Színpadra!

-Lányok, öt perc és kezdünk. -szaladt oda hozzánk az egyik szervező. -Itt vannak a mikrofonok. Mindegyiken van egy kis szalag, ami mutatja melyik kié. A kék Miaé, a rózsaszín Sheié és itt van a tiéd is Lucy. A narancssárga. -kezünkbe adta. Erősen rámarkoltam, hogy ebbe vezessem le a felgyülemlett feszültséget. Sheilaval még mindig nem beszéltünk, és ami rosszabb, levegőnek nézett. Szó szerint. Nála ez komoly dolog. Ő nem olyan, mint mások. Nála nem csak annyiból áll a dolog, hogy nem szól hozzám, hanem nekem jön, majd megy tovább, mintha mi sem történt volna. A táncpróbán egyszer "véletlenül" fellökött és mikor Mia számon kérte, csak értetlen pillantásokat kapott válasz helyett. -Ezt a gombot kell megnyomni ahhoz, hogy...
-Igen tudjuk. -vágtam közbe meglehetősen ingerült hangon. Tudtam, nem kéne másokon levezetnem a feszültséget, de egyszerűen nem bírtam mást tenni. Annyira dühített ez a helyzet. Legszívesebben egy sötét sarokba bújtam volna, de nem tehettem. Elvégre turnén vagyok. Ráadásul a sajátomon. Kicsit érdekes lenne, ha erről menekülnék el. Valószínűleg utána kapnám a szebbnél szebb leveleket twitteren és a többi fórumon. A rajongók egy életre meggyűlölnének, és a karrieremnek, mint egy tiszavirág párzásának.
-Lucy, ez meg miért kellett? -Mia értetlen pillantásokkal méregetett, amivel sikerült kizökkentenie mélyenszántó gondolataimból.
-Tudom. Sajnálom. Egy tapló vagyok. -a hajamba túrtam, közben odafordultam a szervezőhöz. -Dave, figyelj, én nagyon sajnálom! Nem szoktam ilyen lenni. Remélem, meg tudsz bocsájtani a bunkó hangnemem miatt. -elmosolyodtam. Ő is. Ebből azonnal levontam a következtetést, az ügy elintézve. Bólintott, majd odébb állt.
-Hát persze. Egy órát sem bírsz ki drámázás nélkül. -jegyezte meg Shei az orra alatt. Felvontam egyik szemöldököm és szembe fordultam vele.
-Pardon? -hangom vagy öt oktávval feljebb csengett. Éles és sértett volt.
-Már a hallásoddal is gondok vannak? -önelégült mosoly szegélyezte arcát.
-Lehet, de tudod a kezem még tökéletesen működik. -nem bírtam tovább magamba fojtani a felgyülemlett dühöt és sértettséget.
-Lányok! Elég! -rikoltott ránk Mia. -Mi a franc ütött belétek?
-Őt kérdezd! -mutattam rá Sheilara. Forgatta a szemeit, majd felsóhajtott.
-Legalább ismernéd be, amit tettél. -megvető tekintete, mintha egyenesen a szívembe szúrt volna egy tőrt.
-Leszarom, ki, de valaki nyögje már ki! -Mia hangja is átkapcsolt ingerült változatba.
-Lucy és Blake smároltak, nekem pedig már elegem van az állandó drámázásból. Körülbelül csak ennyi bajom van.
-Hogy mi? -Mia alighanem sokkos állapotba került.
-Legalább azt mondd, ami történt! Nem smároltunk. Ő mászott rám, de én kitértem. Ennyi történt. -határozottan vágtam rá.
-Most talán igen, de mi lesz legközelebb? Csak azért tudtál kiszakadni, mert én arra jártam.
Ezután a mondata után elértem azt a pontot, hogy legszívesebben egy csapat cápa közé löktem volna.
-Nem lesz legközelebb. -keresztbe fontam két karomat mellkasom előtt. -Olyan nehéz elhinni azt, hogy szeretem Niallt? Én nem lehetek szerelmes? Csak mert a te szavaidból tökre ez jön le. -éreztem, ahogy a könnycseppek savként marják szemeimet, de visszatartottam.
-Ne forgasd ki a szavaimat! -Shei közelebb lépett hozzám. Már arcomban éreztem mentolos leheletét.
Hirtelen a közönség sikítozására lettem figyelmes. Torkuk szakadtából kiabálták a bandánk nevét, meg a mi neveinket is. A színpadra pillantottam. Egész testem lángolt a dühtől, de muszáj volt lecsillapítanom magam. Ez nem a legmegfelelőbb hely és időpont egy ilyen téma megbeszéléséhez.
-Lányok, ideje színpadra lépni! -Dave, a szervező ismét elfutott mellettünk. Bólintottam.
-Én nem megyek ki vele egy színpadra. -Sheila szavait ugyan Davenek szánta, mégis egyenesen az én arcomba mondta. Kijelentésétől megdermedtem. Úgy éreztem, mint akit épp most készül elgázolni egy kamion. Az agyam hangosan kiabált, lelkem pedig hevesen pofozta Sheilat, miközben testem dermedten állt. Az állam hangosan koppant a burkolaton.
-Tessék? -Dave tanácstalanul lépett mellénk.
-Azt mondtam, nem megyek fel oda, ha ez is ott van. -Sheila elismételte gőgös kérését. Ezúttal viszont egyenesen a kétségbeesett Dave szemébe nézett.
-Shei, ez őrültség! Nem teheted ezt! Annyit dolgoztunk...-Mia próbálta lebeszélni, de hiábavaló volt.
-Mia, megtennéd, hogy befogod?! -nem szívesen lettem volna a lány helyében, ugyanis Shei szabályosan karót döfött belé hideg nézésével. Mia ijedten lépett egyet hátra.
Dave felé fordultam.
-Kérlek mondd meg Blakenek és a többieknek, hogy öt perc és kint vagyunk. Addig valamivel szórakoztassák el a rajongókat. -nyugodt hangommal még magamat is megleptem. Mintha az agyam kikapcsolt volna, és a robotpilóta vette volna át az irányítást. Mélyen előttem álló barátnőm szemeibe néztem. -Shei, tudom, hogy most megvetsz. Az igazat megvallva, meg is értem az okát. Már nekem is kezd elegem lenni abból a melodrámából, amiben élek. Igazad van abban is, hogy egy döntésképtelen picsa vagyok, aki hol itt hol ott van. -tekintetében megcsillant az önelégültség. Nagyon uralkodnom kellett magamon, hogy ne olvassak jól két szeme közé. -Egy dologban viszont tévedsz! Tudom, mit akarok. Két dolgot. Kimenni arra a rohadt színpadra, ami előtt több ezren állnak arra várva, hogy mikor toljuk ki oda a seggünket és tesszük magunkat oda. És a másik Niall. Nem érdekel senki más. Csakis kizárólag ő.
Sheila elnevette magát.
-Még mindig nem érted. Nem érdekel, kivel vagy, mit csinálsz. Azt utálom, hogy akármit is teszel eljátszod a mártírt és drámázol. Nem tudod egyszerűen csinálni a dolgokat. Muszáj mindig túl komplikálni a dolgokat. Ebből van elegem. No meg abból, hogy elvárod az őszinteséget, miközben minden dolgot az újságból tudok meg. -fakadt ki belőle. Éreztem, hogy ez már régóta gyülemlett fel benne.
-Igen. Túl dramatizálom a dolgokat. Mindig mindent túl gondolok. És igen titkolózok, de basszus te tudhatnád miért. Pontosan tudod, min mentem keresztül. Ahogy azt is, mit jelent az nekem, hogy most itt lehetek. És tudod mit, haragudj csak rám. Játszd csak itt a sértettet, de nem érdekel, mert tudom, csak ideig-óráig fogod bírni. Te lehet, de azok, akik kint várnak ránk a színpad előtt, ők nem. Tőlük csak egyetlen esélyt kaptunk, és ha azt most eljátsszuk, örökké csak három senki maradunk. Én ezt nem fogom hagyni. -lenyeltem a torkomat fojtogató hatalmas gombócot. -Shei, sajnálom, ha megbántottalak, de ezen tovább kell lépnünk! Túl sokat küzdöttünk és áldoztunk azért, hogy most meghátráljunk!
-Látod, már megint csak a második helyre szorítottál! -remegő hangja alig hallatszott a kinti tombolás miatt. Közelebb léptem hozzá. Két kezemet vállaira tettem.

-Nézz a szemembe! Te is tudod, hogy nem vagy második, ahogy azt is, hogy azok nélkül akik most kint várnak ránk, sehol se lennénk. Ők juttattak el minket ide, és ezt kötelességünk meghálálni. -nem bírtam tovább. Könnybe lábadt szemekkel szorítottam magamhoz Sheit. Nem tiltakozott. Szorosan körém fonta vékony karjait. Barátnőm zokogva fúrta arcát a nyakamba. -Ne sírj, mert elmosódik a sminked, és akkor Rosa ki fog minket nyírni! -figyelmeztettem nevetve, mire ő is, illetve Mia is elnevette magát. Elengedtem, majd egy lépést hátráltam. Finoman letöröltem az elmosódott részeket.
-Förtelmes lettem? -szipogva meredt rám hatalmas szemeivel. Megráztam a fejem. -Akkor jó, mert nem szeretnék olyan lenni, mint Joker.
-Nyugi, attól még messze vagy. -kapcsolódott be a beszélgetésbe Mia is.
-Mia, én nagyon sajnálom. Bunkó voltam és...
-Hagyd csak! Már megszoktam. -vágott szavába. Halkan kuncogtam.
-Ha már a bocsánatkéréseknél tartunk, azt hiszem, én tartozom a legtöbb gyónni valóval. -jegyeztem meg félve, féloldalas vigyorral arcomon.
-Majd gyónsz a buszon! -bökött oldalba Mia.
-Pontosan. Most egy seregnyi türelmetlen rajongót kell hangos éneklésre bírnunk! -Shei arcára ismét visszatért a jókedv. Kézen ragadott mind a kettőnket. -Ó! Majd elfelejtettem, a mikrofonokat be kéne kapcsolnunk!
Mindannyian lenéztünk a kezünkben szorongatott tárgyra. Shia szemei elkerekedtek. Arca hófehér színben pompázott.
-Minden rendben? -közelebb léptem hozzá.
-Az enyém már be van kapcsolva. -válaszolta szaggatottan.
Na ha eddig úgy éreztem, mindjárt elcsap a kamion, akkor az ütközés ebben a pillanatban bekövetkezett.
Király! Ezek szerint mindenki a fültanúja lehetett a veszekedésünknek. Csuda jó! Vajon hányan hagyták el már a stadiont. 
-Mióta lehet bekapcsolva? -Mia kérdése szakított félbe.
-Nem számít. Menjünk ki! -határozottságommal nem mertek szembeszállni.
 Ahogy kiléptünk, kénytelen voltam a kezemet a szemem elé kapni a vakító reflektorok miatt. Pár másodpercnyi vakság után, végre tisztán láttam. Hatalmas sikítás és ováció fogadott minket.
-Na végre, hogy kijöttetek. Már mindenki rátok várt. -Blake lépett mellém. Ideges volt. Erei kidagadtak homlokán.
-Most már itt vagyunk, úgyhogy akár békén is hagyhatsz! Éppen eleget ártottál már. -szemeim vérben forogtak. Bár Sheivel szent volt a béke, Blake továbbra is szálka volt a szememben. Nickhez léptem, az egyik gitároshoz. -Mennyit hallottatok? -féltem válaszától, de tudnom kellett.
-Onnan, hogy a rajongókról kezdtetek el beszélni. Mindenki imádta. Zokogtak, nevettek, sikítottak egyszerre. -rám mosolygott. -Nyugi, minden rendben van. Nem menekülnek el olyan könnyen, mint hiszed. -oldalba bökött. -Most pedig menj, és csinálj egy hatalmas bulit!
-Köszi, Nick! -magamhoz öleltem, majd visszafutottam a helyemre. A padló megemelkedett a lábam alatt. Széles vigyor ült ki arcomra. -Sziasztok! Bocsi, hogy ilyen sokáig húztuk el a kezdést, de akadt egy kis nézeteltérésünk. -zavartan a tarkómat vakartam. -De jó hír viszont, hogy amint ti is hallottátok, a csapat újra 100%-on pörög. Úgyhogy kapaszkodjon meg mindenki, mert olyan bulit csinálunk, amilyet még nem látott a világ. Vigyázat, a következő műsorszám megtekintése, szigorúan csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott! Még szerencse, hogy mi már a lányokkal elmúltunk 18 évesek. -az égbe emeltem a kezemet. Az egész stadion rezgett a nevetéshullámoktól. -Nick, kezdhetjük! -intettem a srácoknak.

A lányokkal összenéztünk, majd énekelni kezdtünk. A határtalan jókedv és energia elöntötte az egész testemet. Magam sem tudom honnan, de végtelen energiához jutottam. Úgy éreztem, most azonnal le tudnék nyomatni vagy öt koncertet. Rég álltunk legutóbb színpadon, így külön élvezet volt ismét ott lenni. Mintha a felhők felett lebegtünk volna. Amit tettünk, mind ösztönös volt. Semmit sem gyakoroltunk be előre. Csak tettük, amit egy belső hang súgott. Legalábbis én így mozogtam a színpadon. Ha fel kellene idéznem, a felére nem emlékeznék, pedig hihetetlenül sikerült. Végigénekeltettük a közönséget. Sőt, egyszer még le is szálltunk a színpadról és az első sor előtti egy méteren bohóckodtunk, énekeltünk. Annak érdekében, hogy mindenki tökéletesen lásson minket, óriáskivetítőkön figyelhették minden mozdulatunkat.
Bárhogy is kezdtük, egy lenyűgöző estét hagytunk magunk mögött. Nem érdekelte őket a vitánk. Csak az, hogy megoldódott, és ez egy olyan lökethez juttatta a szervezetemet, amit nem lehet semmihez sem hasonlítani.
Egyszerűen hihetetlen. Újra és újra megismételném. Sőt, ha újrakezdhetném, se tennék másképp...