Bizalom

 Mióta szemtanúja voltam Sheila és Collin csőrözésének, sokkal körültekintőbb lettem. Mind a kettejüket megfigyelés alatt tartom, ami egyedül egy kissé nehézkes. Viszont nem vonhatok be senki mást, míg nem vagyok biztos az ügyben. És jelenleg egy vékony kötésen táncolok. Egyik oldal azt suttogja, hogy csak félreértettem, míg a másik fél azt üvölti, hogy ezen nincs mit félreérteni. A szememre próbáltam meg

hagyatkozni, de az csalóka. Semmi jelét nem mutatják, hogy bármi is lenne közöttük. Talán csak jó színészek vagy tényleg megtévesztett egy érzékszervem? A híres megérzéseim, melyek általában bajba sodornak, teljesen felmondták a szolgálatot. ERROR! Mintha az exploreren akarnál valamit keresni. Bármilyen elméletet is dolgozok ki, valahol mindig megakadok. Pontosabban mindig ugyanoda lyukadok ki. Egyetlenegy dologra nem tudom a választ. Miért? Igaz ez egy kicsit így összetett. Szét kellene boncolnom ezt a kérdést. Így túl nehéz. Nincsen semmi nyom, amin elindulhatnék. Nem hívhatom fel csak úgy Zaynt és kérhetem számon. Az nagyon gáz lenne, pláne ha esetleg nem tud erről. Nem. Az ki van zárva. Shei nem csalná meg. Ebben biztos vagyok. Jobban mint abban, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Hiába agyalok, nem jövök rá a megoldásra. Mi a franc történt kettejük között? Mármint Zayn és Sheila közt. És miért nem mondja el? Nem bízik bennem? Valami rosszat mondtam? Megbántottam vagy mi? Én mindig elmondok mindent...majdnem mindent....mindent ami fontos és őket is érinti. Azokról be szoktam számolni. 

A gondolatmenetem kellős közepén szólalt meg telefonom. 

 Rejtett szám. Szuper. Vajon ki lehet az? 

Felsóhajtottam, majd felvettem. 

-Halló? -hiába szóltam bele, nem jött válasz. -Hallom, hogy szuszogsz a másik oldalon, szóval ha már felhívtál vedd a bátorságot és nyökögj ki legalább egy helló-t! -fakadtam ki. Nincs túl jó kedvem és amúgy is utálom, ha valaki szórakozik velem. 

-Helló Lucy! -a titokzatos idegen megfogadta tanácsom. 

-Ki vagy és mit akarsz? -azonnal a tárgyra tértem. 

-Kilétem egyenlőre maradjon rejtve, de célom publikálom. -elnevette magát. -Hogy tetszik eddig a játékom? 

-David, ha megint te szórakozol...

-Akkor mi? -vágott szavamba. 

-Már mondtam. 3,6 másodpercembe telik értesíteni a zsarukat és téged a dutyiba küldeni. Ha el akarod ezt kerülni, jobb lenne, ha leszállnál rólam. Kezdek agygörcsöt kapni az állandó zaklatásaid miatt. -hadartam el határozottan. 

-De nem azt mondtad Davidnek, hogy nem jelented fel? Képes lennél megszegni az ígéreted? -hergelt. 

-Várjunk! Ha te nem David vagy, akkor mégis ki? Egyáltalán honnan tudsz arról, hogy mi mit beszéltünk? -kezdtem összezavarodni. 

-Ki tudja? Lehet mégis ő vagyok, de az is, hogy nem. Ez a jó az egészben. 

-Nekem kell kitalálnom a megfejtést. -szóltam közbe.

-Pontosan. Ez csak egy játék. -halk kacaj hallatszott. 

-Mit kapok, ha nyerek? 

-Az legyen meglepetés. Először rá kell jönnöd, vajon ki vagyok. David, esetleg egy eddig ismeretlen srác vagy valaki a baráti körödből? -felelte kétértelműen. 

-És mi van, ha rossz a megfejtésem? -vetettem fel. 

-Akkor egy ártatlan fogja letölteni a nekem kiszabott büntetést, míg én folytatom a játékom. 

-Honnan tudjam ki vagy? Akárki lehetsz. -reménytelennek éreztem az egész felvetést. 

-Az már a te bajod, de vigyázz! 

-Ugyan mire? -kérdeztem azon nyomban vissza. 

-Az állóvizet könnyű felkavarni. -adott utolsó választ, majd letette. 

  Ez meg mi volt? Komolyan nem is jöhetett volna jobbkor. Elvégre csak Sheila ügyét próbálom kibogarászni, ami nem nehéz tényleg. Ehhez most csatlakozott egy másik rejtély. Egy srác titka, akiről az ég egy adta világon semmit sem tudok. Egyre kevésbé hiszem azt, hogy ez David. Az ember nem változik meg. Pláne nem 2 perc leforgása alatt. Legalábbis magától nem. Ideje lesz megtudnom az igazat. Kezd elegem lenni ebből a kérdőjeles helyzetből. 

A mobilomért nyúltam. Gyorsan kikerestem Sheila nevét. Már pont csörgetni kezdtem volna, mikor megakadtam. 

 Biztos jó ötlet ez? Lehet nem kéne belefolynom. 

Megnyomtam a gombot. Shei telefonja kicsöngött. 

-Halló? -szólt bele barátnőm. 

-Szia Shei! Beszélni szeretnék veled. Át tudnál jönni? -azonnal a tárgyra tértem. 

-Persze máris megyek. Valami gond van? -aggodalom remegtette hangját. 

-Nem. Vagyis nem tudom. Remélem, nem. -kicsit habozva feleltem. 

-Értem. Azonnal ott vagyok. Szia! -kinyomta. 

Lefutottam a nappaliba, hogy Collint itthon tartsam. 

  Nem érdekel, Jack mit talált ki. Most itt marad és pont. Legalább ezt le szeretném zárni. Csak annyit szeretnék tudni, együtt vannak vagy sem. Amint megkapom a választ, már áldásomat is adom. Collin jó srác. Nem bántaná meg Sheit. Legalábbis ajánlom neki. Különben jobb ha retteg. 

A telefonálás után körülbelül 5-10 percen belül már meg is jelent a kis fekete EMO csaj. Arcán az aggodalom és a félelem egyszerre tükröződött. Odafutott hozzám, de még mielőtt bármit is mondani tudott volna, leültettem. Épp úgy, ahogy Collint is. 

-Bizonyára kíváncsiak vagytok, miért hívtalak ide benneteket. -bólintottak. -Mert egy kérdésem lenne. -felsóhajtottam. -Van köztetek valami vagy sem? -azonnal összenéztek. Shei szemei elkerekedtek, ahogy Colliné is. 

-Lucy, nem tudom, miről beszélsz! -mentegetőzött barátnőm. 

-Pár napja láttalak titeket csókolózni. -vágtam vissza. 

-Minket? Az ki van zárva. -próbált hazudni. Sikertelenül. 

-Nem tudom mi fáj jobban. Az, hogy ennyire ostobának tartotok vagy, hogy egyáltalán nem bíztok meg bennem. -leültem a fotelbe.

-El akartuk mondani, de...-Sheila Collinra nézett. 

-De mi? Ki akadályozott meg benneteket? -forgattam szemeim. -Azt hittem bízunk egymásban. Elvégre barátok vagyunk, sőt szinte testvérek. -tettem hozzá. 

-Úgy csinálsz mintha te mindent elárulnál. -csattant fel. 

-Mire gondolsz? -fürkésztem ideges tekintetét. 

-Nekem miért az újságból kellett értesülnöm, hogy valaki zaklat téged? -elővette a napilapot és elém dobta. Felsóhajtottam. 

-Szóval már mindenki tudja. Király. -tekintetem újra barátnőmre irányult. -Azért nem meséltem erről, mert nem komoly. Pár hívás és kész. Túlreagálták. -közelebb léptem hozzá. -Zayn tud erről? -szemébe néztem. 

-Szakítottunk. -egyenes választ adott. -De miért érdekel ez téged? 

-Mert próbállak megvédeni, ha nem vetted volna észre. 

-Igen? Mégis mitől? -értetlenkedett. Felsóhajtottam. 

-A rajongóktól, akik szemében ez a következőképpen fog látszódni: te összejöttél egy másik sráccal és ezáltal összetörted Zayn szívét. Ergo megutálnak. Hidd el, nem akarsz gyűlölködő leveleket kapni. -fejtettem ki. 

-Az én életem. Azt csinálok amit akarok és örülnék, ha nem szólnál folyton bele. Törődj a saját dolgoddal! -ideges hangnemre váltott. 

-Csak segíteni próbálok. 

-De ne segíts! Megoldom egyedül is. -vágta rá. 

  Szavai futótűzként égették végig szívem. Nagyon fájt ezeket hallani. Nem is bírtam tovább. Sarkon fordultam és amilyen gyorsan csak tudtam futottam. Csak futottam. Fogalmam sem volt, hova. Valahova el. Mindegy. Minél messzebb, annál jobb. Lábaim ösztönösen a törzshelyemre vittek. Pontosabban arra a helyre, ahol minden bajomat kibőgtem magamból. Egy kis eldugott szeglet a Hyde parkon belül. Egy régi bokrot kivágtak és annak a helyén szoktam mindig tábort verni. Mindenhonnan bokrok és fák határolják, így senki sem lát. Teljesen egyedül tud maradni az ember. Ott legalább ki tud szakadni egy kicsit ebből a nyüzsgő világból. Néha csak ennyi kell. Semmi más. 

Lefeküdtem a fűbe. Érzetem, ahogy a lágy szellők hűsítik kisírt szemeim. Ahogy a puha fűszálak megcsiklandozták a bőröm. Olyan kellemes volt. Néha az ember már nem bírja és a legapróbb dolgokon is képes kiborulni. Velem is pontosan ugyanez történt. Túl sok minden nehezedett egyszerre rám. Már a légzés is nehezemre esett. Úgy éreztem, egyedül vagyok.

 Niall elment, Mia is elfoglalt a családja miatt. A nagybátyja megint eljött látogatóba. És itt van Shei. Egész eddig azt hittem, hogy rá támaszkodhatok, de ez az egész hirtelen jött. Olyan mintha gyomorszájon rúgtak volna. A fájdalom szép lassan elmúlik, de a foltja még jó ideig ott marad. 

 Előkaptam a mobilom. Niallt hívtam. Úgy érzetem ha most nem beszélhetek valakivel, becsavarodok. 

-Szia itt Niall...

-Szia Niall! -köszöntem, de csak utána jöttem rá, hogy a hangrögzítője szólalt csak meg. Felsóhajtottam. -Szia Niall! Hiányzol. Gondolom próbán vagy és azért nem tudod felvenni a telefont. Csak meg akartam kérdezni, hogy vagy. Nagyon hiányoznak a beszélgetéseink, ezért ha tudsz, hívj vissza. Kezdenek összedőlni felettem a dolgok és a tanácsodra lenne szükségem. Jelenleg te vagy az egyetlen akivel meg tudom ezt beszélni. Tudod mit? Felejtsd el! Biztos neked is meg van a magad baja, nem hiányzik még hozzá az én nyavalygásom is. Mindegy. Hiányzol. Szeretlek! Szia! -kinyomtam. 

 Na jó ez még annál is gázabb volt, mint aminek először gondoltam. Mi történt velem? Egyszerűen semmi sem jön össze. Úgy érzem, nemsokára be fog temetni a lavina. Ha viszont ez megtörténik, nincs senki aki ki tudna menteni...