Végre eljött

 El sem hiszem, hogy alig pár óra múlva anya hivatalosan is felveszi a Mrs.Thompson nevet. Még mindig furcsa. Ennek ellenére persze repesek a boldogságtól. Jó igaz, nem csak e miatt. Végre újra láthatom a szöszi ír manómat. Leírhatatlan, hogy mennyire hiányzott. Szerencsére, tegnap előtt beszéltünk telefonon, így lefixáltuk a mai napot. Hihetetlen. Mindenki itt sürög-forog a házunkban. Dekoratőröktől kezdve, a sminkeseken át az ékszarészig mindenki itt vert tanyát. Jack nagyon élvezi a helyzetet. A fiatal sminkesek élvezhetik leginkább Jack csábító pillantásait, mosolyát. Csoda lesz, ha ma nem fog felszedni valakit. Kis nőcsábász.
-Lucy, gyere le készülnöd kell! -kiabált fel anya. Kipattantam az ablakomba, majd lefutottam.
-Jelen. Sminkelésre jelentkezem. -szalutáltam. Anya elnevette magát.

 A nappaliba tereltek, ahol egy kisebb csapat alig várta, hogy rám vethessék magukat. Már kezdtem elfelejteni milyen az, mikor egy szorgos csapat gondoskodik a sminkedről, frizurádról. Igazság szerint, nem nagyon hiányzott. Persze tök jó profi sminkben lenni, de nekem ez sok. Bőven megelégednék azzal, ha csak a felső szemhéjamon húznának tussal egy kontúrt. Ehelyett viszont úgy kimaszkíroztak, mintha az én esküvőm lenne. Ahogy tükörbe néztem, alig ismertem magamra. Ugyan tetszett amit látok, de mégis valahogy idegenként tekintettem magamra. Viszont, hogy anya ne idegeskedjen, egy könnyed mosollyal és egy bólintással megköszöntem a kisegítést. Még levegőt sem vettem, mikor a kezembe nyomták a ruhám. Elég egyértelmű utasítást kaptam, miszerint most azonnal öltözzek fel, vagy az egész esküvő csúszik.
 Mi van? Még 2 óra van a kezdésig. Mennyi ideig öltöznek a többiek? Fél óránként egy-egy ruhadarab vagy mi?
 Annak ellenére, hogy nem értettem a szervezőkkel egyet, felmentem a szobámba és gyorsan magamra kaptam a halvány rózsaszín ruhácskát. Ekkor volt rajtam először. Se a kiválasztásra, se a próbára nem mentem el. Nem volt rá időm. Úgy gondoltam, ez anya nagy napja, ő válassza ki az ideális darabot. Az ízlésünk hasonló, így reménykedtem benne, hogy nem egy ronda valamit kapok majd kézhez. Ha pedig igen, egy napot igazán kibírok benne. Szerencsére viszont anya ideálisan választott. Bár ha nagyon kötekedni akarok, mondhattam volna azt, hogy csak rózsaszínt ne. Ez viszont csak szőrszálhasogatás. Mivel a két legjobb barátnőm ott volt, legalábbis a kiválasztásnál, gondolom Shei ötlete volt ez a szín. Velem ellentétben ő bolondul a rózsaszínért, illetve annak különböző árnyalataiért. Én inkább a narancsos, valamint a kékes színeket kedvelem. Mia szintén a kék felé hajlik. Nagy valószínűséggel Sheila folyton rágta a többiek fülét és így belementek, hogy rózsaszín ruha legyen ma.
Kezdetekben nem szimpatizáltam a rajtam himbálózó ruhaneművel. Viszont ahogy egyre jobban elmélyültem a részletekben, a lágy esésben, a finom élekben, kezdett megtetszeni. A mell alatti rész érdekes megoldása kimondottan tetszetős volt. Ugyan kissé kivágott darabról volt szó, mégsem volt túl hivalkodó. Pont illett ebbe a nyári napsütésbe. Tévedtem. Tényleg jól választottak.
Mire észbe kaptam és feleszméltem, már alig fél óra választott el a boldogító igentől. Gyorsan lerohantam a lépcsőn. Gyomromban a pillangók heves táncba kezdtek, mikor arra gondoltam, hogy Niall bármelyik percben beállíthat. A nappaliban már ott voltak a csajok teljes pompában. Mögöttük bújt meg Collin, aki éppen Sheit próbálta levenni a lábáról megnyerő bókjaival.
  Mióta kiderültek a dolgok kettejük között, már nyíltan mutatkoznak együtt. Örülök nekik. Imádni valóak együtt. Collint előbb ismertem meg, mintsem megláttam volna a szülészt, szóval tudom, hogy ő sosem törné össze Shei szívét. A barátnőmnek jelenleg pont erre van szüksége. Egy megbízható társra.
Körbenéztem. A srácok után kutattam, de Jacken megakadt a szemem. Újabb áldozatot szemelt ki magának. A lány nálam fiatalabb lehetett. Minden bizonnyal még csak gyakornok. Jack minden erejét bevetette, hogy behálózza a kis naivát. A csaj pedig belement. Valami azt súgta nekem, ez nem lesz hosszú  életű. Vajon ha holnap megkérdezném a lány nevét, tudna válaszolni?
Nem folytattam tovább a jelenlévők feltérképezését, inkább leültem a nappaliba. Alig, hogy a fenekem hozzáért a bútorhoz, már fel is rántottak onnan.
-Indulnunk kell a helyszínre! -utasított az egyik állandóan nyüzsgő szervező.
  Ezek komolyan másodpercre pontosan megszerveztek mindent. Vajon az ivást mennyi időre számították? És a levegővétel szerepel a listájukon?
Gyorsan a telefonom után nyúltam. Rekord idő alatt küldtem egy üzenetet Niallnak, amiben megkérdeztem tőle, hol van. Nem jött válasz. A rendezők betuszkoltak mindenkit a megfelelő, mert ez sem volt mindegy, autóba.
 Pár percnyi utazás után megérkeztünk a kissé eldugott kápolnához, ahol már minden készen állt, beleértve a vendégeket is. Szememmel a sorokat pásztáztam. Hol van Niall? Csak erre tudtam gondolni. Gyomrom összeszorult, mikor rájöttem, hogy nincs itt. A csalódottság az arcomra is kiült. Alig bírtam megállni, hogy ne kezdjek el ott helyben zokogni. Tudtam, erősnek kell maradnom. Legfeljebb csak örömömben ereszthetek könnycseppeket. Hirtelen viszont hangos sikítás rázta meg a csendes vidéket. A hang irányába rohantam. Két kocsi állt meg. Azonnal felismertem őket. Niall és Harry autói. Önkéntelenül is elmosolyodtam. Az egész banda kiszállt a kocsiból. Már majdnem odarohantam, mikor megpillantottam az őrjöngő tömeget az autók mögött. Azonnal tudtam, ez így nem lesz jó. Nehezen tudtuk eltitkolni az újságírók elől a pontos helyszínt, erre most minden eddigi óvatosság hiábavalónak bizonyult. Gyomrom apró gombóccá szorult.
 Valamit ki kell találnom! Nem hagyom, hogy bárki vagy bármi is tönkretegye anya nagy napját. Ha valaki, ő megérdemli ezt a napot. Meg is fogom védeni. Csak azt kéne kitalálnom, hogyan.

Ahogy elmerültem a terv kigondolásában, észre sem vettem, hogy Niall ott toporog előttem. Elmosolyodtam.
-Szia! -azonnal megöleltem. A vakuk villogni kezdtek. Kis híján megvakultam tőlük.
-Hali! -köszönt kissé távolságtartóan. Megpusziltam az arcát. -Nagyon gyönyörű vagy. -tette hozzá. Elpirultam.
-Köszi. Te is nagyon jól nézel ki. -végigmértem. Szemem a nyakkendőjén akadt meg. -Bár látom, nem volt ki megkösse ezt rendesen. -jegyeztem meg nevetve. Niall is elmosolyodott.
Közelebb léptem hozzá. Pár pillanat alatt sikerült rendbe hoznom a brutális ronda megkötést.
-Így ni. -felpillantottam. Tekintetünk már majdnem összeforrt, mikor egy paparazzo nekünk rontott.
Mindenáron fotó akart, s ezért nem érdekelte, ha hátra kell rántania. Amint elszakadtam a szöszitől, a rajongók hada lecsapott rá. A többieknek sikerült finoman megértetniük a rajongókkal, hogy ez nem a legideálisabb hely és idő az autogramhoz, de Niallnak nem. Vártam, míg elfogynak a kérések, de hiába. Időközben nekem is szóltak, hogy mennem kell, mert kezdünk.
-Niall, jössz? -pillantottam az oltár felé. Kezemet is kinyújtottam.
-Persze egy pillanat. -válaszolta.
 Alsó ajkamra haraptam. Ekkor jöttem rá, hogy minden más lett. Semmi sem olyan, mint nyár elején. Sarkon fordultam, s ingerülten siettem vissza a többiekhez. A fiúk már régen a helyükön ültek. Mia és Sheila a megbeszélt helyen vártak rám. Anya még inkognitóban volt. Ahogy odaértem, már kezdődött is a zene. A lányokkal mi énekeltünk. Sok időt és energiát fektettünk abba, hogy tisztán ki tudjuk énekelni a helyenként igen magas hangokat. Megérte. Nem bakiztunk. Már anya is félúton járhatott, mikor Niall végre csatlakozott. Ideges lettem, de próbáltam leplezni. Úgy éreztem magam, mint akit elárultak. Az okát nem tudtam, de az érzés megvolt. Alig vártam, hogy beszélhessek Niallal. Valahogy viszont még sem vitt rá a lélek. Nem voltam elég bátor, hogy szembenézzek vele. Akárhányszor beszélni próbált velem, elhidegülten, távolságtartóan viselkedtem. Olykor magam sem tudtam, miért. Már sötétedett, de még nagyban vacsoráztak a vendégek, mikor kisiettem az épületből. Muszáj volt egy kis friss levegőt szívnom. Leültem az egyik székre, s a lenyugvó napsugaraiban táncoló virágfüzéreket bámultam. Merengésem Niall zavarta meg. Amint megláttam, menekülni akartam, de nem engedte. Elkapta a kezem.
-Kérlek, ne fuss el! -mélyen szemembe nézett. Bólintottam. -Beszélnünk kell!
-A számból vetted ki a szót. -válaszoltam, majd felsóhajtottam. -Miért hoztatok ide ennyi fotóst? -kis szünet után törtem meg a feszültséggel teli csendet. Naill vonásai megkeményedtek.
-Nem állt szándékomban. Sajnálom. -lesütötte fejét.
-Ez anya nagy napja. Róla kell, hogy szóljon nem rólad, a srácokról vagy rólam. -nem tudtam tovább magamban tartani gondolataimat. A szöszi bólintott. -Miért nem hívtál vissza? -tértem át egy talán még fájóbb témára. Nem voltam benne biztos, hogy hallani akarom a választ. Viszont tudtam, minél hamarabb megtudom, annál hamarabb tudok majd tovább lépni.
-Nem volt időm. A koncert...-magyarázkodott.
-Harry képes volt felhívni Miat naponta többször is. Megkérdeztem. Ha jól tudom, ugyanazon a koncerten voltatok. Szóval, elmondanád az igazat? -vágtam közbe. Nem adott választ. -Tudod mit? Felejtsük el! Nem számít, oké? Nem érdekelnek az okok, csak azt ígérd meg, hogy ezt nem teszed többé.
-Ilyet nem ígérhetek. -jegyezte meg.
-Mi? Niall, én nem akarok veled szakítani.
-És mi van, ha én akarok veled szakítani? -pillantott fel. Szemeiben a megbánás csillaga ragyogott. Nem értetem.
-Szakítani akarsz velem? -ismételtem meg. Könnycseppjeim előtörtek szemeimből. -Akkor ezért nem hívtál vissza igaz? Ezt tervezted! -förmedtem rá. A szöszi bólintott. -Szóval ennyit jelent neked az örökké? -ajakba haraptam.
-Lucy, ne csináld ez! -kezem után nyúlt, de elrántottam.
-Mit ne csináljak? Te döntöttél így, nem én. -megtöröltem a szemem. -Tudod, egy percig tényleg azt hittem, hogy ez a dolog komoly lehet kettőnk között, de most már látom, hogy tévedtem.
Úgy éreztem, mint akit szíven szúrtak. Torkom összeszorult. Levegő után kapkodtam, de hiába. Fulladozni kezdtem. Felpattantam a helyemről és rohanni kezdtem. Csak futottam, ahogy lábaim bírták. Nem tudtam hova. Annyit biztosan tudtam, hogy el. El minél messzebb a kíváncsi tekintetek elől. Végül találtam egy kis eldugott helyet az étterem mögött, ahol a vacsora folyik.
A földre rogytam. Szemeimből záporesőként tört elő könny. Nem bírtam uralkodni az érzéseimen. Egyszerűen képtelen voltam rá.
 Miért? M történt ezalatt a két hónap alatt? Mi változott meg ennyire? Talán igazuk volt a többieknek. Az öröké nagyon hosszú idő. Mi pedig túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy felfogjuk ennek a súlyát. Muszáj összeszednem magam! Vissza kell mennem a többiekhez.
Megpróbáltam felállni, de visszaestem a földre. Akkor pillantottam meg a gyűrűt, amit Nialltól kaptam. A fájdalom hirtelen sokszorosára nőtt. Már képtelen voltam másra gondolni. Bevillantak ez együtt töltött percek, órák, napok. Minden egyes nevetéssel teli beszélgetés. Az első találkozó. Lehajtottam fejem, s egy könnycsepp finoman végiggurulva arcomon, az államnál elválva, a gyűrűm közepére érkezett. Ahogy becsapódott csepp millió darabkára esett szét, a szívem is úgy tört apró darabkákra.
 Micsoda nagyszerű esküvő. Emlékezetes lett...