Bár kis híján kórházba kerültem az őrült exem miatt és a koncertet sem tudtam folytatni, mégis egész jó nap volt a tegnapi. Elvégre Niall itt van velem, valamint a lányok nagyszerűen boldogultak nélkülem is. Igaz, legközelebb kihagyhatnának a verekedős részt, mert az nem volt túl kellemes. Jelenleg úgy festek, mint egy depressziós tini, aki pengével esett magának. Szemem alatt jókora lila folt van. Olyan vagyok, mint aki épp most lépett ki a ringből. Nem valami szép látvány. Elég hátborzongató volt. Kinézeténél már csak a fájdalom volt rémesebb, amit adott. Valahányszor hozzáértem, felszisszentem. Alapozóval próbáltam eltüntetni eme bélyeget, amit David rám nyomott, de nem igen sikerült.Gondolataimból felébredve, odamentem Niallhoz a nappaliba, majd az ölébe feküdtem. Szívdöglesztő mosollyal fogadott. Mint egy kisgyerek, játszani kezdett a hajammal.
-Lucy, beszélnünk kell! -törte meg a csendet határozott hangon Collin. Felültem.
-Hallgatlak. -a hajamba túrtam, miközben Niall átölelt.
-El kell mondanod, hogy mi történt az öltözőben! -komor arccal előredőlt. Felsóhajtottam.
-Mit akarsz, mit mondjak? Már úgyis mindent tudsz. Láttad a biztonsági kamera felvételeit is. Ezen kívül nem tudok mást mesélni. -keresztbe fontam a karom. Niall aggódva nézett rám.
-Lucy, ez komoly dolog mindenről tudnunk kell, ha fel akarjuk jelenteni. -lágy hangon győzködött a szöszi. Felpattantam a helyemről.
-Ácsi! Ácsi! Ki beszélt itt feljelentésről? -tanácstalanul körbenéztem. Mindenki szemében ott égett a bosszú tüze. Sosem láttam még ilyen elszántnak őket ezelőtt.
-Majdnem kórházba kerültél miatta! Meg is ölhetett volna! -szólt közbe Jack.
-Pontosan. A hangsúly a majdnemen és a volnán van. Amint látjátok itt vagyok és nincsen semmi bajom. Nem hiszem, hogy ekkora feneket kéne neki keríteni. -sóhajtottam fel. Fárasztó az igazadért küzdeni.
-Nem hiszem el, hogy még véded is ezek után! -szólt közbe idegesen a szöszi.
-Nem védem. -szálltam vitába
-De igen, csak azt nem tudom, miért!
-Csak nem féltékeny vagy? -ráncoltam össze homlokom.
-Lucy, ha nem teszünk valamit, akkor újra megtámadhat. -erősködött. -Nem szeretném, ha bármi bajod esne. -aggódva nézett végig rajtam, majd próbált megölelni. Elléptem.
-Tudom, hogy féltettek, de higgyétek el, tudok magamra vigyázni. -mosolyogtam az aggódó baráti társaságra.
-Lucy, ez nem vicces! Az életedről van szó. Ki tudja, mi lesz a következő húzása. -förmedt rám Collin.
-Nem lesz következő. -vágtam bele mondandójába.
-Honnan vagy ebben ilyen biztos? -gúnyolódott Collin.
-Onnan, hogy ismerem.
-Tényleg? Meglátszik. Akkor minden bizonnyal azt is tudtad, hogy meg fog támadni a koncerten. -megráztam a fejem. -Mi csak azt akarjuk, hogy jó legyen neked. Nem lehet mindig melletted egy biztonsági, hogy megvédjen. Féltünk. Ugye ezt megérted? -Collin közelebb lépett hozzám.
-Megértem, de te is érts meg valamit! Sokkal jobban ártunk a dolognak, ha bepereljük. Egy, járkálni kellene állandóan a bíróságra. 2, mindenhol az én lila foltos képem lenne a címlapon. 3, Davidnek sok pénze van. Meg tud fizetni egy olyan ügyvédet, aki kidumálja. Meg egyébként is, nem fél piszkos módszereket alkalmazni annak érdekében, hogy a bizonyítékok eltűnjenek. Ha viszont ez megtörténik, csak az üres szavaink lesznek ellene. Ergo, kiengedik és szétveri mindannyiunk hátsóját bosszúból. Most már érted? Nem fog kötözködni, ha békén hagyjuk. -magyaráztam el neki. Leültem a kanapéra. Collin és a többiek elém álltak.
-Honnan tudod? -kérdezte Niall. Elővettem telefonom.
-Innen. -mutattam meg nekik a SMS-t, amit reggel küldött David. -Sok mindent lehet Davidre mondani, de az biztos, hogy megtartja a szavát. -nyugtató mosollyal arcomon pillantottam fel rájuk.
-És mi van, ha nem megszegi az ígéretét? -nyugtalankodott Collin.
-Bízz már bennem egy kicsit!
-Benned megbízom, de benne nem tudok! -emelte fel hangját.
-Figyelj rám! Egész életemben azt tettem amit ti mondtatok. Minden egyes kérdésben ti döntöttetek. Most az egyszer hagynád, hogy végre azt tegyem, amit akarok? Nem lesz semmi bajom, mindaddig, míg nem kezdtek önkényes akciózásba. -felsóhajtottam, majd megöleltem Collint. -Ne félts ennyire! Jól megleszek.
-Ha egy ujjal is hozzád merészel érni, szétkapom! -fenyegetőzött nyugodt hangon.
-De nem fog. Higgy nekem! -megpusziltam az arcát, majd Niallhoz léptem. -Tudom, hogy csak féltesz, és ezért bocsánatot kérek. Nem túl szép dolgokat vágtam a fejedhez. -a szöszi megvillantotta fehér fogait, majd magához szorított. Ajkainkat lágyan összeérintettük.
Minden jó, ha a vége jó, nem igaz?
Miután lenyugodtak a kedélyek, mindenki elfoglalta jól megszokott helyét a nappaliba. Jack és Collin egymást próbálták kilökni a fotelből, mint mindig. Zayn és Sheila a radiátornak vetették hátukat. A puha, bolyhos szőnyeg tökéletes volt a számukra. Mia és Hazz pedig a velünk szemben lévő kanapén csücsült. Én jó szokásomhoz híven Niall ölét választottam kényelem céljából. Sokak ölében ültem már, rossz szokásom, de eddig az övé bizonyult a legkényelmesebbnek. Még ingyen simogatást is kapok mellé. Mi kellene még?
Boomer, a kutyus aki nálunk ragadt, az asztal alatt vert tanyát.
Valami isteni csoda folytán Daisy nem kap allergiás rohamot a közelében. Fogalmam sincs, hogy lehetséges ez. Talán csak kinőtte. Ki tudja? Daisy egyszerűen oda meg vissza van érte. Állandóan ölelgeti, meg persze lovagol a hátán. Boomer ezt nem is bánja. Nagyon türelmes. Olyan, mint egy kis maci. Nem tudom, miért nem jelentkezett érte a gazdája. Mi mindent megtettünk. Kinyomoztuk az összes itt bulizó számát és megkérdeztünk mindenkit, de senki sem tudta, kié volt eredetileg. Őszintén, nem is igazán bánom. Már nagyon hiányzott egy kutya ebből a házból. Pláne, hogy a környéken egyre több a betörés.
-Srácok, kéne valamit csinálni! -törtem meg a már kissé nyomasztó csendet. Csak ültünk és bámultuk a másikat. Nem bírom az ilyet.
-És van valami ötleted? -tanácstalanul pillantott fel rám Hazza. Megráztam a fejem.
-Abban reménykedtem, együtt hátha kitalálunk valamit. -zavaromban vigyorogtam. Jack elnevette magát, mert Collin a fülébe súgott valamit.
-Ez jó ötlet! -kiáltott fel.
-Mi? -kíváncsian pattantam fel.
-Parodizáljunk! -vágta rá azonnal. A többiek összenéztek.
-Eddig oké, de mégis mit? -körbenéztem.
-Bármit. Akár még egymást is. -szólt közbe Collin.
-Hmmm. Parodizáljuk ki egymást? Ez tetszik. -gonosz vigyor ült ki arcomra. -Ti benne vagytok? -húzogatni kezdtem szemöldökeimet. Sheila közelebb mászott Zaynhez, akárcsak Mia. Félve bólintottak.
-Akkor gyertek! Kezdődjön a játék! -ugrott fel Jack. Az asztalt gyorsan arrébb tolta, majd a földre húzott. -Ide mindenki! -csettintett. A többiek követték utasítását. Niall bal oldalára ültem. Velem szemben Zayn volt. Tőle jobbra Jack, balra pedig Shei. S mellett Collin csücsült, szembe vele pedig Mia. Mia mellett Hazz helyezkedett el meglepő módon, akivel szemben Collin volt.
-Ki kezdi? -kérdezte Mia.
-Kéne egy üveg. -jelentettem ki, majd a konyhába futottam. Pár percnyi kutatás után sikerült egy üres üveget találnom. -Akin megáll az kezd! -megpörgettem. Mindannyian izgatottan vártuk a végkifejletet. Rajtam állt meg.
-Hajrá Lu! -vigyorgott gonoszul és perverzen Jack.
-Neked ez nem áll jól. -megsimogattam.
-Szóval, akkor legyen Zayn, akit ki kell parodizálnod! -mutogatott Jack. Elnevettem magam.
-Elfogadom a kihívást. -húzogattam szemöldökeimet. Próbáltam felvenni Zayn tipikus arckifejezését. Nem nagyon jött össze. Valahányszor sikerült, Jack felordított, én pedig elnevettem magam. -Fejezd be! Így nem igazságos! -löktem hátra.
-I'm a Bradford badboy! -kiáltottam fel. -Yee, it's party time! All day, all night, it's DJ Malik! -a magasba emeltem az üveget, majd ugrálni kezdtem. Hatásos volt. Mindenki kifeküdt a röhögéstől. Legfőképpen a paródiám célpontja. Meglepődtek, milyen jól tudom utánozni Zayn hangját. Nem tudták, hogy anno mivel szórakoztattuk magunkat. Kívülről tudjuk az összes beszólásukat, amiket az évek alatt elsütöttek.
-Ne haragudjatok, hogy megzavarlak titeket, de beszélnünk kell! -a nappaliba lépett anya, barátja oldalán. Megpróbáltunk komoly arcot vágni és visszaülni a helyünkre.
-Figyelünk. -kiáltott fel Collin.
-Férjhez megyek. -széles vigyorral mutogatta anya a gyűrűjét.
-Vas' Happenin'? -ugrottam fel helyemről. Mindenkiből kijött az eddig elfojtott nevetés. -Vagyis, úgy örülök. -megöleltem anyát. -És, mikor lesz az esküvő?
-Egy hónap múlva. -vágta rá anya barátja.
-Már alig várom. -ujjongtam. Mindenki gratulált és magához szorította anyát.
-Természetesen mindannyian meg vagytok hívva, valamint a családotok is. -anya a srácokra nézett. Mia és Shei ezt azonnal gondolhatta, de a fiúknak jobb volt, hogy tisztáztuk.
Annyira boldog vagyok, hogy anya újra férjhez megy. Megérdemli. Az előző házassága nem sült el valami jól. Örülök, hogy végre talált valakit aki szereti. De ajánlom a barátjának, hogy ne merje megbántani, mert akkor velem gyűlik meg a baja. Vigyázzon, mit mond, mit tesz! Egy rossz mozdulat és velem, meg persze Collinnal és Jackkel találja magát szemben. Szerencse, hogy ez a két hülye itt van. Jó érzés velük fenyegetőzni. Mind a ketten úgy tekintenek anyára, mintha a sajátjuk lenne. Ezért néha hajba is kapunk. Ő az enyém, meg persze Daisyé. Csak jó alku esetén vagyunk hajlandóak osztozkodni.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése