Bonyolódó helyzet

 Hiába próbáltam összeszedni magam. Visszamentem a többiekhez, de mindenki látta rajtam, hogy belül összetörtem. Páran megpróbálkoztak jobb kedvre deríteni, de a hűvös pillantásaim után inkább hanyagolták a tervet. Tudtam, nem tehetem tönkre az esküvőt. Nem rendezhetek jelenetet. Most nem. Még csak az hiányzik, hogy Jack és Niall összetűzésbe kerüljenek. Inkább meghúztam magam egy asztalnál. A vacsorámat ott fogyasztottam el. Vagyis pontosabban csak piszkáltam a villámmal. Nem volt étvágyam. A mellettem ülő szöszi tekintetét folyton magamon éreztem. Kerültem a szemkontaktust. Egyszer véletlenül egymásba gabalyodtunk. Pár másodpercig tartott. Szívem kihagyott egy-egy ütemet. Gyomrom összeszorult. Ahogy eltereltem pillantásaimat, Niall tányérját is alaposan szemügyre vettem. Tele volt. Egy falatot sem evett. Alsó ajkamba haraptam, majd visszanéztem a szöszire. Késő volt. Ő addigra már az ablakon bámult kifelé. Jobb is így. Gondoltam. A gyűrűmet kezdtem tekergetni, majd felálltam. A gratuláló beszédem következett. Azonnal éreztem, hogy ebben az állapotomban nem leszek képes rendesen elmondani.

-Kedves egybegyűltek, mindenki másképp áll hozzá a családhoz. Eleinte én is furcsán néztem, ahogy kibővül a család, de tudják, nem bánom. Tudják, mind a kettejüktől rengeteget tanultam. -Niallra néztem. -Timtől megtanultam, hogy nem számít mi történik, a szerelem mindent kibír. A távolság és a többi csak kifogás arra, hogy miért adjuk fel. De ő nem tette. Harcolt. Sosem adta fel, pedig anya volt, hogy visszautasította. Nem is egyszer. -szavaimat egyenesen a szöszihez intéztem. -Egyszer sem okozott csalódást anyának és ezért hálás vagyok. Mikor bejelentették az eljegyzést, úgy éreztem, tényleg létezik az örökké szó. Az örökké nagyon hosszú idő, ezért csak akkor szabad használni, ha az ember tényleg komolyan gondolja. Ha nem, inkább ne hitegessük a másikat, mert a szerelem naiv. Komoly károkat tudunk okozni ezzel. Szerencsére, Tim szemeiben látom a tüzet. Azt a tüzet, ami anya iránt lobog. Hiszem, hogy nem fog csalódást okozni. Anyától pedig azt tanultam, hogy fontos a kitartás és a megbocsájtás. A szerelemért megéri. Megéri feláldozni pár dolgot. -alsó ajkamba haraptam, mert bevillantak az együtt töltött napok képei. A torkom kiszáradt. Alig tudtam ismét megszólalni. -Timre és anyára! -emeltem a magasba a pezsgős poharamat. Erőltetett mosolyt vettem magamra. 

 Belekortyoltam a pezsgőmbe, de nem bírtam tovább ott maradni a többiek között. Kisiettem és kiültem a kápolnához. Muszáj volt egy kis friss levegőhöz jutnom. Az ujjaimat tördeltem, ajkamat harapdáltam. Felnéztem az égre. A csillagok ragyogták be az éjszakai égboltot. Pár percnyi sétálgatás és bámészkodás után, visszamentem a nagyterembe. A gratulálok áradata fogadott. Mosolyogtam, megköszöntem. Önző dolog, de már alig vártam, hogy leléphessek. A helyemre siettem, mikor egy óvatlan pillanatomban Niallba ütköztem. 

-Bocsánat. -lehajtottam a fejem. Niall megrázta.

-Azt hiszem, nekem mennem kellene. Gratulálok még egyszer. -mosolygott, majd az ajtó felé indult. 

Csak egyet tudott lépni, mikor elkapta az egyik fotós. 

-Lucy, Niall, öleljétek meg egymást! Menjetek táncolni! -noszogatott a rámenős fotós. 

-Szerintem nem kéne. -próbáltam ellenkezni, de a fotós hajthatatlan volt. 

-Sajnálom. -jegyezte meg halkan. Megráztam a fejem. 

-Csak mosolyogj! -én is próbáltam úgy tenni, ahogy tanácsoltam, de képtelen voltam. Túlságosan is fájt. Fájt, mert ezt a táncot boldognak és emlékezetesnek képzeltem el. Abban reménykedtem, hogy önként fogunk egymásba karolni. Nem pedig azért, mert egy fotós ránk erőltette akaratát. 

A vakuk folyamatosan kattogtak. Alig bírtam visszafojtani a könnycseppjeimet. Nem akartam azt, hogy mikor majd anya és Tim visszanézik ezeket a képeket azt lássák, hogy a fájdalomtól, csalódottságtól ázzanak a szemeim. Már sebesre haraptam az alsó ajkam belső felét. A vér íze szétáradt a számban. Felpillantottam Niallra. 

-Már elengedhetsz! Elment. -szóltam halkan. A szöszi megrázta a fejét. 

-Nem akarlak. -vágta rá határozottan. 

Nem tudtam tovább elfojtani érzéseimet. Közelebb léptem hozzá. Mellkasába temettem könnyes arcom. Nem akartam zokogni, de egyszerűbben nem bírtam tovább. Teljesen összezavarodtam. 

 Miért nem akar elengedni? Nem értem. Ha így érez, minek szakítottunk? Ennek így semmi értelme. Szeret, de mégis eldob magától. Nem részeg. Nem az alkohol teszi ezt vele. De akkor mi? Mi vitte rá erre a kijelentésre? Csak annyit kellene mondania, hogy vicceltem. Bárcsak egy ostoba vicc lenne az egész. De nem az. Ez most nem. Ez a valóság. Ezt kell elfogadnom és meg kell próbálnom megérteni. Túl sok kérdés, túl kevés a válasz.

 Már teljesen kiürült a táncparkett, mikor elváltunk egymástól. Az emberek gyönyörrel tekintettek ránk, de amint meglátták a szemeimben ülő fájdalmat, rájöttek a csúf valóságra. Se szó, se beszéd, úgy váltunk el egymástól. Csak elléptünk és már Niall ki is ment a kocsijához. Egy kisebb csapat rajongó még akkor is ott időzött. A kezdettel ellentétben, most nem ment oda hozzájuk. Niall autója elhajtott, a szememből könnycsepp szökött elő. Végiggurult arcomon, az államnál elvált tőlem, majd a földre csöppent. Jack lépett oda hozzám. Látta rajtam, hogy nem vagyok valami beszélgetős hangulatomban,

ezért csöndben is maradt. A hazaút során néma csendben ültem. Alig vártam, hogy már a szobámba fussak és magamra zárhassam az ajtómat. Egyedül létre volt szükségem. Így is cselekedtem. Kiültem az ablakomba. Zokogni kezdtem. Az éjszakai csendet az én siralmam törte meg. Egyszer csak egy vaku villant.
 Már csak ez hiányzott. Holnapra ez már kint lesz a neten. Mindenki kérdezgetni fogja, hogy mi történt, jól vagyok-e. Semmi hangulatom nincs ahhoz, hogy másnak is mesélgessem a történteket.
 Bezártam az ablakom. Lehúztam a redőnyöm. A redőny apró lyukai között besütött az éjszakai kivilágítás nyomasztó fénye. Máskor imádom, de most valahogy minden erőm elszállt. A földön feküdtem, mikor nyitódott az ajtóm. Jack lépett be. Szemében aggodalom tükröződött.
-Lucy, jól vagy? -leült mellém. Megráztam a fejem. A kezemmel eltakartam a szemeim. Arcom oldalán a könnyem folyót hozott létre. Jack felhúzott. Szorosan átölelt. -Mesélj el mindent! -simogatni kezdte a hátam.
Szipogtam. Minden erőmmel azon voltam, hogy abbahagyjam a sírást. Nem tudtam. Akárhányszor csendesedett, eszembe jutott egy-egy boldog perc. Részletesen elmeséltem neki mindent. Nem csak a ma estét, hanem az elmúlt egy hónapot. Jack arcán látszott, hogy tényleg érdekli. Nem csak egy újabb pletykaként tekint rám...ránk.
-Lucy, hidd el, jobb lesz így neked! Ha Niall ekkora idióta, hogy ellök magától, akkor magára vessen. Nem szabad magadat tépned. Találni fogsz egy olyas valakit, aki majd mindent elkövet azért, hogy veled lehessen. -mélyen szemembe nézett.
-Eddig úgy éreztem, megtaláltam, de már nem vagyok ebben biztos. Tudod, az fáj, hogy tudom, igazad van, de mégis csak rá vágyok. Nem tudok másra gondolni csak arra, hogy ezt az egészet rendbe kell valahogy hoznom. -lehajtottam a fejem.
-Egy olyan srácot, aki akkor a legboldogabb, mikor megöleled és beleőrülne, ha haragudnál rá. Nagyszerű lány vagy. Találni fogsz egy ilyen fiút. Megígérem. -felém nyújtotta a kisujját.
 Bólintottam. Összekulcsoltuk kisujjainkat. Jack elmosolyodott. Én is magamra erőltettem egy halvány vigyort, csak, hogy megnyugodjon. Hirtelen bevillant, mikor Niall tett nekem egy ígéretet. A gyűrűmre merengtem. Jack látta rajtam, hogy most minden szó hiába való.
-Próbálj meg aludni egy kicsit! -felhúzott a földről, majd az ajtó fele indult. -Minden rendbe fog jönni. Hidd el nekem! -tette hozzá, s azzal távozott.
-Bárcsak igazad lenne. -jegyeztem meg. Megfordultam. Az ágyamba vetettem magam, ahol a takaró alá ástam magam. Meleg volt, mégis szükségem volt legalább a takarom puha ölelésére. Párnámat könnyem áztatta. Összegömbölyödtem, mint egy kis csiga, és becsuktam a szemem. A fáradtság erősebbnek bizonyult a csalódottsággal folytatott harcban. Kis idő után mély álomba merültem.
Már kora reggel a telefon csörgésre riadtam fel. Rápillantottam. Nem sok kedvem volt beszélni az emberekkel. Amikor megláttam a számhoz tartozó nevet, szemeim elkerekedtek, pupillám kitágult.
 Mi a fenét akarhat? Csak nem...