Már mindjárt 9 óra. Basszus! Mindjárt indulunk.
A felismerés oly gyorsan futott végig rajtam, hogy a hirtelen adrenalinfröccs után nem bírtam megmozdulni. Idegenen a hajamba túrtam. Pár perc elteltével testemnek sikerült behoznia a lemaradást. Kipattantam az ágyból, és szélsebesen a fürdőbe rohantam. Bemásztam a zuhanyrózsa alá. Megengedtem a vizet. Még nem sikerült teljesen hozzászoknom Niall fürdőjében található fordítottan működő csaphoz. A kellemes hőmérsékletű, sőt kissé hideg víz helyett, a nyakamba kaptam egy adag tűzforró vizet. Sikítás tört fel torkomból. Hátrálni kezdtem, de a szappanos, vizes, csúszós fülkében megcsúsztam és hanyatt vágódtam.
Ez nem az én napom. Először elalszom, most pedig remélhetőleg a kórházban kötök ki. Még tegyen rá valaki egy lapáttal és kiugrom az ablakon.
Niall rohant be kétségbeesetten a fürdőszobába. Ahogy rám pillantott, egy vigyor húzódott végig száján.
-Ne nevess, inkább segíts! -mutatóujjammal fenyegetettem.
-Húzd fel magad! -nevetését alig bírta elfojtani
-Szerinted, ha fel tudnám húzni magam, nem tettem volna már meg?
-Nyugi! Inkább ne húzd fel magad! -vágta rá.
-Ne humorizálj, mert mindjárt megcsapkodlak! -forgattam szemeimet. Elmosolyodtam.
Niall segítőkészen lépett mellém. Felhúzott a földről. Arcára perverz vigyor ült ki. Ekkor kapcsoltam, hogy teljesen meztelen vagyok. Elvörösödtem. Gyorsan magam elé kaptam egy törülközőt. A szöszi közelebb lépett. Ajkainkat összetapasztottuk. Az imént magamra terített lepel finoman a padlóra hullott. Hátrálni kezdtünk. Mikor már bent voltunk a zuhanyrózsa alatt, megengedtem a vizet. Már megint a rossz irányba fordítottam, így jéghideg víz zúdult a nyakunkba. Felsikítottam. Niall nevetve ölelt magához. Elzárta a csapot.
-Ha hazaérsz, egy továbbképzést fogsz kapni a csapok használatáról. -rám kacsintott. Halk nevetés hagyta el számat.
-Igenis, tanár úr! -kimásztam a kabinból. Vizes lábam csattogott a csempén. Magamra terítettem törülközőmet. Niall is kijött utánam. Vizes ruhájával finoman körülfogott. -Imádlak, de sietnem kell, mert a végén még nélkülem indulnak el. -szembe fordultam vele. Az orrára egy puszit nyomtam.
-Akkor legalább itt maradsz velem. -komisz mosolyra húzta ajkait.
-Ez nem megy ilyen könnyen. Te is tudod.
Felsóhajtott. Arcán egy sötét árny futott végig. Aggódva méregettem vonásait.
-Tudom, de azért jó lenne. -egy mosolyt erőltetett arcára. Hiába a vigyor, szemeibe volt írva, valami bántja.
-Hé! Minden rendben? -két kezem közé fogtam vizes arcát.
-Persze. Minden oké. -hangja egyáltalán nem tűnt biztatónak. Megcsókolta homlokomat.
Kérdezősködni akartam, de tudtam, hiába faggatnám. A fejébe vette, nem fogja elmondani, és ilyenkor, nem tágít efelől. Az ilyen percekben hiányoltam azt, hogy nem vagyok gondolatolvasó. Mennyivel egyszerűbb lenne úgy az élet.
Gyorsan felöltöztünk, majd a konyháig egy futóversenyt rendeztünk. Szabály nem volt. Talán annyi, 'Ne csináld ki teljesen a szerelmedet!'. Eszerint játszottunk. Próbáltuk a másikat feltartóztatni, ugyanis komoly tétje volt a mi kis rögtönzött versenyünknek. Aki veszít, az készíti a reggelit, míg a másiknak csak élveznie kell a kiszolgálást.
Rohantam, ahogy csak bírtam. Az utolsó lépcsőfokokat már le sem léptem, inkább átugrottam őket. Végig fej-fej mellett haladtunk. Végül az én kezembe került a győzelem, bár tudtam, Niall hagyott nyerni. Elvégre most egy darabig nem leszek megint itthon. Rémes volt ebbe belegondolni. Szívem majd kettészakadt. Egyszerre vágytam a színpadra, de ugyanakkor Niall forró csókjaira, közelségére. Olyan felemelő érzés volt mellette ébredni reggelente, hogy nem akartam egy zötyögő utazásra cserélni. Máskor megtettem volna...Talán, de ma nem. Legszívesebben a takaróm alá menekültem volna, elbújva a többiek elől. Ez persze kivitelezhetetlennek bizonyult. Már tudtam, mit érzett Niall mikor elindult a turnéjára nyár elején. Nem sokkal azután, hogy összejöttünk. Mintha a történelem egy őrült ringlispíl lenne, folytonos ismétlődésekkel. Aggodalom, kétely és bánkódás költözött arcomra. Niall rám pillantott. Szemében ugyanezeket az érzéseket láttam tükröződni. A szívembe markolt eme tudat.
A reggelit némán fogyasztottuk el. Többször is szóra nyitottam számat, de csak néma jelek hagyták el kiszáradt ajkaimat. Nem tudtam, mit mondhatnék. Mindennap hívlak? Írok, amikor csak tudok? Vagy mit? Mit kellett volna mondanom, hogy megnyugtassam őt, meg magamat is. Mivel még csak saját magamat sem bírtam lecsitítani, inkább néma maradtam.
Miután befejeztük az étkezést, Niall lehozta a bőröndjeimet. Gyomrom összeszorult. Niall arcán csalódottság tükröződött. Mégis mit várt? Nem hagyhatom ott ezt az egészet. Ezt neki is tudnia kell, pláne, hogy ő világ körüli turnékra szokott menni.
Beszálltam a kocsiba. Niall pedig betette a cuccaimat a csomagtartóba. Ahogy elindultunk, egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomba. Fojtogatott. Alig kaptam levegőt, levert a víz. Mintha egy kis tinilány lennék az első randiján.
-Niall, mióta nekiláttunk a reggelinek olyan...más vagy. Nem szólsz egy szót sem. Csalódottság ült ki rád. Mégis mi a baj? -küzdöttem le végül a torkomba maró gócot.
Nialler felsóhajtott.
-Csak olyan hirtelen történt. Még csak most költöztél be, és már mész is. -hangjából tökéletesen kivehetők voltak keserű érzései.
-Tudom. Sajnálom, de el kell mennem. Egész életemben erről álmodtam, és most itt van és kopogtat az ajtómon. Nem hagyhatom, hogy csak úgy elmenjen. -próbáltam valami nyugtatóval szolgálni.
-Pont ezért érzem magam ilyen rosszul. -értetlenül néztem rá. -Nem akarom, hogy elmenj és ez önző dolog veled szemben. Ez volt az álmod, akárcsak nekem, s mégis legszívesebben visszafordulnék veled.
Szememből egy könnycsepp csordult ki. Megbizonyosodtam róla, hogy nem felém vannak kételyei, hanem saját magával szemben.
-Ez a legszebb dolog, amit valaha mondtak nekem. -lehunytam szememet és egy puszit helyeztem arcára. Elmosolyodott.
-Akkor tehát nem vagy mérges?
-Mérges? -kérdeztem vissza nevetve. -Ugyan, miért lennék mérges? Azért mert szeretsz? -felvontam szemöldökeimet. Végre ő is elmosolyodott. -De akkor az leszek, ha nem fogsz eljönni minimum az összes koncertünkre. -tettem hozzá, mire a szöszi hangosan felnevetett.
-Ott fogok csápolni az első sorban. Ígérem. -szemeiben végre a megnyugvás lángolt. E kép láttán, én is újra vissza tudtam állni a normális légzéshez.
Végig énekeltük az utat. Ismét visszatért a jókedv lelkünkbe. Biztosan tudtuk, hogy számíthatunk a másikra, bármi legyen is. Niall bízott bennem, így nem láttam okát annak, én miért ne tegyem ugyanezt.
Niall nyújtott segítséget. Egy óvatos mozdulattal kirántott a karok közül és megölelt.
-Lerakom a cuccaimat. Mindjárt jövök. -suttogtam fülébe.
Felfutottam a buszra. A már előre kiszemelt kis fülkém felé vettem az irányt. Behajítottam a laptopomat és a táskámat az ágy mélyére, majd visszasiettem Niallhoz. Megdöbbentő jelenet fogadott. Niall a busznak szegezte Blake-et.
-Ide figyelj, a múltkor majdnem sikerült közénk állnod, de most nem fogom hagyni. Ha azt hiszed, ismét Lucy közelébe férkőzhetsz, tévedsz! Mi egy pár vagyunk és nem hiányzik a te, vagy bárki más kavarása. Úgyhogy jobb lenne, ha távol tartanád magadat tőle! -Niall szavai rémisztően komolyak voltak. A hideg futkosott a hátamon. Utoljára akkor láttam ilyennek, mikor Jeremyvel verekedett.
-Lucy már nagylány, így szerintem el tudja dönteni, mit akar. Amúgy meg, 1. nem a játékszered, amit csak úgy birtokolhatsz és 2. nem akarok közétek állni. Barátnőm van, de köszi a feltételezést. -Blake forgatta szemeit, majd elvette Niall kaját mellkasa elől. A levegő megfagyott körülöttük. Moccanni sem mertem, meg nem is igazán bírtam.
Mikor Niall észrevett, aggódva ugrott oda hozzám. Próbáltam úgy tenni, mint aki semmit sem látott, de ehhez már színészi képességek kellettek volna, amivel viszont én sosem rendelkeztem. Arcom kifehéredett, csakúgy mint kezem is. Döbbenet és csalódottság kavarodott bennem.
Mégis mi a franc volt ez? Ennyire nem bízik bennem, vagy csak az erejét akarja fitogtatni? Nem tudom, melyik a rosszabb. Mindegy. Bármi is az oka, meg kell őriznem a hidegvérem. Muszáj!
-Ez meg mi a franc volt? -csattantam fel. Oké, talán mégsem így kellett volna megőriznem a nyugalmam.
Niall lesütötte szemeit. Bűntudat költözött lelkébe, akárcsak nekem.
Idióta! Idióta! Idióta! Maradtam volna inkább csöndben!
-Én kezdtem, nem ő. Ne rá légy dühös! Amúgy is megérdemeltem, amit kaptam. -szólt közbe Blake. Az igaz, hogy a beszélgetés elejét nem hallottam, de abban biztos voltam, nem Blake kezdte.
-Komolyan? -először a dobosra, majd az énekesre szegeztem tekintetem. Mindketten bólintottak. Mivel ugyanazt állították, nem kérdőjelezhettem meg szavukat. Bele kellett törődnöm, hogy a szöszire egy féltékenységi roham tört. Felsóhajtottam. -Feljössz a buszra? Körbenézel? -témaváltással próbáltam meg saját gondolataimat is elterelni az imént történtekről. Niall bólintott. Kézen ragadtam és magam után cibáltam a buszra.
Tüzetesen végigkalauzoltam a mi kis buszocskánkon. Mikor elértük a bunkeremet, mindketten befészkeltük magunkat.
-Sajnálom azt az előbbit. Nem tudom, mi ütött belém. Én csak...-hangja elcsuklott. Egy kósza tincset söpört ki szememből. -Azt hiszem elkapott a zöld szemű szörny.
Biztató mosolyra húztam ajkamat.
-Nincs okod féltékenynek lenni. Szeretek, ezt neked is tudnod kell! -közelebb csúsztam hozzá. Megcsókolt, közben kezeivel a hajamba túrt.
Valaki megköszörülte a torkát az elhúzható függönyöm előtt. Kiszakadtam a csókból és kinéztem.
-Nem akarom megzavarni a gerlepárt, de indulunk. -szólt ránk Peter.
Niall azonnal vette a lapot. Kiugrott a kuckóból, s kiemelt engem is. Lekísértem a buszról. Mielőtt elindultunk volna, még egy utolsó csókkal pecsételtük meg virágzó kapcsolatunkat. Aztán becsukódott az ajtó és mi pedig elhajtottunk. Felfutottam a létrán és a tető ablakon át integettem a szöszinek.
Szívem egyszerre szárnyalt és szorult össze. Egy könnycsepp csordult le arcomon. A szél lefújta keserű arcomról. Lemásztam. Visszatértem a kuckómba. Mintha ismét az ablakom párkányában ülnék. Lehunytam szemeimet és átadtam magam a pillanatnak.
Elindultunk az álmaink felé és senki sem állíthat meg bennünket. Legalábbis ezt hittem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése