
 Mi ez az érzés? Egyáltalán miért érzem? Mintha sebezhető lennék. Azért mert egy férfi fog ülni az asztalfőn? Vagy miért? Sok év telt el azóta, hogy apa lelépett. Azt hittem, sikerült lezárnom magamban a történteket. Talán tévedtem? A lábaim és a kezeim remegnek. Ez normális? Bizonyára nem. Inkább örülnöm kéne, hogy végre valaki újra kezébe veszi a családot, de nem ezt érzem. Sebezhetőnek és gyengének látom magam. Nincs arra szükségem, hogy újra megtörténjenek az évekkel ezelőtti dolgok. Nem akarok ismét látleletet készíttetni a testemen sokasodó foltokról, sem az erdőben menekülni. Ebből elég volt egy alkalom is. Nem bírnám ki, ha Daisynek is át kellene ezeket élnie. Még kicsi volt, mikor ezek történtek. Semmire sem emlékszik. Szerencsére. Még csak az hiányzik, hogy ő is ilyen érzéseket, emlékeket tudjon magáénak.
Nagyot sóhajtottam.
 Össze kell szednem a bátorságomat. Ő nem apám. Nem fog megismétlődni a múlt. Azt nem fogom hagyni. Valahogy majd megakadályozom. De erre most nem szabad gondolnom. Jelenleg csak az a fontos, hogy anya boldog legyen. Amíg mosolyogni látom, nem számít semmi más.
 Fölálltam, majd lesiettem a földszintre, ahol már mindenki az asztalnál ülve várt rám. Kifújtam a levegőt, így szabadulva meg a rossz gondolatoktól. A helyem Collin mellett volt. Szuper! Gondoltam magamba.

Próbáltam mosolyogni, de inkább vicsorgás lett belőle, ezért nem erőltettem. Leültem a többiek közé. Megpróbáltam nem túl ellenségesnek tűnni. Mint mindig, anya most is gondosan előkészítette az ételeket. Régebben mindig együtt vacsiztunk, de az utóbbi időben, hogy a srácok itt voltak, illetve, én állandóan dolgoztam, ezek kimaradtak. Anya ezért ügyelt most kiváltképpen arra, hogy minden tökéletes legyen. A dolgokba az is közrejátszott, hogy a barátja, vagyis a leendő férje most először eszik úgy nálunk, hogy a családunk nagy része jelen van. Már csak a mama hiányzik, valamin Collinék anyukája.
 Az este nagyszerű hangulatban telt. Minden úgy ment, ahogy azt anya eltervezte. Minden király volt, azt a tényt leszámítva, hogy Collin mellett kell ülnöm és mégsem szólunk egymáshoz. Végig kerültük egymással a szemkontaktust, ami szemmel láthatóan a többieknek is feltűnt. Jack próbált bevonni minket a beszélgetésekbe, de nem járt sikerrel. Távolságtartóak maradtunk.
 Most viszont, hogy már a család nagy része nyugovóra tért, ideje beszélnem vele. Nem bírom tovább. Túl fontos a számomra, hogy egy ilyen kis hülyeségen gyilkoljuk egymást.
Halk léptekkel surrantam végig a folyosón, majd felmentem a lépcsőn még egy emelettel feljebb. A lendületem egészen az ajtóig vitt, ahol viszont megtorpantam. Torkom összeszorult, testem elnehezedett.
 Ilyen nehéz lenne a békekötés?
Ökölbe szorítottam tenyerem, majd finoman bekopogtam. Collin lágy hangja hívott be. Benyitottam. Az eddig nevetéstől hangos szoba, hirtelen elkomorodott. A levegő feszülté vált, elnehezedett. Éreztem, ahogy vállaimat ólomsúlyként nyomja. Nagyot nyeltem.
-Collin, beszélhetnénk? -remegő hangon szólaltam végül meg. A fiú bólintott.
 A teraszra néztem. Értette a célzást. Mind a ketten kisiettünk. Magunk mögött gondosan becsuktuk az ajtót. Egymással szembe ültünk le. Bár egy kicsivel könnyebben ment idekint a légzés, mégis a csomó még mindig a toromat szorongatta.
-Miért hívtál? -törte meg végül a csendet. Felsóhajtottam.
-Collin, figyelj! Én ezt nem bírom tovább, oké? Tudom, nem kellett volna belekontárkodnom a kettőtök kapcsolatába, de muszáj volt megtudnom. Te mit tennél, ha mondjuk egyik nap még Niallal látsz, utána pedig másvalakivel smárolnék? Te is ki akarnád deríteni a dolgokat, nem? -kezdtem bele bocsánat kérésembe. Collin elmosolyodott. Fehér fogai láttán egyből feloldódott a torkomat szorongató gumó.
-Örülök, hogy végre beismered a hibádat, de igazad volt. Tényleg kissé fura az ügy. Hidd el mi sem így terveztük. -zavartan a tarkóját vakarta.
-Ezt hogy érted? -vontam fel szemöldökeimet.
-Sheila és Zayn kapcsolata az utóbbi időben kissé megromlott...nagyon megromlott. A távolságot nem bírta szerelmük, ezért szakítottak. A részleteket én sem tudom. Amikor ez megtörtént, Shei változtatni akart külsején.
-A hajfestés. -vágtam közbe. Collin bólintott, majd folytatta.
-Amikor te elmentél és Jack a festéket vásárolta, beszélgetni kezdtünk. Rövid idő alatt sikerült közeli kapcsolatba kerülni. Ne értesd félre. Csak egy csók volt. Semmi több. -elnevettük magunkat. -Tudtuk, ha rájössz, kiakadsz, ezért titokban folytattuk, viszont te megláttál.
-És teljesen összekuszáltam mindent, mi? -szóltam ismét közbe. Collin ugyancsak bólintott. Elmosolyodtam, majd megöleltem. -Köszi, hogy ezt elmondtad. Azt hiszem ideje, Sheitől is elnézést kérnem. Már kezdenek hiányozni a szőke megnyilvánulásai. -tettem hozzá, majd visszamentem a szobámba. Ledőltem az ágyamra. A plafont kezdtem bámulni.
 Remélem Sheila is hajlandó lesz megbocsájtani. Collinnal könnyű dolgom volt, de Shei makacs típus. Sokáig képes haragot tartani. Azért csak megenyhül a szíve, nem? Elvégre a legjobb barátnője vagyok vagy mi a fene. Nem tarthatunk örökké haragot. Csak remélni tudom, hogy ő is így gondolja. Bizonyára már hiányoznak neki a gonosz beszólásaim, kissé nyers megjegyzéseim. Vagy nem? Mi van, ha tényleg ennyire megharagudott rám. Vége lesz a bandának? Nem azt nem élném túl. Bármi történjék is, a bandát valahogy össze kell tartani. Megígértem valakinek...

Sorry(n.r.)

 Sziasztok!
Sajnálom, hogy tegnap nem hoztam új részt, de egy két napos győri versenyen voltam és teljesen kifulladtam. Mind két nap 5-5 órán át rajzoltam. Áááá nem érzem az ujjaimat. Szóval, ma este már túl fáradt vagyok az íráshoz, de holnap amint tudom már jelentkezem is. Ígérem. :D Addig is várjatok türelemmel! ;)
xoxo,
Luca

Bizalom

 Mióta szemtanúja voltam Sheila és Collin csőrözésének, sokkal körültekintőbb lettem. Mind a kettejüket megfigyelés alatt tartom, ami egyedül egy kissé nehézkes. Viszont nem vonhatok be senki mást, míg nem vagyok biztos az ügyben. És jelenleg egy vékony kötésen táncolok. Egyik oldal azt suttogja, hogy csak félreértettem, míg a másik fél azt üvölti, hogy ezen nincs mit félreérteni. A szememre próbáltam meg

hagyatkozni, de az csalóka. Semmi jelét nem mutatják, hogy bármi is lenne közöttük. Talán csak jó színészek vagy tényleg megtévesztett egy érzékszervem? A híres megérzéseim, melyek általában bajba sodornak, teljesen felmondták a szolgálatot. ERROR! Mintha az exploreren akarnál valamit keresni. Bármilyen elméletet is dolgozok ki, valahol mindig megakadok. Pontosabban mindig ugyanoda lyukadok ki. Egyetlenegy dologra nem tudom a választ. Miért? Igaz ez egy kicsit így összetett. Szét kellene boncolnom ezt a kérdést. Így túl nehéz. Nincsen semmi nyom, amin elindulhatnék. Nem hívhatom fel csak úgy Zaynt és kérhetem számon. Az nagyon gáz lenne, pláne ha esetleg nem tud erről. Nem. Az ki van zárva. Shei nem csalná meg. Ebben biztos vagyok. Jobban mint abban, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Hiába agyalok, nem jövök rá a megoldásra. Mi a franc történt kettejük között? Mármint Zayn és Sheila közt. És miért nem mondja el? Nem bízik bennem? Valami rosszat mondtam? Megbántottam vagy mi? Én mindig elmondok mindent...majdnem mindent....mindent ami fontos és őket is érinti. Azokról be szoktam számolni. 

A gondolatmenetem kellős közepén szólalt meg telefonom. 

 Rejtett szám. Szuper. Vajon ki lehet az? 

Felsóhajtottam, majd felvettem. 

-Halló? -hiába szóltam bele, nem jött válasz. -Hallom, hogy szuszogsz a másik oldalon, szóval ha már felhívtál vedd a bátorságot és nyökögj ki legalább egy helló-t! -fakadtam ki. Nincs túl jó kedvem és amúgy is utálom, ha valaki szórakozik velem. 

-Helló Lucy! -a titokzatos idegen megfogadta tanácsom. 

-Ki vagy és mit akarsz? -azonnal a tárgyra tértem. 

-Kilétem egyenlőre maradjon rejtve, de célom publikálom. -elnevette magát. -Hogy tetszik eddig a játékom? 

-David, ha megint te szórakozol...

-Akkor mi? -vágott szavamba. 

-Már mondtam. 3,6 másodpercembe telik értesíteni a zsarukat és téged a dutyiba küldeni. Ha el akarod ezt kerülni, jobb lenne, ha leszállnál rólam. Kezdek agygörcsöt kapni az állandó zaklatásaid miatt. -hadartam el határozottan. 

-De nem azt mondtad Davidnek, hogy nem jelented fel? Képes lennél megszegni az ígéreted? -hergelt. 

-Várjunk! Ha te nem David vagy, akkor mégis ki? Egyáltalán honnan tudsz arról, hogy mi mit beszéltünk? -kezdtem összezavarodni. 

-Ki tudja? Lehet mégis ő vagyok, de az is, hogy nem. Ez a jó az egészben. 

-Nekem kell kitalálnom a megfejtést. -szóltam közbe.

-Pontosan. Ez csak egy játék. -halk kacaj hallatszott. 

-Mit kapok, ha nyerek? 

-Az legyen meglepetés. Először rá kell jönnöd, vajon ki vagyok. David, esetleg egy eddig ismeretlen srác vagy valaki a baráti körödből? -felelte kétértelműen. 

-És mi van, ha rossz a megfejtésem? -vetettem fel. 

-Akkor egy ártatlan fogja letölteni a nekem kiszabott büntetést, míg én folytatom a játékom. 

-Honnan tudjam ki vagy? Akárki lehetsz. -reménytelennek éreztem az egész felvetést. 

-Az már a te bajod, de vigyázz! 

-Ugyan mire? -kérdeztem azon nyomban vissza. 

-Az állóvizet könnyű felkavarni. -adott utolsó választ, majd letette. 

  Ez meg mi volt? Komolyan nem is jöhetett volna jobbkor. Elvégre csak Sheila ügyét próbálom kibogarászni, ami nem nehéz tényleg. Ehhez most csatlakozott egy másik rejtély. Egy srác titka, akiről az ég egy adta világon semmit sem tudok. Egyre kevésbé hiszem azt, hogy ez David. Az ember nem változik meg. Pláne nem 2 perc leforgása alatt. Legalábbis magától nem. Ideje lesz megtudnom az igazat. Kezd elegem lenni ebből a kérdőjeles helyzetből. 

A mobilomért nyúltam. Gyorsan kikerestem Sheila nevét. Már pont csörgetni kezdtem volna, mikor megakadtam. 

 Biztos jó ötlet ez? Lehet nem kéne belefolynom. 

Megnyomtam a gombot. Shei telefonja kicsöngött. 

-Halló? -szólt bele barátnőm. 

-Szia Shei! Beszélni szeretnék veled. Át tudnál jönni? -azonnal a tárgyra tértem. 

-Persze máris megyek. Valami gond van? -aggodalom remegtette hangját. 

-Nem. Vagyis nem tudom. Remélem, nem. -kicsit habozva feleltem. 

-Értem. Azonnal ott vagyok. Szia! -kinyomta. 

Lefutottam a nappaliba, hogy Collint itthon tartsam. 

  Nem érdekel, Jack mit talált ki. Most itt marad és pont. Legalább ezt le szeretném zárni. Csak annyit szeretnék tudni, együtt vannak vagy sem. Amint megkapom a választ, már áldásomat is adom. Collin jó srác. Nem bántaná meg Sheit. Legalábbis ajánlom neki. Különben jobb ha retteg. 

A telefonálás után körülbelül 5-10 percen belül már meg is jelent a kis fekete EMO csaj. Arcán az aggodalom és a félelem egyszerre tükröződött. Odafutott hozzám, de még mielőtt bármit is mondani tudott volna, leültettem. Épp úgy, ahogy Collint is. 

-Bizonyára kíváncsiak vagytok, miért hívtalak ide benneteket. -bólintottak. -Mert egy kérdésem lenne. -felsóhajtottam. -Van köztetek valami vagy sem? -azonnal összenéztek. Shei szemei elkerekedtek, ahogy Colliné is. 

-Lucy, nem tudom, miről beszélsz! -mentegetőzött barátnőm. 

-Pár napja láttalak titeket csókolózni. -vágtam vissza. 

-Minket? Az ki van zárva. -próbált hazudni. Sikertelenül. 

-Nem tudom mi fáj jobban. Az, hogy ennyire ostobának tartotok vagy, hogy egyáltalán nem bíztok meg bennem. -leültem a fotelbe.

-El akartuk mondani, de...-Sheila Collinra nézett. 

-De mi? Ki akadályozott meg benneteket? -forgattam szemeim. -Azt hittem bízunk egymásban. Elvégre barátok vagyunk, sőt szinte testvérek. -tettem hozzá. 

-Úgy csinálsz mintha te mindent elárulnál. -csattant fel. 

-Mire gondolsz? -fürkésztem ideges tekintetét. 

-Nekem miért az újságból kellett értesülnöm, hogy valaki zaklat téged? -elővette a napilapot és elém dobta. Felsóhajtottam. 

-Szóval már mindenki tudja. Király. -tekintetem újra barátnőmre irányult. -Azért nem meséltem erről, mert nem komoly. Pár hívás és kész. Túlreagálták. -közelebb léptem hozzá. -Zayn tud erről? -szemébe néztem. 

-Szakítottunk. -egyenes választ adott. -De miért érdekel ez téged? 

-Mert próbállak megvédeni, ha nem vetted volna észre. 

-Igen? Mégis mitől? -értetlenkedett. Felsóhajtottam. 

-A rajongóktól, akik szemében ez a következőképpen fog látszódni: te összejöttél egy másik sráccal és ezáltal összetörted Zayn szívét. Ergo megutálnak. Hidd el, nem akarsz gyűlölködő leveleket kapni. -fejtettem ki. 

-Az én életem. Azt csinálok amit akarok és örülnék, ha nem szólnál folyton bele. Törődj a saját dolgoddal! -ideges hangnemre váltott. 

-Csak segíteni próbálok. 

-De ne segíts! Megoldom egyedül is. -vágta rá. 

  Szavai futótűzként égették végig szívem. Nagyon fájt ezeket hallani. Nem is bírtam tovább. Sarkon fordultam és amilyen gyorsan csak tudtam futottam. Csak futottam. Fogalmam sem volt, hova. Valahova el. Mindegy. Minél messzebb, annál jobb. Lábaim ösztönösen a törzshelyemre vittek. Pontosabban arra a helyre, ahol minden bajomat kibőgtem magamból. Egy kis eldugott szeglet a Hyde parkon belül. Egy régi bokrot kivágtak és annak a helyén szoktam mindig tábort verni. Mindenhonnan bokrok és fák határolják, így senki sem lát. Teljesen egyedül tud maradni az ember. Ott legalább ki tud szakadni egy kicsit ebből a nyüzsgő világból. Néha csak ennyi kell. Semmi más. 

Lefeküdtem a fűbe. Érzetem, ahogy a lágy szellők hűsítik kisírt szemeim. Ahogy a puha fűszálak megcsiklandozták a bőröm. Olyan kellemes volt. Néha az ember már nem bírja és a legapróbb dolgokon is képes kiborulni. Velem is pontosan ugyanez történt. Túl sok minden nehezedett egyszerre rám. Már a légzés is nehezemre esett. Úgy éreztem, egyedül vagyok.

 Niall elment, Mia is elfoglalt a családja miatt. A nagybátyja megint eljött látogatóba. És itt van Shei. Egész eddig azt hittem, hogy rá támaszkodhatok, de ez az egész hirtelen jött. Olyan mintha gyomorszájon rúgtak volna. A fájdalom szép lassan elmúlik, de a foltja még jó ideig ott marad. 

 Előkaptam a mobilom. Niallt hívtam. Úgy érzetem ha most nem beszélhetek valakivel, becsavarodok. 

-Szia itt Niall...

-Szia Niall! -köszöntem, de csak utána jöttem rá, hogy a hangrögzítője szólalt csak meg. Felsóhajtottam. -Szia Niall! Hiányzol. Gondolom próbán vagy és azért nem tudod felvenni a telefont. Csak meg akartam kérdezni, hogy vagy. Nagyon hiányoznak a beszélgetéseink, ezért ha tudsz, hívj vissza. Kezdenek összedőlni felettem a dolgok és a tanácsodra lenne szükségem. Jelenleg te vagy az egyetlen akivel meg tudom ezt beszélni. Tudod mit? Felejtsd el! Biztos neked is meg van a magad baja, nem hiányzik még hozzá az én nyavalygásom is. Mindegy. Hiányzol. Szeretlek! Szia! -kinyomtam. 

 Na jó ez még annál is gázabb volt, mint aminek először gondoltam. Mi történt velem? Egyszerűen semmi sem jön össze. Úgy érzem, nemsokára be fog temetni a lavina. Ha viszont ez megtörténik, nincs senki aki ki tudna menteni...

Lehull a lepel?

 Egy fárasztó munkával teli nap után nincs is jobb, mint egy nagy kád forró vízben ázni, kényeztetni a bőröd. Én is így gondoltam. Egészen a fürdőszoba ajtajáig jutottam, mikor rá kellett ébrednem, hogy jelenleg a két unokatesómmal, a húgommal, anyával és a barátjával osztozom egy fürdőn. Lehetetlen, hogy az ember akár csak öt percre is egyedül legyen.
A fürdő helyett inkább a szobámba vettem az irányt. Táskám egy nagy lendülettel az ágyam mellé dobtam. Boomer ezt azonnal játéknak hitte, így a szájába vette és büszkén cipelte végig az egész lakáson. Eleinte nem törődtem vele, de mikor rájöttem, hogy azt a táskát mennyi ideig kerestem, a kutya nyomába eredtem.
-Boomer, gyere vissza! Hozd ide! -kiabáltam utána. Minden bizonnyal élvezte eme furcsa játékot.
   Ráférne egy kutyaiskola. Nem inkább kihagyjuk. Nincs arra időm, hogy még őt is cipeljem hetente többször is suliba. Épp elég az, hogy minden nap a stúdióban vagyok. Peter átcsapott rabszolgahajcsárrá. Egész álló nap énekeltünk. Azt hiszem, a hangszálaim kezdenek elkopni. Már lassan a nyelés is fájdalmassá válik. Nagyon nem örülök ennek. A hangom nélkül csak egy arc vagyok a tömegből, akire senki sem emlékszik. Hangszalagjaim nélkül csak egy nagyravágyó senki vagyok. London hatalmas. Itt nem túl egyszerű kitűnni a tömegből. Ha valamit el akar itt érni az ember, ahhoz ordítania kell. Különben süket fülekre talál szava. Viszont vigyázni kell, mennyire hallatjuk magunk. Ha túl hangosan kiabálunk, könnyen be is rekedhetünk. A hírnév együtt jár a gyűlölettel, megvetéssel is. Sajnos ezt a kettőt nem túl egyszerű elhatárolni. Sosem tudhatod, ki miért szeret, ha egyáltalán szeret. Bármi megtörténhet. Egy aprócska titok ami kiderül és huss. Ami egykor a lábad előtt hevert, most megpróbál összenyomni. Erről szól az élet. Egyesek átgázolnak rajtad, míg mások mosolyogva felsegítenek. Ez esetben csak annyit tehetsz, imádkozol, hogy az a mosoly valódi legyen. Manapság egyre több mosolyról derül ki, hogy csak egy rossz álca volt. Az emberek csalódást okoznak. Itt van például David. Egyik pillanatban még lehet vele beszélni, a másikban már fenyeget. Mi történt? Egyáltalán minek kellett megtörténnie? És miért velem? Irányítja valaki? Á nem. Túl sok krimit nézek és kezdek becsavaródni tőle úgy látszik. Bármi is legyen az oka ki fogom deríteni. Ha ehhez viszont be kell szállnom a játékba, hát legyen. Állok elébe. Daisyt és anyát már bebiztosítottam. Nekik nem eshet bajuk. Shei és Mia mellett is ott vannak a testőrök. Collin és Jack képes magára vigyázni, ahogy én is. Egy testőrség csak visszafogna. Nem tudnék rendesen kémkedni. Úgy viszont nem túl izgi. Rengeteg infót sikerült szereznem Davidről így már nekem is megvannak az ütőkártyáim, melyeket csak a legvégén, vagy vészhelyzetben vetek be.
 Amint visszatértem a földre mély gondolataimból, valamint sikerült megszereznem a táskát, melyet Boomer rágókának nézett, visszasiettem a szobámba és ledőltem az ágyamba. Úgy éreztem semmi erőm nem maradt. Pedig még csak 4 óra.
 Te jó ég. Átváltozom egy szobanövénnyé. Négy óra és máris hulla vagyok? Hova lett a régi pörgős énem? Ja megvan. Peter áthajtott rajta egy kamionnal. De azt hiszem, ideje lesz összerakosgatni a darabkákat. A londoni éjszaka már sóvárog utánunk. Bár még nem lőtték fel a pizsamát és nem jöttek elő az éjszaka vad és gazdag démonjai, már most is rimánkodik utánunk a legismertebb szórakozóhelyek valamennyije. Nem lehetek olyan szívtelen, hogy megfosztom ezen örömtől őket. Amúgy is a paparazzók a végén még megunják a szakmájukat.
 A szekrényem elé ugrottam, majd szorgosan keresgélni kezdtem. Rendesen belemásztam már a kis akasztós bútordarabba, mikor megcsörrent a telefonom. Röplabdás hagyományként vetődtem. Igaz az ágyamra és nem a parkettára, de a mozdulat megvolt.
-Halló? Lucy Pearl beszél. -szóltam bele nevetgélve amint megláttam a tárcsázó számát.
-Nagyon reméltem, hogy nem valaki más veszi fel helyetted. Szia Kicsim! -romantikus hangon kedveskedett Niall.
-Neked is szia, de ezt most hagyjuk! Inkább mesélj! Milyen New York? -faggatóztam lélegzet visszafojtva.
-Egyszerűen csodálatos, bár egy kicsit hatalmas. London semmi hozzá képest. Az egyetlen dolog van ami miatt nem kap 10 pontot. -titokzatosan elnyújtotta az utolsó szótagot.
-Mégpedig?
-Azért, mert te nem vagy itt. -kisebb hatás szünet után folytatta mondandóját. Ráharaptam az alsó ajkamra. És még, hogy a szőke hercegek nem léteznek.
-London is üres nélküled. Annyira hiányzol. -az ablakomhoz mentem. Megpillantottam Sheilat, hogy éppen bejön hozzánk. Ez fura nem szólt, hogy jön.
-Nem sokára itt az esküvő és arra haza fogok menni. -hallottam, ahogy elmosolyodik.
-Ígéred?
-Ígérem! -vágta rá gyorsan és határozottan. -Sajnálom, de most mennem kell, mert nem sokára kezdődik a próba. -magyarázkodott.
-Persze. Semmi gond. Menj csak. Majd még beszélünk. Szeretlek Szöszi!
-Én is téged Kicsim! Alig várom már, hogy újra megölelhesselek.
-Már én is. -nevettem el magam, majd kinyomtam a telefont.
  Bár nem tartott tovább az egész 50 másodpercnél, mégis egy apró dolog képes teljesen feltölteni. Pont erre volt most szükségem. Egy jó kis romantikus beszélgetés Niallal. Az utóbbi időben ez már úgyis kimaradt. Mióta itthon volt egyszer sem beszéltünk. Hívtuk egymást, de olyankor a másik mindig el volt foglalva. Végre tudtunk egymásra időt szakítani. Szuper! Na de most váltsunk fontos témára! Nem mintha ez nem lenne az, de most másra gondolok. Melyik ruhát vegyem fel? A lilásat vagy a kékeset? Komoly dilemma. Na jó, most már tényleg komolynak kell lennem. Szóval, mit keres itt Shei. Pontosabban, miért nem szólt vagy jött fel? talán valamit titkol? Hmmm a titkok nem megengedettek a legjobb barátok között. Azon nyomban ki kell derítenem mi folyik itt! Mióta vagyok én ilyen kíváncsi teremtmény? Ja megvan. Mióta 30 fotós liheg a nap 24 órájában a nyomomban. Igen. Valószínűleg ez válthatta ki belőlem. Bármi is volt kihozta a paparazzo énem.
Halkan lopakodtam végig a folyosón. Mintha egy akciófilmbe szerepeltem volna.
 Mázli, hogy nem parkettás a lakásunk. Tuti, hogy most kezdene el nyikorogni. Főleg amilyen mázlista vagyok.
A lécsőhöz érve körbepillantottam. Alaposan szemügyre vettem a területet. Pár percig csak füleltem, hátha meghallok valami neszt. Sikerült is. Halk nevetésre lettem figyelmes. Sheila és Collin összecsengő kacaja volt. Furcsa volt Collin jellegzetes nevetését nem Jackével hallani. Lassan elindultam a lépcsőn lefelé. Még a lélegzetemet is visszafojtottam, mert az túl hangos. Lábaim remegni kezdtek, ahogy közeledett a cél. Amint leértem a falhoz simultam. A hangok a konyhából jöttek. Óvatosan próbáltam odasettenkedni. Benéztem, hogy felmérjem a helyzetet. Bár ne tettem volna. Vannak titkok, amelyek nem véletlenül azok. Shei karjai Collin nyaka köré csavarodtak. A srác óvatosan megpecsételte Shei száját, amit pár hete még Zayn tartott nagy becsben. Hátrálni kezdtem. Továbbra is halkan, de már a sebességgel nem törődve rohantam fel a szobámba.
 Miért vagyok ilyen feldúlt? Mi volt ez az egész? Sheila megcsalja Zaynt? De miért? Egyáltalán nekem miért nem szólt erről senki? Hova lett az őszinteség? Na jó ez egy kicsit sok kérdés egyszerre. Le kell nyugodnom és higgadtan végig kell gondolnom az egészet.
Egy lapot és egy tollat kaptam a kezembe. Kimásztam az ablakomba. Ott mindig megnyugszok és segít tisztán átlátni a helyzetet.
 Akkor összegezzünk! Jelenleg 2 dolgot kell mindenképpen megfejtenem. Első, Shei miért lógott Collin ajkain?! Kettő, David mit akar?! Ha ezt a két dolgot sikerül megfejtenem, felcsapok paparazzónak. Na jó inkább nem. Akkor vissza az eredeti témára. Az első, hogy Sheila ügyét kibogozzam. David tud várni pár napot...remélem. Szóval amiket tudunk: Sheila pár nappal ezelőtt még Zaynnel beszélt, mos viszont már Collinnal smárolt. Nem hiszem, hogy megcsalná. Az nem jellemző rá. Szakítottak volna? Arról miért nem szólt? S nem az a fajta lány, aki egy vállrándítással túl van egy fiún. Nem értem. Mi a franc történhetett kettejük között, hogy ide jutott a kapcsolatuk? Muszáj lesz kiderítenem. Nem nyugszom, míg rá nem jövök az igazságra.
Hirtelen megcsörrent a telefonom. Egy üzenet. Ahogy elolvastam, félig meddig örültem. Egyik felem izgatott lett, míg a másik dühös.
 David is feltűnt a színen. Egyszerre két ügy? Akkor ideje lesz kutatnom. Bármi titok eddig a sötétben bujkált, most megtalálom. Sosem lehet tudni, honnan indulnak a szálak és ki a bábmester. Először Sheila, majd David vagy bárki is legyen....

Blöff?

Amint odaértem már a padon várt a titkos üzenőm. Mögé álltam.
-Mit akarsz? -zord hangon kérdeztem.
A srác hátrafordult. Arcán önelégült vigyor helyezkedett el. Amint megpillantottam mintha a gyomrom tartalma a külvilágba kívánkozott volna.
-Én is örülök neked. És igen jól vagyok, kösz a kérdést. -próbált viccelődni. Nem sok sikerrel.
-Nem beszélgetni jöttem. Csak annyit mondj, miért hívtál ide és már megyek is.
-Hova sietsz ennyire? Csevegjünk egy kicsit. A múltkor úgysem volt rá alkalmunk. -a padra nézett, majd rám. Értettem a célzást, de nem mentem bele.
 Persze majd pont mellette fogok ülni. Mit gondol ki ő?
-Igen akkor tényleg nem volt rá időnk. Várj! Ez kinek is a hibája? Hadd gondolkodjam. Ja megvan. A tiéd. Túlságosan is lefoglalt, hogy átszínezd a testem a kék különböző árnyalataira. -rántottam meg a vállam.
-Lucy figyelj! Sajnálom. Elvesztettem a fejem. Bocsánatot szeretnék kérni. -kezem után nyúlt, de én azonnal elkaptam.
-Megvolt? Mert ha csak ennyi, akkor mennék is. Sheila haját még helyre kell hoznom. -flegma hangon közöltem a tényeket.
-Kérlek adj még egy esélyt! Veled szeretnék lenni. -megfogta a csuklóm. Megpróbáltam elrántani, de nem engedte el.
-David, köztünk nincsen és nem is lesz semmi. Fogd fel ezt végre! -összeráncoltam a homlokom.
-Nem, míg újra nem leszel a barátnőm! -emelte fel a hangját.
-Most az egyszer elmagyarázom. Megpróbálom lassan. Jól figyelj! -szemébe néztem. -Én már nem érzek irántad semmit. Rendesen elrontottad azzal, hogy megcsaltál. De tudod, ezt köszönöm. Ez ébresztett rá, hogy már réges-régen nem érzek irántad semmit. Jelenleg boldog vagyok és szeretem Niallt. Neked is tovább kell lépned! -biztató mosolyt küldtem felé, majd elindultam hazafelé.
-Ha nem leszel a barátnőm, nem tartom be az ígéretem. A kis Daisy bánná. -kiabált utánam. Azonnal visszafordultam.
-Még van képed fenyegetőzni? -mélyen szemébe néztem.
-Csak egy utolsó esélyt kérek. -megsimogatta az arcom, de leütöttem magamról.
-Akkor én is így fogok veled tárgyalni. -keresztbe fontam a karjaim. -Ne érj hozzám, világos?
-Lucy, kérlek...
-Nem! -vágtam a szavába. -Most én beszélek és te hallgatsz! Nézz csak körbe! Ott, ott ott és ott is egy-egy testőr figyel minket. Csak egyetlen egy szavamba kerül az, hogy idejöjjenek és elvigyelek, úgyhogy én a helyedben vigyáznék a kezeddel. -néztem körbe. Ő is ezt tette. Kezét elhúzta.
-Csak blöffölsz!
-Próbáljuk ki. Üss meg! Ha blöffölök egy újabb folttal gazdagodok, de ha nem...A te gondod. -mosolyodtam el ördögien.
-Mióta vagy ilyen? -húzta fel egyik szemöldökét David.
-Mért nem tetszik? Bocsi, de nem hagyom, hogy többet zsarolj!
-De én nem zsarollak. -ellenkezett.
-Ó tényleg? Akkor az üzenet nem az, mi? -flegmán szóltam.
-Félre érted. -mentegette magát.
-Tényleg? Persze minden bizonnyal. Elvégre mindenki máshogy értelmezné azt a mondatot, hogy "Ha nem jelentesz fel, nem bántok senkit." -ismét keresztbe fontam a karjaim. Lesütötte tekintetét.
-Nem ezt akartam.
-Nem? Talán csak meg kellett volna húznod magad! A londoni lányok 90%-ának lógsz minimum egy szívességgel. Már egy csomó lányra rámásztál és nem egyet ütöttél már meg. Viszont ezek a lányok félnek tőled, így egy ilyen SMS után összepisilték a kis csipkés bugyijukat. Bocs, de én nem. Már nem, hogy miért? Fogalmam sincs. Talán csak a napsütés teszi. Nem tudom. De tetszik ez az egész.
-Ez nem így van! -szállt velem vitába.
-Ezzel a többi libát etesd kérlek! Pontosan tudom, miért léptél le annak idején. -éppen mentegetőzni kezdett volna, de nem hagytam neki. -Tudom, hogy egy szállodatulajdonos lányára másztál rá, mikor világát nem tudta. Szóval nem kell itt az ártatlant adni! Kérlek, kímélj meg! Most pedig elmegyek. -sarkon fordultam.
-Várj! -kiabált utánam.
-Ezt már egyszer eljátszottuk. -nevettem el magam, majd vállam fölött visszanéztem. -Mi van?
-Akkor most mi lesz? Velünk, vagyis velem? -kétségbeesett pillantásai hamar elértek hozzám. Igaz, szívemet nem igazán hatották meg.
-1. nincs olyan, hogy velünk vagy, hogy mi! 2. röpke 3,6 másodperc alatt lesittelnélek, de még mindig itt vagy. Vedd úgy, hogy ez volt az utolsó figyelmeztetés. Szállj le rólam, a családomról és a barátaimról. Lehet jobb lenne, ha megint elmennél egy táborba valahova Európába. Mire visszajössz talán lenyugszanak a kedélyek, de nem ígérhetek semmit. -újra utam irányába fordultam.
-Köszi Lucy! -kiabált utoljára utánam. A kezemet meglegyintettem.
  Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz. Igaza volt a csajoknak, egy kis önbizalom csodákra képes. David nem az akinek mutatja magát. Igaz, hirtelen haragú, de nem rossz srác. Néha vissza kell rántani a földre. Ezt viszont a legtöbben nem merik megtenni. Pókereznem kéne. El sem hiszem, hogy tényleg bevette a testőröket. Ennyire könnyű lenne átverni, vagy csak én hazudok ilyen jól? Ki tudja. A lényeg, hogy többet nem kell tőle tartanom. Mintha más ember lennék. Nem gondoltam, hogy képes leszek szembenézni vele, pedig sikerült. Legközelebb talán majd a többi felém tornyosuló falat is ledöntöm. Egy új élet vár rám már érzem. Lehet, hogy a videóklipp tette. Mindegy. Bármi is volt, jókor jött. Így legalább Daisy is biztonságban van. Őszintén, őt féltem a legjobban. Még nem képes magát megvédeni és nem fizikai erőszakra gondolok. Könnyű befolyásolni, mert még alig látott bármit is a világból. Számára a világ tökéletes. Ez így van rendjén. Ő ezt hiszi, én pedig megpróbálom ennek a látszatát kelteni. Igaz, néha kicsit nehéz. Gyakran ütközöm kihívásokba, de ettől olyan jó.
 A telefonom hirtelen megcsörrent. Rejtett szám.
-Halló? Ki az? -kíváncsian szóltam bele.
-Az előbb te nyertél, de még nincs vége. Meggondoltam magam. Inkább harcolni fogok érted. -halk kuncogás hallatszott.
-Ki beszél? David te vagy az? -körbe néztem, hátha még a közelben van.

-Talán. Úgy döntöttem, mégis akarlak. Szóval az üzenet amit küldtem, újra érvénybe lépett. Amíg nem szólsz a zsaruknak, Daisy rendben lesz. -fenyegetőzött.
-Ezt már megbeszéltük. Ha nem hagysz békén, szólok a rendőrségnek. Majd ott találkozunk. -vettem fel a stílust.
-Ismersz. Ez nem használ. Vagy engedsz, vagy ráfázol. A te döntésed. Csak annyit mondok, hogy a játék elkezdődött. -elnevette magát, majd kinyomta.
 Ez meg mi volt? Az előbb még teljesen másképpen beszélt velem. Kell egy terv, de nagyon gyorsan. Meg pár testőr is. Mintha David egy másik énje bukkanna néha fel. Mikor a rendes, emberi Daviddel beszélek, képesek vagyunk tisztázni a dolgokat. Viszont, mikor ez beszél, köpni-nyelni nem tudok. Miért van ez? A hideg is kiráz tőle. Na jó. Le kell nyugodnom. Csak szórakozik velem és kész.
 Amilyen gyorsan csak tudtam hazarohantam.
-Sziasztok! Megjöttem. -kiáltottam fel az emeletre, ahonnan halk nevetés szivárgott le. Legalább itt minden rendben van. Felmentem a fürdőbe. Collin, Jack és Shei ott ültek a földön, kezükben egy-egy pohár pezsgő. Sheila haja szerencsére ismét visszanyerte eredeti színét. Hatalmas kő esett le a szívemről. Felpattant, majd megölelt.

-Sikerült elintézned? -kíváncsiskodott, miközben nekem is töltött.
-Mit? -ráncoltam össze homlokom.
-Ami miatt olyan hirtelen el kellett rohannod, hogy még a hajamat sem festetted át. -húzta száját S.
-Ja azt! Persze. Mindent elintéztem. -nevettem el magam, majd csatlakoztam a körhöz.
   Igen elintéztem. 10 perccel ezelőttig én is ezt hittem. De ahogy a mellékelt ábra is mutatja, nem sikerült. David ismét nyeregben érzi magát, én pedig a padlón. Persze most ott ülök, de nem így értem. Nem tudom mi történt vagy hogy miért?! Mi változott olyan hirtelen? Előjött a híres-neves férfiönérzete? Kötve hiszem. Bármi is volt, muszáj fölé kerekednem, vagy betemet maga alá. Onnan viszont nincs kiút, bárhogy is próbálkozik az ember...

Festés

 Éppen az ágyamon feküdtem, mikor Shei váratlanul berontott. Egészen addig olyan érdekfeszítő dolgokon tanakodtam, mint például, hogyan dobjam fel a szobám dekorációját, kezdjek-e valamit a hajammal. Meg persze azon, hogy Niall vajon mikor jön újra haza? Igaz, két nap telt el azóta, hogy újra útnak indultak, de már most hiányzik. Minél többször látom, annál fájdalmasabb a búcsú. Furcsa nem? Először azt gondoltam, majd az idő előrehaladtával egyre könnyebben válok meg tőle, de ez nem így van. Sajnos időről-időre jobban belemarkol a szívembe a fájdalmas viszlát szó. Viszont ami jó, sosem unatkozom. Mióta kiadtuk az első saját dalunk, mindennap dolgozunk...majdnem mindennap. Ma kivételesen szabadok vagyunk, úgyhogy irány az éjszaka. Újra át akarok menni bagolyba.
Visszatérve, szóval az ágyamon heverésztem, mikor Sheila kis híján rám törte az ajtót. Ijedtemben megugrottam az ágyamon.
-Szia Shei! Minden rendben? -óvatosan közeledtem a lihegő lányhoz.
-Persze, csak a segítségedre lenne szükségem. -felelte levegő után kapkodva. Az ágyhoz vezettem, hogy le tudjon ülni.
-És miben kérsz segítséget? -puhatolóztam.
-Ebben! -a táskájából egy doboz hajfestéket vett elő, majd a képembe tolta. -Fesd be a hajam!...Kérlek! -vigyorgott angyalian.
-Öhm...biztos jó emberhez jöttél? Mia már csinált ilyet, én viszont....-beletúrtam a hajamba.
-Mia nincs otthon. Őt kértem volna meg, de így te maradtál. -rám kacsintott. Hirtelen nem tudtam, ez bók vagy mi. -Nem olyan nehéz. Menni fog! -győzködött.
 Felsóhajtottam.
-Na jó, de előre szólok, nem vállalok felelősséget. -keresztbe fontam karjaim.
-Köszi! -Shei a nyakamba ugrott, majd szorosan magához ölelt.
  Nagyon rossz előérzetem van. Vásznon vagy lapon én szívesen elfestegetek, de valaki haját befesteni...Nem tudom. Lehet bölcsebb döntés lett volna, ha inkább fodrászhoz megyünk. Viszont most már belementem, nem hátrálhatok meg. Jaj, ha ezt elszúrom, Sheila örökre megutál majd. Bárcsak itt lenne most Mia. Egy laza mozdulattal ezt átsöpörném az ő asztalára. Ez történik, ha kedves próbálok lenni. Olyanokat vállalok be, amikhez nem is értek. Na jó. Nem festem az ördögöt a falra. Csak nem lehet olyan bonyolult. Elvégre csak szimplán rá kell kenni és kész.
 Lefutottunk a földszintre, ahol Jack és Collin éppen TV-t néztek. Valamilyen focimeccset.
-Mennyi az állás? -érdeklődött Shei. Collin felnézett rá, majd elmosolyodott.
-3-2. -egyenlőre mi vezetünk. -Csak nem foci rajongó vagy?
-Most lebuktam. -nevette el magát mindhárom.
A konyhába mentem, hogy elővegyek valamilyen kikeverésre alkalmas tálat. Röpke 10 perces aktív keresés után rátaláltam egy a célra tökéletesen megfelelő, már használaton kívüli műanyagra. Időközben Boomer
vagy háromszor fellökött. Viszont pár, számomra fárasztó lökés után, odébbállt és a srácok terrorizálásába kezdett. Sheila 1000 wattos mosollyal foglalt helyet a már előre kikészített széken. Felsóhajtottam. Gyorsan összeöntöttem az alapanyagokat, amiket a dobozban találtam, majd alaposan elkevertem.
-Készen állsz? -félve kérdeztem. Igaz, tudtam a választ.
-Persze. -nevetgélt.
Barátnőm vállára egy törülközőt terítettem, hogy megvédjem ruháját. Időközben Collin és Jack is odasomfordált. A kis kíváncsiak.
 Az ember azt hinné, a fiúkat ez nem érdekli. Pláne ha közben megy a foci. Ők viszont képesek voltak otthagyni szeretett kanapéjukat és a kényelmetlen székeken ülve bámulni, ahogy feltehetően kinyírom Sheila haját. Meglehet, ez azért volt, mert Boomer is felköltözött eme kanapéra, valamint olyat pukizott, hogy azt még Niall is megérzi. Szerencsére, Jacknek volt annyi esze, hogy ablakot nyisson. Collin viszont mereven bámulta Shei haját, arcát. Minden egyes pontját pontosan végigmérte. Ha nem ismerném, azt mondanám, belezúgott. Így viszont megállapíthatom, hogy csak egy perverz aki szereti lányokon legeltetni a szemét. Ennyi az egész. Remélem. Egyébként milyen színű is lesz ez a hajköltemény?
A dobozra pillantottam.
 Kék. Hmmm szóval kéknek kell lennie. Jelenleg nem vagyok biztos abban, hogy ez a megfelelő szín. Ami jó hír, hogy Jack is itt ül mellettem, aki már profinak számít a hajfestésben. Eddig ugyanis egyszer minimum befestette az összes barátnőjének a haját. Most komolyan, miért nem ő csinálja? Ezt a logikát. Most nem csalódtam magunkban. Ha valamit lehet egyszerűen csinálni, mi bonyolultan fogjuk, mert úgy jobb. Ilyen tényleg nincs. Mindegy. Eddig még nem riadóztatott, szóval nem okoztam maradandó kárt....egyenlőre.
 Amint végeztem, felpattantam a pultra.
-Akkor most egy 20 percet várunk, majd lemossuk, jó? -beleharaptam egy almába.
-Tökéletes. -vigyorgott rám Shei, majd a srácokra nézett.
-Egyébként, honnan jött ez a hirtelen színváltás? -puhatolóztam.
-Már régóta terveztem és most végre elhatároztam magam. -válasza hallatán elnevettem magam.
-Akkor jó. Már kezdtem aggódni, hogy valami történt, amiről nem tudok. -hajamba túrtam.
-Nem dehogy. Ha valami érdekes történne, arról te tudnál.
-Ígéred?
-Ígérem. -Shei elém lépett, majd átölelt.
-Óvatosan! Még fogsz! -toltam el finoman magamtól.
  A lemosásig előttünk álló időt a srácok viccek mesélésével töltötték ki. Kész felüdülés volt, mikor már végre elmenekülhettem eme poénok elől. A valaha kitalált legfárasztóbb vicceit hallhattuk. Ha versenyt rendeznének, nem vicces viccek címen, garantált lenne az első díj. Még az egykori osztálytársamon is túltesznek, pedig ő sem volt kispályás. Bárkit, bárhol, bármikor képes volt lefárasztani röpke 10 másodperc alatt.
Ahogy lemostuk a festéket, a fiúk beosontak a fürdőbe és a kád szélére ültek. Elővettem a hajvasalót, illetve a hajszárítót és Sheila hajának estem. Minél inkább száradt, annál jobban éreztem, itt valami nem stimmel.
 Lehet színvak vagyok, de ez nem kék. Sőt még csak köszönő viszonyban sincs vele. Ha Shei színvak lenne, talán bevenné, de ez esetben sajnos, nincs baj látásával. Úgy érzem, meghalok. Tuti. Ki leszek nyírva. Azt hiszem, ideje lenne végrendeletet írni. Szóval, a gitárjaimat Daisyre hagyom, a ruháimat Sheilara, az ékszerek pedig Mia tulajdonát fogják majd képezni. Így nagyjából egyenlő a megosztás.
-Na milyen lett? -türelmetlenkedett Shei. Nagyot nyeltem.
-Határozottan más. -csak ennyit tudtam kinyökögni.
-Más? Ugye jó értelemben más? -aggódva próbált hátrafordulni.
-Azt hiszem, valaki összecserélte a színeket. -próbáltam kíméletesen közölni a rút igazságot, miszerint Shei haja teljesen más lett, mint amilyenre mi szántuk.
-Mondd, hogy csak szívatsz! -pattant fel, majd a tükör elé lépett. Szemei kikerekedtek, arca elvörösödött.
  Robban! Még 3,2,1...BUUUM!
-Ez nem kék. Még csak nem is lila. Ez zöld. Ronda libafos zöld. Ilyen fejjel mégis hogy menjek ki az emberek közé? -fakadt ki könnyeivel küszködve.
-Nyugodj meg! Mindent rendbe hozunk! -csitítgatta Collin.
-Igen. Nem olyan rossz. És majd Jack mindjárt elmegy a boltba és vesz neked festéket, igaz? -ellentmondást nem tűrve pillantottam rá Jackre. Ő csak elmosolyodott és már útnak is indult.
 Ezt imádom benne, meg persze Collinban is. Bármi van, lehet rájuk támaszkodni. Nem hagynak cserben. Nem keresnek kifogást. Ha valami nem tetszik nekik, megmondják.

 Hirtelen felcsendült a telefonom. Lerohantam érte a konyhába. Szívem hevesen vert. Hátha Niall az. Csalódnom kellett. Kezembe kaptam mobilom. Gyorsan olvasni kezdtem a kapott sorokat. Bár ne tettem volna meg. Szemeim kikerekedtek, térdeim remegni kezdtek. Gyomrom apró ping-pong labda méretűvé szorult.
Visszafutottam a többiekhez.
-Sajnálom, de nekem most el kell mennem. Nagyon fontos. -reménykedve néztem Sheire.
-Pont most? -fonta keresztbe karjait.
-Ígérem sietek vissza. Hidd el, nem mennék, ha nem lenne muszáj. -kérleltem. Sheila felsóhajtott. Ebből tudtam válaszát. -Ne haragudj! Amint tudok, jövök! -gyorsan kifutottam a fürdőből és meg sem álltam a megbeszélt találkozó helyen.
 Vajon mit akarhat...