Nem így volt tervezve...

  Az egész buli alatt próbáltam figyelni a többiekre. Nagy nehezen azt is sikerült elintéznem, hogy ne igyak. Hogyan azt nem tudom. Csak nagy nehezen összehoztam. Viszont egyszer elfordultam és a csajok már fel is öntöttek garatra. Egy aprócska gond volt az egészben. Csak Mianak van jogsija. Érdekes hazaút áll előttünk azt már most érzem.

 A buli végén elég érdekes látványban volt részem. Részegek fetrengtek mindenütt. Eleinte csak 10-15en voltunk, de a végére már egy jókora csapat gyűlt össze. Nem tudom, honnan jöttek és azt sem, hogy honnan tudták a bulink helyszínét. Elvégre csak előtte pár órával egyeztettünk. Ahogy az emberek száma, úgy a sátraké is növekedett. Persze, a végére már senki sem tudta, melyik volt eredetileg az övé. Többen is nálunk kötöttek ki. Nem egy srác próbálkozott a lányoknál meg nálam is. Mivel én józan voltam, képes voltam kezelni, de a csajoktól rendszerint úgy kellett elvontatni a hősszerelmeseket. Szerencsére se Shei, se Mia nem próbált magának új lovagot keríteni. Még csak az kellett volna. Magyarázkodhattunk volna utána meg mindenkinek. Nem kívánom nekik, hogy ugyanazt kelljen elszenvedniük, mint nekem. A rajongók "kedves, megértő" leveleiket nem tanácsos elolvasni. Természetesen nekem erről senki sem szólt. Na mindegy. Nem rinyálok.
 Ahogy pirkadt, egyre többen másztak ki fejüket fogva a sátrakból. Vicces volt látni, ahogy az emberek rádöbbenek, hogy az akit plüssmacinak gondoltak, valójában csak egy kicsit szőrösebb mellkassal rendelkező srác. Ilyenkor egy kicsit megsajnálom a lányokat, de aztán rádöbbenek, hogy magukra vethetnek! Részegen ugyan nem vagyunk mindennel tisztába, de ez akkor sem kifogás. Ha nem bírják, minek isznak? Ezt sosem értettem. Oké, én is iszok, de annyit nem, hogy azt se tudjam, hányadikán van elseje.
 Nagy nehezen sikerült kirángatnom Miat és Sheilat a friss levegőre. Mikor beléptem, azonnal ki is szálltam. Mielőtt újra próbálkoztam volna, egy nagy levegőt vettem.
-Lányok, ébresztő! -kiabáltam és rázni kezdtem őket.
 Nem igen akartak rám hallgatni. Pár másodpercnyi töprengés után előtört a gonosz énem. Sarkon fordultam és a forráshoz siettem. Teletöltöttem a kulacsom, majd büszkén baktattam vissza a sátorhoz. A bejáratánál még elgondolkodtam, vajon jó ötlet e ez? A sátornak lehet, nem lenne a legjobb. Nem mindegy? Csak víz és szerintem már teljesen mindegy neki. Berontottam és azzal a lendülettel már öntöttem is a friss vizecskét. A várt reakció nem is maradt el. Hatalmas sikítás rázta meg az egész erdőt. Legalább a többieket nem kell már felébreszteni. Két legyet egy csapásra. Az egészben csak egyetlen egy szépséghiba volt. Mégpedig, hogy nem Miaék feküdtek a sátorban.
 Hopsz. Pedig ez a mi sátrunk. Viszont akkor kik fekszenek itt és hol a francban van az én két idióta barátnőm? Jobb lesz, ha most megyek, mert egy kicsit haragszanak rám az itt lévők.
 Gyorsan kihátráltam a sátorból, majd őrült keresésbe fogtam.
Hol a francba van ez a két lángész? Ajánlom nekik, hogy ne egy srác mellett találjam őket, mert gyalog mennek. Csak pár tucat kilométerre vagyunk Londontól, egy kis testmozgás nem árt. Na jó elég a poénokból. Tényleg meg kell találnom őket.
 Össze-vissza cikáztam a sátrak között, de hiába. Még csak a nyomukat sem találtam. A kezdeti poénos hozzáállásból egy óra keresés után, ideges, feszült kutatás vált. Már mindenki őket kereste. Már aki tudta, hogyan néznek ki. A legtöbben már a nevüknél elakadtak. A másnaposság, vagy inkább még mindig tartó részegség hátránya, hogy a szellemi képességeid egy újszülött szintjére csökken. Kezdtem úgy érzeni, idiótákkal vagyok körülvéve. Mikor supermant és más figurákat utánoztak egy szál alsóban, kiborultam. Valahogy már nem voltam olyan hangulatomban, hogy nevetni tudjak. A forráshoz siettem utolsó reményként. Sajnos nem jártam sikerrel. Már minden helyet végignéztem, de sehol sem találtam meg őket. Mégis hova mehettek és miért nem szóltak? Lógó orral legurultam a városba. Abba az étterembe mentem, ahol mindig reggeliztünk, meg minden mást csináltunk. Ahogy elsétáltam a kirakat előtt, megpillantottam a két jó madarat, ahogy békésen iszogatják a kávéjukat. Nem tudtam, hogy ordibáljak vagy nevessek az egészen. Berontottam, majd számon kérőn néztem rájuk.
-Mi a francot kerestek itt? -fontam össze karjaimat.
-Csak kávézunk. -pillantott fel rám Shei. -Kérsz? -nyújtotta felém poharát. Angyalian visszamosolyogtam, amitől azonnal visszarántotta kezét.
-Ne legyél már ilyen Lu! -vigyorgott rám Mia. Felsóhajtottam, majd leültem mellé.
-Azért szólhattatok volna. -jegyeztem meg duzzogva.
-Na ne hari! -húzódott felém Shei.
-Csak aggódtam értetek. -pufogtam továbbra is. -Egyébként, mikor tervezünk hazaindulni és hogyan? -tereltem el a témát.
-Megisszuk a kávét és akár már indulhatunk is. -jelentette ki Mia.
-És te fogsz vezetni? -hajamba túrtam. -De még benned van a pia nem? -ráncoltam össze homlokom.
-Nem lesz semmi gond. Nyugi! -csitítgatott. Felvontam egyik szemöldököm.
-Szóval azt állítod, józan vagy és képes vagy egy szerpentinen és autópályán is vezetni anélkül, hogy balesetet okoznál? -fordítottam komolyra a szót. Mia egy kissé elbizonytalanodott.
-Azt hiszem...-nagyot nyelt.
-Szerintem meg nem. -jegyeztem meg arrogánsan.
-Igazad van. -felsóhajtott. -Akkor, hogyan jutunk haza?
-Majd én vezetek. Úgysem ittam. -büszkén kihúztam magam, de nem volt túl kényelmes ez a testhelyzet, így hamar visszatértem az eredetihez.
-De neked nincs jogsid. -szólt közbe Sheila miközben kávéját szürcsölte.
-Jobb ötlet? Talán gyalogolni akarsz? -vágtam rá gyorsan. -A fiúkat nem tudjuk riasztani, mert egész biztos, hogy ők is ugyanabban a problémában szenvednek mint ti. -fejtettem ki.
-Jó legyen, de ha egy rendőr megállít? -óvatoskodott Mia.
-Nyugi, nem lesz gond. -önbizalomtól duzzadva mondtam.
  Pár perc elteltével, miután befejezték a kávézgatást, visszamentünk az erdőbe, hogy összeszedjük a cuccainkat. A legtöbben még mindig ott tanyázták és épp az esti buli fáradalmait próbálták kiheverni. Több kevesebb sikerrel. Egyesek már a következő bulihoz alapozták a hangulatot. Egy kis megmaradt sör, vodka tökéletesen megfelelt erre a célra. Gyorsan összeraktuk a sátrat, a deszkákat is megkerestük. Néhányan ágynak tekintették őket, de én egy finom mozdulattal megszabadultam a lusta haveroktól.

 Miután már mindenkitől elköszöntünk, már aki beszámítható állapotban volt, útnak indultunk. Mindig is akartam Mia kocsiját vezetni. Valahogy megvan a különleges varázsa annak az autónak. Talán azért, mert rengeteg őrült emlék köt hozzá minket, nem tudom. Az biztos, hogy megsiratnám, ha búcsút kellene neki mondanunk. Egyidős a bandával. Ezzel mentünk az első fellépésünkre...egy farmra. Hatalmas buli volt. Igazából nem oda készültünk, de sikeresen eltévedtünk, így ott kötöttünk ki és kénytelenek voltunk ott éjszakázni. A csirkék között. Élmény volt. A gazda viszont nagyon kedves volt velünk, hülye városi libákkal, akik még egy térképet sem tudnak szakszerűen használni. Kárpótlásul mi voltunk a szórakozás, ugyanis TV nem volt. Elég érdekes este volt, most így jobban belegondolva. Szerencse, hogy akkoriban még nem voltunk ruha mániákusok, nem mintha most annyira azok lennénk, de akkor meg pláne. Nem lehetett ránk adni semmilyen szoknyafélét.
  Útközben felváltva énekeltünk és aludtunk. Vagyis csak a többiek aludtak. Érdekes lett volna, ha én elalszom. Nem játszunk öngyilkos tinit. Az nem menő. Most jó kislányt próbálok játszani. Egész jól megy, bár a kedvességgel akadnak gondjaim. De a szándék a lényeg, nem?
 Már épp elértünk London határát, mikor minden rosszra fordult. Az eső szakadni kezdett, majd egy rendőrautó kezdett villogni mögöttünk. A többiek azonnal felkapták fejüket. Mindannyian tudtuk, gáz van. Hatalmas gáz! Nekem nincs jogsim, a többiek pedig épp a másnaposságot próbálják legyőzni. Gyomrom apró gömböccé szűkült, torkomban csomó gátolt a légzésben. A tenyerem izzadni kezdett. A szívem olyan heves dobogott, hogy majdnem kiszakadt helyéről. Összenéztem Miaval, majd a visszapillantóra térítettem figyelmem.
-Vedd elő a jogsid és ide vele! -szóltam Mianak. Azon nyomban kutatni kezdett a táskájában. Mielőtt még az ablakhoz ért volna a rendőr, a kezembe kaptam az iratot. Egy kicsit fellélegeztem. Mia hajával próbálta eltakarni arcát. Sheila hátul lapított. Még egy idióta is látja rajtunk, hogy valami nincs velünk rendben.
-Jó napot Biztosúr! -köszöntem illedelmesen egy kis mosollyal kísérve, mikor ablakomhoz hajolt. A mosoly az arcomra fagyott. Shei ijedtében megugrott.
 Na most van vége mindennek. Lebuktunk. Kész végünk.
-Szia Lucy! -önelégült mosollyal arcán köszönt vissza Shei apukája. -Nem is tudtam, hogy szereztél jogosítványt. -pillantását a kezemben lévő iratra vetette. Csak vigyorogni tudtam, mint egy idióta. Égett a képem, de rendesen. Legszívesebben ott helyben elsüllyedtem volna. -Hadd nézzem! -tartotta markát. Kénytelen voltam odaadni neki. Szemügyre vette. Én csak hátradőltem és felsóhajtottam. Sheila a hátsóülésen próbálta álcázni magát, mint valami kaméleon. Nem lenne jó annak. Inkább maradjon énekes.
-Miért nem Mia vezet? -törte meg a csendet Mr. Morgen.
-Nem érzi valami túl jól magát. -nem néztem a szemébe.
-Ivott? -mérte fel azonnal a helyzetet. Nagyot nyeltem. Úgy éreztem magam, mint egy rénszarvas aki épp frontálisan ütközik egy kamionnal. Lapult rénszarvas vagyok.
Bólintottam.
-Már mindjárt otthon vagyunk. Kérem, csak engedjen el minket. Nem lesz semmi gond. -esküdöztem. Mr. Morgen felsóhajtott.
-Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Nem kivételezhetek. -a hátsóülésre tévedt tekintete. Épp oda, ahol Shei bujkált. A lány csak egy mosolyt erőltetett magára. Mr.Morgen újra rám nézett. -Haza tudod vinni Miat?
-Természetesen. -határozottnak próbáltam tűnni.
-Most az egyszer elengedlek, de nem akarom ezt még egyszer megtudni, értve vagyok? -bólintottam. -Sheilat majd én hazaviszem. -lányára nézett. S szemei elkerekedtek. Szegényem köpni-nyelni nem tudott. Nem szívesen lennék most a helyében. -Haily, indulás! -szólt rá.
 Csak akkor hívja Sheit így, ha nagyon dühös. S remegő lábakkal mászott ki a kocsiból. Egy biztató pillantással próbáltam megnyugtatni. Mint halottnak a csók. Amint Sheila beszállt a kocsiba, mi is indultunk tovább. A lábaim még akkor is remegtek, mikor Mia házához értünk. Felkísértem, majd gyors búcsút vettünk. A kapuban még visszafordultam, mert nálam maradt a kulcs. Elsétáltam egy metrómegállóba, majd amilyen gyorsan csak tudtam, hazamentem. Az út közben elgondolkoztam egy pár dolgon.
 Vajon Shei ezért mit fog kapni? Az apja utálja, ha iszik és most...kicsit másnapos. Egyrészt, másrészt nem hiszem, hogy tudna Zaynről. Tegnap jelent meg a cikk, amiben mindent elmondanak. Az egész kapcsoltuk nyilvánossá vált. Ráadásul Mr. Morgen sosem volt odáig a srácokért. Nem lenne jó, ha most emiatt is őket kezdené okolni. Jaj, csak a fiúk fülébe ne jusson ez az egész. Nem hiányzik, hogy megmondják, mit csinálhatunk és mit nem, mikor ők is elég kemény bulikon szoktak részt venni. Remélem nem voltak fotósok a völgyben, vagy az autópályán. Már csak az ő mocskolódásuk hiányzik.
 Pár percnyi séta után végre elértem a házunkat. Minél közelebb voltam a célhoz, annál fáradtabb lettem. Nem nekem való az éjszakázás. Berontottam a házba. Amint beértem, sikerült el is csúsznom és erősen a földre puffantam.
 Szegény fenekemnek is annyi. Várjunk csak, miért van felmosva? A srácok csak úgy nem csinálnak semmi ilyesmit. Azért meg, hogy meglepjenek pláne. Valami van a dologba. De mi folyik itt?
Hirtelen bevillant.
 Buli! Már megint egy házibulit rendeztek, míg nem voltam itthon. Esküszöm megfojtom őket, de nem most. Túl fáradt vagyok hozzá. Az élethez is. Felkorcsolyáztam a szobámba. A táskámat levágtam a földre és az ágyba dőltem.Ahhoz sem volt elég erőm, hogy a fejem elfordítsam. Frontálisan a párnába temettem arcom. Épp elaludtam volna, mikor valami csikizni kezdett. Lusta voltam megvakarni, így hagytam. De mikor már a csikizést egy rám nehezedő súly váltotta fel, hátranéztem. Úgy megijedtem, hogy felsikítottam. Egy kutya osztozott velem az ágyamon.
 Na jó, ez meg hogyan került ide? Nekünk nincs kutyánk. Megölöm azt a kettőt! Esküszöm kinyírom őket.
A kutyára néztem szigorú tekintettel.
-Te meg, hogy kerültél a szobámba? -leültem vele szembe. -Oké, azt hiszem komoly agyi károkat szenvedtem. Egy kutyával próbálok beszélgetni. Nem vagyok normális. -felsóhajtottam, majd elkiáltottam magam. -Collin, Jack, a szobámba! Most! -a kutyus értetlenül tekintett fel rám. Elmosolyodtam.
 Még ahhoz is fáradt vagyok, hogy haragudni tudjak. Inkább alszom.
 Visszadőltem az előbbi helyzetembe.
-Gyere kutyus! -ütögettem meg a mellettem lévő helyet.
 Egy kis változatosság nem árt. Úgyis már rég aludtam mással. Ő ugyan nem olyan jó, mint Niall, de ő is cuki, szóval a célnak tökéletesen megfelel.
 Lehunytam szemem. A kezem a párnám alá fúrtam. Már majdnem elaludtam, mikor valami ismeretlen dolgot véltem felfedezni pihe-puha párnácskám alatt...